Kategória: Formula 1

  • Piastri a sprint megnyerésével csökkentette hátrányát a bajnokságban

    Piastri a sprint megnyerésével csökkentette hátrányát a bajnokságban

    Oscar Piastri a pole-ból indulva megnyerte a Katari Nagydíj sprintversenyét, az érte járó nyolc pont révén pedig hajszálnyival csökkentette hátrányát a George Russell mögött a harmadik helyen befutó Lando Norrishoz képest a bajnokságban.

    Piastrival az élen állt fel az év utolsó sprintversenyének a rajtrácsa, közte és fő bajnoki riválisa, Norris között pedig még Russell Mercedese is ott volt a második helyen. A rajtlámpák elé csak 16 autó sorakozott fel, a mezőny végére kvalifikáló Lance Stroll, Lewis Hamilton, Pierre Gasly és Franco Colapinto ugyanis bokszutcai rajtot választottak – a rövid sprinten aligha teremhetett számukra bármi babér, így inkább a hétvége folytatására kísérleteztek a beállításokkal.

    A rajtnál Piastri megtartotta a vezetést, s bár egy pillanatra egymás mellé értek, Russell megtartotta a második helyet Norris előtt. Mögöttük jól rajtoltak a Red Bullok, Tsunoda és Verstappen is megelőzték Alonsót, a japán pedig pár kanyar után maga elé is engedte a bajnoki címért hajtó csapattársát, aki így megkezdhette Norris üldözését.

    A holland néhány körig DRS-távolságon belül volt a McLaren mögött, ám hamarosan két másodperc körülire nyílt a különbség az autók között az első hat helyen, így senki nem volt támadási közelségben.

    Charles Leclerc-nek már a 9. rajthely sem jelentett pontot érő pozíciót, de a rajtnál egészen a 13.-ig esett vissza, ahol Oliver Bearmannal és Liam Lawsonnal bonyolódott csatába a sprint hátralévő részében.

    A sprint utolsó harmadában azért történt néhány mozgás az első nyolc helyen – Antonelli megelőzte Alonsót a 6. helyért, közben pedig Tsunoda túl sok pályaelhagyása miatt összeszedett egy 5 másodperces büntetést, ezáltal a Mercedes pilótája egy újabb pozíciót nyert. Egészen a leintés utáni percekig, amikor Antonellire is kiosztottak egy ugyanilyen büntetést, így a Red Bull és a Mercedes sorrendje visszacserélődött.

    Piastri első helye nem volt veszélyeztetve, az ausztrál az előző két évhez hasonlóan megnyerte a katari sprintet, és az augusztus 31-i Holland Nagydíj óta először szerzett több pontot egy eseményen, mint a most harmadikként befutó Norris: hátrányát 22 pontra csökkentette. Eközben Verstappen a 4. helyen befutva egyet veszített a brittel szemben, így most éppen egy futamgyőzelemnyi különbség, 25 pont van köztük.

    Továbbra is áll, hogy Norris egy vasárnapi győzelemmel bebiztosíthatja a 2025-ös világbajnoki címet, de Verstappent biztosan kizárja a küzdelemből azzal, ha a futamon is előtte végez.

    A sprintverseny pontszerzői:

    Norris egyszer sem látta a tükörben az őt üldöző Verstappent – így értékelt a top 3 a katari sprint után

  • Amikor a Ferrari élt vele, még kinevették, most bevett szokássá tennék ezt a segítséget az F1-ben

    Amikor a Ferrari élt vele, még kinevették, most bevett szokássá tennék ezt a segítséget az F1-ben

    Carlos Sainz konkrét javaslatokkal állt elő arra, kiknek kellene segíteniük a sportfelügyelők munkáját az F1-es hétvégéken, hogy reálisabb, a versenyzők által is elfogadható döntések szülessenek a vitás esetekben.

    Újra egyre égetőbb, megoldásra váró problémává vált az F1-es versenyzők körében a sportfelügyelők munkássága, azon belül az egyes vitatott incidensek után kiszabott büntetések. A pilóták idén gyakran érezték úgy, hogy nem a megfelelő ítélet született egy-egy ütközés után, s olyasvalaki kapott büntetést, aki szerintük nem érdemelte volna. A legutóbbi emlékezetes eset a Brazil Nagydíjon történt, amikor Oscar Piastri és Kimi Antonelli ütközéséért az ausztrált szankcionálták, de a futam után többen is a McLaren pilótájának védelmére keltek.

