Kategória: Fastest Slap

  • Norrishoz is eljutott Verstappen világbajnoki „dala” – videóval

    Norrishoz is eljutott Verstappen világbajnoki „dala” – videóval

    Lando Norris élőadásban hallgatta meg a Pitstop Boys legújabb szerzeményét.

    A holland csapat évekkel ezelőtt azzal vált híressé, hogy elkészítették a Super Max nevű dalukat, ami azóta a Verstappen rajongók himnuszává vált. A brit versenyző, aki a 24 éves pilóta egyik jóbarátja, még a közös online versenyzésük során mutatta meg a hollandnak a dalt.

    Míg Norris szerint nagyszerű dolog, hogy valaki dal írt Verstappennek, addig a holland nem igazán rajongott akkor a szerzeményért.

    Az utolsó futam előtt a formáció kiadott egy újabb dalt, ami a napokban a McLaren versenyzőjéhez is eljutott. Norris a Twitch adása során hallgatta meg szerzeményt, majd természetesen énekelni kezdte a refrént is.

  • Autobau: Hogy múzeum lenne, az enyhe kifejezés!

    Autobau: Hogy múzeum lenne, az enyhe kifejezés!

    Az „Autobau” Romanshornban, a svájci Fredy Lienhard, egykori autóversenyző és üzletember ötlete és alkotása.

    Ha azt mondanánk, hogy az „Autobau” egy autómúzeum, az enyhe kifejezés lenne. A Svájc keleti részén, a Bodeni-tóhoz közeli ipari parkban található épületek első osztályú múzeumként és rendezvényhelyszínként szolgálnak, a kültéri létesítményeket pedig versenypályaként is használják, ahol a nagyközönség számára bemutató versenyeket tartanak és sport- vagy versenyautókkal való utaztatásra is van lehetőség.

    A rendkívüli autómúzeum valamennyi kiállítóterme homokszínű és vörös téglából készült, vastag, történelmi falak mögött található.

    Egyesek korábbi életükben benzintartályként szolgáltak, mint például az úgynevezett „acéltartály”, egy háromszintes, homokfúvott acélból készült falakkal rendelkező épület, amely egyedülálló „retro sci-fi” hangulatot teremt a belső térben.

    Ezen kívül itt található az „Autobau-Factory”, egy olyan kompetenciaközpont, ahol különböző cégek működnek. Ezek a járművek restaurálására, karosszéria- és autófestő műhelyekre, valamint a bőr- és textilborítások intelligens javítására szakosodtak. A magasan képzett szakemberekből álló csapat szakszerűen gondozza a veterán autókat és az egyre népszerűbb youngtimereket, valamint a versenycélú autókat. A mintegy 80 autóváróban az ügyfelek értékes kincseiket optimális körülmények között, riasztóval biztosított parkolóhelyeken, biztonságban helyezik el.

    De fordítsuk figyelmünket az „Autobau” legizgalmasabb részére, az autókra! Öt különböző csarnok öt különböző témára osztja fel a gyűjteményt:

    • Klasszikus szalon

      Visszarepít egy olyan korba, amelyben az autó formája nemcsak a hatékony funkciót követte, hanem a mai szépségideálok esztétikáját is. Króm- és hátsó uszonyok, nagy térfogatú V8-as motorok, kupék és kabriók a Chevrolet-től és a Cadillactől, a Fordtól és a Jaguartól, meghatározzák a klasszikus szalon stílusát.

    • Lista Racing-Box

      Lista a neve az 1945-ben alapított cégnek, amely ma mintegy 500 embert foglalkoztat. A Lista piacvezető Európában, ha a gyári- és raktárhelyiségekről van szó. Itt található Lienhard összes versenyautója, a kezdetektől, a „szappantartókkal” való indulástól kezdve egészen a 2002-es Daytona 24 órás versenyen győztes Dallara sportprototípusáig.

      Fotó: Jo Klausmann
    • Versenycsarnok

      A Versenycsarnokban minden a professzionális motorsportról szól. A ralitól és az endurance-bajnokságtól kezdve a legendás sportkocsiosztályon át a különböző márkakupákig és az amerikai IndyCar-sorozatig, a profi versenyautók töltik meg a napfényben úszó kiállítótermet.

