Kategória: Fastest Slap

  • Vettelt is bántalmazták gyerekkorában

    Vettelt is bántalmazták gyerekkorában

    Sebastian Vettel nemrégiben felfedte, hogy gyerekként számos irigykedője bántotta őt és azzal akarta letörni az önbizalmát, hogy összetörték az egyik győzelemért kapott serlegét.

    Csakúgy, mint a Forma-1-es mezőny túlnyomó részének, az 53-szoros futamgyőztes német klasszis karrierje is gokartozással vette kezdetét. A heppenheimi születésű Vettel már a kezdetek során tehetséges volt és sorra aratta a sikereket, azonban ezt egyesek egyáltalán nem nézték jó szemmel és irigyek is voltak rá.

    Az Aston Martint erősítő négyszeres világbajnok elárulta, hogy gyerekként egy napon büszkén vitte be az egyik serlegét, amit egy gokartverseny megnyeréséért kapott, azonban az iskolatársait egyáltalán nem tudta lenyűgözni ezzel, sőt…

    „Emlékszem, egy alkalommal bevittem az iskolába az egyik kupámat, de az osztálytársaim tönkre is tették azt, és mindezek mellett még azzal is bántottak, hogy ezzel csak fel akartam vágni, és hogy magamutogató vagyok” – fogalmazott Vettel.

    A német pilóta jelenleg az Aston Martinnál versenyez és a jelenlegi szerződése az idei szezon végéig érvényes a silverstone-i istállóval. Nagy kérdés, hogy hosszabbít-e a német csillag, és erről a döntéséről a családjának is ki fogja kérni a véleményét.

  • Bajba jutott kutyán próbált segíteni Räikkönen a nyaralásán – videóval

    Bajba jutott kutyán próbált segíteni Räikkönen a nyaralásán – videóval

    Kimi Räikkönen a nyaralásán igyekezett megitatni egy autóban felejtett kutyust. Az esetről videó is készült.

    Noha a Forma-1-ben töltött éveiről sokakban a flegma, nemtörődöm Jégember imidzs maradt meg róla, Kimi Räikkönen időről időre azért mindig bizonyította, hogy hatalmas szíve van, és törődik másokkal. Most pedig az is kiderült, hogy a négylábúakat sem hagyja cserben, a közösségi médiában ugyanis elkezdett terjedni róla egy videó, amelyen az látható, amint kislánya, Rianna társaságában éppen egy bajba jutott házi kedvencnek segít.

    A felvételt kisebb szünetet leszámítva évtizedek óta a Ferrari alkalmazásában álló, nem mellesleg Räikkönennel is baráti viszonyt ápoló (ő a finn pilóta fiának, Robinnak a keresztapja) Gino Rosato is megosztotta saját Instagramján, mellé pedig a következőt írta:

    „Vissza Toszkánába, egy hagyományos vakációra. Mindannyiunknak hiányzik Kimi Räikkönen, mert mindig hiányoljuk azt, aki ennyire különleges. Miért? Mert amikor egy ember időt szakít arra, hogy kiürítse a fagyis poharát, hogy vizet tegyen bele, és azt egy szegény, a hőségben autóba zárt kutyának adja.. Isten áldjon testvérem, jó ember vagy.”

    Hogy Räikkönen mennyire járt sikerrel, az nem derült ki, de a reakciójából ítélve rendesen azért nem tudta megitatni az autóban hagyott jutott kutyust, akiről csak remélhetjük, hogy nem esett baja a hőségben.

  • Jövőre érkezik a Forma-1 utazó történeti kiállítása

    Jövőre érkezik a Forma-1 utazó történeti kiállítása

    A Forma-1 bejelentése alapján a téma a „világ legnagyobb látványossága mögötti történet” lesz. Ebben a múlt és jelen mellett a jövőbe is betekinthetnek majd a látogatók.

    A Round Room Studios lesz majd a felelős projektért, akik többek között más a Jurassic Park tematikáját és Nelson Mandela életét is feldolgozták. Mellettük a Manhattan West befektető cég lesz a partnerek között.

    A történelmi ereklyék és komplett autók mellett eddig nem látott hozzáférést ígérnek a videós archívumokhoz, hogy magával ragadó, interaktív élményt nyújtsanak a közönségnek.

    Az első Forma-1-es kiállítás összeállításában szakértők mellett történészek és újságírók is segédkeznek majd.