    2022 óta létezik egy „versenyzési irányelvek” néven emlegetett útmutató, amely részletesen leírja a pilóták számára, az egyes versenyhelyzetekben hogyan kell teljesen szabályosan eljárniuk. A felügyelők az utóbbi években ebből kiindulva ítélték meg a versenyzők vétkességét az egyes vitás esetekben, ám a pilóták egyre gyakrabban adtak hangot azon véleményüknek, miszerint nem szül helyes ítéletet, ha ezen útmutató betűje szerint járnak el. E hét csütörtökön, Katarban a versenyzők és az FIA tartottak is egy gyűlést ez a probléma kapcsán, amelyen néhány korábbi incidenst is átnéztek a döntéshez vezető folyamattal együtt.

    Carlos Sainz, a versenyzők érdekvédelmi szervezetének egyik igazgatója érdekes ötlettel állt elő: rendszeresen a paddockban mozognak olyan szakértők, akik meglátása szerint az esetek túlnyomó többségében helyesen ítélik meg a vitás szituációkat, ők pedig a Sky Sports és az F1TV egykori versenyzőkből lett szakértői, akik a futamok után mindig alapos videóelemzésnek vetik alá a történéseket, s általában ítéletet is alkotnak róluk a nézők számára.

    Verstappen elárulta, mivel lehet őt már jövőre elüldözni az F1-ből

    „Elég sok incidensről láttam elemzéseket, amelyeket Karun Chandhok, Jolyon Palmer vagy Anthony Davidson végeztek. Ők mind közelmúltbeli versenytapasztalattal rendelkező korábbi pilóták, akik szerintem nagyon jól átlátják a helyzeteket, és helyesen mutatnak rá, ha valakit felelősség terhel, vagy ha egyszerű versenybaleset történt” – mondta Sainz, akit az Autosport idéz. A három expilótának egyaránt volt egy rövidebb F1-es karrierje, de ezen túl is kiterjedt versenyzői tapasztalattal rendelkeznek. Palmert éppen Sainz szorította ki az F1-ből, amikor 2017-ben a szezon közben vette át az ülését a Renault-nál.

    „Egy általam elképzelt ideális jövőben nem versenyzői irányelvek lennének, hanem olyan emberek, akik képesek helyesen megítélni az incidenseket, köztük azzal a három személlyel, akiket említettem” – folytatta a Williams pilótája.

    „Ez csak az én véleményem, de nekem nagyon tetszenek azok a mélyelemzések, amelyeket egyes csatornák csinálnak a versenyek után. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon magas szintű sportfelügyelői munkaként is megállná a helyét. Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig 100%-osan egyetértenék ennek a három korábbi versenyzőnek a véleményével, de nagyjából 90%-ban azonos állásponton vagyunk.”

    A tévés szakértők véleményének befogadása egy múltbeli eset okán különösen pikáns lenne: 2019-ben történt, hogy a Ferrari óvást nyújtott be versenyzője, Sebastian Vettel öt másodperces büntetése miatt a Kanadai Nagydíj után, ahol a német elsőként ért célba, ám a Lewis Hamilton leszorításáért kapott utólagos időhozáadás miatt mégsem lett övé a győzelem. Az olasz csapat a döntés felülvizsgálatáért beadott kérelmében éppen Karun Chandhok Sky Sportson tett elemzését csatolta egyik bizonyítékként, az indiai versenyző-szakértő véleménye szerint ugyanis Vettel mozdulata nem érdemelt volna büntetést. Az FIA viszont akkor nem fogadta el egy tévés szakértő véleményét új, döntő erejű bizonyítékként, az F1-es paddockban pedig sokan megmosolyogták a Ferrarit, amiért azt hitte, hogy ehhez az eszközhöz nyúlva célt ér.

    Az FIA F1-es versenyhétvégéken dolgozó sportfelügyelői testületében már jelenleg is van egy olyan tag, aki múltbeli autóversenyzői tapasztalattal rendelkezik, de ha Sainz javaslata meghallgatásra talál, talán hamarosan eljön az idő, amikor egy külön videós elemző is csatlakozik majd hozzájuk. Chandhok mindenesetre egy rövid X-bejegyzésben óvatosan már reagált is a spanyol pilóta számára hízelgő véleményére.

