Kategória: Formula 1

  • Hóhér, szabotőr, érzéketlen üzletember – Briatore legújabb kegyvesztettjei is borítják a bilit?

    Hóhér, szabotőr, érzéketlen üzletember – Briatore legújabb kegyvesztettjei is borítják a bilit?

    A Jack Doohan-Franco Colapinto versenyzőcsere apropóján megmutatunk három korábbi esetet, amikor Flavio Briatore csapatánál látszólag szívtelenül tettek lapátra egy versenyzőt szezon közben. Finoman szólva is érdekes nyilatkozatok hangzottak el az érintettek részéről.

    Valóban elfogyott a türelem az Alpine-nál Jack Doohan felé, a következő versenyen már nem ő vezeti az autót, hanem Franco Colapinto. Tény, az ausztrál újonc még nyomokban sem mutatott klasszisokat idéző megoldásokat, de nagyon lefelé sem lógott ki a mezőnyből, bár volt néhány kezdő hibája. A sorsa többek szerint előre meg volt írva, miután a 2025-re felszabaduló ülést nem teljes egyetértésben adta oda neki a csapat, és a visszatérő Flavio Briatore sincs az ő pártján.

    Ezzel el is érkeztünk cikkünk központi alanyához, a hírhedt Briatoréhez: az 1990-es és 2000-es évek ismert Forma–1-es figurája a távolléte után tanácsadóként újra szerepelt vállalt az Alpine-nál tavaly, és a jelek szerint a könyörületet nem ismerő személyisége nem változott. Mint a cikkben később szó lesz róla, ez a tulajdonsága vezetett a korábbi bukásához is, ahogy az érdekeit szolgálva képes volt feláldozható bábuként használni saját pilótáit.

    Ugyanakkor meg kell vallani, csapatfőnökként erős marokkal irányította a korábban Benetton és Renault néven futó istállót, és erre szükség volt a sikerekhez, nélküle és a lépései nélkül aligha szerezte volna meg az első két világbajnoki címét Michael Schumacher és Fernando Alonso.

    Schumacher a csúcsra vezette a viccnek nézett csapatot, most ugyanez a cél egy másik pilótával

    Schumachert például 1991-ben elég rámenősen igazolta le a Jordantől a szenzációs első F1-es nagydíja után, és ki tudja – fogadást azért csak óvatosan tegyünk rá –, Colapinto esetében nem lesz-e hasonlóan kifizetődő a döntés. Briatore első három, a csapat vezetésében érintett szezonjában ez volt az egyetlen szezon közbeni versenyzőcsere, aminek a brazil Roberto Moreno látta a kárát.

    „Harcoltam [a másik Benettont vezető Nelson] Piquet-vel is, aki honfitársaként kiállt Roberto Moreno mellett – idézte fel az üzletember néhány éve. – Komoly beszélgetést folytattunk, közel álltam hozzá, hogy lecseréljem [Alessandro] Zanardira, aki akkor a tesztpilótánk volt. Azt mondtam neki, Nelson, csinálj, amit akarsz, ha nem vezetsz, akkor nem vezetsz, megvan hozzá a jogod, Zanardi boldogan beugrik a helyedre. Még [Ayrton] Senna is ellenem volt, normális esetben Nelsonnal a legnagyobb ellenségek voltak, de brazilként most hirtelen összefogtak.”

    1994: Csigolyái után az F1-es karrierje is eltört Schumacher csapattársának

    A finn Jyrki Järvilehto, vagy ahogy az F1-ben ismertté vált, JJ Lehto azok közé tartozik, akik pályafutásuk legjobb eredményei közül a legjobbakat nem a vb-címet nyerő autót vezetve érték el. 1994-ben őt léptették előre Michael Schumacher mellé, de pechére csigolyatörést szenvedett a szezon előtt az egyik teszten, így Jos Verstappen ugrott be a helyére az első két futamon. Miközben Schumacher sorra nyerte a versenyeket, Lehtónak még a pontszerzés sem jött össze, csak a legutolsó futamán, Kanadában, mielőtt visszacserélték az idősebb Verstappenre.

    „Mielőbb vissza akartam térni, de a nyakam nagyon gyenge volt, mert a műtétnél elvágtak sok izmot. Nem éreztem az ujjaim és a lábujjaim, viszont féltem az ülésem elvesztésétől. Hiba volt a mielőbbi visszatérést erőltetni, de úgy gondoltam, nincs más választásom. Flav egy üzletember – mondta Lehto a Motorsport Magazine-nak. – Bárcsak úgy bántak volna velem, mint Ron [Dennis] a McLarennél Mikával. Ron nagyon odafigyelt rá, megadta neki a szükséges időt a felépülésre. Ezt nagyra értékeltem.”

    Meg kell védeni saját maguktól az őrültségre vetemedő F1-es pilótákat?

    Ezzel Mika Häkkinen 1995-ös balesetére utalt; jóllehet, honfitársa helyzetét jelentősen segítette, hogy ő a szezon utolsó nagydíján szenvedett súlyos balesetet, így több ideje volt felépülni a következő versenyre, amire csak hónapokkal később került sor. „Betegen és fájdalommal tele tértem vissza. Flavio nem biztosított semmilyen tesztlehetőséget sem számomra, esélyem sem volt. Teljesítettem néhány versenyt a balesetem után, de akkora fájdalom gyötört, hogy alig bírtam vezetni.”

    Lehtót ezután már csak négy F1-es versenyen láthattuk (1994-ben még kettőn az eltiltott Schumacher helyén a Benettonnál, kettőn a Saubernél), ám egy évvel később a győztes egységet vezette a Le Mans-i 24 óráson. Hozzá képest több sérelemmel távozott a Renault-tól Briatore következő két áldozata.