    „A Forma-1 rendkívül nagymértékű növekedést könyvelhetett el az elmúlt években, és a gyarapodó szurkolói bázisunk képezi alapját mindannak, amit teszünk.” – nyilatkozta a sorozat kereskedelmi igazgatója, Brandon Snow.

    „Az, hogy egy ilyen világszintű kiállítást hozunk létre – amit az egész világ megtapasztalhat és élvezhet – a piacvezető céggel, természetes lépés volt.

    Végignézve a kreatív folyamatot, nem lehetnénk ennél izgatottabbak ezzel a projekttel kapcsolatban. Ezzel a nézők is betekintést nyerhetnek a kulisszák mögé. Így ünnepeljük a Forma-1 múltját és örökségét minden eddiginél jobban. Minden szurkoló számára érdemes lesz felkeresni ezt, ezúton is köszönjük a sok szervezetnek és embereknek, akik az F1 világából hozzájárultak ehhez.”

    Tim Harvey, a kiállítás fő producere visszhangozta kollégája szavait:

    „A Formula 1 Exhibition az első nagyobb kiállítás lesz az autóversenyzés történetében. Egyszerre lesznek új, magával ragadó technológiák, amik a Forma-1 látványos történeteibe engednek drámai betekintést. Azonkívül pedig interaktív terekkel több szempontból is bemutatjuk a sport múltját, jelenét és jövőjét.

    Az elmúlt három évben rengetegen járultak hozzá a projekthez, ikonikus csapatoktól kezdve tervezőkön át bajnok pilótákig. Jövőre egy egészen újfajta szórakoztatási formával szolgálunk majd, ami lelkes szurkolóktól a gyerekekig és családokig mindenki képzelőerejét megragadja majd.”

  • A HUMDA Academy 29 versenyző támogatásával indul el

    A HUMDA Academy 29 versenyző támogatásával indul el

    Nyolc autó– és motorsport szakágban összesen 29 versenyző támogatásával indul el a HUMDA Academy utánpótlásnevelési rendszer. Alapos felmérési munkát követően transzparens és mérhető elbírálási szempontok alapján kerülhettek be versenyzők a programba. A versenypályákon már elért eredmények mellett többek között a vezetéstechnikát, valamint a fizikai- és mentális alkalmasságot is vizsgálva állították össze a szakemberek a HUMDA Academy névsorát. A kiválasztás Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka és Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka irányította. A kiválasztás alapját képező képességfelmérésben a motorsport-specifikus vizsgálatokkal és felmérésekkel foglalkozó Fit4Race volt a HUMDA partnere. 

    Kilenc gokart-, három rali-, és két túraautó pilóta mellett kilenc gyorsasági motor, két-két enduró motor, illetve motokrossz, valamint egy-egy supermoto és triál versenyző került be a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. utánpótlásnevelési rendszerébe, a HUMDA Academy programba. Minden versenyző rangos sorozatokban bizonyított már és a támogatás révén magasabb szintű bajnokságokban, vagy professzionálisabb körülmények közt koncentrálhat a versenyzésre.  

    A HUMDA egyik alapvető célkitűzése a hazai autó- és motorsport népszerűsítése, fejlesztése, a tehetséges, illetve eredményes sportolók karrierjének támogatása és előre mozdítása. Az Ügynökség tavaly novemberben Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor vezetésével több mint száz tehetséges versenyző képességfelmérését kezdte meg a tehetségkutató- és utánpótlásnevelési rendszerben. A hazánkban jelenleg is aktív, többségében utánpótlás korú autó- és motorversenyzők a Fit4Race komplex, többek között fizikai-, mentális, pszichológiai, biomechanikai és egyéb versenyspecifikus szempontok alapján végzett felmérésen vettek részt. Különböző szempontok figyelembevételével és súlyozásával alakult ki a támogatotti lista, többek között az életkort, a sporttapasztalatot, a versenyzőkben rejlő potenciált, a sporthoz való hozzáállást és a mikrokörnyezetet is értékelték a szakemberek Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor irányításával. 

    HUMDA, HUMDA Academy
    Fotó: HUMDA

    Olyan versenyzők kerülhettek be a programba, akik már bizonyítottak valamilyen szinten és van esélyük arra, hogy komolyabb karriert fussanak be a következő években. A támogatás célja nem az, hogy teljesen egészében fedezze egy szezon költségvetését, hanem kiegészítést jelent a már meglévő költségvetéshez, amelyet jellemzően családi vagy szponzori támogatással teremtenek elő a fiatalok.  

