Kimi Räikkönen közismerten nem szereti a felhajtást, és F1-es pályafutása során is azt kedvelte legkevésbé, hogy túl sok ember volt körülötte. A gyerekekkel azonban más a helyzet.
Bár alapvetően nem kedveli az idegenek társaságát, a gyerekekkel mindig kivételt tett ezen a téren a finn világbajnok. Pályafutása során is többször előfordult, hogy gyerekekkel találkozott, akár egy iskolában, akár gokartpályán, vagy bárhoz, és egészen másként viselkedett velük, mint a felnőttekkel. Meg is tudjuk ezt érteni.
Mióta pedig édesapa lett, vélhetően még inkább szereti, ha gyerekek kedvére tehet.
A minap Thaiföldön járt, az ő nevével fémjelzett Singha Kart Cup 2022 by Kimi Räikkönen gokartkupán, mely egyébként Thaiföld legnagyobb ifjúsági gokartverseny-sorozata.
A képek tanulsága szerint Räikkönen rajtoltatta el a versenyzőket, akik végül közös csoportképet is készítettek az egykori F1-es versenyzővel. A győztes pedig egy mini Räikkönen-sisakot is kapott.
Mai nappal végleg eldőlt, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség új elnökkel vág neki 2023-nak, és az nem más, mint Szujó Zoltán.
Az eseményen 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott.
A sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért.
Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották.
A közgyűlésre a több mint 200 tagszervezet majdnem mindegyike küldött képviselőt, az egyéb napirendi pontokkal kapcsolatos szavazások után pedig titkos voksolással került sor az elnök megválasztására.
Az eredmény kihirdetése után Szujó Zoltán megköszönte a bizalmat, és mint mondta, „minden tagszervezet elnöke” szeretne lenni a következő négy évben, a megbízatása ugyanis ennyi időre szól.
Oláh Gyárfás gratulált az új elnöknek, leköszönő beszédében pedig kiemelte, az elmúlt nyolc évben szívvel-lélekkel dolgozott a magyar autósportért, egyben azt kívánta a tagságnak, hogy a másik elnökjelölt programjában megfogalmazott ígéretek közül a lehető legtöbb teljesüljön.
Szujó Zoltán hivatalos közleménye alább:
„ÚJ KORSZAKOT INDÍTUNK A MAGYAR AUTÓSPORTBAN A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség tisztújító közgyűlésén a tagság bizalmat szavazott az „Új korszak a magyar autósportban” stratégiának, az eddig végzett munkánknak és a jövőbeli terveinknek! Köszönöm szépen a támogatást mindenkinek, aki eljött az országjáró körút állomásaira, üzeneteket és javaslatokat küldött, velünk volt az élő közvetítésben, elmondta a véleményét és természetesen a tagságnak, valamint a csapatomnak, akik nélkül most nem állhatnánk itt. Rengeteg feladat és munka vár ránk, de az elmúlt hetek élményei és a bizalom lelkesedéssel tölt el minket, hogy eljöjjön Magyarországon az #ujkorszakazautosportban. #szujozoltan”
A MÁV igazgatótanácsából a Hungaroring felügyelőbizottságának az elnöke lett Budapest korábbi főpolgármestere, Tarlós István.
Elsőre talán éles váltásnak tűnhet ez a lépés, de kevesen tudják Tarlós úrról, hogy egyébként valóban nagy autósport rajongó. Személyes vagyonából áldozott még a 90-es években Ayrton Senna halála után arra, hogy a Hungaroringen is állítsanak szobrot az elhunyt háromszoros brazil legendának.
Később, 2010-ben is már polgármesterként teret adott volna annak, hogy a „Senna” dokumentumfilm bemutatásra kerüljön magyar moziban is, Budapesten. Sajnos, az akkori magyar forgalmazón kívülálló okok miatt ez meghiúsult.
*UPDATE!
Tarlós István azonban az atv.hu-nak cáfolta és “vaklármának” nevezte a róla szóló hírt.
Még nincs két hete, hogy véget ért az idei Forma-1-es szezon, talán még a versenyzők sem érzik igazán, hogy nyakukba szakadt némi szabadidő.
