Kategória: Formula 1

  • A rivalizálás vége: Wolff hiányolja Hornert, de tart a bosszújától

    A rivalizálás vége: Wolff hiányolja Hornert, de tart a bosszújától

    Azzal, hogy a Red Bull pár hete menesztette Christian Hornert, nemcsak egy régi csapatvezető tűnt el az F1-es paddockból, de a Mercedest irányító Toto Wolff állandó nemezise is. Az osztrák nem is ment el szó nélkül a váratlan távozás mellett.

    Az elmúlt tíz szezon zömében (tulajdonképpen csak a tavalyi konstruktőri trófeát leszámítva a Mercedes és a Red Bull vitték el a bajnoki címeket, s bár gyakran rendelkezett jelentős fölénnyel egyik vagy másik csapat, a két istálló autói így is temérdek csatát, ütközést átéltek a versenypályán. A csapatok közötti rivalizálásban pedig mondhatni újszerű front is nyílt azáltal, hogy a két csapatfőnök is egymásnak feszült a nyilatkozatháborúkkal, gyakran a főbb sportpolitikai témákban (pl. a 2026-os szabályrendszerbe vetett hit) is homlokegyenest eltért a véleményük.

    Egymás versenyzőit sokáig nem környékezték meg, de tavaly ez a tabu is ledőlt, azóta Verstappen Mercedeshez való átigazolása, Red Bull-os szerződéséből való idő előtti kilépése is sarkalatos téma volt a két csapatfőnök között.

    Menesztéséig Horner volt a leghosszabb ideje szolgáló aktív csapatfőnök, hiszen 2005-ben kezdett, Wolff pedig a második leghosszabb időszakkal rendelkezik azzal, hogy 2013-ban nevezték ki erre a posztra a Mercedesnél. Mostantól viszont már magasan ő számít a legrutinosabbnak, egyetlen más istállónál sincs a jelenlegi csapatfőnök a posztján 2023-nál régebb óta.

    Óriási kihívás előtt áll Horner utódja a főmérnök szerint, muszáj megállítani az agyelszívást

    Horner távozása az egész paddockot váratlanul érte, Wolff is így van ezzel.

    „Úgy hiszem, sokkal több minden folyik a háttérben a Red Bull anyacégénél, mint amire nekünk rálátásunk lenne. A versenyzőkérdést illetően pedig a Mercedes csapatfőnökeként ki kell derítenem, mit tervez Max a következő néhány évben, nem is csak jövőre” – csomagolta bele a Verstappen-témát is válaszába a Sky Sportsnak nyilatkozó csapatvezető.

    Wolff úgy hiszi, hogy Horner idővel vissza fog még térni az F1-es körforgásba, és még azt is elismerte, hogy kicsit hiányzik neki korábbi fő ellenlábasa.

    „Bizonyos szempontból igen, hiszen ő is a főszereplők egyike volt. Ezen minőségében pedig ellentmondásos, megosztó és kemény karakter. Ez szórakoztatóipari szempontból is hatásos volt, ebből a szemszögből pedig tényleg hiányozni fog. Eközben az eredményei magukért beszélnek” – mondta.

    „De nem hiszem, hogy végleg eltűnt volna, szerintem viszont fogjuk még látni egy másmilyen szerepkörben. Vigyáznom kell, mert ha az FIA-nál tér vissza, akkor jó nagy szarban leszek! Sohasem lehet tudni.”

  • Gondolkodtatok már azon, mégis mi a különbség a szélárnyék és a feltartás között? Végre az FIA-t is összezavarta

    Gondolkodtatok már azon, mégis mi a különbség a szélárnyék és a feltartás között? Végre az FIA-t is összezavarta

    Két versenyzőt feltartás gyanúja miatt idéztek be a sportfelügyelők a Belga Nagydíj sprintidőmérője után, de kiderült, hogy nem is hátrányt, hanem előnyt okozott az elöl haladó Pierre Gasly a mögötte érkező Yuki Tsunodának.