    „Jó lenne együtt dolgozni a versenyzőkkel és a felügyelőkkel a sport jobbá tételéért, de még nem állok készen, hogy felhagyjak a napi munkámmal” – írta mosolygós hangulatjelek kíséretében Chandhok, aki 2010-ben és 11-ben összesen 11 F1-es futamon állt rajthoz, és később megfordult a Formula E-ben is, mielőtt a tévés munkára váltott volna.

  • Azt suttogják a paddockban, hogy Alonso apai örömök elé néz – mit jelenthet ez a karrierje számára?

    Azt suttogják a paddockban, hogy Alonso apai örömök elé néz – mit jelenthet ez a karrierje számára?

    Fernando Alonso 44 évesen apa lesz, jelentette be élő adásában az olasz Sky Sports Katarban, amivel a paddockban szárnyra kapott pletykákat hivatottak megerősíteni.  

    A háromszoros világbajnok spanyol versenyzőnek, aki 2005-ben és 2006-ban a Forma–1, a 2018-2019-es szezonban pedig a Hosszútávú-világbajnokság trónjára ült fel, a pályán mostanság nem terem sok babér, de ezen hírek szerint tehát élete újabb jeles pillanata elé néz, hiszen 2026-os év első felére várja első gyerekét partnerével, Melissa Jimenezzel.

    A szintén spanyol, 38 éves Jimenez is az F1-ben dolgozik, a DAZN riportere, ám a paddock szemfüles fotósa és videóbloggere, Kym Illman szerint már hosszabb ideje nem látható a versenyhétvégéken, ami újabb jele lehet a várandósságának. Szerinte Alonsóék közös gyermeke már a következő F1-es szezon rajtja előtt világra jöhet.

    Alonsónak a 2026-os szezon végén jár le a szerződése az Aston Martinnal, jövőjéről elmondása szerint a csapat új szabályok melletti versenyképességének fényében dönt majd. A spanyol ugyanakkor korábban arról is beszélt már, hogy tudatosan nem vállalt gyereket az F1-es karrierje alatt, ezt az áldozatot hozta meg ugyanis annak érdekében, hogy teljes erővel a versenyzésre koncentrálhasson.

    Miután Alonsóék csemetéje jövőre világra jön, Alonso lesz a mezőny negyedik családapája Sergio Pérez, Nico Hülkenberg és Max Verstappen mellett.

  • Sajtó: Börtönbe került a korábbi F1-es pilóta

    Sajtó: Börtönbe került a korábbi F1-es pilóta

    Tizenegy éve még az F1-es mezőny tagja volt, és már nem is ez az első eset, hogy szemben találta magát a hatóságokkal.

    A német Bild ugyanis arról számolt be, hogy Adrian Sutilt előzetes letartóztatásba helyezte Baden-Württemberg tartomány bűnügyi rendőrsége. Az eset részletei egyelőre homályosak, de a lap szerint a most 42 éves német az utóbbi időben luxusautókkal kereskedett, most pedig egy nemzetközi rajtaütés során, több ingatlan átkutatása közben kerítették őt kézre csalás és sikkasztás gyanújával. Az értesülés szerint Sutil jelenleg börtönben várja a tárgyalást, de a bíróság jogerős döntéséig természetesen megilleti az ártatlanság vélelme.

    Adrian Sutil 2007 és 2014 között hét teljes szezont versenyzett le a Forma–1-ben, a Spykernél debütált, amely a következő évben Force Indiává alakult, és ennél a csapatnál töltötte a legtöbb időt, majd 2014-re a Sauberhez szerződött, ami utolsó szezonja lett. A következő évben még a Williams tartalékpilótájaként ténykedett, de ezzel érdemben le is zárult versenyzői karrierje. Legjobb eredménye egy negyedik hely, azóta pedig, hogy Nico Hülkenberg harmadik helyen végzett idén Silverstone-ban, ismét Sutil az a versenyző, aki a legtöbb futamon, 128-on rajtolt el anélkül, hogy dobogóra állt volna.

    NE HASZNÁLD!
    Fotó: FREDERIC LE FLOCH / DPPI

    A németnek már F1-es karrierje során is volt egy emlékezetes hatósági ügye, amikor 2011-ben a Kínai Nagydíjat követően egy sanghaji szórakozóhelyen egy pezsgősüveggel súlyosan megsebesítette az akkori Lotus csapat társtulajdonosát, Eric Luxot. Sutilt akkor 18 hónapos felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, valamint 200 000 eurós bírságot is be kellett fizetnie. Bár akkor nem kellett leülnie a büntetést, az ügy következményeiként maradt távol a 2012-es szezontól, a következő évben azonban visszatért a Force Indiához.

