Kategória: Fastest Slap

  • Ritka alkalom: F1-es autót vezethet az egyik csapatfőnök

    Ritka alkalom: F1-es autót vezethet az egyik csapatfőnök

    A Williams csapatfőnöke, James Vowles a Goodwoodi Sebességfesztiválon vezetheti az istálló 1982-ben világbajnoki címet arató autóját.

    Vowles azt mondta a lehetőségről, hogy egy álom vált valóra, és rajta kívül a Williams F1-es pilótái, Alexander Albon és Logan Sargeant, valamint az F1 Academy-ben induló Lia Block szintén beülnek az FW08-as modell volánja mögé, amellyel 42 éve Keke Rosberg a csúcsra ért.

    Nem gyakori, hogy F1-es csapatok főnökei korábbi F1-es autót vezetnek, de Vowles-nak van minimális autóversenyzői karrierje: 2022 telén elindult az Asian Le Mans Series-ben egy GT3-as McLarennel, ahol egységével 2 pontot gyűjtött.

    A híres Goodwoodi Sebességfesztivált július közepén rendezik. Itt rendszeresen felbukkannak a régmúlt szép F1-es és másfajta versenyautói.

    „Az emberek alig néztek a szemembe” – exkluzív interjú a Williams csapatfőnökével

  • Räikkönen lánya is elkezdte a sikergyártást egy olyan sportágban, ahol fontos a jó tapadás

    Räikkönen lánya is elkezdte a sikergyártást egy olyan sportágban, ahol fontos a jó tapadás

    Kimi és Minttu Räikkönen két nagyobb gyereke már igen fiatal korukban kiemelkednek generációjukból egy-egy sportágban. Az egykori F1-es pilóta most lánya tornászsikeréről számolt be.

    Egy Forma-1-es világbajnok családjában nem is lehetett kérdés, hogy az apa a gyerekeket megismerteti a gokartozás világával, és a jelek szerint Robin Räikkönen komolyan is gondolja szárnyainak bontogatását ebben a különleges sportágban. Hamarosan hétéves lánya, Rianna szintén kipróbálta magát négy keréken, ám egy ideje egy egészen más sportágat kezdett el űzni versenyszerűen.

    Rianna első szertornás sikereiről már tavaly is lehetett hallani a családtól, most pedig Kimi tett közzé képeket Instagram Storyban arról, hogy lánya, aki gerendán is gyakorlatot teljesített, a dobogó tetején állhatott egy versenyen.

  • A játék, ahol Pérez nem ismerte fel saját magát – anagrammázz a Red Bull versenyzőivel!

    A játék, ahol Pérez nem ismerte fel saját magát – anagrammázz a Red Bull versenyzőivel!

    „Ez biztosan Zhou. Van benne Z betű! Ki másnak a nevében van még Z?” – tette fel a kérdést tanácstalanul Sergio Pérez a Red Bull legújabb játékában, amiben otthon is bárki kipróbálhatja magát.

    Anagrammarejtvényekből kellett felismernie Max Verstappennek és Péreznek az idei Forma-1-es mezőny tagjait. A pilóták neveinek betűit összekeverték, lehetőleg értelmes angol szavakat alkotva belőlük – egyesek elég árulkodóak voltak, másokkal viszont igencsak meggyűlt a bajuk a Red Bull versenyzőinek.

    A játékban a videó leállításával bárki kipróbálhatja magát, legfeljebb arra figyeljen, hogy Nico Hülkenberg nevében a C helyett K-t használtak, Csou Kuan-jü és Cunoda Juki nevének pedig természetesen az angol átiratát kell keresni (Guanyu Zhou, Yuki Tsunoda).

  • Az Ausztrál Nagydíjon érkezik a Pride Hub, de oda se léphet be bárki

    Az Ausztrál Nagydíjon érkezik a Pride Hub, de oda se léphet be bárki

    A Forma-1-ben még sohasem látott innovációként harangozzák be az Ausztrál Nagydíj szervezői a Pride Hub érkezését, ami a versenyhétvégén dolgozó LMBTQ-személyzet közösségi tere lesz.

    Néhány éve már, hogy az F1 zászlójára tűzte a különböző társadalmi csoportok elfogadásának fontosságát, az Albert Park pedig ezzel összhangban a Forma-1-es nagydíjhétvégéjére a paddock mögött létrehoz egy teret, ahol a különböző szexuális identitású emberek találkozhatnak a versenyhétvége során.

    Fontos szempont azonban, hogy a nézők előtt nem lesz nyitva ez a közösségi tér, dacára annak, hogy Legends Lane-en kap helyet, ahol pedig kiállított régi autók között a jeggyel rendelkezők is mozoghatnak. A bejelentés szerint a motorsportban dolgozó személyzet számára lesz elérhető ez a „safe space”, közülük pedig persze az LMBTQIA+ csoport tagjain túl is bárki beléphet.

