A Mercedes beismerte, ők idézték elő Hamilton kritikus rádióüzenetét

Lewis Hamilton, Mercedes, Sergio Pérez, Red Bull, Ausztrál Nagydíj

Lewis Hamilton azzal vádolta meg csapatát az Ausztrál Nagydíj alatt, hogy nehéz helyzetbe hozták őt. A verseny után aztán elárulta, hogy az autója hűtésére gondolt, amely problémát jelentett neki a melbourne-i melegben. A Mercedes szokásos versenyhétvége utáni kérdezz-felelek videójából pedig most kiderült, mindez nem volt véletlen.

Érdekes rádióüzenetet játszottak be a közvetítésbe az Ausztrál Nagydíj során Lewis Hamiltontól. A hétszeres világbajnok azt közölte a csapatával, hogy „srácok, igazán nehéz helyzetbe hoztatok.” Elsőre azt hihettük, hogy George Russell biztonsági autó alatti elé kerülése nem tetszett neki, később azonban kiderült, hogy a motor hűtésével adódtak gondjai.

James Vowles, a Mercedes vezető stratégája a csapat szokásos videójában most megvilágította a probléma hátterét. „Ez az üzenet a motor hűtéséről és az erőforrás verseny alatt történő megfelelő hőmérsékleti tartományban tartásáról szólt. Miként azt képzelhetik, mindennel feszegetjük a határokat, így a motor hűtésével is. Ez annyit tesz, hogy lezárjuk a karosszérián levő nyílásokat, vagy megváltoztatjuk azok kialakítását. Ezt a döntést szombaton hoztuk meg, miközben a versenyt 24 órával később rendezték. Ez alkalommal a vasárnapi levegőhőmérséklet azonban 1-2 fokkal melegebb volt, mint vártuk. Ennek eredményeként mi – és nemcsak mi, hiszen az egész mezőnyben hallani lehetett ilyen gondokról – a határán voltunk annak, amit a motor és az erőforrás hűtési szempontból elbír.”

Mindez azt eredményezte, hogy Hamiltonnak nagyon oda kellett figyelnie a motor megfelelő hőmérsékleti tartományban tartására, ami nem tetszett neki. „A verseny során Lewisnak az ellenfelek követése közben ki kellett jönnie a szélárnyékból és biztosítani kellett, hogy tiszta és hűvösebb levegő áramoljon a hűtőkbe, ezáltal csökkentve a motor hőmérsékletét. Viszont így autózva elképesztően nehézzé válik a versenyzés az elöl haladóval. Ezért mondta azt a rádióban” – ecsetelte Vowles.

A vezető stratéga arról nem tett említést, hogy Russell autóján eltérő volt-e a hűtés kialakítása, szemmel látható különbség ugyanakkor nem volt a két autó között, így elképzelhető, hogy Hamilton egyszerűen csak nehezebben birkózott meg a helyzettel.