  • Az FIA szerint is aránytalanul súlyos büntetést kapott a McLaren

    Az FIA szerint is aránytalanul súlyos büntetést kapott a McLaren

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója szerint még a Nemzetközi Automobil Szövetségnél is azt érzik, hogy túl szigorú büntetést róttak ki a csapatra a Las Vegas-i Nagydíjon azzal, hogy mindkét autót kizárták. Persze a döntést ők maguk hozták, de nem volt lehetőségük más büntetéstételt választani. Talán ez hamarosan változhat.

    Lando Norris és Oscar Piastri autóját a kopólemez túlzott elhasználódása miatt zárták ki a 2. és a 4. helyről a múlt hétvégén, aminek a bajnoki versenyfutásban is nagy hatása volt a pontállásra, Max Verstappen esélye ugyanis megnőtt a cím megszerzésére. És a hiba csak a milliméter tizedrészében volt mérhető, Norris kopólemeze 0,12, Piastrié 0,26 mm-rel volt vékonyabb a kelleténél.

    „Nagyon apró hiba járt óriási következményekkel. Annál nem történhet rosszabb, hogy kizárnak a versenyből. Sok más csapat is elbukott már ez a szabálytalanság miatt. Nem szándékosan csináljuk, nem a teljesítményjavítás érdekében történik” – fogalmazott Brown, akit a Racefans idéz.

    „A Ferrarit és a Mercedest is zárták már ki ugyanez miatt az elmúlt pár évben, és a csapattól is megkérdeztem: jobban éreztük ettől magunkat? Nem igazán.”

    Andrea Stella csapatfőnök is beszélt már arról, hogy az autók túlzott pattogása okozta a kelleténél nagyobb kopást, ami így teljesítménybeli előnnyel nem járt a pilóták számára. Ha egy autó nem felel meg a technikai szabályoknak, nincs mérlegelési lehetőség, csak kizárással lehet sújtani a vétséget, de Brown most azt mondja, a sport irányító testülete is elkezdte mérlegelni annak a lehetőségét, hogy ilyen esetekben is lehessen enyhébb büntetést adni.

    „Egy papírlap vastagságáról beszélünk, őrület. Két módon eshet meg, hogy túlságosan elhasználódik a kopólemez. Az egyik, ha túl alacsonyan fut az autó, ami szabálytalan. A másik pedig, amit delfinezésnek nevezünk, és a jelenlegi autók aerodinamikai karakteréből fakad. Ilyenkor az autó fel-le pattog, és velünk is ez történt. Szóval nem futtattuk túl alacsonyan az autót, egyszerűen csak túl sokat pattogtunk. Ez annak volt a következménye, hogy hiányosak voltak a csütörtökön és pénteken begyűjtött adataink, mivel sokat esett az eső. De való igaz, hogy kilenc másik csapat jól csinálta, szóval végső soron mi hibáztunk” – ismerte el.

    „Az FIA vizsgálja a helyzetet, mert ők is úgy érzik, hogy ez a büntetés eléggé drákói szigorú volt. De hát ezt írják elő a szabályok.”

    Az autók pattogása, ami több kopólemez miatti kizáráshoz is vezetett már (például idén Sanghajban Lewis Hamilton, 2023-ban Austinban Charles Leclerc és ugyancsak Hamilton esetében) a jelenlegi szabályrendszerhez, az autók szívóhatásához erősen kapcsolódik. Ezek az autók azonban már csak ezen és a következő versenyhétvégén lesznek használatban, 2026-tól teljesen új technikai szabályok szerint épülő versenygépek szállják meg a pályákat, így az is lehet, hogy a pattogás okozta lemezkopás már nem lesz releváns probléma jövőre, vagyis a megoldási javaslatok későn érkeznek.

  • Norris esélytelennek tartja magát Piastri ellen, Verstappen már csak a túlélésért hajt

    Norris esélytelennek tartja magát Piastri ellen, Verstappen már csak a túlélésért hajt

    A három bajnokesélyes mindegyike elkövetett egy elég nagy hibát a Katari Nagydíj sprintidőmérőjének zárószakaszában, de Oscar Piastri így is el tudta csípni a pole-t – riválisai pedig máris felhúzták a fehér zászlót, legalábbis ami a szombat első felét illeti.