Noha a nagy pihengetés közepette a mezőny tagjainak azért oda kell figyelniük arra is, hogy azért ne essenek át a ló túloldalára. Elhagyniuk azért nem szabad magukat. Erre kevés is az esély, hiszen az életük szerves része az edzés, és versenyszezonon kívül sem a babérjaikon ülnek.
Mindemellett a versenyzők barátnőiről is elmondható, hogy nem spórolnak a testmozgással, hogy jó formában legyenek.
Most, hogy ennyire ráér, George Russell például saját barátnője, Carmen személyi edzőjévé avanzsált. Nem volt rest megosztani egy fotót arról, ahogy elégedetten szemléli, amint kedvese saját testsúlyos edzést végez.
„Részmunkaidős versenyző, főállású edző” – írta Russell a fotóhoz.
Te kivel edzenél szívesebben? Carmennel, vagy George-dzsal? 😀
Kiss Norbert 2022-ben is parádésan szerepelt a sportágában, hiszen immáron másodszor lett eredményes a Révész Racing alakulatával. Így már négyszeres kamion Európa-bajnoknak mondhatja magát. Látja ugyanakkor azt is, hogy min kellene változtatni a hazai autósport életben, hogy az még jobbá váljon, és a jövőben még több sikernek örülhessünk, nemzetközi szinteken is. Az MNASZ tisztújító ülése előtt kérdeztük az e-sportolóként indult, majd a magyar a túraautózásban elért magyar bajnoki címei után, a kamionsport egyik legeredményesebb versenyzőjévé vált szombathelyi autóversenyzőt.
Szujó Zoltán személyében új kihívója akadt a jelenleg regnáló elnöknek. Zolival személyes is a kapcsolatotok, hiszen több alkalommal is dolgoztatok már együtt…
Valóban, hiszen volt, hogy A Forma-1-es közvetítéseken dolgoztunk együtt. Suzukival pedig autóversenyzőként is kipróbálta magát a magyar bajnokságban, így van némi pályaautós tapasztalata is. Kommentálta már az én kamionversenyeimet is, tévében és élőben a helyszínen, a Hungaroringen. Az biztos, hogy bármibe is fog, alapos, és nagyon koncentrál a feladatára. Nem is célszerű zavarni például a közvetítés vagy konferansz előtt fél órával, valami nem a témához kapcsolódó dologgal. Biztos vagyok benne, hogy végig gondolta, amikor elindult most jelöltként, és hiszem azt, hogy tenni akar a magyar autósportért ő, és a mögötte álló csapat is.
Nem megkerülhető téma a magyar autósportolók utánpótlás helyzete. Te hogy látod ezt a kérdést?
A szimulátorozás világából érkeztem annak idején, ahol Wéber Gábor vagy Michelisz Norbert is elért sikereket. Nekem ez a mai napig szívügyem, aktív versenyző vagyok a digitális világban, nemzetközileg jegyzett szinten is. Itt az lenne a fontos, hogy az MNASZ égisze alatt legyenek magyar szimulátorbajnokságok, az elérhető, valóságot a legjobban leképező, komoly szimulátorokkal. Nyilván olyan programsorozat lenne szerencsés, ahol a nyertes, vagy a top három akár kipróbálhat élesben is egy versenyautót.
Fotó: Makai Gergely Photography
Itt tenném hozzá azt is, hogy jelenleg a gokart után nincs nagyon sok alternatívája egy fiatal tehetségnek Magyarországon. A formaautózás nagyon drága, túraautós szinten is gyakorlatilag most van a Swift Cup Europe, és semmi más. Ezt követően azonban már nehéz helyzetbe kerül egy ifjú versenyző, mert bármely nemzetközi TCR-alapú sorozat drága. Hogy egy kicsit hazabeszéljek, érdemes lenne pedig elindulni juniorként is a kamionversenyzés irányába.
Mire gondolsz itt pontosan?
