Kategória: Fastest Slap

  • Zanardi élete ismét veszélybe került: kigyulladt a háza

    Zanardi élete ismét veszélybe került: kigyulladt a háza

    Mondhatnánk, hogy Alessandro Zanardi rendkívül balszerencsés, de ez már nem elég kifejező szó… Miután 2001-ben egy baleset következtében elveszítette mindkét lábát, 2020-ban súlyos balesetet szenvedett kézihajtású kerékpárjával, most pedig ismét veszélybe került az élete.

    Az egykori Forma-1-es versenyző észak-olaszországi Noventa Padovanában található villájában keletkezett tűz után az 55 éves férfit kórházba szállították.

    Háza kedden részben lángokba borult; a tűz állítólag a napelem rendszer meghibásodása miatt keletkezett. Az olasz sajtó szerint a tűz megrongálta azt a gépet, amelytől Zanardi két évvel ezelőtti súlyos balesete óta függ.

    További részleteket egyelőre nem tudni az állapotáról…

  • Olaszországba költözhet a Räikkönen família

    Olaszországba költözhet a Räikkönen família

    A Corriere Milano értesülései szerint Kimi Räikkönen és családja Olaszországba, azon belül pedig Tremezzóba költözhetnek, hogy a fiuk a legjobb környezetben gokartozhasson.

    2007 világbajnoka a 2021-es szezon végén vonult vissza a Forma-1-ből. 21 győzelem, megannyi szép pillanat a Sauber, a McLaren, a Ferrari, a Lotus és az Alfa Romeo versenyzőjeként is. Az évek alatt pedig a fiatal finn srácból – aki a versenyek előtti utolsó pár órát rendre alvással töltötte – közönségkedvenc lett és milliók drukkoltak versenyről versenyre a Jégember sikereiért.

    Räikkönenről a visszavonulása óta számos olyan videó készült, ahol fiával, Robinnal együtt gokartozik. Egy apa mindig jót akar a gyerekének és olasz sajtóértesülések szerint a finnt egy Tremezzo nevű kis városkában látták még április folyamán.

    Ez a kis város több szempontból is jó lehetne a Räikkönen család számára. Első sorban ez egy ideális helyszín lehet Robin számára, hogy elkezdhesse komolyabb szinten űzni a gokartozást, másrészt a Jégembernek olyan híres szomszédai lehetnének, mint a világhírű színész, George Clooney vagy a PSG sztárfocistája, Mauro Icardi és felesége, Wanda Nara, aki egyben az argentin focista menedzsere is.

    Mindezek mellett Kimi felesége, Minttu odáig van az olasz kultúráért és ebben az országban kötötték össze az életüket még 2016-ban. A lakás megvételéről szóló tárgyalásokat nagy titok övezi és Räikkönenék az „olasz álom” miatt hátrahagyhatják Svájcot, ahol eddigi életüket élték.

    Végül, de nem utolsó sorban pedig az adózási szabályok is kedvezőek lennének a finn számára, ugyanis külföldiként majdnem annyi adót fizetne majd, mint azt eredetileg Svájcban tette.

  • Sergio Pérez 20 szerencsés szurkolóval találkozik Budapesten

    Sergio Pérez 20 szerencsés szurkolóval találkozik Budapesten

    Nyakunkon a Magyar Nagydíj, de a Red Bull nem csak arra gondol, mi történik a pályán: a csapat jóvoltából 20 szerencsés szurkoló Sergio Pérez társaságát élvezheti.

    Különleges lehetőség adódott a Magyar Nagydíj hétvégéjén a Red Bull jóvoltából. Az energiaitalos istálló egy versenyt hirdetett, amely végén igen értékes nyeremény vár 20 szerencsést.

    A csapat ugyanis egy meet and greet találkozót szervez Sergio Pérez és a játék 20 nyertese között a Hard Rock Caféban.

    Ahhoz, hogy a mexikói társaságát élvezhessétek, az adataitok megadásán kívül mindössze egyetlen kérdésre kell helyesen válaszolnotok. A Red Bull kérdése: hová kvalifikált Sergio Pérez a 2021-es Magyar Nagydíjon?

    A játékott ITT érhetitek el!