    Talán nincs is olyan F1-rajongó, akinek még ne futott volna át az agyán az autóversenyzés látszólagos paradoxona: mégis hogyan lehet, hogy ha az egyik autó közelről követ egy másikat a versenypályán, akkor azt olykor előnyös helyzetnek tekinti a szakma, hiszen a szélárnyék segítségével gyorsulhat vagy előzést is indíthat a hátul lévő, más esetekben viszont ugyanez mégis akadályoztatásnak minősül az elöl haladó részéről, és ha büntetést nem is minden esetben kap, de az üldöző ilyenkor teljes joggal panaszkodik az autójára irányuló „piszkos levegőre”, ami megbontja a balanszot, jobban koptatja a gumikat és összességében rontja a tempót?

    Röviden feltéve a kérdést: most akkor igazából előnyt vagy hátrányt jelent-e egy másik autó közvetlen közelében haladni, ha mindkettő versenytempóban száguld?

    A válasz leginkább helyzetfüggő, de ökölszabályként talán kijelenthető az, hogy egyenesekben előny a közelről követés, és kellemes szélárnyéknak hívjuk, kanyarokban viszont mindez már ellenséges dolog, és lehet feltartással vádolni a riválist az időmérőn, meg piszkos levegővel magyarázni a gyors gumikopást a versenyen. De ez sem mindig ennyire egyértelmű, a gyors, nyújtott kanyarok pedig a határesetet jelentik a két szituáció között.

    Emiatt történhetett, hogy a felügyelők a sprint időmérője után meghallgatásra hívták Gaslyt és Tsunodát, miután felmerült, hogy az Alpine francia pilótája a Blanchimont-ban feltartotta a Red Bull japánját. A találkozón azonban gyorsan világossá vált, hogy semmi ilyesmi nem történt, sőt Tsunoda maga ismerte el, hogy igazából szélárnyékhatást érzett az előtte haladó autó jóvoltából.

    Hamiltonnal olyan történt, mint még soha, úgyhogy megint elővette a nyúlfarknyi válaszait (frissítve)

    Az eset ezúttal még a felügyelőket is megtévesztette, így az alábbi összegzést adták a meghallgatásról készült dokumentumban.

    „A 22-es autó versenyzője kijelentette, hogy valójában szélárnyékot kapott a 10-es autótól, nem kellett visszavennie a tempóból. Ezt a telemetria is alátámasztotta. Hozzátette továbbá, hogy nem érzett feltartást és nem kellett semmilyen elkerülőmanővert tennie. Ezek fényében a felügyelők úgy határoztak, hogy nincs szükség további intézkedésre, mivel nem történt szükségtelen feltartás.”

    Az eset az SQ1-ben történt, amelyből mindkét versenyző továbbjutott: Gasly végül a 8., Tsunoda a 12. helyre kvalifikált a sprintfutamra.

    Tsunoda egy másik ügyben azért kapott egy megfeddést: mivel egyik levezetőkörben túl lassúnak találták a tempóját, figyelmeztetésben részesült. Hasonlóan járt George Russell is – a felügyelők összesen 11 olyan esetet vizsgáltak, ahol egy versenyző nem tartotta be a maximális deltaidőt, de csak ők ketten akadtak fenn a rostán.

  • Verstappen megint más beállításokkal megy, mint a többiek, de most már ő sem bízik bennük

    Verstappen megint más beállításokkal megy, mint a többiek, de most már ő sem bízik bennük

    Az előjelek szerint Max Verstappennek jó esélye lesz arra, hogy a Belga Nagydíj sprintfutamán a második helyről rajtolva az első körben átvegye a vezetést Oscar Piastritól, a hollandot azonban nem igazán hozza lázba ennek az ígérete.

    Spában az elmúlt években trenddé vált, hogy a rajt után az 1-es kanyarban másodikként beforduló versenyzőnek előnye van a pole-ból indulóhoz képest, hiszen az Eau Rouge-on keresztül a Les Combes-ig tartó szinte végig padlógázos szakaszon a szélárnyék segítségével könnyű elkapni az elöl haladó riválist.

    Verstappen esélyeit erre növeli, hogy Spában az első nap adatai alapján a Red Bull csúcssebessége a legmagasabbak között van, a Les Combes féktávja előtt rendre 5-6 km/órával gyorsabb a holland, mint a McLarenek.