Annak idején, pont Major Benedekkel szinte úttörőként bizonyítottuk azt, hogy fiatalon is lehet sikeres valaki a kamion Európa-bajnokságon. Akkor ő 17 éves volt. Ez a dolog sajnos megszakadt, pedig elmondhatom nyugodtan, hogy a kamionsport jelentősen olcsóbb, mint mondjuk a túraautózás, akár csak európai szinten. A leginkább közönségbarát a környezet, négy versenyünk van egy hétvégén, a lehető legtöbb versenykilométert lehet megtenni a kontinens legmenőbb, akár Forma-1-es színvonalú pályáin. Most is vannak ugyanakkor nagyon fiatalok a sportágunkban. Tavaly versenyzett 16 évesen Aliyyah Koloc, idén pedig a 21 éves Teo Calvet megnyerte a Promóter Kupát is. Jó lenne látni újra, egy magyar fiatalt is, kamionnal versenyezni.
Térjünk vissza egy kicsit a pályaautózáshoz, ott mi a gond szerinted?
Nehéz megmondani, de az sajnos világosan látszik, hogy a magyar OB nem túl népszerű. Kevés a nevező, kevés a néző. Ezzel szemben például egy brit túraautós hétvégén rengeteg a csapat, versenyző, autó, őrületesen jó versenyek vannak, komoly közönség előtt, és olyan piknik hangulatban, mint amilyen Le Mansban szokott lenni, a 24 órás alatt. Mindez tévés közvetítés mellett. Nem tudom mit kellene tenni ahhoz, hogy idáig jussunk, de ez lenne a jó irány, és ezt szeretnék látni akár a motorsportot támogatók is.
Az sem igaz, hogy aki sikeres a saját területén, annak a helyzete rózsás. 2015 végén akkor kétszeres Európa-bajnokként nem tudtuk normálisan folytatni. A szövetséghez meg hiába is mentünk volna segítségért.
Fotó: Makai Gergely Photography
Mi lenne szerinted az optimális megoldás ilyen téren?
Sokkal nagyobb elismertséget érdemelne a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség, és rajtuk keresztül a valóban sikeres sportolók és csapatok. Irigykedve nézem más magyar sportszövetségek lehetőségeit is, ahol akár állami támogatások is érkeznek így a sportegyesületeknek, sportolóknak, és nyugodtan tud mindenki dolgozni. Szeretném azt látni december 2 után, hogy a sikeres magyar csapatok és versenyzők is kapjanak olyan megbecsülést, mint akár az olimpikonjaink vagy az olimpiai sportágak.
Ami viszont biztos, a széthúzás, és az egymással acsarkodás nem fog sose segíteni, de sajnos ez jellemző sajátosság. Ezért van az, hogy korszakonként általában csak egy-egy nagyon eredményes magyar autóversenyzőről beszélhetünk. Egy jól működő szövetség pont abban tudna segíteni, hogy nem csak egy-egy magyar tehetségről beszélhessünk, bizonyos időközönként, aztán meg pánikoljunk, ha nincs utódja. Jó, ha 25 évenként feltűnik egy-egy nemzetközi szinten is magasan jegyzett magyar autóversenyző.
Mi kell tehát ahhoz, hogy még több sikeres autóversenyzőnk legyen, és mit tehet ezért a szövetség?
Világos működés kell, a lehető legegyszerűbb bürokráciával. Segítsenek, hogy egyáltalán hogyan kell elkezdeni, menjen a tehetségkutatás, tehetséggondozás, szigorú teljesítmény szűrőkkel és nem utolsó sorban anyagi segítség és annak értelmes átlátható alapokon nyugvó szétosztása.
Én kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy nyilvánossá tegyék a szövetségi szerződéseket. Ahhoz, hogy ne szürke tartományban mozogjanak a dolgok, ez kifejezetten fontos, meg amúgy is sajnos kíváncsi a természetem! (nevet) De, azért jó lenne, mert az ilyesmiből is lehet tanulni.
Mit szeretnél látni tehát december másodikától kezdve?
Hogy minden olyan hibátlanul menjen egy csapásra, ahogy az megy nálunk is, a Révész Racingnél! (nevet) Viccet félretéve: olyan elnököt, és olyan elnökséget, olyan szakág vezetőkkel, akik pontosan tudják szakmai alapokon, hogy mi a dolguk, és nincs alibizés. Révész Bálintnál is csupán annyi az elvárás, hogy mindenki 100% odaadással csinálja a munkáját, én a kormánynál, a mérnököm a pálya szélén, a szerelők a versenykamionom körül. Ha mindenki pontosan elvégzi a munkáját a dolog működik, és sikeres lesz. Összességében láthatóbbá és profibbá és elismertebbé kellene válni a szövetségnek, mint ahogy a már említett olimpiai sportágak szövetségeinél.
