Nico és Keke Rosberg is demóznak a bajnokautóikkal Monacoban

keke rosberg, nico rosberg

Keke és Nico Rosberg is azzal az autóval fognak bemutatót tartani csütörtökön az első szabadedzés után Monacoban, amelyekkel bajnokok lettek. Az apa és fia páros esetében Keke így az 1982-es Williams FW07C-jébe, Nico pedig a 2016-os Mercedes W07-esébe ülhet majd vissza.

Keke Forma-1-es karriere az 1986-os szezon végével fejeződött be, és utoljára versenyen 1995-ben hajtott DTM-es autót. Persze azóta már vezethette pont az FW07C-t is már, demonstrációs jelleggel a 2010-es Bahreini Nagydíjon.

Nico Rosberg is lelkes, ez kiderül a video üzenetéből a Twitteren, szerinte azzal hogy egyszerre lesznek a pályán, történelmet írnak:

„Csütörtökön, ebédidőben elmegyek apámmal vezetni. Mindketten az F1-es bajnokautónkba ülünk, ő az 1982-es sajátjába, én a 2016-os versenyautómba. Pár körön át repeszthetünk majd együtt Monacoban. Ez remek mulatság lesz, már nagyon várom.”

Nico 2013-ban Monacoban 30 évvel később nyert, mint édesapja, így gyakorlatilag ők az első apa-fia páros, akik a hercegségben nyerni tudtak.

Ez most már gyors egymás után a második alkalom, hogy bemutatózhat Nico, mert múlt hétvégén a második generációs Formula E autóval parádézhatott Berlinben. A bajnoki Mercedesébe egyébként már tavaly visszaülhetett, felfutni a hegyre a Goodwood Festival of Speeden.