Kategória: Formula 1

  • Tényleg meglehet a pole a Ferrarinak Monacóban? – nagyot kaszálni Hamilton elsőségével lehet

    Tényleg meglehet a pole a Ferrarinak Monacóban? – nagyot kaszálni Hamilton elsőségével lehet

    A Ferrari tűnik egyelőre a Monacói Nagydíj időmérő edzése előtt a legfőbb esélyesnek, de azért nem árt kordában tartani a várakozásokat a pénteken szárnyaló olaszokkal szemben.

    A Monacói Nagydíj pénteki edzésein egy valami biztosan kiderült: Charles Leclerc az elmúlt hetekben csak a terhet akarta levenni a Ferrariról azzal, hogy úton-útfélen hangoztatta, Monaco nagyon nehéz hétvége lesz a számukra, hiszen a lassú kanyarokban nem jó az autójuk, ezen a pályán pedig szinte csak ilyen található. Ehhez képest a tavalyi győztes mindkét pénteki szabadedzésen az első helyen végzett, a második tréningre pedig Lewis Hamilton is felzárkózott mögé a testvérautóban.

    Az SF-25-ös ugyanakkor nem alapjaiban gyenge a lassú kanyarokban, sőt! Mielőtt a Kínai Nagydíjon a Ferrari Hamiltonnal azért jutott a kizárás sorsára, mert túlságosan elkopott a padlólemeze, és ezt követően folyton az ideálisnál nagyobb hasmagassággal kellett beállítani az autót, a vörösök voltak a legjobbak a lassú fordulókban a bahreini teszten, majd a melbourne-i szezonnyitón és Sanghajban is, azaz ebből a szempontból az idei autó hozta azt, amit az utóbbi három év Ferrarijai.

    A jelek szerint pedig Monacóban visszatért ugyanabba a tartományba, amiben a kényszerű Kína utáni változtatások előtt volt, azaz a Ferrari a szezon eleji beállításokkal futtathatja a kocsit, mivel gyors kanyarok híján nem kell kompromisszumot kötnie a hasmagasság terén. Ezzel együtt korán van még ahhoz, hogy odaadjuk Leclerc-nek a pole-t, hiszen nagyon is elképzelhető, hogy a Ferrari jobban feltekert motorral körözött pénteken, mint a közvetlen ellenfelei.

    Norris, McLaren, Monaco
    Fotó: Glenn Dunbar/LAT Images

    Mark Hughes a The-Race.com-on azonban kiemelte, hogy a GPS-adatok alapján a pálya leglassabb részén, azaz a Mirebau-kanyartól a Portier-ig a Ferrari mindenkit agyonvert, mert bár nem volt olyan jó a féktávon, mint a McLaren és a Red Bull, Leclerc a Mirabeau-ból kifelé például hét méterrel hamarabb tudott a gázra lépni a legjobb körében, mint Norris vagy Verstappen. Ez az alacsony tempós kigyorsítási előny részben magyarázható lenne magasabb motorüzemmóddal, de az extra korai gázadás csakis a jobb mechanikai tapadás eredménye.

    És azt sem lehet mondani, hogy a Ferrari kiemelten az egykörös tempóra gyúrt, míg a többiek nem, hiszen ezen a pályán mindenki egy körön akar gyors lenni, lévén a jó versenytempó semmit nem ér, ha valaki be van ragadva a forgalomba. Vasárnap ezért a legkifizetődőbb taktika – még a kötelezővé tett két kerékcserével is – az lesz, ha valaki képes az első helyről indulva kontrollálni a versenyt.

    Emiatt a csapatok nem is fordítottak sok időt a megtankolt autós körözésre, az így megtett körök alapján ugyanakkor Lando Norris és Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a közepes keveréken (5, illetve 6 körös átlagot nézve), míg a kemény gumin 6 kört futó Leclerc egy tizeden belül volt hozzájuk képest. Ami Verstappen és Piastri köreit illeti, azok nem reprezentatívak, mivel a holland ekkor mérte el az első kanyar féktávját és ment ki a bukótérbe, Piastri pedig ekkor törte össze az első szárnyát.

