Marko: Hamilton tette tönkre tavaly Albon karrierjét

Lewis Hamilton, Alexander Albon

Helmut Marko szerint minden máshogy alakult volna, ha Lewis Hamilton nem megy bele Alex Albonba tavaly.

Miután 2019 második felében menesztették Pierre Gaslyt, az osztrák csapat úgy döntött, hogy a Toro Rossóban vitézkedő 23 éves pilótát hozzák a helyére. Miután lejárt a fél éves „próbaidő”, a Bikák úgy határoztak, hogy hosszabbítanak Albonnal, ám tavaly ezt a bravúrt már nem sikerült abszolválnia.

A thai-brit versenyző tehát 2020-ban még a Red Bull csapatát erősítette Max Verstappen mellett. A teljesítményével viszont nem volt teljesen elégedett a csapat, így év végén úgy határoztak, hogy inkább Sergio Pérezt ültetik a helyére. Albon a Bikák mellől viszont nem tűnt el, ugyanis fejlesztőversenyzőként segíti az alakulat munkáját a milton keynes-i szimulátorban.

,,Albon nagyszerű a szimulátorban, összességében nagyon jól teljesít. Nemrég még a Pirellivel is tesztelt. Próbáljuk őt a családon belül tartani, de ha máshol esetleg helyet kapna, akkor nem fogunk az útjába állni.” – nyilatkozta Marko a Motorsport-Total.com-nak.

Az osztrák tanácsadó ugyanakkor nem hinné, hogy záros határidőn belül ülést találna magának a brit-thai pilóta, viszont a koronavírus miatt sosem lehet tudni:

,,Ha valaki pozitív eredményt produkál, azonnal karanténba kerül. Ha egy versenyzővel ez előfordul, akkor akár három egymás utáni futamból is kimaradhat. A tartalékversenyzők most indokoltabbak, mint valaha.” – tette hozzá a 78 éves vezető.

Marko szerint Albon számára másképp is alakulhattak volna a dolgok. A Red Bull tanácsadója úgy véli, hogy az a bizonyos tavalyi osztrák futam tett keresztbe a 23 éves pilótának. Azon az ominózus versenyen ugyanis Lewis Hamiltont ismételten belement a Red Bull pilótájába.

,,Véleményem szerint az volt az a pont, mikor Hamilton tönkre tette Albon karrierjét. Ha ott Hamilton nem hajt bele, akkor Albon megnyerte volna a versenyt. Akkor talán minden másképp alakult volna, hiszen az önbizalma és a pszichéje sem lett volna olyan.”

Az osztrák vezető azonban újdonsült pilótájukkal, Sergio Pérezzel is elégedett. A német lapnak még azt is  elmondta, hogy mi a különbség korábbi versenyzője és a mexikói között:

,,Pérez jóval konzisztensebb. Mikor jól megy az időmérőkön, mint például Imolában vagy a Red Bull Ringen, azok olyan eredmények, amikre Albon nem volt képes. Ha versenyen jól teljesít, akkor meg már majdnem Verstappen szintjén van.” – magyarázta Marko.