    • Acéltartály

      Ez a kiállítótermek sztárja: az acéltartály egy 110 tonnás, szabadon álló, 20 méter átmérőjű és 12 méter magas acélkolosszus, amely homokszínű és vörös téglából készült, tizenkétoldalú sokszögbe van zárva. E vasóriás belsejében 800 négyzetméternyi kiállítótér terül el 3 kiállítási szinten, zavaró támasztékok nélkül, az egész területen, fényes világítótestekkel hatékonyan megvilágítva. Itt exkluzív válogatás található a Sauber, a Renault és a Ferrari F1-es autóiból, valamint F2-es és Le Mans-i prototípusokból.

      Autobau, Sauber
      Fotó: Jo Klausmann
    • Supersport Galéria

      A Supersport Galéria acélszerkezete egy luxusgaléria stílusában köti össze a történelmi téglacsarnokot a modern korral. A lenyűgöző belső kialakítású kiállítóteremben méltó módon két kiállítótérben sorakoznak a legendás Gran Turismók, a hírhedt szupersportkocsik és a modern high-tech szupersportkocsik hibrid hajtással és közel 1000 lóerős teljesítménnyel. Felkeltheti a figyelmed a Mercedes 300 SL,a Ferrari 330 GTO, a Ferrari F40, a Lamborghini Diablo, a Porsche 918 Spyder és még sok-sok más… Szeretnél látni egy Saleen S7-et, egy Vector W8-at vagy egy Bugatti EB 110-et? Most már tudod, hol találhatod meg őket!

    Azt hitted, már mindent láttál? Szó sincs róla! Az „Autobau” a Clay Regazzoni Emlékszoba otthona is – de ezt egy következő történetben mesélem el… szóval nézz vissza holnap is!

    www.autobau.ch

  • Kenderolajjal átitatott jeggyel nyugtathatod le magad Berlinben

    Kenderolajjal átitatott jeggyel nyugtathatod le magad Berlinben

    Ha valami igazán izgalmas innovációra vágytál a tömegközlekedésben, ne keress tovább. Ennél a kender-jegynél feljebb ugyanis nehezen tudjuk elképzelni, hogy legyen bármi.

    Mit csinálnál a BKV-n a vonaljegyek és a bérletek vásárlása okozta papírszeméttel? Megtöltöd a szelektív kukákat? Mi lenne, ha meg is ehetnéd?

    Ha ezt csak fikciónak találod, nos, a Berlini Közlekedési Vállalat (akár lehetne BKV is, de a német rövidítése a BVG) ezt tényleg megcsinálta. A rizspapírból készült jegyeket a BVG ráadásul a kender olajával itatta át, ami a jópofa reklám szerint még meg is nyugtatja az ezt használókat… és az ezt fogyasztókat. De szigorúan csak leszállás után!

    A BVG reklámja:

  • Motoros gladiátor-show az Arénában, februárban újra jön a SuperEnduro GP!

    Motoros gladiátor-show az Arénában, februárban újra jön a SuperEnduro GP!

    Egyedülálló sportélmény várja a motorozás és a látványos versenyek szerelmeseit a Papp László Budapest Sportarénában, ahol 2022. február 5-én újra megrendezik a SuperEnduro GP-t! A koncertek és kiállítások mellett a motoros gladiátorok küzdelme páratlan élményt ígér, a szervezők meglepetésekkel és értékes nyereményekkel is várják a közönséget. Jegyek már kaphatók az EnduroGP.hu weboldalon és az Eventim hálózatában.

    A hazai enduro-motorozás legsikeresebb tagjai is készülnek már a versenyre, az Enduro Team Hungary színeiben az Európa-kupa és világkupa-futamgyőztes Zsigovits Norbert a profik között, a junior kategóriában indul, Szőke Márk az Európa-kupában dobogóra tör, valamint csatlakozik hozzájuk az aktuális magyar enduro-bajnok, Liszka Roland és a 21 éves Tádics Dániel is.

