Kategória: Formula 1

  • Verstappen: Ennél jóval több kell a Red Bulltól

    Verstappen: Ennél jóval több kell a Red Bulltól

    Volt olyan részlete a Kanadai Nagydíjnak, amit Max Verstappen szívesen átemelne az összes hátralévő versenyre (nem, nem a McLarenek ütközését), de egyúttal javulást sürgetett a Red Bullnál.

    Némileg csökkentette a ponthátrányát a 2. helyen végző Verstappen a McLaren két pilótájával szemben, de az éllovas Oscar Piastritől még mindig több mint egy nagydíjgyőzelemnyi távolság választja el. A kanadai pálya jellemzői eltérnek a mércének tekintett pályákétól, például nagyon sima az aszfalt felülete és gyors kanyarok is alig vannak rajta, ezért nem jelenthető ki, hogy a Red Bull esélyei hirtelen javultak a bajnokságban, és a holland klasszis is felhívta erre a figyelmet.

    „Remélem, az autó érzetét tekintve mindegyik nagydíjhétvégén úgy tudunk kezdeni mint itt. Összességében azonban több leszorítóerőre lesz szükségünk, hogy mindenhol gyorsak legyünk, és ezúttal ha nem is nevezném kivételnek, a McLaren nem bizonyult olyan erősnek, mint szokott” – értékelt a hivatalos sajtótájékoztatón.

    „Ebből valamelyest hasznot húztunk, de a következő pályákon jobb teljesítmény kell tőlünk már ahhoz is, hogy közel legyünk hozzájuk. Ez jó hétvége volt számunkra, de sokkal többre van szükségünk, hogy az egész idényben harcoljunk velük.”

    A következő állomás Ausztria és Silverstone, ezeken a pályákon több gyors kanyar található.

    Verstappen úgy érzi, a Kanadai Nagydíjból alapvetően mindent kihozott. „Egész jó volt a verseny, noha az első két etapban sokat szenvedtünk a gumikkal. Emiatt agresszív stratégiát választottunk, de az utolsó etapban sikerült követni [George Russellt], és a tempóm is jobb volt kevesebb üzemanyaggal – mondta, hozzátéve, hogy az utolsó etapjában aggódott, hogy a gumik bírni fogják-e az igénybevételt. – Azt gondolom, ez volt a legjobb elérhető eredmény.”

    Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

  • A szerződésre váró Russell a Mercedesnek is üzent a győzelme után

    A szerződésre váró Russell a Mercedesnek is üzent a győzelme után

    A Kanadai Nagydíjat megnyerő George Russellt arról kérdezték, mennyire segítik a szerződésével kapcsolatos fejleményeket az ilyen jó teljesítményei.

    A Mercedes számára alapból semmi sem indokolja, hogy ne tartsa meg a brit pilótát, akit már az F1-be lépése előtt felkaroltak, de lassan másfél éve újra meg újra előjönnek a pletykák, hogy Max Verstappen szerződtetésétől nem zárkóznak el, és ebben az esetben a csapat másik, fiatalabb gyémántja, Kimi Antonelli helye lenne biztonságban, Russell pedig kereshetne magának új istállót.

    Ezzel kapcsolatban a Kanadai Nagydíj hétvégéjén az Autosport az Aston Martin-szálat melegítette fel, de Russell a jelek szerint úgy számol, hogy a Mercedes felállása változatlan marad, és a nyilvánosság előtt hűséget fogadott feléjük.

    „Nem foglalkoztat a jövő év, mert tudom, hogy a mezőnyben leszek. Úgy érzem, jobban vezetek, mint valaha. Van még tartalék bennem, és késznek érzem magam arra, hogy a világbajnoki címért harcoljak – mondta a futam után a hivatalos sajtótájékoztatón. – Nem tárgyalok senki mással. Amelyik csapat érdeklődést mutatott, azokkal is őszintén közölte, hogy a Mercedesnél kívánok maradni. Ez végig egyértelmű volt.”

    „Hűséges vagyok a Mercedeshez, ők adtak lehetőséget bekerülni a Forma–1-be. Akkor sem nehezteltem, amikor mindenféle szóbeszéd keringett Max [Verstappenről]. Sokszor kijelentette, hogy a csapatokat miért ne érdekelné Max leigazolása? Ha egyetlen pilótának sem lenne szerződése a következő éve, Max lenne az első számú célpont mindegyik csapatnak, ami érthető.”