    2004: Trulli szerint nem a kínos bealvás okozta a vesztét

    Az ébredő erőt megtestesítő Alonso a második itteni szezonjában, 2004-ben a Renault falkavezéré nőtte ki magát, pedig a csapat egyetlen győzelmét abban az évben nem ő, hanem Jarno Trulli szerezte Monacóban. Trulli a Renault hazai versenyének számító Francia Nagydíjon vált kegyvesztetté, amiért az utolsó kör szinte utolsó kanyarjában, ahol az előzések alapból ritkák, nem figyelt, és a 3. helyet kiénekelte a szájából a ferraris Rubens Barrichello.

    Az olasz pilótának azonban szent meggyőződése, hogy a csapatfőnöke szándékosan ellehetetlenítette, szabotálta őt. „Monte Carlóban szakadt el a cérna. Briatore egyértelműen azt akarta, hogy Alonso nyerjen, de ő balesetet szenvedett az alagútban. A sikerem bezavart a tervekbe, mert Flavio érdekei mást kívántak” – mondta egy olasz internetes oldalnak adott interjúban.

    Meghiúsult Briatore terve, hogy hasonló köteléket építsen új versenyzőjével, mint Alonsóval

    „Azt állítja, hogy megváltoztam, hogy már nem bízok az autóban. Amikor jól mennek a dolgok, az az autó érdeme, amikor rosszul, az a versenyző hibája – panaszkodott 2004-ben Monzában (az utolsó renault-s futamán) olasz újságíróknak egy  korabeli tudósítás alapján. – Két hónapja mondom, az autó nem olyan, mint korábban. (…) Tudom, hogy Fernandónak előttem kell lennie, ez itt is bebizonyosodott. Most már ő a Renault versenyzője.”

    Briatore a vádaskodásra úgy reagált, hogy Trulli paranoiás, valamilyen betegséget képzel be magának és ettől szenved. A következő pályán, Kínában már Jacques Villeneuve ült a helyén, Trulli pedig megkezdhette az ismerkedést új csapatával, a Toyotával.

    2009: A bosszú nagyobbat ütött a visszavágó pilótától

    Itt érkeztünk el a cikk elején említett Briatore-bukáshoz, amit a 2008-ban végrehajtott, de csak közel egy év múlva kiszivárgó szingapúri ütközésbotrány okozott. Ez tulajdonképp ifjabb Nelson Piquet bosszújának eredménye volt, akit 2009-ben a nyári szünet előtt leváltott a Renault Romain Grosjeanra, mivel másfél év alatt elég szerény szinten teljesített. A 2008-as szingapúri verseny Alonso győzelmét hozta (ez azért is fontos volt a Renault-nak, mert a kétszeres világbajnok még nem hosszabbított szerződést velük, így kellettek a jó eredmények), miután pont számára jött be jókor a biztonsági autó, ami már akkor is eleve gyanússá tette az egész eseménysort, de csak a biztonsági autós fázist egy szándékos karambollal előidéző Piquet vallomása után lehetett azt bizonyítani.

    A pilóta menesztése utáni versenyen a brazil televízió élesztette fel a csalásvádat az akkor már lassan feledésbe merülő, a vb-cím sorsára is kiható versenyről, ami Briatore eltiltását vonta maga után. Piquet nem volt rest beleszállni a korábbi főnökébe. „A körülmények, amelyekkel az elmúlt két évben meg kellett küzdenem, finoman szólva is nagyon furcsák voltak – nyilatkozta a kirúgását követően. – Mindig is úgy gondoltam, hogy egy menedzser egy csapat része és partnere. Egy menedzsernek bátorítania kell az embert, támogatnia kell, és lehetőségeket kell biztosítania számára. Az én esetemben ennek az ellenkezője történt. Flavio Briatore volt a hóhérom.”

    „Flavio egy üzletember, de az F1-hez sz*rt sem ért. Ő a menedzserem, de a csapatfőnöki szerepében nem tisztel engem. Csak a pénzre gondol, arra, hogy mennyi pénzt tehet zsebre mindenben, amiben részt vesz.” 

    Tegnap viszont egészen új szintre emelkedett a Briatore körül a személycserék forgataga: hogy az ő közbenjárásával vagy sem, mindenesetre távozott az Alpine csapatfőnöki tisztségéből Oliver Oakes, egy évet sem eltöltve a pozícióban. A feladatait természetesen Briatore veszi át. Bizonyára az ő tarsolyában is lapulnak érdekes részletek, amiket később megtudhatunk.

    Briatore szenvedélye átragad az egész Alpine-ra

  • Hivatalossá vált a legújabb pilótacsere az F1-ben, Imolától vált az Alpine

    Hivatalossá vált a legújabb pilótacsere az F1-ben, Imolától vált az Alpine

    Hivatalossá vált, ami az elmúlt napokban már szinte biztosnak tűnt: az Alpine leváltotta Jack Doohant, és az eddigi tartalékpilótát, az argentin Franco Colapintót ültette a helyére. A tavaly a Williamsnél bemutatkozó pilóta legalább 5 futamra kapott lehetőséget.

    Liam Lawson Red Bulltól Racing Bullshoz történő leváltása után itt az újabb pilótacsere a Forma–1-ben, az Alpine hat versenyhétvége (a tavalyi Abu-dzabi Nagydíjjal együtt hét) után leváltotta Jack Doohant, és a tartalékpilótát, Franco Colapintót ültette be a helyére. A istálló bejelentése alapján az argentin versenyző egyelőre a következő öt hétvégére kapott lehetőséget a jövő hétvégi Emilia Romagna Nagydíjtól kezdve, míg Doohan nem távozik, hanem első számú tartalékként marad az Alpine kötelékében.

