Kategória: Formula 1

  • Ez lenne Hamilton problémája a Ferrarinál?

    Ez lenne Hamilton problémája a Ferrarinál?

    A korábbi F1-es pilóta szerint valami, vagy inkább valakik nagyon hiányoznak Lewis Hamiltonnak Maranellóból.

    Miután már így is ő minden idők legtöbb dobogó nélküli futammal kezdő Ferrari-pilótája, Lewis Hamilton egyetlen versenyre van attól, hogy pályafutása során dobogós helyezés nélkül zárjon egy évet. Az utóbbi két futamon egyaránt a Q1-ben kieső – ilyesmi Ferrarival eddig csak Luca Badoernek és Giancarlo Fisichellának jött össze – hétszeres világbajnok számára ráadásul nem igazán látszik a fény az alagút végén, és sokak szerint a csapat nem is igazán hallgat rá.

    Hamilton furcsa kijelentést tett Verstappenről, miután 16 kivetítő sem volt elég neki

    Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora szerint pedig a 40 esztendős britnek azért is van kifejezetten nehéz dolga, mert nem tudott magával csábítani kulcsembereket a Mercedestől. „Azt gondolom, Lewis úgy ment oda [a Ferrarihoz], hogy kíváncsian várta, milyen a csapat, és hogy dolgozzon a 2026-os idényre – az F1 történetének legnagyobb szabályváltozására, mindezt csupán egyetlen tél alatt. És már csak hetek választanak el bennünket a következő szezon első tesztjétől… De biztos vagyok benne, hogy ez nehezebb volt, mint amire számított, mint amire remélt – ecsetelte a 158 futamon induló veterán a Sky Sports műsorában. – Oda akart menni és húzni akart egy Michael Schumachert, de Michael úgy ment oda, hogy vele tartott Ross Brawn és Rory Byrne (ők valójában egy évvel később csatlakoztak – a szerk.) – akik vele voltak korábban a Benettonnál –, ott volt Jean Todt, Stefano Domenicali, és persze a Ferrari csapatának zseniális tagjai is.”

    „Óriási fókusz volt a csapaton, és így is évekbe telt, mire sikerült átformálniuk a Ferrarit. Ez volt az utolsó időszak, amikor a Ferrari valóban dominált, és igazán ők voltak a legyőzendő csapat. Szerintem Lewisnak is több emberre lett volna szüksége maga körül” – vélekedett Brundle.

    30 éve döbbent rá a Ferrari, ki is az a Michael Schumacher

    „Most már nehezebb lenne ilyesmit meglépni, de szerintem szüksége lett volna… Lewis annyira beágyazódott a Mercedeshez, hogy valószínűleg napi szinten 101 dolog történt körülötte, amiről észre sem vette, hogy ott van – az infrastruktúra, a fókusz… És végül úgy ment át a Ferrarihoz, hogy… Nagyszerű lett volna, ha mondjuk Bonót (Pete Bonnington, a korábbi versenymérnöke), és még egy-két kulcsembert magával tud vinni” – mutatott rá a szakértő.

    Mivel Hamilton a Katari Nagydíj után kicsit virágnyelven fogalmazva ugyan, de arról beszélt, hogy a Ferrari hallgathatna rá, óhatatlanul felvetődik az emberben, mennyiben lenne más a 105-szörös futamgyőztes helyzete Maranellóban, ha néhány szövetséges is mellette lenne és hozzá hasonlóan igyekeznek meghonosítani a csapatban azokat a dolgokat, amelyek a Mercedesnél jobban működnek.

  • A McLaren elbeszélget Norrisszal és Piastrival az abu-dzabi finálé előtt

    A McLaren elbeszélget Norrisszal és Piastrival az abu-dzabi finálé előtt

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, le fognak ülni a versenyzőikkel azzal kapcsolatban, hogy milyen eshetőségekre készüljenek a szezonzárón. Andrea Stella hangsúlyozta, hogy egyik pilótájuk esélyeit sem fogják elvenni.

    Önmagában is érdekes, ha egy csapat mindkét pilótája esélyes még a világbajnoki címre az utolsó verseny előtt úgy, hogy rajtuk kívül még egy harmadik fél is érintett, hiszen ebben az esetben az azonos csapatban levők nem minden esetben tudnak összedolgozni, lévén mind a ketten a saját érdekeiket tartják szem előtt.

    Némi könnyebbséget jelent persze a McLarennek, hogy Oscar Piastri igencsak nagy, 16 pontos hátrányban van Lando Norrishoz képest, így az ő világbajnoki címéhez a brit versenyző kirívóan gyenge szereplése, vagy valamilyen váratlan fordulat kell. Ezzel együtt nem lehet kizárni azt az eshetőséget sem, hogy Piastri kerül győztes helyzetbe, vagy azt, hogy amennyiben Norris hátraesik, legalább esélyes nyílik az ausztrálnak a vb-címre.

