Kategória: Fastest Slap

  • IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    IndyCar: Power megszerezte 40. futamgyőzelmét, Grosjean dobogón

    A Team Penske-Chevrolet csapatának pilótája, Will Power megszerezte idei első, pályafutása negyvenedik győzelmét. A volt Forma-1-es pilóta, Romain Grosjean ért be a második helyen. A tabella vezetőjének, Alex Palounak pedig kevesebb, mint 20 körrel a leintés előtt tönkrement motorja, így kiszállni kényszerült a versenyből.

    A pole pozíciót Pato O’Ward foglalhatta el, aki a rajt után még 16 kör erejéig vezetni is tudta a versenyt, egészen az első boxkiállásáig. Amint mindenki letudta az első kiállását, Power került az élre a 21. körben, aki onnantó szinte végig kontrolálta a futamot a verseny végéig.

    A 68. körben a bajnokságot vezető, hiba nélkül autózó, és a dobogóért is harcban lévő Palou alatt a Honda motor elfüstölt, így nem csak ezen a versenyen esett el rengeteg jó pozíciótól, hanem kiesése végett jócskán tudtak zárkózni riválisai. O’Ward ötödik helyével ugyanis 21 pontra megközelítette az éllovast.

    Érkezett is a sárga zászló az esemény miatt, aminek a versenyt vezető Power érthető módon annyira nem örült. Ellenben Grosjean örülhetett neki, hiszen a 71. körben lezajlott újraindítást követően rögtön el is tudott menni Herta mellett, aki így feljött a második helyre.

    Power végül be tudta húzni idei első győzelmét, gyakorlatilag ott, ahol legutoljára ünnepelhetett tavaly, az Indianapolis Motor Speedway nevezetű aszfaltcsíkon. A győztes mindösszesen 1,1142 másodpercel szelte át előbb a célvonalat a második Grosjeannál, illetve Herta további 1,2356 másodpercre követte őket.

    A részletes végeredmény:
    Helyezés Pilóta Lemaradás Csapat Motor
    1 Will Power Team Penske Chevy
    2 Romain Grosjean 1.1142 Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    3 Colton Herta 2.3498 Andretti Autosport Honda
    4 Alexander Rossi 3.4382 Andretti Autosport Honda
    5 Pato O’Ward 4.1052 Arrow McLaren SP Chevy
    6 Jack Harvey 5.3233 Meyer Shank Racing Honda
    7 Graham Rahal 5.8553 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    8 Josef Newgarden 6.2497 Team Penske Chevy
    9 Marcus Ericsson 7.1980 Chip Ganassi Racing Honda
    10 Takuma Sato 7.9449 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    11 Conor Daly 9.3596 Ed Carpenter Racing Chevy
    12 Christian Lundgaard 9.8379 Rahal Letterman Lanigan Racing Honda
    13 Felix Rosenqvist 10.6234 Arrow McLaren SP Chevy
    14 Ed Jones 12.1199 Dale Coyne Racing with Vasser Sullivan Honda
    15 Sebastien Bourdais 12.5781 AJ Foyt Enterprises Chevy
    16 Simon Pagenaud 16.4169 Team Penske Chevy
    17 Scott Dixon 17.1924 Chip Ganassi Racing Honda
    18 Ryan Hunter-Reay 17.3273 Andretti Autosport Honda
    19 Jimmie Johnson 18.1585 Chip Ganassi Racing Honda
    20 Max Chilton 18.7489 Carlin Chevy
    21 Helio Castroneves 19.5451 Meyer Shank Racing Honda
    22 James Hinchcliffe 20.8450 Andretti Steinbrenner Autosport Honda
    23 Scott McLaughlin 21.0115 Team Penske Chevy
    24 Rinus VeeKay 22.4946 Ed Carpenter Racing Chevy
    25 Cody Ware 2 LAPS Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda
    26 Dalton Kellett 4 LAPS AJ Foyt Enterprises Chevy
    27 Alex Palou DNF Chip Ganassi Racing Honda
    28 RC Enerson DNF Top Gun Racing Chevy
  • Albon Indianapolisba látogat – jövőre Amerikában versenyez majd?

    Albon Indianapolisba látogat – jövőre Amerikában versenyez majd?