Közelebb kell újra hozni a nézőkhöz, rajongókhoz az autósportot. Azt hiszem, hogy a szövetségnek is bele kell tennie a kapcsolatrendszerét, a lobbierejét egy adott esemény sikerébe, és minden platformon segíteni az ebben résztvevők munkáját, hogy valóban közös legyen a végén az öröm.
Fotó: Makai Gergely Photography
Zárszóként milyen olyan titkos vágyad van, amit jó lenne elérni a következő ciklus alatt?
Jó lenne részt venni magyarként egy Race of Champions rendezvényen, én legalábbis örömmel vállalnék egy ilyen felkérést. Ugyanakkor felkészült az ország arra is akár, hogy egy ilyen magas színvonalú, ám nem teljesen véresen komoly program tiszteletét tegye Magyarországon is. Azt hiszem, ahhoz hogy bármelyikben is érdemben gondolkodni lehessen, mindenképp kell a szövetség akarata, és sportdiplomáciai ereje. Rajtam nem múlna a dolog, én mindent megtennék a magyar csapat sikeréért!
Az egyik ételkiszállító alkalmazás arca lett Lewis Hamilton kutyája, aki meglepetés bulival üdvözölte gazdáját.
Nem csak a hétszeres világbajnok marketing értéke növekedett meg az évek alatt, hanem házi kedvence, Roscoe is betört a reklámiparba. A TryzApp legújabb videójában ugyanis az eb a főszereplő.
A szezon végeztével a brit pilóta otthonába repül, amit Roscoe is meg akar ünnepelni. Az applikáció segítségével mindent „megrendel”, ami egy ünnepléshez szükséges, sőt még „fel is díszíti” a lakást a világbajnok tiszteletére.
Hamilton persze „semmiről sem tud”, így igazán meglepődik a fogadtatáson.
A nemzetközi élmezőnyben versenyez, mégis szívügye a hazai autósport. Michelisz Norberttel az MNASZ tisztújítás előtt készítettünk interjút.
Hogy látod pár nappal az MNASZ tisztújítója előtt a helyzetet?
Szakmai és előrelátó a Szujó Zoli által képviselt stratégia. Szerintem pontos helyzetképből indul ki és a megfelelő irányt célozza meg. Ugyanakkor van benne olyan terület is, ami számomra kevésbé fontos. A magyar autósportban például mindig is volt széthúzás. Egy olyan közegben, ahol egymással versengenek az erős egóval rendelkező szereplők, ez teljesen természetes. Sokan abból indulnak ki, hogy ők a legjobbak, hogy őket csak tisztességtelen eszközökkel lehet legyőzni. Mivel ez jellemből fakad és idővel sem fog változni, ezért én a helyében arra nem pazarolnék sok energiát, hogy mindenkit egymás szövetségesévé tegyek, mert az hosszútávon nagyon nehezen fenntartható, és félő, hogy feleslegesen sok, más értékes területen alkalmazható kapacitást emésztene fel.
A lényeg szerintem az, hogy a versengésből és eltérő érdekek képviseletéből fakadó széthúzás ne korlátozza a szövetség működését és lehetőségeit.
Azt mondtad, hogy a magyar autósportra jellemző ez. Máshol nincs ilyen?
De van. Ez a fajta széthúzás jelen van szinte mindenhol, legfeljebb a mértéke az, ami eltérhet. A véleménykülönbség egyébként jó dolog, mert ha kommunikálnak egymással a felek, akkor az előre viszi a világot. A rendszert kell úgy megalkotni, hogy több pénzzel, vagy erősebb kapcsolatokkal rendelkező résztvevők véleménye és érdekei ne telepedjenek a szövetségre és ezáltal megmaradjon a szakmai vita lehetősége.
Mi az, ami szerinted a leghangsúlyosabb elem a stratégiában?