    Igen ám, de ott lesz az egyenletben Max Verstappen is, a McLaren pedig egy dolgot nem engedhet meg magának: hogy két szék közül a pad alá esve elveszítse az egyéni vb-címet a hollanddal szemben. Ennek érdekében pedig megtörténhet, hogy Piastrit félre kell majd állítania Norris elől akár úgy is, hogy több autó is van a két McLaren között (például ha Verstappen vezet, Piastri pedig második, Norris viszont csak 4., akkor az ausztrálnak egy riválist is el kellene engednie ahhoz, hogy csapattársa feljöjjön a már a vb-címét eredményező 3. helyre).

    Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

    Mindez azonban olyan helyzetben is felmerülhet, amelyben Piastri joggal mondhatja, hogy a futam számára kedvező alakulása esetén akár ő is világbajnok lehetne, nagyon nincs tehát egyszerű helyzetben a McLaren. Andrea Stella csapatfőnök azonban Katarban elmondta, alaposan fel fognak készülni mindenre, amire előzetesen csak fel lehet.

    „Úgy gondolom, hogy bármilyen döntést is hozunk a versenyzőink együttműködésének kihasználásáról, annak követnie kell néhány alapelvünket, amelyek meghatározzák a megközelítésünket. Tisztességesek akarunk lenni a versenyzőinkkel, integritással akarunk versenyezni, és olyan módon, amely nem éri őket váratlanul. Szóval mostantól Abu-Dzabiig további megbeszélések lesznek Landóval és Oscarral, aztán pedig meg fogjuk erősíteni, hogy miként állunk a versenyhez” – idézi az olasz szakembert a RacingNews365.com.

    Stella ezután kijelentette, nem fogják előzetesen leírni Piastrit, és amíg neki is megvan az esélye, egyenlő bánásmódban lesz része Norrisszal. „Ami biztos: ha bármelyik versenyző olyan helyzetben van, hogy esélye van a bajnoki címért küzdeni, akkor ezt tiszteletben tartjuk, és nem lesz olyan döntés, amely kizárná a másik versenyzőt, amikor ő is esélyes a győzelemre. Majd meglátjuk, hogyan alakul a helyzet. De egyvalamit biztosan mondhatok: lesznek megbeszélések, és a versenyzés módjában a csapat és a versenyzők álláspontja egységes lesz, ahogy mindig is az volt.”

  • Hivatalos: Max Verstappen új csapattársat kap – végleges a 2026-os F1-es mezőny

    Hivatalos: Max Verstappen új csapattársat kap – végleges a 2026-os F1-es mezőny

    Miként azt megígérte, a Red Bull a mai napon bejelentette, hogy milyen felállással versenyez 2026-ban mind az anyacsapatot, mind a testvéristállót illetően. És ahogyan azt várni lehetett, Max Verstappen új csapattársat kap.

    Nem történt meglepetés a Red Bull jövő évi pilótapárosainak bejelentésekor, az energiaital-gyártó ugyanis közölte: jövőre a Forma–1-ben az idén bemutatkozó, az egész szezon során remek teljesítményt nyújtó, Hollandiában első dobogós helyezését megszerző Isack Hadjar lesz Max Verstappen csapattársa, míg a francia versenyző helyét a Racing Bullsban a bikások legtöbbre tartott juniorja, az idén a Forma–2-ben versenyző Arvid Lindblad veszi át.

    Noha az anyacsapatba történő előléptetést az idei Japán Nagydíjon megkapó, 21 futam alatt mindössze 33 pontot szerző Yuki Tsunodának némi esélye még lehetett volna a mezőnyben maradni úgy is, hogy Hadjar váltja őt, a japán versenyző több elődjével ellentétben nem kapott mentőövet, a Red Bull ugyanis Liam Lawsonnak szavazott bizalmat a másik Racing Bulls-ülésben, az Abu-Dzabiban 111. F1-es futamát teljesítő pilótának így nem maradt hely a 2026-os rajtrácson. Azonban nem fog kikerülni a csapat kötelékéből, ugyanis jövőre teszt- és tartalékpilótai szerepet kap a bikásoknál.

    „Rendkívül hálás vagyok a Red Bull Racingnek, hogy lehetőséget és bizalmat adott nekem, hogy a Forma–1 legmagasabb szintjén versenyezhessek – nyilatkozta Hadjar. – Ez egy nagyszerű jutalma annak a kemény munkának, amelyet a juniorcsapathoz való csatlakozásom óta elvégeztem. Pályafutásom során sok hullámvölgyön mentem keresztül, ők pedig mindig hittek bennem és támogattak. Egyszerűen fantasztikus volt ez az év a Racing Bullsszal, sokat tanultam, és megszereztem az első dobogómat. Úgy érzem, a csapat támogatásának és felkészítésének köszönhetően sokkal jobb versenyző és ember lettem. Készen állok rá, hogy csatlakozzak a Red Bull Racinghez, és örülök, valamint büszke vagyok, hogy ők is így érzik. Ez egy csodálatos lépés, alig várom, hogy a legjobbakkal dolgozhassak és Maxtól tanulhassak.”