    Verstappen, Red Bull, Monaco
    Fotó: Peter Fox/LAT Images/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A négyszeres világbajnok utólag elmondta, a második edzésre megnézték, milyen messzire mehetnek el az autó egyensúlyával, és kissé túllőttek a célon, ami miatt nem tudta kellően támadni a kanyarokat és rengeteg időt veszített. Szombatra tehát a Red Bullban mindenképpen benne van a jókora javulás lehetősége (miként azt megszokhattuk), míg a McLarentől is érkezhet előrelépés. Ez persze igaz a Ferrarira is, de egyelőre így sem lehet Leclerc-t és Hamiltont kikiáltani az időmérő fő esélyesének, az imolai 11. és 12. hely után ugyanakkor már az is komoly változás, hogy arról beszélhetünk, a maranellói istálló valószínűleg harcban lesz a pole-ért.

    A fogadóirodáknál a pénteki nap alapján persze Leclerc első helye várható, így a Tippmixprón a monacóira van a legkisebb odds (2,90), míg Piastrira a második legkisebb (3,05), Norrisszal pedig már megnégyszerezhetjük (4,30), Verstappennel pedig megötszörözhetjük (5,25) a pénzünket. Érdekes, hogy Hamilton hiába lett második a második edzésen, az ő pole-jára több mint 10-szeres a szorzó (10,50).

    Már pénteken lendült a kasza Monacóban: 11 rajthelynyi hátrasorolást osztottak ki a versenyre

  • Verstappen megindokolta, ezúttal miért különcködött, és nehéz érte hibáztatni

    Verstappen megindokolta, ezúttal miért különcködött, és nehéz érte hibáztatni

    Max Verstappen már a Monacói Nagydíj felvezetését is egy olyan tettel kezdte, amivel kilógott a sorból, ugyanis nem vett részt az F1-es film mezőny számára tartott vetítésén. Bár ez idő alatt a Twitchen is feltűnt, ezt nem foglalta bele távolmaradásának indoklásába.

    Az F1-es mezőny tagjai, a versenyzők és a csapatfőnökök meghívást kaptak egy szerda esti premier előtti vetítésre, amelyen megnézhették a nyilvánosság számára majd június 25-én elérhetővé váló, Brad Pitt főszereplésével játszódó filmet egy monacói moziban.

    A mezőny húsz versenyzője közül tizennyolcan fogadták el a meghívást, Verstappen mellett Lance Stroll hiányzott.

    A hollandtól, aki Kimi Räikkönen után magára vállalta a töltelékfeladatok elleni lázadó szerepét a mezőnyben, nem mondható váratlannak egy ilyen hiányzás, és mintegy még fityiszt is mutatott az F1-nek azáltal, hogy a vetítés ideje alatt feltűnt a Twitchen, hogy kedvenc hobbijának hódolva szimulátorversenyezzen egy kicsit, ezúttal azt a Franz Hermann nevet használva, amit nemrég egy élő nordschleifei GT3-as teszten is viselt.

    Verstappent a monacói paddockban aztán megkérdezték, miért nem tartotta fontosnak a vetítésen való részvételt, s nemrég megszületett gyerekével indokolta az otthon töltött idő fontosságát, jótékonyan nem téve említést az online versenyzésről – amiről már korábban elmondta, apaként is bele fog férni az életvitelébe.

    Fotó: F1.com

    „Már jó előre jeleztem a FOM felé, hogy nem leszek ott azon az estén, szóval tudtak róla. Egyszerűen csak otthon akartam tölteni egy kis időt. Elvégre nem volt kötelező a részvétel, szóval a saját szabadidőmről döntöttem, azt pedig szívesebben töltöttem otthon, hiszen a Forma–1 révén úgyis rengeteget vagyunk távol. Szerintem nincs abban semmi szokatlan, ha valaki otthon szeretné tölteni az ilyen napokat, főleg most, hogy bővült a család” – idézi Verstappent a Mirror.

    „Úgy hiszem, júniusban fog kijönni a film, majd letöltöm Apple-re. Nem igazán számít, hogy most nézem meg, vagy majd három-négy héttel később. Jó dolgokat hallottam a filmről, szóval biztosan izgalmas lesz.”

    A Red Bull pilótájának indoklása azért jóval stabilabb lábakon áll, mint Strollé, aki a távolmaradását feszegető kérdést egy nyúlfarknyi válasszal intézte el.

    „Csak elvoltam. Valamikor majd megnézem.”

    A film egyébként elnyerte a versenyzők és a csapatfőnökök tetszését, még ha szemet is ütött nekik néhány Hollywood-szerű megoldás.