    A hétvégén az Indianapolis Motor Speedway vendégül látja a két legnagyobb amerikai sorozatot, az IndyCart és a NASCAR-t. Albon pedig ugyanoda tart…

    A RACER értesülései szerint a Red Bull DTM-pilótája: „…Indianapolisba tart és ott lesz a NASCAR/IndyCar versenyen pár nap múlva.”

    Nem lenne meglepő, hogy Albon Amerikában nézelődik új lehetőségek iránt, hiszen az elmúlt év több ex-F1-es versenyző is sikereit hozta a tengerentúlon.

    Elég Grosjean visszatérésére gondolni, de azóta ráadásul pole-t és dobogót is szerzett – pont az indianapolisi belső körön.

    Marcus Ericsson – ugyan már harmadik évét tapossa az IndyCar mezőnyében – szintén áttörést ért el, első győzelme után legutóbb már másodjára állhatott a dobogó legfelső fokán.

    Sérülések miatt még Grosjean korábbi csapattársa, Kevin Magnussen is lehetőséghez jutott egy verseny erejéig, az Alpine juniorja, Christian Lundgaard pedig a hétvégén debütál

    Kétségtelenül megnőtt a korábbi F1-esek iránt az érdeklődés az Egyesült Államokban. Ez pedig igenis Albon kezére játszhat, hiszen ő – a Haas korábbi pilótáihoz képest – jóval fiatalabb. Ennek ellenére viszont rendelkezik hasonló tapasztalatokkal.

    Nem először kerül szóba a neve az amerikai körökben. Már korábban is felmerült, hogy a jelenleg DTM-ben versenyző pilóta az IndyCarra nyergelne át.

    Az európai befolyás nemcsak a pilóták szintjén növekszik, hiszen a McLaren átvette az Arrow McLaren SP irányítását, a Liberty Media pedig az idei Indy 500-győztes Meyer Shank Racingbe fektetett bele még év elején.

    Sérgio Pérez helye ugyan még nem biztos jövőre a Red Bullnál. De az, hogy Albon máshol keresi a lehetőségeket, azt mutatja, ő nem szerepel Horner és Marko listájának elején.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Sajtó: A DTM-ben folytathatja Valentino Rossi

    Sajtó: A DTM-ben folytathatja Valentino Rossi

    Rendkívül érdekes felvetés jelent meg a nemzetközi sajtóban miután a MotoGP legendája Valentino Rossi bejelentette visszavonulását. Az olasz klasszis a jelek szerint ugyanis a bukósisakot nem akasztja szögre, csupán a két kereket négy kerékre cserélheti.

    A Doktor becenévre hallgató rekordbajnok 2017 óta nem tudott futamot nyerni a királykategóriában, miközben sorra bukkantak fel olyan fiatalok, akik már nyers tempóban is gyorsabbak nála. A döntése így nem meglepő, ám az annál inkább, hogy hogyan alakulhat a karriere.

    Az olasz moto.it ugyanis arról számolt be, hogy Rossi már felvette a kapcsolatot a DTM nagyfőnökével, Gerhard Bergerrel, hogy szívesen csatlakozna a sorozathoz. Ezt az utat merőben befolyásolja az a tény, hogy a DTM az idei évtől GT3-as autókat használ, amit a Dokrot jól ismer, hiszen néhány endurance versenyen már megismerkedett velük.

    „Valentino már korábban is vendégeskedett nálunk. Az még ugyan egy promóciós esemény volt, de akkor azzal az ígérettel távozott, hogy amikor úgy dönt, hogy abbahagyja a motorozást, akkor elgondolkozik a mi bajnokságunkon. Ez a nap eljött és az érzésem, hogy Valentino hamarosan a DTM mezőnyének a tagja lesz.” – nyilatkozta Gerhard Berger.

  • Verstappen még a CoD közben is Bottas tarolásán nevet – videóval!

    Verstappen még a CoD közben is Bottas tarolásán nevet – videóval!

    Max Verstappen még kedvenc játéka közben sem tudja elfelejteni Valtteri Bottas legutóbbi megmozdulását.

    Javában zajlik már a nyári szünet a Forma-1-ben, így a versenyzőknek van idejük arra, hogy lazítsanak. A holland pilóta is a kedvesével nyaral, ám kedvenc időtöltését sem hanyagolja el. A Red Bull 23 éves versenyzője ugyanis rajong a Call of Duty: Warzone-ért, így gyakran ül a gépet előtt, hogy a streamelő társaival engedje ki a gőzt.