    „Legyen az illető akár a volán mögött ülő versenyző, a sportbírói álláson dolgozó illető vagy ezek között bármilyen feladatot betöltő személy, gondoskodunk arról, hogy megtapasztalhassa, milyen fantasztikus is ez a sport” – mondta a Motorsport Australia ügyvezető igazgatója, Sunil Vohra.

  • Leclerc kiszaladt a képből, így tudott túljárni Sainz eszén

    Leclerc kiszaladt a képből, így tudott túljárni Sainz eszén

    Az elmúlt évekhez hasonlóan a Ferrari idén is igyekszik játékos tartalmakkal kitölteni a versenyhétvégék közötti időt. Charles Leclerc és Carlos Sainz Szahírban változatos kihívásokban mérkőzött meg egymással, ahol a rafináltságra, a  és a szerencsére is szükség volt a győzelemhez.

    A felvétel még a Bahreini Nagydíj hétvégéjén készült, amikor Sainz még egy egységet alkotott a vakbelével. Bár a spanyol így sem kapcsolt, amikor az egyik feladatot futással lehetett volna a legegyszerűbben teljesíteni.

    A pilóták öt változatos feladatot kaptak:

    1. Ki tud gyorsabban válaszüzenetet kapni bárkitől egy chatalkalmazásban? Itt Leclerc lett a győztes, ő az elhangzottak szerint a barátnőjének írt, aki azonban ettől rendesen megijedt, s azt gondolta, valami baj történt a monacóival.

    2. Ki tudja gyorsabban leírni a nevét az asztalon lévő papírra? Nehezítés viszont, hogy nincs a közelben íróeszköz! Leclerc gyorsak kapcsolt, beszaladt a mérnökök szobájába, hogy felkapjon egy tollat, miközben az igencsak tanácstalanul bóklászó Sainz a paddockban próbált kérni egyet valakitől – sikertelenül. 2:0 Leclerc-nek.

    3. Ki tud elénekelni egy dalt úgy, hogy azt egy mobilos alkalmazás felismerje? Sainz hiába próbálkozott kedvenc dalával, a Smooth Operatorral, itt is Leclerc-é lett a győzelem a We Are The Championsszal.

    4. Pofonegyszerű feladat: ki tud gyorsabban háromszor is a sárga oldalára ejteni egy korongot? Sainz szépített, bár a csalás határait súroló technikával.

    5. Ki tud nagyobb követőtáborral rendelkező profilt találni Instagramon? Leclerc választása Cristiano Ronaldóra esett, ám Sainz tippjét, az Instagramon lévő Instagram-profilt még a portugál labdarúgónál is néhány millióval többen követik. A spanyol feljött, de összesítésben 3:2-re Leclerc nyerte a párbajt.

  • A főnök jön eggyel: Wolff megtörte Antonelliék Mercedesét

    A főnök jön eggyel: Wolff megtörte Antonelliék Mercedesét

    A Szaúd-arábiai Nagydíj után Toto Wolff útja Imolába vezetett, ám ezúttal ő volt a pilóta, miközben a Netflix kamerái itt is leselkedtek rá.

    Az olasz Motorsport számolt be róla, hogy a Mercedes csapatfőnöke hétfőn közös programot szervezett az Antonelli családdal: jelesül Andrea Kimi Antonellivel, aki a csapat nevelőprogramjának tagja és a Mercedes jövő évi F1-es ülésének egyik esélyese, valamint apjával, Marco Antonellivel, aki maga is rendelkezik autóversenyzői múlttal, jelenleg pedig az AKM Motorsport csapat tulajdonosa – amelyben a betűszó az Andrea, a Kimi és a Marco nevekből áll össze.

    Wolff az AKM Motorsport Mercedes-AMG GT3-as autóját vitte pályára Imolában, miközben az F1-es sorozat, a Hajsza a túlélésért hetedik évadát forgató Netflix is a helyszínen tartózkodott, noha az ok-okozati kapcsolat a két jelenlét között nem ismert.

    A Motorsport beszámolója szerint a csapatfőnök körözése nem telt el problémák nélkül, ugyanis még délelőtt a célegyenesre ráfordító dupla Rivazza kanyarban megcsúszott és kárt tett az autó jobb első szegletében. A hibázást megkönnyíthette, hogy a vasárnapi heves esőzés miatt helyenként még nedves volt a pálya. Wolff ekkor visszahajtott a bokszba, ahol megkezdődött az autó helyrehozása, hogy a délutánra az iskolából megérkező Andrea Kimi is kezelésbe vehesse azt – szól az olasz lap beszámolója.

