Kategória: Fastest Slap

  • Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Gyorsabb volt, mint várták: Megszületett Kevin Magnussen első gyermeke!

    Kevin Magnussen és felesége, Louise február végére, március elejére várták első gyermekük születését. A kislány azonban mindenkit meglepett gyorsaságával, és 7 héttel korábban a világra jött.

    A kislány a Laura nevet kapta, és bár jól van, mivel koraszülött, még a kórházban kell maradnia.

    „Szóval hétfőn megismertem életem szerelmét, mikor Louise és én ezen a világon üdvözölhettük a kicsi lányunkat” – írta Kevin Instagramon. „Micsoda csodálatos érzés szülővé válni. Laura 7 héttel korábban született, szóval még a kórházban vagyunk vele, hogy meggyőződjünk róla, hogy erős és egészséges, mielőtt majd hazavisszük. Szombaton én utazom Amerikába, ami elég nehéz lesz, de elszánt vagyok, hogy menjek és megszerezzem a második győzelmemet is 2021-ben 🙂 ”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kevin Magnussen (@kevinmagnussen) által megosztott bejegyzés

  • Alex Zanardi legutóbbi műtétje után már képes beszélni családjával

    Alex Zanardi legutóbbi műtétje után már képes beszélni családjával

    Alex Zanardi tavaly nyáron szenvedett balesetet a Paralimpia egyik kézzel hajtható biciklis szakaszán Olaszországban. A korábbi kétszeres CART bajnok, illetve paralimpiai aranyérmes azonban legutóbbi műtétje után már családjával is tudott beszélni.

    Zanardi balesetét követően csaknem a 2020-as év hátralévő részét mesterséges kómában kellett, hogy töltse, mindeközben rengeteg műtétet végeztek rajta. Az olasz elvileg decemberben kezdett reagálni a külső ingerekre.

    Nemrég egy speciális műtétnek vetették alá az olasz legendát, melyet végig éber állapotában végeztek. Ez a beavatkozás rendkívül sikeres lett, hiszen Zanardi újra beszélhet családjával. Dr. Frederica Alemanno az Autosprint-nek számolt be az eljárásról, amit egyébként ő hajtott végre:

    „Mindenkit elöntöttek az érzelmek, amikor elkezdett beszélni, egyikünk sem akarta elhinni. Visszatért! És beszélt a családjával is.”

  • Felkészülten várja az autósportos szezont az MNASZ

    Felkészülten várja az autósportos szezont az MNASZ

    (MTI) – Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke szerint a szervezet felkészülten várja az idei szezont, melyben a legfőbb cél az lesz, hogy a nehézségek ellenére is tudjanak hazai és nemzetközi versenyeket rendezni, a nézők pedig visszatérhessenek a pályák szélére.

    A sportvezető az MTI-nek szerdán azt mondta, úgy terveznek, hogy egy normál idényre kerül sor 2021-ben a sportágban, de a vírushelyzet miatt „az élet átírhatja a terveket”.

    „Tavaly már bizonyítottuk, hogy egy világjárvány közepette, soha nem látott nehézségekkel megküzdve is szinte teljes versenyszezont tudunk lebonyolítani, a nemzetközi futamokon pedig a legmagasabb szintű szakmai segítséget nyújtotta az MNASZ, ez az idén sem lesz másképp” – mondta Oláh Gyárfás, és hozzátette, jelentős előrelépés lenne, ha a túraautó-világkupa (WTCR), a gyorsasági kamion Európa-bajnokság (ETRC), valamint a rali Európa-bajnokság (ERC) magyarországi versenyein a hazai nézők élőben szurkolhatnának a magyar indulóknak.

    „A versenyzőknek és a csapatoknak az MNASZ igyekszik megadni a lehető legtöbb segítséget, mert a tavalyi év után most az a legfontosabb, hogy az idén sorra kerülő eseményeken minél többen rajthoz tudjanak állni” – jelentette ki az elnök, kiemelve, hogy Magyarország a 2020-as, nehézségekkel teli esztendőben sem maradt autósportos siker nélkül, ifjabb Érdi Tibor ugyanis pályafutása harmadik Európa-bajnoki címét nyerte meg az ERC2-es kategóriában az első kontinensbajnoki diadalát elérő Csökő Zoltán navigátorral.

