Kategória: Fastest Slap

  • Verstappen elvitte Kvyat lányát gokartozni (kép)

    Verstappen elvitte Kvyat lányát gokartozni (kép)

    Max Verstappen és Kelly Piquet még Bahreinben maradt és elvitték a kis Penelopét gokartozni.

    A holland versenyző egy hete nyerte meg a szezonnyitót, és nem sietett azonnal haza a helyszínről. Mivel barátnője és nevelt lánya is elkísérte, így a család úgy döntött pár napot pihenéssel tölt és nem utazik azonnal vissza Monacóban.

    Nelson Piquet lánya a közösségi médiás felületein osztotta meg a ’mini-nyaralás’ részleteit, sőt még arról is tett ki fotót, hogy lánya versenyzői overálban, boldogan mosolyog a bahreini pályán.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    KELLY PIQUET (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés

    Max Verstappen 2021 első napjain tette közzé, hogy Daniil Kvyat korábbi kedvesével jár. A pár azóta boldogan él együtt Monacóban, bár a rajongók olykor nem kímélik a brazil hölgyet. Kelly többször is felszólalt Instagram-oldalán a bántó kommentek ellen, legutóbb a Vogue-ban megjelent interjúja miatt kellett „megvédenie magát” a szurkolóktól.

    Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!

    A kétszeres világbajnok az év elején elmondta, nem akar 40 évesen is a Forma-1-ben versenyezni, hiszen más dolgok is érdeklik és gyerekeket is szeretne. Ugyanakkor hozzátette: ő nem úgy fogja nevelni majd csemetét, ahogy őt apja, Jos Verstappen nevelte. Nem fogja erőltetni a versenyzést, viszont, ha arra az útra tévednek majd, támogatni fogja őket.

  • Egy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben

    Egy másik F1-es bajnok is felveszi a harcot a visszatérő Räikkönennel szemben

    Hivatalossá vált, hogy Kimi Räikkönen mellett Jenson Button is részt fog venni 3 NASCAR Cup Series versenyen. 2009 bajnoka először Austinban, a COTA-n állhat majd rajthoz.

    A brit pilóta a Rick Ware Racing csapatának 15-ös rajtszámú autóját fogja majd vezetni, a kiemelt támogatója pedig a kenőanyagokat forgalmazó Mobil 1 lesz. Button szereplését a Stewart Haas-Racing is támogatni fogja.

    Ismét versenyezni fog Kimi Räikkönen

    Egykori riválisával ellentétben a Brawn GP és a McLaren egykori pilótája először fog versenyezni a NASCAR-ban. Az austini hétvégén kívül 2009 világbajnoka még két alkalommal ülhet majd autóba biztosan: júliusban a chicagói, augusztusban pedig a sorozat indianapolisi fordulóján mutathatja meg a rátermettségét a volán mögött.

    Button 2016-ban teljesítette az utolsó szezonját a Forma-1-ben, de az onnan való visszavonulását követően sem bírta ki, hogy autó üljön. A brit klasszis idén a NASCAR mellett ugyanis a legendás Le Mans-i 24 órás versenyein is megméretteti majd magát. Az ex-F1-es mindkét közreműködő csapatnak megköszönte a lehetőséget és azt is elárulta, hogy a jövőben akár ovál versenyeken is láthatjuk majd, ha jól sikerül a bemutatkozása Cup Series-ben.

  • Így lett a Liverpool egykori játékosából autóversenyző

    Így lett a Liverpool egykori játékosából autóversenyző

    Nem sokan ismerik Jerzy Dudek történetét. A lengyel származású férfi egykoron profi labdarúgó volt, de a visszavonulását követően sem tétlenkedett: újra elkezdett egy régi hobbijának, az autóversenyzésnek élni.

    Dudek profi pályafutása 1991-ben vette kezdetét a labdarúgásban és a karrierje alatt olyan csapatokban is megfordult, mint a Real Madrid. A legfőbb sikereit azonban a Liverpoolnál érte el, akikkel 2005-ben még a legrangosabb európai trófeát, a Bajnokok Ligáját is meg tudta nyerni. Mindezek mellett pedig még hazája válogatottjának kapusa is lehetett, a címeres mezt 60 alkalommal húzhatta magára.