    Az akcióban lévő Mercedes-AMG GT3-ról közölt két képet a Motorsport, noha Wolff balesetének következményeiről egyelőre nincs felvétel. A Netflix jövő év elején érkező újabb évada viszont aligha fogja kihagyni ezt a jelenetet…

    Verstappen óta nem ámultak úgy a mérnökök, mint a Hamilton-utódnak kikiáltott tehetségtől

  • Az F1 zenéje is jobb, ha közben női versenyzők szívecskét mutatnak és kacsintanak

    Az F1 zenéje is jobb, ha közben női versenyzők szívecskét mutatnak és kacsintanak

    Idén már nemcsak az F1-nek, az F2-nek és az F3-nak, hanem a tavalyi debütálóév után immár televíziós közvetítést is kapó női sorozatnak, az F1 Academynek is készült hivatalos főcím, amely bohókás hangulatával a megszokott zene ellenére is újszerűnek hat.

    Az F4-es autókat használó női sorozat intrójának stílusa megegyezik azzal, amit a magasabb kategóriákból már ismerünk: a Brian Tyler által megkomponált zenére képernyőre kerül a mezőny összes versenyzője, ám az összkép mégis egészen máshogyan fest!

    Az F1 idei főcíme a nézői kritikák szerint kissé sótlanra sikerült, a felvonuló pilóták közül senki nem tűnik ki különleges pózzal vagy arcmimikával. Ennek ellensúlyozására már megszületett a paródiavideó is Conor Moore egyszemélyes produkciójában, ami elkerülhetetlenül mosolyt csal az arcokra.

    Az F1 Academy pilótáinak felvétele során azonban természetesen jött a jókedv, egy halom vidám pilóta vonul fel a jól ismert dramatikus zenére, noha a videóból áradó hangulathoz akár a 90-es évek amerikai vígjátékainak zenéje is passzolna. Kétségtelen, hogy a női versenyzőknek jobban áll a nevetés, a kacsintás és a bolondozás egy ilyen videóban, még ha aztán a versenypályán ők is ugyanolyan ádáz küzdelmet vívnak egymással, mint az F1-es mezőny tagjai.

    A sorozat dzsiddai idénynyitóján mindenesetre rögtön csőstül rá is szakadtak az autóversenyzés intrikái a mezőnyre, ugyanis a Mercedes által támogatott Doriane Pintől elvették a futamgyőzelmet, miután nem vette észre, hogy leintették a versenyt. 

    Az F1 Academy főcíme alább az X-en, ide kattintva pedig YouTube-on is megnézhető.

    Elvették a győzelmet a Mercedes női pilótájától, amiért nem vette észre, hogy nyert

  • Tippelhettek, Verstappen mivel töltötte a versenyhétvége előtti estéjét

    Tippelhettek, Verstappen mivel töltötte a versenyhétvége előtti estéjét

    Igen, Max Verstappen élő adásban közvetítette a szaúdi verseny első edzésnapja előtt, ahogy online versenyzik.

    A Red Bull háromszoros világbajnoka mostanában a pályán kívül több nehéz kérdéssel találja szembe magát, mint a pályán, hiszen a csapatfőnöke körül kirobbant botrányban és huzavonában a saját apja, Jos is érintett (az erről alkotott véleményét itt olvashatják). A Szaúd-arábiai Nagydíj előtti, ezúttal szerdai sajtónapon természetesen megrohamozta őt a sajtó, a csapattól távozási lehetőségét is firtatták, de úgy tűnik, nem húzta fel magát ettől.

    Verstappen a jelek szerint megtalálja a módját a kikapcsolódásra is, és nem először streamelte a szállodai szobájából, ahogy a virtuális világban vesz részt autóversenyen. Korábbi csapattársa, Alexander Albon elárulta nemrég, hogy a holland gyakran még az edzés előtti pillanatokban is FIFA-csomagokat nyit meg, ennyire laza.

  • Alonso: Ha egy napon szaúdi lesz a világ legjobb versenyzője, mind büszkék leszünk

    Alonso: Ha egy napon szaúdi lesz a világ legjobb versenyzője, mind büszkék leszünk

    Fernando Alonso bizonyítja, egy szponzor kedvéért képes bármilyen szavakat egymás mellé helyezni, hogy az hízelgően hangozzon a hallgatóság számára.

    Az Aston Martin névadó szponzora a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco, Alonsónak pedig az országba megérkezve volt is egy kötelező programja a főtámogatóval, mielőtt megkezdődtek volna az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíj eseményei a dzsiddai pályán.

    A spanyol egy Aramco-benzinkút előtt állva különös nyilatkozatot tett a helyi illetőségű Okaz Sports mikrofonja előtt, amelyben az ország kötelező méltatásába néhány elég merész mondatot is beleszőtt.

