Kategória: Formula 1

  • Volt főnöke nem akarja látni Michael Schumachert

    Volt főnöke nem akarja látni Michael Schumachert

    Michael Schumacher több mint 11 éve él a nyilvánosságtól elzártan, és bár állapotáról a család nem ad hivatalos tájékoztatást, azt tudni, hogy a hétszeres világbajnok más, mint régen. Így pedig volt főnöke sem szívesen látná.

    Tavaly május óta Flavio Briatore ismét annál az istállónál vállal szerepet a Forma-1-ben, amellyel eddigi összes sikerét elérte, hiszen a jelenlegi Alpine elődje az 1994-ben és 1995-ben Michael Schumacherrel két egyéni és egy konstruktőri világbajnoki címet nyerő Benetton, illetve a 2005-ben és 2006-ban Fernando Alonsóval két egyéni és két konstruktőri elsőséget bezsebelő Renault is.

    Briatore mindkét gárdát csapatfőnökként irányította, miközben jelenleg különleges tanácsadóként van jelen, de lényegében ugyanúgy ő mozgatja a szálakat az F1-es csapat körül, mint 2009-ben, a 2008-as szingapúri kémbotrány hatására bekövetkezett távozásakor.

    A 75 éves olasz üzletember eközben továbbra is a második sikerkorszakában vele tartó Fernando Alonso menedzsere, de Michael Schumacherre is szeretettel gondol vissza. Meglátogatni azonban akkor sem szeretné a 2013 decemberében az életét megváltoztató síbalesetet szenvedett, azóta a nyilvánosságtól elzártan élő hétszeres világbajnokot, ha lenne rá lehetősége.

    flavio briatore, michael schumacher, damon hill, aida, williams, benetton, kai ebel, racingline.hu
    Briatore és Schumacher az 1995-ös Csendes-óceáni Nagydíj dobogóján, Fotó: LAT Photographic/Williams F1

    „Úgy akarok emlékezni Michaelre, amilyen volt. Tele energiával és erővel. Nem akarná, hogy úgy emlékezzek rá, ahogy most van” – nyilatkozta német RTL-nek Briatore, aki azt is elárulta, hogy Schumacherrel „utoljára egy bokszgálán találkoztunk Németországban, néhány hónappal a borzasztó síbalesete előtt.”

    „Michael és a családja nagy része volt a sikernek, beleértve az én személyes sikeremet. Meg akarom őrizni ezeket a csodálatos pillanatokat. Corinna [Schumacher] elképesztő nő, nagyon bátor. Nagyszerű munkát végzett azzal, hogy összetartotta a családot” – mondott néhány kedves szót Michael Schumacher feleségére is az olasz.

    Arról, hogy Briatore pontosan mit értett az alatt, hogy „ahogy most van”, nyilván csak találgatni tudunk, hiszen a család 11 éve nem adott információt Schumacher állapotáról, ami persze nem jelenti azt, hogy az egykori csapatfőnök ne tudna többet annál, mint amit a széles nyilvánosság.

    Schumachert egyébként az őt napi szinten ellátó személyzeten kívül kizárólag családtagokból és barátokból álló szűk kör látogathatja, amelynek például nem tagja Willi Weber, a Schumacher-testvérek egykori menedzsere, Jean Todt, a Ferrari korábbi csapatfőnöke és Luca Badoer, a Ferrari egykori tesztpilótája – akinek fia, Brando jelenleg az F3-ban versenyez, nem mellesleg pedig Michael Schumacher a keresztapja – például igen.

    Hogy az ismert tényekből és megszólalásokból következtetve milyen állapotban lehet a most 56 éves német, arról az alábbi cikkünkben írtunk:

    11 éve történt Michael Schumacher síbalesete, ezt tudjuk a hétszeres világbajnok állapotáról

     

  • A Ferrari csapatfőnöke csak félrebeszélt Hamilton mérnökének sértődése kapcsán

    A Ferrari csapatfőnöke csak félrebeszélt Hamilton mérnökének sértődése kapcsán

    Nem elég, hogy Lewis Hamilton valamilyen oknál fogva képtelen volt az élmezőny tempóját autózni a Monacói Nagydíjon, a levezető körben azt feltételezte, hogy a versenymérnöke dühös rá. Amikor pedig Frédéric Vasseurnél, a Ferrari csapatfőnökénél rákérdeztek az esetre, teljesen másról kezdett beszélni.

    Noha Charles Leclerc 2. és Lewis Hamilton 5. helyével a Ferrari idei legnagyobb pontmennyiségét gyűjtötte be Monacóban, a hétszeres világbajnok versenye ismét rávilágított, hogy továbbra sem tökéletes az összhang közte és Riccardo Adami versenymérnök között. A 40 esztendős pilóta több alkalommal is megfedte a mérnököt a futam során, mondván „túl szórványos” az információáramlás, majd utólag azt nyilatkozta, nem volt számára világos, hogy kivel versenyez.

    A nem megfelelő kommunikációt pedig megfejelte, hogy a leintés után Hamilton köszönetet mondott a csapatnak és biztató szavakkal tekintett előre a folytatásra, amire Adami nem reagált, majd miután némi csendet követően Hamilton megkérdezte tőle, hogy „Haragszol rá?”, a mérnök továbbra sem felelt.

    A Hamilton és mérnöke közötti kommunikációt alábbi cikkünkben veséztük ki:

    „Dühös vagy rám?” – Hamilton addig kritizált, míg megsértődött rá a mérnöke?

    Hamilton a nyilatkozataiban nem tért ki a furcsa közjátékra, és konkrétan nem is kérdeztek rá a sértődésre. Természetesen anélkül, hogy Adami vagy Hamilton beszélt volna a levezető körben történtekről a verseny után, nem szabad messzemenő következtetéseket levonnunk, de az tény, hogy a páros korábbi rádiózásaival összehasonlítva is furcsa volt, ami történt, a Mercedesnél 12 szezonon át együtt dolgozó Hamilton–Peter Bonnington kettős kommunikációjával pedig még nagyobb volt a kontraszt. Bono – ahogy a most Andrea Kimi Antonellit segítő mérnököt becézik a csapatban – ugyanis még egy-egy rosszul sikerült verseny után sem hagyta szó nélkül Hamilton rövid összefoglalásait és rendre válaszolt valamit rá.

    Az pedig, hog Frédéric Vasseur csapatfőnök – aki nem szereti, ha a Hamilton és mérnöke rádiókommunikációjával kapcsolatos dolgokat firtatják, mert az szerinte csak nem létező feszültséget generál – ismét igyekezett kisebbíteni a jelentőségét a történteknek és ezúttal kicsit félre is beszélt, ami szintén nem javít a kialakult képen.

    „Amikor a versenyző kérdez valamit az egyes és hármas kanyar között, várunk az alagútig a válasszal, ezzel elkerülve, hogy a kanyarokban beszéljünk hozzá. Nem arról van szó, hogy alszunk, vagy sörözünk a bokszfalon, hanem ez egyszerűen azért van, mert ebben egyeztünk meg [Hamiltonnal] a pálya ezen szakaszára vonatkozóan. És őszintén, az nem kelt feszültséget, hogy a fickó (Hamilton) kérdez valamit, mert a falak között vezet, nyomás alatt van, harcol, miközben 300-zal megy. Úgyhogy tökéletesen rendben vagyok ezzel. Amikor beszéltem vele a verseny után, egyáltalán nem volt dühös” – idézi a csapatfőnököt a The-Race.com.