    Russell azért egy poént is eleresztett arról, hogy esetleg munkanélkülivé válik jövőre.

    Russell azt sejteti, hogy akkor is lesz ülése, ha Verstappen kitúrja a Mercedestől

  • Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

    Szent a béke? Verstappen meztelenkedésre csábítja Russellt

    George Russell és Max Verstappen többször odaszólogatott egymásnak az elmúlt hónapokban, de úgy néz ki, nem annyira hűvös a viszonyuk, belefér náluk a poénkodás egymás között.

    A Kanadai Nagydíj előtt a Mercedes közzétett egy interjút Goerge Russell-lel az Instagramon, aminek a végén a brit pilóta némi hezitálást követően ígéretet tett rá, hogy megmártózik a montreali F1-es pálya melletti vízben, ha megnyeri a futamot. Annak hőmérséklete még nem a legkellemesebb, de Russell bizonyára örömmel teljesíti az ígéretét a győzelme után, főleg úgy, hogy a Kanadai Nagydíj utáni sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt emlékeztette erre az egyik újságíró.

    „Van egy őrült német fickó, aki Los Angelesben él, és megint csatlakozott hozzánk az itteni hétvégére. Valtteri egyik barátja, és valószínűleg ő inspirálta Valtterit a pucér naptárak készítésére, a sajátos frizurájára és az egyéb különlegességeire – mondta Russell, a Mercedes tesztpilótáját, Valtteri Bottast megemlítve. – Ő szólt, hogy ha nyerek, be kellene ugranom a tóba. Köszönöm az emlékeztetést.”

    A 2. helyezett Verstappen csipkelődve reagált a felvetésre: „Naptárat kellene készítened róla.” Arról nem volt szó, hogy a Mercedes versenyzőjének meztelenül kellene a tóban fürdenie, de a poén erre vonatkozott, elvégre Bottas a vízben így pózolt azokon a bizonyos naptáros fotókon.

    „Megfontolom a naptárat – válaszolt Russell. – Ha a következő évre nem kapok szerződést, szükségem lesz a naptárból származó bevételre.” Nos, Russell-lel még tényleg nem hosszabbított szerződést a Mercedes 2026-ra, és a brit pilótát újabban az Aston Martinnal is hírbe hozták.

    Ha maradt is tüske a két versenyző valamelyikében az elmúlt hónapok konfliktusai miatt, a képeket ez nem látszik; ránézésre mindketten jól megvoltak egymás társaságában Kanadában.

  • Meglepő indokkal adtak büntetést Norrisnak

    Meglepő indokkal adtak büntetést Norrisnak

    Lando Norris a Kanadai Nagydíj után papíron büntetést kapott, de a kiesése miatt ennek a gyakorlatban semmilyen következménye sincs.

    Mondhatjuk, hogy a McLaren brit versenyzőjének épp elég büntetés, hogy nekiment Oscar Piastrinak támadás közben, miután rosszul mérte a fel a helyzetet, de két autó ütközését gyakran vizsgálják hivatalból a felügyelők, még akkor is, ha ez csapattársak között történt. Az ítélet szerint kizárólag Norris volt felelős az ütközésért, és ezért 5 másodperces időbüntetést osztottak ki neki – a kanadai futamra, méghozzá azzal az indoklással, hogy a manőverének nem volt közvetett hatása az eseményekre (Piastri nem szenvedett hátrányt), vagyis úgy tűnik, inkább formaságból döntöttek a szankcionálás mellett.

    Lehettek volna szőrösszívűek is a felügyelők úgy, hogy a következő futamra például rajtbüntetéssel sújtják Norrist, ahogy máskor vétkes, kiesett pilótákat teszik. Norris és Piastri reakciója a kanadai ütközésre ebben a cikkünkben olvasható.

    Kevésbé meglepő ítélet született annak a hét versenyzőnek az esetében, akiket azért vizsgáltak, mert megelőztek más autókat a biztonsági autó mögött történő leintés után: mindegyiküket (a bizonyos esetben következményekkel járó reprimand=megrovás szint alatti) figyelmeztetésben részesítették azzal a kiegészítéssel, hogy legközelebb hasonló hiba miatt keményebb ítélettel szembesülhetnek. Az érintettek között volt a bajnokságot vezető Oscar Piastri (a futamon 4. lett), a további pontszerzők közül Kimi Antonelli (3.), Esteban Ocon (9.), Charles Leclerc (5.), Carlos Sainz (10.), valamint Pierre Gasly és Lance Stroll.