    Megvan, mit fog csinálni Lewis Hamilton a visszavonulása után

  • Már nem tud olyan gyors lenni a Ferrari, hogy Leclerc és Hamilton győzelemről merjen beszélni

    Már nem tud olyan gyors lenni a Ferrari, hogy Leclerc és Hamilton győzelemről merjen beszélni

    Nem zárt még idén olyan erős pénteket a Ferrari, mint a Monacói Nagydíj edzésnapján, de Charles Leclerc a két első helye ellenére sem beszél még a tavalyi sikerének megismétléséről, és Lewis Hamilton is óvatos, hiába érzi ezúttal tökéletesen beállítottnak maga alatt az autót.

    Leclerc mindkét szabadedzésen a legjobb idővel zárt hazai pályáján, a relevánsabb másodikon pedig Hamilton is feljött egytizedes lemaradással a harmadik helyre – bár a különbségek kicsik voltak a Ferrarik és a McLarenek között, Oscar Piastri be is férkőzött a két vörös autó közé az eredménylistán.

    Tavaly a monacói hétvégén szerzett győzelmével tudta igazán berúgni a szezonját Leclerc, és az elmúlt évek során néhányszor már volt rá példa, hogy ezen a pályán ért el kiugró eredményt a Ferrari. A péntek alapján úgy tűnik, a sajátos karakterű monacói vonalvezetés, amely hajlamos egy hétvégére átírni az erőviszonyokat, eltűntetheti a Ferrari eddigi gyengeségeit, dacára annak, hogy a napokban Leclerc még éppen az autó lassú kanyarokban mutatott rossz teljesítményére alapozta pesszimizmusát. Egyelőre nem látszik különösebb akadálya annak, miért ne szerezhetné meg Leclerc szombaton öt év alatt negyedik rajtelsőségét hazai pályáján, ám a monacói egyelőre nem mer az esélyekről beszélni.

    „Pénteken még mindenki a viszonyítási pontokat keresi, szóval még nagyon korán van ahhoz, hogy magabiztosnak érezzem magam a hétvégi esélyeket illetően, mindazonáltal pozitív első napot zártunk. Az egykörös tempónk erős volt, összhangba kerültem az autóval, függetlenül attól, hogy melyik gumikeveréket használtam éppen. Ahogy mindig, az időmérő alapvető fontosságú lesz, és az elejéről kell rajtolnunk, ha valami jó eredményt akarunk hazavinni” – húzta alá a szombat fontosságát Leclerc.

    Hamilton ezúttal semmi kivetnivalót nem talált az autójában, és célzott arra, hogy ő is könnyedén képes lett volna arra a köridőre, amivel csapattársa behúzta a napot.

    „Ami a köridőt illeti, a vezetési stílusomból, az ívválasztásaimból és a féktávjaimból is többet ki lehet még hozni. Például csak az 1-es kanyarban benne hagytam egy tizedet, de az egész kör során össze lehet még gyűjtögetni apró darabokat. Az autón már csak nagyon kis dolgokat kell változtatnia a csapatnak, szóval én semmilyen módosítást nem fogok kérni. Talán egy apróságot átállítunk, mondjuk egy negyed fokot a kerékdőlésen, de ez a maximum” – mondta a Sky Sportsnak brit, noha ő is tisztában lehet azzal, hogy mostani magabiztossága még nem feltétlenül jelent erős időmérős eredményt, elvégre Imolában is váratlanul érte, hogy az autó teljesítménye különösebb változtatások nélkül péntekről szombatra visszaesett.

    Már pénteken lendült a kasza Monacóban: 11 rajthelynyi hátrasorolást osztottak ki a versenyre

  • Már pénteken lendült a kasza Monacóban: 11 rajthelynyi hátrasorolást osztottak ki a versenyre

    Már pénteken lendült a kasza Monacóban: 11 rajthelynyi hátrasorolást osztottak ki a versenyre

    Oliver Bearmant az egyik legsúlyosabb szabálysértésen kapták a második szabadedzés során, de Lance Stroll első gyakorláson elkövetett figyelmetlensége, ami a Charles Leclerc-rel történt balesetet okozta, szintén nem maradt szankció nélkül.