    A négyszeres bajnok már Silverstone-ban is azzal keltette fel a figyelmet, hogy alacsonyabb leszorítóerőt választott, mint a közvetlen riválisai, aminek köszönhetően az időmérőt ugyan megnyerte, az esős futamon viszont ebből már hátránya adódott.

    Verstappen ugyan örül a második rajthelyének, de mivel leggyorsabb körében is 477 ezreddel elmaradt Piastritól, vérmes győzelmi reményeket nem fogalmazott meg – szerinte ekkora lemaradásnál már mit sem számít a jó egyenesbeli tempó.

    „Az már önmagában jó eredmény számunkra, hogy második vagyok a két McLaren között. Ebből szerintem mindent kihoztunk, rendben volt a köröm. A hátrányom persze nagyon nagy, de már az első edzésen is nagy volt, szóval itt nincs meglepetés” – fogalmazott Verstappen a Sky Sportsnak a sprintverseny időmérője után.

    Továbbra sem egyforma Verstappen és csapattársa autója

    „Amikor majdnem öttizedes a lemaradás, szerintem vajmi keveset számít, hogy ki mennyivel gyorsabb vagy lassabb az egyenesben. Csak a saját versenyünkre kell koncentrálnunk, aztán meglátjuk, mit tehetünk.”

    A Red Bull jelentős fejlesztésekkel érkezett a Belga Nagydíra, és bár általános vélekedés a paddockban, hogy az egyetlen szabadedzést kínáló sprinthétvégékre nem túl szerencsés nagy változtatásokkal készülni a kevés adatgyűjtési lehetőség miatt, a hosszabb szünet miatt most mégis ez tűnt az ideális ütemezésnek az energiaitalosoknál.

    „Egy sprintfutamos hétvégén mindig nehéz pontosan meghatározni a hatásukat, mindenesetre a lemaradásunkra pillantva nem ezt reméltük. Igyekszünk javulni és több teljesítményt találni, de hát a többi csapat is ugyanezt csinálja” – fogalmazott Verstappen a fejlesztések egyelőre számokban meg nem nyilvánuló hatásáról.

  • Hamiltonnal olyan történt, mint még soha, úgyhogy megint elővette a nyúlfarknyi válaszait (frissítve)

    Hamiltonnal olyan történt, mint még soha, úgyhogy megint elővette a nyúlfarknyi válaszait (frissítve)

    Lewis Hamilton csak a 18. helyre kvalifikált a Belga Nagydíj sprintfutamára, miután az időmérő első szakaszának végén kipördült, így nem is tudta befejezni a körét. A brit hangulata át is csapott negatívba az autóját, a fejlesztéseket, meg úgy az egész hétvégéjét illetően.

    A brit már az SQ1-ben kiesett a spái sprintidőmérőn: első gyorskörében hibázott, amikor Andrea Kimi Antonelli nem sokkal előtte pördült ki a Stavelot-ban, majd a másodikban, ahol részideje az első két szektor alapján elég lehetett volna a továbbjutáshoz, az utolsó sikánban furcsa módon kipördült alóla a Ferrari.

    Hamilton a Sky Sportsnak nyilatkozva elismerte, hogy a hátsó kerekei blokkoltak fékezéskor, ami technikai hibára utal – az első kerekek blokkolása esetén merülhet fel inkább a vezetői hiba gyanúja. Az viszont, hogy nem övé a felelősség a korai kiesésért, nem villanyozta fel a hétszeres bajnokot, aki csütörtökön még reménytelien beszélt a Ferrari által erre a hétvégére hozott új hátsó felfüggesztésről.

    Korábban is volt már rá példa, hogy egy csalódást keltő időmérő vagy verseny után Hamilton csak tőmondatokban volt hajlandó válaszolni a sajtó kérdéseire, és most is hasonlóan tett a Sky mikrofonja előtt.

    Mi történt?

    Hamilton: Megpördültem.

    A hátsó kerekek blokkoltak?

    Hamilton: Szerintem először történt ilyen velem a karrierem során.

    Milyen volt összességében az autó?

    Hamilton: Nem jó. Nincs erről mit mondani.

    Javult a vezethetőség az új fejlesztéssel?

    Hamilton: Nem.