    Az indoklás szerint azért kellett figyelmeztetni ezeket a pilótákat, mert noha tudták, hol volt a veszélyes pályaszakasz (Norris miatt a célegyenesben), a biztonsági autó hatálya alatt a levezető körben sem lett volna szabad előzni, mert a pálya más pontjain mentők vagy beavatkozó bírók tartózkodhattak volna.

    Szintén nem osztottak ki büntetést azoknak, akiket az a vád ért, hogy a biztonsági autó mögött veszélyesen vezettek, Esteban Ocon és George Russell is megúszta ezt.

    A Red Bull megóvta George Russell kanadai győzelmét, de nem járt sikerrel

  • A szomorú Hamiltont lesújtotta a borzalom, ami a Kanadai Nagydíj elején történt vele

    A szomorú Hamiltont lesújtotta a borzalom, ami a Kanadai Nagydíj elején történt vele

    A 9. körig volt esélye jó versenyt futni Lewis Hamiltonnak Kanadában, akkor pedig olyasmi történt vele, ami a hétszeres világbajnokot utólag szomorúvá tette.

    Lewis Hamilton az 5. helyről rajtolva a 6. pozícióban ért célba a Kanadai Nagydíjon, miután ő is profitált Lando Norris hajrában történt kieséséből. A hétszeres világbajnok versenytempója csapnivaló volt, ám kiderült, hogy ennek részben az az oka, hogy a verseny 9. körében elütött egy mormotát.

    „Sehol nem vagyok, haver, nem tudom, mi történt” – szólt be a rádióban a 40 esztendős brit a futam alatt, mire versenymérnöke, Riccardo Adami így felelt: „A sérülést figyelembe véve jó a tempó.”

    A nézők ekkor hallhattak először róla, hogy Hamilton autója sérült, Frédéric Vasseur csapatfőnök pedig a leintés után az F1 TV-nek megerősítette, hogy mi történt. „A kilencedik körben volt egy nagy csattanás egy mormotával, ami a padlólemez teljes első részét megrongálta.”

    Hamilton a Sky Sports-nak nyilatkozva elmondta, hogy az első körökben még jónak érezte az autót, majd sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy vegánként (2017 óta folytatja ezt az életmódot) és állatvédőként egy állat halálát okozta.

    „Addig elég jónak érződött a helyzet. Jól rajtoltam, tartottam a pozíciómat, tapadtam a többiekre és a gumikra is vigyáztam, úgyhogy optimista voltam. Aztán nem láttam, hogy mi történt, de azóta nyilván hallottam, hogy elütöttem egy mormotát. Ez lesújtó. Imádom az állatokat, és annyira szomorú vagyok miatta, ez borzasztó. Korábban soha nem történt ilyesmi velem itt.”

    A sérülést figyelembe véve Hamilton is úgy vélte, kihozta a lehető legtöbbet a versenyéből. „A padlólemez jobb oldalán tulajdonképpen lett egy lyuk és az összes terelőcsatorna eltűnt. Ezt figyelembe véve, valamint azt is, hogy féltávtól fékproblémánk is volt, aztán valószínűleg túl sokáig maradtunk kint az első kiállás előtt, majd forgalomba tértünk vissza, egyik dolog követte a másikat. Hálás vagyok, hogy célba értem és pontokat szereztem, különösen a fékprobléma tükrében.”

    A másik Ferrarival Charles Leclerc az ötödik helyen zárt.

    A Red Bull megóvta George Russell kanadai győzelmét, de nem járt sikerrel

  • A Red Bull megóvta George Russell kanadai győzelmét, de nem járt sikerrel

    A Red Bull megóvta George Russell kanadai győzelmét, de nem járt sikerrel

    A Red Bull óvást nyújtott be George Russell ellen a Mercedes brit pilótájának győzelmével záruló Kanadai Nagydíj után, de ezt végül elutasították a felügyelők.

    A versenyt lezáró biztonsági autós fázis során Max Verstappen azzal vádolta Russellt, hogy kétféle módon is szabályt szegett.

    A Mercedes versenyzője egy alkalommal az utolsó sikán előtti egyenesben haladva a fékbe taposott, majd miután Verstappen ettől egy pillanatra elé került, jelentette a rádióban, hogy „Verstappen éppen megelőzött engem a biztonsági autó alatt”, majd hozzátette: „Nem tudom, mit csinált Verstappen, amikor a biztonsági autó mögött haladtam.”

