Kategória: Fastest Slap

  • Ezen egykori F1-es pilóták vesznek részt az idei Indy 500-on!

    Ezen egykori F1-es pilóták vesznek részt az idei Indy 500-on!

    Ezen a héten vasárnap kerül majd megrendezésre a 105. Indy 500 a világ egyik legismertebb versenypályáján, az Indianapolis Motor Speedwayen. Ezen legendás versenyen pedig számos olyan Forma-1-et is megjárt versenyző képviselteti magát, mint Marcus Ericsson, Juan Pablo Montoya és Takuma Sato. Utóbbi két pilóta már két alkalommal is ünnepelhetett győzelmet egy üveg tej társaságában.

    Az előbb említett három név közül nagy meglepetésre Ericsson a legtapasztaltabb. A svéd pilóta ugyanis a 2014-től 2018-ig tartó F1-es karrierje során 97 versenyen állt rajthoz. Ericsson nem igazán volt sikeres a száguldó cirkuszban, amit az is megmutat, hogy a legjobb eredménye mindössze egy nyolcadik hely volt még a 2015-ös Ausztrál Nagydíjról. Ezzel szemben az Indy Carban már dobogója is volt és az idei Indianapolis 500-on a kilencedik helyről rajtolhat majd.

    Montoyát nem kell bemutatni senkinek, ugyanis a kolumbiai fenegyereket szinte minden motorsport rajongó ismeri. A kétszeres Indy 500 nyertes kolumbiai 2001-ben érkezett meg a Forma-1-be a Williams BMW csapatával és már újoncként győzni tudott a monzai versenyen. Ezen sikerén kívül még hat alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején. Montoya viharosan, szezon közben távozott a száguldó cirkuszból a 2006-os szezon közben, miután megromlott a kapcsolata a wokingiak akkori csapatfőnökével Ron Dennisszel. A kolumbiai ász az Arrow McLaren SMP csapatával szerezheti majd meg harmadik sikerét Indianapolisban, azonban a harminc fős mezőnyből mindössze a huszonnegyedik legjobb időt autózta a kvalifikáción.

    Sato 2002-től 2008-ig volt tagja a száguldó cirkusz mezőnyének és ezen idő alatt 92 futamon állt rajthoz. A japán veterán a BAR Hondánál, a Jordannél és a Super Aguri Honda csapatainál versenyezhetett az F1-ben több-kevesebb sikerrel. Satonak nehéz dolga lesz, ha nyerni szeretne a legendás 500 mérföldes versenyen, ugyanis csak a tizenötödik helyet szerezte meg az előző heti időmérőn.

    Azonban nem csak Satonak és Montoyának termett babér a nyugati kontinensen. Az egykori F1-es pilóták közül például több világbajnoknak is sikerült Indy 500-at nyernie. Ilyen pilóta volt például Jaqcues Villeneuve, Jim Clark, Emerson Fittipaldi és Mario Andretti.

    Már csak ezért is lesz érdemes figyelemmel követni a vasárnapi versenyt, amit az Arena 4-en lehet majd élőben figyelemmel követni.

  • A bajnoki tabella élére állt Tim Gábor

    A bajnoki tabella élére állt Tim Gábor

    A hazai, Hungaroringen megrendezett első hétvége után Tim Gábor a bajnokság második helyén érkezett az ausztriai Red Bull Ringre, ahol az FIA Swift Cup Europe idei második fordulóját rendezték. A második hétvégén tovább gyarapodott a mezőny, közel harminc autó várta a két versenyt. A hatszoros bajnok Tim mindkét versenyen dobogóra állt és vezeti a bajnokságot.

    Az ausztriai hétvége programja sűrű volt, két nap alatt rendezték meg az edzéseket, az időmérőt és a két versenyt. Tim a kvalifikáción ugyan sokáig vezetett, a végén sokan előzték meg, így csak a nyolcadik rajthelyet szerezte meg.

