Kategória: Fastest Slap

  • A második hazai pályán – a Gender Racing Team rajthoz áll Slovakiaringen

    A második hazai pályán – a Gender Racing Team rajthoz áll Slovakiaringen

    A hétvégén a Gender Racing Team számára a több szempontból is második hazai pályának számító Slovakiaringen áll rajthoz az FIA CEZ Zone Trophy talán legrangosabbnak számító versenyhétvégéjén, az OMV MAXXMOTION GRAND PRIX OF SLOVAK REPUBLIC versenyhétvégén, a Slovakiaringen. 

    A hazai pálya titulus azért is jár duplán a Dunaszerdahely melletti aszfaltcsíknak, mivel a GRT-t a pálya 2009-es átadása óta rengeteg izgalmas verseny, rengeteg sportélmény és sok szép eredmény, valamint végül, de nem utolsó sorban, remek sportbarátságok kötik a pályához. A másik aktuális kötődés a GRT jelenlegi versenyzője, a többszörös szlovák gokart bajnok és MNASZ Formula Renault bajnok Szabó Nikolas, aki szintén a GRT-nél kezdte formula autós pályafutását és jelenleg a csapat F3-as Dallara-ját hajtja, így természetesen hazai pályán a mostani versenyhétvégén is. 

    Gender Racing Team
    Fotó: Gender Racing Team

    Az idei szlovák versenynek különösen bizakodóan vág neki a csapat és korábbi bajnoka, hiszen az elmúlt versenyhétvégék általános tapasztalata alapján egyre jobban kezd összeállni az F3-as technika. Folyamatosan sikerült gyorsulni és a legutóbbi bajnoki fordulón Nikolas egy parádés rajttal is alaposan meglepte az ellenfeleket az Automotodrom Grobnik-on. A Slovakiaringen is szokás szerint két versenyfutam vár a remélhetően megszokottan népes mezőnyre. A program szokás szerint pénteken a szabadedzésekkel kezdődik,   amelyen kora délelőtt léphet először pályára a forma autós mezőny. Szombat reggel lesz lehetőség megfutni az időmérőn a lehető legjobb kört a délutáni első versenyfutamhoz. A vasárnapi versenynapon reggel a kategória második időmérőjével indul a program, majd a második versenyfutamra 13 óra után kerül sor. 

    Gender Tamás csapatfőnök is bizakodva várja a versenyhétvégét: 

    „Nagyon várjuk már ezt a versenyhétvégét, hiszen a Slovakiaring mindig az egyik legrangosabb eseményt szolgáltatja a bajnokság fordulói közül, népes mezőnnyel és népes közönséggel. Valóban a pálya átadása óta mindig szívesen jön ide a csapat akár egy tesztnapról, akár egy versenyhétvégéről van szó éppen. Rengeteg izgalmas sportélmény és egy-két keményebb kaland, de legfőképpen sok nagyszerű eredmény köt minket ehhez a helyszínhez. Most is nagyon bízunk benne, hogy egy eredményes, nagyon jó hangulatú hétvége előtt állunk, hiszen nagyon bíztatóak voltak az eddigi eredmények, amelyeket elértünk az autó év eleji teljes felújítása óta. A fiuk sokat dolgoztak rajta a két verseny között, hogy ezen a pályán is tovább gyorsulhassunk. Ráadásul Nikolas számára ez az igazi hazai pálya és idén is szeretnénk, ha a dobogó tetején állhatna a futamokat követően. A Hungaroring mellett ez a helyszín van a legközelebb, ahová a hazai autósportrajongók is könnyedén el tudnak jutni, így itt még nagyobb szeretettel várunk mindenkit, aki szeretne a csapattal és versenyzőnkkel személyesen is találkozni! 

  • A Mercedes részvényese meg akarja venni a Manchester Unitedet

    A Mercedes részvényese meg akarja venni a Manchester Unitedet

    Sir Jim Ratcliffe, a Mercedes Forma-1-csapatának egy részét birtokló milliárdos meg akarja vásárolni a Manchester Unitedet. Jelenleg a Glazer család a United tulajdonosa, de az elégedetlen szurkolók nyomása alatt állnak, így lehet, hogy eladják.

    A 69 éves Ratcliffe (a fenti képen látható Lewis Hamiltonnal) az év elején részt vett a Chelsea megvásárlására tett ajánlatban, de alulmaradtak. Ő a Mercedes F1 33 százalékát birtokló INEOS vezérigazgatója is. További egyharmad a Daimleré, amely a Mercedes-Benz tulajdonosa, a fennmaradó harmad pedig a csapatfőnök Toto Wolffé, ami megmagyarázza a hatalmas vagyonát.