    A Monacói Nagydíj hétvégéjének első vizsgálat alá helyezett incidense a nyitóedzésen történt, amikor a lassan haladó Stroll váratlanul visszahúzódott az ideális ívra a Loews-kanyar előtt, nem véve észre, hogy Charles Leclerc nagy lendülettel érkezik mögötte. A Ferrari már nem kerülhette el, hogy hátulról felöklelje az Aston Martint, ami neki „csupán” egy törött első szárnyat eredményezett, a kanadai viszont a diffúzoron történt sérülés miatt már nem is tudta folytatni az edzést.

    A felügyelők a gyakorlást követően hozták meg az ítéletet, miszerint az idén igencsak népszerűvé vált egy rajthelyes büntetéssel sújtották Strollt a versenyre, egy büntetőpont kíséretében.

    Az FIA dokumentuma szerint Stroll elismerte, hogy a csapat értesítette őt Leclerc közeledtéről, ő azonban nem hallotta az erre vonatkozó rádióüzenetet. Ez nem bizonyult méltányolható védekezésnek, a felügyelők teljes mértékben az Aston Martin pilótáját tették felelőssé a balesetért.

    Bár senkivel nem ütközött, ennél jóval súlyosabb büntetést szedett össze a második szabadedzésen Oliver Bearman, a Haas pilótája azzal, hogy előzött a piros zászló alatt. Az incidens a gyakorlás második leállása során történt, amikor az 1-es kanyarban falba álló Oscar Piastri miatt lengették be a pirosat, annak ellenére is, hogy az ausztrál gyorsan kitolatott a tetthelyről és tovahaladt.

    A pályán lévő pilóták kötelessége ekkor az volt, hogy lassú tempóban a kör végén mindannyian térjenek vissza a bokszutcába, ilyenkor pedig az előzés tiltott. Bearman azonban a 17-es kanyarban, a Rascasse előtt mégis elment Carlos Sainz Williamse mellett, ami miatt be is idézték a brit pilótát az edzés után.

    A felügyelők megállapították, hogy mérnöke elég későn, csak az előzést megelőző pillanatokban értesítette Bearmant a piros zászlóról, a pilótának azonban enélkül is tudatában kellett lennie a helyzetnek, hiszen a kormányán lévő kijelző, és egy éppen előtte villogó panel is egyértelműen jelezte számára a pálya állapotát.

    Bearman elmondta, hogy noha tisztában volt a piros jelzéssel, helyzetértékelése szerint viszont nagyobb veszélyhelyzetet teremtett volna azzal, ha hirtelen lelassít Sainz mögött, mint amit a Williams megelőzésével okozna, ezért döntött a szabálytalan manőver mellett. A felügyelők ezt a védekezést nem fogadták el, elmondásuk szerint a piros zászlós jelzés célja éppen az, hogy a biztonság érdekében mindenki azonnal lassítsa le az autóját, hiszen nem tudhatják, milyen veszéllyel találhatják szemben magukat akár pillanatokon belül.

    Nem találtak enyhítő körülményt Bearman tettére, akire így egy szabadedzésen ritkán kiosztott 10 rajthelyes hátrasorolást róttak ki két büntetőpont társaságában. Ez azt jelenti, hogy a 20 éves brit pilótának karrierje legjobb időmérős eredményét kell szállítania szombaton, ha el akarja kerülni, hogy az utolsó helyről rajtoljon a futamon – az eddigi legjobbja, az idén Szuzukában jegyzett 10. rajthelye ugyanis továbbra is 20., vagyis utolsó rajtpozícióra predesztinálná őt. Bearman mindkét pénteki szabadedzést a 15. helyen zárta.

    Másfél milliárd forintos autó tűnt fel 14 milliárd forintos yachton a monacói F1-es hétvége előtt

  • Leclerc bejelentkezett a monacói győzelemért, miközben Piastri a falban kötött ki

    Leclerc bejelentkezett a monacói győzelemért, miközben Piastri a falban kötött ki

    Charles Leclerc kezei alatt a Ferrari zárta az élen a Monacói Nagydíj második szabadedzését is, amely két piros zászlós leállással járó balesetet is hozott – egyik alkalommal a bajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri állította falba a McLarenjét.

    Egyelőre úgy fest, a Ferrari ezen a hétvégén feledtetni tudja a gyenge szezonkezdést, amely során hét versenyhétvége alatt csupán egyetlen dobogós helyezést szerzett. Az ehhez szükséges két fő összetevő egyike a naptár legkülönlegesebb karakterű pályája Monaco utcáin, a másik pedig a hazai illetőségű Leclerc, aki évek óta szárnyal itt a Ferrarival, és tavaly végre hihetetlen balszerencsesorozatát is meg tudta szakítani első hazai győzelmével.