    Ez a csere mondhatni régóta érett, hiszen már Colapinto tavalyi szerződtetése óta a levegőben lógott, hogy előbb-utóbb átveszi az ausztrál pilóta helyét. Doohan a múlt hétvégén először győzte le időmérőn jóval rutinosabb csapattársát, Pierre Gasly-t, de aztán már a Miami Nagydíj első körében összeakadt Liam Lawsonnal és kiesett. Doohan így hat alkalomból egyetlen tiszta hétvégét sem tudott összerakni (Ausztráliában és Japánban rommá törte az autót, Kínában büntetéseket kapott), és bár voltak villanásai, ez a jelek szerint nem volt elég ahhoz, hogy kapjon még egy kis időt.

    Ami a 21 esztendős Colapintót illeti, tavaly 9 futamon indult a Williamsszel és bakui, illetve austini pontszerzésével rögtön komoly benyomást tett, amit jól mutatott, hogy a Red Bull is érdeklődni kezdett iránta. A teljesítménye ezután kicsit visszaesett és több balesetet is elszenvedett, de az Alpine így is lecsapott rá.

    Az állandó versenyzővé előléptetésének nem elhanyagolható mellékszála, hogy a bejelentés előestéjén közös megegyezéssel távozott Oliver Oakes, az Alpine csapatfőnöke, ami erőteljesen arra utal, hogy nem volt meg az egyetértés közte és a helyét átvevő Flavio Briatore között abban, hogy le kell-e váltani Doohant.

    „A szezon első versenyeinek elemzése után arra a döntésre jutottunk, hogy a következő 5 futamra beültetjük Francót Pierre mellé. Azzal, hogy a mezőny ennyire szoros az idén, versenyképes autóval, amelyet a csapat drasztikus mértékben fejlesztett az elmúlt 12 hónapban, olyan helyzetben vagyunk, amelyben szükségét látjuk a pilótafelállásunk rotálásának – olvashatók Flavio Briatore, az Alpine tanácsadójának szavai az istálló közleményében. – Azt is tudjuk, hogy a 2026-os szezon fontos lesz a csapatnak, és a versenyzők teljes és igazságos kiértékelése az idén a helyes cselekedet annak érdekében, hogy maximalizáljuk az ambícióinkat jövőre. Továbbra is támogatjuk Jacket, aki nagyon profi módon viselkedett versenyzőként az idei szezon eddigi részében. A következő öt futam lehetőséget ad nekünk arra, hogy kipróbáljunk valami mást, ezután az időszak után pedig számba vesszük a lehetőségeinket.”

    „Először is meg szeretném köszönni a csapatnak, hogy megadta a lehetőséget a következő öt versenyre. Keményen fogok dolgozni a csapattal, hogy felkészüljek a következő futamra Imolában és a tripla hétvégére, ami kétségtelenül intenzív lesz és mindenkit nagy kihívás elé állít. Éles maradtam, és a lehető leginkább készen állok a csapat tesztprogramjának és szimulátoros programjának köszönhetően. A lehető legjobbamat fogom nyújtani, hogy gyorsan felvegyem a tempót és mindent beleadjak, hogy a lehető legjobb eredményt szállítsam Pierre mellett” – mondta Colapinto.

    „Nagyon büszke vagyok arra, hogy elértem életem célját és profi Forma–1-es pilótává váltam. Ezért örökké hálás leszek a csapatnak, hogy segített elérni ezt az álmot. Nyilván ezt a legutóbbi fejezetet nehéz átélnem, mert profi versenyzőként természetesen versenyezni szeretnék. Ugyanakkor értékelem a csapat bizalmát és elkötelezettségét. Hosszú távú céljaink vannak, és továbbra is a maximumot fogom nyújtani, hogy bármilyen módon segítsem elérni ezeket. Most leszegem a fejem, továbbra is keményen dolgozom, érdeklődéssel figyelem a következő öt futamot és folytatom a személyes céljaim hajszolását” – mondta Doohan.

    Ez volt az utolsó csepp a pohárban, avagy mi állhat a váratlan csapatfőnökváltás hátterében?

  • Ez volt az utolsó csepp a pohárban, avagy mi állhat a váratlan csapatfőnökváltás hátterében?

    Ez volt az utolsó csepp a pohárban, avagy mi állhat a váratlan csapatfőnökváltás hátterében?

    Nagyon úgy tűnik, hogy az egyelőre még meg nem történt pilótabejelentés egyenes következménye, hogy a csapatfőnöki pozícióban ténylegesen váltás volt az Alpine-nál. Ezzel pedig Flavio Briatore az elmúlt évek „hagyományainak” megfelelően ismét a káosz útjára vitte az istállót.

    Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Oliver Oakes lemondott az Alpine csapatfőnöki posztjáról, miután tavaly nyári kinevezése óta még egy éve sem volt az istállónál. Helyét Flavio Briatore, az enstone-iak tanácsadója veszi át, aki így 2009, vagyis a szingapúri ütközésbotrány kirobbanása óta először lesz ilyen szerepben az alakulatnál (amely akkoriban Renault néven működött).

    Váratlan: Mindenki a pilótabejelentést leste, a csapatfőnököt cserélték le az Alpine-nál

    A The-Race.com cikkében igyekezett feltárni a váratlan döntés hátterét. Erre ugyanis senki nem számított, hanem sokkal inkább azt lehetett várni, hogy az Alpine leváltja Jack Doohant, akinek a helyére Franco Colapintót ülteti. Azonban, ami késik, jó eséllyel nem műlik, és a két esemény között nem lehet nem látni az összefüggést – csak éppen a még meg nem történt bejelentés az ok, a már hivatalos információ az okozat.

    Az nem titok, hogy az Oakesnál nem sokkal korábban kinevezett Briatore pilótapolitikai döntései már korábban is okoztak feszültségeket az Alpine-on belül. Itt leginkább Colapinto szerződtetésére kell gondolni, amelynek kapcsán a Red Bull korábbi korszaka juthat az ember eszébe, amikor Helmut Marko tanácsadó lényegében teljhatalmat élvezett ezekben a kérdésekben, ám a csapat arca a csapatfőnök, Christian Horner volt. A helyzet most sem merőben más arrafelé, de azért már kicsit eltérőek az erőviszonyok.