    Mi lesz holnap?

    Hamilton: Holnap egy új nap jön, szóval megpróbálunk… elég frusztrált vagyok. Rengeteg munkát tettünk ebbe, és nem valami jó ilyen helyzetben lenni. Remélem, a holnap jobb lesz.

    A Ferrari Hamilton hibájáról beszél

    Bár a kipördülés jellege miatt technikai hibára lehetett gyanakodni, és ezt valószínűsítette a Sky Sports közvetítésében az egyaránt gazdag autóversenyzői múlttal bíró Martin Brundle és Anthony Davidson is, a Ferrari közleménye és Frédéric Vasseur szavai nem tesznek említést az autóval kapcsolatos problémáról – a csapatfőnök szerint Hamilton hibázott.

    „Lewis egy kicsit balszerencsés volt az első gyorskörében, mert bár jobb részidőkkel állt, mint Charles, ám a 14-15-ös kanyarban majdnem elveszítette az irányítást az autója felett pillanatokkal azt követően, hogy Antonelli megpördült ugyanott. A második kísérlete során blokkolta a hátsó kerekeket és elúszott alóla az autó, ami egy sprint időmérőjén sokba kerül” – fogalmazott Vasseur.

  • Piastri nagy fölénnyel szerezte meg a pole-t a sprintre, Hamilton az első szakaszban kipördült

    Piastri nagy fölénnyel szerezte meg a pole-t a sprintre, Hamilton az első szakaszban kipördült

    Oscar Piastri a második szakaszban majdnem kiesett, a harmadikban azonban mégis ő szerezte meg a szombati rajtelsőséget a Belga Nagydíj sprintversenyére. Lewis Hamilton különös eset miatt búcsúzott korán, de nincs mit az ablakba tennie a mezőny második felébe szoruló Mercedesnek sem.

    A szezon harmadik sprintversenyes hétvégéje a Belga Nagydíj, amelyen így az első és egyetlen szabadedzés után péntek délután máris egy téttel rendelkező esemény következett a mezőny számára: a kvalifikáció a szombati sprintfutam rajtrácsára.

    Mivel a sprinten jóval kevesebb pont forog kockán, mint a tényleges futamon, így nem kerül olyan sokba egy itteni hiba, és a gyengén kvalifikálók hajlamosak egy újabb edzésnek, tesztversenynek felfogni a sprintet.

    És alighanem Spában is lesznek ilyenek, hiszen már a 12 perces SQ1 is szedett néhány nagy áldozatot. Az egész onnan gyökereztethető, hogy Andrea Kimi Antonelli a Stavelot-ban megpördült, a kavicságyba csúszott, ezáltal temérdek kavicsot szórva a pályára. Már a közvetlenül mögötte haladó csapattársa, George Russell is panaszkodott, hogy emiatt sok időt veszített, de a nyomukban érkező Lewis Hamilton fázott erre rá jobban, hiszen körideje nem is lett elég erős a továbbjutáshoz.

    A brit a szakasz végén egy újabb próbálkozást tett, ami ígéretesnek is tűnt egészen az utolsó sikánig, ahol különös módon pördült ki – látszólag a hátsó kerekei blokkoltak, ami valamilyen technikai hibára utalhat.

    Hamilton így csak a 18. helyen zárt és kiesett, s hasonló sorsra jutott a 20. helyen a javítani szintén nem tudó Antonelli – hiszen egyetlen közepes keverékű szettel kellett abszolválni ezt a szakaszt. Rajtuk kívül Alexander Albonnak, Nico Hülkenbergnek és Franco Colapintónak ért még véget itt a sprint időmérője.

    Az SQ2-ben a drámai szálat Oscar Piastri szállította, aki noha gyorsan élre állt a szakaszban, ám hamarosan megfosztották a köridejétől a Raidillonban történt pályaelhagyása miatt. Mivel itt is mindenki egy gyorskörrel tervezett, és csak egy szettet lehetett használni, az ausztrál nehéz helyzetbe került, mert ismételnie kellett, a újabb idejével pedig végül a 10. helyen még éppen továbbcsúszott az utolsó szakaszba, miután az utolsó másodpercekben érkezők sorra remek időket futottak (Esteben Ocon 4., Gabriel Bortoleto 5., Pierre Gasly 6., Oliver Bearman 7. lett például).

