Kategória: Fastest Slap

  • Tim Gábor: Karnyújtásra a hetedik bajnoki cím

    Tim Gábor: Karnyújtásra a hetedik bajnoki cím

    Tim Gábor kezében már félig ott van a karrierjének hetedik bajnoki trófeája, már csak két versenyt kell teljesítenie a csehországi Brno pályán és megszerezheti az FIA Swift Cup Europe 2021-es bajnoki címét.

    A vanyarci versenyző már 2020-ban is elhódította az FIA Swift Cup Europe bajnoki címét és idén a cím megvédésére készült. Sok új rivális sorakozott fel a rajtrács idén, köztük a 2017-es bajnok Molnár Bendegúz, a M1RA #nextmichelisz programjának győztese Báldi Gergő, de több hazai, illetve lengyel és osztrák pilóta próbálta megkaparintani a bajnoki címet Tim elől. A bajnokság első felében ez meg is látszott az eredményeken, de Tim már a második hétvégétől átvette a vezetést a bajnokságban.

    A bajnokság ötödik fordulójára 18 pontos előnnyel érkezett Tim, ezt próbálta megtartani vagy növelni a Slovakiaringen, ahol 23 fős mezőnyben kellett helyt állnia. A kezdés azonban döcögősre sikerült.

    Az időmérés egyszerűen nem megy. Vagy bennem van a hiba, vagy a beállításaink olyanok, amik nem működnek egy körön. A gumik egy körre adnak maximális tapadást, így általában minden időmérő edzésünk nagy része a bokszban telik. Lefutjuk az egy mért kört és várjuk, hogy az hova lesz elég. Nem éreztem rossznak a körömet, az mégis csak az ötödik helyet jelentette. A legfurcsább az, hogy szabadedzéseken jóval jobb köröket autóztam, új gumin azonban nem volt jó a kocsi egyensúlya.” – elemezte az időmérést Tim Gábor.

    Az első versenyen aztán az időmérésen látott jelentős hátrányból semmi nem látszott. Tim fokozatosan kapaszkodott előre, majd az utolsó előtti körben átvette a vezetést, amit a leintésig nem is engedett ki a kezei közül.

    Az első körök kemények voltak, észnél kellett lenni, mert sok volt a kontakt, és kiesni semmikép nem szerettem volna. Így vártam. Nagy nehezen előre keveredtem, Bucsi Attila és Molnár Bendegúz küzdött az első helyért előttem. Bucsi junior, így nem szerez pontot a nemzetközi bajnokságban, de Bendegúz ellenfél, így Őt el kellett kapnom. Végül annyira el voltak foglalva egymással, hogy sikerült az utolsó előtti körben egyszerre megelőznöm Őket. Az utolsó kört levédekeztem és elsőként értem célba. A csapat eszement jó kocsit rakott alám, köszönöm nekik.” – nyilatkozta a győzelem után Tim.

    A második futamon az első nyolc helyezett fordított sorrendben rajtolt, így Tim Gábor a nyolcadik helyről várta a kezdést. A rajt után egy komolyabb baleset miatt bejött a Safety Car és közel a verseny feléig nem is engedték a versenyzőket versenytempóban menni. Az újra indítás után Tim a harmadik helyre jött fel, és itt meg is várta a befutót, nem küzdött az élen álló két pilótával. Így is a nemzetközi értékelés első helyéért járó pontokat kapta.

    „Furcsa verseny volt. Az első körben mögöttem láttam a tömegbalesetet és azt hittem, hogy ez azonnal piros zászló lesz, megszakítják a versenyt. Ehelyett körökön át vittek minket az SC mögött. Semmi értelme nem volt. Rengeteg törmelék maradt a pályán, volt akinek ez okozott kiesést, vagy problémát, hogy egy kő vagy törmelék kilukasztotta a hűtőjét. Én szerencsésen megúsztam, és az újraindítás után feljöttem a harmadik helyre. Előttem Rácz Gergő és Maciej Banas küzdött az első helyért. Mivel junior pilótákról volt szó, akik nem szereznek a nemzetközi értékelésben pontot, nem szóltam bele a küzdelmükbe. Ha több kör lett volna hátra, akkor megpróbáltam volna az előzést biztonságosan, hisz azért mégis jobb elsőként célba érni, de így nem volt értelme kockázatot vállalni. Több pontot a győzelemmel sem szereztem volna.” – értékelte a második futamot Tim.