    A lengyel származású hálóőr azonban visszavonulását követően újra elkezdett autóversenyzéssel foglalkozni, mert ez volt a másik szenvedélye a labdarűgás mellett. A 49 éves Dudek erről nemrégiben az LFCTV-nek (a Liverpooli futballcsapatának külön csatornája – a szerző) beszélt részletesebben.

    Embed from Getty Images

    „A visszavonulásomat követően elkezdtem komolyabban foglalkozni az autókkal és a versenyzéssel. Néha még magam sem érte, miért csinálom ezt, mert van egy feleségem és három gyerekem is. Egy nagyszerű életet élhetek, azonban, ha elveszítem az irányítást az utó felett, akkor könnyen bajba kerülhetek.”

    „Az embernek mindig csinálnia kell azt, amit szeret, mert az viszi őt előre. Számomra az autóversenyzés ebbe a kategóriába tartozik és rendkívül élvezem. Már túlságosan késő van ahhoz, hogy profivá váljak, de tisztában vagyok azzal, hogy milyen szintet képviselek. A dolgokat is mindig ez alapján közelítem meg.”

    „A vicces dolgokat meghagyhatod magadnak az autón kívül is, de amikor a pilótafülékében ülsz és rengeteg autó vesz körül, akkor csak arra tudok gondolni, hogy ’wow, ez nagyon komoly, itt nincsen helye a vicceskedésnek’,” – zárta  mondandóját Dudek, aki 186 alkalommal játszhatott tétmeccsen a Liverpool színeiben profi pályafutása során.

    Az egykori kapus már a Volkswagen Castrol kupán is kipróbálhatta magát és már a Hungaroringen is versenyzett többek között.

  • Mexikói sajtó: Új taggal bővül a Pérez-család!

    Mexikói sajtó: Új taggal bővül a Pérez-család!

    A mexikói sajtó szerint hamarosan új taggal bővül Sergio Pérez családja.

    A 32 éves versenyzőről hajmeresztő pletykák kaptak lángra a Monacói Nagydíj után. Az időmérőt követően többen azt állították, hogy szándékosan parkolta le a pályán az autójót, hogy így akadályozza csapattársát. A pletykák szerint ezt maga Pérez is bevallotta a Red Bullnak, ezért nem segített neki Brazíliában Max Verstappen.

    A hercegségben megnyerte a versenyt a mexikói és utána kirúgott a hámból. Több nő társaságában látták, sőt hétfő reggel még ‘aznaposan’ távozott az egyik jachtról. Már akkor felröppentek a hírek, hogy „megcsalta” felségét, aki épp harmadik gyereküknek adott életet. A pletykák lassan elhalkultak, míg Carola hirtelen megváltoztatta a közösségi médiás felültein a profilképét.

    A történet azonban újabb fejezetet kapott a Brazil Nagydíj után, ugyanis Max Verstappen édesanyja hozta fel újra az esetet. Mikor Pérez a futam után a csapattársára mutogatott Sophie Kumpen az Instagram-oldalán említette meg a megcsalást.

    Verstappen édesanyja nem fogta vissza magát: Pérez megcsalta a feleségét

    Azóta viszont a Pérez-családnál újra szent a béke, sőt egy mexikói lap szerint örömhírrel nyitják majd az új F1-es évet. A Chamonic3 értesülése szerint úton van a negyedik gyerek, így Sergio Jr., Carlota és Emilio hamarosan új testvért köszönthet. Sergio Pérez és Carola ugyanakkor még nem reagált a hírekre.

  • Világsztárok gyűrűjében és pufidzsekiben ment divathétre Hamilton

    Világsztárok gyűrűjében és pufidzsekiben ment divathétre Hamilton

    Pharel Williams és Alicia Keys mellett Lewis Hamilton is részt vett a Moncler bemutatóján Londonban.

    A hétszeres világbajnok nagy rajongója a divatnak. Többször ellátogatott már a különböző városok divatheteire, közös kollekciót dobott piacra Tommy Hilfigerrel és feltörekvő tervezők ruháit viselte  jeles eseményeken. A paddockban is sűrűn figyeli őt az F1-es közösség, ugyanis a brit pilóta egyedi ruhadarabjaival sűrűn vonja magára a figyelmet.