  • Vettel is beadta a derekát: Most már ő is fent van az Instagramon

    Vettel is beadta a derekát: Most már ő is fent van az Instagramon

    Megtört a jég a közösségi média oldalak és Sebastian Vettel kapcsolatában. A német pilóta ugyanis nemrégiben létrehozta a saját felhasználói fiókját az Instagramon, ugyanis a neve mellett ott áll a kék pipa, ami azt jelenti, hogy hitelesített a felhasználó fiók.

    A négyszeres világbajnok még egyetlen posztot sem tett közzé a felületen, de már több, mint 300.000 követővel rendelkezik. Ezen téren Lewis Hamilton vezeti a rangsort, aki ugyan továbbra sem követ senkit, de az ő oldaláról 29,2 millió ember látja a friss bejegyzéseket és történeteket.

    Így bezárult a kör, ugyanis a jelenlegi Forma-1-es mezőnyből Vettel volt az egyetlen, aki nem regisztrált még egyik közösségi média oldalra sem.

    A német kiválóságtól egy évvel ezelőtt egy szurkolói beszélgetés során kérdezték meg, hogy miért nincsen még fent egyik közösségi média felületen sem.

    „Nincs vele komolyabb problémám, mert nagyon sok jó dolog is történik ott, amikor az emberek egy nemes cél érdekében fognak ott össze” – válaszolta a kérdésre az 53-szoros futamgyőztes. – Igazából soha nem kezdtem el és nem érzem azt sok emberrel ellentétesen, hogy most nekem fel kell regisztrálnom oda. Szerintem nem annyira érdekes ez az egész.”

    „Emellett is elfoglalt vagyok, de sokan mondják azt nekem, hogy a közösségi média használata egy jó dolog, ők nagyon élvezik és már valamilyen szinten függővé is váltak, és így tovább. Ez pont ugyanolyan, mint a kávé esete. Lehetséges, hogy ugyanezen okok miatt nem szoktam inni kávét.”

    Vettel hivatalos Instagram oldala: https://www.instagram.com/sebastianvettel/

  • Ilyen pólót nem ír alá soha Carlos Sainz

    Ilyen pólót nem ír alá soha Carlos Sainz

    Carlos Sainz már éppen hagyta el a Ferrarijával Maranellót a gyárlátogatását követően, amikor még eleget tett pár rajongója kérésének. Elkészültek a közös képek és még pár dolgot is aláírt a spanyol pilóta, azonban amikor egy Barcelona mezt dörgöltek az orra alá, gyorsan el is hajtotta annak tulajdonosát.

    Sainzról ugyanis köztudott, hogy az édesapjával egyetemben imádja a futballt és mindkettőjüknek pont a Barcelona legnagyobb riválisa, a Real Madrid a kedvenc csapata. A spanyol ezt több Instagram posztban is hangoztatta már, ahogy a „Királyi Gárdának” becézett csapat habfehér mezében pózolt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

    Emiatt érthető, hogy miért nem írta alá a Barcelona mezt, ugyanis a spanyol hűséges az általa szeretett klubhoz, és amikor a mez tulajdonosa a Barcát éltette, Sainz egy káromkodással küldte őt el melegebb éghajlatra a „Forza Ferrari” mellett.

  • Ferrarival bővítette flottáját a cseh rendőrség

    Ferrarival bővítette flottáját a cseh rendőrség

    Egy akár 326 km/órás sebességre is képes olasz autócsoda lett a cseh rendőrség flottájának legújabb tagja. Ez a remekmű pedig nem más, mint a Ferrari 458 Italia, amit a rendőrök állítása szerint bűnözőktől tulajdonítottak el.

    Az eredetileg vörös színű Ferrari átalakítása 12.000 eurójába került a rendőrségnek. A sportkocsi először kapott egy szürke fényezést, amik citromsárga és kék sávokkal vannak megspékelve és mindezek mellett a rendőrök még egy szirénát is helyeztek az autó tetejére.

    A Ferrari 458 Italia egy hátsó kerék meghajtású, V8-as erőforrás által működtetett sportkocsi, ami akár 3,4 másodperc alatt képes a 0-ról 100 km/órára gyorsulni. A cseh rendőrség leszögezte, hogy a sportkocsit a különleges megfigyelési osztály fogja majd használni és csupán a képzettebb kollégáik vezethetik majd azt.

