Kategória: Fastest Slap

  • Most a Liberty új projektje vagy egy kiscsapat nyerte az Indy 500-at?

    Most a Liberty új projektje vagy egy kiscsapat nyerte az Indy 500-at?

    Az idei Indy 500 a mindenképpen emlékezetes marad, Hélio Castroneves ugyanis beállította a legjobb győzelem rekordját. Ami igazán különleges, hogy mindezt egy kiscsapattal tette.

    A brazil veterán – bár bajnoki címe sincs – már negyedszerre győzött a híres oválon. Legutóbb 2009-ben, először pedig kereken 20 éve ünnepelhetett Indianapolisban.

    Ezzel csatlakozott a verseny történetének leghíresebbjeihez, A.J.Foyt, Al Unser és Rick Mears is négyszer tudott nyerni. Ez a jelenlegi rekord.

    Castroneves eddig mindig a Penske színeiben indult, most azonban egy elég ismeretlen csapattal tudta megszerezni 12 év után első Indy 500 győzelmét.

    Az IndyCar mezőnyének egységesen a kasznit a Dallara, az aeroscreent a Red Bull, a motorokat pedig a Honda és a Chevrolet gyártja. Az autók között tehát nincs nagy különbség. A nagyobb költségvetésű csapatok annyiból élveznek előnyt, hogy jobb mérnököket és pilótákat tudnak szerződtetni, illetve több autót tudnak indítani.

    Ilyen például az Andretti Autosport, a Chip Ganassi Racing vagy – az IndyCar sorozat és az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa – a Team Penske is. Nekik általában van lehetőségük arra is, hogy néhány versenyen még egy autót indítsanak.

    Ez a három csapat négy-négy autóval rendelkezik a mezőnyben. Általában Indy 500 győztesek (Andretti: Alexander Rossi & Ryan Hunter-Reay, Ganassi: Scott Dixon & Tony Kanaan, Penske: Will Power & Simon Pagenaud), bajnokok (a fentiek közül Rossin kívül mindenki) vagy más szériákból jól ismert versenyzők (Marcus Ericsson, Jimmie Johnson & Scott McLaughlin) ülnek ezekben az ülésekben.

    Persze, – ahogy ezt az idei év is mutatja – mindez nem garancia a sikerre. Az egyenlő autók és feltörekvő fiatalok miatt gyakran születik a papírformától eltérő eredmény. Az idei Indy 500-győztes csapat, a Meyer Shank Racing például csak 2017 óta a mezőny tagja. Ráadásul csak tavaly futották első teljes szezonjukat Jack Harvey-val.

    Az idei Indy 500-on először volt két autójuk egyszerre a mezőnyben. A tapasztalt Hélio Castronevesnek köszönhetően első versenyüket – rögtön a legfontosabbat – nyerték.

    Előtte Michael Shank csapata inkább a sportautók világában mozgott. A tavalyi szezon előtt pedig mindig egy másik nagyobb csapat (Andretti vagy az Arrow McLaren SP elődje) technikai segítségével vettek részt néhány IndyCar versenyen.

    De hiába a kis történelem, nem őket gyámoltalannak tekinteni. A társtulajdonos, Jim Meyer annak Sirius XM-nek volt az igazgatója, amely cég nagy részét a Forma-1-et is felvásárló Liberty Media birtokolja.

    Ráadásul télen a Liberty közvetlenül is befektetett a csapatba. Így bőven van a vitorlájukban szél, a bővítés nem véletlenül történt. Az Indy 500 győzelem nagyott dob az együttes ázsióján. Könnyen lehet, hogy jövőre őket is több autóval láthatjuk az IndyCarban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés 

  • Norris is szeretné egy napon teljesíteni az Indy 500-at

    Norris is szeretné egy napon teljesíteni az Indy 500-at

    Lando Norris elmondta, ő is szeretné teljesíteni az Indy 500-at, ám nem karrierje ezen szakaszán.