    A „téli teszt” előtt Brackley-ben szimulátorozott Hamilton, majd Londonba látogatott, hogy a Moncler divatbemutatóján részt vegyen. A francia-olasz divatmárka első sorban sportruházattal foglalkozik, és legújabb kollekciójukat (Genius) tegnap prezentálták.

    Az eseményre egy fekete pufidzsekiben jelent meg Hamilton, ami a Moncler 2023-as őszi Ready-To-War kollekciójának egyik darabja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    𝐓𝐞𝐚𝐦𝐋𝐇📍 (@teamlhgreece_) által megosztott bejegyzés

    Az eseményen Jay-Z, Serena Williams, Maria Sharapova és Marcus Rashford is részt vett.

  • Ha Norris éttermet nyitna, ilyen ételeket szolgálnának fel benne

    Ha Norris éttermet nyitna, ilyen ételeket szolgálnának fel benne

    Lando Norris ismét bejelentkezett a Youtube-csatornájára és egy kérdezz-felelek videóval dobta fel a hangulatot.

    A héten mutatták be az új McLarent, ám nemcsak a Forma-1 tartogatott újdonságokat a brit pilótának. Nemrég indította el a weboldalán a saját nevével ellátott webshop-ot, ahol a rajongói különböző termékekkel hirdethetik, hogy a 23 éves pilóta a kedvencük.

    Emiatt új életet lehelt a Youtube-csatornájába is Norris, és a „LandoLOG” legújabb részeként nézői kérdésekre válaszolt.

    A videó során kiderült, hogy a McLaren versenyzője ha éttermet nyitna, akkor az olasz konyhát és a keleti ízeket részesíteni előnyben. Beszélt a finnországi kirándulásáról is, amit a legjobb élménynek titulálta a téli szünet alatt. Norris a jégen vezetés minden formáját kipróbálta (rali, gokart), emellett megtapasztal azt is, hogy milyen kutyaszánon közlekedni.

    A versenyzésen kívül saját e-sport csapatára, a Quadrantra szeretne többet fókuszálni, és még izgalmasabb dolgokat belevinni a tartalomgyártásba.

    Norris a videó során elárulta, hogy melyik eredményére a legbüszkébb, melyik sisakja a kedvence, és az ebédjéről (csirke, teriyaki szósz és ananász) is hosszasan beszélt.

  • 125 éve született Enzo Ferrari, emlékezzünk rá 125 másodpercben

    125 éve született Enzo Ferrari, emlékezzünk rá 125 másodpercben

    Minden nagy utazás egy álommal kezdődik, nem volt ez máshogy az olasz Enzo Ferrari esetében sem.

    Ugyanakkor egy álom nem válik valósággá vízió, elszántság és kitartás nélkül. Ezek ugyanazok az elvek, amelyek nap mint nap inspirálják a Ferrarit, és mindig is Enzo örökségének a része marad.

    Hivatalos papírok szerint ugyan Enzo 1897. február 20-án született, de a fia, Piero Ferrari elárulta, hogy mindig is február 18-án ünnepelték az édesapját.

    Így pontosan ezért is tette ki ma ezt a videót róla a Scuderia.

    A „piros” ünnepen megérkezett a piros autó, így fest az idei Ferrari

  • Hihetetlen sportdömping érkezik a Network4 csatornáira

    Hihetetlen sportdömping érkezik a Network4 csatornáira

    Sokszínű izgalmakat kínál a Network4 csoport sporttévéinek programja a következő napokban. Az ARENA4 és a MATCH4 csatornáin valamint a NET4+ streaming szolgáltatáson igazi ínyencségeket követhetnek a rajongók. Bemutatják a spanyol kosárlabda kupa végjátékát, bemutatkozik a NASCAR Truck és Xfinitiy Series, az új amerikaifoci liga, az XFL, valamint igazi rangadók jönnek a Bundesligából, a Premier League-ből és a Ligue1-ből is.  

    Csütörtöktől a WTA női tenisztorna kiemelt eseményeit láthatják a nézők egyenesen Dohából. Egy kontinenssel arrébb, a Real Madrid sztárja, Hanga Ádám személyében magyar részvevővel ér legizgalmasabb szakaszába a spanyol kosárlabda kupa. A negyeddöntőket csütörtökön és pénteken, az elődöntőt szombaton, a döntőt pedig vasárnap mutatja be a Network4 csoport. Hanga Ádám a héten exkluzív interjút adott a sporttelevízió munkatársainak, amelyet szintén láthatnak a nézők.

