Kimi majom, Minttu porondmester, Bereznay Dani énekelt

Minttu Räikkönen, Kimi Räikkönen

Igen komoly évzáró bulit tartott a minap az Alfa Romeo Racing. A téma pedig a cirkusz volt. Az esemény vélhetően beöltözős bulinak volt hirdetve, amit Mr és Mrs Räikkönen, valamint menedzsere, Sami Visa és pára, komolyan is. Nagyon komoly öltözetben mentek a partira, ahova a képek tanulsága szerint úgy érkeztek meg, hogy Kimi már akkor sem volt szomjas.

A finn versenyző majom jelmezt öltött – úgy tűnik, nagyon kedveli az emberszabású állatokat, emlékezzünk csak vissza arra, mikor évekkel ezelőtt haverjaival gorilla jelmezben jelent meg egy motorcsónak versenyen; ezen kívül elmondása szerint az egyik kedvenc trófeája az a gorilla formájú, amit tavaly a francia futamon nyert…

Minttu eközben nagyon stílusos porondmesterre hajazó ruhát öltött, cilinderrel.

Az is kiderült a partin, hogy a Räikkönen házaspár elég jó erőben van. A vurstliból ismert kalapácsos erőnléti játékot is kipróbálták a vendégek. Bereznay Dani és Antonio Giovinazzi kb a 60-as „erősségűt” ütött a kalapáccsal, míg Kimi, sőt Minttu is rávágott egy akkorát, hogy az erősséget jelző súly(?) koppanásig, a 100-asig ugrott.

Räikkönen szemmel láthatóan jól érezte magát, és sokat nevetett, kedvenc Singha sörével a kezében.

A partin egyébként Bereznay Dani is színpadra lépett, egyrészt, mint csapattag persze, másrészt pedig énekelt is.

Alább mutatjuk, mit énekelt Dani, még alább pedig képeket és videókat mutatunk Räikkönenék mulatásáról. 😀

https://www.instagram.com/p/B6BWqRuhNOm/

https://www.instagram.com/p/B6BQr4inkRm/

https://www.instagram.com/p/B6DS9JxgUBG/

https://www.instagram.com/p/B6ETWNUBRvT/

https://www.instagram.com/p/B6Ehn-xoZta/

https://www.instagram.com/p/B6EFisuB1nH/

https://www.instagram.com/p/B6D1w5boM6O/

https://www.instagram.com/p/B6DjxLChG_e/

https://www.instagram.com/p/B6D2dV5BZDK/

https://www.instagram.com/p/B6DH9c9INXp/