    Oláh Gyárfás elmondta, a rali országos bajnokság idei szezonját hétfutamosra tervezik, tartalékeseményként pedig szerepel a tervezetben az év végén a Mikulás-rali. A szövetség tervei szerint a versenysorozat március végén a Salgó-ralival kezdődik, és az október 23-i hétvégén, az ERC-futammal azonos időpontban és helyszínen sorra kerülő Nyíregyháza-ralival zárul. A kettő között a mezőny ellátogat Miskolcra és Kassára, Ózdra és Egerbe, Pécsre és környékére, Székesfehérvárra és Veszprémbe, valamint Mórra is.

    Oláh Gyárfás beszélt arról is, hogy a 2020-as országos ralibajnokság végeredménye változatlanul nem tekinthető véglegesnek, ugyanakkor a ralisport bizottság elutasította a benyújtott felülvizsgálati kérelmet, és érvényben hagyta az általa korábban már közölt eredményt, mely szerint a Hadik András, Kertész Krisztián párosé lett a bajnoki cím. Egy másik felülvizsgálati kérelem elbírálására még várni kell, de ezzel kapcsolatban a héten megszülethet a döntés.

    Magyarországon a tervek szerint az első nagy nemzetközi verseny május közepén a WTCR idénynyitó hétvégéje lesz a Hungaroringen, ahol június 12-13-án kamion Eb-futamot, augusztus 1-jén pedig a Forma-1-es Magyar Nagydíjat rendezik meg. Raliban a mecseki ob-futammal közösen Historic Eb-fordulót rendeznek majd, Nyíregyházán és környékén pedig az Európa-bajnoki mezőny méreti meg magát sorozatban harmadszor.

  • Button McLarennel indult volna tavaly az IndyCarban

    Button McLarennel indult volna tavaly az IndyCarban

    Jenson Button az IndyCar mezőnyéhez csatlakozott volna idén, amennyiben a koronavírus nem húzta volna át a felkészülési terveit.

    A 2020-es év első felében egy pletyka keringett, miszerint Button az Arrow McLaren SP csapatával tesztelt. A bajnok megerősítette, az a felkészülését segítette volna az idei szezonra, amikor az épített és utcai pályákon állt volna rajthoz.

    Az IndyCar azonban eltörölte a szezonközi teszteket, így a britnek nem adódott lehetősége, hogy kipróbálja magát az autóban.

    „Volt lehetősége annak, hogy 2021-ben rajthoz álljak az IndyCarban, de a COVID miatt ez végül nem valósult meg. Pár teszten vettem volna részt a McLarennel.”

    „Kár, hogy így alakult, mert az utcai versenyeken rajthoz akartam állni, az oválokat nem vállalnám. Ha a COVID nem lett volna, akkor valószínűleg ez létrejött volna. De valószínűleg még sokan mondhatják el ezt magukról.”

    Jimmy Johnson is tesztelt volna a brit-amerikai alakulattal, azonban végül a Chip Ganassi Racingnél kötött ki. Az Arrow McLaren SP így is indít egy harmadik autót, állandó pilótái mellett az Indy 500-on Juan Pablo Montoya is velük indul majd.

    Button idei tervei között pedig inkább a DTM szerepel, ahol saját csapatát próbálná ki, szintén McLarennel.

    Az IndyCar mezőnye is csúsztatott az idénynyitón, a jelenlegi helyzet szerint április 11-én indul útjára a szezon, a Barber Motorsports Parkban.

  • Egy Twitter poszt miatt vádolják rasszizmussal a Sainz családot

    Egy Twitter poszt miatt vádolják rasszizmussal a Sainz családot

    Rasszizmussal vádolja a közösségi média a Sainz család birtokában lévő Carlos Sainz Kartingot egy Twitter poszt miatt.