    A cseh rendőrségnek több száz, bűnözőktől elkobzott járműve van, azonban egyes források szerint nem a Ferrari volt a legjobb autó abból a csoportból, a rendőröknek mégis erre esett a választása. Jiri Zly, a rendőrség közlekedési osztályának vezetője elmondta, hogy a Ferrarit a cseh utakon közlekedő „legagresszívabb sofőrök” ellen vetik majd be.

  • A turisztikailag legnépszerűbb útvonalak is alátámasztják: korlátozni kell a legszennyezőbb autók forgalmát a városokban

    A turisztikailag legnépszerűbb útvonalak is alátámasztják: korlátozni kell a legszennyezőbb autók forgalmát a városokban

    A külföldi vakációra készülő autósoknak érdemes tájékozódniuk az utazás megtervezése előtt, mivel számos népszerű turisztikai csomópont szigorításokat vezet be a légszennyezés csökkentése érdekében. Jelenleg 320 európai városban korlátozzák a régebbi, jellemzően környezetszennyezőbb járművek mozgását, és 2019 óta 40 százalékkal nőtt a számuk – állapítja meg a Tiszta Városok Kampány ma nyilvánosságra hozott tanulmánya. 

    A tíz legnépszerűbb turisztikai város (közöttük London, Párizs és Berlin) mindegyike károsanyag-kibocsátásuk alapján korlátozza bizonyos területeken a benzin- és dízelüzemű járművek, különösen a személygépkocsik behajtását. Az alacsony kibocsátási zónák (LEZ), ahova jellemzően az Euro 4-es dízelautók és az Euro 3-as benzinüzemű és a még régebbi autók behajtását tiltják, kiterjedhetnek a külvárosokra és a körgyűrűkre is. Országonként és városonként eltérő rendelkezések vannak érvényben (van például, ahol külön díj ellenében szabad a behajtás), ezért utazás előtt mindenképpen érdemes tájékozódni.  

    Levegő Munkacsoport
    Fotó: Levegő Munkacsoport

    A Tiszta Városok Kampány (Clean Cities Campaign) tanulmánya szerint az alacsony kibocsátási övezetek jelentősen javítják a levegőminőséget és a városok élhetőségét. Egyre több országban, városban ismerik fel a jelentőségüket. Az elfogadott tervek és jogszabályok alapján várható, hogy 2025-re 58 százalékkal több lesz belőlük, mint ma. Spanyolországban 2023-ra a legalább 50 000 lakosú városokban kötelező alacsony kibocsátási övezetet kijelölni, és így 2025-re 149 új alacsony kibocsátási zónára lehet számítani, míg Olaszországban már most 172 ilyen zóna van. Londonban pedig a LEZ 379 négyzetkilométeres és minden gépjárműre kiterjed. 

    „Magyarországon már 2013-ban elkészült egy Útmutató alacsony emissziós zónák létrehozásához, azonban a gyakorlatban azóta sem történt előrelépés. Budapesten például már régen korlátozni lehetett volna a legszennyezőbb autók behajtását azokba a védett övezetekbe, ahova csak külön engedéllyel szabad behajtani, például a Margitszigetre és a Budai Várba. A parkolási díjakat is lehetne a személyautók környezetvédelmi besorolásához igazítani” – jelentette ki Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.  

    „Az Egészségügyi Világszervezet számos kutatása és saját méréseink alapján is megállapítható, hogy nagyrészt a közúti járművek felelnek a szennyezett levegőért. A Levegő Munkacsoport már évek óta szorgalmazza, hogy más európai városok mintájára Budapest is lépjen fel a legszennyezőbb dízel- és benzinüzemű autók fokozatos kivezetésének érdekében” – tette hozzá Szegő Judit, környezetkutató, a Levegő Munkacsoport Környezeti Tanácsadó Irodájának vezetője. 

    A Tiszta Városok Kampány tanulmányai: 

    A tanulmány lényegét egy egyperces video fogalja össze (magyar felirattal). 

    A Tiszta Városok Kampányban a Levegő Munkacsoport is részt vesz.

    További információ: 
  • Leclerc a zongora mögé menekül a rossz időszakokban

    Leclerc a zongora mögé menekül a rossz időszakokban

    Charles Leclerc a zongorázást választja, ha el akar menekülni a problémák elől, ismerte be a Servus TV-nek adott interjúban.