    – Saját tapasztalatból tudom, hogy a motorsportban milyen nehéz beindítani egy karriert fiatalon. A legtöbb sportággal ellentétben itt sokkal nagyobb az anyagi nyomás a versenyzőkön, és sok esetben a költségvetés hiánya a legfőbb gátja a magyar tehetségek kibontakozásának. Azért örülök a HUMDA programjának, mert lehetőséget ad arra, hogy a legtehetségesebb versenyzők kisebb valószínűséggel kerüljenek ilyen nehéz helyzetbe. A kiválasztásban nekem fontos szempont volt, hogy ami mérhető, azt mérjük meg. Sokat számított a Fit4Race-elemzés, amelynek segítségével a fejlődési potenciált objektív szempontokkal kiegészítve határozhattuk meg, ezzel növelve annak valószínűségét, hogy azok a versenyzők kapjanak segítséget, akik a legjobb eséllyel juthatnak el komoly szintre egy erős, nemzetközi bajnokságban – emelte ki Michelisz Norbert, a túraautó világkupa 2019-es bajnoka, a HUMDA Academy program mentora. 

    – Már aktív karrierem során is fontosnak tartottam a fiatalok támogatását. Jó érzéssel tölt el, hogy a tehetségek mentorálásában részt vehetek. Egy hosszú kiválasztási folyamat végéhez érkeztük, melynek eredményeképp előre mozdíthatjuk a legtehetségesebbek pályafutását. Visszaemlékezve pályafutásom elejére, én magam is átérzem azt, hogy a szülőkre mekkora anyagi teher nehezedik évről-évre a technikai sportokban, ezért igazán kivételes lehetőség ez a támogatottak számára – tette hozzá Talmácsi Gábor, a MotoGP-sorozat 2007-es világbajnoka, a HUMDA Academy program mentora. 

    – A Fit4Race a minden teljesítmény területre kiterjedő vizsgálatai alapján létrehozott a HUMDA részére egy olyan speciális felmérési és kiértékelési rendszert, melynek segítségével kizárólag számadatokkal skálázhatóvá tudtuk tenni a több mint 100 versenyző részvételével zajló kiválasztási folyamatot. Nagyszerű volt látni, hogy a versenyzők úgy érkeztek meg és teljesítettek, mintha az egy éles versenyhétvége lett volna. Ez a plusz izgalmi szint egyértelművé tette azt is, hogy kik azok a sportolók, akik a jövőben egy nap képesek lesznek sorsdöntő versenyeket, bajnoki címeket is nyerni – nyilatkozta Matics Zsolt teljesítménytréner, a Fit4Race alapítója. 

    – A HUMDA Academy tagjai nem csak anyagi támogatásban részesülnek, hanem folyamatos kapcsolatban állnak majd az Ügynökséggel, és más területeken is segítséget, tanácsokat kapnak karrierjük építéséhez. Ez alatt jogi-, kommunikációs-, és marketing segítséget értünk, de akár a fizikai vagy a mentális felkészülés folyamatában is részt vehetünk. Mivel minden sportág minden szakágában más és más jellegűek lehetnek ezek a felmerülő kérdések, ezért ez a munka egyben egy pilot projekt is az Ügynökségnek, a sportolókkal együtt dolgozzuk majd ki a részleteket. Így a felmerülő kérdések és tapasztalatok alapján tudunk majd a jövőben támogatandó versenyzőink mellé egy komplex támogatási csomagot biztosítani – mondta Őry Kornél, a HUMDA Zrt. szakmai igazgatója. 

    A HUMDA néhány hete jelentette be, hogy a túraautó-világkupában (FIA WTCR) induló Zengő Motorsport és a kamion-Európa-bajnokságban (FIA ETRC) versenyző Révész Racing csapatait is támogatja. A teljes magyar háttérrel, hazai versenyzővel és szerelőgárdával induló versenycsapatok azontúl, hogy hazánk hírnevét öregbítik a technikai sportok rangos szériáiban megfelelő hátteret biztosíthatnak a magyar versenyzőket támogató szakembergárda kiépítéséhez, tapasztalatszerzéséhez. 