    A spanyoloknál a karácsonyi ünneplés még nem ért véget, ugyanis a hagyományok szerint január 5-én érkeznek meg a Háromkirályok (Reyes Magos), hogy cukorkákkal és ajándékokkal halmozzák el a gyerekeket. Általában felvonulás övezi az eseményt, melynek keretein belül a bölcsek hintón (van ahol hajón vagy tevén) érkeznek meg, és az utcára vonulóknak édességeket osztanak. Az ünnepség kész karneváli hangulatot varázsol a télvíz idejére. Az igazi ajándékozás azonban Vízkereszt napján megy végbe (január 6.), ugyanis akik egész évben jól viselkedtek, azok családi körben kapják meg a királyoktól a kért ajándékokat. A rosszaknak sem marad üres a kezük, ők ugyanis carbónt (szén kinézetű cukorkát) kapnak.

    Erre az ünnepségre akart a Carlos Sainz Karting is reflektálni, ám a háromkirályok kiválasztásánál beleszaladtak egy hibába. A VI. században nevet kapó napkeleti bölcsek (Gáspár, Menyhét, Boldizsár) ugyanis az akkor ismert három kontinenst hivatottak ábrázolni (Európa, Ázsia, Afrika). Így lett Boldizsár színesbőrű király. Ez a reprezentálás azóta is fenn maradt, sőt, hangsúlyos etnikai és társadalmi szerepet is betölt. Ugyanakkor az említett kis videóban Boldizsár megszemélyesítésére nem egy színebsörű férfit kértek fel, hanem úgy döntöttek, hogy valakinek az arcát festik feketére.

    Ez az elhatározás viszont felháborodást keltett a közösségi médiában, ugyanis többen is rasszistának bélyegezték meg a Sainz családot emiatt. Ennek a tettnek ugyanis az angolszász területeken más jelentése is van. Jóval korábban előfordult az, hogy szórakoztatás céljából feketére mázolták az arcukat az emberek, hogy így űzzenek gúnyt a színesbőrű közösségből. Ezeken az „előadásokon” nemcsak a fekete kultúrát figurázták ki, hanem beszédstílusukból is viccet csináltak.

    A rajongók mellett több Youtuber is felemelte a hangját a Sainz Karting videója ellen, köztük volt például Lando Norris „kollégája” Niran Yesufu is (Quadrant csapat tagja).

    ,,Kíváncsi vagyok arra, hogy Carlos Sainz miért nem térdelt le. Talán Spanyolországban a családja szélsőjobboldali kapcsolataival azt a kezdeményezést kellett volna odaajándékozniuk mindenkinek. Tudom, hogy ez egy spanyol tradíció, mivel ez minden évben problémává válik – ám ha azt hiszitek, hogy egy tradíció felmenti ezt a cselekedetet, akkor ostobák vagytok. A lényeg az, hogy hagyjuk el azokat a hagyományokat, amiknek gyökerei a rasszizmusból táplálkoznak, és találjunk ki helyettük újakat. Ez nem olyan kib***ottúl nehéz.”

    A Carlos Sainz Karting nem reagált a negatív kommentekre, ám a videót törölték.

  • Így dob félpályáról kosarat Daniel Ricciardo – VIDEÓVAL!

    Így dob félpályáról kosarat Daniel Ricciardo – VIDEÓVAL!

    Az ausztrál pilóta, Daniel Ricciardo közismerten szereti az amerikai életérzést, így most a téli szünetben is tetten érhető ez abban, ahogyan kikapcsolódik. Mi az LA Lakers helyében egyből draftolnánk is őt, még ha jelenlegi csapata borsos árat is kérne érte.

    Ricciardo az új Instagramos videójában megmutatja ugyanis, hogy kosárlabdázónak sem lenne utolsó, A félpályáról eleresztett dobásától ő is meglepődött, hogy elsőre bement. Persze nagy kópé ő, azért jó lenne tudni, hogy valójában hány kísérlete is volt…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

     

  • Habsburg Ferdinánd és Lewis Hamilton is Horvátországért imádkozik

    Habsburg Ferdinánd és Lewis Hamilton is Horvátországért imádkozik

    Habsburg Ferdinánd és Lewis Hamilton az Instagramon emlékezett meg a horvátországi történésekről.

    December 28-án ébredtek földmozgásra a szomszédos ország lakói, ugyanis Zágrábtól délre, Petrinja és Sisak közelében M=5,4-es erejű rengés keletkezett. Ezt a „rázkódást” Magyarország dél-dunántúli régiójában is lehetett érezni, csak úgy, mint a 4,9-es utórezgést.