    „Nem jól taktikáztunk. Azt vártuk, hogy egyre jobban elered az eső és teljes esős setuppal készültünk. Az elején jó is volt, de az eső alábbhagyott és elállt így lényegében lábon lőttük magunkat. Másik hibát is vétettünk, a végén kiálltunk a bokszba, pont mikor a legjobb volt a pálya, és sorra előztek meg minket. Nagyon sajnálom, mert meg lehetett volna szerezni az első helyet és a vele járó pontot.” – bánkódott Tim az elhalasztott lehetőség miatt.

    A szombati két versenyre is esőt jósoltak, ám a csapadék végig elkerülte a pályát, mikor a bajnokság mezőnye a pályán volt. Tim az első versenyen a nyolcadik helyről rajtolt, és nagy küzdelem árán tudott előrébb kerülni, végül második lett, de a nemzetközi értékelésben mégis győztesként állhatott a dobogóra.

    „A bajnokságban egyre több junior pilóta (16 év alatti) indul, ami nagyon jó. Ők ugyan nem kaphatnak az FIA bajnoki értékelésben pontokat, de ettől még meg kell küzdeni velük a pályán. Az első versenyen felértem a harmadik helyre, előttem Rácz Gergő és Bucsi Attila volt. Mindketten nagyon ügyes junior pilóták, Michelisz Norbi csapatában, a M1RA színeiben. Gergőt nagy nehezen sikerült legyűrnöm, nagyon gyors volt a kocsija az egyenesekben, nehéz volt megcsípni. Bucsi Attila addigra már nagy előnyt autózott ki, nem is tudtam volna utolérni, így elengedtem az üldözését, nem akartam jobban elhasználni a gumikat. Így ha a pályán nem is, de a bajnokság szempontjából győztem az első versenyen és átvettem a bajnokságban a vezetést” – foglalta össze Tim az első verseny történéseit.

    A szombati második versenyre megfordult a rajtrács és Tim a hetedik helyről rugaszkodhatott neki a futamnak. Azonban a rajtnál hátrányba került, majd a Safety Car hajtott a pályára és újabb helyezést bukott. A futam második felére már a harmadik helyen autózott és ott is intették le. Az FIA értékelést a második helyen zárta.

    „A rajt jól sikerült, de nem tudtam hármasba váltani, ketten elmentek mellettem. Majd belengették a sárga zászlót és az SC táblát. Meglepve tapasztaltam, hogy többen előzgetnek, sőt a célegyenesben néhányan összeütköztek. Én csak néztem, mint egy mozifilmet, mintha csak én láttam volna a sárga zászlókat. A Safety Car szakasz alatt is elmentek mellettem, ami megdöbbentett, de bíztam abban, hogy ezt majd büntetni fogják. Ez nem történt meg, A futam második felére Báldi Gergővel küzdöttem a harmadik helyért, de az Ő kocsija is piszok gyors volt az egyenesben, nem tudtam támadni. A harmadik hely jó, pláne, hogy ez a bajnokságban a másodikat jelentette.” – elemezte a második futamot Tim.

    A bajnokság második fordulója után, öt futamon van túl a mezőny, minden versenyen dobogóra állt Tim Gábor és már 16 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot.

    „Jó, hogy már most ekkora előnyünk van, de kicsit aggaszt, amit láttam a Hungaroringen és a Red Bull Ringen. Nem elég jó a tempónk az egyenesben. Nem tudok még szélárnyékban sem közelíteni néhány autóhoz. Vagy a többiek jöttek rá valamire, vagy a mi beállításainkkal van baj. Ezeket a turbós autókat nehéz jól vezetni, hogy a legjobb gyorsulást elérd. Ezen dolgoznunk kell még, mert gyors pályák jönnek, Salzburgring és majd Slovakiaring.” – zárta le a hétvégét Tim.

    Az FIA Swift Cup Europe bajnokság június 11-13-án folytatódik az ausztriai Salzburgringen.