    Az olasz üzletember döntései elkerülhetetlen súrlódást idéztek elő, hiszen Oakes volt kénytelen megmagyarázni a sajtónak, illetve a közvéleménynek azokat a lépéseket, amelyekről nem ő határozott. Olyan intézkedések élére kellett állnia, amelyekről még az ő érkezése előtt született döntés (ilyen például a Renault motorprojektjének beszántása), vagy szimplán nem értett velük egyet.

    Ez utóbbira jó példa Esteban Ocon idő előtti elküldése tavalyról, ahogyan Colapinto leigazolása is. A brit szakembernek ugyanis egészen más elképzelései voltak a pilótapiacon. Egyfelől rendíthetetlenül támogatta Doohant, még ha adott esetben kételkedett is a potenciáljában, hosszú távon pedig a tavaly az ő Forma–2-es csapatában, a Hitechben szereplő, illetve ugyanebben az évben az Alpine juniorprogramjához csatlakozó Paul Aronban hitt.

    Itt a vége: közölték a döntést, azonnali hatállyal leváltják a Miamiban kieső újoncot

    Ami viszont talán a legfontosabb, hogy szerinte a Colapinto-történet részben aláássa azt az erőfeszítést, amelyet a csapat fellendítéséért tettek. Az Alpine-t, illetve annak vezetését ugyanis évek óta a káosz és az instabilitás jellemzi, Oakes feladata pedig az lett volna, hogy véget vessen ennek a korszaknak, amelyben a vezetők egymásnak adják a kilincset.
    Briatorénak viszont már régóta jól láthatóan nagy tervei voltak az argentin versenyzővel.

    Mindez persze nem kis részben a latin-amerikai piacnak, illetve az onnan származó potenciális bevételnek tudható be. Ennek pedig már most megvan a hozadéka, hiszen az e-kereskedelemmel és online aukciókkal foglalkozó online piactereket üzemeltető Mercado Libre már 2025 elején csatlakozott az enstone-i alakulathoz annak szponzoraként.

    Most pedig nagyon úgy tűnik, hogy a 75 esztendős üzletember végleg keresztülvitte szándékát. Oakes távozása pedig aligha véletlen, hiszen számára jó eséllyel ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Mindez pedig sorsfordító lehet az Alpine életében, hiszen a brit csapatfőnök igyekezett a saját képére formálni az istállót, például változtatott a pálya mellett dolgozók személyi összetételén. Innentől kezdve viszont már teljes mértékben Briatorénál lesz a kormányrúd, akinek ugyan a korábbi sikerei elvitathatatlanok, de egyrészt sokszor ellentmondásos módon ért fel a csúcsra, másrészt kérdés, hogy ez a mai Forma–1-ben mire elég.

  • Ilyen előzmények után Brawn GP-i tett lesz, ha Alonso jövőre bajnokautót kap

    Ilyen előzmények után Brawn GP-i tett lesz, ha Alonso jövőre bajnokautót kap

    Erősen játszik Fernando Alonso türelmével az Aston Martin, miután a Miami Nagydíj hétvégéjén újabb ritka pontszerzési lehetőséget szalasztottak el vele. A tabella alján tanyázó spanyol azonban továbbra is bízik a 2026-os csodás fordulatban.

    Egyre nyomasztóbb mélypontra süllyed az Aston Martin: Miamiban a futamot az utolsó két célba érkezőként, a 15. és a 16. helyen fejezte be Alonso és Lance Stroll, még az előttük végző Nico Hülkenbergtől is közel 20 másodperccel lemaradva, távol attól, hogy egyáltalán érdemes legyen eljátszaniuk a pontszerzés gondolatával.

    Szombaton, a sprintversenyen azonban más volt a helyzet, a száradó pályán, a zavarosban halászva Stroll 5. helye révén sikerült egy értékes helyet elcsípnie a csapatnak, Alonso azonban ott is hoppon maradt, hiszen a rádióban tett többszöri javaslata ellenére is nagyon sokára hívták csak ki slick gumikért – s miután ez végre megtörtént, Liam Lawson kiforgatta őt, s balesettel zárta a rövid futamot. 14 pontjával Stroll tartja az alsóházi harcban az Astont, Alonso az idén még nulla ponttal rendelkező négy pilóta egyike, számításai szerint pedig már csak maroknyi esélye lesz idén a csapatnak egy épkézláb eredmény elérésére.

    „Tisztában vagyok a realitásokkal – idézi Alonsót az AS. – Fájt a szombat, és még több napig fájni fog. Hiszen idén csak négy-öt lehetőségünk adódik pontot szerezni, és egy ilyet már elszalasztottunk Ausztráliában a pályára kerülő kavicsok és az én hibám miatt, egy másikat pedig elszalasztottunk Kínában, ahol profitálhattunk volna a kizárásokból, de nekem műszaki hiba, a lángoló fékek miatt ki kellett állnom a versenyből. És most elszalasztottunk egyet Miamiban is azzal, hogy nem cseréltünk kereket időben, amikor a pálya már száraz volt. Három esélyt már elpuskáztunk, és már csak egy-kettőre számítok az év során, szóval figyelnünk kell, hogy azoknál résen legyünk.”

    Az AS tudomása szerint az Aston a következő futamra, Imolára komolyabb fejlesztésekkel készül, majd Barcelonában az első szárny hajlékonyságára vonatkozó új technikai szabályok hatásában bízhatnak még, a továbbiakban viszont már csak kisebb frissítések érkeznek majd az autóra a gyárból, ahol már a 2026-os autó fejlesztésén van a hangsúly Adrian Newey vezetésével.