    Ratcliffe szóvivője a The Timesnak így nyilatkozott:

    „Amennyiben a klub eladó, Jim mindenképp potenciális vevő. Ha valami ilyesmi kivitelezhető lenne, szívesen tárgyalnánk a hosszú távú tulajdonlásról.”

    Ratcliffe már jelenleg is részt vesz a labdarúgásban. A francia Nice és a svájci FC Lausanne-Sport is a tulajdona.

  • Magyarországon is élőben követhetik a nézők Kimi Räikkönen visszatérését

    Magyarországon is élőben követhetik a nézők Kimi Räikkönen visszatérését

    A NASCAR-ban méreti meg magát az F1-ből tavaly visszavonult legenda.

    Az ARENA4 és az ARENA4+ nézői élőben láthatják Magyarországon Kimi Raikkönen visszatérését. A Formula-1-es világbajnok vasárnap este futja élete első NASCAR Cup Series versenyét a Watkins Glen International szupergyors pályáján. Raikkönen tavaly jelentette be a visszavonulását az F1-ből, a 42 éves klasszist a szezonzáró futam óta nem is láthattuk a kormány mögött. Eddig. Az ARENA4 és az ARENA4+ – a NASCAR Cup Series többi futamához hasonlóan – ezt a versenyt is közvetíti, így a rajongók élőben követhetik, hogy mire lesz képes a Jégember az amerikai topszériában.

    A finn a Trackhouse Racing pilótájaként vezeti majd a kék színű Chevrolet ZL1-est, amelyet már volt alkalma tesztelni és a szemtanúk szerint a versenyző és autója igen gyorsan megbarátkoztak egymással. Raikkonen élete egy szakaszában indult már NASCAR Truck versenyen, azonban a csúcsot jelentő Cup Seriesben még soha nem láthattuk. Hiába tapasztalt pilóta, lesz mit tanulnia: a NASCAR kocsik teljesen másként mozognak, mint a formula autók, amelyekben sok száz futamot teljesített már. Raikkönen két alkalmi csapattársa Daniel Suarez és Ross Chastain lesznek.

    A Trackhouse Racing idén már három győzelemnél jár. Pár hónappal ezelőtt bejelentették, hogy indítanak bizonyos pályákon egy harmadik autót is, a 91-est, amit minden versenyen egy-egy „nemzetközi világsztár” vezethet. Ez a PROJECT91 nevezetű kezdeményezés Ez az autó hétvégén debütál Kimivel, ám, hogy legközelebb mikor fogjuk látni, az még kérdéses. Bízom benne, hogy idén ez még megtörténhet, talán Charlotte-ban” – mondta Parrag Zsombor, a NASCAR kommentátora.  „Raikkönen terveiről jelenleg annyit tudni, hogy élvezi a nyugdíjas létet és a teljes menetrendes versenyzés nem igazán érdekli sem Európában, sem a tengerentúlon” – tette hozzá a szakértő.

    Kimi Räikkönen
    Fotó: Astoria Com Agency

    Parrag szerint a világsztárnak van esélye az első versenyén is a villantásra. „Ha létezik pilóta, akit beültethetünk bármilyen négykerekű gépbe és várhatunk tőle azonnali eredményeket, az Kimi Raikkönen. Az F1-es múltja mellett versenyzett a WRC rali sorozatában is, illetve 2011-ben kipróbálta magát a NASCAR-ban, igaz két kisebb országos szériában: a Truck-ban és a Nationwide-ban, amit manapság Xfinity-nek hívnak.  Az előzetes hírek alapján jól ment a felkészülése. Elnézve az eddigi idei épített pályás versenyeket, vasárnap abszolút ott lehet a top10 környékén Raikkönen, hiszen az idei új generációs autónak köszönhetően nagyon kiegyenlítetté vált a mezőny 2022-ben, rengeteget számít az, hogy ki mennyire tehetséges” – mondta Parrag.

    Watkins Glen egy hamisítatlan észak-amerikai versenypálya, ahol Tony Stewart és Lewis Hamilton is cserélt már autót. A pálya hasonlít azokhoz, amelyekhez Raikkönen az F1-ben szokott. Ha az F1-es veterán meg tud barátkozni a körülményekkel, a technikával és az agresszív ellenfelekkel, akkor ez nem csak a finnek lehet majd egy emlékezetes futam, hanem a nézőknek is.

    NASCAR Cup Series futam Watkins Glenből vasárnap 21:00-kor élőben az ARENA4 és az ARENA4+ műsorán. Kommentátor: Juhász Zoltán és Parrag Zsombor.


    Folyamatos NASCAR és Räikkönen híreket találtok testvéroldalunkon, az 500miles.hu-n!

