Kategória: Fastest Slap

  • Krózser Menyhért kirobbanó formában a világbajnokság előtt

    Krózser Menyhért kirobbanó formában a világbajnokság előtt

    Kiváló formában versenyzett Krózser Menyhért az ACI olasz bajnokság negyedik fordulóján Sarnóban. A HUMDA Academy versenyzője három héttel a világbajnokság előtt mutatkozott be új csapata a DPK Racing színeiben és már az első pillanattól kezdve nagyon gyors volt. Az OK kategória elődöntőjében a hatodik helyet szerezte meg, a döntőben is innen rajtolhatott, ám a felvezető körben defektet kapott és fel kellett adnia a versenyt. A világbajnoki felkészülés azonban így is jól sikerült és nyugodtan állíthatjuk, hogy Menya idei legjobb formájában várhatja a szeptember közepi vb-t.  

    Sok dolga volt Krózser Menyhértnek az ACI olasz bajnokság negyedik futamán. Először is itt mutatkozott be Fernando Alonso nevével fémjelzett DPK Racing színeiben. Az ismerekedés az új csapattal és az új technikai csomaggal nagyon gyorsan ment, az első méterektől fogva jó volt a tempója.  

    A hétvége feladatai közé tartozott, hogy az újra aszfaltozott sarnói pályát a lehető legjobban kitapasztalja, hogy a három hét múlva szintén Sarnóban megrendezésre kerülő vb-re a lehető legjobban felkészüljön. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Menya ezt is gyorsan megoldotta.  

    A 31 fős OK mezőnyben, ahol kizárólag a vb-re készülő ellenfelek álltak rajthoz, az időmérőn a 11. helyet szerezte meg. A két előfutam során kétszer is kilökték, ennek ellenére a hatodik helyen jutott elődöntőbe.  

    Itt hősiesen megvédte pozícióját és a döntőben is a hatodik helyről indulhatott. Az első rajtnál jól jött el, de ezt visszalőtték. Menya már ekkor érezte, hogy a bal hátsó kerék nem tapad, így a második, éles rajt előtt defektes kerékkel kiállt a versenyből.  

    Krózser Menyhért
    Fotó: MHH Kart Team

    Bár a döntőben nem tudta megmutatni tudását, így is nagyon pozitív hétvége áll mögötte, ahol új csapatában, a számára új technikával is megmutatta gyorsaságát.  

    „Az idei év sok munkája mostanra ért be – mondta Kurgyis Róbert, Menya edzője. – Az év elején betegség miatt kellett kihagynia versenyeket és az MG gumik kezelésével is akadtak nehézségei. Nagyon sok munkát tett az idei versenyzésbe, aminek az eredménye ezen a hétvégén látszott igazán.  

    Jól fekszik neki a DPK Racing csomagja, pillanatok alatt beilleszkedett a csapatba és azonnal jó eredményeket hozott. A világbajnokságig van még dolgunk, de nagyon bizakodó vagyok.“ 

    „Kicsit szomorú vagyok a döntő miatt – mondta Krózser Menyhért. – Szerettem volna jó eredménnyel zárni a hétvégét. A DPK Racingben nagyon jól érzem magam, már az időmérőre jó beállítást raktunk össze és végre sikerült olyan ellenfelekkel is felvenni a versenyt, akikkel korábban nem tudtam. Szerintem jó lesz a csomagunk a vb-re én is nagyon bizakodó vagyok.“ 

    Krózser Menyhért, MHH Kart Team, OK (Senior) eredmények 

    Résztvevők: 31 

    Időmérő: 11. 

    1. előfutam: 7.
    2. előfutam: 10.

    Előfutamok összesítve: 6.  

    Elődöntő: 6. 