    Tavaly még Lando Norrisszal játszott sokat Verstappen, idén azonban a brit pilóta jobban elengedte a játék kezét, és inkább a golf felé mozdult el. A holland így új játékpartnereket talált, akikkel hasonlóan jól szokott szórakozni.

    Tegnap este is a Warzone-al ütötte el az idejét. Az új kör kezdetén a Sky Sports közvetítéséhez hasonlóan kezdték a felvezetést barátaival:

    ,,A lámpák kialszanak és elindulunk. Josh Rogers (ausztrál szimulátorversenyző) kiugrott a rajtnál” – hangzott el a már jól ismert mondat

    Ekkor hirtelen Verstappenben felrémlett a Magyar Nagydíj és így folytatta:

    ,,Valtteri Bottas jött, és a fél mezőnyt kitette.”

    Természetesen a beszólás után mindenki nevetésben tört ki.

    @f1.guy22

    😂 #foryoupage #fypdoesntwork #fy #f1tiktok #f1community #f1 #maxverstappen

    ♬ origineel geluid – F1.Guy

  • Szűk sikátorba ragadt egy Ferrari Roma Olaszországban – VIDEÓ

    Szűk sikátorba ragadt egy Ferrari Roma Olaszországban – VIDEÓ

    A Ferrari Roma egy több, mint 70 millió forintba kerülő sportautó, ami az olasz autógyártó egyik legikonikusabb GT autójának számít – írja a roadandtrack.com. Azonban valaki nem egy versenypályán vagy egy autópályán használta azt, hanem egy szűk olasz sikátorban és ennek meg is lett az eredménye.

    A videóban jól látszódik, hogy az olasz sportkocsi sofőrje egy sikátoron keresztül akart átvágni, hogy gyorsabban elérhesse úti célját. Azonban azzal nem számolt, hogy az autója legalább olyan széles, mint a kis utca és ennek következtében be is szorult az autója a falak közé. Ugyan azt nem tudjuk meg, hogy mekkora kár keletkezett a Ferrariban, az egyszer biztos, hogy az autó tulajdonosa aggódva nézte végig mutatványa végeredményét.

    A Ferrari Romát 2019-ben vált elérhető az olasz gyártó autópalettáján. A 200.000 eurót – ami körülbelül 70,8 millió forintnak felel meg – kóstáló kétajtós sportautót egy 3,9 literes V8-as motor működtet. A Ferrai ezen modelljének erőforrása 620 lóerős és 760 Nm nyomaték leadására képes gyorsítás közben.

    Az eset végeredményét pedig itt láthatjátok:

    Forrrás: Supercars News / YouTube

  • Bemutatkozik az IndyCarban Christian Lundgaard

    Bemutatkozik az IndyCarban Christian Lundgaard

    A 12.futamához érkezik a hétvégén az IndyCar sorozat. Az indianapolisi hétvégén pedig egy új arc is fel fog tűnni a Rahal Letterman Lanigan Racing volánja mögött.

    Az Alpine kötelékébe tartozó 20 éves dán, Christian Lundgaard veszi át erre a hétvégére Santino Ferrucci helyét a 45-ös számú autóban. A fiatal pilóta jelenleg a Formula 2-es bajnokságban versenyez, eddig két győzelmet tudott szerezni a Forma-1 előszobájában.

    Lundgaard számára nem lesz ismeretlen a csapat, két hete ugyanis már tesztelhetett velük.

    „Nagyon elégedettek voltunk Christian teszten elvégzett munkájával, és már alig várjuk, hogyan fog teljesíteni Indianapolisban. Ez egy új tapasztalat és hatalmas kihívás lesz a számára, ugyanis más versenyekkel ellentétben jóval kevesebb edzésidő áll rendelkezésre.” – kezdte Bobby Rahal társtulajdonos.

    „Az utcai pályák azonban nagyon hasonlítanak az európai pályákra, amiket kifejezetten a Forma-1 és a Grand Prix versenyzésre terveztek. Így azt hiszem, hogy ez kevésbé fog problémát okozni neki, mintha egy hagyományos IndyCar-pályán mutatkozna be. A kevés felkészülési idő miatt nem támasztunk elé hatalmas elvárásokat, csak végezze el a kért munkát.” – folytatta.