    „Yuki már hét éve versenyez a Red Bull színeiben, engem pedig az a megtiszteltetés ért, hogy a Red Bull mindkét csapatánál együtt dolgozhattam vele – ezek már Laurent Mekiesnek, a Milton Keynes-i istálló csapatfőnökének szavai. – Az eddigi öt Forma–1-es szezonja alatt Yuki komplett pilótává érett, aki szombaton egy körön is jól teljesít, vasárnap pedig kiváló rajtokkal és remek versenytempóval rendelkezik. A sportágon belül mindenki egyetért abban, hogy Yukit lehetetlen nem kedvelni, személyisége magával ragadó, és a Red Bull családjának nagyon különleges tagjává vált. Az egész Red Bull nevében köszönöm neki mindazt, amit eddig tett, és tudjuk, hogy felbecsülhetetlen támogatást fog nyújtani a 2026-os projektekhez. Ami Isackot illet, nagy érettséget mutatott első F1-es szezonjában, és bebizonyította, hogy gyorsan tanul. A legfontosabb pedig az, hogy megmutatta azt a nyers tempót, amely a sportág elsődleges követelménye. Hisszük, hogy Isack sikeres lehet Max mellett, és varázslatos teljesítményt nyújthat a pályán. 2026 hatalmas kihívás lesz az istálló és a Red Bull Ford Powertrains számára, izgalmas idők várnak ránk, és alig várom, hogy lássam, mire vagyunk képesek együtt.”

  • A Ferrari megnevezte, miért szenvedett Katarban

    A Ferrari megnevezte, miért szenvedett Katarban

    A Katari Nagydíjon biztossá vált, hogy a Ferrari a konstruktőri negyedik helyen zárja az idei évet. A még a maranellóiak idei mércéjével mérve is botrányosan rossz hétvége után Frédéric Vasseur csapatfőnök elmondta, szerinte mi volt a probléma. 

    Az utóbbi időszak néhány biztatóbb szereplése után a Ferrari katasztrofálisan gyenge hétvégét zárt Katarban – Charles Leclerc egy 13. és egy 8.; Lewis Hamilton pedig egy 17. és egy 12. helyezést tudott összekaparni a sprinten és a versenyen. Eközben Frédéric Vasseur, a maranellóiak csapatfőnöke azt ecsetelte, hogy már az év elején leállították az SF-25-ös modell fejleszését, hogy minden erőforrásukat 2026-ra koncentrálják, de nem gondolták, hogy ez rossz hatással lesz a morálra.

    „Nem kezdtünk a legjobban a kínai kettős kizárással, az rengeteg pontba került nekünk a közvetlen riválisainkhoz képest. Aztán a McLaren annyira domináns volt az első négy-öt versenyen, hogy rájöttünk: nagyon nehéz dolgunk lesz 2025-ben. Ez azt jelentette, hogy nagyon korán – azt hiszem, április végén – meghoztuk a döntést, hogy áttérünk a 2026-os projektre.”

    Leclerc hiába keresett, nem talált

    „Nehéz döntés volt, és talán egy kicsit alábecsültem a pszichológiai hatását, mert amikor még 20 vagy 18 futam van hátra, és tudod, hogy nem lesznek többé aerodinamikai fejlesztések, az pszichológiailag nagyon nehéz. De összességében továbbra is nyomtuk. Hozott a csapat néhány mechanikai fejlesztést, és próbálunk jobban teljesíteni operatív szempontból is, mert ez a sportunk DNS-e. Ezt el kell fogadnunk. Ez volt a döntés, és továbbra is bízom benne. Most ebben a helyzetben kell megküzdenünk a második helyért” – nyilatkozta Vasseur még a katari verseny előtt, ami után azonban eldőlt, hogy a Scuderia már biztosan 4. lesz az idei pontversenyben.

    A francia szakember elmondta, hogy Leclerc és Hamilton is támogatta a korai átállást. „Ezt a döntést a csapat minden tagja közösen hozta meg. Egy ponton ránézel a bajnokságra, és azt mondod: rendben, nagyon nehéz lesz visszazárkózni a McLarenre a tempókülönbség és a pontkülönbség mellett. Így azt mondod: jó, összpontosítsuk a rendelkezésre álló szélcsatorna-erőforrásokat 2026-ra. Másfelől továbbra is fejleszthetjük a mechanikai oldalt, és hozhatunk frissítéseket az autóra – kivéve az aerodinamikát. És ezt is tettük, ami őszintén szólva jó gyakorlat volt. A versenyzők természetesen részesei voltak a döntésnek. Teljes mértékben elkötelezettek a projekt iránt, és ezt együtt kell kezelnünk. Ilyen helyzetben csapatként kell működni, és mi ezt tettük a szezon ezen szakaszában.”

    A Ferrarinál 1991 és 1995 között versenyző Jean Alesi eközben úgy véli, mindez csak kifogás. „Komolyan aggódom a jövő miatt – idézi az olasz származású franciát a Corriere della Sera. – Azt mondani, hogy a következő szezon érdekében leállítottuk a fejlesztést, nagyon gyenge kifogásnak tűnik. Az idén az összes csapat két autót fejlesztett egyszerre. A Ferrari hozzáállása zavarba ejtő kísérlet arra, hogy szépítsék a hibájukat.”

