Kategória: Fastest Slap

  • Nico Rosberg befektető „cápának” állt

    Nico Rosberg befektető „cápának” állt

    Amely műsor Magyarországon „Cápák között” címmel fut, az a németeknél „Die Höhle der Löwen” (DHDL), vagyis „Az oroszlán barlangja”.

    Aki nem ismerné, olyan tévéműsorról van szó, melyben sikeres, befektethető tőkével rendelkező üzletemberek alkotják „zsűrit”, vagyis „cápákat/oroszlánokat”. A műsorba olyan személyek jelentkeznek, akiknek van felfuttatni kívánt vállalkozása, vagy akár egy innovatív, kecsegtető ötlete, melyre vállalkozást szeretne indítani, és ehhez tőkét, befektetőt keres. A résztvevők a műsorban bemutatják ötletüket vagy vállalkozásukat, üzleti tervüket, a zsűri egyes tagjai pedig valahány százalék tulajdonrészért cserébe valahány millió forintot beleinvesztálnak az adott projektbe. Feltéve, hogy az adott dolog felkeltette az érdeklődésüket…

    Nos tehát az itthon „cápás” műsorként ismert produkció német, „oroszlános” verziójának 8. évadához csatlakozik 2016 Forma-1-es világbajnoka, Nico Rosberg is, természetesen, mint oroszlán, azaz befektető.

    Az évad ma este 20.15-kor kezdődik, és akár nézheti is az, akit nem zavar, hogy német nyelvű a műsor és van Vox csatornája.

    „Miután Forma-1-es világbajnok lettem, új kihívást találtam a start-upok világában, mivel nagyon nehéz, de egyben nagyon király dolog megtalálni a megfelelő embereket, különösen azokat, akik szem előtt tartják a fenntarthatóságot” – idézi Rosberget az abendzeitung-muenchen.de. „A DHDL lehetővé teszi, hogy azok az emberek, akinek nagyszerű ötleteik vannak, hozzájussanak életük lehetőségéhez, és már kíváncsian várom a legbriliánsabb elképzeléseket.”

    F1-es pályafutása után Rosberg igazi üzletemberré vált, és több lábon áll. Amellett, hogy társtulajdonos és igazgatósági tag lett édesapja Keke TRE Vehicle Dynamics (Team Rosberg Engineering) nevű vállalkozásában, a fenntarthatóság és környezettudatosság is fontos lett számára. Részvényes lett a Green Window nevű ügynökségnél, mely különféle márkáknak segít fenntartható piacot találni, ezen kívül társalapítója a Greentech Festival-nak, mely egy olyan mozgó „kiállítás”, mely bemutatja azon új, innovatív eszközöket, szemléletmódokat, melyek környezetkímélőbbek, fenntarthatóbbak, zöldebbek.

    Ez utóbbival mi magunk is találkoztunk 2019-ben a Formula E berlini fordulóján, a Tempelhof repülőtéren. Erről pár felvételt láthattok is az alábbi videóban.

    https://www.instagram.com/p/CEhD_eoKJcE/

  • Kiss Norbert gokartozással készült a kamion-Eb-re, majd győzelemmel indított a szezonnyitón

    Kiss Norbert gokartozással készült a kamion-Eb-re, majd győzelemmel indított a szezonnyitón

    SAJTÓHÍR – A hétvégén Csehországban elkezdődött az FIA kamion-Európa-bajnokság 2020-as szezonja, amelynek új csapattal vágott neki a kétszeres bajnok Kiss Norbert. A Goodyear hazai márkanagykövete a Hungaroringen készült az évadnyitóra: előbb sikeresen tesztelte új versenykamionját, majd egyik legnagyobb rajongójával gokartozott. Az első versenyhétvégén megtartott három futamból végül kettőn is dobogóra állhatott, az elsőn rögtön a legmagasabb fokára.

    A koronavírus-járvány miatt alaposan megkésve és nézők nélkül, de az augusztus 29-30-i hétvégén végre kezdetét vette a 2020-as kamion-Európa-bajnokság. Novemberig hat versenyhétvégén összesen 24 futamon méri össze az erejét a mezőny. A negyedik fordulót október közepén a Hungaroringen rendezik meg. A futamokon 17 pilóta áll rajthoz a Goodyear nagy teljesítményű kamion-versenyabroncsain.