  • Indy 500: Tejet választott a mezőny, bár van, aki inkább kakaót!

    Indy 500: Tejet választott a mezőny, bár van, aki inkább kakaót!

    Az Indy 500, a világ egyik legnagyobb motorsporteseménye, mely többek között a hagyományokról is szól. Az egyik legkiemelkedőbb hagyomány az, hogy a győztes versenyző mindig egy üveg tejjel ünnepel.

    A versenyzők többnyire isznak egy-két kortyot, majd a maradékot magukra locsolják.

    A verseny előtt pedig minden egyes résztvevő előre leadja a „rendelését”, hogy győzelem esetén milyen tejet szeretne inni. A tejről pedig az American Dairy Association Indiana felelős.

    A választott tej lehet teljes tej (legalább 3,50% zsírtartalmú), 2%-os tej, vagy zsírmentes tej.

    Mit választottak a versenyzők a 2021-ben?

    Mint mindig, most is a teljes tej a legnépszerűbb választás a versenyzők körében – bár Juan Pablo Montoya inkább a csokoládés tejet/kakaót választana. Míg Ed Carpenter és Simona de Silvestro, ha tehetné, írót kérne.

    Az írós hagyomány az 1936-os Indy 500-ra nyúlik vissza.

    „A háromszoros Indianapolis 500-as győztes, Louis Meyer rendszeresen ivott írót, hogy felfrissüljön a forró napokon, és az 1936-os futam megnyerése után, a Victory Lane-en is ivott egy keveset belőle. Az akkori Milk Foundation egyik vezetője annyira megörült ennek, amikor másnap reggel meglátta a jelenetet az újság sportrovatában egy fényképen, hogy megfogadta, gondoskodik róla, hogy ez a következő években is megismétlődjön. 1947-55 között már nem kínáltak tejet, de 1956-ban újra feltámasztották a gyakorlatot, és azóta is hagyomány” – közölte az Indianapolis Motor Speedway.

    Az író ma már nem választható, ezért a vasárnapi Indy 500 után az Amerikai Tejipari Szövetség Indiana állambeli szervezetének kijelölt „tejes emberei” a fent említett három tejválasztékkal érkezik a helyszínre.

    Végül 21 versenyző választotta a legzsírosabb, 12 versenyző pedig 2%-os tejet. A zsírmentesre senki sem szavazott.

    Az idei Indy 500 nevezőiről ide kattintva olvashatsz, míg a versenyt Magyarországon az Aréna 4-en lehet majd nézni, május 30-án, vasárnap, 18.15-től.

     

  • Összeállt az Indy 500 rajtrácsa, női alakulattal az indulók között!

    Összeállt az Indy 500 rajtrácsa, női alakulattal az indulók között!

    Az IndyCar-bajnokság éllovasa, Scott Dixon indulhat majd élről 105. Indy 500-as versenyen, miután megnyerte a leggyorsabb kilenc versenyző szétlövését.

    Rajta kívül az előző versenyt megnyerő Rinus Veekay, az oválpályás versenyeken induló Tony Kanaan és Ed Carpenter, valamint az Indy-specialista Hélio Castroneves is bejutott az első három sorba.

    Dixon negyedik Indy 500-as pole-ját szerezte, mindössze 3 század mérföld/órás előnnyel – itt nem másodpercekben, hanem átlagsebességben mérik a köridőt – az Andretti fiatal versenyzője, Colton Herta előtt.

    Az ex-F1-esek közül Marcus Ericsson végzett a legjobb helyen, épp bekerülve a végső „Fast Nine”-ba, kilencedik lett. Mögötte eggyel Alexander Rossi végzett, a Romain Grosjean helyén induló Pietro Fittipaldi pedig 13. lett.

    Bár a hosszú verseny miatt nem sokat számít a rajtsorrend, a tavalyi győztes Takuma Sato csak 15. lett, az alkalmi induló Montoya pedig három sorral hátrébb kapott csak helyet.

