Kategória: Fastest Slap

  • Nehezebb vezetni a 2018-as Indy autót Montoya szerint

    Nehezebb vezetni a 2018-as Indy autót Montoya szerint

    Juan Pablo Montoya és Oriol Servia szerint a 2018-as IndyCar szezont érdemes lesz majd nézni, mert az autókat vezetni komolyabb kihívás lesz, miután végeztek az első utcai pályás teszttel is. A két veterán pilóta próbálhatja ki először az új aero kitet a csapatok megbízásából, és kedden Mid-Ohióban kipróbálhatták ezen konfigurációt is. Az új csomag 25-30%-kal kevesebb leszorítóerőt generál, mint a mostaniak. Montoya ennyit árult el ezen fejlesztésről:
    „Az embereknek kívülről is látniuk kell a küzdelmet az autóval. Jelenleg úgy néz ki az egész, mintha sínen autóznánk. A tévében látsz egy fickót aki vezeti a mezőnyt, aztán látod a 15. helyezettet, és az a benyomásod, hogy ugyanazt csinálják. Jobban lehet majd látni a kormánymozdulatokat is 2018-ban. Könnyebb lesz az autókat elállítani is. Összességében ami eddig megszokottá vált, ezzel az autóval olyan lesz majd, hogy azt mondod rá, Atyaég! A hátsó kilences kanyarban kipörögnek a kerekek, és oldalazva driftelsz.”

    Servia szerint is szignifikáns különbségek lesznek:
    „Időmérőn az első kanyart az idei autóval mindenki teli gázzal vette be. Ezzel az autóval ezt lehetetlen megcsinálni. Csúsztatni kell, egy pillanatra fékezni, és még mindig nem lehetsz biztos benne, hogy megcsináltad, így mindenképp nagyobb lesz a kihívás.”

    Azt is hozzátette, hogy az új autó sokkal erőteljesebbnek tűnik, olyasvalami, mint amit újoncként vezetett 2000-ben még a CART Champ Car szériában, hasonló az akkori Reynard-Toyotájához:
    „Egyértelműen érezni az erőt. Az autót is a jobban egyenesben kell tartani a kisebb leszorítóerő miatt, jobban oda kell figyelni a vezetésre, és a váltásokra. Az egész emlékeztet a bemutatkozó évemre még 2000-ből, akkoriban kellett így kormányoznom kifele a kanyarokból. Szerintem több előzés is lesz.”

    Montoya is üdvözli az új törekvéseket, de még tovább menne:
    „Az lenne a jó következő lépés, ha kicsivel még erősebbek lennének, de kevesebb leszorítóerővel ez a teljesítmény is elég jó. Hamar bajba lehet kerülni, eddig a gázpedál inkább kapcsolóként funkcionált.”

    Az IndyCar versenyzésért és technikáért felelős alelnöke, Bill Pappas szerint a versenyzőknek ezentúl vezetniük is kell az autókat, nem csak „lovagolni rajtuk”, és ez is volt a 2018-as aero fejlesztések egyik célja.

    Montoya és Servia legközelebb Iowában az oválon tesztelnek majd augusztus 28-án, majd Sebringbe mennek, szeptember 26-án.

  • Egy hét múlva újra jön a GP Afterparty!

    Egy hét múlva újra jön a GP Afterparty!

    A 32. Magyar Nagydíj mellett bizony már a GP Afterparty rendezvénysorozat is komoly hagyományokkal bír Magyarországon. A Symbol Budapest már évek óta szervezi ezt, és számtalan pilóta ment a Bécsi útra szórakozni, kikapcsolódni a verseny után.

    Egyedülálló kezdeményezés volt az is a szervezőktől, hogy rendre aktív, vagy visszavonult Forma-1-es versenyzőket, vagy hozzájuk köthető híresség voltak a dj pultban, így olyanok is, mint Jaime Alguersuari, Sakon Yamamoto, Giancarlo Fisichella, vagy Petra Silander színésznő, modell és lemezlovas, azaz Jean-Eric Vergne kedvese.

    Hogy bemutassuk azt, hogy mégis milyen hangulat vár arra, aki július 30-án este ellátogat a budai szórakozóhelyre, összeszedtünk pár promóciós videót az elmúlt évekből.

    Jegyek itt kaphatók: http://xtickets.hu/

    GP Afterparty promó 2017.

    Tavaly ilyen volt a buli Giancarlo Fisichellával.