    SuperEnduro GP
    Fotó: Szabó Attila/EnduroGP.hu

    A Prestige kategória sztárjai, például Cody Webb, Colton Haaker, Jonny Walker, a tavalyi világbajnok Billy Bolt, a hatszoros világbajnok Taddy Błażusiak vagy Manuel Lettenbichler, a korábbi junior világbajnok szintén eljön a Papp László Budapest Sportarénába, ahol a közönség az izgalmas futamok mellett igazi showműsort is láthat különböző látványelemekkel fűszerezve; táncosok, pirotechnikai felszerelések, zsonglőrök, motoros bemutatók, egyéb műsorszámok kerülnek a programba.

    A budapesti forduló helyszínét a sportág legeredményesebb hazai versenyzője, Németh Kornél tervezi, a pálya 36 óra nonstop építés során 60 kamionnyi föld, valamint 2-3 kamionnyi kő és fa felhasználásával alakul ki, az Aréna egész éves programjában páratlan látványt teremtve.

    SuperEnduro GP
    Fotó: Szabó Attila/EnduroGP.hu

    A hangulatra sem lesz panasz, hiszen az Early Bird jegyek azonnal elfogytak a rendezvényre, amely során az első két évben gyakorlatilag teltház előtt zajlottak az események, alkalmanként a nap folyamán közel 10 ezer ember látogatott ki a rendezvényre, ami 2019-ben a legjobb új belépő esemény volt a szezon során és legutóbb a FIM elnöke, Jorge Viegas is megtisztelte a jelenlétével.

    A Bronz kategóriás jegyek már 8.490 Ft-tól, a Silver kategória helyei 11.990 Ft-ért, a Gold kategória székei 17.490 Ft-ért kaphatók, de mindhárom esetben igénybe vehetők csoportos kedvezmények. Limitált darabszámban elérhetők Paddock-jegyek és VIP SkyBar csomagok is az év leglátványosabbnak ígérkező zárttéri sporteseményére.

    A 2020-as budapesti SuperEnduro GP összefoglaló videója megtekinthető itt:

  • Videó: Az FIA új elnöke 2009-ben rommá törte az F1-es Renault-t

    Videó: Az FIA új elnöke 2009-ben rommá törte az F1-es Renault-t

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) frissen megválasztott elnöke az emitárusokbéli Mohammed Ben Sulayem évtizedekig sikeres rali versenyző volt, majd sportvezetőként a Közel-Kelet meghatározó motorsportos személyisége lett.

    Sikeres versenyzőként F1-es autót is vezetetett, méghozzá egy bemutatón. 2009-ben a dubai-i versenypályán vezethette az az egy évvel korábbi Forma-1-es Renault-t, az R28-at.

    A bemutató lényege egy „kihívás” volt, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogy melyik gyorsul jobban, egy Ford GT vagy egy F1-es autó.

    Az akkor még az Egyesült Arab Emitárusok motorsport szövetségének elnökeként ténykedő Ben Sulayem a gyorsulási verseny elején elvesztette uralmát az autója felett, majd nagy tempóval a belső betonfalnak ütközött, rommá törve az autót. Az esetet szerencsére sértetlenül megúszta, ám kicsit zavarodottan szállt ki a Renault-ból…

  • KÉPEK a 2021-es FIA díjátadó gáláról

    KÉPEK a 2021-es FIA díjátadó gáláról

    Csütörtökön sor került az FIA díjátadógálájára is, Párizsban. Minden FIA bajnokság győztesei átvehették trófeáikat, a gokartosoktól, a ralisokon át, a Forma-1-esekig.

    A Mercedes bár megnyerte az F1-es konstruktőri bajnokságot, sértődöttségük okán sem a csapatfőnök Toto Wolff, sem az egyéniben másodikként záró Lewis Hamilton nem jelent meg a gálán. A csapat trófeáját így a műszaki igazgató, James Allison vette át.

    Magyar tekintetben is különleges volt a gála, hiszen Kiss Norbi is jelen volt, aki átvette a harmadik Kamion Eb-s bajnoki trófeáját.