    A vigaszágon (Bump Day) meglepetésre a Team Penske bajnokának, Will Powernek is indulnia kellett, de sikerült megszereznie az utolsó három hely egyikét.

    Az utolsó induló jogát Simona de Silvestro szerezte meg, aki női csapatfőnökkel is indul a nemi egyenlőség jegyében, ezzel pedig történelmet írnak az amerikai sorozat történetében. Beth Paretta autóját ugyanúgy a sorozat tulajdonosa, a Penske készíti fel.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

     

    A 2021-es Indy 500 rajtrácsa:

    Sor Belső Középső Külső
    1. ?? Scott Dixon
    Chip Ganassi Racing
    ?? Colton Herta
    Andretti Autosport
    ?? Rinus Veekay
    Ed Carpenter Racing
    2. ?? Ed Carpenter
    Ed Carpenter Racing
    ?? Tony Kanaan
    Chip Ganassi Racing
    ?? Álex Palou
    Chip Ganassi Racing
    3. ?? Ryan Hunter-Reay
    Andretti Autosport
    ?? Hélio Castroneves
    Meyer Shank Racing
    ?? Marcus Ericsson
    Chip Ganassi Racing
    4. ?? Alexander Rossi
    Andretti Autosport
    ?? Ed Jones
    Dale Coyne Racing
    ?? Patricio O’Ward
    Arrow McLaren SP
    5. ?? Pietro Fittipaldi
    Dale Coyne Racing
    ?? Felix Rosenqvist
    Arrow McLaren SP
    ?? Takuma Sato
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    6. ?? James Hinchcliffe
    Andretti Autosport
    ?? Scott McLaughlin
    Team Penske
    ?? Graham Rahal
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    7. ?? Conor Daly
    Ed Carpenter Racing
    ?? Jack Harvey
    Meyer Shank Racing
    ?? Josef Newgarden
    Team Penske
    8. ?? JR Hildebrand
    A.J. Foyt Enterprises
    ?? Santino Ferrucci
    Rahal Letterman Lanigan Racing
    ?? Juan Pablo Montoya
    Arrow McLaren SP
    9. ?? Marco Andretti
    Andretti Autosport
    ?? Simon Pagenaud
    Team Penske
    ?? Sébastien Bourdais
    A.J. Foyt Enterprises
    10. ?? Stefan Wilson
    Andretti Autosport
    ?? Max Chilton
    Carlin
    ?? Dalton Kellett
    A.J. Foyt Enterprises
    11. ?? Sage Karam
    Dreyer & Reinbold Racing
    ?? Will Power
    Team Penske
    ?? Simona de Silvestro
    Paretta Autosport
    Nem tudott kvalifikálni:
    ?? Charlie Kimball (A.J.Foyt Enterprises)
    ?? RC Enerson (Top Gun Racing)
  • Az Indy 500 tesztnapját néző Magnussen menne tesztelni is

    Az Indy 500 tesztnapját néző Magnussen menne tesztelni is

    Kevin Magnussen szeretne magának egy IndyCar tesztet, miután tűzközelből figyelhette a legendás Indy 500 első tesztnapjait. A dán pilóta idén a Chip Ganassi csapat sportautós csapatával versenyez idén, így beugrott Indianapolisba is, ahol belehallgathatott a szintén korábbi Forma-1-es pilóta, Marcus Ericsson csapatrádiózásába is. Magnussen a BT újságnak nyilatkozott:

    „Először a lelátón néztem a körözést az 1-es, majd a 2-es kanyarban. Szinte egészen a pálya széléig le tudtam menni, ahol az autók 390 km/h-val suhannak bele az 1-es kanyarba, fékezés nélkül.”