    A brit pilóta remekül kezdte az idei évet. Kétszer már dobogóra állhatott, míg jelenleg az egyéni pontverseny harmadik pozícióját foglalja el. Ugyanakkor a 21 éves versenyzőt nemcsak a Forma-1 köti le. Online már megérette magát tavaly például a virtuális Indy 500-on, és mivel az Arrow McLaren SP-hez egyértelmű szálak fűzik, szívesen teljesítené a rendes futamot is.

    Norris az verseny alatt az Sky Sport stábjával kiegészülve az MTC-ből (McLaren Technology Center) közvetítette az eseményt, így minden mozzanatát átélte a vasárnapi viadalnak:

    ,,Természetesen nézni szoktam. Általában a Monacói Nagydíj táján rendezik meg, de figyelemmel kísérem. Próbálok annyi IndyCar versenyt nézni, amennyit csak tudok. Jelenleg viszont ez nem egy olyan dolog, amit csinálni szeretnék, mert most a Forma-1-es karrieremre akarok koncentrálni. Ám a jövőben elgondolkozom ezen. Egyszer szeretném teljesíteni a versenyt, de az nem mostanában lesz.” nyilatkozta a McLaren versenyzője a RACER-nek.

    A brit pilóta szerint bizonyos szinten összehasonlítható a Monacói Nagydíj és az Indy 500-as futam. Ugyanakkor az utóbbi egyedülálló kihívásai a vezetés szempontjából vonzóbbak a számára.

    ,,A történelem is különlegessé teszi. Az én szememben többet ér az, hogyha megnyerem a bajnokságot, mint az, hogy nyerhettem Monacóban. Ott a történelemi háttér teszi csodálatossá a győzelmet, mert ha az első helyről indulsz, és az első kanyarban még mindig ott vagy, akkor nagy az esély arra, hogy meg is nyered. Nem feltétlen kell hihetetlen dolgokat tenned a győzelemért. Ellentétben az Indy 500-al, ahol is a stratégiával, az üzemanyaggal és ehhez hasonló dolgokkal kell játszanod ahhoz, hogy első legyél. Monacóban ez nem feltétlenül van meg, ott csak a történelem és a hangulat varázsolja különlegesé az eseményt. Én annyira nem rajongók a történelemért, viszont nyerni akarok ott, mivel az mégiscsak Monaco. Szerintem az Indy 500 egy olyan rangos esemény amit az emberek nagyon várnak, mert egyedi, mert más és nem nagyon hasonlítható ahhoz, amit megszoktunk. Szóval igen, ez egy olyan dolog, amit a jövőben ki szeretnék próbálni.” – tette hozzá Norris.

  • Szorosabbra fűzi együttműködését a Volánbusz és a Hungaroring

    Szorosabbra fűzi együttműködését a Volánbusz és a Hungaroring

    A Volánbusz Zrt., a Hungaroring Sport Zrt. és a Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. 2021. május 31-én stratégiai együttműködésről szóló megállapodást írt alá. A háromoldalú megállapodás a felek szakmai kapcsolatainak hosszú távú megerősítésével, közös projektek végrehajtásával segíti a kormányzati közlekedéspolitikai célok megvalósítását.

    A közös munka a többi közt kiterjed a Hungaroring Sport Zrt. hivatalos eseményeivel kapcsolatos személyszállítási feladatok ellátására, értékesítési együttműködések kidolgozására, a Hungaroring által szervezett egyéb olyan nyári táborokra vagy szabadidős rendezvényekre, mint az erdei iskola, valamint támogatásokra vonatkozó közös pályázatok benyújtására is.