    Tavalyelőtt is Fisichella volt, akkor így hívott meg mindenkit a partirta:

    2014-ben Petra Silander volt a sztár!

    A 2013-as vendégek között volt egy kamu PSY is, de jól nyomta!

    2012-ben még Fernando Alonso is itt ünnepelte a születésnapját!

    2011 is igazán remek volt!

    2010-ben jött először az az ötlet, hogy egy Forma-1-es pilóta álljon be pár órára a dj pultba. Hatalmas siker lett, és más országok is hamar követték ezt a példát.

     

  • Billy Monger újra autóba ült, versenyzői engedélyre hajt

    Billy Monger újra autóba ült, versenyzői engedélyre hajt

    Billy Monger első alkalommal vezetett autót azóta, hogy áprilisi szörnyű Brit F4-es balesete után elvesztette lábait.

    Monger Brands Hatch-ben egy különleges, átalakított Fun Cup autót vezethetett, a Team BRIT színeiben, mely csapat szerelői maguk is valamilyen sérülést szenvedtek korábban.

    „Nagyon jó volt újra a volán mögött.” – mondta Billy. „Hatalmas köszönet a Team BRIT-nek a mai napért, alig várom, hogy visszatérjek.”

    „A Team BRIT kétféle kormányt is hozott ma nekem, hogy próbáljam ki őket. Kiválasztottam melyik jobb nekem, most már csak tökéletesíteni kell a technikát, hogy ha visszatérek, akár versenyt is nyerhessek.”

    Az autó speciális vezérlő elemeit egy korábbi hadi mérnök, Dave Player tervezte. Elmondása szerint a cél az, hogy Monger újra megszerezhesse a versenyzői engedélyt, és jól érezze magát az autóban.

    „A Team BRIT célja, hogy lehetőséget adjon a versenyzésre azoknak, akiknek valamilyen fogyatékosságuk van.” – mondta Player. „A mai nap (tegnap) lényege az volt, hogy Billy újra autót vezethessen versenypályán, illetve, hogy hozzásegítsük ahhoz, hogy visszaszerezhesse a versenyzői engedélyét.”

  • Te feltekernél az Eau-Rouge-ba?

    Te feltekernél az Eau-Rouge-ba?

    A kerékpárosok vették hétfőn használatba vette a Belga Nagydíj helyszínét, a Spa-Francorchamps versenypályát, ez volt ugyanis a legendás Tour de France egyik szakasza.

    Nem kis tempót diktáltak a profi bringások, de azért minden bizonnyal nehezebb kerékpárral „megmászni” a pályát, mint Forma-1-es autóval.

  • Billy Monger újra versenyautóba ül!

    Billy Monger újra versenyautóba ül!

    Az F4-es versenyen balesetet szenvedett versenyzőnek, Billy Mongernek mindkét lábát amputálni kellett, térd alatt. A 18 éves versenyző azonban továbbra is autóversenyző szeretne lenni, ez az elhatározása pedig olyannyira komoly, hogy már sisak és versenyzőoverál van rajta, és épp készül autóba ülni.

    Billy Mongerrel kapcsolatos korábbi híreinkért klikkelj ide!

    https://www.instagram.com/p/BWHmhp5Hfip/?taken-by=billymongerracing

     

     

  • Ő volt a kedvencetek júniusban!

    Ő volt a kedvencetek júniusban!

    Júniusban úgy fest, a TCR hétvége és Tassi Attila volt a kedvencetek – legalábbis a Racingline.hu Instagram oldalán.

    Ezt a képet kedveltétek legtöbben júniusban.

    https://www.instagram.com/p/BVeWl9dlhUP/?taken-by=racingline.hu

    Aki még nem tette meg, kövessen minket Instagramon is, ahol csak és kizárólag saját, csapatunk által készített képeket teszünk közzé, gyakran közvetlenül valamilyen versenyhelyszínről! ? –> @www.racingline.hu

  • Eseménydús volt az Audi TT Cup mai versenye, Keszthelyi pontot szerzett

    Eseménydús volt az Audi TT Cup mai versenye, Keszthelyi pontot szerzett

    Vasárnap került sor az Audi TT Cup norisringi fordulójának második futamára.

    A rajtot követően szinte azonnal az ötödik helyről rajtoló Gosia Rdest előre törtetett a harmadik helyért, ám végül összeért egy versenyzőtársával, melynek következtében a falnak ütközött, és kiesett a versenyből.
    Ezen kívül Finlay Hutchison is megtörte autóját.