    Ezzel Tim Gábor az FIA értékelésben két győzelemmel zárta a szlovákiai hétvégét és a 18 pontos előnyét 49 pontra növelte, ám a két legrosszabb eredményét minden versenyző eldobja, így ezt számolva 39 pont az előnye Timnek. Az utolsó csehországi hétvégén 43 pont szerezhető.

    Már csak matematikailag lehet elbukni az idei bajnok címet, már az első versenyen, ha legrosszabb esetben a 12. helyen sikerül beérnem akkor megvan a cím. Persze bármi közbejöhet, de nem tudok mit csinálni, versenyző vagyok. Győzni szeretnék a szezonzáró hétvégén, ha lehet mindkét versenyen. Azaz nem lesz elalibizve a hétvége, menni fogok, mint minden más versenyen. Nyilván az autót nem akarom rommá törni, így túl necces helyzetekbe már nem megyek bele, de jó lenne legalább dobogón ünnepelni a hetedik bajnoki címemet. – latolgatta esélyeit Tim.

    A Swift Cup Europe 2021-es szezonja a csehországi Brno pályán kerül megrendezésre szeptember 3-5. között.

    Tim Gábor eddigi bajnoki címei:
    2006 – Magyar Gokart Bajnok K100
    2011 – Suzuki Swift Kupa bajnok
    2014 – RCM Cup bajnok
    2016 – Skoda Octavia Cup bajnok
    2017 – MARB Rally északi bajnok
    2020 – FIA Swift Cup Europe bajnok

    Az FIA Swift Cup Europe bajnokság állása:

    Pos No Pilóta Csapat Pont
    1. 512 Tim Gábor Full Auto SE 216
    2. 513 Báldi Gergő / Csuti Zoltán M1RA 167
    3. 586 Aleks Sówka Novicki Racing 167
    4. 546 Lengyel Ádám / Molnár Bendegúz Car Competition 159
    5. 126 Max Wimmer Team Wimmer Werk Motorsport 113
    6. 505 Hartmann Balázs GFS Racing Team 103
    7. 149 Christoph Zellhofer Suzuki Team Austria 102
    8. 510 Kamil Serafin Serafin Racing 96
    9. 164 Martin Zellhofer Suzuki Team Austria 96
    10. 188 Fabian Ohrfandl Suzuki Team Austria 85
    11. 114 Dominik Haselsteiner Team Wimmer Werk Motorsport 83
    12. 171 Philipp Dietrich Suzuki Team Austria 69
    13. 518 Szomszéd Lajos Car Competition 37
    14. 112 Günther Wiesmeier Team Wimmer Werk Motorsport 36
    15. 107 Michael Mayr Suzuki Team Austria 33
    16. 196 Daniel Lemmerhofer Team Wimmer Werk Motorsport 32
    17. 112 Maximilan Mayr Suzuki Team Austria 29
    18. 566 Jakub Szablewski Novicki Racing 24
    19. 166 Robert Pesevski Suzuki Team Austria 16
    20. 196 Günther Edenstöckl Team Wimmer Werk Motorsport 13
    21. 160 Gottfried Cepin Suzuki Team Austria 7
    22. 111 Erich Weghofer Team Wimmer Werk Motorsport 4
    23. 511 Füge Krisztián Wixxico 0
  • A Hungaroring idei leggyorsabb köridejei

    A Hungaroring idei leggyorsabb köridejei

    Szerencsére a Hungaroring továbbra is kedvelt helyszíne a nemzetközi sorozatoknak, így idén is volt legalább négy komolyabbnak mondható. Ezekre közönség is kilátogathatott már, így a szemünk előtt születtek a jobbnál-jobb köridők. Össze is szedtük gyorsan egy képre, hogy melyik széria legjobb körideje, mire volt elég, és így kialakult egy gyorsasági rangsor.

    Nem meglepő, hogy a Forma-1-es autó volt a leggyorsabb, Lewis Hamilton kezei között a Mercedes teljesített a legjobban. A Formula 2 idén nem látogatott el hazánkba köszönhetően a FIA formula sorozatainak az új szabályzásának, így most a virtuális dobogónk második helyére egy Formula 3-as autó került. Nem is annyira meglepő ezután, hogy a „bronzérmesünk” egy Euroformula Open autó lett, kevesebb mint egy másodpercnyi különbséggel. Ebben pedig semmi meglepő nincs, hiszen ezek is F3-as autók, még ha kicsit régebbiek is.