    Magyarországon most először tűzi műsorára egy sportcsatorna a NASCAR két látványos kísérő sorozatát, a Truck Seriest és az Xfinity Seriest, az év első versenyeit szombaton a legendás daytonai pályáról közvetítik. Vasárnap elindul a „nagy” NASCAR 2023-as idénye is, amelyet vasárnap 20:30-tól sugároznak – szintén Daytonából.

    Erős hétvége elé néznek a fociszurkolók is. A Network4 csoport a top európai ligák közül háromból is közvetít meccseket. A Bundesliga kínálatában szerepel a Mönchengladbach – Bayern München, valamint a Wolfsburg – RB Leipzig mérkőzés. A Szoboszlai – Orbán kettőssel felálló Lipcse 20 meccs után 36 ponttal áll, míg a Wolfsburg hattal lemaradva üldözi őket. Érdekes lesz a vasárnap 15:30-kor kezdődő Union Berlin – Schalke találkozó is, hiszen Schäfer András csapata masszívan tartja a bajnokság második helyét, míg a szebb napokat is látott Schalke egyelőre a kiesés rémével küzd. A vasárnap 17:30-kor esedékes Dortmund – Hertha igazi rangadó a Bundesligában, amelyet ezúttal a sárga-feketék várnak előnyösebb helyzetben.

    A francia bajnokságban a PSG – Lille találkozót tűzi műsorára a Network4 csoport, Messiék az összecsapás esélyesei. A Premier League-ben a Manchester United a Leicesterrel találkozik. A MU arra hajt, hogy megerősítse helyét az első háromban, de ehhez a Tottenhamet 4-1-re verő, remek formát mutató Leicesternek is lesz pár szava.

    Az amerikai sportok rajongói a Super Bowl izgalmai után sem maradnak tojáslabdájuk nélkül: a Network4 csoport megvásárolta az újrainduló XFL amerikaifutball-bajnokság jogait, az első, történelmi mérkőzést a DC Defenders és a Seattle Sea Dragons között hétfő hajnalban 2 órától láthatják a szurkolók.

     

  • Az FIA megerősítette az orosz versenyzőket sújtó szankciókat

    Az FIA megerősítette az orosz versenyzőket sújtó szankciókat

    Miközben Nikita Mazepin dobogós helyezést ért el, miután visszatért a pályaautózáshoz, az FIA új intézkedéseket jelentett be az orosz versenyzőkkel kapcsolatban.

    Tavaly év elején, az orosz-ukrán konfliktus kirobbanásakor a szövetség bevezetett egy intézkedést, amely szerint az orosz versenyzőknek alá kell írniuk egy dokumentumot, amelyben lemondanak az országuk képviseletéről.

    Több, az FIA döntése miatt érintett orosz versenyző elutasította az aláírást, Mazepin Forma-1-es pályafutása pedig azzal ért véget, hogy a Haas felbontotta a szerződését, valamint édesapja névadó szponzor cégének, az Uralkalinak a szerződését. A múlt hétvégén, miután tavaly év közepén megnyerte a Silk Way rali tereprali T3-as osztályát, Mazepin visszatért a dobogóra, hiszen az ázsiai Le Mans-sorozat első fordulójában, Dubaiban versenyzett.

    Egy másik magasan jegyzett orosz pilóta Robert Shwartzman, akinek az orosz-ukrán konfliktus alatt is sikerült aktívan megtartania a Ferrarinál betöltött kiemelkedő tartalékosi szerepét azzal, hogy izraeli állampolgárságra váltott.

    Az FIA Motorsport Világtanácsának tavaly decemberi ülésén megvitatták a Shwartzmanhoz hasonló, máshol – az ő esetében Tel-Avivban – született orosz versenyzőkkel kapcsolatos helyzetet. Az irányító testület tehát tisztázta mindezt az FIA licenccel rendelkező versenyzőknek múlt pénteken küldött közleményében:

    „A kettős állampolgársággal rendelkező (orosz) pilóták továbbra is kötelesek betartani az FIA béke és politikai semlegesség elveit.”