    Döntő: defekt miatt kiállt 

    Az MHH Kart Team együttműködő partnerei: 

    Metál Hungária Holding Zrt., Carsystem Hungária Kft., HUMDA, HUMDA Academy, GR Motorsport 

    További információ 

    https://menyaracing.hu 

    https://www.facebook.com/menyaracing 

    https://www.instagram.com/menyaracing/ 

  • Huszonegy gól született a Schumacher-jótékonysági meccsen

    Huszonegy gól született a Schumacher-jótékonysági meccsen

    Komoly felvezetést kapott az idei Champions for Charity jótékonysági labdarúgó mérkőzés. A már hagyományos találkozót Michael Schumacher tiszteletére és megsegítésére rendezik meg Németországban, az idei meccset Frankfurtban rendezték meg, ahol Dirk Nowitzki csapata csapott össze Mick Schumacher csapata ellen.

    Az Európa-Liga címvédőjének, az Eintracht Frankfurtnak a stadionjában megrendezett összecsapáson nem kevesebb, mint 21 gólt láthatott a kilátogató publikum. A találkozó végén végül a Team Schumacher örülhetett a 11:10-es győzelem után a kosárlabda legenda Dirk Nowitzki csapata ellen.

    A mérkőzés teljese bevétele végül összesen 100 ezer euró lett, amelyet a Keep Fighting Schumacher alapítvány, illetve Nowitzki jótékonysági alapítványa kapják.

    A mérkőzést a nemzetközi színterén az egyik legmagasabb szinten jegyzett német játékvezető Deniz Aytekin vezette, aki már a 3. percben büntetőt ítélt meg a Nowitzki csapatnak, amelyet a csapakaptiány végzett el. Nowitzki lövését (aki a csapata kapusa volt a meccsen) azonban kivédte a korábbi válogatott kapus René Adler, de a bíró visszafújta a büntetőt, de második próbálkozásra sem sikerült a csapatkapitánynak gólt szereznie.

    Az első gól a 12.percben esett, amit a Schumacher csapat egyik női profi focistája Laura Freigang szerezte. A szünetig még további hét gól esett, a felek pedig 4:4-es állásnál fordulhattak. Mick Schumacher két gól szerzett az első játékrészben.

    Fordulás után még vezetést szerzett a Nowitzki csapat, majd megrázták magukat Schumacherék és zsinórban négy gólt szerezve hárommal is elléptek, Sebastian Vettel gólja révén a 86.percben már néggyel, 11:7-re is vezettek, végül Nowitzkiék az utolsó percekben egy gólra fel tudtak zárkózni.

    A meccsen pályára lépett a Forma-1 ura Stefano Domenicalli is, illetve Mika Häkkinen valamint David Coulthard is, kiegészülve DTM-pilótákkal. De ismét pályára több, korábbi kiváló német labdarúgó is, illetve a helyszín miatt az Eintracht Frankfurt néhány jelenlegi játékosa, valamint az edzői stáb tagjai is.

    A meccsen Mick Schumacher végül három, Sebastian Vettel pedig két gólig jutott, utóbbi számára azért is különleges volt a helyszín, mert hatalmas Frankfurt drukker.

    „Több, mint jól ismerem ezt a stadiont. Több mint húsz éve én is ott ültem a lelátón, most pedig pályára léphettem, ami nagyon különleges élmény a számomra.” – fogalmazott a négyszeres világbajnok.

    Aki esetleg visszanézné a találkozót, az az alább megteheti:

  • Ecclestone továbbra is tagadja a vele kapcsolatos csalási vádakat

    Ecclestone továbbra is tagadja a vele kapcsolatos csalási vádakat

    A Forma-1 korábbi első embere, Bernie Ecclestone egyáltalán nem ért egyet az őt övező csalási hírekkel. Az angol üzletembert azzal vádolták meg nemrégiben, hogy 400 millió angol font tengerentúli vagyonról nem nyilatkozott.

    A 91 éves üzletember a bevezetésben említett vádakkal kapcsolatban nem vallotta magát bűnösnek a Londonban található Westminster-i Bíróság esküdtszéke előtt. A vádat még egy 3 évig tartó nyomozási folyamatot követően hagyták jóvá Ecclestone ellen még júliusban.