    Íme a teljes lista, azon nemzetközi sorozatok járgányainak a pole pozíciós, vagy jelesül a PURE ETCR-ben Best Battle, köridejeiből, amelyek tiszteletüket tették idén hazánkban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu) által megosztott bejegyzés

  • Andretti is Forma-1-es csapatot szeretne?

    Andretti is Forma-1-es csapatot szeretne?

    Az IndyCarban, a Formula E-ben és az Extreme E-ben is van már csapata, most azonban Michael Andretti a királykategória iránt érdeklődik.

    Az Alpine nagyon készül az új csapatok érkezésére, már előzetes tárgyalásokat folytattak a potenciális érkezőkkel. Ami vérfrissítést illeti, lehet hogy egy régi-új térne vissza a száguldó cirkuszba.

    Egy – már meglévő – csapatot venne át az értesülések szerint, és ezügyben találkozott több képviselővel is, többek között Gene Haasszal.

    Mivel a tárgyalások nem jutottak messzire, az amerikai két másik istállót környékezett meg, akiket nem gyárak, hanem befektetői cégek birtokolnak.

    Az első az Alfa Romeo Sauber, akiket a Longbow Finance vett meg 2016-ban, a másik a pedig a Dorilton Capital által birtokolt Williams.

    Előbbinek családi kötődése is van, Mario Andretti ugyanis vezetett az olasz márka F1-es csapatánál 1981-ben.

    „Jó lenne, de még sok mindennek kell történnie, ha tényleg eljutunk majd odáig.” – nyilatkozta erről Michael Andretti. – „Ha a megfelelő lehetőség adódik, meg fogjuk ragadni. De még nem tartunk ott.”

    Az amerikainak még van egy további F1-es kapcsolata: a McLaren elnöke, Zak Brown. Utóbbi szintén rendelkezik egy csapattal (United Autosports), és Ausztráliában például egymással társulva állnak rajthoz Andrettiékkel.

  • Ezzel védekeznek az autóvezetők – egyre több fogy a menetrögzítő kamerákból

    Ezzel védekeznek az autóvezetők – egyre több fogy a menetrögzítő kamerákból

    Elkapkodják a boltokból a menetrögzítő kamerákat, a MediaMarkt soha nem tapasztalt forgalomnövekedésről számolt be. Az autósok a saját védelmükben használják ezeket az eszközöket, az így készített felvételeket balesetek alkalmával bizonyos feltételek mellett a rendőrség is elfogadja.

    Egyre többen vásárolnak menetrögzítő kamerát a MediaMarkt-nál. Már 2020-ban is több, mint háromszorosára nőtt a menetrögzítő kamerák értékesítése az előző évihez képest, pedig az autóforgalom tavaly erősen visszaesett a pandémia következtében. Idén folytatódott a növekedés: a május háromszoros forgalmat hozott, de a júliusi adatok is még 170%-os növekedésről árulkodnak.

    Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója arról is beszámolt, hogy a 15-35 ezer forint közötti menetrögzítőket keresik leginkább a vásárlók. A kiválasztásnál fontos szempont a nagyfelbontású képrögzítési lehetőség, és hogy éjszakai felvételre is alkalmas legyen, valamint kártyás memóriabővítési lehetőséggel is rendelkezzen a készülék.

    A sofőrök önmaguk védelmében veszik a kamerákat, hiszen egy vitás közlekedési helyzetben a rögzített felvételekkel az érdekeiket védhetik. A menetrögzítővel készült felvételeket elfogadja a rendőrség, bíróság, valamint a biztosítótársaságok bizonyítékként, de csak akkor, ha a felvételek jogszerű forrásból származnak (például nem jogsértő módon publikált videók).

    Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója szerint, ha így megy tovább, az adatrögzítő kamerák az autós mobiltelefon tartókhoz hasonló ütemben fognak elterjedni, és 5 év múlva talán ugyanúgy alaptartozékká válnak a gépjárművekben, mint az indítókábel.