    A legtöbb díjazott persze a feleségével/párjával érkezett, és lássuk be, a hölgyek némileg elvonták a reflektorfényt az urakról. Aki pedig szó szerint színt vitt az eseményre, az épp Norbi kedvese, Márti volt! 🙂

    Íme egy kis fotóválogatás az FIA gáláról:
  • Narancs füstködbe burkolózott a Red Bull főhadiszállása

    Narancs füstködbe burkolózott a Red Bull főhadiszállása

    Megadta a módját a Red Bull, és a Milton Keynes-i főhadiszállás külsőségeiben is alaposan megünnepelte Max Verstappent.

    Nem vörös szőnyeg, hanem narancs füstbombás díszsorfal fogadta Max Verstappent a Red Bull Milton Keynes-i főhadiszállásán. Kevés telt csak el, és nem csak az autó volt narancssárga, hanem gyakorlatilag a teljes helyszín.

    A királyoknak kijáró fogadtatás (ha már holland…) végén Christian Horner csapatfőnök és a tervezőzseni Adrian Newey ölelték keblükre Verstappent.

    Verstappen üdvözlése:

  • Másodjára is nagybácsi lett Max Verstappen!

    Másodjára is nagybácsi lett Max Verstappen!

    A tegnapi nap folyamán megszületett Max Verstappen testvérének, Victoriának a második kisfia, Lio. Az egyéni bajnokság éllovasa ebből kifolyólag másodszor is nagybácsi lett, amíg édesapja, Jos nagypapai teendői is megnőttek az újabb baba születésével.

    Victoria Verstappen és párja, Tom Heuts első közös kisfia, Luca pont egy évvel ezelőtt látta meg a napvilágot és most Lio érkezésével már négy főre bővült a családjuk.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Victoria-Jane Verstappen (@victoriaverstappen) által megosztott bejegyzés

  • Dobogós helyekért küzdött Zsigovits Norbert és Szőke Márk az első SuperEnduro-fordulón

    Dobogós helyekért küzdött Zsigovits Norbert és Szőke Márk az első SuperEnduro-fordulón

    Az Enduro Team Hungary versenyzői legközelebb a Papp László Budapest Sportarénában állnak rajthoz  

    Látványos küzdelemmel és kiszámíthatatlanul alakuló versenyekkel indult az FIM SuperEnduro-világbajnokság 2021/2022-es szezonja a lengyelországi Łódźban. Az Enduro Team Hungary színeiben Zsigovits Norbert a Junior-világbajnokság mezőnyében, Szőke Márk az Európa-kupában küzdött dobogós helyekért. A sorozat következő állomása 2022. február 5-én a Papp László Budapest Sportarénában lesz.  

    A szabadtéren megrendezett klasszikus EnduroGP-versenyek után az Enduro Team Hungary versenyzői, Zsigovits Norbert és Szőke Márk a FIM SuperEnduro-világbajnokság 2021/2022-es szezonjában is rajthoz álltak, az első fordulót a lengyelországi Łódźban rendezték meg a múlt hétvége folyamán. Zsigovits Norbert a Junior-világbajnokságban, Szőke Márk az Európa-kupában képviselte a csapatot. 

    A délelőtti edzések után mindkét sportoló sikerrel vette a kvalifikációt, a KTM EXC 300-as motorral versenyző Zsigovits Norbert a 6. rajthelyet szerezte meg a juniorok első döntőfutamára, Szőke Márknak nehezebb dolga volt, mert az időmérőn megsérült a Sherco SE 300 Racing típusú motorja, de a vigaszágon ő is elnyerte a jogot, hogy részt vehessen az este folyamán, népes közönség előtt megrendezett futamokon.  

    A juniorok számára három, az Európa-kupa mezőnyének két döntőt rendeztek, mindkét lebonyolítás része volt a fordított rajtrácsos indulás, így a pilótákat az embert próbáló pálya mellett a folyamatos küzdelem is próbatétel elé állította. Az Atlas Arenában a szervezők köves szakasszal, farönkökkel, ugratókkal és éles fordulókkal nehezített pályát alakítottak ki, ami egy szakasz erejéig még a lelátóra is felvezette a versenyzőket.  