    Mivel a jövő évi autót teljesen új regulák mentén a nulláról indulva kell felépíteni, az idei formának valószínűleg nem lesz túl nagy hatása a jövő évi erőviszonyokra, de attól még az F1 történetében is az egyik legnagyobb fordulatnak számítana, ha az Aston Martin az idei gyengélkedése után jövőre a világbajnoki címekért folyó harcban találná magát. 2009-ben a Brawn GP-től láthattunk csak hasonló váratlan feltámadást, amely történet abszurditását persze a csapat Honda általi téli eladása fokozta még tovább. Alonsóék esetében ilyesmire nem kell számítani, viszont az újonnan átadott gyárépület és a Newey által hozott új filozófia mentén az idei szezon kukázásával kicsit ők is új kezdetre készülnek.

    „A célunk az, hogy megnyerjük a 2026-os világbajnokságot – fogalmazott Alonso. – Hogy közelítünk-e ehhez, azt jövő februárig nem tudhatjuk. Leigazoltuk a történelem legjobb tervezőjét, van egy új szélcsatornánk, de sajnos van még hátra ebből az évből 19 versenyünk is, amelyeken ilyen eredmények után, pontszerzés nélkül ki kell állnunk ide, és el kell mondanunk, mennyire pozitívak vagyunk. De én türelmes vagyok, bízok az érzéseimben és a saját teljesítményemben.”

    Fernando Alonso arra a sorsra juthat az Aston Martinnál, amire Schumacher jutott a Ferrarinál

  • Váratlan: Mindenki a pilótabejelentést leste, a csapatfőnököt cserélték le az Alpine-nál

    Váratlan: Mindenki a pilótabejelentést leste, a csapatfőnököt cserélték le az Alpine-nál

    Az Alpine F1-es csapata kedd este közleményben tudatta, hogy Oliver Oakes azonnali hatállyal leköszönt csapatvezetői posztjáról, az enstone-i istálló főnöke pedig 2009 után ismét Flavio Briatore lett.

    Miközben egyre biztosabbnak mondják a különféle források, hogy a küszöbön áll a pilótacsere az Alpine-nál, és a jövő hétvégi imolai futamon már Franco Colapinto versenyez majd az eddig Jack Doohan által elfoglalt pilótafülkében, a csapat váratlanul a vezetőcserét jelentette be.

    A két esemény viszont nem feltétlenül független egymástól, hiszen korábbi sejtések szerint Doohan Oakes támogatását élvezte az Alpine vezetőségében, míg az eddig tanácsadóként, ügyintézőként ténykedő Briatore Colapinto mihamarabbi előléptetését szorgalmazta.

    „A BWT Alpine Formula One Team bejelenti, hogy Oliver Oakes lemondott csapatvezetői posztjáról. A csapat elfogadta az azonnali hatályú lemondást. Mától Flavio Briatore a főtanácsadói feladatai mellett átveszi a korábban Oliver Oakes által lefedett feladatokat is” – áll a közleményben.

    „A csapat szeretné megköszönni Olivernek a tavaly nyári érkezése óta elvégzett munkáját, és a hozzájárulását ahhoz, hogy megszereztük a hatodik helyet a 2024-es konstruktőri bajnokságban.”

    Oliver Oakes – Fotó: Alpine

    A 37 évesen a mezőny legfiatalabb csapatfőnökeként ténykedő Oakes így kevesebb mint egy évet töltött az Alpine élén, ahol tavaly Bruno Famin helyét vette át. Briatore pedig, aki szintén tavaly, májusban tért vissza a csapat életébe, hogy segítsen rendezni a sorokat a rémes szezonkezdet, a személyzeti távozások és a motorprogram körül (ami a szezon végétől meg is szűnteti működését), ezzel most tulajdonképpen visszaült a csapatvezetői székbe, amit a szingapúri ütközésbotrány nyilvánosságra kerülésének nyomán, abban való érintettsége miatt volt kénytelen elhagyni a Renault-nál 2009-ben.

    Briatore 1988-ban még a Benetton révén került a Forma–1-be, aminek hamarosan csapatfőnökévé vált, bajnoki címekig vezette az enstone-i alakulatot a 90-es években, majd már a Renault gyári csapataként a 2000-es években is. Tavaly úgy érkezett vissza egykori istállójához, hogy előtte közel 15 évig nem töltött be hivatalos szerepkört az F1-ben, s most 75 évesen lett ismét a csapat első embere.

    Itt a vége: közölték a döntést, azonnali hatállyal leváltják a Miamiban kieső újoncot

  • Mi volt ez az ügyetlenkedés a verseny után a Miami Nagydíj győztesétől?

    Mi volt ez az ügyetlenkedés a verseny után a Miami Nagydíj győztesétől?

    Oscar Piastri nem az a fajta F1-es versenyző, aki szeretne a figyelem középpontjában lenni, az ünneplései is meglehetősen visszafogottak, ám a Miamiban szerzett győzelme után mégis mintha valamiféle tánclépéseket tett volna a parc fermében. Utólag felfedte, miről is szólt ez az egész.

    Miután learatta a gratulációkat a McLaren csapattagjaitól, Piastri az alábbi, néhány másodperces produkciót mutatta be a kamerák előtt, majd elsétált a mérlegelésre.

    Piastri eddigi hat F1-es futamgyőzelme alapján a sportág valaha volt egyik legvisszafogottabb ünneplőjének tűnik, és később a sajtótájékoztatón tiszta vizet is öntött a pohárba: a furcsa produkcióval nem saját kútfőből állt elő, hanem a Minnesota Vikings amerikaifutball-csapat 25 éves elkapója, Justin Jefferson kedvéért tette, ez ugyanis az ő védjegyévé vált mozdulatsor.

    „Tudtam, hogy meg fogom kapni ezt a kérdést! Ez egy kísérlet volt a griddyre, és ahogy mindenki láthatta, egy elég gyenge. Csütörtökön találkoztam Justin Jeffersonnal, aki világhírűvé tette a griddyt, én pedig voltam olyan hülye és belementem a fogadásba, miszerint ha megnyerem a versenyt, bemutatom ezt az ő tiszteletére.”

