Hamilton: Nagy szégyen lenne, ha Vettelnek idő előtt kellene mennie

Lewis Hamilton, Mercedes, racingline

Lewis Hamilton elmondta, nagyon szégyenletes lenne ha Sebastian Vettel nem találna jövőre magának csapatot, és így vissza kellene vonulnia.

Május elején jelentette be a Ferrari és a német versenyző, hogy jövőre nem folytatják a közös munkát. Azóta kiderült, hogy nem közös megegyezés alapján hozták meg ezt a döntést, hanem a Scuderia határozott úgy, hogy nem tart igényt a négyszeres világbajnok szolgálataira.

A 33 éves versenyzőt több istállóval is szóba hozták már, ám eddig mindegyik nemleges választ adott a nyilvánosság előtt a heppenheimi-nek. A Renault elkötelezte magát Fernando Alonso mellet, a Racing Pointnál Otmar Szafnauer kihangsúlyozta, hogy mindkét versenyzőjükkel hosszútávra terveznek, továbbá a Red Bullnál Christian Horner és Helmut Marko is egy határozott nemet mondott Vettel visszatérésére. A Mercedes esetében Ola Källenius elárulta, szeretnék megtartani Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont, így a német pilóta oda sem mehet.

A hatszoros világbajnok ugyanakkor nem tartja igazságosnak azt, hogy ellenfele idő előtt kiszorul a mezőnyből.

,,Nagy szégyen lenne, ha Sebnek (Vettel) idő előtt kellene abbahagynia. Úgy vélem még sok mindent tuna adni a sportnak, és még sok mindent el is érhetne. Ennek arról kellene szólnia, hogy annyi top versenyzőnk legyen, amennyi csak lehet, ezért a világbajnokokat meg kell tartani.”