    Nem csak a fejlesztések elmaradása miatt szenvedtek

    Hamilton a Katari Nagydíj után meg is jegyezte, hogy az eredménye „jól megmutatta, mennyire fejlett már mindenki másnak az autója, és mennyire fejletlenek vagyunk mi az év ezen szakaszában, mert majdnem megelőzött a Stake (Sauber), és nem tudtam tartani a tempót a Williamsszel”, Vasseur azonban arról is beszélt, hogy nem lehet csakis a fejlesztések hiányára fogni a lassúságukat – már csak azért sem, mert jó ideje a többi csapat sem fejleszt –, és más tényezők is szerepet játszottak.

    Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    Az egyik ilyen a guminyomás, aminek minimumértéke a hétvége előtt elöl 28 psi, hátul 23,5 psi volt, de ezt szombattól biztonsági okok miatt a Pirelli 1 psi-vel mindkét tengelyen tovább emelte (összehasonlításképpen Interlagosban az első gumiknál 25 psi volt, tehát jóval alacsonyabb). A Ferrari pedig kimondottan érzékeny a guminyomásra abból kifolyólag, hogy a hasmagasság kritikus pontja az idei autónak – emlékezzünk, milyen hatással volt Leclerc-re a Magyar Nagydíjon, amikor növelték a guminyomást az abroncsaiban –, ami Katarban is megmutatkozott.

    „Küzdöttünk vele. Mindenkinek ugyanez volt, csak mi rosszabb munkát végeztünk a többieknél – mondta Vasseur. – Ha kikerülsz az optimális tartományból, garantáltan rengeteg pozíciót veszítesz. Egy ilyen pályán, ahol nulla a gumikopás, és a vonalvezetés miatt nem könnyű előzni, plusz még két kiállást is előírnak… hát felejtsd el.”

  • Újra F1-es csapatot szponzorál a cég, amely Schumacher 1991-es Jordanjét „öltöztette”

    Újra F1-es csapatot szponzorál a cég, amely Schumacher 1991-es Jordanjét „öltöztette”

    Jövőre visszatér a Forma–1-es szponzorok táborába a cég, amelynek egyik márkája Michael Schumacher 1991-es bemutatkozása révén vált ikonikussá a sportágban.

    Az újonc Jordan-istállóval kötött 1991-es névadó szponzori megállapodása (7UP) óta nem volt jelen a Forma–1-ben szponzorként a PepsiCo, jövőre azonban visszatér, megállapodást jelentett be ugyanis a Mercedesszel. A tavaly 92 milliárd dolláros nettő bevételt termelő amerikai vállalat három kulcsmárkája, a Gatorade, a Sting és a Doritos köré építi majd a szponzori tevékenységét, miközben számos rajongói aktivitást és közös projektet terveznek a felek. Ilyen lesz a a Gatorade Sporttudományi Intézetének bevonása, amely teljesítményfokozó megoldások kidolgozásában segíti majd a Mercedest. A megállapodás azután jött létre, hogy a PepsiCo az idén többéves globális partnerséget írt alá a Forma-1-gyel, ami 2030-ig tart és szintén az említett három márkára épít.

    Antonelli, Russell, Gatorade
    Fotó: Mercedes

    „Egy olyan erős portfólióval rendelkező vállalat, mint a PepsiCo érkezése a partneri ökoszisztémánkba újabb bizonyítéka csapatunk és sportágunk erejének. Márkaként tökéletesen illeszkednek ahhoz az ethoszunkhoz, hogy innovációval és kiválósággal hajszoljuk a csúcsteljesítményt” – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

    „A Gatorade, a Sting és a Doritos révén benne vagyunk a sport kultúrájában: energiát adunk az atlétáknak és a rajongóknak, akiknek az F1 adja az izgalmat” – tette hozzá Eugene Willemsen, a PepsiCo International Beverages vezérigazgatója.

    Arról a hírek szerint még folyna az egyeztetések, hogy a termékek arculata miként jelenjen majd meg a Mercedeseken, illetve a pilóták és csapattagok ruházatán.

    A Jordannel robbantak be

    A PepsiCo 1991-ben kötötte első szponzorációs szerződését a Forma–1-ben, amikor Eddie Jordan újonc istállójának, a Jordannek a névadó szponzora lett a 7UP márka révén. Az egyébként is gyönyörűre sikerült 191-es modell így végül zöld fényezést kapott, míg a 7UP logói a motorborításra és az autó orrára is felkerültek. Noha az együttműködés csak egy évig tartott, pont arra az időszakra esett, amelyben Michael Schumacher a csapat színeiben mutatkozott be a Forma–1-ben, így a Belga Nagydíjon az autóról készült fotók azóta is rendszeresen feltűnnek a sajtóban a Schumacherrel kapcsolatos különböző visszaemlékezésekkor.

    Ezután a PepsiCo legközelebb 2002-ben jelent meg az F1-ben, amikor a Williams-istálló hivatalos üdítőital-partnere lett., ez azonban nem számított valódi szponzori szerződésnek, és a cég sem az autókon, sem a csapatruházaton nem jelent meg.

  • Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

    Piastri szerint a McLarennek 2026-ban is úgy kell kezelnie őt és Norrist, ahogy az idén tette

    Rengeteg kritikát kapott a McLaren az idei szezonban amiatt, hogy a fontossági listája élére helyezte a Lando Norris és Oscar Piastri közötti egyenlő bánásmódot. A Katarban emiatt valószínűleg győzelmet elbukó ausztrál szerint azonban nem kell változtatnia a csapatának.

    Oscar Piastri szemmel láthatóan frusztrált és csalódott volt a Katari Nagydíj után, ami nem csoda, hiszen a verseny toronymagas esélyesének tűnt, és minden bizonnyal nyert is volna, ha a McLaren nem a rossz stratégiát választja a futam eleji biztonsági autós fázis alatt. Az utolsó versenyt Lando Norrisszal szemben 16 pontos hátrányból váró ausztrál azonban a verseny után elmondta, szerinte nem a csapat egyenlőségre törekvése miatt született meg a rossz döntés, és összességében véve megfelelőnek tartja a McLaren hozzáállását, ezért a jövőre nézve sem változtatna rajta.

    A Red Bull ünnepelt stratégája szerint nem igaz, amit a McLaren állít

    Piastritól az FIA sajtótájékoztatóján megkérdezték, mennyire frusztrált, mire azt válaszolta: „Eléggé, és ez sokat elárul, tekintve az elmúlt néhány futamomat. De igen, nyilvánvalóan ma nem találtuk el a dolgokat, ami kár, mert az egész hétvége nagyon-nagyon jól alakult. Nagyon jó tempónk volt. Úgy éreztem, jól vezettem. Szóval igen… ez elég fájdalmas.”

    Hogy fájdalmasabb volt-e mint a Las Vegas-i kizárás, arról azt mondta: „Ma egy győzelmet, míg Vegasban egy negyedik helyet veszítettem el. Nyilván a csapatnak az egy elég fájdalmas hétvége volt, de nekem ez a mostani valószínűleg jobban fáj.”

    Piastri ezután a pozitívumokra (sprint és „rendes” pole, sprintgyőzelem és kiváló tempó) reflektálva úgy vélte, néhány nap után már ezeket fogja tudni előtérbe helyezni. „A következő napokban valószínűleg ez elég bátorító lesz. Azt hiszem, ez a hétvége az egyik legjobb hétvégém volt a szezonban – egy vagy két másik jut eszembe, amely ezen a szinten volt. Szóval ebből a szempontból nagyon-nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy újra megvan a tempóm, de sajnos ez megint egy olyan hétvége, ahol valami nem a mi oldalunkra billent.”

    Az ausztrál versenyző pedig összességében igyekezett úgy hozzáállni a történtekhez, hogy az élet megy tovább. „Ez biztosan nem katasztrófa. Szerintem ma rossz döntést hoztunk, ez egyértelmű, de nem arról van szó, hogy vége lenne a világnak. Szóval nyilván most fáj, de idővel jobb lesz. Sok nehéz pillanatunk volt már – idén is, korábbi szezonokban is – és úgy érzem, ezekből mindig erősebben jövünk ki. De ez attól függ, hogyan kezeljük. Biztos vagyok benne, hogy ezen is túljutunk, noha pillanatnyilag fáj.”

    A McLaren két lehetőséget is kihagyott Piastrit segítésére – véletlen, vagy megint az egyenlőségre törekedtek?

    A verseny után a Sky Sports-nak nyilatkozva a biztonsági autó alatti döntésről azt mondta, nem hiszi, hogy a csapat azért nem hívta ki őt a bokszba akár Norrisszal együtt, akár nélküle, mert a pilóták közötti egyenlőségre törekedett. Ezt az álláspontját megerősítette a sajtótájékoztatón is, illetve elmondta, szerinte semmi baj nincs a McLaren filozófiájával – miszerint mindennél előbbre való az egyenlőség –, ezért jövőre is ebben a szellenben folytatná a versenyzést.

    „Nem hiszem, hogy túl sok olyan helyzet volt, ahol ez igazán hátrányt jelentett volna számunkra. Nyilván ott volt, ami Monzában történt, de az volt talán az egyetlen, amin… nos, sokan vitatkoztak is! – utalt arra, amikor vissza kellett adnia Norrisnak a pozíciót, mert csapattársát a szokásjoggal szembemenve előbb hívták ki, majd elrontották a kerékcseréjét. – De az elmúlt néhány futamnak semmi köze nem volt ahhoz, hogy csapatként hogyan közelítjük meg a dolgokat. Az én oldalamon voltak problémák az autóval és velem, hogy nem működtünk jól együtt. Nyilvánvalóan Lando nagyon gyors volt az elmúlt hetekben. Ezen a hétvégén pedig szerintem egyszerűen rosszul döntöttünk, mert azt hittük, az lesz a helyes – nem pedig azért, mert azon töprengtünk, mi a fair és mi nem. Szóval szerintem nem kell változtatnunk ezen a megközelítésen, mert sok pozitívuma van. Igen, vannak nehéz pillanatok, de más irányban ugyanúgy sok nehéz pillanat lenne. Szóval nem gondolom, hogy bármin változtatnunk kellene.”