  • Magnussen kipróbált egy F50-est – de nem a Ferrarit

    Magnussen kipróbált egy F50-est – de nem a Ferrarit

    A leggyorsabb szárazföldi dán találkozott a leggyorsabb honfitársaival a vízen, amikor Kevin Magnussen csatlakozott a Denmark SailGP Teamhez egy napra a koppenhágai ROCKWOOL Denmark Sail Grand Prix előtt, amely augusztus 19-20-án lesz.

    A SailGP a vitorlázás, újra gondolva. A 2018-ban alapított, londoni székhelyű SailGP egy évente megrendezett, globális sportbajnokság, amely merész, élvonalbeli technológiát és lenyűgöző sportolási lehetőséget kínál. A rajongóközpontú, part menti futamok a világ legikonikusabb kikötőiben zajlanak, és egy 1 millió dolláros, a győztes mindent visz versenyben csúcsosodnak ki.

    Ausztrália, Kanada, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia, Új-Zéland, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Államok rivális nemzeti csapatai ugyanolyan, kompresszoros F50 katamaránokkal küzdenek meg egymással, amelyeket 50 csomót (közel 60 mph/100kmh) meghaladó sebességű, izgalmas versenyekre terveztek.

  • Mégis ütközni fog egymással a Forma-1 és a focivébé

    Mégis ütközni fog egymással a Forma-1 és a focivébé

    A Nemzetközi Automobil Szövetség, vagyis az FIA direkt úgy rakta össze az idei Forma-1-es naptárat, hogy az ne ütközzön az legnagyobb sporteseményével, a katari labdarúgó-világbajnoksággal.

    Eddig úgy tűnt, hogy ez így is lesz, hiszen a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat november 20.-án rendezik, míg a focivébé nyitómeccsét egy nappal később, november 21.-én hétfőn.

    Azonban nemrégiben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) úgy döntött, hogy ragaszkodik a hagyományhoz, és a házigazda meccsével kívánja megnyitni a tornát. (Az eredeti tervek szerint eddig a Hollandia-Szenegál lett volna, majd csak ezt követte volna Katar meccse hétfő délután). Most azonban mégis a Katar-Ecuador lesz az első meccs a tornán, de nem hétfőn, hanem vasárnap, magyar idő szerint délután ötkor, két órával az Abu Dhabi Nagydíj tervezett kezdete után. Tehát aki szeretné megnézni a vébé nyitó ünnepségét, az kénytelen kihagyni a Forma-1-es szezonzáró utolsó felét.

  • Valaki egy GP2-es autóval száguldozott az autópályán

    Valaki egy GP2-es autóval száguldozott az autópályán

    Egy eléggé szokatlan látványnak lehettek szemtanúi azok, akik nemrégiben az egyik cseh autópályán autóztak. A belső sávban ugyanis valaki egy régi GP2-es autóval száguldozott és előzött meg mindenkit, aki a közelébe került.

    Az autót nem tudni, hogy ki vezette, azonban az biztos, hogy az esetet többen is rögzítették az egyik csehországi autópályán. A felvételen jól látszik, ahogyan az ismeretlen sofőr a régi Ferrari fényezésben pompázó GP2-es autóval kerüli ki a körülötte haladó autókat.

    A rendőrök már keresik az ismeretlen elkövetőt, akit részben a bukósisakja mentett meg attól, hogy felismerjék. Ez egyébként már nem az első ilyen eset, ugyanis 2019-ben már lencsevégre kapták ugyanezt az autót, ahogyan a benne ülő sofőr az autópályán hasít.

  • Egy Instagram felhasználó „felöltözteti” a félmeztelen Russellt

    Egy Instagram felhasználó „felöltözteti” a félmeztelen Russellt

    George Russell védjegyévé vált szinte a félmeztelenül fotózkodás. Már vagy két éve, akármikor félmeztelen képet posztol magáról, versenytársai – leginkább Alex Albon – mindig odaír valami troll kommentet a fotóhoz.

    A troll vonatra pedig persze már a rajongók is felszálltak.

    Van azonban, aki a fordítottjára veszi a poént. Létrejött egy Instagram profil „georgerussellshirt” néven. A profil tulajdonosa a photoshop segítségével „felöltözteti” Russellt, azaz félmeztelen fotóira rászerkeszt egy pólót. 😀

    A mindössze pár órája létrejött profil szépen gyűjti a követőket.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell’s Shirt (@georgerussellshirt) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell’s Shirt (@georgerussellshirt) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell’s Shirt (@georgerussellshirt) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher anno majdnem világsztár focistákkal edzett együtt

    Schumacher anno majdnem világsztár focistákkal edzett együtt

    Michael Schumacher neve az évek alatt eggyé vált a Forma-1-gyel és az illusztris karrierje során 7 világbajnoki címet, 91 győzelmet és 68 pole-pole pozíciót tudott szerezni.