    A HUMDA Academy tehetséggondozó programban támogatott versenyzők szakáganként: 

    Gokart: Gáspár Benett, Gender Tamás, Hideg-Szikszai Ádám, Krepcsik Áron, Krózser Menyhért, Molnár Martin, Nógrádi Nimród, Willisits Vilmos, Zsebő Marcell 

    Rali: Csomós ‘Mixi’ Miklós, Hangodi Bendegúz, Herczig Patrik 

    Túrautó: Bucsi Attila, Rácz Gergő 

    Enduro motor: Liszka Roland, Zsigovits Norbert 

    Gyorsasági motor: Farkas Kevin, Görbe Soma, Kecskés Bence, Kovács Bálint, Molnár Gergő, Moor Rossi, Számadó Máté, Varga Tibor, Vincze Martin 

    Motokrossz: Katona Áron, Pergel Bence 

    Supermoto: Surányi Balázs 

    Triál motor: Csizmadia Barnabás 

    Csapattámogatások:  

    Révész Racing (versenykamion), Zengő Motorsport (túraautó 

  • Egy ventillátoros autó rekordot döntött Goodwood fesztiválján

    Egy ventillátoros autó rekordot döntött Goodwood fesztiválján

    A Batmobilra hajazó McMurtry Spéirling volt a tettes, a Goodwood Festival of Speed egyik elektromos résztvevője.

    A brit márka egy kelta szóról nevezte el autóját, aminek jelentése hurrikán. Találó, hiszen első nagy fellépésén máris nagy vihart kavart. Az ennek ellenére meglepően kis autó elektromos meghajtással és egy ventillátorral van felszerelve.

    Kevesebb, mint 100 kg a járgány súlya, és körülbelül 1,5 másodperc alatt van százon, ami gyorsabb, mint a Bugatti Chiron. Két iker ventilátor húzza ki az autó alól a levegőt, ezzel pedig több leszoríterőt termel, mint egy F1-es autó.

    Hasonló technikát a Brabham alkalmazott anno, ám egy verseny – és futamgyőzelem – után betilitották a megoldást, mivel – a sokkal nagyobb propeller – felverte a köveket.

    Max Chilton, az autó fejlesztéséért is felelős pilóta ült a volán mögött, amikor megfutotta a 39,08-as, új rekordot jelentő időt.

    Goodwood előző rekordere szintén eletromos, ugyanis a Volkswagen ID.R-ről van szó. 2019-ben Romain Dumas volt az, aki 39,9-cel megdöntötte Nick Heidfeld a McLaren egyik F1-es autójával futott idejét, ami 20 évig volt etalon.

  • Kitüntetést kap Michael Schumacher, de természetesen nem ő veszi át

    Kitüntetést kap Michael Schumacher, de természetesen nem ő veszi át

    Tartományi kitüntetésben részesül Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok 2013 decemberi síbalesete óta nem szerepelt nyilvánosan, és ez most sem fog változni, a kitüntetést ugyanis felesége és gyerekei veszik át.

    Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kitüntetését ítélték oda a hétszeres világbajnok Michael Schumachernek. A díjat július 20-án, különleges ceremónia kíséretében, a kölni Motorworldben adják át Schumacher feleségének, Corinnának, illetve gyermekeinek, Micknek és Gina-Mariának. Az eseményen beszédet mond a család barátja, egyben az FIA korábbi elnöke, Jean Todt.

    A díjjal nemcsak Schumacher sporteredményeit, hanem az azon kívül a jó ügyekért tett hozzájárulását is elismerik. „Michael Schumacher munkája sportemberként és a jó ügyek támogatójaként messze túlmutat születési helye, Észak-Rajna-Vesztfália határain” – idézi a Sky Sports Hendrik Wust, a tartomány miniszterelnökének szavait.

    Wust szerint Schumacher továbbra is az egyetemes sport egyik kiemelkedő alakja, aki „mindig két lábbal állt a földön, és soha nem feledkezett meg az embertársairól.”

    A német hétszeres világbajnoknak odaítélt kitüntetés Észak-Rajna-Vesztfália legmagasabb kitüntetése, amelyet évente egyszer ítélnek oda valakinek, noha 2021-ben és 2020-ban a koronavírus miatt nem került átadásra.

  • Kapcsolódjunk Instagramon: Használjátok ti is hashtageinket!

    Kapcsolódjunk Instagramon: Használjátok ti is hashtageinket!