    Búcsúzott Liam Lawson, Yuki Tsunoda, George Russell, Fernando Alonso és Lance Stroll, vagyis a másik Mercedes is korán kiesett, a tavaly ezen a pályán remeklő csapat jobbik autója is csak a 13. helyről kezdheti meg a sprintet.

    Az utolsó szakaszban szokatlan módon a McLaren mellett még a Haas volt ott mindkét autóval. Az előző két szakaszban egyaránt egy McLaren futotta a legjobb időt, a nagycsapatok pilótái közül pedig csak Verstappen és Leclerc maradtak állva, ők jelenthették rájuk a fő veszélyt a sprintpole-ért folyó harcban.

    Az SQ3-ban egyetlen lágy szett volt használható, amit mindenki a nyolcperces időkeret végére tartogatott. A legjobb időt, méghozzá jelentős, Verstappennél közel fél másodperces előnnyel Piastri érte el, ezzel megszerezte a rajtelsőséget a sprintversenyre. Norris a 3., Leclerc a 4. lett, de a Haasok is szokatlanul erős délutánt zártak Ocon 5. és Bearman 7. helyével. Gasly, Hadjar és Bortoleto nevével zárul a legjobb tíz listája.

    A sprintversenyt szombatin 12 órai kezdéssel rendezik.

    A sprint rajtsorrendje:

  • Óriási kihívás előtt áll Horner utódja a főmérnök szerint, muszáj megállítani az agyelszívást

    Óriási kihívás előtt áll Horner utódja a főmérnök szerint, muszáj megállítani az agyelszívást

    A Red Bull veterán szakembere szomorú a váratlan csapatvezetőcsere miatt, és Laurent Mekies legfőbb feladatának azt tekinti, hogy összetartsa a csapatot.

    Paul Monaghan főmérnök nyilatkozott Spában Christian Horner távozásáról, akit húsz év után menesztettek a Red Bull csapatvezetői posztjáról. Maga Monaghan szintén a kezdetektől fogva, 2005 óta tagja az istállónak, s elismerte, hogy érzékenyen érintette, megdöbbentette a Brit Nagydíj után érkezett bejelentés.

    „Nem tagadom, sokkolt a hír. Nagyon szomorú. Christian a munkaéveinek jelentős hányadát ebbe a csapatba tette. Közösen hatalmas sikereket értünk el, még ha egyesek szerint talán indokolatlanul nagyokat is. De ami történt, megtörtént. Köszönettel tartozok Christiannak mindazért, amit ezért a csapatért, és személyesen értem is tett” – mondta az Autosportnak.

    Paul Monaghan – Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Laurent Mekiesnek ugyan szintén már negyed évszázados tapasztalata van az F1-ben, dolgozott az FIA-nál, valamint a csapat vezetőségének tagja volt a Ferrarinál és a Racing Bullsnál is, ám Monaghan mégis aggódik kissé amiatt, hogy a francia ráncba tudja-e szedni a Red Bullt, miközben az utóbbi másfél évben több veterán csapattag távozott, az istálló teljesítménye pedig hanyatlásnak indult a versenypályán.

    „Laurent elég nehéz helyzetbe csöppent bele. Sok éve ismerem őt, nagyon emberközeli, okos srác. Össze kell tudnunk tartani a csapatot, mert kilenc másik istálló készül ellenünk felvenni a harcot. Ha felvesszük a kesztyűt, akkor azt közösen, csapatként kell megtennünk. Laurent pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy így ebbe az irányba tartsunk. És így is lesz” – zárta optimista kicsengéssel véleményét a főmérnök.

    Mekies egyébként más felelősségi köröket jelölt ki magának, mint azt az egész istálló működését átfogó Horner tette – erről Helmut Marko beszélt szintén a Belga Nagydíj hétvégéjén.

  • A Mercedes hamarosan elismerheti a vereséget Verstappen megszerzése kapcsán

    A Mercedes hamarosan elismerheti a vereséget Verstappen megszerzése kapcsán

    Sajtóhírek szerint Toto Wolff belátta, hogy Max Verstappen 2026-ra nem fog a Mercedeshez igazolni.