    Ekkor viszont még nem sejtette senki, hogy a következő nap ennél is nagyobb földrengés rázza meg a térséget. Kedden ugyanis 12:20 körül egy M=6,4-es mozgás következett be, ami még nagyobb katasztrófával sújtotta a horvátokat. 7 halálos áldozatot követelt a földmozgás, emellett többen megsérültek, míg a házak nagy része megrongálódott avagy  teljesen lakhatatlanná vált. A rengést ezen felül még 11 országban lehetett észlelni, (Bosznia-Hercegovina, Csehország, Németország, Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Montenegró, Olaszország, Románia és Magyarország) hazánkban egyes területeken kisebb anyagi károk is keletkezetek.

    Szerda reggel ismét Magyarországon is érezhető (Dél-Dunántúl) utórezgések ütötték fel a fejüket, míg Horvátországban szinte óránként-kétóránként jelentkeznek azóta is a térségben érezhető földmozgások.

    A katasztrófa sújtotta területen élők segítésére így több gyűjtés is indult.

    A Horvát Vöröskereszt kezdeményezését Habsburg Ferdinánd is megosztotta egy Insta-sztori keretein belül. A fiatal versenyző az információs link megadása mellett egy Thinking of you Croatia (Gondolunk rád Horvátország), #PrayforCroatia (Imádkozzunk Horvátországért) képpel együtt biztatta adakozásra követőit.

    Lewis Hamilton figyelmét sem kerülték el a történések, a brit világbajnok ugyanis Insta-sztoriban egy kép megosztásával fejezte ki együttérzését:

    ,,Átkozottul szomorú ezt látni. A gondolataim és az imáim veled vannak Horvátország.” – írta a hétszeres világbajnok.

     

  • Vettel: A világnak jobban kellene hallgatnia Greta Thunbergre!

    Vettel: A világnak jobban kellene hallgatnia Greta Thunbergre!

    Sebastian Vettel szerint a világnak oda kellene figyelnie arra, amit Greta Thunberg mond.

    A német versenyző nemrég egy interjú keretein belül mondott véleményt a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain. A ferraris szerepvállalása és pályafutása, valamint Grosjean balesete mellett, éles bírálatot kapott a sportág is, ugyanis a négyszeres világbajnok nem elégedett az F1 „környezettudatos lépéseivel.”

    A 33 éves pilóta maga is kampányol a környezetvédelem mellett, amit cselekedetei is alátámasztanak. Az Aston Martin leendő versenyzője ugyanis nem egy alkalommal dorgálta meg például az újságírókat az „elejtett” flakonok miatt, sőt ő volt az első aki ezután elkezdte eltakarítani azokat. Ezen felül ha teheti inkább a tömegközlekedést alkalmazza, ha el akar jutni valahova, így amikor csak tudja kerüli a felesleges autózgatásokat.

    Vettel számára fontos a környezettudatosság és az olyan fiatalok szemlélete, akik kiállnak emellett. A versenyző így rendkívül hasznosnak tartja azt, hogy a kamaszkorban lévő Greta Thunberg a klímaváltozásról és annak veszélyeiről beszél. A 17 éves lány által felkapott Friday for Future mozgalom az egész világot bejárta már. Hatására az utcára egyre többen vonulnak ki, és mondják el véleményüket a bolygónkat fenyegető éghajlatváltozásról és a környezet megóvásáról. A német szerint ez igen inspiráló, ezért reméli, hogy folytatódni fog ez a mozgalom, és meg is hallgatják a mondandóját az illetékesek.

    ,,Úgy tűnik, az idősebb generációk nehezebben fogadják be a fiatalok mondandóit. Ám tiszteletet kellene tanúsítaniuk és meg kellene hallgatniuk őket. Greta Thunberg által kapott olyan nagy figyelmet a Friday for Future mozgalom is. Kívülről nézve, mindennap, minden cselekedetével a meggyőződése mellett áll ki. Ez igazán inspiráló.” – magyarázta a heppenheimi, miközben hozzátette, hogy azt is kedveli a svéd hölgyben, hogy nem ítélkezik azok felett, akik másképp vélekednek.

    Forma-1-es versenyzőként Vettel tisztában van azzal, hogy nem lehet teljes körű „aktivista”, hiszen az autósport ezen ága nem feltétlenül a környezettudatottság mintapéldája.