    Tudtad, hogy vannak olyan Instagram hashtagek, melyeket mi, a Racingline.hu hívtunk életre? Használjátok őket ti is! 😉
    Ha pedig be is követitek ezeket a hashtageket, láthatjátok a többi Racingline.hu olvasó/követő, magyar autósport rajongó kapcsolódó képeit is! 😉

    Most pedig itt a #RacinglineFotóm mely hashtaggel olyan képek megosztását várjuk tőletek, melyeket ti magatok készítettetek (tehát nem a netről lett letöltve).
    Jöhet ide mindenféle Hungaroringen, vagy bármilyen autósport eseményen készült kép, vagy a rajongói felszerelésedről készült fotó, saját rajz, ajándék, vagy egy kép arról hogy szurkolsz a tévé előt, stb.
    Szóval bármikor bármi, ami F1-es, autósportos, viszont fontos, hogy SAJÁT kép legyen!

    A #RacinglineFotóm hashtagnél gyűlő képeket időről időre mi is megnézegetjük és lájkoljuk majd, sőt ha esetleg valami jó kis sztori is kerül hozzákapcsolódóan a leírásba, meg is osztjuk a saját Insta sztorinkban a közönséggel! 😉 Itt a versenyszezon, fotózásra/posztolásra fel! 😉
    További Insa-infók:
    • #racinglinehumor hashtag alatt megtaláljátok az összes korábbi meme-jellegű, humoros posztunkat!
    • #racinglinekonyha hashtag alatt megtaláljátok 2019-es posztjainkat, mikor a szezon során alkottuk valami ételt (vagy italt) az aktuális versenyhelyszínhez kapcsolódóan.

    Ezen kívül megtaláltok minket Twitteren is, ahol a versenyhétvégék során aktívabban jelen vagyunk. Valamint követhettek minket TikTokon is!

  • Év végéig tartó országos közlekedésbiztonsági plakátkampányt indít a HUMDA

    Év végéig tartó országos közlekedésbiztonsági plakátkampányt indít a HUMDA

    Elindult a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. újabb közlekedésbiztonsági plakátkampánya, amely országszerte számos forgalmas útszakaszon, többek között autópályák mellett hívja fel a figyelmet a biztonságos közlekedés fontosságára. A kommunikációban a súlyos balesetek előtti elképzelt utolsó mondatokkal és a mindenki által ismert, ám nem mindig megfogadott tanácsokkal gondolkodtatja el az Ügynökség az autósokat és a motorosokat egyaránt. A gyorshajtás, illetve az ittas vezetés veszélyei, valamint a felelős közúti magatartás került a középpontba a HUMDA kampányában.  

    Tavaly 14 233 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Magyarországon, melyek során 18 599-en sérültek meg és 544-en meghaltak a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján. Utóbbi jelentős javulás az 1990-es 2400 feletti adathoz képest, de a 2020-as 460-hoz képest növekedésnek számít – igaz, akkor a koronavírus járvány miatt sokkal kevesebben vettek részt a közlekedésben. 2019-ben 602-en haltak meg közúti közlekedési balesetben, ahhoz képest csaknem 10 százalékos javulás a tavalyi statisztika. Idén az első negyedévben 98 a halálos áldozatok száma. A HUMDA kiemelt célja a súlyos és halálos kimenetelű közlekedési balesetek számának radikális csökkentése. Ennek a munkának fontos eleme a társadalom széleskörű, szemléletformáló edukációja, amely a nemzetközi jó gyakorlatok megismerésével és átvételével, innovatív technológiák bevonásával, valamint az Európai Unió és az ENSZ balesetmegelőzési irányelvei figyelembevételével történik.  

    A HUMDA országos közlekedésbiztonsági plakátkampánya immár a harmadik ilyen figyelemfelhívó akciója az Ügynökségnek; ezúttal olyan veszélyekről kommunikálunk, mint a gyorshajtás, a szabályok be nem tartására, az ittas vezetés, valamint a felelőtlen közúti magatartás. Korábbi aktivitásainkkal szemben most nemcsak egy hónapig, hanem egészen év végéig láthatók lesznek az óriásplakátok számos forgalmas útszakaszon, többek között autópályák mentén.  