    A rövid meghallgatás során Ecclestone-t feltétel nélküli óvadék ellenében szabadlábra helyezték, legközelebb pedig majd szeptember 19-én lesz majd jelenése a Southwark-i Crown Court előtt.

    A Forma-1 korábbi vezetője az utóbbi időben csupán a rossz dolgai miatt kerül reflektorfénybe. A brit üzletembert májusban illegális fegyvertartás miatt tartóztatták le Brazíliában, majd ezen incidensét követően azon nyilatkozata miatt kellett védekeznie, amiben azt állította, hogy még egy golyót is be merne vállalni Vladimir Putyinért, aki Oroszország miniszterelnöke.

  • Michael Masi egy második új pozíciót is kaphat

    Michael Masi egy második új pozíciót is kaphat

    A korábbi F1-es versenyigazgatót, Michael Masit egy második kulcsfontosságú motorsportbeli pozícióval is kapcsolatba hozták Ausztráliában.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Masi lesz a Supercars Bizottság új elnöke, és ezzel visszatér abba a kategóriába, ahol a FIA-hoz való csatlakozását megelőzően tevékenykedett.

    Ő váltja majd a leköszönő elnököt, Neil Cromptont, aki a hírek szerint azért veszítette el a posztját, mert a kulcsfigurák Masi-t akarták helyette.

    Bár ezt később ő cáfolta, a Supercars a Sandown SuperSprint hétvége alatt állítólag már csapatok jóváhagyását kérték Masi kinevezéséhez.

    Most azonban kiderült, hogy Masi nem csak a Supercars szerepre pályázik.

    A sandowni Supercars-paddockban elhangzottak alapján a Motorsport.com úgy értesült, hogy a nemrég újraalakult Dél-Ausztráliai Motorsport Tanácsba is jelölték.

    A SA Motorsport Boardot az újonnan megválasztott állami kormányzat azon kötelezettségvállalásának részeként hozták létre, hogy visszahozzák az Adelaide utcai versenyt, amely a 2022-es Supercars-szezont zárja majd.

    A testületet, amely korábban az Adelaide 500 versenyt irányította, a kormány 2015-ben megszüntette, és az eseményt a Dél-Ausztráliai Turisztikai Bizottság vette át.

    Most azonban újraalakult a Tanács, hogy ismét az Adelaide 500-at irányítsa. A SAMB egyetlen hivatalos kinevezése eddig Andrew Daniels elnök és Mark Warren vezérigazgató. Hozzájuk csatlakozhat Masi, ha hinni lehet a pletykáknak.

    Az Adelaide 500 december 1-4-én kerül megrendezésre.

  • Verstappen büszke a WRC-s bemutatkozására

    Verstappen büszke a WRC-s bemutatkozására

    Jos Verstappen az Ypres Rally utolsó napján az összes szakaszt teljesítette, és erre az eseményére most büszkén tekint vissza.

    Max Verstappen is azt gondolta, hogy az apja „őrült”, amiért elindult a rali-világbajnokságon, körülbelül másfél évvel azután, hogy elkezdett ralizni, de Jos megállta a helyét, és célba ért. Volt ugyanakkor – a tapasztalatlanságát figyelembe véve talán várhatóan – egy kis bökkenő az út során. Jos második napja a Citroen C3-as volánja mögött egy kicsit rövidebb lett, mint szerette volna, a délutáni menetrend első szakaszán történt kihagyás jelentette egyben a nap végét is az ex-F1-es pilótának. A Verstappen.com-nak így nyilatkozott Jos a baleset után:

    „Kár, mert jól dolgoztunk. Azon a szakaszon valójában semmi figyelemre méltó nem történt. Befordultam, azt hiszem, talán egy kicsit túl későn, ami miatt a gumik kissé a kavicságyra kerültek, és utasok lettünk. Már semmit se tudtunk tenni, és alacsony sebességgel egy száraz árokba csúsztunk. Ezzel mindennek vége volt, így a napnak is. Ez a tipikus veszély Ypresben, és ez végzett velünk. Még mindig kevés a tapasztalatom.”