    A dán versenyző pedig már nagyon várja a nagy napot, és már túl van az ülés próbáján is:

    „Hihetetlenül izgatott vagyok a következő IndyCaros hétvége miatt. Nagyon szerencsés voltam az eddigi karrierem alatt, hogy elképesztő autókat vezethettem, és már várom, hogy az IndyCart is felvehessem erre a listára. A felkészülés során már tesztelem is az autót, lenyűgözőnek éreztem a vezetését, és biztos vagyok benne, hogy még jobban fogom élvezni az éles, hétvégi körülmények közepette a nagyon tehetséges mezőnyben.”

  • Ezzel a videóval tisztázták a teherautó sofőrjét a Zanardi balesetben

    Ezzel a videóval tisztázták a teherautó sofőrjét a Zanardi balesetben

    Alessandro Zanardi balesetének a pillanatai, amely 2020. június 19-én Pienza és San Quirico d’Orcia (Siena) között történt, sokáig vita tárgya volt, hogy ki a vétkes. A Repubblica.it által nyilvánosságra hozott felvétel, azonban tisztázza ezt a kérdést is, anélkül, hogy láthatnánk a végkifejletet.

    Jobbra ível a kanyar, lejtőn lefelé ahol épp tartanak, majd egy kamion bukkan elő a semmiből. Hirtelen irányát veszti a kerék, majd elemelkedik, a kézibicikli, végül felborul már a szemközti sávban, közvetlenük a tehergépjármű előtt. Az alig 20 másodpercnyi videón látszik, hogy a paralimpikon hirtelen megpróbál jobbra kormányozni, mikor megjelenik előtte a Marco Ciacci által vezetett nagy kamion.

    Zanardin kívül a három másik kerékpáros is élsportoló, és elől haladtak, amikor az olasz elveszíti uralmát a kézikerékpár felett, és a teherautó bal első kerekének ütközik.

    Az elmúlt hónapokban a nyomozás irataihoz csatolt videót a sienai bíróság ügyésze és nyomozás bírója is elemezte.

  • Ericsson nyerte a 3,5 órás nashville-i káoszfutamot

    Ericsson nyerte a 3,5 órás nashville-i káoszfutamot

    Marcus Ericsson túlélte a verseny elején történt „repülését”, majd megnyerte az utcai versenyt Nashville-ben, ahol a 80 kör alatt kilenc alkalommal volt teljes pályás sárga zászló.

    A rajtnál sikerült baleset nélkül eljönnie a mezőnynek. A pole-pozícióból rajtoló Colton Herta kitűnő érzékkel kapta el a startot, és őt andrettis csapattársa, Alexander Rossi követte, akinek sikerült lerajtolnia Scott Dixont. Romain Grosejan Felix Rosenqvistet tudta maga mögé utasítani és a kemény keveréken rajtoló Pato O’Wardnak is sikerült pozíciókat fognia. A rajt legnagyobb vesztese Josef Newgarden volt, akinek egy Graham Rahallal találkozás következtében megsérülhetett a kormányműje és emiatt visszaesett a 17. helyre.

    Az első sárga már az első kör végén előkerült, miután Dalton Kellett megforgatta az AJ Foyt Racing Chevroletjét. Az újraindítást követően Ericsson csúnyán eltalálta Sebastien Bourdais autóját hátulról, ami miatt a svéd autója el is emelkedett az aszfalttól egy rövid időre. A négyszeres Champ Car bajnok francia hátsó felfüggesztését már nem tudták megjavítani, amíg a svéd ex-F1-es pilótának mindössze egy új első szárnyra volt szüksége a verseny folytatásához.

    A következő dráma a 20. körben történt, amikor egy újraindítást követően két Penske pilóta, Simon Pagenaud és Will Power ütközött össze egymással. Power hibázott, ami miatt falba rakta Pagenaud-t és a szűk utcai pálya miatt a mezőny feltorlódott a francia Menards Chevrolet-ja mögött. Jimmie Johnson és Takuma Sato is kénytelen voltak idő előtt kiszállni az autójukból.