    A menetrögzítő kamerákkal készült felvételek beküldése és nyilvános megosztása ugyanakkor jogi kérdéseket is felvet. Mivel az így készült felvételek személyes adatnak számítanak, jogsértésnek minősül, ha ezeket úgy teszik közzé nyilvánosan, hogy a rajtuk szereplő személyek, rendszámok, és egyéb, harmadik személyek azonosítására alkalmas adatok jól láthatók. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény szerint ugyanakkor személyes adat kezelhető akkor, ha a személyes adat kezelése az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges. Ez pedig lehetővé teszi, hogy a menetrögzítő által készített felvétel birtokosa a szabálysértést ilyen felvétellel igazolja.

  • A Doktor ezúttal otthon is rendel: apa lesz Valentino Rossi – KÉPEKKEL

    A Doktor ezúttal otthon is rendel: apa lesz Valentino Rossi – KÉPEKKEL

    Édes teher nyomja a MotoGP legendája, Valentino Rossi vállát. A Petronas SRT versenyzőjének párja, Francesca Sofia ugyanis első közös gyereküknek fog majd életet adni, aki várhatóan egy kislány lesz majd.

    Rossi – aki nemrégiben jelentette be visszavonulását – a közösségi média oldalán jelentette be a hírt, ahol a becenevének (a Doktor) megfelelő öltözetben vizsgálja meg a barátnőjét. Habár a Doktor élete a versenyzéstől való visszavonulásával gyökeresen meg fog változni, a babázásra így mindenféleképpen lesz ideje.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valentino Rossi (@valeyellow46) által megosztott bejegyzés

  • Grosjean csapatfőnöke szerint nem elég magas az IndyCar szintje

    Grosjean csapatfőnöke szerint nem elég magas az IndyCar szintje

    Dale Coyne szerint Grosjean sikere könnyen Amerikába csábíthatja a Forma-1 legújabb kitaszítottját, Alex Albont.

    A thai versenyző két dobogó után került ki a Red Bull F1-es csapatából, idén pedig a DTM-ben kapott lehetőséget. A junior sorozatokban jól szereplő pilóta nemrég Indianapolisban járt, és több IndyCar csapattal is találkozott.

    „Igen, Alex sok emberrel beszélt.” – ismertette Dale Coyne. – „Már figyelünk rá egy ideje, és már több, mint egy éve beszélünk. Mindenképpen érdekli ilyesmi.”

    „Romain nagyon jól reklámoz minket, megmutatta, mire vagyunk képesek csapatként. De ugyanakkor az egész IndyCart jól adja el. Alex-szel is elbeszélgetett.”

    „Arról beszéltem, milyen jó ebben a sorozatban, mennyire versenyképes lehet bárki, és hogy milyen vezetni ezt az autót – természetes és ösztönszerű. Ezért könnyű beleszokni, ahogy Lundgaardnak is egyből sikerült.”

    „Kevesebb a nyomás, és jobb a kapcsolat a csapatok, csapatfőnökök és pilóták között.”

    „Szerintem tetszene Alexnek, hogy nincs kifejezett elsőszámú pilóta egyik csapatnál sem. Ezzel ugye van már tapasztalata, nemdebár?” – szúrt oda Albon korábbi munkaadóinak.

    Lundgaard negyedik lett első időmérőjén, és a versenyen is helyt állt, bár visszaesett a 12. helyre. Grosjean csapatfőnöke szerint ez egy intő jel lehet a jelenlegi IndyCar pilóták számára.

    „Ez jó figyelmeztetés azoknak, akik már itt vannak, hogy éhesebbnek kell lenniük a sikerre. Mert tehetséges fiatal pilóták frusztrálttá válnak Európában azzal, hogy megpróbálnak eljutni az F1-ig. Aztán ide jönnek, kopogtatni a csapatok ajtaján.”

    Mi sem támasztja ezt jobban alá, mint a bajnoki éllovas Alex Palou helyzete, aki – miután Európában nem jutott nagy lehetőséghez – Amerikába költözött, hogy legyen nyerési esélye.

  • Palou: Az F1 az Instagram fotóhoz jó, de győzelmi esélyek szempontjából kevésbé

    Palou: Az F1 az Instagram fotóhoz jó, de győzelmi esélyek szempontjából kevésbé

    Az IndyCar bajnoki éllovasa, Alex Palou nem igazán cserélné el győzelmi esélyeit arra, hogy esetlegesen nagyobb figyelmet kapjon.