    Hullámzó kezdés Zsigovits Norbert számára 

    Az időmérőn megszerzett 6. rajthely után Zsigovits Norbert sikeresen teljesítette az első döntőfutamot, a rajt után tumultus alakult ki a pálya köves szakaszán, de megtartotta a pozícióját, majd körről körre javított a helyezésén, először a 4. helyre jött fel, majd a 2. helyen zárta a futamot.  

    A második döntőn a 9. helyről rajtolt a második sorból a fordított rajtrács miatt, az első kör végén a 6. helyre jött fel, a második kör végén, 4 perccel a vége előtt is tartotta ezt a pozíciót, később azonban elesett, ezért a 13. helyen folytathatta a versenyt, majd a hátralévő két kör során a 10. helyre tudott felzárkózni.   

    A harmadik döntőn ismét a 6. helyről rajtolhatott, az első kör végén a 8. volt, miután időt vesztett a köves akadályon torlódó mezőnyben. A következő körök során visszaszerezte a 6. helyet, és meg is tartotta azt, így végül az összetett verseny 6. helyén zárta a lengyelországi fordulót.  

    „Az első edzésen kiderült, hogy a köveken agresszívabban kell mennem, de az időmérőn ezt már meg tudtam csinálni, így egyenesen bejutottam az esti döntőkbe. Az első futamon egyre előrébb jutottam, a többiek hibáztak, de én konstansan hoztam ugyanazokat az időket. Nagyon elégedett voltam a futammal, engem is meglepett, hogy a 2. helyen értem célba.” 

    „A második futamot egy kissé elkapkodtam, emiatt a 10. helyet tudtam hozni, utána a 20-30 percnyi pihenő alatt próbáltam magam összeszedni. Ekkor már újra egész jól tudtam menni, a 6. helyre számítottam, és ez lett az összetett eredmény is. Nagyon elégedett vagyok: az első futamon extra teljesítményt sikerült nyújtani, a második kevésbé sikerült, de összességében elértük a célunkat. A budapesti fordulóra szeretnék még jobban felkészülni, a dobogó elérésére is lehet esély” – mondta Zsigovits Norbert.     

    Első teljes SuperEnduro-versenyén Szőke Márk a dobogóra hajtott 

    Az Európa-kupában Szőke Márk taktikusan kihasználta a lebonyolításban rejlő lehetőségeket. Az időmérős technikai hiba következtében a 13. helyről rajtolhatott az első döntőfutamban, de egy perccel az időhatár előtt a 11. helyen haladt, majd a leintésre feljött a 9. helyre, így a második futamot az élmezőnyből kezdhette.  

    A 33-as számú versenyző a rajttól jól eljött, az első körben magabiztosan vezetett, két veszélyes helyzetet is kivédett a rönkökön és a köves szakaszon is. A második körben Sonny Goggia megelőzte, a 2. helyet azonban így is tartani tudta. A harmadik körben Aurelien Addesso is utolérte, de még mindig dobogós pozícióban motorozott. 

    Szőke Márk nem adta fel, üldözte is ellenfelét, aki a rönkökön lassabban tudott átmenni, az utolsó körben, 200 méterrel a leintés előtt viszont ő maga is bajba került, sok időt vesztett, így végül az 5. helyen ért célba a második döntő során, ami számára is az összetett 6. helyét jelentette.   

    „Örültem az első futamon elért eredménynek, a másodikon pedig az 1. helyen jöttem el a rajttól. Tartottam magam a 2-3. helyen, de 200 méterrel a cél előtt egy rönkön sajnos nem adtam elég nagy gázt, így átengedtem a 3. helyet. Nagyon sajnálom, de a verseny előtt aláírtam volna ezeket az eredményeket, mert ez életem első SuperEnduro versenye volt. Hatalmas élmény egy ilyen show részese lenni, sokezer néző előtt.” 

    „Nagyon nehéz volt a pálya, mert nagy farönköket és köveket helyeztek el rajta, de nem estem el a versenyen. Ez hatalmas dolog, mert másfél éve indultam először SuperEndurón, akkor nem tudtam bejutni. Gyálon csináltam egy pályát, azon szeretnék még finomítani, mert összességében nem volt rossz a tempóm. A magyarországi versenyen szeretném stabilabban hozni az eredményt, remélem, hogy minél több magyar szurkoló eljön majd és szurkol nekünk” – nyilatkozta Szőke Márk.   