    Azonban a szűk utcai pálya még tovább szedte áldozatait. A 32. körben Reenus VeeKay hajtott a falba, majd pár körrel később Power egy újabb csapattársának intézte el a versenyét. Pagenaud után ugyanis Scott McLaughlint is falba tette az ausztrál. Az 52. és 55. kör sem múlt el baleset nélkül: előbb O’Ward ütközött Rossival, majd Cody Ware megpörgése miatt kellett elővenni a teljes pályás sárgát. Ebből látszik, hogy az újraindítások mindig nagyon nehezek egy olyan karakterisztikájú pályán, mint a nafhville-i.

    A folyamatos incidensek miatt ugyan lassan teltek a körök, de a bokszkiállásokat mindenki letudta. Ericsson került az élre, Herta pedig majdnem húzott egy olyan mutatványt a bokszban, mint azt Lucas di Grassi tette Berlinben. Az amerikai fiatal – aki rendkívül domináns volt a hétvége során – Dixon mögé jött vissza a harmadik helyre. Herta nem sokat teketóriázott az újraindítás után és kifékezte az 51-szeres futamgyőztes új-zélandit az egyes kanyarban.

    Az Andretti fiatal titánja Ericsson nyomába eredt ezt követően, azonban több hibát is vétett és a 75. körben a falhoz is csapta az autóját, miután túl nagy sebességgel hajtott be az egyes kanyarba. A második piros zászlós megszakítás után még két kör erejéig újra ellőtték a futamot és végül Ericssont intették le elsőként, aki ezzel megszerezte a második győzelmét a tengerentúli sorozatban. A svéd mellett még Dixon és James Hinchcliffe fért fel a dobogóra.

    Folytatás ezen a héten a második IndyGP-n!

    Végeredmény:

    1
     Marcus Ericsson
     Chip Ganassi Racing
    80
    2
     Scott Dixon
     Chip Ganassi Racing
    80 1.559
    3
     James Hinchcliffe
     Andretti Autosport
    80 2.391
    4
     Ryan Hunter-Reay
     Andretti Autosport
    80 2.801
    5
     Graham Rahal
     Rahal Letterman Lanigan Racing
    80 4.083
    6
     Ed Jones
     Dale Coyne Racing
    80 4.771
    7
     Alex Palou
     Chip Ganassi Racing
    80 5.533
    8
     Felix Rosenqvist
     Arrow McLaren SP
    80 5.966
    9
     Helio Castroneves
     Meyer Shank Racing
    80 6.787
    10
     Josef Newgarden
     Team Penske
    80 7.528
    11
     Santino Ferrucci
     Rahal Letterman Lanigan Racing
    80 8.492
    12
     Conor Daly
     Ed Carpenter Racing
    80 8.832
    13
     Patricio O’Ward
     Arrow McLaren SP
    80 9.120
    14
     Will Power
     Team Penske
    80 9.595
    15
     Jack Harvey
     Meyer Shank Racing
    80 11.091
    16
     Romain Grosjean
     Dale Coyne Racing
    80 12.276
    17
     Alexander Rossi
     Andretti Autosport
    80 16.529
    18
     Max Chilton
     Carlin
    80 24.845
    19
     Colton Herta
     Andretti Autosport
    74 6 kör
    20
     Cody Ware
     Dale Coyne Racing
    70 10 kör
    21
     Simon Pagenaud
     Team Penske
    68 12 kör
    22
     Scott McLaughlin
     Team Penske
    67 13 kör
    23
     Dalton Kellett
     A.J. Foyt Enterprises
    37 43 kör
    24
     Rinus van Kalmthout
     Ed Carpenter Racing
    24 56 kör
    25
     Takuma Sato
     Rahal Letterman Lanigan Racing
    19 61 kör
    26
     Jimmie Johnson
     Chip Ganassi Racing
    18 62 kör
    27
     Sébastien Bourdais
     A.J. Foyt Enterprises
    5 75 kör
  • A McLaren Racing lesz az Arrow McLaren SP többségi tulajdonosa!

    A McLaren Racing lesz az Arrow McLaren SP többségi tulajdonosa!

    A McLaren Racing nemrég bejelentette, hogy szorosabbra fűzik kapcsolatukat a márka IndyCar csapatával.