    „Kellemesen meglep, hogy hogyan fejlődik és válik egyre népszerűbbé minden Szaúd-Arábiában. Van egy elképesztő Forma-1-es eseményünk Dzsiddában, de itt van a Dakar Rali is, emellett az új generáció is elkezdte felfedezni a motorsportot a gokartozás által. Egyre több nő is bevonódik, mindezt pedig örömteli látni. És ez nem is csak a motorsportra vonatkozik, hiszen a futball és az ökölvívás is egyre népszerűbb, Szaúd-Arábia és a világ részéről pedig egyre nagyobb a szándék az iránt, hogy minél több sportot idehozzanak” – nyilatkozta a spanyol.

    „Ez mindenki számára fantasztikus hír, hiszen mindez inspirálja majd a következő nemzedéket, hogy kövessék a szenvedélyüket és az álmukat. Talán egy napon majd Szaúd-Arábiából érkezik a világ legjobb teniszezője, Szaúd-Arábiából érkezik a világ legjobb Forma-1-es versenyzője, Szaúd-Arábiából érkezik a világ legjobb labdarúgója! Ha ez megtörténik a jövőben, mind nagyon büszkék és boldogok leszünk.”

    Sokan rossz szemmel vagy aggódva nézik egyébként, ahogy Szaúd-Arábia a világ legnagyobb és legnépszerűbb sportágait is magához vonzza, miközben tíz évvel ezelőtt még egy teljesen zárt országként élt a köztudatban, s egyáltalán nem mutatott érdeklődést a globális értékek, más kultúrák iránt. A hirtelen jött nyitás és a sportba való pénzszórás persze könnyedén összefüggésbe hozható a „sportmosdatás” jelenségével, vagyis azzal, hogy az ország közkedvelt sportesemények bevonzásával igyekszik javítani saját megítélését, ami emberi jogi problémák sora miatt enélkül nem lenne valami fényes.

    Míg vannak versenyzők, mint Lewis Hamilton vagy korábban Sebastian Vettel, akik minden lehetőséget megragadnak arra, hogy a saját eszközeikkel ráirányítsák a figyelmet a problémákra, amikor az F1 kétes renoméjú országokba látogat, addig mások képesek elvonatkoztatni ettől, és ugyanolyan munkahétvégének tekinteni a szaúdi látogatást, mint a többit. Alonso már nem először bizonyítja, hogy utóbbi csoport tagja: 2016-ban, Azerbajdzsán F1-es debütálása előtt Baku és az ország népszerűsítési kampányában is részt vett.

    Az arab világ rá tud tenni még egy lapáttal – 108 méternyi emelkedővel jön az újabb F1-es pálya

  • Valószerűtlen fogás: 29 év után találták meg Berger ellopott Ferrariját

    Valószerűtlen fogás: 29 év után találták meg Berger ellopott Ferrariját

    Az 1995-ös San Marinó-i Nagydíj hétvégéjén lába kélt Gerhard Berger utcai Ferrari F512M-jének, ami közel 29 év elteltével most Nagy-Britanniában került elő.

    A közel három évtizeddel ezelőtti, áprilisi imolai hétvége során két, az F1-es személyzethez tartozó sportautót is eltulajdonítottak, a tolvajnak pedig hosszú időn át nem találták a nyomát, ám az egyik modell most előkerült – jelenti a Sky News.

    A Ferrari F512M a Testarossa-sorozat utolsó modellje volt, amit 1996-ig gyártottak. Az autó útja a rendőrség sejtése szerint először Japánba vezethetett, majd 2023 végén érkezhetett vissza Európába, Nagy-Britanniába. Ott egy bróker egy amerikai vásárlónak készült eladni, ám ekkor napvilágra került az autó identitása, ami felkeltette a Ferrari és a Metropolitan Police figyelmét: kiderült, ez valóban a Bergertől ellopott autó, amelynek értékét jelenleg 350 000 fontra (161 millió forint) becsülik.

    Berger egyelőre nem reagált nyilvánosan a hírre, és azt sem tudni, az autó visszakerülhet-e majd korábbi tulajdonosához. Az osztrák versenyző 1984 és 1997 között tíz győzelmet szerzett az F1-ben, a Ferrarinál eltöltött hat szezonja közül az 1995-ös volt az utolsó, az ominózus imolai hétvégén is a dobogón állt, egy harmadik hely enyhítette az autólopás okozta sérelmeit. Később is aktív maradt a motorsportban, a BMW-vel és a Toro Rossóval az F1-ben is dolgozott, majd hosszú időn át a DTM-et irányító szervezet vezetőjeként ténykedett 2022 végéig.