    A Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. külön megállapodás alapján vezetéstechnikai tréningekhez biztosít helyszínt a Volánbusz autóbusz-vezetői számára; ennek keretében a közlekedési vállalat munkatársai a csúszós úton való vezetés és a kifogástalan szolgáltatói magatartás mesterfogásait sajátíthatják el. A négyórás képzés során a Volánbusz autóbusz-vezetői extrém útviszonyok között gyakorolják a biztonságos és üzemanyag-takarékos vezetést, hogy rendkívüli időjárási körülmények között is maximálisan uralni tudják a járművet. A hatékony és sikeres kommunikáció, illetve konfliktuskezelés fejlesztése érdekében elméleti oktatást, a fogyatékkal élők utaztatása, megfelelő tájékoztatása témakörében pedig külön érzékenyítő képzést kapnak. Az elméleti oktatást a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központ – a közlekedési területen széles körű tapasztalattal rendelkező – kommunikációs oktatói, a gyakorlati képzést pedig – a tanpálya használatához szükséges szakmai irányító személyzet koordinálásával – a közlekedési vállalat nagy rutinnal rendelkező gépjármű-szakoktatói végzik majd.

    Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár az együttműködési megállapodás aláírásával kapcsolatban elmondta: „A kormány 2010-ben prioritássá tette a felelős állami vagyongazdálkodást. Társaságaink felé alapvető tulajdonosi elvárás az eredményes gazdálkodás mellett, hogy tudatosan keressék azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyek révén hatékonyabban és együttesen jelenhetnek meg a piacon. Mind a Hungaroring, mind a MÁV-Volán csoport is értékes tapasztalatokkal és gyakorlattal rendelkezik ezen a területen, hiszen már korábban is sikeres együttműködést valósítottak meg közös cél elérése érdekében.

    A mai megállapodás egy újabb ékes példája annak, hogy az állami tulajdonú társaságok felelős vállalatként – a legjobb gyakorlatot szem előtt tartva – hatékonyan képesek összehangolni tevékenységüket, társadalmi szerepvállalásukat. Az együttműködésben rejlő potenciál kiaknázása elősegíti az eredményesebb működést, a magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtását.. Az állami vállalatok összefogása végső soron a magyar családok érdekeit, jólétét is szolgálja.”

    Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kiemelte: „A MÁV-Volán-csoport egységes irányításának előnyeit egyre több területen tudjuk kihasználni, ilyen terület a munkavállalók oktatása, szakmai tudásának bővítése is. A Hungaroringgel kötött stratégiai együttműködési megállapodás is nagy örömünkre szolgál, hiszen a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Baross Gábor Oktatási Központja több mint 130 év képzési tapasztalatával és tudásanyagával járulhat hozzá ahhoz, hogy az autóbusz-vezetők minél magasabb színvonalon végezzék munkájukat. A helyszín adta lehetőségek, az egyedülálló tanpálya és az itt elsajátítható gyakorlati mesterfogások pedig hatékonyan segítik az oktatóink által átadott elméleti tudás megfelelő alkalmazását. A személyszállítási szolgáltatás nyújtása során a legfontosabb szempont a biztonság. Ez leginkább magasan képzett autóbusz-vezetőkkel garantálható.”

    Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: „A most megkötött megállapodás többes célt szolgál: a Hungaroringen rendezett versenyekre látogató nézők és a sportszakmai személyzet biztonságos szállítását, továbbá az országos közszolgáltatást igénybe vevő utasaink biztonságát célozva, autóbusz-vezetőink vezetéstechnikai továbbképzését teszi lehetővé. Ezenfelül szakmai keretet nyújt a közlekedési szakpolitikai célok megvalósítása érdekében előkészített, közös Hungaroring–Volánbusz-fejlesztéseket célzó pályázatok benyújtásához. Az együttműködés hatása jelentős, hiszen 10.700 autóbusz-vezetőnk közel 6200 buszból álló flottánkkal évente csaknem 670 millió utast szállít és 455 millió kilométert tesz meg. A közúti közösségi közlekedés legjelentősebb szolgáltatójaként különösen fontosnak tartjuk, hogy a lehető legbiztonságosabb és legszínvonalasabb személyszállítási szolgáltatásokat biztosítsuk utasaink számára és munkatársaink a közúti közlekedés rutinos résztvevői legyenek.”

    Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: „A Hungaroring stratégiai fejlesztési programjának részeként a pálya belső területeinek megújulása mellett nagyon fontos számunkra a létesítményt körbevevő úthálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése is. Utóbbiban nyilván szorosan együttműködünk a közösségi közlekedés két legnagyobb résztvevőjével, a Volánbusszal és a MÁV-val. Az, hogy ezen a téren is folyamatos legyen a fejlődés, nem csupán abból a szempontból fontos, hogy Magyarország legnagyobb sportkomplexuma mind közösségi közlekedéssel, mind közúton könnyen megközelíthető legyen, hanem nagyban hozzájárul ahhoz is, hogy a régió több szempontból megújuljon. A két, pontosabban három cég között hosszú évtizedekre visszatekintő hagyománya van az együttműködésnek, egyrészt a Tanpálya nagyon jó gyakorló terep az autóbusz-vezetők számára, hogy biztonságos körülmények között tapasztalják meg saját és járművük határait. Azt szoktuk mondani, ha ezzel csak egy balesetet is sikerül megelőzni, már megérte. Másrészt szót kell ejteni a nemzetközi eseményeinkről, hiszen a tavalyi zárt kapus versenyek után az idén végre visszatérhetnek a szurkolók a Hungaroringre, és a közösen indított szurkolói járatok évről évre egyre népszerűbbek. Ebben is igyekszünk fejlődni, a környezetvédelmi stratégiánk részeként elkezdődött az egyeztetés, amelynek része az elektromos közösségi közlekedési járművek használata is.”

  • A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    A régi F1-esek közül csak Montoya zárta az első 10-ben az Indy 500-at

    Heten vágtak neki az idei Indy 500-nak legalább egy Forma-1-es rajttal a hátuk mögött, a különversenyt ezúttal a beugró Montoya nyerte.

    A kolumbiai mellett már Takuma Sato is ihatott már tejet a Brickyardon, másodjára tavaly tudott nyerni.

    Rajtuk kívül Sebastian Bourdais, Max Chilton, Marcus Ericsson, Alexander Rossi és Pietro Fittipaldi voltak az F1-es alakulat tagjai.

    Montoya ismét McLarennel indult, és bár a 24. helyről rajtolt, a kavarodásban hamar a 13. helyre jött fel. Szépen lépegetett előre, a verseny vége felé már volt nyolcadik is, de végül Rinus Veekay megelőzte még a cél előtt.

    Sato alternatív stratégiájának köszönhetően még vezette is a versenyt, de végül kiállása visszavette a 14. helyre, hárommal Ericsson mögé.

    A többiek szinte egyszerre értek be, Fittipaldi, Bourdais és Chilton közé csak egy ember tudott beférkőzni, Dalton Kellett, a 25. helyen.

    Alexander Rossi balszerencséje folytatódott, már a verseny elején körhátrányba került stratégiája,és a sárga zászló miatt. Innen sokáig nem tudott felzárkózni a mezőnyre. Végül csak két embert – a verseny női indulóját, Simona de Silvestrót és Will Powert – tudott megelőzni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Maurizio Arrivabene lesz a Juventus új vezérigazgatója

    Maurizio Arrivabene lesz a Juventus új vezérigazgatója

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene már 2012 óta tagja a Juventus vezetőségének, most azonban eggyel feljebb lép majd.

    Az olasz 2014 és 2018 között volt a Scuderia első embere, akkor azonban a Sergio Marchionne halála által kiváltott belső átrendeződés miatt távoznia kellett a vörös csapattól.

    Arrivabene életében nem ez lenne az első nagyobb váltás, hiszen a Philip Morrisnál kezdte karrierjét, a Marlboro révén került a motorsport közelébe is.

    Federico Cherubinihez csatlakozik majd, aki a sportigazgató posztját foglalja majd el a felső vezetés távozása után.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Juventus (@juventus) által megosztott bejegyzés

    EcclA hivatalos bejelentés a következő néhány napban várható.

    A két csapat közötti kapcsolat nem meglepő, a Juventus sztárja, Christiano Ronaldo nemrég meglátogatta a Ferrarit.