    Verstappen rögtön jelentette a rádióban, hogy „George hirtelen agresszívan fékezett”, mire mérnöke, Gianpiero Lambiase azt felelte, megvizsgálják, hogy Russell nem helyénvaló módon vezetett-e. GP ezután arra utalt, hogy Russell csőbe akarta húzni Verstappent, hátha kap egy büntetőpontot és eltiltják a következő versenytől.

    Az eset, amiért az óvás történt:

    „Szerintem mindeketten próbáltuk jelezni a safety carnak, hogy gyorsítson, mert csak 120 km/órás sebességgel ment. De talán azért tette ezt, hogy több időt hagyjon a pályabíróknak, hátha megtehetünk még versenyben egy kört – nyilatkozta Verstappen a Sky-nak. – Úgyhogy szerintem George megpróbálta felgyorsítani a biztonsági autót, én ugyanezt próbáltam, majd amint ő is ezzel próbálkozott, után visszavett és kisebb zavart okozott.”

    A történtek után Verstappen háromszor is arra panaszkodott a rádióban, hogy Russell a megengedett 10 autós távolságnál jobban lemaradt a safety cartól. Ilyenért Sergio Pérez, a Red Bull korábbi pilótája a 2023-as Szingapúri Nagydíjon 5 másodperces időbüntetést kapott.

    Red Bull: világosak a szabályok

    Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, hogy két dolgot kifogásoltak, számolt be róla Adam Cooper újságíró az X-en. Az egyik a nem megfelelő vezetés, a másik pedig a túlságosan nagy safety cartól való távolság.

    „Egyértelműen nem George-nak szól ez – felelte Horner arra a felvetésre, hogy a Red Bull öt verseny alatt harmadszor óv Russell ellen. – De a szabályok nagyon világosak a safety carról. Ha emlékeznek, Checo 2022-ben Szingapúrban két büntetőpontot kapott. Két óvást nyújtottunk be. Az első a biztonsági autó mögötti nem megfelelő vezetéssel kapcsolatos, amikor George keményen fékezett és közben a tükörben figyelte Maxot.”

    „A második esetben nagyon egyértelmű, hogy a biztonsági autótól hagyott távolság jóval túlment, azt hiszem, háromszor akkora volt, mint a megengedett távolság. Jogunkban áll megóvni ezt, ezért be is nyújtottunk az óvást.”

    Nem jártak sikerrel

    Mint kiderült, a Red Bull végül a safety carhoz viszonyított túl nagy távolség miatt nem óvott, csak azt kifogásolta a sportszabályzatra és az FIA Nemzetközi Sportkódexére hivatkozva, hogy Russell szükségtelenül és kiszámíthatatlan módon fékezett, és amikor jelentette a rádióban, hogy Verstappen megelőzte őt, az „sportszerűtlen szándékról” árulkodott. Magyarán, ezzel akarta elérni, hogy megbüntessék a hollandot.

    A Red Bull telemetriai adatokat is csatolt az óváshoz, illetve kiemelte, Russell a tükörbe nézett a fékezés előtt, ami további bizonyíték arra, hogy Verstappen csőbe húzása volt a cél. A bikás istálló emellett azt is felhozta, Russellnek tudnia kellett, hogy nem lesz újraindítás, ezért szükségtelen a fékek és gumik melegítése.

    A Mercedes viszont azzal védekezett, hogy általánis eljárás a fékek és gumik hőmérsékleten tartása, Russell pedig korábban azért mutogatott a safety carnak, hogy gyorsítson, mert nem volt biztos benne, hogy nem lesz újraindítás. A Russell féknyomását mutató telemetrai a csapat szerint nem volt kiemelkedően nagy, a pilótájuk pedig nem Verstappent akarta beugrasztani a tükörbe nézéssel, csak megbizonyosodott róla, hogy a holland nem fog belerohanni, ha fékez.

    Miután a felek 45 percet töltöttek a felügyelőknél, helyi idő szerint este 9 óra 5 perckor, 5 és fél órával a leintés után megszületett az ítélet: a felügyelők megalapozatlannak találták a Red Bull óvását, így Russell megtarthatta a győzelmet.