    Van, aki extrém sportol, más kerékpározik, de akad olyan is, aki saját zenét csinál. Ahány pilóta, annyiféle feszültség-levezetési és kikapcsolódási módszer létezik a Forma-1-ben is, és olykor előfordulnak igencsak különlegesek is. Mint például a zongorázás, amit Charles Leclerc, a Ferrari pilótája űz előszeretettel a szabadidejében, és erről szeret posztolni is a közösségi médiában.

    „Imádok zongorázni. Teljesen kikapcsol, közben nem gondolok a versenyzésre és nagyon élvezem” – nyilatkozta a Servus TV-nek.

    Nem Leclerc az első F1-es pilóta, aki zongorázik, de némileg talán különlegessé teszi a hobbiját, hogy a rossz napjain játszik sokat igazán. Ilyenből az Osztrák Nagydíj előtti hetekben pedig bőven akadt, hiszen több alkalommal is győzelmet bukott el, hol megbízhatósági problémák, hol a Ferrari rossz döntései miatt.

    Leclerc zongorázik

    „Többet zongorázom a rossz időszakokban, mint a jókban. Amikor jól mennek a dolgok, gyorsan vissza akarsz térni a pályára, és a versenyzésen jár az eszed. Amikor viszont nem mennek jól, zongorázom, és próbálok mindenről megfeledkezni magam körül” – magyarázta.

    A Max Verstappen mögött 38 pontos lemaradásban levő Leclerc bizonyára annak örülne igazán, ha a szezon második felében minél kevesebbszer érezne késztetést arra, hogy a zongora mögé meneküljön a problémák elől.

     

     

  • Fenntartható repülőgép-üzemanyagba fektetett a Mercedes

    Fenntartható repülőgép-üzemanyagba fektetett a Mercedes

    A Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team úttörő lépést tett azzal, hogy az első globális sportcsapatként fenntartható repülőgép-üzemanyagba fektetett be.

    A Forma-1-es csapat ezt a bejelentést annak a kötelezettségvállalásának részeként tette, hogy 2030-ra SBTi-hitelesített (SBTi=Science Based Targets initiative, vagyis tudományon alapuló célkitűzések; egy nemzetközi kezdeményezés) módon tovább csökkentse CO2-kibocsátását.

    A Mercedes-Benz német luxus és kereskedelmi autómárka évtizedek óta részt vesz a Forma-1-ben csapattulajdonosként és/vagy motorgyártóként.

    Ma az F1-es csapat a légiközlekedési ipar hasonlóan kaotikus világába merészkedett, és bejelentette elkötelezettségét a fenntartható repülőgép-üzemanyagba (SAF) való beruházás mellett.

    A SAF az elmúlt években az iparágon belül is fontos beszédtéma volt, mivel a légitársaságok igyekeznek olyan célokat, célkitűzéseket és kezdeményezéseket megvalósítani, amelyek jelentősen csökkentik az éghajlatra gyakorolt hatásukat. A SAF kulcsfontosságú szerepet játszik a légi közlekedés környezetre gyakorolt káros hatásának csökkentésében, mivel a hagyományos sugárhajtómű-üzemanyag (Jet A-1) nemcsak a használata, hanem a kitermelése során is erősen környezetszennyező és káros.

    A fenntartható repülőgép-üzemanyag sokkal jobb alternatíva, mivel amellett, hogy kémiai szerkezete nagyon hasonló a hagyományos repülőgép-üzemanyagéhoz, de sokkal kevesebb szén-dioxidot is termel, ami környezetbarátabb repülést tesz lehetővé.

    A Forma-1-ben is szerepe van

    A Mercedes-AMG közleményében elismerte, hogy a repülés a teljes tervezett szén-dioxid-kibocsátásuk több mint negyedét teszi ki, hiszen a Forma-1-es logisztika jelentős része is a levegőben zajlik.

    A német F1-csapat kifejezetten hangsúlyozta, hogy SAF-jüket a közvetett „Scope 3” légiközlekedési kibocsátások (azon kibocsátás, mely nem közvetlenül kapcsolódik a tevékenységükhöz) tekintetében fogják használni.

    A Mercedes-AMG úgy véli, hogy a SAF-ba történő „több millió dolláros beruházásuk” jelentősen javítani fogja az általános környezeti hatásukat. Az F1-es konstruktőr szerint ez lehetővé teszi számukra azt is, hogy közel „50%-os csökkentést” érjenek el a versenyautók személyzeti légi utazási lábnyomában, és a fennmaradó szén-dioxid-kibocsátást továbbra is ellensúlyozni fogják.