    Zak Brown nemcsak a Forma-1-et szeretné meghódítani a wokingi istállóval, az amerikai sorozattal kapcsolatban is nagy ambíciói vannak. Nemrég ugyanis megtette a következő lépést a teljes visszatérés felé: a McLaren ugyanis az Arrow McLaren SP részvényeinek 75%-át megvásárolja. Így a gárda már többségi tulajdonosként tekinthet az amerikai alakulatra.

    A hivatalos oldalán a csapat bejelentette, hogy partnerük és társtulajdonosuk Schmidt Peterson részvényeinek egy részét megvásárolták. Az összeget ugyan nem hozták nyilvánosságra, ám azt elárulták, hogy az igazgatótanácsban így három mclarenes vezető mellet Sam Schmidt és Ric Peterson fog még helyet kapni.

    Zak Brown így vélekedett a megállapodásról:

    ,,A mai bejelentés egy erős jele annak, hogy mi hosszútávon elköteleztük magunkat az IndyCar iránt, ami nemcsak versenysorozat, hanem egy kiváló marketingplatform is a McLaren Racing és szponzorai számára. A McLaren Racing úgy véli, hogy az IndyCar tovább építheti a márkánkat Észak-Amerikában, kiszolgálja az egyre növekvő amerikai rajongótáborunkat, partnereinket, valamint hosszútávú értékeket is teremt. Szeretnék köszönetet mondani Sam Schmidtnek és Ric Petersonnak, akik az Arrow Electronics segítségével és támogatásával egy félelmetes csapatot építettek fel nekünk. Tovább fogjuk fejleszteni az alakulatot annak érdekében, hogy teljesítsük közös ambícióinkat, és harcba szálljunk a győzelmekért és az Indy500-as sikerért, valamint a bajnoki címekért.” – nyilatkozta a McLaren hivatalos oldalán az amerikai ügyvezető.

    Az Arrow McLaren SP csapatát jelenleg Pato O’Ward és Felix Rosenqvist erősíti.

  • Példátlan szakmai teljesítmény Magyarországon:  elérte legmagasabb pontját a MOL Campus épülete

    Példátlan szakmai teljesítmény Magyarországon: elérte legmagasabb pontját a MOL Campus épülete

    Bokrétaünnepséget tartottak a főváros ikonikus városképi elemévé váló MOL Campus projektnél: a Kopaszi-gát és a BudaPart által körül határolt területen megvalósuló toronyépület a Market Építő Zrt. kivitelezésében elérte legmagasabb pontját. A régió legkorszerűbb irodaházának kivitelezése a tervek szerint halad, a létesítményt várhatóan 2022 őszén vehetik majd birtokba a MOL budapesti munkavállalói.

     A MOL 2018 októberében tette le a főváros egyik meghatározó épülete, a MOL Campus alapkövét, most pedig újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az építkezés: Budapest legmagasabb épülete, a MOL Campus torony elérte legmagasabb pontját. Ennek alkalmából a kivitelező Market Építő Zrt. az építőipari hagyományoknak megfelelően bokrétaünnepséget tartott a helyszínen, amelyen a szerkezetépítő dolgozókon kívül Budapest városvezetése, a beruházó és a kivitelező képviselői is jelen voltak.

    A MOL Campus 28 emeleten, összesen 86 ezer négyzetméteres alapterületen ölti fel formáját: ez – ha a szinteket egymás mellé kiterítve képzeljük el – akkora mintha 12 futballpályát helyeznénk egymás mellé. Az épület tervei a nemzetközileg jegyzett londoni Foster+Partners és a magyar Finta Stúdió kollaborációjában születtek.

    A projekt jelenleg 62%-os készültségi állapotnál tart, zajlik a pódiumot fedő acélszerkezet befejezése, illetve folyamatban van a Rib-roof lemezfedés kivitelezése is. A toronyépület vasbetonszerkezete elkészült, most indul a korona acélszerkezet-szerelése, valamint a pódium épületrészen kezdetét vette az elemes homlokzat szerelése.

    A MOL Campus a jövő és fenntarthatóság szolgálatában áll

    A MOL Campus Budapest egyik leginnovatívabb és legzöldebb irodaépülete lesz, amely szervesen illeszkedik a megújuló Kopaszi-gát látképébe, és jövőbe mutató, fenntartható és okos megoldásaival a főváros egyik ikonikus épülete lehet. Az irodaház energiatakarékossági, környezettudatossági és fenntarthatósági szempontból is a legmagasabb szintet fogja képviselni a BREEAM Excellent és LEED Platinum fokozatok megszerzése érdekében.