  • Friss bajnokot szerződtetett a McLaren

    Friss bajnokot szerződtetett a McLaren

    A McLarennél kötött ki az elmúlt hétvégén a Forma–2 2025-ös bajnoki címét bebiztosító olasz pilóta.

    Két nappal azután, hogy Leonardo Fornaroli megnyerte az ide F2-es bajnoki címet Katarban, a McLaren bejelentette, hogy az Invicta Racinggel a csúcsra érő olaszt leigazolta a pilótaprogramjába. A 2024-ben FIA F3-as bajnoki címet nyerő versenyző mellett a junior programjában nemrég nagytakarítást végző McLarenhez csatlakozik még a szintén F2-es pilóta Richard Verschoor, és Christian Costoya gokart Európa-bajnok is.

    Ezzel alighanem véglegessé vált a McLaren pilótaprogramjának 2026-os névsora, amely a következő: Pato O’Ward, Dries van Langendonck, Ella Lloyd, Matteo De Palo, Ella Stevens, Ella Häkkinen, Leonardo Fornaroli, Richard Verschoor és Christian Costoya.

    Micsoda retro: Häkkinent igazolt a McLaren, a korábbi világbajnok lányát

    „A McLaren Racing örömmel üdvözli a Forma–2 két vezető pilótáját, az idei bajnok Leonardo Fornarolit és a korábbi bajnoki esélyes, szintén élmezőnyben versenyző Richard Verschoort, valamint a bizonyított gokartbajnokot, Christian Costoyát a McLaren Racing pilótaprogramjában. Mindhárom tehetséges pilóta nagyszerű versenyzési készségeket mutatott, több futamgyőzelemmel és figyelemre méltó teljesítménnyel saját bajnokságában. Christian érkezésével, aki a programban régóta részt vevő Dries Van Langendonck mellé csatlakozik, immár két rendkívül ígéretes gokartos versenyzőnk is van” – olvashatók a McLaren közleményében Alessandro Alunni Bravi üzleti ügyekért felelős vezetőj szavai.

    „Kulcsfontosságú prioritás számunkra, hogy tovább fejlesszük a tehetség-utánpótlást, és lehetőségeket biztosítsunk növekvő versenycsapataink számára. Várjuk a közös munkát 2026-ban minden pilótánkkal, miközben különböző karrierfázisaikban támogatjuk őket széleskörű tesztelési és fejlődési lehetőségekkel minden versenysorozatunkban” – tette hozzá a korábban a Sauber csapatfőnökeként tevékenykedő olasz.

    Ezt tanácsolta Molnár Martinnak a Forma–2 éllovasa

    „Hihetetlenül büszke vagyok, hogy csatlakozhatok a McLaren pilótafejlesztő programjához egy újabb sikeres év után – mondta a korábban egyetlen F1-es programban sem szereplő Fornaroli. – Az FIA F3 és F2 bajnoki címének elhódítása fontos lépés volt az utamon, és motivált vagyok, hogy a program segítségével megtegyem a következő lépést a fejlődésemben, miközben a végső célom felé tartok: hogy a legmagasabb szinten versenyezzek. Nagyon hálás vagyok a McLarennek ezért a lehetőségért, és mindenkinek, aki eddig támogatott a karrierem során. Alig várom, hogy elkezdjem a közös munkát a csapattal.”

  • Hamilton furcsa kijelentést tett Verstappenről, miután 16 kivetítő sem volt elég neki

    Hamilton furcsa kijelentést tett Verstappenről, miután 16 kivetítő sem volt elég neki

    Lewis Hamilton jóval a Katari Nagydíj leintése után tudta csak meg, hogy Max Verstappen nyerte a versenyt. A hétszeres világbajnok a holland pilóta dicsérete közben pedig tett egy megjegyzést, amivel alighanem sokan nem értenek egyet.

    A Katari Nagydíjat a 17. helyről rajtolva a 12. pozícióban befejező Lewis Hamilton a futam utáni interjúk során tudta meg, hogy nem Oscar Piastri nyerte a versenyt, ami azért érdekes, mert még ha a rádióban nem is közölték vele a verseny eredményét – általában a pilótáknak a leintés után ezt is elmondják –, a versenyzők a pálya széli kivetítők segítségével menet közben is tökéletesen tisztában szoktak lenni a futam állásával. Ám mint kiderült, a hétszeres világbajnok nem tudta rendesen nyomon követni a történéseket, mert állítása szerint túl kevés az ilyen kijelző Katarban, és „hasznos” lenne több képernyőt elhelyezni, mert „nem láttam a versenyt”.

    Hogy túl kevés kijelző lenne, az egyébként nem igaz, hiszen a fedélzeti kamerás felvételek alapján 16 óriásképernyő található a pálya mentén – ez jóval több, mint amennyi például a Hungaroringen lenni szokott –, de való igaz, hogy ezek mindegyike az utolsó kanyartól a második kanyarig található szakaszon van elhelyezve, a pálya nagy része mentén ugyanis nincsenek lelátók, így oda nem helyeztek kivetítőket sem.