    ,,F1-es pilótaként az emberek szemében csak ritkán tűnhetek úgy fel, mint környezetvédő. Ugyanakkor ez nem ezt jelenti, hogy nem akarok vagy épp nem tudok tenni semmit.” -tette hozzá a négyszeres világbajnok.

  • Megszületett Jenson Button második gyermeke!

    Megszületett Jenson Button második gyermeke!

    Jenson Button menyasszonya, Brittny, második gyermeküknek adott életet a minap.

    Kisfiuk egy kishúgot kapott, aki a Lenny Monrow Button nevet kapta.

    „Üdv, Lenny Monrow Button ? Anya és apa már most fülig szerelmesek. Neki vannak a legcukibb kis gödröcskéi, pont mint a nagy tesójának, Hendrixnek. Britt remekül van és lábadozik” – írta Instagramon a büszke apuka.

    Az F1-es közösség is gratulált Buttonéknak első lányukhoz. Többek között George Russell, Rubens Barrichello, Christian Horner, Jos Verstappen.

    A legjópofább üzenetet Tom Coronel hagyta: „Gratulálok ? A gyémántok ? egy örökre szólnak. Most, üdv a Föld bolygón Lenny, egy gyönyörű helyen, ahol anya és apa szép helyeket fog neked megmutatni. Most hagyd anyát egy kicsit pihenni, apát pedig tartsd ébren. ?.”

    A pár első gyermeke, Hendrix Jonathan Button 2019 júliusában született.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés

     

     

     

  • Brown: Montoya az egyik legnagyobb tehetség akit valaha is láthattunk

    Brown: Montoya az egyik legnagyobb tehetség akit valaha is láthattunk

    Zak Brown szerint Juan Pablo Montoya az egyik legnagyobb tehetség, aki valaha is érkezett a csapathoz, hiszen nemrég ismertté vált, hogy a McLarennel indul jövőre az Indy 500-on a kolumbiai. A Forma-1-ben Montoya már vezetett a brit csapatnál, 2005-2006-ban, 2021-ben pedig velük tér vissza a legendás versenyre, amelyet már megnyert 2000-ben és 2015-ben.

    Sokak szerint ő egyike azon legjobb Forma-1-es versenyzőknek, akik soha nem nyertek világbajnokságot, és Brown, a McLaren vezérigazgatója is úgy véli, hogy ritkán volt a csapatnál ekkora tálentum. Az Autosport magazinnak így nyilatkozott:

    „Mindig is rajongtunk Juan Pablo Montoyáért, azt hiszem, kicsit mindenki. Egyike a született tehetségeknek, akit mi is láthattunk versenyezni. és már van múltja a McLarennel is. Elképesztően sikeres az Indianapolis 500-on, azon kevés alkalommal amikor indult, kétszer megnyerte. Versenyzett már nálam az United Autosportsnál a Le Mansban pár éve, így volt rá alkalmam, hogy dolgozhassak vele. Ugyanakkor mindig is a barátom volt. Így amikor felmerült a harmadik autó, akkor tudtam, hogy a két fiatal de kevésbé tapasztalt pilótánk mellé egy tapasztalt, nagynevű pilótát akartunk, aki akár megnyerheti ezt a versenyt, ezzel is erősítve a McLaren történelmét. Az pedig nagyon is világos volt, hogy csak egy ilyen legény akad.”

    Brown elárulta azt is, hogy tavaly volt olyan terve is, hogy Montoyát együtt versenyeztesse Fernando Alonsóval, amely egy elég ütős páros lett volna. A szerződései miatt azonban erre nem volt mód, árulta el:

    „Megpróbáltam azt, hogy Juan Pablo már 2019-ben versenyezhessen nálunk, de szerződése volt, és nem engedték másutt indulni. Ez volt a második alkalom, hogy megpróbáljuk megszerezni őt az Indy 500-ra, és mivel már nem volt kontraktusa, ezúttal a szolgálatunkba tudott már állni.”

    Montoya nélkül így idén Patricio O’Ward és Oliver Askew mellett Alonso vezethetett, O’Ward hatodik lett a versenyen, a többiek az első húsz helyezetten kívül értek célba.