    Vasseur ezzel a válasszal azonban csak azt összegezte, hogy mi volt a Ferrari általános kommunikációs irányelve Monacóban, ahol különösen fontos a 100%-os koncentráció, mert egy apró hiba is végzetes lehet. Mivel a pilóták alapból sem szeretik, ha kanyar közben beszélnek hozzájuk, Monacóban pedig az egyes és hármas kanyar közötti padlógázas szakasz után az alagútig egymást követik a kanyarok, a Ferrarinál abban maradtak, hogy ezen a részen a mérnök nem kommunikál a versenyzővel.

    Hamilton, Vasseur, Ferrari, Monaco
    Vasseur szerint minden rendben / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Csakhogy mindez teljesen irreleváns a levezető körben, hiszen itt már nem versenytempóval haladnak, Hamilton ráadásul a „Dühös vagy rám?” kérdésre később sem kapott választ. Az pedig, hogy Hamilton nem volt dühös a futam után, egy dolog, de ebben az esetben azt feltételezzük, hogy a mérnöke lett dühös rá, amiről Vasseur szintén nem beszélt.

    A másik fontos kérdésről, nevezetesen Hamilton ijesztően nagy hátrányáról (a győztes Piastritól 51, Leclerc-től 48 másodpercet kapott) – amire Adami a leintés után azt mondta, „ki kell vizsgálnunk” – a csapatfőnök annyit elmondott, hogy a hétszeres világbajnokot jobban feltartották a lekörözöttek, mint a Verstappen-Norris-Leclerc-Piastri négyest, amivel nagyjából 10 másodpercet veszített. Ám ha ehhez hozzávesszük, hogy a futam elején Alonso és Hadjar mögé beragadva 12 másodpercet bukott Leclerc-rel szemben, még mindig 26 másodperc tátong a két pilóta között, amire egyelőre nincs magyarázat azon túl, hogy Hamilton nem volt képes olyan tempóra, mint az előtte végzők.

    „Úgy voltam vele, ba**za meg” – Russell nem bánja monacói tettét, ellenfelei megértik őt

  • „Úgy voltam vele, ba**za meg” – Russell nem bánja monacói tettét, ellenfelei megértik őt

    „Úgy voltam vele, ba**za meg” – Russell nem bánja monacói tettét, ellenfelei megértik őt

    George Russell nem bánta meg, hogy szándékosan szabálytalankodva próbált pontot szerezni a Monacói Nagydíjon, és a riválisai sem ítélik őt el emiatt. A Mercedes versenyzője egy érdekes javaslattal is előállt a jövőre nézve.

    Elvétve előfordultak ugyan olyan vélemények, amelyek szerint jót tett az idei Monacói Nagydíjnak, hogy kötelezővé tették rá a két kerékcserét, a többség szerint nem vált be a kísérlet. Ennek oka, hogy a Racing Bulls és annak hatására a Williams is elkezdte brutálisan visszafogni a tempót, hogy egyik (a grove-iak esetében mindkettő) versenyzője a másikat segítse, a lassúsági „verseny” pedig igencsak frusztráló volt mind a nézőknek, mind a versenyzőknek.

    A Racing Bulls volt az, amely elkezdte alkalmazni ezt a taktikát és annyira visszafogta Liam Lawsont, hogy Isack Hadjar a kiállásakor nem esett vissza olyan versenyzők mögé, akik mögé máskülönben visszaesett volna. A Williams-t váratlanul érte mindez, de reagálva a Racing Bulls húzására úgy döntöttek, hogy ők is erre az útra lépnek, sőt, mindkét pilótával megteszik, majd a verseny végén visszacserélik a helyezéseket.

    Erre fázott rá a 14. és 15. helyről indulva (Russellt elektronikai probléma hátráltatta, Antonelli pedig összetörte az autót az időmérőn) eléggé fura taktikával próbálkozó Mercedes, amely mindkét pilótájával beszorult a Williams-vonatba, George Russell pedig végül úgy döntött, hogy az alagút utáni sikán levágásával kerül Albon elé, és inkább bevállalja a büntetést, minthogy még több időt veszítsen. Végül 5 másodperces időbüntetés helyett bokszutca áthajtással sújtották, de még így is a 11. helyen ért célba, míg a két Williams a 9. és 10. lett.

    „Kicsit meglepett [a büntetés mértéke], de hogy őszinte legyek, nem igazán érdekelt. Mivel nem voltam pontszerző helyen, szombaton pedig nem kaptam meg az esélyt arra, hogy élvezzem Monacót, csak azt mondtam, hogy »Ba**za meg, élvezni akarom Monacót, élvezni akarom, hogy teljes gázzal megyek ezen a pályán, mert ez a világ egyik legjobb pályája.« És ezt is tettem” – idézi a The-Race.com a Mercedes rangidős versenyzőjét.

    „Az utolsó 25 kör a hétvégém legszórakoztatóbb része volt. Eléggé felpezsdítő. Igazán feszegettem a határokat, teszteltem magam, és ironikus módon, ha nem tettem volna ezt, a 15. vagy a 16. helyen végzek” – tette hozzá Russell.

    Russell „előzése” és a Mercedes, illetve a Williams rádiózása:

    A Williams versenyzői megértőek voltak

    Alex Albon és Carlos Sainz egyaránt kiemelte a verseny után, hogy nem szívesen vezetett így, és Russell trükkjét sem ítélték el. „Amikor egy autóban utazunk, szokott szemtelenkedni, ma pedig a pályán is megcsinálta – viccelődött Albon. – Pontosan tudtam, hogy mit csinál, és… kicsit túlságosan nyilvánvaló volt ahhoz, hogy megússza, de megtapsolom az erőfeszítését. Csinálnia kellett valamit, hogy pontokat szerezzen, és néhány kör erejéig ránk is ijesztett, mielőtt megkapta az áthajtásos büntetést.”

    „Teljesen megértem, hogy miért csinálta, mert én is majdnem megtettem Alex és Lawson ellen a verseny elején – tette hozzá Sainz. – Szerintem végső soron a sportnak kellene módot találnia arra, hogy ne legyen megengedett a verseny végeredményének manipulálása a tempóval, amikor ez annyira nyilvánvaló, amennyire ma az volt.”

    „Ez nem szép – fűzte hozzá Albon. – Próbáltam nem lassan menni a gyors kanyarokban, mert az veszélyes, ugyanakkor a lassú kanyarokban is azzá válhat. Mint mondtam, nem szeretem ezt csinálni, és nem akarok így versenyezni. Biztos vagyok benne, hogy Carlos és Liam is így gondolja. Egyszerűen csak ezt kellett tenni, úgyhogy ki kell találnunk, hogy miként vegyük elejét ennek.”

    Albon vasárnap este kárpótlásul meghívta Russellt egy vacsorára:

    F2-es autóval is ment volna?