    Christian Horner menesztése a jelek szerint nem lökte a távozás felé a Red Bulltól Max Verstappent, vagy ha igen, azt a négyszeres világbajnok nem árulta el. A címvédő ugyanis a Belga Nagydíj előtt a sajtó képviselőinek elmondta, hogy nincs hatása a jövőjével kapcsolatos döntésre a Red Bullt 2005-től a Brit Nagydíj utáni hétig irányító szakember kirúgása, és azzal a céllal írta alá a 2028 végéig tartó szerződését, hogy a teljes pályafutását a Red Bull színeiben töltse.

    Persze Verstappen gondosan ügyelt arra, hogy semmit ne jelentsen ki biztosra se 2026-tal, se az azutáni időszakkal kapcsolatban, és ahogy ő foglamazott, „az élet kiszámíthatatlan.” A Bild ugyanakkor arról számolt be, hogy miután Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke közölte, nem számít meglepetésekre, az osztrák üzeletembe kész kész elismerni a vereséget a Verstappen megszerzéséért folytatott harcban.

    Aaz F1-es paddockban így jelenleg az az általános vélekedés, hogy a Mercedes „hamarosan” bejelenti, hogy hosszabbít George Russell-lel és Andrea Kimi Antonellivel, a Red Bull pedig megerősíti azt, hogy Verstappen marad náluk, noha utóbbival kapcsolatban aligha lesz hivatalos bejelentés (lévén a holland 2028 végéig szerződéssel rendelkezik az istállóval), így a bikások inkább a sajtóban fogják kommunikálni mindezt.

    Ez ugyanakkor egyelőre 2026-ra vonatkozik, és érdekes lesz figyelni, hogy a jelenleg szerzdőssel egyaránt az idei év végéig rendelkező Russell és Antonelli mennyivel hosszabbít (már ha elárulja ezt a Mercedes), ha ugyanis bármelyikük csak további egy évre ír alá, az nyitva hagyja a kaput Verstappen 2027-es érkezésére.

    Az idén eddig 5 dobogós helyezést, köztük egy győzelmet szerző Russell Spában továbbra is azt kommunikálta, hogy őt ez az egész hercehurca hidegen hagyja, és mivel jól teljesít, úgyis lesz ülése jövőre. „Nem igazán van rám bármiféle hatása – mondta a kialakult helyzetről. – Nem alszom rosszul miatta, és nem is igazán gondolok rá, mert ahogyan mindig is mondtam, a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy gyorsan vezetsz a pályán. Nyilván a háttérben beszélünk, de semmi miatt nem kell aggódnom, miközben nincs semmi, amit most bejelenthetnék.”

    Jövőre is maradhat az Antonelli–Russell kettős a Mercedesnél / Fotó: Mercedes – X

    A brit pilóta azt is elárulta, nem kezdett el körbeszimatolni arra az esetre, ha mennie kellene a Mercedestől. „Jelenleg nem igazán térképezem fel a lehetőségeimet. Nyilván bizonyos módon a Mercedes menedzsel és irányít, úgyhogy végső soron ők rendelkeznek a sorsomról, de teljesítek, elvégzem a munkát, a csapat pontjainak többségét én szereztem, úgyhogy annyira akarnak engem, amennyire én őket. Sok mindent felfújt a média, de én nem is igazán gondolok erre, mert tudom, hogy hamarosan minden megoldódik magától.”

    „Őszintél szólva úgy érzem, mindenki jobban aggódik a jövőm miatt, mint én magam – tetet hozzá Russell. – Semmi miatt nincs okom az aggodalomra, mert tudom, hogy így vagy úgy, de lesz számomra hely az F1-ben a következő szezonban. Efelől kétségem sincs.”

    Ami Antonellit illeti, vele kapcsolatban korábban felmerült, hogy a 2026-tól Mercedes-motorokat használó Alpine-hoz adhatják kölcsön, ezzel helyet csinálva Verstappennek, de most úgy néz ki, hogy Russell-lel egyetemben maradni fog.