    Hamiltonnak nagyon hosszú listája van, de a Ferrari mintha nem foglalkozna vele

    „Szóval Oscar mennyivel van lemaradva?” — kérdezte Hamilton a RacingNews365 újságírójától, miután tájékoztatták a bajnoki pontverseny állásáról. „Hogy lett Max most 12 ponttal [Norris] mögött?” – kérdezte értetlenkedve, majd ekkor közölték vele, hogy ő nyerte a versenyt. „Max nyert? Ó, a francba, ezt nem tudtam, fogalmam sem volt! Te jó ég! Wow! Azt hittem, Piastri nyert… Nos, ez izgalmas! Egészen az utolsó pillanatig tart majd a csata” – mondta Hamilton, majd furcsa kijelentés kíséretében dicsérte a hollandot.

    „Mindannyian tudjuk, hogy Max nagyszerű munkát végez. Elképesztő csapat áll mögötte, és nem lehet tagadni, hogy az övék volt a legjobb autó az elmúlt négy évben, még ha az idei év elején ez kevésbé is volt egyértelmű. De valahogy visszakapaszkodtak. Nyilván van egy remek autója, de ő is fantasztikusan dolgozik vele, szóval minden elismerés neki” – mondta Hamilton, aki szerint tehát a Red Bull az idén jobb autó volt a McLarennél, amivel valószínűleg elég sokan nem értenek egyet.

  • „Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

    „Igazából nem számít” – Verstappen elmondta, miben lesz más ez a vb-döntő, mint a 2021-es

    Az idei utolsó futamot Lando Norris mögött 12 pontos hátrányból váró Max Verstappen a katari győzelmét követően visszatekintett az idei szezonjára, és kifejtette, miért nem számít neki igazából az, hogy világbajnok lesz-e vagy sem.

    Max Verstappen a hétvégén Abu-Dzabiban pályafutása során mindössze második alkalommal vesz majd részt utolsó futamos világbajnoki döntőben – a McLaren versenyzői eközben először –, a Katari Nagydíj utáni sajtótájékoztatón pedig meg is kapta a kérdést, hogy ez a mostani mentálisan más lesz-e, mint a 2021-es, Lewis Hamilton elleni vb-finálé, amelyet Michael Masi versenyigazgató hírhedt hibája után az utolsó körben nyert meg.

    „Sokkal nyugodtabb vagyok most – felelte a négyszeres világbajnok. – Úgy értem, tudom, hogy 12 ponttal vagyok lemaradva, de pozitív energiával megyek oda, mindent megpróbálok, amit tudok, ugyanakkor, ha nem nyerem meg, akkor is tudom, hogy elképesztő szezonom volt. Szóval igazából nem számít. Ez rengeteget levesz a nyomásból. Csak jól fogom érezni magam, ahogy ma is. Ma is úgy kezdtem, hogy: »Majd meglátjuk, hogyan alakul.« Tudom, hogy amikor beülök az autóba, mindig próbálok mindent a maximumra járatni, és ezt fogom próbálni Abu-Dzabiban is, de közben azt is tudom, hogy valószínűleg néhány külső tényezőre is szükségünk lesz ahhoz, hogy legyen esélyünk. De egy ilyen verseny, mint a mai, megmutatja, hogy amikor azt gondolod, unalmas és egyértelmű lesz, akkor sem az. Szóval remélem, Abu-Dzabi is hasonló lesz.”

    Verstappen két hibától (Barcelonában nekiment Russellnek, Silverstone-ban pedig megpördült a második helyen haladva) eltekintve a szezon elejétől a végéig rendkívül erős teljesítményt nyújtott, és szerinte már arra is büszkék lehetnek, hogy az utolsó versenyig életben tudták tartani a világbajnoki reményeiket.

    Verstappen hiába került közelebb, realistán látja vb-esélyeit az utolsó futam előtt

    „Nagyon erős szezon volt, de ez olyasmi, amit ennyi idő után, gyakorlatilag tizenegy Forma–1-ben töltött év után már el is várok magamtó – mondta. – És tudod, minden évben egy kicsit komplettebb versenyzővé válsz. Még a bajnoki években is vannak dolgok, amikre visszanézve azt mondod: »Ebből még tanulhattam volna egy kicsit«, vagy »Ott még tehettem volna valamit.« És ez bármi lehet: hogyan állítod be az autót, mit csinálsz a verseny során a kivitelezés szempontjából, vagy hogyan dolgozol együtt a csapattal.”

    „Az idén nagyon nehéz volt a szezon első fele, ahogy mindenki tudja. De hogy még mindig harcban vagyunk… Azt gondolom, nagyon büszkék lehetünk erre, mert a szezon közepén volt egy pont, amikor szinte… nem az, hogy elvesztettük a motivációt, de nem nagyon láttuk, hogyan lenne még esély újra nyerni ebben az évben. Szinte úgy érzed, csak abban reménykedhetsz, hogy 2026 jobb lesz. De nagyon jó lépéseket tettünk az autóval, és néhány hétvégén biztosan nagyon versenyképes állapotban voltunk, ahol versenyeket is tudtunk nyerni.”