    Videós nyoma is maradt annak, ahogy a hétvége elején Jefferson megmutatja Piastrinak a griddyt, majd ráveszi erre az ígéretre:

    „Az időmérő után azonban nem gyakoroltam, mert biztos voltam benne, hogy nem lesz rá szükség. A levezető körben tudatosult bennem ez a dolog, így élőben, a kamerák előtt próbálkoztam meg vele először. Tartottam magam a fogadáshoz, de ez volt az egyetlen alkalom, hogy ezt láthatták tőlem. Sok fénypontja volt már az idei szezonnak, de ez semmiképpen nem tartozik közéjük” – fogalmazott Piastri, aki korábbi győzelmeit mind az első sorból rajtolva szerezte, most viszont negyedikként indulva állhatott fel a dobogó tetejére.

    Itt megnézhető, hogyan fest az igazi griddy, ha azt egy szakértő, maga Jefferson adja elő:

    Győzelme ellenére Piastri nem volt teljesen elégedett a hétvégi teljesítményével, de azért amikor arról kérdezték, mely területen kell a legtöbbet fejlődnie, egyértelmű volt számára a válasz: „Az ünneplések, határozottan ez áll most a lista élén.”

    „Most végül is nyertem, de összességében elég kicsi az esélye a győzelemnek a negyedik helyről rajtolva. Ma sok mindent jól csináltam, de szükségem volt a jó szerencsére és egy nagyon gyors autóra is. Nem akarok minden vasárnap erre alapozni.”

    Ha a griddy nem is tér vissza az F1-es versenyhétvégék paddockjába, egy korábbi népszerű ünneplési stílus 19 év után tűnt fel nemrég ismét:

    19 év után idézték meg az Alonsóban lakozó állatot – pártfogoltja nem csak a vezetési trükkjeit lesi el

  • Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    12 egyéni bajnoki címet szerezve a McLaren az F1 történetének második legsikeresebb csapata, a versenyzők egy eredményességi mutatójában azonban még olyan istállók mögött is elmaradnak, mint a Cooper vagy a Lotus. 

    Oscar Piastri ritka dolgot vitt véghez a Miami Nagydíjon: McLaren-versenyzőként három egymást követő versenyt is megnyert. A csapattal ilyenre legutóbb még Mika Häkkinen volt képes 1997 és 1998 fordulóján, a finn első három futamgyőzelmét szerezte meg így. A Wokingban őt követő sztárok közül azonban sem Kimi Räikkönennek, sem Fernando Alonsónak, sem Lewis Hamiltonnak nem jött össze zsinórban három siker.

    Nézzük csak meg azt a nagyon szűk kört, akiknek a McLaren történetében igen:

    • Alain Prost – 3 győzelem az 1984-es Európa Nagydíj és az 1985-ös Brazil Nagydíj között
    • Ayrton Senna – 4 győzelem az 1988-as Brit és Belga Nagydíj között
    • Ayrton Senna – 3 győzelem az 1989-es San Marinó-i és Mexikói Nagydíj között
    • Ayrton Senna – 4 győzelem az 1991-es USA és Monacói Nagydíj között
    • Mika Häkkinen – 3 győzelem az 1997-es Európa és az 1998-as Brazil Nagydíj között
    • Oscar Piastri – 3 győzelem a 2025-ös Bahreini és Miami Nagydíj között

    Piastri tehát mindössze a negyedik versenyző, aki legalább zsinórban három győzelmet tudott szerezni a McLaren történetében, és Senna mellett csupán a második, aki egyetlen szezonon belül tette ezt meg. Sennáé a leghosszabb, négyes győzelmi sorozat, és a sport második legsikeresebb csapatától elég furcsa, hogy ez a maximum. Ehhez képest Red Bull-versenyzőknek van már 10-es és 9-es sorozatuk is (Max Verstappen, Sebastian Vettel), Mercedes-versenyzőnek 7-es (Nico Rosberg), Ferrari-versenyzőknek 7-es (Alberto Ascari, Michael Schumacher), Williams-versenyzőnek 5-ös (Nigel Mansell), Lotus-versenyzőnek 5-ös (Jim Clark), és még Cooper-versenyzőnek is van egy 5-ös győzelmi szériája (Jack Brabham). 4-es sorozattal pedig rendelkezik már a Renault (Fernando Alonso) és az egy szezont megélt Brawn GP (Jenson Button) is.

    Fotó: McLaren

    Mondhatni Piastri még az ausztrál versenyzők között is rosszabbul áll zsinórban szerzett győzelmek tekintetében, mint a McLaren-versenyzők között, hiszen Brabhamnek a fent említett ötös mellett még volt egy négyes sorozata is, Alan Jonesnak pedig két hármas.

    A McLaren maximuma

    A McLaren lett az első csapat, amely egy hétvége sprintversenyén és tényleges versenyén is kettős győzelmet szerzett. Az istállóval a 2010-es Kanadai Nagydíj óta először történt meg, hogy egy versenyhétvégéről a maximálisan elérhető ponttal távozott – ugyan azóta volt már három kettős győzelmük, ám azokon a nagydíjakon vagy a sprintverseny, vagy a leggyorsabb kör miatt nem tudták az összes pontot hazavinni.

    58 egység ütötte a McLaren markát ezen a hétvégén, ami viszont sprintverseny ide vagy oda, így is csak a második legmagasabb pontszám, amit egy csapat valaha zsákolni tudott egy F1-es hétvégén. A rekordot ugyanis talán némi meglepetésre a Williams tartja, akik a történelem egyetlen duplapontos futamán, a 2014-es Abu-dzabi Nagydíjon összesen 66 pontot szereztek a második és a harmadik hellyel.