    A monacói pilóta a második edzés során többször is megjavította az aktuális legjobb köridőt, először a kemény, majd két további alkalommal a lágy keveréken, s végül 1:11,355-ös idővel, az első edzésen futott etalonját is hat tizeddel megjavítva zárt ismét az élen.

    Az edzés első fél órája két megszakítást is hozott: először Isack Hadjar miatt, aki az alagút kijárata utáni balosban vágta a falhoz bal hátsó kerekét, s bár sérült autóval vissza tudott térni a garázsba, elkélt a leállás a takarításra. Nem sokkal később, másodpercekkel azt követően, hogy Leclerc éppen átvette tőle a vezetést az eredménylista élén, Piastri fúródott orral a falba a Ste. Devote-ban – ám ki tudott belőle tolatni, visszagördült a garázsba, s új orrkúp vételezését követően ő is folytatta az edzést.

    Ezen a két autótörésen kívül is több kisebb-nagyobb hibát hozott ez a hatvan perc. Hadjar később még egyszer lekoccolta a falat a bal hátsó kerekével, ezúttal az 1-es kanyar után, ami kárt okozott a futóművében, s Max Verstappennek is ki kellett egyszer kászálódnia a Mirabeau bukóteréből.

    Bár a második edzés második fele hagyományosan a versenyszimulációkról szól, ezúttal ezt nem vették annyira szigorúan a csapatok, s az utolsó negyedórában is történt még néhány jelentős mozgás az eredménysorrendben. Lewis Hamilton egy tizedmásodpercre zárkózott fel Leclerc mögé, az utolsó percekben pedig Piastri még befurakodott McLarenjével a két Ferrari közé, 38 ezreddel elmaradva a monacóitól. A negyedik helyen Lando Norris zárt, mögötte pedig a Racing Bulls két autója, Liam Lawson és Hadjar következik. A Mercedes gyorsabbik autójával Andrea Kimi Antonelli 9., a Red Bull-lal Max Verstappen a 10. lett.

    A második szabadedzés végeredménye:

  • Piastri elmondta, miben hasonlít Verstappenre

    Piastri elmondta, miben hasonlít Verstappenre

    A két versenyző az idei évre közvetlen vetélytárs lett a Forma–1 világbajnoki címéért vívott csatában, Oscar Piastri szerint kölcsönösen tisztelik egymást a pályán.

    A pályán is összecsaptak már, ezekből Szaúd-Arábiában és Miamiban Piastri jött ki jól, előbbi alkalommal például egyenesen kizavarta a pályáról az 1. hely elvesztésébe beletörődni nem akaró hollandot, aki a kanyarlevágás miatt még büntetést is kapott. Látszik, hogy a Red Bull sztárja emberére talált a keménykedésben, és az ausztrál tudja, hogy ez a fajta magatartás a pályán tőle sem áll távol.

    „Úgy érzem, talán kevésbé brutális a hozzáállásom, de egyértelműen nem nagyon más az övéhez képest. Max és én elég hasonlóan versenyzünk, nagyon keményen, megalkuvás nélkül, mindketten a határokat feszegetjük” – mondta Piastri a BBC-nek.

    „Igyekszem mindig tisztességes lenni, de nagyon szűk a határmezsgye a jó kemény versenyzés és a határ átlépése között. Mindig nehéz megtalálni a helyes arányokat. De úgy érzem, mindketten tisztelettel versenyzünk egymás ellen, tudjuk, mire számítsunk a másiktól, főleg az idei csaták után.”

    Jelenleg Piastri vezeti a tabellát 146 pontjával, Verstappen 124-et gyűjtött, és kettejük között helyezkedik el még Lando Norris a másik McLarennel. Talán csak idő kérdése, hogy a tét és a feszültség emelkedésével valamikor ütközésbe torkolljon a vetélytársak egymás elleni keménykedése.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • Leclerc botladozott, majd az élre állt a Monacói Nagydíj nyitányán

    Leclerc botladozott, majd az élre állt a Monacói Nagydíj nyitányán

    Monaco utcáit birtokba vette az F1, és az első edzésen Charles Leclerc úgy volt a leggyorsabb Max Verstappent megelőzve, hogy az első percekben többször majdnem alaposan összetörte a Ferrarit.