    „Ugyanakkor olyan futamokat is megnyertünk, amiket talán nem kellett volna, mint például a mai, mert csapatként jól döntöttünk. És persze aztán rajtam múlik, hogy a lehető legjobb legyen a végrehajtás. De a nap végén ez igazi csapatmunka. Ahogyan együtt dolgozom a versenymérnökömmel, GP-vel, és a háttérben dolgozó srácokkal – az egész, hozzám nagyon közel álló csapattal – nagyon jól össze vagyunk szokva, és pontosan tudjuk, mit kell kérnünk egymástól. Ez pedig valószínűleg akkor is sokat segít, amikor ilyen csatában vagy, ahol nem te vagy a leggyorsabb, de mégis sikerül szinte mindenből kihozni a legtöbbet.”

  • Testbeszédelemző buktatta le a „pszichopata” Piastrit, akiben dúlt az agresszió a verseny után

    Testbeszédelemző buktatta le a „pszichopata” Piastrit, akiben dúlt az agresszió a verseny után

    A McLaren Katari Nagydíjon elkövetett stratégiai baklövése után Zak Brown azt mondta, tartozik egy nagy öleléssel a versenyzőinek. A pillanat Oscar Piastrival a kamerák előtt zajlott le, néhány apró reakció pedig többet mondott minden szónál.

    Az ausztrál közéletet is megmozgatta, ahogyan az elmúlt hónapokban kicsúszott a hazai reménység, Piastri kezéből a bajnoki vezetés, majd fokozatosan a címszerzésre is csökkenni kezdett az esélye. Abu-Dzabiba már csak a tabella harmadik helyezettjeként érkezik, és bár egy győzelemmel megelőzné Max Verstappent, a Lando Norrisszal szembeni 16 pontos hátrányának ledolgozásához valamilyen váratlan visszaesésre is szüksége lenne csapattársától.

    Bár nem bizonyított tény, az utóbbi hónapokban a paddockban és a szélesebb F1-es nyilvánosságban is fel-felbukkant olyan vélemény, miszerint a McLaren az egyenlőség hirdetése mellett valahogy mégis Norris felé húz kettőjük bajnoki harcában. Az elmélet mostanra olyannyira közkeletűvé vált, hogy hétfőn reggel, pár órával a Katari Nagydíj leintése után még az ausztrál parlament egyik bizottsági ülésén is előkerült a téma.

    Az egyik képviselő, Matt Canavan alkalmasabb jelenlévő személy híján a közlekedésügyi miniszternek intézte a kérdést: „Mit gondol arról, hogy a McLaren részrehajló Oscar Piastri kárára, ami a bajnoki címébe fog kerülni?” Érdemi vita nem alakult ki az ügyben, ehelyett arra terelődött a diskurzus, milyen szomorúak lesznek a gyerekek, ha felébredve meglátják a végeredményt.

    A kivillanó alsó fogsor az agresszió jele

    Brown a katari futam után azt ígérte, az elbukott pontokért és győzelemért cserébe egy-egy nagy öleléssel tudja kárpótolni versenyzőit. Piastrit éppen interjú közben szakította meg ezzel a McLaren vezére, az ausztrál pedig szűkszavú és diplomatikus volt, amikor utólag megkérdezték tőle, mit mondott neki a főnöke: „Csak egy bocsánatkérés volt, ennél nem is kérhetek többet.”

    Piastri ezzel egy kedélyes mosoly kíséretében le is zárta a témát, az egyik vezető ausztrál hírportál azonban ennyivel nem elégedett meg, és egy testbeszédelemző segítségét kérte annak felfejtésére, mit is gondolt valójában Piastri Brown közeledéséről. Dr. Louise Mahler pedig Piastri videón látható minden apró mozdulatának jelentőséget tulajdonított elemzésében.

    „Amit tudok ezekről a versenyzőkről, az alapján szinte pszichopaták a hozzáállásukban, mivel nincs sokkszerű reakciójuk” – mondta Dr. Mahler a news.com.au-nak.

    „Ő általában nagyon nyugodt, és nem mutat semmilyen reakciót. Ehhez képest amit itt csinál, az egy egészen szélsőséges reakció. Bizonyára rendkívül dühös. Nem viszonozza az ölelést, és lefelé balra néz, amit gyakran úgy értelmezünk, hogy a belső érzelmi hangokkal beszél. Magában vitatja meg a dühös gondolatait.”

    „Elfordul, és kivillantja az alsó fogait, ami erőteljes agresszióra utal. Aztán megérinti a nyakát, ami a szorongás jele. A sapkájához is hozzányúl, szintén szorongás. Azt látom, hogy számos apró módon megmutatkoznak a szorongás és a düh nyomai.”

    „Olyannak ismerjük őt, aki semmit nem csinál, általában teljesen nyugodt. Itt viszont elvesztette az önkontrollját és nagyon másmilyennek mutatkozott.”