    A McLaren ráadásul most igazi dominanciát mutatott, hiszen úgy szerzett kettős győzelmet, hogy még második autója is több mint fél perccel előbb ért célba, mint a harmadik helyezett George Russell. Legutóbb a 2007-es Monacói Nagydíjon mutatott ekkora fölényt a csapat, akkor az első két helyen befutó Alonso és Hamilton mögött Felipe Massa lemaradása egy perc fölé rúgott.

    Max Verstappennel először történt meg, hogy két egymást követő hétvégén nem tudta győzelemre váltani a pole-pozícióit. És Piastri mindössze a második pilóta, akinek egynél több alkalommal sikerült győznie olyan futamon, ahol Verstappen indult az élről: az ausztrál az utóbbi két futamon tette ezt meg, míg Hamilton korábban összesen háromszor.

    A McLaren az F1-es szólásszabadságot korlátozná a Red Bull miatt, de az FIA elnöke vadabb ötletet lobogtat

  • A McLaren az F1-es szólásszabadságot korlátozná a Red Bull miatt, de az FIA elnöke vadabb ötletet lobogtat

    A McLaren az F1-es szólásszabadságot korlátozná a Red Bull miatt, de az FIA elnöke vadabb ötletet lobogtat

    A jelek szerint a McLarennek kezd elege lenni abból, hogy a riválisok, elsősorban a Red Bull rendszeresen a nyilvánosság előtt kérdőjelezik meg autóik szabályosságát, ezért olyan módosítást javasolnak, amivel elvennék a kedvüket a szerintük alaptalan vádaskodásoktól.

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója a Miami Nagydíj hétvégéjén felvetette annak ötletét, hogy pénzügyi vonzatot kellene rendelni az F1-ben a légből kapott vadáskodások mellé, azok ugyanis csorbát ejtenek a célzott csapat hírnevén. Brown itt elsősorban alighanem a Red Bullra célzott, miután Miamiban ismét publicitást kapott az energiaitalosok tavaly megfogalmazott gyanúja, miszerint a McLaren befecskendezett víz segítségével, szabálytalan módon próbálja hűteni a gumijait. Ennek kifigurázására a McLaren főnöke egy „gumivíz” felirattal ellátott kulacsból ivott a szabadedzés során, valójában azonban már kezd betelni nála a pohár amiatt, hogy a Red Bull igyekszik köztudatban tartani az autóik szabálytalanságának gyanúját, hol a szárnyaik hajlékonyságával, hol éppen a gumiba fecskendezett vízzel – miközben az FIA vizsgálatai és mérései eddig mindent rendben találtak a McLarenekkel.

    „Megvan a módja, hogyan nyújtható be óvás egy csapat ellen a verseny után: hivatalossá kell tenni, felfedve, hogy mire alapozzuk a gyanút, és letétbe helyezni valamennyi pénzt. Szerintem ezt a procedúrát ki kellene terjesztenünk a gyanúsításokra is, ezzel elejét véve a rosszindulatú vádaskodásoknak, amelyek egyedüli célja a zavarkeltés” – idézi az AP Brownt, aki tehát anyagi elrettentést alkalmazna annak megfékezésére, hogy a csapatok megalapozatlan vádakkal támadják egymást. Javaslata szerint ezt az összeget a rendelkezésre álló éves költségvetési limitből kellene levonni, így téve még érzékelhetőbbé a kifizetés hatását – s a pénzt csak akkor kapná vissza az érintett csapat, amennyiben beigazolódik gyanújának helyessége.

    A Red Bull egyébként a Miami Nagydíj után egy valódi óvást is benyújtott a Mercedes ellen, de nem ért vele célt.

    A Red Bull megpróbálta utólag elvenni a Mercedes 3. helyét Miamiban, de nem járt sikerrel

    Az AP kérdésére Miamiban az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem is támogatólag beszélt Brown javaslatáról, és még be is mondott egy lehetséges 50 000 dolláros összeget, amit a vádaskodások megfogalmazásához le kellene tenni. Persze hogy hogyan lenne kontrollálható egy ilyen rendszer, amelyben bizonyos vádak puszta megfogalmazásáért kellene fizetni, az még rengeteg kérdést vet fel.

    Ben Sulayem azonban ugyanebben a beszélgetésben jóval messzebbre is elkalandozott, a költségvetési limitről ugyanis egészen más dolgok jutottak eszébe, jelesül az, hogy semmi szükség rá. Ez pedig egy újabb olyan nyilatkozatot eredményezett tőle, ami nagy port kavarhat a későbbiekben.

    „A költséglimit csak fejfájást okoz az FIA-nak. Mi az értelme így az egésznek? Én tényleg nem látom” – mondta az FIA elnöke, akinek ezzel a költséglimit eltörlésének lehetőségére célzott. Ez jókora stratégiai váltás lenne az F1 teljes üzleti modelljében, hiszen a 2021-től bevezetett szabály (amit még az FIA korábbi elnöke, Jean Todt vezetése alatt fogadtak el) nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a királykategória élhető, fenntartható üzleti modellt nyújtson az istállók számára, ráadásul a csapatok közötti különbségeket is láthatóan csökkentette a versenypályán.

    Korábbi Mercedes-alkalmazott visszahívásával folytatja jóhír-kampányát az FIA

  • Verstappen korábbi csapattársa olyat látott a befutónál, amit eddig még soha

    Verstappen korábbi csapattársa olyat látott a befutónál, amit eddig még soha

    Miamiban már nem először szállított kimagasló eredményt idén a Williams, amit Alexander Albon újabb 5. helye is példáz, de szerinte az a tény sokkal beszédesebb, hogy végig látta maga előtt Max Verstappen Red Bullját a versenyen.