    Az FIA az oroszországi versenyekre, valamint az orosz zászlók, színek és nemzeti csapatok bemutatására vonatkozó tilalmat is fenntartja „további intézkedésig”. Ezért így zárult a levél:

    „Minden olyan orosz versenyző, aki nem ír alá egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy betartja az FIA békére és politikai semlegességre vonatkozó elveit, nem vehet részt semmilyen versenyen.”

    Domenicali: Fel kell gyorsítania az FIA-nak a költségvetési vizsgálatokat

  • Egy legenda emlékére: az Audi S1 Hoonitron az AMTS-en!

    Egy legenda emlékére: az Audi S1 Hoonitron az AMTS-en!

    A show rengeteg programja mellett, a szervezők egy megemlékezéssel is készülnek a 2023-as AMTS-re. Idén január 2-án egy újabb legenda távozott közülünk, az autós világ egyik legismertebb és legszerethetőbb figurája, Ken Block. A hajdani ralikrossz versenyző és Gymkhana-fenegyerek még életében legendává vált, távozása pótolhatatlan veszteség az egész autós világ számára.

    /In memoriam Ken Block/

    Partnereikkel közösen a szervezők egy, az elhunyt versenyzőhöz méltó emlékstandot emelnek a rendezvényen, melynek keretei között egy itthon még soha nem látott jármű is hazánkba érkezik.

    A Toyo Tires, az Abroncs Kereskedőház, valamint az Audi Motorsport jóvoltából, Magyarországon először az AMTS-en mutatkozik be élőben a világ egyik legbrutálisabb versenygépe, az Audi S1 Hoonitron, melyet a gyár kifejezetten a neves pilóta, valamint csapata, a Hoonigan részére készített.

    Audi
    Fotó: AMTS

    Az egyetlen példányban létező fenevad a legendás B-csoportos raliautó, az Audi S1 Sportquattro modern interpretációja, koncepcióban pedig tökéletesen passzol mindahhoz, ami Block utolsó két évét meghatározta: már nem rendezett Gymkhana videókat, helyette az elektromobilitás népszerűsítését tűzte ki célul, melynek első lépése volt a tavaly októberben megjelent rendhagyó videó – ami tulajdonképpen az eddig látottak átültetése az „amperhajtás” világára.

    Mindezek fényében nem csoda, hogy a Hoonitron teljesen elektromos: a Formula E-szériából adoptált két Audi villanymotor dolgozik benne, mindkét tengelyen egy-egy, melyek így összkerékhajtást biztosítanak. A rendszer 4 db, összesen 57.6 kWh kapacitású Audi standard PHEV akkumulátorcsomagból táplálkozik, és 800 volton működik.

    Teljesítménye 671 lóerő, a nyomaték pedig motoronként 320 Nm, viszont a drifthez használt 12:1-es áttételi aránnyal ez egészen 3.000 Nm-ig szalad fel motoronként, így a maximális nyomaték nem kevesebb, mint 6.000 Nm!

    Az autó a Las Vegasban forgatott első Electrikhana videóban mutatkozott be, amelyben a kaszinóváros neves helyszíneit driftelte végig Ken Block. Ezzel a teljesítménnyel bőven 200 km/óra feletti keresztben autózásokat sikerült bemutatni, abroncsokból pedig dupla annyi fogyott, mint egy átlagos Gymkhana mozi elkészítésekor: több mint 100 szettnyi vadonatúj Toyo Tires R888R gumi füstölt el a nevadai aszfalton!

    Audi
    Fotó: AMTS

    A minden részletében egyedülálló versenygép mindössze fél év alatt, több millió dollárból épült meg, mellyel az AMTS történetének valaha volt legértékesebb kiállított járműve lesz. Jelenlétével, valamint az autó köré épített standdal és aktivitásokkal a szervezők méltó emléket szeretnének állítani a nemrégiben tragikusan elhunyt, legendás versenyző számára.

    Az Audi S1 Hoonitron először – és talán utoljára – jár Magyarországon. Megtekinthető március 17-19. között az Automobil és Tuning Show-n, az Abroncs Kereskedőház / Toyo Tires standján a Hungexpo „A” pavilonjának közepén!

    További információk: www.amts.hu / fb.com/amtsofficial / instagram.com/amts_official