    „Elfogadjuk a 63-as autó versenyzőjének magyarázatát és elégedettek vagyunk azzal, hogy a 63-as autó vezetője nem vezetett problémásan azzal, hogy ott fékezett, ahol, és annyi ideig, amennyi ideig. Azzal, hogy egyszerűen jelentette a csapatának, hogy az egyes autó megelőzte őt, nem követett el sportszerűtlenséget. Még ha az óvás nem is állította ezt, azt is megállapítottuk, hogy a fékezéssel a 63-as autó nem követett el sportszerűtlenséget” – állt a felügyelők indoklásában.

    Így látja utólag Norris és Piastri a kanadai futam végén történt ütközésüket

  • Így látja utólag Norris és Piastri a kanadai futam végén történt ütközésüket

    Így látja utólag Norris és Piastri a kanadai futam végén történt ütközésüket

    Lando Norris és Oscari Piastri is nyilatkozott a Kanadai Nagydíj után arról, hogy a verseny hajrájában előbbi nekiment az utóbbinak.

    A Kanadai Nagydíj legemlékezetesebb momentumát kétségtelenül Lando Norris és Oscar Piastri 66. kör végén/67. kör elején történt ütközése szolgáltatta. A McLaren brit pilótája a 10-es kanyarban bevetődött az ausztrál mellé, aki aláfordult, így a kettős fej-fej mellett száguldott az utolsó sikán felé, ahol Piastri a kedvezőbb pozíciójának köszönhetően elsőként kanyarodott be. Norris azonban tapadt rá, és a célegyeneseben belülről megpróbált elmenni a csapattársa mellett, ám rosszul mérte fe a helyzetet és nekiütközött Piastrinak, majd a falnak csapódva kiesett.

    A csata és az ütközés:

    „Sajnálom. Az egész az én hibám, hülyeség volt tőlem” – mondta Norris a rádióban, miközben csapattársa autója nem sérült és 4. lett.

    A pontversenyben továbbra is második helyen álló, Piastrival szemben 12 helyett már 22 ponttal lemaradó Norris utólag sem változtatott az álláspontján, és a Sky Sports-nak a következőt nyilatkozta: „Senkit sem hibázatathatok, csakis magamat, úgyhogy elnézést kérek az egész csapattól és Oscartól is, hogy olyasmivel próbálkoztam, ami valószínűleg kissé butaság volt. Örülök, hogy nem döntöttem romba a versenyét. Elnézést kérek a csapattól.”

    A McLaren vezetői már ezelőtt elmondták, elkerülhetetlen, hogy pilótáik előbb-utóbb ütközzenek, amit Norrisnak is felvetettek. „Ez még nagyobb butaság volt. Nem is arról van szó, hogy »ilyen a versenyzés«, ez egyszerűen butaság volt a részemről” – mondta, majd arra, hogy miként fog továbblépni az Osztrák Nagydíjra, így felelt: „Ma este lefekeszem és elnézést kérek mindenkitől, aztán megyek tovább.”

    Norris bocsánatot kért Piastritól:

    Oscar Piastri sem nagyon tudott mit mondani, csak elfogadni Norris bocsánatkérését. „Ez nyilvánvalóan senkinek sem ideális, de még nem láttam kívülről az esetet, úgyhogy nem tudom pontosan, hogy mi történt. De ha Lando teljes felelősséget vállalt, akkor azt hiszem, ez van. Nehéz verseny volt összességében és nem volt ideális a befejezés” – mondta az éllovas.

    Piastritól megkérdezték, hogy szerinte az ütközésig fair volt-e a küzdelem. „Azt gondolom, hogy igen – felelte. – Elég nagy előzést mutatott be a 10-es kanyarban, majd tartottam a helyem a sikánban. Kemény, de addig a pontig tiszta küzdelem volt. De még egyszer mondom, még nem láttam a balesetet, viszont nem gondolom, hogy volt benne bármilyen rossz szándék, szerintem tényleg csak szerencsétlenül jött ki. Nyilván meg fogom nézni, de mindketten a világbajnoki címért küzdünk, és nagyon hálás vagyok a csapatnak, hogy engednek minket csatázni. Nem számítok arra, hogy ebben bármi is változni fog, és az év hátralevő részében is csatázni fogunk.”

    Stella: Norris rosszul mérte fel a helyzetet

    Megszólalt az esetről Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke is, aki szerint nagyon egyértelmű alapelvet nem tartottak be a pilótái, de megérti, hogy Norris egyszerűen hibázott.