    A 28 éves Magnussen, akinek apja Jan versenyzett Amerika elsőszámú formaautós kategóriájában elárulta, hogy szólt a főnökének, hogy érdekelné őt egy IndyCar teszt:

    „Chip Ganassi pontosan tudja, hogy mennyire odavagyok az IndyCar-ért. Annyiszor mondtam már neki. Ha lenne egy teszt, én készen állok. Jövőre a Peugeot új Le Mans csapatában fogok versenyezni, és ez a szerződés előzetesen három évre szól, így nehéz lenne az Indy 500-on rajthoz állnom. Ugyanakkor még mindig fiatal vagyok. Egyszer szeretnék vezetni egy IndyCar autót oválon, ez nem is kérdés. Jobban is izgatnak jelenleg az oválpályák, mint a hagyományos versenypályák. Őrületesen vad dolog ez.”

  • Különleges sisakok az idei Monacói Nagydíj hétvégéjén!

    Különleges sisakok az idei Monacói Nagydíj hétvégéjén!

    A Monacói Nagydíj mindig is különleges helyet foglalt el a versenynaptárban. Az évek alatt sokan készültek valamivel erre a hétvégére, mutatjuk az idei kínálatot.

    Évről-évre mindig történik valami rendhagyó a hercegség utcáin. Most a mezőny negyede döntött úgy, hogy változtat a megszokott fejfedőjén.

    A McLaren nagy dobással készül erre a versenyre. Az autók különleges, narancs-türkiz festése mellett a pilóták is hasonulnak a retro életérzéshez.

    Norris a színek megváltoztatása mellett egy régi motorosszemüveget adott hozzá a sisakjához (csak festésben). Ricciardo pedig teljesen visszanyúlt az egyszerű megoldásokhoz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

    A Williams istálló mindeközben mérföldkőre megünneplésére készül, ennek megfelelően George Russell és Nicholas Latifi is megemlékezik az istálló 750. futamáról.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Nicholas Latifi (@nicholaslatifi) által megosztott bejegyzés

    A mezőnynek ezenfelül még van egy monacói pilótája is Charles Leclerc személyében. Őt eddig utolérte a hazai átok, most azonban a nemzet legnagyobb motorsportos hőse, Louis Chiron előtt tiszteleg.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

    A Forma-1 előtti időszak kiemelkedő versenyzője maga is megnyerte hazai versenyét, még 90 évvel ezelőtt, 1931-ben. Az idei Monacói Nagydíj kicsit róla is szól, hiszen emlékét a Tabac utáni, illetve az uszoda előtti sikán őrzi.

  • Itt a hétvégi tévés program! Már ma indul a móka!

    Itt a hétvégi tévés program! Már ma indul a móka!

    Monacóba érkezett a Forma-1-es és Formula 2-es mezőny! Ennek apropóján pedig meghoztuk a hétvégi tévés programot.
    Ne feledjétek, Monacóban csütörtökön rendezik az első- és második F1-es szabadedzést, péntek az F1-nek szünnap, „csak” az F2-nek lesz egy sprintversenye!

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Híres média mogult cserkészett be Lewis Hamilton!

    Híres média mogult cserkészett be Lewis Hamilton!

    Lewis Hamilton nemrég a híres média és sport mogul Penni Thow-val kötött szerződést.

    A brit versenyző már korábban elmondta, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy több színesbőrű dolgozhasson a motorsportokban. Ennek kapcsán létrehozta a Hamilton Bizottságot, valamint nemrég a Team X44 alapítójaként az Extreme E-ben is feltűnt.

    A versenyzés mellett azonban a hétszeres világbajnoknak nincs ideje mindent egyedül működtetni. Mivel a szezon előtt Marc Hynes-al elváltak útjaik, a Mercedes versenyzőjének új segítőt kellett találnia. Így került a képbe Penni Thow, aki a Project 44 felépítésében fog segédkezni a 36 éves pilótának. Az új „vállalkozás” Hamilton jótékonysági, vállalkozói és szórakoztatóipari tevékenységeit fogja összekapcsolni, aminek irányítását legújabb munkatársára bízza majd.