    Russell elárulta, hogy a Mercedes is hasonló taktikát tervezett megvalósítani, mint amit a Racing Bulls és a Williams csinált, viszont azzal, hogy ennyire hátra kvalifikáltak, az ilyesminek nem lett volna haszna.

    „Kimi és én is azt terveztük, hogy tulajdonképpen ugyanazt a stratégiát követjük, amit végül a VCARB és a Williams alkalmazott a két pilótájával. De végső soron azzal, hogy a 14. és 15. helyre kvalifikáltunk, semmit nem tehettünk. Ha az első körben kiállunk, sehol nem végzünk, ha elnyújtjuk a kiállásokat, akkor sem. Ironikus módon az Alex elleni manőveremmel előrébb végeztem, mintha nem csináltam volna meg. Ez önmagában bizonyítja, hogy a rendszer eléggé hibás.”

    Russell elárulta, a Mercedes stratégiának számítása alapján akár egy Forma–2-es autóval is meg lehetett volna csinálni a feltartós taktikát, amiről azért vannak kétségeink, de már az jól jelzi, mennyire reménytelen F1-es autóval versenyezni Monacóban, hogy ez az elmélet egyáltalán felvetődik.

    „Négy másodperccel lassabban menni a legjobb tempónál itt nagyon könnyű. A stratégáink azt mondták, a három másodpercnél kisebb tempóelőny nulla százalék esélyt kínál az előzésre, az 50%-hoz pedig 4,5 másodperces tempókülönbség kell. Úgyhogy gyakorlatilag egy F2-es autónak is lenne esélye feltartani egy F1-est” – mondta Russell, amivel lehet azért vitatkozni, hiszen az F2-es és F1-es pole pozíció között több mint 10 másodperc volt a különbség, míg az F2-es versenytempó 1:22 és 1:24 közötti köridőket eredményezett, ami szintén 10 másodperccel lassabb az F1-esek által elért leggyorsabb köröknél.

    George Russell, Mercedes, Monaco
    Fotó: LAT Images

    Mi lenne a megoldás?

    Russell kijelentette, hogy jobb helyről rajtolva a Mercedes is simán pontot szerezhetett volna mindkét autóval, mert „túl könnyű volt összedolgozni a csapattársaknak, hogy meglegyen a bokszkiálláshoz szükséges különbség”, azt viszont nem tudta, hogy miként lehetne a jövőben elejét venni a hasonló versenynek a hercegségben.

    „Nem tudom, hogy mi a megoldás. 2022-ben és 2023-ban szerencsések voltunk, hogy az esős futam szolgáltatott némi izgalmat. Fel kell vizezniük a pályát?” – tette fel a kérdést, majd azért előállt egy javaslattal.

    „Minden pilótának az időmérő a hétvége legjobb pillanata. El kellene fogadnunk, hogy nem kellene versenyezni itt, és az időmérő legyen a verseny? Egy szombaton, egy vasárnap, és aki megszerzi a pole-t, kap néhány pontot és egy kis trófeát, majd aki vasárnap a leggyorsabb, az kicsivel többet. Ezt (az időmérőt) imádjuk a legjobban, és szerintem ti, srácok is ezt élvezitek nézni a legjobban. Az emberek 99%-a pedig úgyis azért van itt Monacóban, hogy pezsgőt szürcsölgessen egy yachton, úgyhogy őket nem igazán érdekelné” – jelentette ki.

    „Dühös vagy rám?” – Hamilton addig kritizált, míg megsértődött rá a mérnöke?

  • „Dühös vagy rám?” – Hamilton addig kritizált, míg megsértődött rá a mérnöke?

    „Dühös vagy rám?” – Hamilton addig kritizált, míg megsértődött rá a mérnöke?

    Lewis Hamilton úgy vélte, összességében nem rossz, ahol a Monacói Nagydíjat zárta, ugyanakkor ismét nem volt zökkenőmentes a kommunikáció közte és versenymérnöke között.

    Miközben Charles Leclerc hiába izzasztotta meg a győzelemért Lando Norrist, nem tudta zsinórban másodszor megnyerni a Monacói Nagydíjat, Lewis Hamilton a másik Ferrariban a 7. helyről feljött az 5. pozícióba, hogy végül a 4. helyezett Max Verstappentől több mint fél perces, a győztes Lando Norrishoz képest 51 másodperces lemaradásban érjen célba.

    Hamilton a közvetítésbe is bejátszott rádiózásában egyszer arról érdeklődött, hogy továbbra is egy perccel van-e lemaradva az élmezőny mögött, ami arra utalt, hogy a hétszeres világbajnok kissé a sötétben tapogatózott azzal kapcsolatban, hogy miért is versenyez.

    Leclerc a legjobb tízbe sem várta magát, Norris gyerekkori álmot váltott valóra Monacóban

    Meghallgatva a többi, közvetítésben nem hallható üzenetváltást, valóban olyan kép rajzolódik ki, hogy Adami és Hamilton között nem volt tökéletes az összhang.

    „Mire van szükséged tőlem?” – tette fel a kérdést versenymérnökének a hétszeres világbajnok még az első kerékcseréje előtt, mire azt a választ kapta, hogy „Most nyomd neki, ez a mi versenyünk!”

    Az első kiállása után aztán Hamilton azt hiányolta, hogy milyen tempót kell autóznia. „Milyen a tempóm?” – kérdezte. „Verstappen az első, még nem cserélt kereket, 15,2-t megy. Piastri 17,8, ő vigyáz a gumikra. Tartsd észben az első gumik szaturációját a lassú kanyarokban (amikor a gumi a kanyarban eléri a maximális tapadást, és azon túl már nem képes még jobban tapadni – a szerk.)” – jött a válasz Adamitól, mire Hamilton közölte, hogy „Igen, de nem értem, milyen tempót vársz tőlem.” „Verstappennel harcolsz, a célköridő 14,7, ha képes vagy rá” – érkezett a felelet.

    Adami ezután többször is megdicsérte Hamiltont, hogy jó munkát végez, majd a hétszeres világbajnok hátránya a lekörözöttek megelőzésével 4 másodpercről 13 másodpercre nőtt Verstappenhez képest. Hamilton ekkor megkérdezte, hogy ennek milyen hatása van a versenyére, mire mérnöke közölte, hogy „továbbra is rendben vagy.”

    Hamilton azonban ezt követően tiszta pályán haladva sem tudta hozni Verstappen köridejeit, és amikor Adami közölte vele a holland legutóbbi körét, Hamilton ki is jelentette, hogy erre ő nem képes, majd megjegyezte, hogy a bal hátsó gumija nincs jó állapotban.

    Ezután jött egy újabb olyan üzenetváltás, ami Hamilton elveszettségére utalt. „Tényleg nem tudom, hol vagyok. 15 másodperccel vagyok lemaradva” – mondta. „Folytasd ezzel a tempóval. Ha tudsz gyorsulni 2 tizedet, az ideális lenne. Meglátjuk” – jött a válasz. „Ez igazán nem segít, haver. Küszködöm az autóval. Nem tudom…” – kontrázott Hamilton.