    A német legenda az autósport mellett azonban a futballt is nagyon szerette és a Forma-1-es pilótaválogatott aktív tagja is volt. A Ferrari legendája legfőképpen jótékonyság meccseken játszott olyan klasszisok mellett, mint például Zinédine Zidane vagy Luis Figo.

    Schumachernek – aki legfőképpen a középpályán szeretett játszani – anno engedélyt kellett kérnie a Ferrari csapatfőnökétől, Jean Todttól, hogy részt vehessen egy focimeccsen. Ha meg éppen nem volt játék, akkor a német klasszis a paddockban dekázott előszeretettel az edzések előtt. A hétszeres világbajnok német fociszeretete pedig a Manchester United figyelmét sem kerülte el, akik meghívták őt egy edzésükre 2004-ben, amit az edzőközpontjukban, a Carrington Parkban rendeztek meg.

    Schumacher már nagyon várta a különleges alkalmat, azonban egy sérülés miatt végül le kellett mondania azt. Történt ugyanis, hogy a 91-szeres futamgyőztes a svájci csapatával, az FC Echichensszel játszott egy bajnoki mérkőzésen, ahol egy kapussal való ütközést követően sérülést szenvedett. Így az edzés mellett egy büntető rúgó versenyt is kellett hagynia a németek kiválóságának, aki „rendkívül csalódott volt amiatt, hogy nem edzhetett együtt a United játékosaival”.

    Az évek alatt két olasz klub, a Bologna és a Juventus is, valamint a német és az argentin futball válogatott is edzéslehetőséget biztosított Schumacher számára, akit meglepett, hogy egy ilyen edzés egyáltalán nem volt annyira megterhelő.

    „Meglepődtem, hogy milyen lazák az edzések” – nyilatkozta anno Schumacher, akinek az erőnlétével soha nem voltak problémái. – Folyton az kérdeztem magamtól, hogy ’ez tényleg csak ennyi?’, az edzés végére éppen csak bemelegedtem.”

    „Azonban a téli alapozásaik tényleg kemények. Ahhoz a fajta intenzitáshoz még én sem vagyok hozzászokva. Emiatt nem leszek soha profi focista vagy bringás, mert nem bírnám magam így elképzelni.”

  • Adam Driver felismerhetetlen! Készül a Ferrari film!

    Adam Driver felismerhetetlen! Készül a Ferrari film!

    Igazi sztárparádét hoz Michael Mann készülő filmje, mely nemes egyszerűséggel a Ferrari címet viseli, mivel Enzo Ferrari életét hivatott feldolgozni.

    Mint arról korábban már beszámoltunk, Ferrarit nem más alakítja, mint a Star Wars Kylo Renjeként is ismert Adam Driver. A forgatásról ki is szivárgott egy kép a színészről, akit a sminkesek kiválóan „megöregítettek”, szinte felismerhetetlen.

    Ferrari feleségét, Laurát Penelopé Cruz játssza, illetve szerepelni fog a filmben Patrick Dempsey is, aki az olasz csapat egyik egykori versenyzőjének, Piero Taruffinak a bőrébe bújik.

    Dempsey-vel pár éve az Osztrák Nagydíj Legends Parade-jén váltottunk pár szót, ahol arról kérdeztük az autóversenyzőként is ténykedő színészt, hogy mely F1-es versenyzőt játszaná el szívesen a mozivásznon.

    Adam Driver on the set of Michael Mann’s upcoming FERRARI film.
    by informula1

    Az amerikai gyártású, várhatóan 2023-ban megjelenő filmet Olaszországban, Modenában fogatják.

  • Míg Ricciardo az ülésért küzd, addig Norris „szakmát váltott”

    Míg Ricciardo az ülésért küzd, addig Norris „szakmát váltott”

    Lando Norris belevetett magát a „pihenésbe” az elmúlt napokban.

    A McLaren háza táján van némi felfordulás. Sajtóhírek szerint már Magyarországon közölték Daniel Ricciardóval, hogy jövőre nem tartanak igényt a szolgálataira. Helyére többek szerint Oscar Piastri érkezhet majd, ám a fiatalért még meg kell harcolniuk az Alpine-nal.

    Az FIA ugyanis mindkét csapatnak engedélyezte a 21 éves versenyző szerződtetését, sőt a franciák az ausztrál „hűsége” miatt is perre mennek.

    Mindaddig Norris a Baleár-szigeteken mulatja az időt. Barátnőjével, testévérével és pár barátjával vetette magát bele az éjszakába. Kygo mellett még „DJ-ként” szerepelt a nem túl szomjas versenyző.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Kygo (@kygomusic) által megosztott bejegyzés