    Az augusztus 31-i Holland Nagydíj megnyerése óta nem zárt az élen egy téttel rendelkező F1-es eseményt Piastri, de hosszú idő után most a szombati sprintnek ő fog a legjobb helyzetből nekivágni, és bízhat abban, hogy legalább néhány pontot lefaraghat a Lando Norrisszal szembeni 24 egységnyi lemaradásából.

    Pedig az ausztrálnak is a torkában dobogott a szíve egy pillanatra a sprintidőmérő végén: az utolsó próbálkozása során a jobbos 4-es kanyarban megcsúszott alatta az autó és látványosan ellenkormányoznia kellett – de végül még ezzel együtt is képes volt javítani az idején, amire szüksége is volt ahhoz, hogy visszaelőzze George Russellt az élen.

    „A változatosság kedvéért ez most egy jó nap volt. Az elejétől kezdve működött minden, amiért köszönettel tartozok a csapatnak. Még azért csiszolnom kell néhány dolgon, de kellemes ezt mondani a pole birtokában. Persze ez csak egy sprintpole, de ezt is elfogadom. Elég rég voltam már első” – nyilatkozta Piastri.

    „A 4-es kanyar majdnem egészen szörnyen alakult. Balra kellett kormányoznom egy jobbosban, ami sohasem jó. Ott elvesztettem két tizedet. Abban a pillanatban azt hittem, hogy annyi is volt a körömnek, nyomtam tovább, és végül képes voltam még találni némi időt.”

    Hamilton a sokadik időmérős blama után: „Szép az idő”

    Norris csapattársával ellentétben nem tudott javítani az utolsó menete során, így a rajtrács harmadik helyére került. A brit számára azt sem volt ideális, hogy az óra lepergése előtti utolsó pillanatokban kezdte meg a körét, és Alexander Albon Williamsét végig pár másodpercnyivel követte, ráadásul a végén ő is belehibázott.

    „A tempóm megvolt, de hibáztam az utolsó kanyarban. Butaság lenne, ha meg sem próbálnék nyerni, de itt lehetetlen az előzés, szóval valószínűleg a harmadik helyen fogok célba érni. A legtöbb, amit remélhetek, hogy lerajtolom George-ot” – mondta Norris a Sky Sportsnak, ezzel kimondatlanul le is téve csapattársa elkapásáról.

    A három bajnokesélyes közül Max Verstappen zárta a legrosszabb szájízzel a pénteket: miután az SQ3 elején rontott és átszánkázott a kavicságyon, vélhetően nem tökéletes állapotban lévő autóval kellett befejeznie az időmérőt – végül csak hatodik lett, s most először még Yuki Tsunoda is elé kvalifikált egy pozícióval.

    „Ez már az első körtől kezdve nem volt jó. Rémes volt a pattogás, az alulkormányzottságom meg hirtelen túlkormányzottságba csapott át a gyors kanyarokban. Változtattunk néhány dolgon, de ettől sem lett jobb, szóval ezt még meg kell fejtenünk” – mondta a holland, akinek a sprintre sincsenek jó kilátásai.

    „Ilyen balansszal ez nem lesz valami élvezetes. Sokkal inkább a túlélésről fog szólni, és aztán majd módosítunk valamit az időmérőre.”

  • Hamilton a sokadik időmérős blama után: „Szép az idő”

    Hamilton a sokadik időmérős blama után: „Szép az idő”

    Nem nagyon tud már mit válaszolni Lewis Hamilton az újabb és újabb gyenge időmérőit követően. Miután a Katari Nagydíj sprintversenyéhez rendezett kvalifikáción csak 18. lett, alighanem megdöntötte a legrövidebb nyilatkozatának rekordját is, pedig erős mezőnyt sorakoztatott fel a szezon során.

    A Ferrari pilótájának Mexikóvárosban volt az utolsó erős kvalifikációja, akkor szezonbeli legjobbjával még harmadik lett, de azóta a szintén sprintes Interlagosban két Q2-es kiesés, a múlt hétvégén Las Vegasban egy 20. hely, most a losaili sprintidőmérőn pedig egy újabb elsőkörös búcsú lett az eredménye, csupán a két Alpine-nál volt gyorsabb.