    A mezőny magyar tagja, Kiss Norbert nagy reményekkel vágott neki az évadnak. A
    kétszeres Európa-bajnok a télen csapatot és gyártót váltott: a Révész Truck Racing Team MAN kamionjával áll rajthoz, miután az előző négy szezonban a Tankpool 24 Racing színeiben, egy Mercedes-Benz volánjánál indult. A fuvarozással foglalkozó Révész Cégcsoport alapításának 40. évfordulója alkalmából indított versenycsapatot.

    A hosszúra nyúlt holtszezon biztatóan telt alakult. Nobert megnyerte a karantén alatt tartott szimulátoros kamionbajnokságot, aztán augusztusban először tesztelte új versenykamionját, majd néhány nappal később az 1200 lóerős monstrumból átült egy gokartba, és egyik rajongójával mérte össze erejét. Balogh Lajos a Formula.hu nyereményjátékán nyerte el a lehetőséget, hogy Kiss Norberttel gokartozzon. Jobb helyre nem is kerülhetett volna a nyeremény, hiszen a győztes évek óta szorosan nyomon követi a kamion-Eb-t és a magyar pilóta karrierjét.

    Ezek után az első versenyhétvége is jól alakult: Kiss Norbert Mostban mindkét napra megszerezte a pole pozíciót, majd megnyerte az első futamot, és bezsebelt még egy 6. és egy 3. helyet is, így az összetettben a 2. pozícióból várja a folytatást.

    „A kamionban két méter magasan ülünk, így furcsa volt a teszt után átülni egy gokartba, de jó érzés volt egy kis barátságos versenyzéssel készülni a szezonnyitóra – mondta el Kiss Norbert. – Ez a MAN az egyik legjobb versenykamion, amit pályafutásom során vezettem. Nagyon hálás vagyok a Révész Truck Racing Teamnek, hogy lehetőséget adtak, és bízom benne, hogy a mostani győzelmünk után is még sokszor szeljük át együtt a célvonalat elsőként a Goodyear abroncsokon.”

    A kamion-Eb 2020-as versenynaptára:
    Augusztus 29–30. Most, Csehország
    Szeptember 12–13. Zolder, Belgium
    Szeptember 26–27. Jarama, Spanyolország
    Október 17–18. Hungaroring, Magyarország
    November 7–8. Le Mans, Franciaország

    November 14–15. Misano, Olaszország

    A bajnokság állása egy versenyhétvége után:
    1. Sascha Lenz (német) – SL Trucksport 30 / MAN – 41 pont
    2. KISS NORBERT (magyar) – Révész Truck Racing Team / MAN – 37 pont
    3. Adam Lacko (cseh) – Buggrya Zero Mileage Racing / Freightliner – 35 pont

  • Egy busznyi Verstappen-szurkolót fordítottak vissza Spában

    Egy busznyi Verstappen-szurkolót fordítottak vissza Spában

    Hiába a zártkapus verseny, egy busznyi Verstappen-szurkoló úgy gondolta, mégiscsak meglesik kedvencüket, de a rendőrség útját állta ennek.

    A helyi rendőrség pénteken jelentette, hogy visszarendelték a buszt és utasait Hollandiába, ugyanis a Belga Nagydíjon nem lehetnek nézők. A szurkolókat a pályát körülvevő erdőben találták meg, és fejenként 350 euróra büntették meg őket.

    Verstappen – aki maga is Belgiumban született – most még nem lát esélyt a Mercedesek ellen, de Marko szerint továbbra sem szabad leírni a csapatot.

    „Meglátjuk, mi lesz Monzában, ha nincs partimód.” – idézi a Kronen Zeitung.

    „Nem is merül fel, hogy feladnánk. Volt, hogy féltávnál 60 pont volt a hátrányunk Alonsóhoz képest, és mégis nyertünk. Sajnos azonban, Hamilton és Mercedes más liga, mint akkor Alonso és a Ferrari volt.”

    „De valamikor Hamilton uralma is véget kell, hogy érjen egyszer.”

  • Opel Dakar Team: Hú, de vagány!

    Opel Dakar Team: Hú, de vagány!