    A hátrasorolt Hamilton gyanúja: nem is az őt félretájékoztató mérnöke hibázott

    Ezzel azonban nem volt vége Hamilton kritikus hangvételű megjegyzéseinek. Az 55. kör után először megkérdezte, hogy „Lassú vagyok ezeken a gumikon?”, mire Adami a Miamiban már Hamiltont is feldühítő „visszatérek hozzád” válasszal reagált. Majd amikor jelentett a gumik állapotáról és Adami megköszönte az infót, majd ismét megdicsérte őt, hogy jó munkát végez, illetve közölte, hogy Verstappen 15,3-as köröket autózva vezeti a futamot 22 másodperccel előtte, Hamilton azt kérdezte: „Hol van mindenki?”

    Ezután a 40 esztendős brit megejtette a második cseréjét, amivel visszaesett, de előtte még kifakadt, hogy „nem vagyok tisztában vele, hogy mi a versenyszituáció, haver!”. Erre Adami csak annyit mondott, hogy álljon ki közepes gumiért, mire Hamilton így folytatta: „Igen, haver, csak kicsit el vagyok veszve. Nagyon szórványos az információ.”

    A kerékcsere után Hamilton aztán próbált némi infót kihúzni Adamiból. „Hátulról nem fenyeget veszély, igaz? Kicsit lassan melegítem fel a gumikat.” „Nincs fenyegetés hátulról” – jött a felelet. „Akkor ezek a srácok mérföldekkel járnak előttem? Több mint 30 másodperccel?” – kérdezte Hamilton. „Igen, úgy van” – jött Adami válasza.

    Ezután Hamilton ismét megkérdezte, hogy milyen köröket kell teljesítenie, majd megkapta, hogy 15,3–15,5 között kell legyen a futam végéig. Ezt követően arról érdeklődött, hogy „Az egész versenyen ilyen lassú voltam?”, majd jött a közvetítésbe is bejátszott beszélgetés: „Továbbra is egy perccel vannak előttem?” – kérdezte Hamilton. „Charles közepesen van, a McLarenek keményen. 16-os köröket futnak. Nagyon közel vannak egymáshoz, csatáznak”  – válaszolt Adami. „Nem válaszolsz a kérdésre. De nem is igazán számít… Csak azt kérdezem, hogy még mindig egy perccel vagyok lemaradva?” – kontrázott Hamilton. „48 másodperccel” – felelt végre a kérdésre a mérnök.

    A Hamilton és Adami közötti furcsa rádiózásokat végül a levezető körös párbeszéd zárta. A célba érés után a mérnök röviden összegzett: „Ötödik hely, sok időt veszítettünk a forgalomban, a többit ki kell vizsgálnunk.” Hamilton erre valamivel később így felelt: „Igen, nagy köszönet a srácoknak, hogy rendbe hozták az autót [a harmadik szabadedzés után]. Nem ez volt a legkönnyebb hétvége, de megyünk tovább.”

    Erre már nem jött válasz Adamitól, majd Hamilton néhány kanyarral később ismét megszólalt: „Dühös vagy rám vagy valami?” Adami azonban furcsa módon erre sem válaszolt, és a rádió innentől kezdve csöndes maradt a levezető kör további részében.

    Nem volt világos az információ

    Hamilton a Sky Sports-nak és az F1 stábjának adott interjúk során a levezető körben történtekről nem beszélt (nem is kérdeztek rá), de arról igen, hogy „Az információ nem volt annyira világos, nem értettem, hogy »ez a mi versenyünk.« Nem tudtam, hogy miért harcolok. A következő helyezésért vagyok harcban? Amikor megnéztem az adatokat, [láttam, hogy] a közelében sem voltam az élen állóknak. Sokat kivettem a gumijaimból ekkor, de amúgy is annyira messze voltam tőlük.”

    A több mint 50 másodperces hátrányáról azt mondta, „megesik”, arra pedig, hogy tudja-e az okait, egy kurta „nemmel” felelt, összességében azonban pozitívan értékelt. „Ahonnan a három rajthelyes büntetéssel indultam, előrejönni az 5. helyre szerintem nem rossz. Ez volt a legtöbb, amit tehettem – mondta, majd kérdésre elmondta, hogy az időmérővel ellentétben most nem élvezte a vezetést. – [A vezetés] nyomorúságos volt. Hacsak nem az élen állsz, de még akkor is, ha ott vagy, nem annyira szórakoztató, de a végén szép jutalmat kapsz. Ezen kívül bárhol vagy, ami nem az első hely, ürességet érzel.”

    Verstappen banánt dobálna, egyik riválisa elnézést kért a szurkolóktól a monacói futam után

  • Verstappen banánt dobálna, egyik riválisa elnézést kért a szurkolóktól a monacói futam után

    Verstappen banánt dobálna, egyik riválisa elnézést kért a szurkolóktól a monacói futam után

    Max Verstappen, Carlos Sainz és Alex Albon is kritizálta a Monacói Nagydíjra bevezetett új szabályt, egyikük egyenesen bocsánatot kért a rajongóktól.

    Hiába tették kötelezővé a két kerékcserét az idei Monacói Nagydíjra, hogy ezzel felpezsdítsék a rendre unalmas körözgetést, a lényegen ez sem változtatott. A jelenlegi Forma–1-es autókkal a hercegség utcáin továbbra is lehetetlen előzni, az új szabály pedig megkérdőjelezhető stratégiákat szült, amelyek végrehajtásához egyes csapatok hol egyik, hol a másik versenyzőjükkel fogták vissza körönként több másodperccel a tempót és tartották fel a mögöttük haladókat.

    Ezt alkalmazta például a Williams is, ami a 9. és 10. helyet, azaz dupla pontszerzést ért az istállónak, Carlos Sainznak és Alex Albonnak azonban egyáltalán nem tetszett, hogy így kellett vezetniük.

    „Ez egyértelműen olyasmi, amit nem szeretek csinálni, sem látni. Sajnos először [Liam] Lawson csinálta ezt velünk, amire nem számítottunk. Emiatt pánikba estünk, és az egyetlen megoldás, amire gondolni tudtunk, hogy akkor mi is ezt csináljuk a mögöttünk levőkkel. Csak egy kicsit csalódott vagyok az egész versennyel és az egész hétvégével. Kiderült, hogy a kötelező két kiállás semmin nem változtat Monacóban, és az emberek továbbra is azt fogják csinálni, amit ma is csináltak. Továbbra is manipulálni fogják a végeredményt a vezetéssel” – jelentette ki a Sky Sports adásában Sainz.

    „Vagy előállunk egy olyan megoldással, amivel nem lehet úgy manipulálni a versenytempót, ahogyan azt ma tettük, vagy ez mindig ilyen lesz – folytatta a spanyol. – Nem tudom, hogy az élen mi zajlott, de a középmezőnyben [a kötelező két kiállás] visszaütött. Boldogan próbálok ki dolgokat, kipróbáltuk, de szerintem nem működött. Nem így szeretek versenyezni, és álmomban nem így képzelem el a Monacóban versenyzést.”

    A Williams a csapatmunka győzelmét hirdeti, de pilótái nem voltak ennyire lelkesek:

    Albon eközben egyenesen bocsánatot kért, illetve megerősítette, hogy a Racing Bulls taktikája sarkallta őket az autóversenyzéssel nem igazán összeegyeztethető cselekedetre.