    A spanyol második szezonját futja a tengerentúli sorozatban, és még a legutóbbi futamon történt kiesése ellenére is vezeti az összetettet.

    „Sportolóként, ha nincs önbizalmad, akkor vége van. Hinned kell benne, mielőtt megteszed. Nehéz volt, de meg kellett próbálni, és jól sikerült” – nyilatkozta IndyCar-os pályafutásáról Palou a Mundo Deportivo hasábjain. „Számomra az F1 nyilvánvalóan az elsőszámú kategória, de csak 20 ember van a világon, aki ott lehet.”

    Palou pedig nem tudott igazán kiemelkedőt nyújtani az utánpótlás szériákban, ezért másfelé kellett néznie.

    „Meg kellett találnom a módját, hogy profi versenyző legyek. Nem érdekelt, hogy ez formaautós kategóriában, autókban vagy traktorokban történik. Csak legyen valami, aminek négy kereke és kormánya van. Az volt az álmom, hogy az IndyCarba kerüljek, az amerikai álom miatt, és azért, mert a bajnokság ennyire versenyképes. Sikerült teljesítenem, és nagyon szerencsés voltam az emberek, a kapcsolatok és a szponzorok miatt, akik segítettek nekem. Nagyon boldog vagyok, hogy az IndyCarban lehetek. Itt a versenyzők 98%-ának van esélye arra, hogy minden futamot megnyerjen, és ez az F1-ben nem fordul elő. Ez az, ami arra késztet, hogy a következő futamra is elmenj.”

    „Itt minden nap nagyon boldogan kelek fel” – folytatta a Chip Ganassi Racing pilótája. „Nyerhetek futamokat, az egyik legnagyobb csapatnál vagyok. Egy verseny után az tölt el a legjobban, hogy megnyertem azt. Azért mész az F1-be, mert az népszerűbb, többet szerepelsz a tévében, és jobb fotókat készíthetsz az Instagramra, de a 17., 15. vagy 12. helyen állsz a rajtrácson. Ez számomra nem olyan mókás. Nagyon boldog vagyok itt. A versenyek nagyon nagyok, itt van az Indianapolis 500. Az F1-ben csak két csapat és négy versenyző van, akik futamokat nyerhetnek, és ez nem tölt fel annyira, mint az itteni győzelem.”

  • Takarék Csoport-HUMDA: Stratégiai megállapodás a magyar motorsportért

    Takarék Csoport-HUMDA: Stratégiai megállapodás a magyar motorsportért

    A Takarék Csoport beszáll a magyar motorsport és különösen az utánpótlás támogatásába, ezért stratégiai megállapodást kötött a Magyar Motorsport Szövetséggel és a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökséggel. Az együttműködés célja, hogy biztonságos körülmények között segítse a fiatal tehetségek világszínvonalú nevelését, a közlekedési kultúra fejlesztését, és hozzájáruljon a magyar utak biztonságosabbá tételéhez. A stratégiai megállapodást Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója, Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke és Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója írta alá.

    A Takarék Csoport kiemelt feladatának tartja a magyar sport és különösen az utánpótlás-nevelés támogatását, amely, összhangban ügyfeleinek elvárásaival, társadalmi felelősségvállalási programjának fontos eleme. A hitelintézet számára tavaly ezerfős mintán végzett, kvantitatív és fókuszcsoportos, reprezentatív közvélemény-kutatás szerint a számlatulajdonosok alapkövetelményként fogalmazzák meg, hogy a hitelintézet támogassa a sportot, és a tehetséggondozás, az utánpótlás-nevelés is az egyik leginkább preferált terület.

    A népszerű magyar gyorsasági motorsport számos sikerrel büszkélkedhet. A magyar kormány által elfogadott Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Stratégia egyik legfontosabb célja, hogy egy olyan széles bázisú tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszert hozzon létre, amelynek keretein belül a lehető legtöbb fiatal tud biztonságos körülmények között belekóstolni az autó- és motorversenyzésbe, felkészült szakemberek irányításával. A most megkötött stratégiai megállapodással a Takarékbank célja, hogy felkarolja és versenyzésre ösztönözze a fiatal sportolókat, a legtehetségesebbek pedig a megfelelő támogatással a világ élvonalába kerüljenek.