    Vagány, új külsőt kapott az Opel Grandland X – Szalay Balázs és Bunkoczi László meg is járatta. Az Opel Dakar Team párosának ebben a mostani, versenymentes időszakban nagyon hiányzott az autósport-érzés (még így, vetélytársak nélkül is), a csapattagok pedig bíznak benne, hogy ennek a filmnek köszönhetően a szurkolók hamar megszeretik az új festésű versenygépet. Ti mit szóltok hozzá?

  • A McLaren teljesen kiszáll a profi kerékpársportból

    A McLaren teljesen kiszáll a profi kerékpársportból

    A McLaren nem indul már a Tour de France-on sem. Fernando Alonso is a múlt hétvégén 21. lett az Indy 500-on, egy évvel korábban pedig önálló mclarenes csapatként pedig nem is tudta kvalifikálni magát. Most pedig kiszállnak a profi kerékpársportból is.

    A brit alakulat azzal lepte meg tavaly év végén a motorsport rajongókat, hogy bejelentették, hogy közösen indítják a Team Bahrain McLaren kerékpároscsapatot a top világkategória UCI-ban.

    Most kiadott közleményük szerint azonban ez a névadó partnerség véget ér a a 2020-as szezon végén. A kerékpáros csapat is köszönetét fejezte ki az együttműködés miatt, és további sok sikert kívánnak nekik négy keréken.

  • Hétvégi program: Ne maradj le semmiről!

    Hétvégi program: Ne maradj le semmiről!

    Egy hét kihagyás után folytatódik az F1-es, F2-es, és F3-as szezon. A helyszín ezúttal Spa-Francorchamps, Belgium. A menetrendet alább láthatjátok.

    Hétvégén azonban elrajtol az ETRC, vagyis a Kamion Európa-bajnokság szezonja is, Csehországban, Mostban. Most fog Kiss Norbi új csapatával, a Révész TRT-vel debütálni! A versenyhétvégéről lesz online stream, ehhez csekkoljátok majd a Facebook oldalunkat!

    A Belga Nagydíj hazai, tévés programja:

    Augusztus 28. péntek
    10.55 Forma-1 első szabadedzés
    14.00 Formula 3 időmérő edzés
    14.55 Forma-1 második szabadedzés
    17.15 Formula 2 időmérő edzés
    Augusztus 29. szombat
    10.20 Formula 3 1. futam
    11.55 Forma-1
    harmadik szabadedzés
    15.00 Forma-1 időmérő edzés
    16.40 Formula 2 1. futam
    Augusztus 30. vasárnap
    09.40 Formula 3 2. futam
    13.30 Formula 2 2. futam felvételről (M4)
    15.10 Forma-1 futam
  • Stroll a kaliforniai erdőtüzek megfékezésére adakozik

    Stroll a kaliforniai erdőtüzek megfékezésére adakozik

    A Racing Point pilótája, Lance Stroll a minden egyes pont után, amit a következő versenyen szerez, 1800 dollárt utal majd a tűzoltóságnak.

    Az elmúlt pár hétben hatalmas erdőtüzek keletkeztek Kaliforniában, még Donald trump is nemzeti vészhelyzetet hirdetett ki. Több, mint százezer embert evakuáltak, és a tüzek hét halálos áldozatot is követeltek.

    Stroll a 18-as számú autó tulajdonosa – amellett, hogy egy nagyobb adományt ad majd – minden Belga Nagydíjon szerzett pontja után 1800 dollárral segíti majd a Los Angeles-i Tűzoltóság munkáját.

    Ez az elgondolkodás időszaka volt nálam. – írta az Instagramon. – „Megrázó volt látni, mi történik Kaliforniában. Állatok milliói vannak veszélyben, és százezreknek kellett elhagyniuk az otthonukat. Ezért pénzgyűjtést szervezek az tűzoltóság alapítványán keresztül, mert szükségük van a segítségünkre jobban, mint valaha.”

    „Őszintén remélem, hogy össze tudunk fogni ezügyben, minden apróság számít, és jelenthet különbséget.”

    Stroll – aki Latifival együtt képviseli az amerikai kontinenst a mezőnyben – eddig 40 pontot szerzett idén, legjobbja pedig két negyedik hely, a Stájer, illetve a Spanyol Nagydíjról.