    „Ez az egymillió dolláros kérdés – mondta a fiatal olasz az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. – Soha nem aggódtam, tisztában vagyok a helyzettel, és tudom, hogy a csapat mit akar a jövőre nézve. Toto világos volt ezzel kapcsolatban, amit jó látni. A csapat jól dolgozik, a pilótafelállás jó. Én és George jól dolgozunk együtt, jó munkát végzünk és jó a légkör a csapatban. Jó volt visszatérni a gyárba és látni, hogy a csapat mennyire keményen dolgozik. Jó a dinamika a csaptban, tudják, hogy mi a legjobb nekik, és magabiztos vagyok azt illetően, hogy jó helyzetben vagyok.”

  • A Red Bull hatalmasat fejlesztett, a Ferrarin új a felfüggesztés, de a McLaren szárnyal Belgiumban

    A Red Bull hatalmasat fejlesztett, a Ferrarin új a felfüggesztés, de a McLaren szárnyal Belgiumban

    A McLaren kezdett a legjobban Belgiumban, noha a Red Bull és Max Verstappen komoly fejlesztésekkel érkezett meg Spába.

    A Red Bull idei legnagyobb, egyben utolsó komoly fejlesztési csomagjával érkezett meg Spába, a Belga Nagydíj helyszínére. Az egyelőre csak Max Verstappen autóján felvonultatott újítások közé új első szárny, új oldalsó légbeömlő, új motorborítás, illetve az első és hátsó felfüggesztésen, valamint a a hátsó fékhűtőkön végrehajtott módosítások tartoznak, amelyek a korábban bevetett új padlólemezzel kiegészülve hivatottak legalább közelebb vinni a bikás istállót a McLarenhez.

    Verstappen biztatóan is mozgott az edzés nagy részében, ám az első félidőben nagyrészt annak köszönhette a többiekhez viszonyított kiemelkedő tempóját, hogy a mezőny nagy részével ellentétben ő a közepes, és nem a kemény keverékű Pirelliket használta. Ennek ellenére féltávnál nem ő, hanem Charles Leclerc állt az élen 1:44,148-as idővel, míg a monacóit Oscar Piastri követte 0,005 másodperces lemaradással, Verstappen pedig a 3. helyet foglalta el 0,088 másodperces hátránnyal.

    Sprinthétvégéről lévén szó az első és egyetlen 60 perces gyakorlás kiemelten fontos volt a csapatoknak, hiszen mindössze ennyi idejük volt felkészülni a délutáni sprintidőmérőre. Így aztán különösen nagy csapást jelentett Carlos Sainznak és a Williamsnek, hogy a spanyol pilóta autója már a kivezető körben megmakacsolta magát, így Sainznak csigatempóban kellett visszavánszorognia a garázsba, majd az első fél órában többet nem is láttuk. Rajta kívül még Lance Stroll szembesült porblémával – mint kiderült, az ülésével nem volt valami rendben, így ki kellett azt cserélni –, ami miatt a kanadai is időt veszített.

    Sainz nem ilyen kezdésről álmodott:

    https://twitter.com/F1/status/1948694142130741615

    A versenyzők közül többen is elkövettek kisebb-nagyobb hibákat, Lewis Hamilton és Isack Hadjar pedig nem járt messze attól, hogy az Eau Rouge-ban dobja el az autót, de végül mindketten megfogták a megcsúszó kocsit.

    Miután az első felvonásban csak a két Red Bull és a két Haas tette fel a közepes keveréket, a hajrára már mindenkinél megjelent vagy a sárga, vagy a piros oldalfalú Pirelli. Utóbbin a végül az 1:42,022-es kört repesztő Piastri bizonyult a leggyorsabbnak, noha úgy tűnt, a szintén lágyakon érkező Verstappen megdöntheti az idejét, de a holland lila első szektor után a középső szektorban rengeteget veszített és végül 0,404 másodpercet kapott a pontverseny éllovasától, de így is odaért a 2. helyre.

    Hamilton meleg pillanata az Eau Rouge-ban:

    A 3. pozíciót az első lágy gumis gyorskörén hibázó és a kavicságyat elcsípő Lando Norris bérelte ki, miután az utolsó körében ő is javított, de így is fél másodperccel elmaradt a csapattársától. A 4. helyre George Russell érkezett meg közepes keveréken 0,576 másodperces hátránnyal, majd őt Leclerc, a szintén közepesen köröző Antonelli, a már több mint 1 másodpercet kapó Hamilton, majd Stroll, Alonso és Hadjar követte az első tízben.