    Az energiaigényt részben napenergia biztosítja majd, a talajszondáknak köszönhetően geotermikus hőenergiát is használnak majd az épület fűtéséhez és hűtéséhez, emellett pedig az esővizet is hasznosítják. A cél, hogy a lehető legmagasabb dolgozói komfortot a legkisebb ökológiai lábnyom mellett érjék el, ezzel is demonstrálva a MOL zöld értékek melletti elköteleződését.

    Már a kezdetek is komoly szakmai bravúrokat igényeltek

    Az épület kivitelezése során a Market Építő Zrt. Magyarországon eddig még soha nem látott szakmai megoldásokat, technológiai újdonságokat és anyagokat használt.

    A cölöpözési, talajszondázási és alaplemezépítési munkálatok egymással párhuzamosan futottak, ami komoly szervezési és ütemezési kihívást jelentett a kivitelezők számára, amiben plusz nehezítést jelentett, hogy mindez az őszi-téli időszakban zajlott.

    Az egyedi léptékű feladat komoly mérnöki kihívásokat hordozott magában. A teljes épület alaplemezébe 12 800 köbméter betont dolgoztak be, amely mintegy 2000 mixerautónyi mennyiségnek felel meg: ezzel 5 darab olimpiai medencét lehetne megtölteni. Ebből a mennyiségből a toronyépületrész alatti, 4 400 köbméteres alaplemezt egy ütemben, 6 rétegben kellett önteni, melynek teljesítése 4 betonpumpa és 2 tartalékpumpa bevonásával, több mint 600 mixerfordulóval, éjjel-nappali betonozással, 42 órás folyamatos munkavégzés mellett több mint 50 mérnök támogatásával sikerült: ez egyedülálló magasépítési bravúrnak számít Magyarországon.

    A szerkezetépítés magasiskoláját valósította meg a Moratus

    A toronyépület szerkezetépítésében több szakmai újítást is bevezetett a Market-csoport. Az épület magassága miatt a toronydarukat több ütemben magasították és kötötték ki az elkészült szerkezethez. A legmagasabb toronydaru 165 méter magas, melynek fülkéjét már lifttel közelíti meg a darukezelő.

    A kivitelezési időt jelentősen csökkentette, hogy a torony szerkezeti gerinceként szolgáló 2 darab merevítő aknamagot automata kúszózsalurendszerrel építette meg a Moratus Szerkezetépítő Kft. A 200 tonna súlyú rendszer kiépítését több hónapos tervezési és szerelési munka előzte meg. A technológia alkalmazása a kivitelezési átfutási időt közel a felére csökkentette ez az eljárás. A magok különlegessége, hogy alaprajzi pozíciójukat tekintve teljesen ki vannak tolva a homlokzatra, ezzel is megnehezítve a szerkezetépítő feladatát.

    Magyarországon szintén egyedülálló módon, 120 méter magasságú személy- és teherfelvonót épített a kivitelező, ezzel is segítve a szerkezet- és homlokzatépítési munkálatokat. A homlokzattisztításhoz pedig a torony legtetején egy közel 80 tonnás daruszerkezet megépítése szerepel a tervek között.

    A magasban folyó munka miatt a magyarországi magasépítésben egyedülálló technológiát, úgynevezett automata szélpajzs-rendszert kellett alkalmazni, ami a biztonságos munkavégzést és a szakemberek komfortérzetét szolgálja – ez összesen mintegy 100 tonna zsaluzatból épült meg. A rendszer az épülő tartószerkezethárom legfelső szintjét körbeölelve védte a magasban dolgozókat, és hidraulikák segítségével folyamatosan felfelé kúszva követte a szerkezetépítés aktuális készültségi fokát.

