Hamilton csak egy csapattársától tanult

Hamilton

Lewis Hamilton elmondta, hogy eddigi pályafutása során szinte egyik csapattársától sem tanult semmit, azonban akad egy kivétel.

Hamilton Rosberggel az oldalán elég sikeres párost alkotott a Mercedesszel, hiszen évek óta uralják a Forma-1-et. Kettejük kapcsolata nem volt felhőtlen, tavaly pedig a német elhappolta előle a világbajnoki címet, majd ezt követően szögre akasztotta a bukósisakot. Ebből könnyen gondolhatnánk azt, hogy Rosberg olt az az egy pilóta, akitől tanulhatott a brit, de saját elmondása szerint ex-csapattársa semmilyen módon nem segített abban, hogy mint versenyző fejlődhessen.

„Nem, semmit sem tanultam tőle.” – mondta Hamilton a CNN-nek. „Az összes eddigi csapattársamtól, akik ellen eddig versenyeztem szinte semmit sem tudtam tanulni. Talán csak egyetlen egy volt, akit segített a fejlődésemben, ő pedig Fernando, még az első F1-es évemben. Ezután azonban már használtam a meglévő tapasztalatomat, így soha nem éreztem azt, hogy el kell lesnem néhány dolgot a csapattársaimtól. Csak a saját képességeimet erősítettem és fejlesztettem.”