    Verstappennek azonban nem voltak már ilyen drámái a harmadik és egyben utolsó versenynapon. Négy szakasz alkotta az utolsó napot két pályán, amelyeken egyenként kétszer mentek, Verstappen pedig a 25., 26., 24. és 25. helyezéseket hozta haza. Összességében elégedett volt az elért eredményeivel, és büszke arra, hogy első WRC-s kiruccanásán célba ért:

    „Ma már minden jól ment. A kevés pályaismeretemnek megvan a hatása, de ezért vagyunk itt és ezért versenyzünk ezen a ralin: hogy tanuljunk és tapasztalatot szerezzünk.

    „Nekem és a navigátoromnak ez volt az első alkalom, hogy itt vezettünk, tudjuk milyen nehéz, és szombaton meglepődtünk. Azért a kiesésért nagy kár volt, különben jó helyezést értünk volna el. Ugyanakkor örülök, hogy ma tudtunk menni, és elégedett vagyok az eredménnyel. Sokat tanultunk, és nagyon büszke vagyok arra, hogy célba értünk.”

  • Masi reagált a visszatéréséről szóló hírekre

    Masi reagált a visszatéréséről szóló hírekre

    Michael Masi cáfolta azokat a híreket, amik szerint hamarosan visszatér a motorsport világába.

    Az elmúlt időszakban vett búcsút az FIA-tól az ex-versenyigazgató. Az ausztrál elmondta, azért döntött így, mert szeretne több időt szülőföldjén, a családjával tölteni. A napokban azon felreppentek olyan hírek, amik szerint a Supercars Bizottságának új elnöke Masi lesz.

    Az érintett előkelő helyen szerepel azon a listán, amin Neil Crompton „utódjai” szerepelnek. A szervezet elmondta, hogy még nem született végleges döntés, ám az ausztrál van a legelőkelőbb helyen a tisztség betöltése kapcsán. Masi ugyanis a Supercarsnál tevékenykedett, mielőtt az F1-be igazolt volna.

    Az ex-versenyigazgató azonban meglepődve értesült esetleges új állásáról:

    „Tényleg? Ezek csak pletykák. Számos ajánlatot kaptam a világ minden szegletéből, számos izgalmas lehetőség került elém. Ám nem sietek a döntéssel. Némelyik felkérés meglepő, némelyik nem az. Kiértékelem az elém táruló lehetőségeket, van belőlük pár.” – nyilatkozta Masi a Speedcafe.com-nak.

  • Norris szívesen kipróbálna egy raliautót

    Norris szívesen kipróbálna egy raliautót

    Lando Norris csak ámult azon, milyen sebeséggel robogott el mellette egy raliautó a Quadrant forgatásán.

    2018-ban a Daytona 24 órás versenyen, Fernando Alonso oldalán a brit pilóta már megtapasztalhatta milyen a formaautózáson kívüli világ. E-sport csapatának legújabb kollekcióját az off road téma ihlette meg, így a forgatás során megismerkedhetett a 22 éves pilóta a ralizás világával is.

    Norrisnak nagyon tetszett az élmény, így szívesen kipróbálná magát a szakágban.

    „Szeretném egyszer kipróbálni a ralizást. A következő kollekciónk a Quadranttal az off road témakörre koncentrál, így nem rég elmentünk, hogy felvegyünk néhány anyagot, amibe a ralizás is szerepelt. Amikor ott jártam, először szembesültem azzal testközelből, hogy milyen őrültek azok az emberek. Nagyon vágytam arra, hogy kipróbálhassam.” – nyilatkozta a 22 éves pilóta a Motorsport.com-nak.

    A McLaren versenyzője utalt arra, hogy megnézne magának közelebbről is egy raliautót a szezon végén:

    „Lehet, hogy olyan helyen kezdem el, ahol nincsenek fák, csak ki szeretném próbálni egy biztonságos helyen az év végén. Valahol, ahol vannak gumifalak.”