    „Soha nem akarunk McLarent balesetben látni, és különösen nem akarjuk látni, hogy a két McLaren összeérjen. Ez olyasmi, amit mindenképp meg kell vizsgálnunk, mert ez egy nagyon egyértelmű alapelv. Ugyanakkor ez egy olyan ütközés volt, amely rossz helyzetfelismerés miatt történt – egyszerűen Lando rosszul mérte fel az előtte haladó autóhoz vizsonyított távolságot, és nem volt rossz szándék mögötte.”

    „Lando azonnal elismerte a hibáját, felelősséget vállalt érte, de ez mindenképpen olyan dolog, amit meg kell beszélnünk és ki kell értékelnünk. Az alapelveink már adottak, a pilótáinknak van még mit tanulniuk, és megyünk tovább versenyezni. Ez egyértelműen egy hibás helyzetfelismerés volt, ami Landónak sokba került a bajnokság szempontjából. A csapatnak is ártott, így ez mindenképp egy olyan incidens, aminek nem lett volna szabad megtörténnie.”

    Nem akar azonos autót vezetni Norris és Piastri

  • Drámai végjáték Kanadában: a McLarenek összeütköztek, Russell nyert Verstappen előtt

    Drámai végjáték Kanadában: a McLarenek összeütköztek, Russell nyert Verstappen előtt

    Sokáig úgy tűnt, nem éppen hoz emlékezetes versenyt az idei Kanadai Nagydíj, ám Lando Norris tett róla, hogy ha az egész futamra nem is, annak hajrájára sokáig emlékezhessünk, 4 körrel a leintés előtt ugyanis a célegyenesben nekiment Oscar Piastrinak. A brit versenyző autója a falnak csapódott és összetört, a mezőny pedig a hátralevő köröket a biztonsági autó mögött tette meg.

    Az első helyen a végig hibátlanul vezető, a futamot kontroll alatt tartó George Russell végzett Max Verstappen és a pályafutása első F1-es dobogóját szerző Andrea Kimi Antonelli előtt, míg a negyedik helyen Piastri ért célba.

    A rajtnál elmaradt a beharangozott Russell–Verstappen csörte, mivel a Mercedes pole-ból induló versenyzője annyira tisztán jött el, hogy a hollandnak esélye sem volt támadni őt. Hátrébb Andrea Kimi Antonelli megelőzte Piastrit és feljött a 3. helyre.

    Az első tízból csak a 7. helyről rajtoló Norris és a 8. helyről induló Leclerc nem a közepes keveréken kezdett, ők a keményet tették fel, míg a mezőny második feléből a 14. helytől lefelé mindenki így tett.

    Kezdetben úgy tűnt, hogy Verstappen nyomás alá tudja helyezni Russellt és akár előzéssel is próbálkozhat, de nem tudott támadási pozícióba kerülni, a folytatásban pedig a brit végig kontrollálta a versenyt és elegendő előnnyel rendelkezett a Red Bull-lal szemben, hogy Verstappen se az első, se a második kerékcserénél ne tudjon elévágni.

    A rajt:

    A címvédő második helyét sem fenyegette veszély, így csata leghamarab az utolsó dobogós helyért folyt. Az első kiállás előtt a pályán Verstappent is megelőző Antonellinek egy ideig a második hely megszerzésére is látszott esélye, de a verseny második felében már inkább hátrafelé kellett figyelnie, hogy ne veszítsen pozíciót Piastrival szemben.

    Az ausztrál a tükörsima montreali aszfalton nem tudta kihasználni a McLaren gumikezelési képességeit – miközben a Mercedest a várakozásokkal ellentétben nem vetette vissza az 50 fokos aszfalt –, és a hajrára ő is nyomás alá került az eltérő stratégiát követő csapattársa által.

    Norris végül a 66. körben szánta el magát és a hajtűben bevetődött Piastri mellé, aki aláfordulva visszatámadott, a két autó pedig fej-fej mellett száguldott az utolsó sikán felé. Itt kedvezőbb helyzetének köszönhetően Piastri fordult elsőként, Norris azonban tapadtá a célegyenesben is, majd megpróbált kivágni a szélárnyékból ott, ahol erre nem volt helye. Az 4-es rajtszámú McLaren eltalálta a 81-est, majd a falnak csapódott és kiesett. Norris pedig már a rádióban elnézést kért és egy az egyben magára vállalta a balesetet.