    ,,Lewis (Hamilton) még jó néhány évig teljesen elkötelezett szeretne maradni a versenyzői karrierje iránt. Ezzel a partnerséggel viszont lesz arra lehetősége, hogy hosszútávon növelje és építse új vállalkozásait.” – nyilatkozta az Autosport.com-nak egy a Project 44-hez közelálló forrás.

    A kanadai születésű Thow már régóta New Yorkba helyezte át székhelyét. A befektetési és tehetségtanácsadói Cooper cég alapítója és vezérigazgatójaként a hölgy a szórakoztatóiparban, a médiában, a divatban, a sportban, a technológiában és a filantrópiában is érdekelt.

    Az amerikai Scooter Braun mellett dolgozva együttműködött többek között Justin Bieberrel, Ariana Grandéval, Demi Lovatóval, és J Balvinnal.

    Thow segített megszervezni többek között Ariana Grande  One Love Manchester jótékonysági koncertjét, ami a 2017-es robbantások miatt jött létre, és amin 17 millió font gyűjtöttek össze a Brit Vöröskeresztnek. Elismerést kapott  emellett Bieber Give Back Philippines kampányának megalkotása miatt, ahol is a Haiyan tájfun károsultjainak hozta létre egy segélyalapot.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Penni Thow (@pennithow) által megosztott bejegyzés

     

  • Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Grosjean megszerezte első dobogóját az Indy GP-n!

    Indianapolisi győzelmével Rinus Veekay lett – öt verseny alatt – a harmadik versenyző, aki első győzelmét ünnepelhette az IndyCarban, Grosjean előtt.

    A francia a többiek reakcióját nem várva jött el a pole-ból, majd ugyanezt a gördülő rajtos taktikát alkalmazta az első körös koccanások miatt kijövő biztonsági autó után is.

    Féltávig senki nem volt rá veszélyes, akkor állt ki a boxba, és ment el mellette meleg gumikon holland vetélytársa. Veekay előtte egy Alex Palou és Jimmie Johnson között bemutatott előzésnek köszönhetően került Grosjean mögé.

    Korábbi kiállása miatt még egyszer feladta a vezetést a franciának, de az alávágás másodszor is működött, így 5 másodperces előnnyel ért célba.

    Az Ed Carpenter Racing 2016 óta először nyert versenyt, Grosjean pedig a 2015-ös Belga Nagydíj után állhatott újra dobogóra.

    „Bahrein szörnyű volt, de az életem szempontjából egy nagyszerű tapasztalat. Az emberek támogatnak, ezt érzem.” – emelte ki Grosjean.

    „Amióta itt vagyok az Egyesült Államokban, csak mosolygok. Nagyon boldog vagyok ,hogy itt versenyezhetek.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés

  • Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Csak védettségi igazolvánnyal lehet kilátogatni idén a Magyar Nagydíjra

    Az már korábban biztos volt, hogy a tavalyi futammal ellentétben, idén már lehetnek nézők a Forma-1-es Magyar Nagydíjon. Most pedig az is kiderült, hogy milyen feltételek teljesülése esetén vehetnék részt rajta nézők.

    A Hungaroring hivatalos oldalán már olvasható, hogy a Magyar Nagydíjra csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet menni, amit megerősített Schanda Tamás – az Innovációs és Technolgiai Minisztérium államtitkára – is egy facebook videóban.

    „A Formula 1-es és más nemzetközi sorozatok idei magyarországi futamait a tervek szerint nyitott kapukkal, nézők előtt szervezik meg, persze a mindenkori járványügyi előírásokat betartva. Így a Hungaroringen szoríthatnak a kedvenceiknek a védettségi igazolvánnyal rendelkező, hazai szurkolók.” – jelentette be az államtitkár.

    Idén tehát a Túraautó Világkupa (Michelisz Norbert), a Kamion Európa-Bajnokság (Kiss Norbert) és a Forma-1-es hétvégére (Formula 3: Tóth László), valamint más hazai és nemzetközi versenyekre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkező szurkolók mehetnek be.