    A Sky Sports riportere, Rachel Brookes a szezon során többször is nagy küzdelmet vívott azért, hogy párszavas válaszoknál többet húzzon ki a csalódott britből, de ezúttal sem járt sikerrel. A rövid beszélgetés így hangzott:

    Nehéz volt vezetni az autót?

    Hamilton: Ugyanolyan, mint mindig.

    A nagyobb leszorítóerőt adó szárnyat használtad. Ettől sem lett jobb?

    Hamilton: Nem.

    Bármi pozitív, amit tovább vihetsz holnapra? Jó lesz legalább egy tesztnek a sprintverseny?

    Hamilton: Az idő szép. Szép az idő.

    A sprintverseny persze egy nem túl nagy téttel bíró eleme a nagydíjaknak, szóval nem mondható, hogy Hamilton számára ezzel el is úszott volna a teljes versenyhétvége. A Ferrari tempójáról azonban nem ad valami bizalomgerjesztő képet, hogy Charles Leclerc sem jutott előrébb a 9. helynél a sprint rajtrácsán.

  • Piastri feltámadt és pole-t szerzett a sprintre, Verstappen hibázott

    Piastri feltámadt és pole-t szerzett a sprintre, Verstappen hibázott

    Oscar Piastri – talán az utolsó szalmaszálat megragadva a bajnoki harcban – megszerezte a rajtelsőséget a Katari Nagydíj sprintversenyére, miközben közé és Lando Norris közé még George Russell is beékelődött. Max Verstappen csak a 6. lett, még csapattársa is megelőzte.

    Péntek este elérkezett az idő a szezon utolsó sprintversenyének kvalifikációs edzésére, amin, mint azt már megszokhattuk, sajátos szabályok vannak érvényben: a rendes időmérőkhöz képest rövidebb az egyes szakaszok időtartama, továbbá az SQ1-ben és az SQ2-ben csak a közepes, az SQ3-ban csak a lágy keveréket lehet használni.

    A három bajnokesélyes egyaránt erősen kezdett, és a Verstappen által megnyert első, majd a Norris által megnyert második szakaszban is jelezték, hogy ők szándékoznak harcolni az első rajthelyért.

    Lewis Hamilton kálváriája közben folytatódott, a brit ezúttal is bennragadt az első kiesőcsoportban: a 18. helyen végezve csak a két Alpine-nál volt jobb, majd a csapatrádión arra panaszkodott, hogy „ez az autó nem megy gyorsabban”.

    Az SQ2-ben Kimi Antonelli volt veszélyben, mert utolsó gyorskörével is csak a 11. helyen állt a tabellán, ám mivel pár pillanattal később Isack Hadjar legjobb eredményét semmissé tették pályaelhagyás miatt, a Mercedes pilótája mégis bejutott a végjátékba.

    Az utolsó, nyolcperces szakaszba így a Mercedes mellett a McLaren, a Red Bull és a Williams is bejutott mindkét autójával, akikhez Fernando Alonso és Charles Leclerc csatlakozott.

    Az élmezőny egyetlen gumiszettel két gyorskörre készült, Verstappen esélyei azonban sokat romlottak, amikor az első próbálkozása során lesodródott a pályáról és a kavicságyon is átszánkázott a Red Bull-lal – a holland az autó pattogása miatt kiáltott pár keresetlen szót a csapatrádióba.

    Az első gyorskörök után Piastri 44 ezreddel állt az élen Norris előtt. Második nekifutásra Russell is villantott és egy pillanatra az élre állt, ám Piastri visszaelőzte, Norris pedig nem tudott javítani, így a McLaren ausztrál pilótája talán az utolsó lehetőséget megragadva feltámadt és megszerezte az első rajthelyet a sprintfutamra.

    Russell a második, Norris a harmadik, Alonso a negyedik, a Red Bullnál pedig most először Yuki Tsunoda le tudta győzni egy időmérőn Verstappent: a japán a számára remek 5. rajthelyet szerezte meg, a holland viszont csalódott lehet a 6.-kal. A Ferrarinál viszont Hamilton korai búcsúja után Leclerc 9. helye sem ad túl sok okot az örömre.

    A sprint időmérőjének végeredménye:

  • Verstappen elárulta, mivel lehet őt már jövőre elüldözni az F1-ből

    Verstappen elárulta, mivel lehet őt már jövőre elüldözni az F1-ből

    Max Verstappen ötszörös világbajnoknak már nagyon könnyedén el tudja képzelni magát, hétszeres viszont nem tervez lenni. A holland azt mondja, Red Bull-os szerződés ide vagy oda, tulajdonképpen bármikor dönthet úgy, hogy visszavonul az F1-ből.