    „Tudom, hogy rossz műsort szolgáltattunk mindenkinek, és tudom, hogy néhány pilótát feldühítettünk mögöttünk. Csak az előnyünkre fordítottuk a pálya kialakítását és az autók méretét. A két kiállás csak azt érte el, hogy egy helyett kétszer kellett ezt megtennünk. Elnézést kérek mindenkitől, aki végignézte ezt, mert ez nem volt valami jó. Nem akartuk ezt tenni, és nem is terveztük” – mondta a thai-brit versenyző.

    De nemcsak a két Williams-pilóta, hanem az élmezőny többi tagjával ellentétben eltolt taktikával próbálkozó és piros zászlós megszakításra játszó, végül a 4. helyen célba érő Max Verstappen is kritizált, amikor a tőle megszokott szarkasztikus stílusban foglalta össze a történteket.

    „Itt nem lehet versenyezni. Mindegy, hogy mit csinálsz, egyszer állsz ki vagy tízszer. Még a végén, amikor az első helyen álltam, a gumijaim teljesen elfogytak, de így sem tudtak megelőzni. Manapság egy F1-es autóval csak egy F2-es autót lehetne megelőzni itt. Értem én, de nem hiszem, hogy [a kötelező két kiállás] bevált. Szinte Mario Kartoztunk. Akkor szereljünk fel ilyen szerkezetet az autóra, és akkor dobálhatnánk belőle banánokat. Attól csúszós lenne az út!” – utalt a népszerű videojátékra a címvédő.

    Miközben ezeket a véleményeket hallgatta, a Sky Sports-on szakértőként megszólaló Jenson Button is kifejezte nemtetszését. „Amikor a csapatok az egyik versenyzőjüket arra használják, hogy a másikat segítse azzal, hogy körönként hat másodperccel lassabban megy, az kicsit bután néz ki. Aztán ott volt, amikor George megpróbálta átugrani Albont a sikánban, hogy előre kerüljön és otthagyja, amivel kicsit gúnyt űzött az egészből. Nem vált be [a szabály]. Remek, hogy megpróbáltuk, de módosítani kell rajta.”

    „Nyolc éves gyerekként úgy tekintesz az F1-re, mint a motorsport csúcsára, és arra gondolsz, hogy oda akarsz kerülni, mert gyorsan vezetsz. Aztán eljössz Monacóba, és a verseny arról szól, hogy a lehető leglassabban vezess a csapattársadért. A versenyzők pedig szégyellik magukat, miközben azt tették, amit tenniük kellett, hogy pontokat szerezzenek.”

    Leclerc a legjobb tízbe sem várta magát, Norris gyerekkori álmot váltott valóra Monacóban

  • Leclerc a legjobb tízbe sem várta magát, Norris gyerekkori álmot váltott valóra Monacóban

    Leclerc a legjobb tízbe sem várta magát, Norris gyerekkori álmot váltott valóra Monacóban

    Lando Norris, Charles Leclerc és Oscar Piastri közül csak a két McLaren-pilóta örült a Monacói Nagydíj után, míg a hazai futamát tavaly megnyerő Ferrari-sztár mosolya nem volt őszinte. 

    „Nyilván nyerni jobb lett volna – kezdte értékelését a versenyt a 3. helyen befejező, a bajnoki pontversenyt továbbra is vezető Piastri a leintés után. – Nehéz hétvége volt a szabadedzésektől kezdve az időmérőn át a futamig. Közel voltunk, de nem elég közel. Összességében meglehetősen elégedett vagyok. Nyilván néhány dolgot meg kell vizsgálnunk, mielőtt jövőre újra ide jövünk, de pontokat szereztünk és újabb dobogót Monacóban, úgyhogy egyáltalán nem rossz ez. Ha ilyen egy rossz hétvége, akkor egyáltalán nem mennek rosszul a dolgok. Elismerés Landónak a nagyszerű hétvégéért és Charles-nak, hogy olyan gyors volt, mint szokott.”

    Piastri után Leclerc következett, és elmondta, hogy bár a hétvége előtt ennél sokkal rosszabb szereplést jósolt a Ferrarinak, most mégis csalódott.

    „Végső soron tegnap veszítettük el a versenyt. Jobb munkát kellett volna végeznünk – utalt az időmérőre. – Lando egész hétvégén jobb munkát végzett és megérdemelte a győzelmet. Tavaly valóra váltottam egy gyerekkori álmom, az idén nem jött össze, de mindent egybevetve jóval a várakozások fölött teljesítettünk. Azt gondoltam [a hétvége előtt], hogy már a legjobb tízbe kerülni is kihívás lesz, végül pedig másodikak lettünk és nagyon közel jártunk a győzelemhez. Összességében jó hétvége volt, de azt kívánom, bárcsak nyertem volna.”

    „Csodálatos érzés. Hosszú és fárasztó verseny volt, de jól szórakoztam – értékelt már a pályafutása első monacói győzelmét szerző Norris. – A táv nagy részében nyomhattuk a gázt, a hajrá pedig stresszes volt Leclerc-rel mögöttem és Max-szal előttem, de nyertünk Monacóban. Gyerekként erről álmodtam, úgyhogy most elértem az egyik álmomat. Szerintem miattad van – mondta az interjút készítő Jenson Buttonnak. – Láttalak az autóm előtt a rajtot megelőzően, és arra gondoltam, hogy ha JB most itt van… ő a szerencsehozó kabalám.”

    Norris elmondta, aggasztotta, hogy a második kerékcseréjét az utolsó körig elhúzó Verstappen annyira visszafogja a tempót, hogy nem tud majd védekezni Leclerc ellen, ezért igyekezett tartani a távolságot a Red Bull-lal szemben.

    „A legrosszabb a vége volt. Úgy éreztem, az egész versenyt eléggé kontroll alatt tartottam, de Max kicsit feltartott, és tudtam, hogy Charles-nak lesznek lehetőségei. Próbáltam lemaradni Maxról, hogy nyomhassam, amikor arra van szükség. Nagyon örülök és a csapatom is nagyon örül, úgyhogy ma csodálatos esténk lesz” – tette hozzá vigyorogva a McLaren britje.

    Norris ünneplése:

  • A szerencse nem állt a Red Bull mellé, Norris nyerte az idei Monacói Nagydíjat

    A szerencse nem állt a Red Bull mellé, Norris nyerte az idei Monacói Nagydíjat

    Furcsa versenyt hozott az idei Monacói Nagydíj, amelyet végül Lando Norris nyert meg az őt a hajrában megszorongató Charles Leclerc előtt. A harmadik helyre Oscar Piastri ért oda.

    Mivel az idei évre különleges szabályokat vezettek be a Monacói Nagydíjra, és kötelezővé tették a két kerékcserét, a tavalyinál mindenképpen izgalmasabb, vagy legalább érdekesebb versenyre volt kilátás. A taktikai sokszínűséget már az is jelezte, hogy mindhárom keverék megjelent a rajtnál az autókon.

    Az első három helyen Norris, Leclerc és Piastri a közepes Pirellikre szavazott, míg Verstappen a negyedik helyen keményeken rajtolt. Mögötte Hadjar közepes, Alonso és Hamilton kemény, Ocon, Lawson és Albon pedig szintén közepes gumit kapott.