  • Szlovákiában is két győzelmet szerzett Tim Gábor

    Szlovákiában is két győzelmet szerzett Tim Gábor

    Júliusban jött a hír, Tim Gábor 4 év kihagyás után ismét pályaversenyzőként húz overált magára. A visszatérés remekül sikerült, a nemzetközi Swift Cup Europe sorozat első hétvégéjén, az osztrák Salzburgringen a három versenyből kettőt megnyert. A többszörös bajnok pilóta így a bajnokság élén érkezett a második versenyhétvége helyszínére, a Slovakiaringre.

    A második versenyre már nagyobb mezőny nevezett, ami a koronavírus járvány okozta válság közepette jó hír. 22 autó sorakozott fel a rajtrácsra, köztük 14 új turbós változat, mellyel Tim is versenyzik.

    A hétvége során végig kánikula nehezítette a versenyzőket, főként a gumik fogytak gyorsan. Mivel a felhasználható új gumik száma korlátozott, fontos volt, ki hogy takarékoskodik az abroncsokkal. Tim úgy döntött az időmérő edzésen nem forszírozza a legjobb köridőt, csak egy kört teljesített, mely a 4. helyre volt elég.

    „Nem vártam szélárnyékra, tiszta kört szerettem volna, vigyázva a gumikra. Ez sikerült. Az előttem lévők kihasználták a pálya adottságait, a rendkívül hosszú egyenesekben húzták egymást. Nincs gond a negyedik hellyel, ezen a pályán könnyű előzni” – nyilatkozta Tim az időmérés után.

    A taktika bejött, a frissebb gumik jól kitartottak az első verseny végéig. Tim egyesével vadászta le az ellenfeleit, de a vezetést csak az utolsó körben vette át.

    „Ezen a pályán gyorsabbak az ellenfeleim, mint az előző hétvégén voltak. Nem volt könnyű előzni. Tudtam, ha túl korán előzök, akkor szélárnyékból visszajönnek. Utolsó körig vártam hát az végső előzéssel, ami összejött és így sikerült megnyerni a futamot.” – mesélte Tim az első győzelme után.

    A második versenyre többen raktak fel új gumit, de Tim maradt a már kopottakon. A fordított rajtrács neki a nyolcadik rajthelyet jelentette. Fokozatosan lépkedett előre, de mire felért a 2. mögé, a versenyt vezető Dominik Haselstainer már tetemes előnyt autózott ki. A második helyért Tim azonban már nem tudott küzdeni, kuplung hiba miatt lelassult az utolsó körben, és 5. helyen látta meg a kockás zászlót.

    „Azt már a verseny közepén láttam, hogy az első hely elment. A többieknek új gumikon extra tapadása volt, sok időt vett igénybe az előzés. A második helyre próbáltam feljönni, mikor eldurrant a kuplung olaj vezetéke, és negyedik fokozatban ragadtam. Szerencsére volt annyi előnyöm, hogy az ötödik helynél jobban nem estem vissza a célig.” – nyilatkozta Tim a második verseny után.

    Az ötödik hely az ismételt fordított rajtrács miatt a negyedik rajtkockát jelentette az utolsó futamra. Tim ezúttal már új gumikat kapott az első tengelyre, így nagy tempóval kezdhette a futamot. Hamar az élre állt és több mint 3mp-es előnnyel ért a célba.

    „Ezúttal máshogy taktikáztunk. Gyorsan el akartam dönteni az első hely sorsát és kiautózni egy biztonságos előnyt, hogy ne adjak szélárnyékot. Ez a második kör végére sikerült is. Ugyan Dominik mögöttem néha tudott közeledni, de mindig volt rá válaszom, és érdemben nem jelentett veszélyt. Nagyon jó volt a kocsi, köszönöm a csapatnak a tökéletes munkát az egész hétvégén. A hétvége előtt a főtámogatómmal egy közösségi támogatási csomagot indítottunk, köszönöm mindenkinek aki megvette a támogatói csomagot, ezt a két győzelmet nekik ajánlom!” – örvendezett Tim a harmadik verseny után.

    A Swift Cup Europe mezőnyének nincs sok ideje a pihenésre, a bajnokság szeptember 4-6-án már a csehországi Brno pályán folytatódik.

  • Fernando Alonso sorozat indul az Amazon Prime-on!

    Fernando Alonso sorozat indul az Amazon Prime-on!