    – Sokkoló megoldást választottunk annak érdekében, hogy minél több közlekedőt el tudjunk gondolkodtatni autózás vagy motorozás közben. A nagyon súlyos balesetek fotói mellett olyan mondatok szerepelnek a plakátokon, amelyeket a sofőrök közvetlenül a baj bekövetkezte előtt mondhattak vagy gondolhattak. Ilyen a „mindjárt ott, nyomom neki”, „a gyorsabb sáv az enyém”, az „egy sör nem sör”, az „oda még beférek” vagy a „motorral nincs dugó”. Persze nem csak elrettenteni akartunk, így mindezek mellé hasznos tanácsokkal is ellátjuk a közlekedőket: a szabálykövető, felelősségteljes, defenzív vezetési stílus előnyeire hívjuk fel a figyelmet. Ezek olyan alapmondatok, amelyekkel mindenki tökéletesen tisztában van, de mégsem mindig fogadja meg. Ilyen a „Ne siess, nem éri meg!” a „Ne vezess ittasan!” vagy a „Ne hősködj a motoron!”. Bízunk benne, hogy ez a kampányunk jól kiegészíti számos más hiánypótló munkát végző szervezet hasonló tevékenységét és minél több embert ösztönzünk a szabályos közlekedésre. Ha csak egy balesetet meg tudunk ezzel akadályozni, már megérte megszervezni a kampányt – emelte ki Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.  

    Magyarországnak és az Európai Uniónak is célja, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés, 2030-ra pedig a jelenleginek a felére csökkenjen a végzetes kimenetelű balesetek száma. Az ilyen figyelemfelhívó kampányok is hozzájárulnak ahhoz, hogy ezeket a nagyívű célokat elérjük. Az autók vezetőinek, a motorosoknak, a kerékpárosoknak, a gyalogosoknak és a közlekedés minden résztvevőjének közös felelőssége, hogy biztonságosabbak legyenek az útjaink 

  • Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Az autó és motorsport rajongók most igazán elkezdhetik dörzsölni a tenyereiket, ugyanis nemrégiben hivatalosság vált, hogy 2023-ban olyan motorsportos filmet fognak bemutatni a mozivásznakon, amelynek középpontjában az egyik legnagyobb és legnépszerűbb szimulátoros játék, a Gran Turismo áll.

    A film egy valós történetet fog feldolgozni, a főszereplő pedig Jann Mardenborough lesz, akiből a film alatt egy Gran Turismo játékosból valós autóversenyzővé cseperedik. Mardenborough ugyanis megnyerte a GT Academy kihívását még 2011-ben, ahol 90.000 résztvevő közül lett ő a győztes, akinek így lehetősége nyílt a Dubai-i 24 órás versenyen való részvételhez.

    A brit versenyző kvalitásait az is mutatja, hogy az évek során megfordult többek között a régi Formula 3-as sorozatban, a GP3-ban és a GP2-ben is és három alkalommal még a Le Mans-i 24 órás versenyen részt vett.

    A film az eredeti tervek alapján 2023. augusztusában kerül majd be a mozikba, rendezője pedig Neill Blomkamp lesz. A projekt a Sony és Playstation együttműködésével készül majd el, pont úgy, mint az Uncharted, aminek a főszereplője Tom Holland volt.

  • Räikkönen is versenyzett vasárnap, triatlonversenyen indult

    Räikkönen is versenyzett vasárnap, triatlonversenyen indult

    Kimi Räikkönen vasárnap triatlonversenyen vett részt lakhelye környékén, a svájci Zugban.

    A Zytturm triatlon 3,8 kilométer úszásból, 180 kilométer kerékpározásból és egy maratoni futásból áll.

    Räikkönen a versenye rövidített változatú volt, mely 500 méteres úszással kezdődött, majd 40 kilométeres kerékpározás következett egy helyi tó körül, majd öt kilométer futással ért véget.

    A még mindig fitt finn 1.39.25,9-es idővel a 62. helyen ért célba, mintegy 15 perccel lemaradva a győztestől.

    Saját referenciacsoportjában, a 35-44 éves férfi korosztályban Räikkönen a 18. helyen végzett.

    A verseny úszó szakaszán Räikkönen 8 perc 26,6 másodperc alatt teljesítette a fél kilométert, nyílt vízben. A korcsoportjában a harmadik legjobb eredményt érte el ebben, és a 191 versenyző közül a 11. legjobb volt.

    Az F1-es bajnok a kerékpározás és futás során veszített helyezésket. Räikkönen kerékpáron a 73., futásban pedig a 91. helyen végzett.

    Az alábbi képfolyamban a 7. fotón tűnik fel a finn.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Swiss Triathlon (@swisstriathlon) által megosztott bejegyzés