    A mezőny gond nélkül eljött a rajtnál: Norris ugyan csúnyán elfékezte magát az első kanyarban, de megtartotta a vezetést, majd Leclerc az emelkedő tetején benézett, de nem tudta hibába hajszolni a britet. Mögöttük Verstappen a célegyenes végi féktávon megérkezett Piastri mellé, de aztán inkább besorolt az ausztrál mögé.

    A rajt:

    Hátrébb Bortoleto mutatott be szépségdíjas manővert, amikor körbeautózta Andrea Kimi Antonellit a Grand Hotel hajtűben, de az olasz az alagútra vezető Portier-ben rögtön visszatámadott, a Sauber versenyzőjének pedig nem maradt helye és orral a falnak ment. Néhány pillanatig úgy tűnt, be kell küldeni a safety cart, de aztán Bortoleto kitolatott és továbbment, így a törmelékek eltakarításához elég volt virtuális biztonsági autós fázist érvénybe léptetni.

    Bortoleto és Antonelli csörtéje:

    Az 1. kör végén – még a VSC megjelenése előtt – az új szárnyért érkező Bortoleto mellett Tsunoda, Bearman és Gasly is a boksz felé vette az irányt, a Haas újoncának pedig igencsak hosszúra nyúlt a cseréje. A mezőny többi tagja a 2. és a 3. kör végén is beiktathatott volna egy VSC alatti kiállást, lévén a 4. kör feléig érvényben maradt a virtuális biztonsági autós fázis, de senki más nem jött ki.

    Amikor pedig ismét versenytempóra kapcsolhattak, elkezdődött a taktikázás és a tempómenedzselés (a hatalmas lemaradásban levő Bearman 5 másodperccel gyorsabb köröket autózott, mint a vezető Norris). A terveket a 9. körben Pierre Gasly boríthatta volna fel, lévén a francia megcsúszott az alagút utáni féktávon és eltalálta Tsunodát, aminek következtében leszakadt az autójáról a bal első kerék.

    Gasly és Tsunoda balesete:

    Noha az Alpine törmelékkel szórta be a pályát, a versenyirányítás nem tett semmit, pedig az alagút utáni sikán kijáratán egy jókora szárnydarab feküdt az ideális íven, amit többen is megpróbáltak kikerülni, Piastri pedig majdnem rá is fázott, Verstappen ugyanis kis híján elslisszolt mellette a Tabac kanyar felé. Végül a pályabírók sárga zászló mellett eltakarították a törmeléket.

    Ezután az élen Norris, Leclerc, Piastri, Verstappen, Hadjar, Alonso Hamilton sorrendben ment a körözés, mígnem a 12. körben Hülkenberg megnyitotta a kerékcserék sorát, a Racing Bulls pedig közben demonstrálta, amiről előzetesen is ment a tanácskozás. Nevezetesen, hogy miként segítheti majd a két kiállás kötelezővé tétele miatt egyik csapattárs a másikat. Liam Lawson a 9. helyen ugyanis annyira visszafogta a tempót, hogy Iscack Hadjar a 14. körben az 5. helyről kiállva a 8. pozícióba térhetett vissza, majd a 20. kör végén ismét cserélt, és úgy tudta le az utolsó kötelező kiállást, hogy továbbra is Lawson elé tért vissza.

    Ami az élen állókat illeti, Lando Norris a 19. kör végén állt ki először, majd a 20. körben jött Piastri is, hátha elé tud vágni Leclerc-nek, de az ausztrál kiállása a bal hátsó keréknél félresiklott, ami miatt több mint 1 másodpercet veszített. A vezetést átvevő Leclerc-rel a következő körben rögtön reagált a Scuderia, és sikerült is megtartaniuk a második helyet.

    Az élen ekkor már a kemény gumikon az első etapját elnyújtó Max Verstappen állt, aki a 28. körig várt, de amikor Hamilton az 5. helyen kezdett vészesen közeledni a kiállási ablakához (az az időintervallum, amely már nem lenne elegendő ahhoz, hogy Verstappen a hétszeres világbajnok elé álljon vissza a cseréről), ő is a bokszba hajtott, majd a 4. helyre jött vissza.

    Féltávhoz közeledve tehát maradt a Norris, Leclerc, Piastri, Verstappen, Hamilton sorrend az első ötben, míg a 6. helyet Fernando Alonso foglalta el, de Hadjar úgy autózott mögötte a 7. pozícióban, hogy neki már egyszer sem kellett kijönnie.

    Az élmezőnyben nyugodt, spórolós körözgetésről ekkor már jó ideje nem lehetett szó, Norris és Leclerc viszonylag gyors tempót diktált, a monacói pedig a 35. körre már közel 7 másodpercre szakadt le, amit részben a náluk 4-5 másodpercekkel lassabban haladó (attól függően, hogy melyik csapat fogta vissza direkt a tempót az egyik pilótájával, hogy így kedvezzen a másiknak) lekörözöttekkel való kínlódásnak köszönhetett.

    Leclerc-t újabb 6,5 másodperccel követte Piastri, aki mögött Verstappen bő 2 másodperccel volt lemaradva, míg Hamilton hátránya több mint 10 másodpercre rúgott a hollanddal szemben.

    A 37. körben pillanatok erejéig ismét kilátásba került egy valamilyen biztonsági autós fázis, Fernando Alonso autójából ugyanis füst tört elő, de szerencsére a spanyol a Rascasse-kanyar külső oldalán el tudta hagyni a pályát egy megnyitáson. A 6. helyen autózva jó esélye volt rá, hogy megszerezze idei első pontjait, ezzel a kieséssel viszont eldőlt, hogy az idei pályafutása második legrosszabb szezonkezdete (eddig holtversenyben állt 2015-tel, amikor a 8. futamán jött az első pont), és csak 2001-es minardis bemutatkozó idénye előzi meg, lévén abban nem szerzett pontot.

    Hogy az első négyes mennyire nyomta neki, azt a 44. körben Piastri hibája szemléltette: az ausztrál az első kanyar kijáratán megcsúszott és a bal hátsó kerekével lekoccolta a védőfalat. Hamilton nem is tudta tartani ezt az iramot és a 45. körre már 18,4 másodpercre szakadt le Verstappentől, 1 és 2 másodperc közötti távolságból tapadt Piastrira, aki előtt 9 másodperccel haladt Leclerc. Norris előnye 6 másodperc körül mozgott a Ferrarival szemben.

    A 6., 7. és 8. helyen lényegében eldőltek a csaták, hiszen Hadjar, Ocon és Lawson is kétszer járt már a bokszban, így normál esetben hátrébb egyikük sem kerülhetett, míg az előttük autózókat sem tudták átugrani.  Lawson mögött viszont érdekes taktikai harc zajlott, hiszen a 9. helyen Sainz még egyszer sem cserélt, mögötte a már kétszer kiálló Albon pedig extrém mértékben tartotta fel az ugyancsak a rajt óta köröző Russellt, hogy ezzel segítsen a csapattársának.

    Mindez végül odáig fajult, hogy George Russell az alagút utáni sikánt szándékosan levágva előzte meg Albont, mondván inkább bevállalja a büntetést, mintsem továbbra is a szerinte veszélyesen vezető Williams-pilóta mögött sínylődjön. Csakhogy mivel szándékosan erre játszott, nem 5 másodperc, hanem bokszutcai áthajtás lett a „jutalma”.