    A következő állomás: Budapest 

    A SuperEnduro mezőnye a Prestige kategória sztárjai, például Cody Webb, Colton Haaker, Jonny Walker, a tavalyi világbajnok Billy Bolt, a hatszoros világbajnok Taddy Błażusiak szereplésével legközelebb a Papp László Budapest Sportarénában lép pályára 2022. február 5-én. A 2019-es és 2020-as rendezvényhez hasonlóan a közönség az izgalmas futamok mellett igazi showműsort is láthat különböző látványelemekkel fűszerezve; táncosok, pirotechnikai felszerelések, zsonglőrök, motoros bemutatók, egyéb műsorszámok kerülnek a programba.   

    A budapesti forduló helyszínét a sportág legeredményesebb hazai versenyzője, Németh Kornél tervezi, két nap alatt építik majd fel 60 kamionnyi föld, valamint 2-3 kamionnyi kő és fa felhasználásával. Az emlékezetesnek ígérkező rendezvényre a jegyértékesítés 2021. december elején indult az endurogp.hu/super-enduro címen és az Eventim hálózatában.    

    A 2020-as budapesti SuperEnduro GP összefoglaló videója megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=pOqNLoI7Q10  

  • Megjött a McLaren Spotify listája: Ricciardo és Norris a kedvenceiről vallott!

    Megjött a McLaren Spotify listája: Ricciardo és Norris a kedvenceiről vallott!

    Daniel Ricciardo és Lando Norris elárulta, mi szólt a legtöbbször náluk a Spotify-on.

    A népszerű zene-streamelő szolgáltatás a napokban összeállította azt a bizonyos listát, amiből a felhasználóik megtudhatták milyen dalok mentek náluk a legtöbbször az évben. A wokingi istálló is felült a hype-vonatra, így megkérte versenyzőit, nyilatkozzanak az idei kedvenceikről.

    Daniel Ricciardo listája:

    1 | MEMORIES! – 347aidan:

    „Mikor meghallottam, arra gondoltam: ‘ez mennyire más.’ Még sosem hallottam ilyet korábban. Imádom!”

    2 | A Place Like This – Majid Jordan

    „Ez a dal megnyugtató. Maga a boldogság. A monzai versenyre emlékeztet, ugyanis azon a héten énekeltem.”

    3 | Kyle (I Found You) – Fred again..

    „Újra felfedeztem Fredet a nyáron… ah, olyan érzés, mikor késő este autókázol a nyári szünetben… költői.”

    4 | The angel of 8th ave. – Gang of Youths

    „Imádom a Gang of Youths-t. Mindenki nagyon várta az új albumot, és ez volt az első dal ami megjelent, imádtam. Ez egy gyönyörű dal.”

    5 | Sunrise – Ryan Bingham

    „Ez egy régi dal, nem most jött ki. Sajnos csak idén fedeztem fel Ryan Binghamt, és amikor meghallottam a ‘Sunrise-t’ beleszerettem az intrójába. Az első percek kapcsán tényleg a napfelkelte jut eszembe. Valószínűleg idén ez a kedvenc dalom.”

    Lando Norris listája:

    1 | Drive (For Daddy Gene) – Alan Jackson

    „A versenyhétvégék során valamikor mindig kilyukadok ennél a dalnál, és ezt éneklem. Nem igazán tudom, miért is szeretem annyira, de kívülről fújom a dalszövegét.”

    2 | Tortoise – Frankie Stew and Harvey Gunn

    „Szeretem ezt a dalt, annyira laza és megnyugtató. Bármikor, amikor lazítani szeretnék, ez az első dal amit meghallgatok.”

    3 | Wonderwall – Oasis

    „Ezt nem kell magyarázni. Mindenki ismeri ezt a dalt, és tudja, hogy mennyire jó.”

    4 | SO DONE – The Kid LAROI

    „Ez egy király dal. A zene, a szöveg, minden remekül passzol és működik. Ezt a dalt rengetegszer hallgattam meg az elmúlt évben.”