    Fernando Alonso idén mindent megmutat magából! A WEC bajnok, kétszeres Forma-1-es világbajnok, kétszeres Le Mans győztes spanyol versenyző több különféle, és egymástól igencsak távol álló bajnokságban próbálta ki magát az elmúlt időszakban, mint a legtöbben egész életük során.

    Ugyan legutóbbi F1-es évei nem éppen a sikerről szóltak, Alonso nem tud leállni és hajszolja a kihívásokat.

    Mindemellett úgy tűnik, arra is nagy igénye van, hogy az emberek megismerjék valódi énjét. Ennek tükrében nem csak önéletrajzi könyve jelenik meg idén novemberben (mely már előrendelhető magyar nyelven is), hanem szeptemberben egy róla készült dokumentumfilm sorozatban is láthatjuk!

    Az ötrészes sorozatot, mely a Fernando címet viseli, a spanyol The Mediapro Studio készítette és az Amazon Prime Video mutatja majd be, szeptember 25-én. A produkció Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban és Latin-Amerikában kerül majd bemutatásra.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy bejelenthetem a Fernando dokumentumfilm sorozatot, egy nagyon személyes szemszögből bemutatott, kihívásokkal teli szezont” – írta Alonso Instagramon.

    A sorozatban feltűnik majd Fernando testvére Lorena, barátnője Linda , menedzsere  Luis García Abad, és a ralivilágbajnok id. Carlos Sainz is.

    „A sorozat bemutatja majd Fernando nézeteit a lehetséges F1-es visszatérésről” – mondta Javier Mendez, a The Mediapro Studio globálistartalomért felelős igazgatója. „Fernando egy győztes. A célja az év során az volt, hogy demonstrálja, hogy ő a legjobb versenyző bármilyen négykerekű járművel.”

    Ezek szerint tehát a nézők betekintést nyerhetnek azon folyamatba is, miként döntött Alonso a 2021-es F1-es visszatérésről.

    „Fernando Alonso az egyik legnépszerűbb és legismertebb sportoló a világon” – mondta Ricardo Cabornero, a spanyol Prime Video tartalmi vezetője. „Büszkék vagyunk rá, hogy előállhatunk egy ilyen exkluzív projekttel, sosem látott anyaggal.”

  • Todt: minden adott ahhoz, hogy Indianapolis visszatérjen

    Todt: minden adott ahhoz, hogy Indianapolis visszatérjen

    Jean Todt, az FIA elnöke úgy véli, nagyon jó lenne, ha a királykategória visszatérne Indianapolis ikonikus versenypályájára.

    Az Indianapolis Motor Speedway az Indy 500-ről híres, de az F1-ben helyszíne volt az Egyesült Államok Nagydíjának is. Az 2000 és 2007 között nyolc versenyből ötöt Michael Schumacher nyert meg, többek között a hat indulós 2015-ös viadallal.

    Idén Jean Todt vendége a jeles versenynek, és a pálya tulajdonosa, Roger Penske körbe is vitte őt az aszfaltcsíkon. Nem lenne nagy meglepetés, ha ezután jobbra fordulna a Forma-1 és Indianapolis kapcsolata.

    „A versenynaptár összeállítása a kereskedelmi jogok tulajdonosának feladata, de annyit mondhatok, itt minden létesítmény megvan, hogy Forma-1-es verseny rendezhessünk.”

    „Roger Penske és a csapata vették át az irányítást, és lenyűgözött, amit láttam. Az összes módosítást kevés idő alatt végezték el, alig kapták meg a helyszínt, máris sok minden változott. Indianapolis az amerikai motorsport Mekkája, szóval igenis jó lenne itt versenyezni.”

    Az IndyCar, hasonlóan a Forma-1-hez sikeres útjára indította idei szezonját, és eddig egyetlen pozitív tesztet sem produkáltak. Todt kalapot emelt az intézkedéseik előtt.

    „Figyelemreméltó ezt látni, hogy micsoda erőfeszítéseket tesz mindenki, a Forma-1, a Formula E, a WEC és az IndyCar is, hogy újraindítsák az autosportot. Könnyű lenne várni, amíg minden elcsitul, de azt nem tudjuk mikor lesz. Így fontos, hogy haladjunk, de Indianapolis munkája egyszerűen dicséretes.”