Az utánpótlásnevelés, azon belül pedig a gokartos közösség rendbehozatala. Ez az Alfája és az Omegája bármilyen tehetségkutatással, tehetséggondozással kapcsolatos elképzelésnek. Kálmán Peti szakmai tudása elnökségi tagként ezen a területen elengedhetetlen. Fontos, hogy fiatal hazai tehetségeknek egy olyan belépő közeg álljon rendelkezésére, ami anyagilag hozzáférhető és ahol összemérhetik tudásukat másokkal.
Most sokan felszisszentek, azok közül, akik vagy nem pontosan értik a háttérben rejlő összefüggéseket, vagy csak a saját szakáguk szemüvegén keresztül nézik a sportot. Magyarázd meg miért gondolod ennyire fontosnak a gokartot!
A gokartos közeg reformja azért fontos, mert a rendszerbe illesztett tehetséggondozás ezen a területen tud megvalósulni úgy, hogy a magyar autósport egésze fejlődjön. Ha adottak egy jól működő rendszerben kinevelt tehetségek, akkor jöhetnek a folyamatos nemzetközi sikerek. Ezután pedig a politikai döntéshozók figyelme ebbe az irányba terelődik. Erre azért van szükség, mert a hazai autósport megítélése a sorozatos szabálytalanságoknak és finanszírozással kapcsolatos visszaéléseknek köszönhetően nagyon kétes. Kétségtelen ezen kívül, hogy az elmúlt években voltak autósporthoz köthető sportsikerek, nemzetközileg is értékelhető eredmények. Azonban ezek az eredmények – köztük a saját eredményeim is – egyéneknek, illetve szerencsés egybeeséseknek, találkozásoknak voltak köszönhetőek és nem egy tehetséggondozással kapcsolatos átfogó rendszer elemei voltak. Sajnos objektív elemekkel teletűzdelt rendszer nélkül előfordulhat a jövőben, hogy a tehetség sokáig nem találkozik majd pénzzel vagy szerencsével. Szeretném ha ezek a véletlenszerűségek és szubjektív elemek sokkal kisebb szerephez jutnának a jövőben.
De hogy a kérdésre konkrétabban is válaszoljak, a gokartsport azért az alapja bármilyen tehetséggondozásnak, mert a gokart az a versenyeszköz, ami mindenféle szakághoz nagyon jó alapokat ad. Maradjunk a rallynál, ahol megfigyelhető, hogy nagyon sok nemzetközileg sikeres rallyversenyző kezdte gokarttal a pályafutását. A pályaautózásnál ez pláne nem kérdés. Emellett a kezdeti költségvonzata is előnyösebb a többi szakágnál és itt lehet a legfiatalabban elkezdeni az egymással való versengést.
Ez persze nem azt jelenti, hogy csak a gokarttal foglalkozzunk, hanem inkább azt, hogy első lépésként legyen meg egy anyagilag hozzáférhetőbb, nagyon erős és népes hazai bajnokság, lehetőleg közel egyenlő technikai feltételekkel a legfiatalabb korosztály számára. Ha ez adott, és marad a szövetségen belül pénz és kapacitás, akkor elő lehet venni a tehetséggondozással kapcsolatos piramis más szakágak által képviselt felsőbb lépcsőfokait is.
Most mi a baj a hazai rendszerrel?
Ma a lakosság 99 százalékának elképzelhetetlen, hogy elkezdjen gokartozni. Egyrészt azért, mert nincs felesleges, versenyzésre fordítható pénze. Másrészt, ha van is elegendő pénze, akkor is egy olyan közeggel találkozik, ahol pénzért eredményeket vásárolhat. Ez azt jelenti, hogy sok esetben a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkezők ezt technikai előnyre majd eredményre tudják váltani. Ennél fogva sokszor olyan versenyzők kapnak figyelmet és szívják ezt el a többiektől, akik aztán később jönnek rá arra, hogy nem elég jók. Gyorsan tisztáznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy a jelenleg nemzetközi szinten jó eredményeket elérő gokartversenyzőink ne lennének tehetségesek, hanem azt, hogy ha lenne szövetség által felügyelt, jól működő tehetséggondozási rendszerünk, akkor nagy valószínűséggel sokkal többen lennének sikeresek nemzetközileg ma is.