    Tavaly a győzelmével Leclerc megtörte a hazai F1-es versenyén őt sújtó átkot, de az idei monacói nyitány legelején megint a korábbi pechszéria árnyéka vetült rá, hiszen az első néhány percben előbb elfékezte magát és látogatást tett a Mirabeau bukóterében, majd a következő kanyarnál (pár perc múlva) megrongálta az első légterelőjét.

    Lance Strollba rongyolt bele, amikor az Aston Martin pilótája lehúzódott egy másik autó elől a Loews hajtűnél, de pont az ideális íven érkező Leclerc elé tért vissza. Stroll húzta a rövidebbet, az autóját ért károkat nem tudta rendbe hozni az első monacói tréning végéig az Aston Martin. A törmelékdarabok eltakarításának idejére néhány percre megszakították a gyakorlást, maga az ütközés itt tekinthető meg.

    A másik Ferrari sem úszta meg sérülés nélkül az edzést: Lewis Hamilton az utolsó 10 percben érintette a belső szalagkorlátot a második uszodai sikánnál, ami után új orrkúpot kapott, viszont a futóműve pont olyan szögben kapta az ütést, hogy a jelek szerint nem tört el semmi sem rajta.

    Carlos Sainz, Lando Norris és Gabriel Bortoleto az első kanyarnál csúsztak ki a bukótérbe. A mezőny változatos gumitaktikát követett, ami ezúttal azért érdekes, mert a futamon (száraz körülmények esetén) mindenkinek kötelező lesz legalább kétszer kereket cserélni. Leclerc a rossz kezdés után javított és az élen zárta az edzést, 163 ezreddel előzte meg Verstappent, majd 3-4 tizedmásodperc hátránnyal jött a két McLaren, közrefogva Alexander Albont. A Williams tehát ezúttal is erősnek tűnik (Sainz a 7. helyen zárt).

    Yuki Tsunoda a Red Bull régebbi padlólemezét használta, miután az imolai időmérőn megrongálta a frissített verziót, amelyből egyelőre nincs készleten több, a japán a 14. lett. Megjelent a közvetítésben Adrian Newey is, aki az Aston Martin színeiben először vesz részt F1-es nagydíjon.

  • Leclerc már az első edzésen összetörte a Ferrarit Monacóban, Strollt találta telibe (videó)

    Leclerc már az első edzésen összetörte a Ferrarit Monacóban, Strollt találta telibe (videó)

    Tíz perc sem telt el az idei Monacói Nagydíj első szabadedzéséből, de máris piros zászlóval kellett megszakítani a körözést, Charles Leclerc ugyanis telibe találta Lance Stroll Aston Martinját a hajtűben. A Ferrari pilótája gyorskörön volt, Stroll pedig éppen próbált félreállni Kimi Antonelli elől, ami sikerült is neki, de Leclerc-t már nem vette észre, és pont az orra előtt vágott át a pályán lassú tempóval keresztbe.

    Az ütközéstől a Ferrari első szárnya és az Aston Martin diffúzora sérült, de mindkét autó saját kerekein tért vissza a bokszba. „Gyerünk már… Uh, összeütköztünk. Nem hiszem, hogy észlelte a kék zászlókat” – rádiózott Leclerc, míg Stroll így reagált a mérnökének: „Éppen most éreztem, hogy Leclerc – aki egyébként a kivezető körén rögtön beparkolt a Mirabeau kanyar bukóterébe – nekiment az autóm hátuljának. Nem hallottalak.”

    Az újraindítás után rögtön folytatni tudta az edzést, Stroll azonban a garázsban maradt.

    Videón a baleset:

  • Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    A Red Bull tanácsadója elmondta, szerinte Max Verstappennek legalább hány győzelmet kell szereznie a bajnoki címe megvédéséhez.

    Verstappen eddig kétszer, Japánban és Imolában nyert, de utóbbi reményt adhat neki abból a szempontból, hogy ott nem csak az időmérős bravúrja alapozta meg a sikert, hanem a Red Bull frissített autója gyorsabbnak is tűnt a McLarenénél. Helmut Marko tudja, hogy innentől sem vár rá könnyű menet a címvédés felé.