    Nem ő lenne az első a Forma-1 világából, akinek focicsapatban van érdekeltsége. Bernie Ecclestone a Queen Park Rangers többségi tulajdonosa volt.

  • „Pókember” Castroneves nyerte az idei Indy 500-ast

    „Pókember” Castroneves nyerte az idei Indy 500-ast

    Az idei első versenyét teljesítő Hélio Castroneves nyerte a valaha volt leggyorsabb Indy 500-ast, a viadal 105. változatát.

    A rajtot követően Rinus Veekay vette magához a kezdeményezést, de nem tudta leszakítani magát a mezőnyről.

    Az első kiállások a 30. kör környékén kezdődtek meg. Stefan Wilson megpördült a boxba menet, ezzel ő lett az első kieső. Conor Daly még a sárga zászló előtt végezte el a kiállását, így a mezőny elejében találta magát.

    A kiállások alatt Alexander Rossi és a pole-ból induló Scott Dixon is bajba került, a szokatlannál hosszabb megállás egy kör hátrányt eredményezett számukra. Colton Herta átugrotta Veekay-t, így ő vezetett, amint folytatódott a verseny. Nem sok kellett ahhoz, változzon a helyzet, az indianapolisi Daly ment az élre, és dolgozott össze holland csapattársával.

    A második kiállások is rendben lementek a 70. kört követően. Ed Carpenter két pilótája, Daly és Veekay ismét egymást váltották a mezőny élén. A csapattársak kiállását követően a Forma-1-es tesztet nyerő Patricio O’Ward került az élre, Ryan Hunter-Reay és Herta követte őt.

    A Rahal Letterman Lanigan Racing párosa, Graham Rahal és a tavalyi győztes, Takuma Sato, még jobban elnyújtotta a kiállásait, mint O’Ward, más stratégiát követtek. A 119. körben azonban Rahal három kerékkel tért vissza a pályára, megpördült, ezzel okozva második sárgát.

    A lerepülő kerék eltalálta Conor Daly autóját, de az aeroscreennek köszönhetően nem esett komolyabb baja, sőt, a versenyt is folytatni tudta. A zöld zászlónál az Indy specialista, Hélio Castroneves állt az élre, majd O’Ward és Alex Palou vezette a versenyt.

    A verseny utolsó negyedénél, Will Power pördült meg a boxutcában, de nem történt nagyobb probléma. Meglepetésre Dixon is vezetett pár körig, miután a sárga zászlók miatt visszavette a körét.

    Castroneves és Palou többször váltogatták egymást az élen, mögöttük O’Ward autózott. Közben Simon Pagenaud és Ed Carpenter is közelebb lopózott hozzájuk.

    Félix Rosenqvist és Takuma Sato megpróbáltak végig menni egy kiállással kevesebbel, de végül hét lappal a vége előtt a svéd, egy fordulóval utána a japán is kiállt.

    Az utolsó 5 körre Palou fordult elsőként, Castroneves viszont elment mellette, és az utolsó körben még a lekörözöttek sem állították meg abban, hogy beállítsa a rekordot az Indy 500 győzelmek tekintetében. Idén is megmászta a speedway kerítését, amiről becenevét kapta.

    Palou maradt második, Pagenaud végül feljött a dobogóra, O’Wardnak pedig meg kellett elégednie a negyedik hellyel, Ed Carpenter előtt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    NTT INDYCAR SERIES (@indycar) által megosztott bejegyzés

  • Mi változik a második Extreme E versenyre?

    Mi változik a második Extreme E versenyre?

    A hétvégén Szenegálban versenyez az új elektromos sorozat, az Extreme E mezőnye, az első sivatagi kiruccanás után azonban vannak változások az Óceán X Prix-re.

    Versenyzőcserék

    Jenson Button az első forduló után úgy döntött, átadja helyét, és inkább saját csapata igazgatására koncentrál a vezetés helyett. A ralikrossz versenyző, Kevin Hansen váltja, aki így ismét bátyja, Timmy ellen versenyezhet, aki az Andretti színeiben indul.