    Russell „előzése”:

    Az élmezőny második kerékcsere-hullámát Piastri nyitotta a 48. körben és kapott egy szett keményet. Azért ekkor, mert Hamilton hátránya akkorára nőtt Verstappen mögött, hogy a holland megpróbálkozhatott volna az elévágással. A 49. körben Leclerc is jött egy közepes garnitúráért, majd egy körre rá Norris (kemény) is meglátogatta a szerelőit, amivel Verstappen állt az élre. Mivel Hamilton az 56. körben cserélt, és a kiállása után közel 50 másodperccel került a holland mögé, a Red Bull kivárhatott, hátha jön egy piros zászlós fázis, és egy ingyen cserével megszerezheti a győzelmet.

    A friss gumin a 78 körös futam 60. körére Norris és Leclerc is utolérte a címvédőt, majd előbbi inkább lemaradt Verstappentől, tudván, hogy a Ferrari úgysem tudja megelőzni. Leclerc persze próbálkozott becsülettel, és a 71. körben az uszodai szakaszon igencsak közel került a McLarenhez, miközben Norris azt szerette volna, ha Piastri a 4. helyen felzárkózik és nyomás alá helyezi az őt szorongató riválisát.

    Leclerc a 74. körben közölte, hogy Norris most már sokat hibázgat. A monacói egyetlen esélye az lett volna, ha egy komolyabb hibát ki tud használni, Norris azonban nem tette meg neki ezt a szívességet, és miután Verstappen a 77. körben másodszor is kiállt kereket cserélni, átvette a vezetést, majd életében először megnyerte a Monacói Nagydíjat.

    Norris és Leclerc mögött Piastri, Verstappen, Hamilton, Hadjar, Ocon, Lawson, Albon és Sainz lett a pontszerzők további sorrendje. Russell a 11., Tsunoda a 17., Antonelli a 18. helyen ért célba.

  • Newey becsónakázott idei első versenyére, majd tett egy népszerűtlen kijelentést

    Newey becsónakázott idei első versenyére, majd tett egy népszerűtlen kijelentést

    Az Aston Martin legújabb vezető beosztású szakembere, Adrian Newey is visszautasította azon kritikákat, miszerint a csapat kanadai versenyzője, Lance Stroll lenne a gyenge láncszem a silverstone-i istállóban.

    A technikai ügyvezetőként az Astonhoz idén márciusban csatlakozott, minden idejét a 2026-os autó tervezésére fordító Newey idén először utazott el egy F1-es versenyre, így először jelent meg új csapatának zöld szerelésében a paddockban.

    A csapat külön videót is készített a szakember belépőjéről, amiből kiderül, hogy Newey és felesége motorcsónakkal kötöttek ki Monacóban – onnantól pedig a 66 éves sztártervező lett a paddock egyik legkeresettebb tagja.

    Newey a hétvége során már beszélt az Aston Martin felkészüléséről, megnevezve, mely összevetőt illetően szenvednek hiányosságokat – amire akár rossz előjelként is tekinthetünk a jövő évet illetően.

    A szakember véleményét a csapat pilótáiról, Fernando Alonsóról és Lance Strollról is kikérték, akik valószínűleg az új érát jelentő következő szezonban is vezetik majd a zöld autókat. Newey-nak pedig rögtön védelmébe is kellett vennie Strollt, aki idén ugyan 14 pontjával eddig a csapat egységeinek 100%-átért felelős, ám az időmérőkön ebben az évben még egyszer sem tudta legyőzni Alonsót, és az elmúlt években is többnyire elmaradt teljesítményben a spanyol mögött.

    „Szerintem Lance érdemtelenül rossz hírnévvel rendelkezik. A korábbi csapattársaival összehasonlítva, mint Checo [Pérez], Nico Hülkenberg, Sebastian [Vettel] vagy most Fernando, mindig ott volt a szintjükön. Minden versenyző nagyon jó, aki eljut a Forma–1-ig, de szerintem Lance sokkal jobb annál, mint amilyennek tartják” – kelt a kanadai pilóta védelmére az Autosport által idézett Newey, ahogy megtették azt a tulajdonos, Lawrence Stroll fiával kapcsolatban a múltban az Aston más vezetői is.

    Azt azért Newey sem titkolja, hogy a pilóták közül az Alonsóval való közös munka az, amit igazán várt a csapathoz való érkezése előtt.

    „Fernando egy nagyszerű személyiség. Éveken át ellenségnek számított, akárcsak Lewis [Hamilton]. Már korábban is mondtam, hogy két versenyző volt, akikkel mindig is szerettem volna együtt dolgozni a modern érában, ők Lewis és Fernando. Bár mindkettőjük nem jött össze, de legalább az egyik most igen” – fogalmazott.

    Verstappen megindokolta, ezúttal miért különcködött, és nehéz érte hibáztatni

  • A hátrasorolt Hamilton gyanúja: nem is az őt félretájékoztató mérnöke hibázott

    A hátrasorolt Hamilton gyanúja: nem is az őt félretájékoztató mérnöke hibázott

    Bár a rádiókommunikáció alapján úgy tűnik, a nem egyértelmű üzenetet adó versenymérnök, Riccardo Adami tehető felelőssé Lewis Hamilton feltartásos incidenséért, ami miatt a brit rajtbüntetést kapott a Monacói Nagydíjra, a hétszeres világbajnok védelmébe vette kollégáját, a szerinte valahol máshol kell keresni a bűnöst.

    Hiába kvalifikált a negyedik helyre, csak a hetedikről startolhat Monacóban Hamilton, mivel az időmérő első szakaszában a 2-es kanyarnál akadályozta a gyorskörön lévő Max Verstappent.

    Adami először tájékoztatta pilótáját a mögötte nagy tempóban érkező Red Bullról, majd megváltoztatta ezt az információt arra, hogy a holland mégis lassan halad – a sportfelügyelők a büntetésről rendelkező dokumentumban is kiemelték, hogy bár nem Hamilton hibája volt a feltartás, a csapattól érkező téves tájékoztatás nem számít enyhítő körülménynek.

    Hamiltont idén nem először találják meg az új mérnökével való összhangot firtató kérdések, miután idén már többször is a közvetítésbe kerültek látszólagos vitáikra vagy félreértéseikre utaló rádiózások, a brit azonban továbbra sem érzi, hogy döcögősen formálódna a kapcsolata Adamival, s kontextusukból kiragadottaknak tartja azokat az üzeneteket, amelyekkel a kritikusok példálóznak.

    „Nem gondolom, hogy feltétlenül ez lenne a helyzet. Az emberek ráugrottak néhány korábbi beszélgetésünkre, de nem hiszem, hogy annyira más lenne ez, mint egy szokványos beszélgetés… Oké, egyre jobban mennek a dolgok, amióta Riccardo és én elkezdtük a közös munkát, az utolsó versenyünk különösen jól alakult. Persze vannak jobb napjaink, és olyanok is, amelyek után visszatekintünk, hogy hol és mit kellett volna inkább mondanunk. Ezen a hétvégén viszont nincs ilyen gondunk, az egész időmérő alatt jó munkát végzett” – fogalmazott Hamilton.