    Az együttműködés a fiataloknak nyújtott kontrollált versenyzésen keresztül hozzájárul a közlekedésbiztonság javításához és a közlekedési kultúra fejlesztéséhez Magyarországon. A felek kiemelt figyelmet fordítanak a sport fiatalokra gyakorolt pozitív hatásainak bemutatására is.

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által alapított HUMDA és a Takarékbank támogatja a Gyorsasági Motoros Utánpótlás Bajnokság megrendezését, emellett a hitelintézet a Takarékbank Gyorsasági Országos Bajnokság, illetve a Takarékbank Gyorsasági Országos Kupa névadó szponzora is lesz.

    „A Takarék Csoportban a takarékszövetkezetek évtizedes hagyományát folytatva támogatjuk a helyi közösségeket, karolunk fel helyben élő tehetségeket, a tudományok, a kultúra és a sport területén. Bízunk benne, hogy a most kötött megállapodás hozzájárul ahhoz, hogy sok fiatal magyar versenyző készülhessen fel megfelelő és biztonságos körülmények között, és a legjobbak a világ élvonalába jussanak” – mondta Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója.

    „A HUMDA kiemelt célja, hogy felkutassa azokat a fiatalokat, akik a jövő versenyzői lehetnek az autó- és motorsportban. Ezen célok eléréséhez kiválóan illeszkedik a Takarék Csoport támogatása, amelynek segítségével nagyobb esély van rá, hogy megtaláljuk a következő évtized Michelisz Norbertjeit és Talmácsi Gáborait. A HUMDA szervezett is egy szimulátorbajnokságot tavasszal, amelynek szintén a jövő tehetségeinek felkutatása volt a célja, hiszen sokan a számítógépek előtt teszik meg az első lépéseket a versenyzői karrier felé. Nagyszabású támogatási rendszert is kidolgoztunk annak érdekében, hogy felkutassuk, felmérjük és felkaroljuk a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket. Az új támogatási rendszer célja a belépési küszöbök csökkentése és a minél egyenlőbb esélyek megteremtése” – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    „Noha a motorsport technikai sportág, nem elég egy jó motorra ráülni; elengedhetetlenül szükséges a fizikai állóképesség, a tökéletes koordináció és természetesen a motor irányításának képessége is. Ezeket már egészen pici gyermekkortól lehet és kell is gyakorolni: minél korábban kezdi valaki, a szükséges mozdulatok annál gyorsabban és mélyebben rögzülnek, válnak „rutinná”. Éppen ezért fontos, hogy a lehető legfiatalabb korosztálynak is lehetősége legyen megismerkedni a motorsporttal. Belőlük fognak kikerülni a későbbi utánpótlás és élsport bajnokok” – tette hozzá Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség elnöke.

  • Ígéretes rajtok után visszaesést hozott Vida Benedek számára a Central European Rotax Max Challenge harmadik fordulója

    Ígéretes rajtok után visszaesést hozott Vida Benedek számára a Central European Rotax Max Challenge harmadik fordulója

    A csehországi Třinec-ben versenyzett a hétvégén Vida Benedek a Central European Rotax Max Challenge gokart-bajnokság idei harmadik fordulóján. A KSB Racing Team versenyzője jól kezdte a döntőfutamokat, de a közvetlen ellenfelei ezúttal gyorsabbak voltak, így továbbra is az összetett pontverseny 5. helyezettje.

    Két héttel a Le Mans-ban megtartott Rotax Max Challenge International Trophy után
    ismét rajthoz állt Vida Benedek, aki a Motorsport Talent Management és a B Build &
    Trade támogatásával a Central European Rotax Max Challenge gokart-bajnokság idei
    harmadik fordulóján vett részt a csehországi Třinec-ben.

    Az osztrák KSB Racing Team versenyzője a szabadedzések során az élcsoportban
    szerepelt az 1234 méteres pályán, az elődöntő rajtsorrendjét meghatározó időmérő
    edzés előtt is a leggyorsabb kört teljesítette, a kvalifikáción viszont a 7. helyet érte el, és
    a büntetések után az 5. helyről kezdhette meg az elődöntőt.