    Claudia Hürtgen bár elutazott Szenegálba, egészségügyi gondok miatt nem áll rajthoz. Ezzel pedig lehetőséget kap az Extreme E hivatalos női tartalékpilótája, Jutta Kleinschmidt is.

    Pálya, taktika, pluszpontok

    Mivel az első versenyen nem nyerte el a szervezők tetszését a verseny formátuma, ezért több helyen is változtattak – többek között – a helyszín kialakításán.

    A Szaúd-Arábiában letűzött körhöz képest, sokkal több kapuval tűzték le az új pályát, ezzel érdekesebb vonalvezetést hozta létre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Extreme E (@extremeelive) által megosztott bejegyzés

    Ezenkívül kijelöltek egy úgynevezett Super Sectort. Aki a hétvége során ezen a szakaszon a legjobb időt éri el, további 5 bajnoki ponttal távozhat majd helyezéséhez képest.

    A plusz energiát szolgáltató HyperDrive üzemmódot most már menetenként négyszer – avagy körönként és pilótánként kétszer – lehet aktiválni.

    Új kieséses rendszer

    Két időmérő edzés összesített ideje határozza majd meg, ki melyik futamban indulhat majd vasárnap. Már ez alapján is pontokat kapnak a csapatok, az első három az első, a negyedik-ötödik-hatodik helyezett a második elődöntőben vehet majd részt.

    Mindkét elődöntőből két-két autó jut a döntőbe – a Sivatag X Prix-n még csak hárman küzdöttek a futamgyőzelemért. A döntő rajtpozícióiról továbbra is a szavazással dönt majd a GridPlay, a döntőből kikerülő csapatok pedig átadhatják szavazataikat.

    Ezt követően az időmérő utolsó három csapata pedig egy végső szétlövéssel még változtathat az X-Prix végeredményén.

  • Vonzza a szponzorokat az Extreme E

    Vonzza a szponzorokat az Extreme E

    A szponzorok érdeklődése az Extreme E nevű elektromos „tereprali” versenysorozat iránt felgyorsult a múlt hónapban, Szaúd-Arábiában tartott bemutatkozás óta – mondta csütörtökön az egyik csapattulajdonos, a 2016-os Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg.

    A német Rosberg X Racing csapata az Al Ula sivatagban győzni tudott: a svéd Johan Kristoffersson háromszoros ralikrosszbajnok és Molly Taylor ausztrál raliversenyzőnő váltották egymást a volánnál.

    „Csapatként, a győzelmünk után elképesztő volt az a rengeteg érdeklődés, amit cégektől kaptunk, hogy ‘Hé, hogyan tudnánk ezt kihasználni? Legyünk partnerek! Tudnánk-e befektetni?’, ezek a dolgok fenomenálisak voltak” – mondta Rosberg a Reutersnek.

    A német bejelentette, hogy az IG Prime, az IG bróker részlege a csapat legújabb partnere, és elmondta, hogy további együttműködések vannak kilátásban.

    „Ez mutatja, hogy milyen a fogadtatása ennek a világban. Jó kezdés ez a bajnokságnak” – mondta a hétvégi szenegáli második forduló előtt.

    „A szponzorok teljesen odavannak érte. Azért is, mert érdekes a befektetés megtérülése. Ha megnézzük mennyi pénzt kell befektetni, a megtérüléshez képest, amit kapnak, akkor láthatjuk, hogy ez nagyon erős dolog.”

    Az Extreme E célja, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozásra és előremozdítsa a fenntarthatóság fokozását azáltal, hogy a világ távoli, a globális felmelegedés által érintett, vagy környezeti károkat szenvedett részein versenyez.

    A csapattulajdonosok között van a hétszeres F1-bajnok Lewis Hamilton, Rosberg korábbi Mercedes-csapattársa, valamint a 2009-es bajnok Jenson Button is.