    A Ferrari pilótája továbbá azt sejteti, hogy a monacói feltartásért sem a mérnökét terheli a felelősség.

    „Annyi történt, hogy Max megjelent a kijelzőn, és ekkor szólt nekem, hogy gyorskörön van, aztán viszont eltűnt onnan, ezért korrigált, hogy még sincs gyorskörön. Ezután az ideális ívre húzódtam és elkezdem gyorsítani, ám ekkor hirtelen mégis megjelent mögöttem [Verstappen]. Szóval felmerül, hogy talán inkább a rendszerrel volt valami probléma, semmint a kommunikációnkkal. Mert úgy hiszem, hogy a rendelkezésére álló információk alapján a megfelelő dolgokat közölte velem.”

    Könnyen nevetségessé válhat, de akár új futamgyőztest is hozhat a monacói gumiszabály

  • Könnyen nevetségessé válhat, de akár új futamgyőztest is hozhat a monacói gumiszabály

    Könnyen nevetségessé válhat, de akár új futamgyőztest is hozhat a monacói gumiszabály

    Szélsőséges taktikai lehetőségeket nyit meg a Forma–1-es mezőny számára a Monacói Nagydíjon a két kötelező kerékcsere: az élmezőny nehéz helyzetben lesz, a hátrébb lévők viszont különösebb vesztenivaló nélkül kísérletezhetnek.

    „Érdekes lehet a verseny.” „Bármi megtörténhet.” Általában unalmas sablonválaszok ezek az F1-es versenyzőktől egy időmérő után, ezúttal viszont nem ez a helyzet, hiszen felettébb szokatlan körülmények között ismételgetik őket: a Monacói Nagydíj hétvégéjén! Pedig ez az a helyszín, ahol évek óta nem igazán hangoznak el ilyen izgatott várakozások, hiszen az előzés nehézsége miatt a rajtpozíció kulcsfontosságú, nem egyszer zajlott már úgy a verseny forgatókönyve az utóbbi évtizedben, hogy a mezőny a rajt után elfoglalt pozíciók szerint vonatozott el a célig.

    A futam rendszerint egyetlen bokszkiállással teljesíthető, ami szintén nem segít rá a változatosságra, ráadásul egy biztonsági autó vagy piros zászló még ezt a szűk taktikai mozgásteret is lenullázhatja. Tavaly például az első körben Sergio Pérez és a két Haas-pilóta balesete miatt megállították a futamot, a bokszutcában a versenyzők büntetlenül lecserélhették gumijaikat egy másik keverékre, és már nem is volt szükségük egy újabb kiállásra.

    Részben ezen 2024-es tapasztalat is indukálta, hogy idénre egyedi módon két kötelező kerékcserét írjanak elő a mezőny minden tagja számára a versenyre, ettől remélve olyan taktikai változatosságot, ami esetleg felbolygathatja a futam állóvizét.

    „Talán meg fogunk próbálkozni valami őrültséggel” – fogalmazott Andrea Kimi Antonelli, aki az időmérős balesete nyomán csak a 15. helyről rajtolhat majd, ráadásul a műszaki hiba miatt szintén csak a 14. helyre szoruló csapattársa, George Russell mellől, vagyis a Mercedes alighanem csak nyerhet az új stratégiai elemmel.

    Több csapat és versenyző is rámutatott, hogy a két kötelező kiállás taktikai lehetőségek egészen széles tárházát nyitja meg, a Lando Norrisszal és Oscar Piastrival pole-t és harmadik rajthelyet szerző McLarennél sem olyan biztosak az erős eredményben, mint akár tavaly lehettek volna ilyen pozíciók birtokában. Andrea Stella csapatfőnök szerint nem is feltétlenül az élmezőnyből kerül majd ki a győztes, akár meglepő eredmény is születhet.

    A McLaren szerint véget ért a monacói luxizás, millió módon bukhatják el a győzelmet a pole-ból

    Merthogy kötelező kiállások ide vagy oda, a várhatóan száraz verseny távja alighanem idén is teljesíthető lesz egyetlen gumiszettel, hiába hozott a Pirelli ide is egy fokkal lágyabb keverékeket tavalyhoz képest az új C6-os típus kifejlesztésével. Aki a pontszerző helyeken kívül áll, különösebb kockázat nélkül meghúzhatja, hogy már az első kör végén kihajt kerékcserére (sőt akár a második végén letudja a másodikat is, hiszen alapesetben még így sem kerülne körhátrányba), a folytatásban pedig bízik abban, hogy egy biztonsági autó vagy piros zászlós leállás összehúzza a mezőnyt, s az ezt követően kiállók majd mögé térnek vissza a pályára.

    Valójában ez a taktika azokkal szemben lehet igazán működőképes, akik még kerékcsere nélkül állnak, amikor először pályára hajt a biztonsági autó – első kiállását ugyanis ekkor mindenki letudhatja kevés időveszteséggel, s csak akkor bukhat valaki nagyot, ha még ezt követően is vár rá egy szervizelés, miközben a mezőny már összetömörült.

    A legzavarosabbá talán akkor válhat a helyzet, ha már rögtön a rajt után érkeznie kell a safety carnak egy baleset miatt: nyilvánvalóan mindenki jól járna, ha ekkor rögtön le is tudná első cseréjét, és a folytatásban egy hagyományos egykiállásos futammá válna a verseny (ami ki is ölné a szabálymódosítás célját), ám az ilyen szituációk, amelyek a hátrébb állók számára egyértelmű opciót kínálnak, a mezőny elején haladókat rendszerint nagy dilemma elé állítják: ők ugyanis nem tudhatják, hogy a mögöttük érkezők hogyan fognak reagálni, így a bokszba hajtás szinte bizonyosan a vezetés vagy egy erős pozíció önkéntes feladásával jár számukra.

    Aki tiszta levegőn, akadályoztatás nélkül autózhat, azt is megkísérelheti, hogy csak az utolsó előtti kör végén hajt ki második kerékcseréjére, addig pedig igyekszik elegendő előnyt felépíteni az üldözőivel szemben. Bár arra csekély az esély, hogy piros zászlóval megszakítják a versenyt, és valamilyen okból nem is lehet már újraindítani azt, a szabály azért arra is kitér, hogy ilyen esetben 30 másodperces időbüntetést osztanak ki minden elmulasztott bokszkiállásért.

    A 2023-as Katari Nagydíjon, ahol a gumik váratlan sérülékenysége miatt legalább három bokszkiállást írt elő az FIA a versenyre, ezt azáltal tette meg, hogy megszabta, maximálisan hány kört lehet megtenni egy gumiszettel – így ott nem merülhetett fel, hogy taktikai okokból valaki túl korai vagy túl kései kerékcserével kalkuláljon. Most Monacóban nincs limit arra, mennyi ideig használható egy-egy szett, így jöhetnek szóba ezek a szélsőséges választási lehetőségek, amelyek akár nevetség tárgyává is tehetik a kötelező két bokszkiállás szabályát, de az is lehet, hogy egy váratlan végeredmény végül igazolja majd az újítás létjogosultságát.

    Hamilton rajtbüntetést kapott, miután saját csapata kitolt vele az időmérőn