    A Ferrarik tehát egyelőre új, az SF-25-ös problémáit megoldani hivatott hátsó felfüggesztés ide vagy oda, nem tűntek kimondottan gyorsnak, noha a sprintidőmérő előtt természetesen még mindenkinek lehetősége lesz finomítani a beállításokon.

    A Belga Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:

  • Továbbra sem egyforma Verstappen és csapattársa autója

    Továbbra sem egyforma Verstappen és csapattársa autója

    A Belga Nagydíjon sem tud két teljesen egyforma autót kiállítani a Red Bull, Yuki Tsunodának így be kell érnie egy régebbi változattal, míg Max Verstappen a legújabb fejlesztésekkel ellátott RB21-est fogja vezetni.

    „Tegnap informáltak, hogy ugyanzzal a csomaggal versenyzünk, mint korábban” – nyilatkozta Tsunoda az F1 hivatalos csatornájának a Belga Nagydíj hétvégéjének kezdete előtt, megerősítve, hogy az ő RB21-ese „néhány lépcsőfokkal továbbra is le van maradva” a Verstappen által használt autótól.

    Ez a hátrány még Tsunoda május 17-én, az Emilia-romagnai Nagydíj időmérő edzésén elszenvedett hatalmas bukásához vezethető vissza, akkor kellett ugyanis a legújabb specifikációjú pótalkatrészek hiánya miatt visszaváltania egy több szempontból nem a legfrissebb verziójú autóara. „Ez nem ideális, de a csapat keményen dolgozik, hogy a lehető leghamarabb szállítsa a legújabb csomagot. Különösen ilyen szoros mezőnyben jönne jól, de ezt a csapat is tudja” – mondta a japán pilóta.

    Yuki Tsunoda, Red Bull
    Tsunodának nagyon kellene egy jó eredmény / Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mivel az utóbbi öt futamon nem szerzett pontot, Belgiumban Tsunodának nagy szüksége lenne minden segítségre. Ezt azonban Spában biztosan nem fogja megkapni, de legalább ismét együtt dolgozhat korábbi főnökével, a Christian Horner helyére kinvezetett Laurent Mekies-szel, akivel az idei év elején, a Red Bullhoz történő előléptetése előtt szerepelt legutóbb ugyanabban a csapatban.

    „Van közös múltunk, és pontosan tudom, hogy miként dolgozik és mennyit adhat a csapatnak. Izgatott vagyok, hogy ismét együtt dolgozhatunk. Vele érkeztem meg a paddockba, és ő is izgatott volt, valamint azt mondta, hogy hiányoztam neki, ami nagyon aranyos” – mondta Tsunoda.

  • Nagy újítással kedveskedik a Hungaroring a rajongóknak az idei F1-es Magyar Nagydíjon

    Nagy újítással kedveskedik a Hungaroring a rajongóknak az idei F1-es Magyar Nagydíjon

    Olyan látványossággal szolgál az idei Magyar Nagydíj, amellyel korábban még nem kedveskedett a rajongóknak a Hungaroring.

    Sokatmondó videót tett közzé a Hungaroring hivatalos oldala azzal a címmel: „+ 1 kör a Hungaroringen?” A felvételt látva pedig rögtön egyértelművé válik, hogy mire is gondoltak, hiszen most először egy óriáskerék is lesz a nézőtéren, amelyről a 40. Magyar Nagydíj alatt páratlan kilátás nyílik majd a mogyoródi aszfaltcsíkra és az azon zajló eseményekre.

    További részleteket egyelőre nem közöltek a látványosságról, de az ennyiből is látszik, hogy az óriáskerék a 12-es kanyar előtti nézői területen kerül felállításra.

    A jubileumi versenyt jövő héten rendezik a megújult Hungaroringen, amely még nem végleges formájában (a pálya a 2026-os futamra lesz teljesen kész), ám új főépülettel és főlelátóval várja a rajongókat. A felújításról ITT írtunk bővebben.