    A Red Bull pilótája nem először ad már olyan interjút, amelyben azzal „ijesztget”, hogy hamarosan hátat fordíthat a sportnak, amelynek jelenleg ő a négyszeres címvédője, sőt még az idei bajnoki harcban is van esélye a két McLaren-pilótával szemben. Arra a kérdésre pedig, hogy mi lenne a szezon végeredménye, ha ő ülne az egyik McLarenben, csípős megjegyzéssel szúrt oda Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak.

    „Most nem beszélgetnénk a bajnoki címről. Könnyedén megnyertem volna már. Mármint, a konstruktőrit jóideje behúzták, szóval… mindenki egészítse ki a mondatot” – célozgatott a PA-nak adott interjúban.

    Verstappen olyan ütemben szaporítja a győzelmeket és a bajnoki címeket 2021 óta, hogy már reálisnak tűnik a rekordlisták élén álló Lewis Hamilton és Michael Schumacher beérése is számára, elmondása szerint azonban ez egyáltalán nem motiválja. Sőt, most belebegtette, hogy akár már a következő szezonban távozhat, amennyiben nem lesznek ínyére valók az új technikai szabályok – amelyekkel kapcsolatban másoknak is vannak fenntartásai a mezőnyben.

    „A szerződésem 2028-ig tart, de ez azon is fog múlni, hogy mennyire jók és élvezetesek az új szabályok. Ha nem lesznek élvezetesek, akkor nem tudom elképzelni, hogy maradok” – fogalmazott.

    „Nem foglalkoztat az a gondolat, hogy hét világbajnoki címet szerezzek. Tudom, hogy még három évem lenne a mostani után, szóval elérhető, de nincs rá szükségem, hogy ezt teljesítsem, mielőtt távozok a sportból. Akár már holnap könnyedén kiszállhatnék.”

    „Sok más szenvedélyem van: például más versenysorozatok. Szeretnék több időt tölteni a családommal, és a saját beosztásom szerint élni. És abban is biztos vagyok, hogy ha lezárom ezt a fejezetet, akkor az úgy is marad. Nem látom magam előtt, hogy abbahagyom, aztán visszatérek. Ha befejezem, akkor tényleg be lesz fejezve.”

  • Bearman üzent a Ferrarinak, hogy készen áll náluk vezetni

    Bearman üzent a Ferrarinak, hogy készen áll náluk vezetni

    Az újonc Oliver Bearman jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet az első szezonjában, és hiszi, hogy képes lenne megfelelni a Ferrarinál is az elvárásoknak.

    Bearman beugróként (a vakbélgyulladással küzdő Carlos Sainzot helyettesítve) náluk debütált a Forma–1-ben tavaly, és jelenleg úgy fest, gyakran felbukkan majd a neve a Ferrari vonatkozásában állandó pilótaként. Pontszámban felülmúlja rutinosabb csapattársát, Esteban Ocont a Haasnál, érettségéről és keménységéről többször tanúbizonyságot tett, bár természetesen nem maradtak el az újoncokra jellemző hibák sem nála.

    A Katari Nagydíj előtt a hivatalos sajtótájékoztatón megkérdezték tőle, felkészültnek érzi-e magát a kihívásra a Ferrarinál, és elég határozottan felelt. „Ez az F1, hinni kell magunkban. Szóval igen, hiszem, hogy készen állok rá, de továbbra is bizonyítanom kell ezt. Nem öt-hat jó verseny alapján gondolom így” – jelentette ki.

    „Sokan hajlamosak elfelejteni, hogy a szezon közepén volt négy-öt 11. helyem egymás után, ami egyenletes teljesítménynek számított, csak nem elég jónak. Azóta javult a kocsi teljesítménye, így a 11. hely 10.-re, 9.-re, 8.-ra változott, és ezt mindenki kedvezőbben fogadja. Én is határozottan fejlődtem, főleg a nyári szünet óta. Elkaptam a ritmust és a lendületet, természetesen azt mondom, hogy készen állok.”

    Bearman feltételezhetően a korosodó Lewis Hamilton helyét venné át, ha megfelelő lesz a csillagok állása, és további fejlődést mutat.