    Norris ugyanakkor raliversenyen is indulna:

    „Talán egy nap. Előbb ki kell próbálnom, hogy lássam milyen. Ránézésre elég félelmetesnek tűnik, és igen, mindig van valami olyan az ember életében, amit szeretne megtapasztalni. Ahogy néztem őket a forgatás közben, arra gondoltam, ezt szívesen kipróbálnám.”

  • Sajtóhír: Hazájában kaphat új munkát Michael Masi

    Sajtóhír: Hazájában kaphat új munkát Michael Masi

    Az autosport.com beszámolója szerint Ausztráliában vállalhat új munkát az F1-ből majd az FIA-tól is viharosan távozó Michael Masi. Az ex-versenyigazgató maradhat az autosportban.

    A tavalyi viharos abu dhabi események után előbb a versenyigazgatói székből állították fel, nemrégiben pedig az FIA kötelékéből is távozott, akkor elmondta, hogy szeretne a családjával több időt töltenie otthon, Ausztráliában.

    A tervei a jelek szerint beválnak, ugyanis a szigetországban kaphat állást, a forrás szerint ugyanis ő lehet az utódja Neil Cromptonnak a Supercars Bizottság elnöki posztján. Ezen szervezet felel a Supercars (korábbi nevén V8 Supercars), a leghíresebb ausztrál motorsport széria technikai és sportszabályzataiért, ők dolgozzák ki és küldik jóváhagyásra a módosításokat, amelyről aztán az igazgatótanács dönt.

    Masi számára nem lesz ismeretlen a széria, hiszen e sorozatban szerzett magának nevet adminisztrátorként, majd az Ausztrál Motorsport Szövetség helyettes versenyigazgatója lett, majd ezt követően jött az F1, hasonló szerepben.

    Masi elődje Neil Crompton – aki egyben a sorozat vezető kommentátora is – 2020 óta ideiglenes jelleggel töltötte be az elnöki szerepkört, megbízatása június végén járt le, azóta a Supercars vezérigazgatója tölti be ezt a szerepet.

  • Csaknem 1300 motoros vett részt a HUMDA ingyenes vezetéstechnikai tréningjén – a Moto Safety jövőre is folytatódik

    Csaknem 1300 motoros vett részt a HUMDA ingyenes vezetéstechnikai tréningjén – a Moto Safety jövőre is folytatódik

    Hat állomásra látogatott el idén a HUMDA közkedvelt és nagy sikerű motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, a Moto Safety.
    Az összesen csaknem 1300 résztvevő a Pécs-Pogány repülőtéren, a mogyoródi Hungaroringen, a szegedi repülőtéren, a zsámbéki DrivingCamp vezetéstechnikai pályán, a máriapócsi RabócsiRing és a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán fejleszthette képességeit, éles helyzetekben szerezve gyakorlatot szakértő instruktorok segítségével.
    – A motorosok közlekedésbiztonsága kiemelten fontos a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. számára, az elsajátítható tudás pedig rendkívül hasznos a két keréken közlekedőknek – mondta Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója. – A tavalyi képzések számát megduplázva ezért idén már hat helyszínen rendeztük meg a népszerű Moto Safety tréningünket, odafigyelve arra, hogy motorosok lehetőleg a lakóhelyükhöz közel találjanak biztonságos gyakorlási lehetőséget. A szezonnak még egyáltalán nincs vége, örülünk neki, hogy több mint ezer motoros már felkészültebben, magát és a járművét jobban megismerve, nagyobb biztonságban róhatja az utakat. Bízunk benne, hogy ez a munka a baleseti statisztikában is megjelenik majd. A visszajelzésekből világosan látszik, hogy a Moto Safety sorozatot 2023-ban is érdemes lesz folytatni. Szeretnénk az ország minél több pontjára, minél több motoroshoz eljutni – tette hozzá Weingartner Balázs.
    A résztvevők négyszer egy-egy órás gyakorlati tréningen és kétszer egy órás elméleti előadáson vehettek részt. A biztonságos pályákon szakértő instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatták, de foglalkoztak a sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is.
    A motorosok képzését több részes videósorozattal is segíti a HUMDA, így azok is képezhetik magukat, akik nem tudtak részt venni egyik Moto Safety tréningen sem. Többek között olyan témákat dolgozunk fel nemsokára megjelenő videóinkban, mint a motorkerékpár-kezelés alapját jelentő nyolcas manőver, a szlalomozás különböző fajtái, a kikerülés, a fékezés, a vészfékezés, az álló helyzetből megfordulás és az emelkedőn történő elindulás.
  • Verstappen és a WRC: Meg kellett szokni, hogy beszélnek hozzám