    A közelmúlt versenyeivel ellentétben a 15 esztendős versenyző ezúttal mindhárom
    futam rajtjánál javítani tudott a helyezésén, e téren előrelépést tett az eddig látottakhoz
    képest, viszont a tempója nem volt elég versenyképes ahhoz, hogy a helyezéseit meg is
    tudja tartani. Az elődöntőn az 5. helyen intette le a kockás zászló, végül a 4. helyen
    értékelték, ebből a pozícióból várhatta a második, ún. döntőfutam rajtját.

    A döntőben hasonló tendencia alakult ki, az első kör végén még a 4. helyen haladt, majd
    két ellenfele is meg tudta előzni, így a 6. helyen zárta a második futamot. A szuperdöntő
    ígéretesen kezdődött, Vida Benedek a 2. helyen kezdte a futamot, majd a versenytársak
    egymás után ismét megelőzték őt. Az utolsó körig ismét a 6. helyen haladt, ekkor egy
    balesetbe keveredett, ezért a döntőn végül a 12. helyen értékelték őt. A hétvége
    végeredménye a döntőfutamok eredményei után kapott pontok összegéből alakult ki.

    „Ebben a bajnokságban pénteken saját edzőmotort használunk, az első hét edzésből hat
    alkalommal a leggyorsabb voltam. A sorsolt motorral viszont eltűnt a tempóm. Mindent
    kipróbáltunk, de egyszerűen nem működött. Valamennyi idő biztosan maradt bennem is,
    de nem annyi, hogy csak a 6-7. helyre legyek képes. Ezt nehéz megfejteni” – összegzett
    Vida Benedek a Central European Rotax Max Challenge csehországi fordulója után.

    „Amikor egy kicsit gyengébb motorral megy annál, amire beállították a vázat, akkor
    minden megváltozik, teljesen más lesz a gokart egyensúlya és kezelhetősége. Ezt a
    hétvégét szeretném a lehető leggyorsabban lezárni és teljesen nulláról felépíteni a
    következő két versenyt. Köszönöm a támogatást a csapatnak, a családomnak,
    apukámnak és a szponzoraimnak, a B Build & Trade-nek, valamint a MOTAM-nak.”

  • Jól halad Jack Aitken felépülése a súlyos balesete után

    Jól halad Jack Aitken felépülése a súlyos balesete után

    Pár hete szenvedett súlyos balesetet Jack Aitken Spában. A spai 24 órás versenyen az Eau Rouge tetején ütközött komoly tempóval, ami után kórházba is kellett szállítani.

    Az egy Forma-1-es futamon is rajthoz álló Williams tartalékversenyző elég határozott és komoly célokat tűzött ki maga elé a felépülése során. Ugyanis rövidesen szeretne már szimulátorozni, egy hónap múlva pedig a versenypályára is visszatérne.

    Előtte azonban még egy fontos kulcscsont műtét vár még, aminek eredménye nagyban befolyásolja majd a várható visszatérésének időpontját.

    „Elég jól érzem magam. Őszintén megvallva annyira jól érzem magam, hogy el is felejtem, hogy eltörtem egy-két csontomat és túl gyorsan felállok.” kezdte viccesen a balesete utáni első interjújában. „Voltam már pár szakembernél a gerincem meg a kulcscsontom miatt. Most már több információval rendelkezem mindenről, ami rendkívül hasznos. Egész nap csak ülni és azon gondolkozni, hogy mikor jövök rendbe már önmagában elég fájdalmas. De nem túl rossz.”

    „Arra törekszem, hogy minél gyorsabban visszatérjek. Van még jónéhány futam a GT-szezonban, amelyek közül pár a kénszerpihenőm vége felé lesz, így azokat ki kell hagynom. Remélem, hogy szeptember végére már újra versenyezhetek. A Williams már kérdezte, hogy mikor tudok majd visszatérni szimulátorozni, mert jó munkát végeztem nekik eddig, de ez most megszakadt sajnos. Annyit feleltem, hogy valamikor szeptemberben szeretnék visszatérni.”

    „Ezen kívül még szó volt egy Forma-1-es szabadedzésről is. Attól függően, hogy hogyan alakul a naptár, valószínűleg nekem majd a tengerentúli versenyeken jöhet majd ez a lehetőség. Addigra már szeretnék teljesen fitt lenni, és készen állni, ha esetleg szükség lenne ismételten a beugrásomra.”