    „Ez az elektromos mobilitás egy fontos téma… ráadásul adott a cél, hogy megpróbáljunk küzdeni a klímaváltozás ellen azzal, amit teszünk, nemcsak a figyelemfelkeltéssel, hanem a kezdeményezések beindításával is” – tette hozzá.

  • Jimmie Johnson csak felesége engedélyével indulhatna az Indy 500-on

    Jimmie Johnson csak felesége engedélyével indulhatna az Indy 500-on

    A NASCAR-legenda, Jimmie Johnson oválokon edződött, idén azonban IndyCarra váltott, de csak az épített pályákon áll rajthoz.

    A döntött kanyaros versenyeken Tony Kanaan vezeti az autóját, így lesz majd az Indy 500-on is. A brazil tavaly év végén visszavonult volna, de Johnson szponzorációja lehetővé tette, hogy az IndyCar naptárában található négy oválversenyen részt vegyen.

    De könnyen lehetett volna másképp is:

    „Tudtam, hogy vagy így, vagy úgy lesz. Teljesen kizárom majd, vagy belátom, hogy a következő lépés egy teszt lesz.”

    Johnsonnak be kellett látnia, hogy más a két szakág hozzáállása ugyanahhoz a pályához.

    „Sokkal jobban előre kiszámítva és konzervatívabban közelítik meg a dolgot az IndyCarban a kockázatok és a magasabb sebesség miatt. Sokkal jobban értem már az itteni környezetet, és egyre kényelmesebben érzem magam.”

    „Nem tudom, hogy a Texas Motor Speedwayen is így lenne-e, de itt az Indy 500-on sokkal jobb már a helyzet.”

    A NASCAR-legenda és Kanaan szerződése két évre szól, azt azonban még nem lehet tudni, ki indul majd a híres verseny jövő évi kiadásán.

    „Tudja, mit gondolok a dologról” – mondta Johnson a csapatfőnökéről, Chip Ganassiról. – „egy egész utat be kéne járnom, míg eljutok odáig, hogy oválon menjek. De ha egyet kéne választani, az az 500-as lenne.”

    Chip Ganassi szívesen biztosítana tesztet az amerikainak, de ahhoz még előbb a feleség beleegyezésére is szükség van.

    „Sok mindennek kell még történnie az én oldalamon ahhoz, hogy jövőre rajthoz állhassak. Ugyanez igaz a Chip Ganassi Racingre is: hogy fog kinézni a csapat? Idén bővültünk egy autóval, jövőre is ez lesz? Egy pár hónap múlva meglátjuk.” – vetítette előre Johnson, aki a TV közvetítésben vesz részt majd a hétvégén.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Jimmie Johnson (@jimmiejohnson) által megosztott bejegyzés

  • Mutatjuk a hétvégi autósportos programot!

    Mutatjuk a hétvégi autósportos programot!

    Forma-1 ugyan nem lesz ezen a hétvégén, de nem fogunk autósport nélkül maradni! Kiemeltük azokat, melyeket a tévében is nézhettek majd élőben!

    Ezen a hétvégén az Extreme E bajnokság Szenegálba érkezik az Ocean X-Prix-re. A verseny a Retba tónál (Lac Rose, nevét rózsaszínű vizéről kapta) lesz, Dakartól 30 km-re. A versenyt élőben közvetíti majd Magyarországon a Spíler 1 csatorna, míg a versenyt megelőző események online, a bajnokság közösségi oldalain lesznek követhetők.

    A legnagyobb durranás azonban az idei Indy 500 lesz, ami Magyarországon az Aréna 4-en lesz látható!

    Május 29. szombat
    11:30 Extreme E Kvali 1 online élő
    16:00 Extreme E Kvali 2 online élő
    Május 30. vasárnap
    9:15 Extreme E magazinműsor Spíler 2
    10:00 Extreme E elődöntők online élő
    16:00 Extreme E verseny Spíler 1 élő
    18:15 Indy 500 Aréna 4 élő
    22:00 Extreme E verseny Spíler 1 felv.