    A szerkezetépítés számokban

     A kivitelezés volumenét kellőképpen érzékeltetik az alábbi beszédes adatok is:

    • az épület alá 220 darab 100 méteres, az épület mellé pedig 90 darab 120 méteres talajszondát fúrtak le, ami összesen közel 33 kilométernyi szondát jelent,
    • a teljes székházba több mint 62 ezer köbméter betont dolgoztak be,
    • a bedolgozott mennyiség negyede feszített födémlemezként épült meg;
    • a vasbeton szerkezetekbe több mint 6 800 tonna betonvasat és 105 000 fm feszítőpászmát építettek be,
    • szerkezeti acélként több mint 2 500 tonnát fognak beépíteni,
    • a homlokzatra a projekt végére összesen 5 500 darab üvegpanelt építenek be,
    • a pódium épületrész tetőszerkezetén 900 négyzetméternyi napelem telepítésével megújuló energiából biztosítják majd a ház jelentős energiafogyasztását,
    • az épületben a teljes projekt keretében több mint 1 000 000 méter kábelt húznak be,
    • a komplexumban összesen 7 lépcsőház épül, ami összesen 2 633 lépcsőfokot jelent.

    Ugyancsak kiemelt szakértelmet követel majd a mintegy 30 ezer négyzetméternyi, speciálisan erre az irodaházra kifejlesztett, magas hatásfokú hűtő-fűtő mennyezet építése. A projekt keretében nemzetközi viszonylatban is egyedi megoldásnak számító, kétszer hajlított homlokzati üvegpaneleket építenek be az irodaházba – ezek közt vannak egyenként 20 négyzetméter méretű elemek is, melyek gyártása 16 hétbe telik. Ez különösen nagy odafigyelést igényel a szakemberek részéről, mert ezen elemek esetleges sérülése, törése nem fér bele a projekt határidejébe.

    A MOL és a Market zökkenőmentes együttműködése is segíti a haladást

    Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója az új székház építésének fontosságát hangsúlyozva kiemelte: „Szeretnénk a változások élére állni, ezért új, innovatív üzleti területek meghódítására készülünk, és fenntarthatóbbá tesszük a hagyományos tevékenységeinket is. Frissített, hosszútávú stratégiánkban kijelöltük a zöldebb jövőhöz vezető utat, víziónkat pedig épülő új székházunk, a MOL Campus is szimbolizálja. Számunkra ez az épület megtestesíti mindazt, ami a fenntartható fejlődéshez szükséges: a hatékony működést, az okos döntéseket, a szaktudást, a technológiai fejlődést és a lelkiismeretes, precíz munkát. Az a célunk, hogy még több tehetséget meg tudjunk szólítani, és egy folyamatosan bővülő nemzetközi csapattal formáljuk a régió jövőjét. Ebben nagy segítségünkre lesz Magyarország legkorszerűbb irodaháza, amely inspiráló és kreatív környezetet kínál minden munkavállaló számára.”

    Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója a bokrétaünnepség kapcsán beszédében hangsúlyozta a projekt egyediségét és szakmai nívóját: „Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy aktív részesei lehetünk ennek a hazai szinten egyedülálló épület megszületésének. A magyarországi és külföldi szakemberek a tudásuk legjavát nyújtva állnak helyt nap mint nap, eddig nem látott megoldásokat, technológiai újdonságokat és anyagokat alkalmazva. A MOL Campus építkezése kollegáink fegyelmezett és szabálykövető viselkedésének köszönhetően a járványügyi helyzet legkritikusabb időszakában is terv szerint haladt. A szerkezetépítő dolgozók, alvállalkozóink és beszállítóink felelős és motivált hozzáállásának, valamint a beruházóval való kiváló együttműködésnek köszönhetően az építkezés egy pillanatra sem lassult le. A bokrétaünnepséggel célegyenesbe fordultunk a végső cél, a végkifejlet felé, melynek az eddigiekhez hasonló elkötelezettséggel és profizmussal vágunk neki.

    A MOL Campus toronyépülete 28 emeletes, a legmagasabb szintje feletti járósík pedig 120 méter magasságban van: itt a közönség számára is nyitott és látogatható kilátóterasz kap helyet. A kilátóteraszt egy ún. korona üvegszerkezet veszi körül, így ezzel együtt a torony teljes magassága 143 méter.

    A Market Építő Zrt. a rá jellemző fegyelmezett, pontos munkával, magas szintű szakértelemmel és elkötelezettséggel folytatja továbbra is a MOL Campus munkálatait. Az új székházát a tervek szerint 2022 őszén vehetik birtokba a vállalat munkavállalói.