Fotó: Grégory Lenormand/DPPI/FIA WTCR
Számomra egy jól működő rendszerben követve van a technikai fejlődés tehetséggondozás terén is. Ami mérhető, azt mérni kell, ellenőrizve az eredményt. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden mérhető, és fejlődési pályák minden esetben pontosan előrejelezhetőek, valamint figyelmen kívül kell hagyni minden szubjektív véleményt, elemet. Ez a mostani hazai közegből nekem nagyon hiányzik és ebben Zolival régóta egyetértünk.
Az is előfordulhat, hogy a rendelkezésre álló időbeli és anyagi korlátok miatt nem mindig racionális döntés ez a hozzáállás, de elengedhetetlen hogy az arányokat hangsúlyosan az objektivitás felé tereljük, ezzel csökkentve a hibázás és a nem hatékonyan elköltött anyagi források esélyét.
Szujó Zoltán és a csapata meg tudja oldani ezeket a problémákat és feladatokat?
Ezek fajsúlyos problémák és nagyon nehéz feladatok. Zoli az évek során megszerzett tapasztalata révén képben van az autósport szükségleteit illetően. Emellett rendelkezik érdekérvényesítő képességgel, megfelelő kommunikációs csatornákkal és remek nemzetközi és hazai kapcsolatrendszere van. De ami ennél is fontosabb, hogy látom rajta a tettvágyat és a mérhetetlen elköteleződést a magyar autósport iránt, ami elengedhetetlen lesz a problémák megoldásában és a feladatok megvalósításában.
Az országjárás, a kidolgozott stratégia, és az erre érkező a visszajelzések begyűjtése mennyire fontos?
Ahogy a második kérdésre adott válaszomban is jeleztem, fontos, hogy legyenek véleménykülönbségek és ezekről nyíltan lehessen beszélni. Rám nagyon pozitív benyomást tesz, hogy közönség előtt, nyíltan és interaktív módon kommunikál az elképzeléseiről és a megalkotott stratégiájáról. Ez fontos, mert ezáltal felvállalja, hogy később számon kérjék és lehetőséget teremt, hogy visszajelzéseket kaphasson a közegtől. Számomra ez alapvető elvárás, ezért örülök neki, hogy belefogott az országjárásba. Ezek a fórumokon való részvétel számomra azt mutatja, hogy ez a csapat ki mer állni, fel meri vállalni az értelmes, konstruktív vitákat.
A Honda évzárás gyanánt az élsportolóit Japánba hívta. Így eshetett meg az, hogy a Red Bull és az AlphaTauri Forma-1-es versenyzői mellett a MotoGP-ben versenyző hétszeres világbajnok Marc Marquez is jelen volt a japán gyártó rendezvényén, Motegiben.
A Honda rég nem látott sikereket ért el az autósport királykategóriájában, ugyanis Max Verstappen révén már a tavalyi évben is meg tudták nyerni az egyéni világbajnokságot. Idén azonban képesek voltak rátenni még egy lapáttal, ugyanis a holland címvédése mellett a Red Bull a konstruktőri bajnokságot is be tudta húzni. Ezzel pedig a Bikák 2013 után először ülhettek fel a trónra mindkét bajnokságban.
A Red Bull holland kiválósága mellett Marquez is részt vett a Honda sajtótájékoztatóján, ahol az idei szezonban tapasztalt élményeikről meséltek. Ezt követően pedig a pilóták útja a Motegiben található versenypályára vezetett. Az Alpine-hoz távozó Pierre Gasly utoljára vezethette a futamgyőztes autóját, az AT01-et, amivel a 2020-as Olasz Nagydíjon intették le őt elsőként. Emellett még Verstappen is megtehetett pár kört a tavalyi autójával, ami a Török Nagydíjon használt különleges fényezéssel volt ellátva.
Verstappent ezt követően egy óriási meglepetéssel várta a japán gyártó. A Honda ugyanis egy szürke színű NSX Type S-t ajándékozott a holland klasszisnak, aki 2021-ben és 2022-ben is világbajnok címhez segítette őket. A kulcsokat a vezérigazgató, Koji Watanabe adta át a 35-szörös futamygőztesnek, az átadás előtt pedig az elnöke, Seiji Kuraishi mondott köszönő beszédet a holland számára.