    Az ütközés:

    Az 5. és 6. helyen a Norris kiesésével egy-egy helyet nyerő Ferrarik jöttek be. A maranellói istállónak megint nem volt fényes délutánja: Leclerc többször is értetlenkedett a stratégiát illetően, mert szeretett volna egy kiállással végigmenni, míg a katasztrofálisan lassú tempóban köröző Hamiltont az hátráltatta, hogy a verseny elején elütött egy mormotát, ami megrongálta az autóját.

    A hétszeres világbajnok mögött a zsinórban második versenyen pontot szerző Fernando Alonso és Nico Hülkenberg jött be, míg az utolsó két pontszerző helyet Esteban Ocon és Carlos Sainz kaparintotta meg.

    A 70 kört Norris mellett még a műszaki hiba miatt a 48. körben félreálló Alex Albon és a reménytelen versenyt futó, a motorja kímélése érdekében a garázsba parancsolt Liam Lawson nem fejezte be.

    A pontversenyben Piastri előnye ezzel 12-ről 22 pontra nőtt Norrisszal szemben, aki továbbra is a második helyen áll.

  • Bombahírrel sokkolt a Renault az F1-es Kanadai Nagydíj alatt

    Bombahírrel sokkolt a Renault az F1-es Kanadai Nagydíj alatt

    Nagyjából a Forma–1-es Kanadai Nagydíj 10. körére időzítette meglepetésszerű bejelentését a Renault (véletlen lenne? aligha) arról, hogy öt év után vátozik a Renault Csoport vezérigazgatója, Luca de Meo.

    „Öt évnyi vezérigazgatói munka után Luca de Meo bejelentette döntését, miszerint lemond tisztségéről, és új kihívásokat keres az autóiparon kívül” – áll a közleményben, amelyeben a Jean-Dominique Senard elnök által összehívott igazgatótanács köszönetét fejezte ki Luca de Meónak a Renault Csoport megújulásáért és átalakításáért, és elfogadta, hogy távozása 2025. július 15-i hatállyal lép életbe. Luca de Meo eddig az időpontig továbbra is ellátja feladatait.

    Emellett a Renault közölte, elindítja az új vezérigazgató kinevezési folyamatát, illetve az igazgatótanács kifejezte „bizalmát a vezetői csapat szakmai felkészültsége és tapasztalata iránt, hogy képesek folytatni és felgyorsítani a Renault Csoport átalakulási stratégiáját az új szakaszban.”

    „Öt éven keresztül Luca de Meo azon dolgozott, hogy visszaadja a Renault Csoportnak a méltó helyét. Vezetése alatt vállalatunk egészséges alapokra helyeződött, lenyűgöző termékportfólióval rendelkezik, és újra növekedési pályára állt. Luca de Meo nemcsak kivételes iparági vezető, hanem kreatív, elkötelezett, szenvedélyes és inspiráló személyiség is. Ma az egész vállalat nevében mondok köszönetet ezekért az évekért és azokért a közösen leküzdött kihívásokért. Személyesen is mindig emlékezni fogok kapcsolatunk minőségére ezen a felejthetetlen úton. Ezúton szeretném szívből megköszönni a vállalat dolgozóinak is, akik velünk együtt dolgoztak ezen az ikonikus cég talpra állításán, amelyre mindannyian büszkék vagyunk” – mondta Jean-Dominique Senard.

    „Eljön az ember életében az a pillanat, amikor tudja, hogy a munka el van végezve. A Renault Csoportnál kevesebb mint öt év alatt óriási kihívásokkal kellett szembenéznünk! Sikerült elérnünk azt, amit sokan lehetetlennek tartottak. Az eredmények magukért beszélnek: ezek a legjobbak a történelmünkben. Erős csapatunk van és rugalmas szervezetünk. Rendelkezünk egy stratégiai tervvel is a következő termékgenerációra. Ezért döntöttem úgy, hogy átadom a stafétát. Egy átalakult, jövőre felkészült vállalatot hagyok hátra, hogy tapasztalataimat más ágazatokban kamatoztassam, és új kalandokba vágjak” – osztotta meg gondolatait Luca de Meo.