    Albon nyolc másodperccel és egyetlen helyezéssel Verstappen mögött ért célba a Miami Nagydíjon egy mindkettőjük számára problémamentesen zajló futam végén, ami bizonyítéka annak, hogy mennyire összezárult az olló a Red Bull és a Williams között idénre: 2022-ben a két csapat még a konstruktőri tabella két ellentétes végén zárta a szezont, de a grove-iak még tavaly is csak utolsó előttiek voltak – innen jutottak el idénre a rendszeres erős pontszerző helyekig, hiszen Albon már Melbourne-ben is 5. volt, a miami sprinten pedig ennél is eggyel előkelőbb helyen intették le, ám öt másodperces büntetést kapott a safety car mögötti túl gyors haladás miatt.

    „Szerintem sohasem volt olyan futamom, amelyen a rajttól a célig végig magam előtt láttam Maxet, még a Red Bull-os időszakomban sem. A verseny végén mi voltunk az egyik leggyorsabbak a pályán, ami kellemes fordulat” – idézi Albont a Racefans.

    A 110. F1-es futamát teljesítő Albon nagyjából jól emlékezhet, bár azért most Miamiban sem végig haladt Verstappen nyomában, hiszen a verseny első negyedében a holland még vezette a futamot, miközben a thai még a 7. helyen haladt és csapattársával, Carlos Sainzcal csatázott, szembemenve ezáltal a csapat kérésével is.

    „Teljesen hülyének tűnsz” – mi történt valójában a Ferrariénál is nagyobb csapatutasításos balhéban?

    Albon 2019 és 2020 között másfél szezonon át Verstappen csapattársa is volt a Red Bullnál, ekkor szerezte két dobogós helyét, de igaza van abban, hogy akkoriban is rendszerint jelentős lemaradást szedett össze a hollandhoz képest a versenyeken. Egész eddigi karrierje során csak kétszer tudta őt legyőzni olyan versenyen, amelyen mindketten célba értek: a 2019-es Olasz Nagydíjon, ahol Verstappen motorcsere miatt leghátulról rajtolt, és ugyanazon év Mexikói Nagydíján, ahol korai defektet kapott a holland.

    A többi esetben, amikor a mostanihoz hasonló közelségben ért célba Verstappen mögött, biztonsági autó segített neki ebben, mint tavaly Bakuban vagy 2020-ban Szahírban.

    „Remek tempónk volt. Egy kicsit küszködtem a motor hőmérséklete miatt, ezért fontos volt, hogy megelőztem Carlost, ezt követően pedig felértem Maxre. Kényelmesen őriztem a pozíciómat, még azt is ki merem jelenteni, hogy George [Russell] egy kicsit szerencsés volt a VSC-vel, anélkül akár még negyedik helyen is végezhettem volna” – fogalmazott Albon.

    „Hihetetlen ezt kimondani. Egyszerűen már azt a tényt is, hogy egyáltalán láttam magam előtt a dobogós helyeket. George és Max végig a látóteremben voltak a verseny alatt úgy, hogy nem is volt biztonsági autó. Ez csak újabb bizonyítéka annak a fejlődésnek, amin keresztül megyünk a Williamsnél.”

    A Williams jelenleg 37 ponttal a konstruktőri tabella ötödik helyén áll, legutóbb 2017-ben zártak ilyen magas pozícióban egy szezont.

    Itt a vége: közölték a döntést, azonnali hatállyal leváltják a Miamiban kieső újoncot

  • Ilyenek a nyerítve roncsderbiző F1-es pilóták – Hamilton kiposztolta az év videóját

    Ilyenek a nyerítve roncsderbiző F1-es pilóták – Hamilton kiposztolta az év videóját

    Lewis Hamilton nemcsak a miami F1-es hétvége, hanem az év egyik legviccesebb videójával örvendeztette meg követőit.

    Miként arról mi is beszámoltunk, alighanem minden idők legjobb pilótaparádéját rendezték a Miami Nagydíj előtt, a versenyzők ugyanis oldtimerek vagy a megszokott platós kamion helyett Lego F1-es autókkal mentek körbe az 5412 méter hosszú miami aszfaltcsíkon, egymás mögött vonulás helyett pedig az egész esemény hatalmas káoszba torkollt, hiszen mindenkiből előjött a gyerek, és hiába csak 20 km/órára voltak képesek az egytonnás Lego kocsik, a mezőny tagjai hatalmas csatározásokba kezdtek.

    Mindez már a külső felvételekből látszott, ám az igazán szórakoztató képsorokat csak később kaptuk meg. Akkor, amikor a pilóták elkezdték kiposztolgatni a közösségi médiába a telefonjukkal készített videókat, amelyek közül egyértelműen Lewis Hamiltoné viszi a prímet, a hétszeres világbajnok felvételén valaki (Gasly?) egy ponton olyan hangos, nyerítés szerű nevetésbe kezd amiatt, hogy mindenki össze-vissza törte saját és egymás autóját, hogy azt nem lehet fapofával végignézni, végül pedig Hamilton is hahotázni kezd.

    Íme:

    @lewishamilton

    Chaos

    ♬ original sound – Lewis Hamilton

    Ugyanez Andrea Kimi Antonelli szemszögéből:

    @minaaaa.f1

    🏁 LEGO Race MiamiGP #GPMiami #paradecar #parade #lego #F1 #Formula1

    ♬ sonido original – minaaaa.f1

    És Yuki Tsunodáéból:

    @redbullracing

    Squad rollout 😎 #f1 #maxverstappen #yukitsunoda #lego

    ♬ original sound – Red Bull Racing

    Ennyi maradt a Lego autókból:

    @f1

    Replying to @On Behalf of Enoki 5/15 think the master builders will have to take these cars back to the garage 😅 @LEGO #f1 #formula1 #miamigp

    ♬ Creepy and simple horror background music(1070744) – howlingindicator

    „Teljesen hülyének tűnsz” – mi történt valójában a Ferrariénál is nagyobb csapatutasításos balhéban?