    „Bár a SAF jelenlegi termelése és rendelkezésre állása korlátozott, a [benne rejlő] lehetőség óriási. Reméljük, hogy a SAF-piac fejlődésének és növekedésének támogatására használt erőteljes globális platformunk segítségével bemutathatjuk a SAF-ban rejlő lehetőségeket, és bebizonyíthatjuk más iparágaknak, hogy milyen nagy hatással bírhat. Elkötelezettségünkkel reméljük, hogy másokat is erre ösztönözhetünk, és ezzel további befektetéseket ösztönözhetünk a SAF-gyártásba” – áll a Mercedes-AMG közleményében.

    „Célunk, hogy a fenntarthatóságot minden döntésünkbe és intézkedésünkbe beépítsük. Hisszük, hogy a fenntartható repülőgép-üzemanyag megváltoztathatja azt a módot, ahogyan a sport és általában a vállalkozások – mint a légi közlekedés legnagyobb felhasználói – pozitív hatást gyakorolhatnak a külvilágra. Reméljük, hogy vezető szerepet játszhatunk annak bemutatásában, hogy mi minden lehetséges a SAF segítségével, és bebizonyíthatjuk más iparágaknak, hogy mit lehet elérni.”

    Toto Wolff, a Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team csapatfőnöke és vezérigazgatója így nyilatkozott:

    „Sokat repülök; a csapat is sokat repül. Ha repülni kell, akkor jobb megoldást kell találnunk, és a SAF a legjobb megoldás, amely jelenleg a légiközlekedési ágazat számára elérhető. Célunk, hogy a változás élvonalában legyünk, és globális motorsportplatformunkat egy fenntarthatóbb és diverzifikáltabb jövő modelljeként használjuk.”

    A Forma-1 hasonlít a repüléshez abban, hogy puszta létezéséhez károsanyag-kibocsátás szükséges. De a légi közlekedéshez hasonlóan a motorsport egésze is keményen dolgozik azon, hogy csökkentse negatív hatását.

    A Forma-1 mint szervezet azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra elérje a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást. E cél elérése érdekében 2026-tól egy új, 100%-ban fenntartható, cseppfolyósított üzemanyagot vezetnek be, összhangban a következő generációs hibrid motorokkal. Az új üzemanyagot kommunális hulladékból, szén-dioxid-leválasztó rendszerből származó összetevőkből vagy nem élelmiszeripari biomasszából állítják majd elő. Hasonlóan néhány SAF-hez.

  • Vettel apja helyett apjaként szurkolt Gina Schumacher versenyén

    Vettel apja helyett apjaként szurkolt Gina Schumacher versenyén

    Mick Schumacher nővére, Gina, szüleihez hasonlóan szereti a lovaglást. Olyannyira, hogy míg Mick édesapjuk után az autóversenyzést választotta, úgy Gina édesanyuk után a western lovaglást.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Gina Schumacher (@gina_schumacher) által megosztott bejegyzés

    A 25 éves fiatal nő meglehetősen jó is abban, amit csinál, ugyanis Európa-bajnokságot nyert, Roo nevű lovával.

    Értelemszerűen, sajnos, édesapja, Michael Schumacher nem tudott jelen lenni lánya sikerénél, azonban Corinna (az édesanyja), Mick és nagyapjuk Rolf is a helyszínen szurkolt neki, csak úgy, mint Sebastian Vettel.

    Vettel számára Michael volt a példakép, majd F1-be kerülése után egyfajta mentora volt a hétszeres világbajnok. Michael balesete után, és Mick versenyzői pályafutásának beindulásával fordult a kocka, és Vettel pártfogolja Michael fiát, Micket.

    Az Aston Martin versenyzője jó kapcsolatot ápol a Schumacher családdal, így jelen volt Gina versenyén is.

    A beszámolók szerint Vettel a családjával jelent meg, hogy szurkoljon Michael lányának.

    Az internet népe teljesen meghatódott Vettel gesztusától, és úgy fogalmaztak, „apjuk helyett” próbál Vettel valamiféle „apa karakter” lenni a Schumacher testvérek számára.

    https://twitter.com/longlivesv5/status/1548569713050996736