Ezután nem sokkal pedig Verstappen, Sergio Pérez, Yuki Tsunoda és Gasly is felpattant Marquez Repsol Hondájára és így mindannyian motorversenyzőnek képzelhették magukat egy rövid időre. A hétszeres világbajnok spanyol motoros pedig eközben készségesen válaszolt az F1-es pilóták által feltett kérdésekre, sőt, még különböző instrukciókkal is ellátta őket.
Az FIA idén is összeválogatta az év akciójeleneteit, a legtöbb általa felügyelt szakágból, most pedig nyitott erre egy közönségszavazást.
A legjobb pillanatok között elsősorban előzéseket láthatunk, de tényleg érdemes végig nézni mindegyik nagyjából 30 másodperces videót, mielőtt eldöntjük, hogy hová is tesszük a voksunkat. Ráadásul a szavazatunkkal meghívót nyerhetünk a decemberi díjátadó gálára, sőt mindemellett egy 2023-as Forma-1-es paddockjegyet is!
Alább láthatóak tehát a kiválasztott versenyjelenetek, sajnos ezúttal magyar érdekeltség nélkül. A videók alatt pedig a link, ahol szavazhatsz. és esélyt adsz magadnak erre az igazán különleges nyereményre.
A Forma-1 és a Porsche bejelentette együttműködésük nyolcéves meghosszabbítását, amelynek értelmében a Porsche-sorozat 2030-ig marad az FIA Forma-1-es világbajnokság naptárában.
A betétsorozat 1993-as megjelenése óta állandó szereplője az F1-es versenynaptárnak, és a hosszabbítás azt is jelenti, hogy a sorozat közel négy évtizeden át támogatja az F1-es hétvégéket.
A 2023-as Porsche Mobil 1 Supercup-szezon nyolc európai Forma-1-es hétvége részét képezi majd. A 31. Supercup-szezon májusban indul az Emilia Romagna Nagydíj hétvégéjén, a fináléra pedig a szeptemberi Olasz Nagydíjon kerül sor. Emellett a Porsche Carrera Cup Japan és a Porsche Carrera Cup Asia egyes fordulói is folytatódnak a Forma-1-es program részeként.
A 2023-as szezonban a nemzetközi márkakupa-versenyein 28 állandó hely áll majd rendelkezésre a regisztrált versenyzők számára, akik a 375 kW (510 LE) teljesítményű Porsche 911 GT3 Cup autókkal versenyeznek. A versenypályák kapacitásától függően további vendégversenyzők is jelentkezhetnek.
2023-as Porsche Mobil 1 Supercup versenynaptár*:
május 19-21. Imola (Olaszország)
május 25-28. Monte Carlo (Monaco)
június 30 – július 2. Spielberg (Ausztria)
július 7-9. Silverstone (Egyesült Királyság)
július 21-23. Mogyoród (Magyarország)
július 28-30. Spa-Francorchamps (Belgium)
augusztus 25-27. Zandvoort (Hollandia)
szeptember 1. – 3. Monza (Olaszország)
* Változás lehetséges
[poll id=”265″]
„A Porsche több mint 30 éve fontos része a Forma-1-es hétvégéknek.” – mondta Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója. „Alig várom a hosszú ideje fennálló kapcsolatunk folytatását, amely az európai szezonban valami különlegeset nyújt a rajongóinknak”
„A Porsche Supercup 1993 óta rendszeres szereplője a kiválasztott Forma-1-es hétvégéknek” – mondta Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport alelnöke.
„Mindkét fél megállapodott egy nyolcéves szerződéshosszabbításról. Ez azt a nagyfokú bizalmat hangsúlyozza, amelyet a Forma-1 a koncepciónkba és a csapatunkba fektetett, ma is ugyanúgy, mint az elmúlt 30 évben.”
„A Forma-1 ideális platform a Porsche Mobil 1 Supercup versenyzői és csapatai számára, hogy megmutassák rátermettségüket a legmagasabb nemzetközi szinten” – tette hozzá Michael Dreiser, a Porsche Motorsport értékesítési igazgatója.
„A Porsche nemzeti márkakupáinak legjobbjai találkoznak a Supercupban. Büszke vagyok arra is, hogy a megfelelő nemzeti Porsche Carrera Kupák továbbra is részei lesznek a támogatásnak.”