    „Egyértelműen kell öt-hat győzelem hozzá, és ezt nehéz lesz elérni a McLaren ellen, mert ők megmutatták, hogy az autójuk bármilyen pályán, bármilyen gumival, bármilyen hőmérsékleti viszonyok között jól működik – nyilatkozta a Sport.de-nek. – Mindennek jól kell összeállni nálunk, hogy legyen esélyünk. De remélem, Lando Norris is elkezd újra győzelmeket aratni, hogy pontokat vegyen el Oscar Piastritól. Ebből előnyt kell kovácsolnunk.”

    A McLaren mindkét pilótája ellen harcolunk, nem számít jelenleg, melyikük a gyorsabb, mert ez változik – mondta. – Nálunk egyértelműen Max az első számú, mindent köré építünk, míg a McLaren két versenyzője nagyjából egyformán gyors. Minél többször fordul a sorrend kettejük között, nekünk annál jobb.

    A McLaren vezetője, Zak Brown újfent leszögezte a PlanetF1.com-nak adott interjújában, hogy a McLaren egyenrangúan kezeli Piastrit és Norrist, amíg hasonló esélyekkel támadják a vb-címet. „A versenyzőink nem kiemelt, hanem igazságos bánásmódot kérnek, és azt is kapják. Azt akarják, hogy a jobbik nyerjen. Remélhetőleg olyan autót adunk nekik, amellyel az utolsó versenyen már csak ők ketten lesznek harcban a bajnoki címért” – mondta.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • Másfél milliárd forintos autó tűnt fel 14 milliárd forintos yachton a monacói F1-es hétvége előtt

    Másfél milliárd forintos autó tűnt fel 14 milliárd forintos yachton a monacói F1-es hétvége előtt

    Lando Norris és Oscar Piastri autójánál nem kerül többe, de másfél milliárd forintos árcímkéjével így is brutálisan drága az a McLaren, amely a monacói kikötőben, egy yacht fedélzetén tűnt fel.

    A hétvégi Monacói Nagydíj mindig az év egyik legjobban várt versenye, de nem maga a futam, hanem az azt övező felhajtás miatt. Monte-Carlóban mindenki ott akar lenni, minden szponzor képviselteti magát, minden celeb szeretne egy szeletet a csillogásból. És általában meg is kapja, főleg, ha olyasmit tesz, mint a 60 méter hosszú, 35 millió eurós Sarastar szuperyacht tulajdonosa, aki a monacói kikötőben parkoló, több millió dolláros hajójára ráparkoltatott daruval egy olyan McLarent, amiből csak 25 darab létezik a világon.

    Ez a 4 millió dollárt, átszámítva 1,4 milliárd forintot érő McLaren Solus GT. Az autót eredetileg a Gran Turismo Sport nevű nagysikerű Playstation-játékhoz tervezték, és elképesztően ritka. 5,2 literes, 10 ezres fordulaton pörgő V10-es motor hajtja, amely 829 lóerő és 649 Nm nyomaték leadására képes egy Le Mans-i prototípusok által ihletett 7 sebességes, szekvenciális váltó segítségével. 0-ról 100 km/órára 2,5 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 320 km/óra.

    Így tették fel az autót a yachtra:

    A McLaren úgy jellemezte az autót, hogy ez „adja a lehető legközelebbi élményt és érzetet ahhoz, hogy milyen egy Forma–1-es autót vezetni.” Ez pedig nemcsak üres marketingszöveg, hiszen a brutális erő mellé 1200 kg leszorítóerőt előállítani képes kasztni és kevesebb mint egy tonnás súly társul, a sofőrt pedig az F1-ben meghonosított karbon váz veszi körül, és még glória is van benne. És hogy teljes legyen az élmény, ez a példány Ayrton Senna 1988-as világbajnok McLarenjének, az MP4/4-esnek a festésében pompázik.

    Persze nem ez az első alkalom, hogy valaki méregdrága sportautót helyez egy méregdrága yachtra: tavaly egy Bugatti Chiron tűnt fel a Seven Sins yachton Tom Claeren filmrendező, valamint a Libertex Europe Official és a Boutsen Classic Cars együttműködésének köszönhetően, 2023-ban pedig ugyanez a társaság egy Ferrari F40-essel csinálta meg ugyanezt.

    Büntetéshegyeket is hozhat, de izgalmassá is teheti ez az újítás a Monacói Nagydíjat