    Verstappen és a WRC: Meg kellett szokni, hogy beszélnek hozzám

    Jos Verstappen, egykori F1-es versenyző, a 2021-es F1-es világbajnok Max édesapja 2003-ban visszavonult az F1-től. 2008-ban és 2009-ben kétszer indult a Le Mans-i 24 órás versenyen, idén év eleje óta pedig a ralival próbálkozik, a DG Sport által felkészített Citroën C3 Rally2-vel.

    A holland korábban belgiumi nemzeti raliversenyeken készült, de ez lesz az első alkalom, hogy a ralisport legmagasabb szintjén versenyez, és rajthoz áll a WRC belga fordulóján, az Ypres Rally-n.

    „Mindig is élveztem a ralizást” – mondta Verstappen. „Amikor a tévében vagy a WRC applikáción nézed, mindig nagyon látványos.”

    „Talán másfél évvel ezelőtt vezettem először raliautót, és persze onnantól kezdve az ember csak egyre többet és többet akar. Így elkezdtünk néhány versenyt a Rally2-es autóval és a DG Sporttal, aztán jött Ypres – és ezért vagyunk itt.”

    „Ez egy nagy lépés, de nagyon élvezzük a ralizást, és azért vagyunk itt, hogy tanuljunk. Ötvenéves vagyok, de még mindig sokat tanulok, és szükségem is van a tapasztalatokra” – tette hozzá.

    WRC
    Ypres Rally  |  Fotó: Jaanus Ree / Red Bull Content Pool

    Idősebb Verstappen nem az első F1-es pilóta, aki megpróbálkozik a ralival: Kimi Räikkönen, Robert Kubica és Valtteri Bottas is hasonlóan tett korábban.

    Nincs hozzászokva a dumához

    Jos szerint az egyik legnagyobb különbség a rali és a pályaautózás között, hogy van egy másodpilóta az autóban, aki olvasni tudja az itinert. Ezen a héten ez a feladat Harm van Koppenre hárul.

    „Tényleg meg kellett tanulnom, hogy valaki beszél hozzám” – nevetett Jos. „Amikor együléses autóban versenyeztem, nem szerettem, amikor a mérnök hozzám beszélt a verseny közben – most pedig állandóan hozzám beszélnek!”

    „Meg kellett szoknom, de az elején nagyon nehéz volt megérteni, hogy mi mit jelent és mit kell tennem. Egy ralin folyamatosan elfoglalt vagy, és gyorsan kell vezetned.”

    „Amikor valaki állandóan a füledbe beszél, az az elején egy kicsit elvonja a figyelmedet, de koncentrálnod kell arra, hogy mit kell tenned, meg az ilyesmikre. Most már egy kicsit jobban megy, és azt hiszem, minél többet csinálja az ember, annál többet tanul.”

    Nem valószínű, hogy Maxot egyhamar hasonló szerepben láthatjuk, de Jos nem zárja ki, hogy ő a jövőben még több WRC-s eseményen vegyen részt.

    „Max kipróbálta velem és nagyon élvezte, de jelenleg túl elfoglalt. Természetesen minden nap felhív, hogy megkérdezze, hogy mennek a dolgok.

    „Sikeres rali lesz ez számunkra, ha célba érünk, és élvezzük. Vezettem már esőben, és az biztos, hogy nehéz. De bármilyenek is legyenek a körülmények, át fogjuk küzdeni magunkat rajta.”