    „A Renault Csoport vezetése kivételes kiváltság volt számomra – folytatta a vezérigazgató. – Ez egy emberi és ipari kaland volt, amely csak egyszer adatik meg az életben. Ezért örökké hálás leszek a vállalat női és férfi dolgozóinak a szenvedélyükért, elkötelezettségükért és meggyőződésükért. Ők az igazi hajtóerők. Továbbá szeretném megköszönni Jean-Dominique Senard-nak, hogy évekkel ezelőtt engem választott, a támogatását és a bizalmát, valamint az Igazgatótanácsnak, hogy hittek közös projektjeinkben. És a legjobb még csak most jön…”

    Luca de Meo a hétvégén a helyszínről nézte végig, ahogyan Alpine márkájával a Renault igencsak haloványan teljesít a Le Mans-i 24 óráson. Ami az F1-es csapatot illeti, az olasz vezető volt az, aki igencsak ellentmondásos módon visszahozta az istállóhoz Flavio Briatorét, és megbízta azzal, hogy vezesse vissza az egykor szebb napokat látot gárdát az élmezőnyben. Hogy távozása milyen hatással lesz az F1-es projektre, egyelőre korai megmondani.

    „Olyanok vagyunk, mint egy vicc” – a Renault-vezér hosszasan beszélt a sokaknak fájdalmas döntésről

  • Verstappen és Russell taktikai hátrányból, két pilóta a bokszutcából kezdi a Kanadai Nagydíjat

    Verstappen és Russell taktikai hátrányból, két pilóta a bokszutcából kezdi a Kanadai Nagydíjat

    Csak 18 pilóta sorakozik fel a magyar idő szerint 20 órakor rajtoló Kanadai Nagydíj rajtrácsára, a 70 körös futamot egyes versenyzők pedig jobb helyzetből várhatják.

    A Kanadai Nagydíj időmérő edzésén nem volt egyértelmű, hogy a Pirelli idei szezonra bevezetett ultralágy C6-os keveréke, vagy a Montrealban a közepes gumi szerepét betöltő C5-ös a jobb egy körön, így ki ezzel, ki azzal próbálkozott a három szakasz során. Ennek eredményeként a pole pozíciót megszerző George Russellnek és a mellőle induló Max Verstappennek sem maradt új közepes szettje, míg a 3. helyről induló Oscar Piastrinak, az 5. helyről kezdő Lewis Hamiltonnak, a 7. Lando Norrisnak és a 8. Charles Leclerc-nek igen.

    Az élmezőny tagjai közül lágy gumiból viszont senkinek nincs új, ellenben a két Mercedest kivéve kemény keverékből a többieknek két szett is a rendelkezésére áll. Russell tehát egyetlen új szett gumival (egy kemény) várja a lámpák kialvását, ami egy kiállás esetén is azt jelenti, hogy az egyik etapjában nem új gumit fog kapni, míg amennyiben két kerékcserével teljesíti a távot, akkor két etapnak is használt abroncsokon lesz kénytelen nekivágni. Ez persze nem azt jelenti, hogy kopottak lesznek a gumijai, de valamekkora hátrányt nyilván jelent majd mindez.

    Különösen annak tükrében, hogy a Pirelli szerint a két kiállásos stratégia lesz a leggyorsabb.

    A pilótánként felhasználható szettek:

    Forrás: Pirelli

    A Pirelli szerint várható stratégiák:

    Forrás: Pirelli

    Ketten is a bokszból rajtolnak

    Fontos hír még a verseny előtt, hogy két pilóta, az időmérőn a 20., azaz utolsó helyen végző Pierre Gasly, illetve a 19. helyen záró Liam Lawson is a bokszutcából fogja megkezdeni a Kanadai Nagydíjat. Az Alpine pilótáját csapata azért kárhoztatta bokszutcai rajtra, mert a rosszul sikerült időmérő után változtattak az autója beállításain, míg Lawsonnál a Racing Bulls kihasználja, hogy lényegében büntetlenül halmozhat fel erőforrás-elemeket.

    Az új-zélandi így megkapta idei ötödik belső égésű motorját (egy szezonban négy engedélyezett büntetlenül); ötödik turbóját és MGU-H-ját (ezekből szintén négy a kvóta), illetve harmadik akkumulátorát és vezérlő-elektronikáját (mindkettőből kettő a limit). Emellett az autója felfüggesztés-beállításain is változtattak. A cseréknek köszönhetően Lawson hivatalosan 50 helyes hátrasorolásban részesült…

    „Azt akarták, hogy eltaláljon valami?” – Tsunoda kiakadt, nevetségesnek tartja az ítéletet