    A rajt utáni incidensek következtében a negyedik helyről rajtoló Fabian Vettel már a második helyen autózott.

    Az első körben látványos duettet mutatott be Yannik Brandt és Milan Dontje, egymás után ugyanott fordult keresztbe autójuk, így gyakorlatilag párhuzamosan pördültek ki a pályáról. Mindketten folytatni tudták a versenyt.
    Nem úgy Jack Manchester, aki szintén eldobta autóját.

    A második körben pályára hajtott a biztonsági autó, miután Kevin Arnold és Fabienne Wohlwend is kiestek a versenyből.

    Rdest és Wohlwend kiesésével Keszthelyi Vivien maradt az egyetlen hölgy versenyző a mezőnyben.

    A Safety Car távozása után Vettel visszacsúszott a harmadik helyre, és nyakába kapta az üldözőket, köztük a bajnokság éllovasát, ám igen jól védte pozícióját. Nem sokon múlt, hogy dobogós helyen tudjon zárni, ám három körrel a vége előtt hibázott és a falban kötött ki.

    Mikel Azcona rajt-cél győzelmet aratott, nem kis előnyt gyűjtve. A második helyezett Tommaso Mosca már 5 másodperccel volt elmaradva tőle. A harmadik helyre a bajnokság éllovasa, Philip Ellis futott be.

    Hatan kiestek, végül csak 11 versenyzőt értékeltek, köztük Keszthelyi Vivient, akinek első alkalommal sikerült befejeznie egy futamot a szériában, ráadásul azonnal szerzett is 8. helyével 11 pontot.

    Vivien mögött tegnapi kiejtője, a síelő Linus Straßer végzett, míg a 10. helyen Fabian Vettelt rangsorolták, még ő is szerzett 10 pontot. Leghátul pedig Yannik Brandt zárt.

    A pontversenyben továbbra is Ellis áll az élen 114 ponttal, ám Rdest a második helyről mai kiesésével az ötödik helyre csúszott vissza, miközben Azcona feljött a második helyre. Vettel 48 ponttal a nyolcadik, Keszthelyi pedig 11 ponttal a 16. helyen áll.

    A bajnokság állása:

    Audi TT Cup, Norisring

    https://www.youtube.com/watch?v=Wouq6WX_Ebg

     

  • Goodwood FOS: Egy Ferrari is beleszállt a szalmakazalba

    Goodwood FOS: Egy Ferrari is beleszállt a szalmakazalba

    Nem ritka, hogy a Goodwood Festival of Speeden is elszabadulnak a versenyautók, itt azonban a gumifal helyett szalmakazalban landolnak. Így járt egy Ferrari 458 GT2-es is.

  • Red Bull Air Race – Pete McLeod nyerte a kvalifikációt

    Red Bull Air Race – Pete McLeod nyerte a kvalifikációt

    Pete McLeod volt a leggyorsabb a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futamának szombati időmérő edzésén.

    A kanadai pilóta mögött – aki 59.508 másodperces idővel végzett az élen – az összetett pontversenyben vezető japán Muroja Josihide végzett a második, míg a cseh Petr Kopfstein a harmadik helyen.

    A vasárnap 14 órakor kezdődő futamon a 14 résztvevő egyenes kieséses rendszerben versenyez egymással, mégpedig úgy, hogy a kvalifikációs időeredményük alapján párokba rendezik őket (1-14, 2-13, 3-12 … 7-8), és a hét győztes, valamint a vesztesek közül a legjobb időeredménnyel célba érő pilóta jut be a 16 órakor rajtoló negyeddöntőbe.

    A legjobb négy versenyére 16.30-kor kerül sor a Duna Margit-híd és Lánchíd közötti szakaszán.

    Szerző: MTI

  • Azcona nyert TT Cup-ban, Vettel pontszerző, Keszthelyi kiesett

    Azcona nyert TT Cup-ban, Vettel pontszerző, Keszthelyi kiesett

    A DTM és az F3 mezőnyével együtt, az Audi TT Cup versenyzői is a Noristringen állnak rajthoz ezen a hétvégén.

    A hétvége első TT Cup futamán Mikel Azcona rajt-cél győzelmet aratott, míg a második a bajnokság éllovasa, Philip Ellis lett, Milan Dontje előtt.

    A nem rég még Räikkönent interjúvoló hölgy, Gosia Rdest a hatodik helyről rajtolt, és végül ott is intették le, ám ismét szép versenyt futott és megmutatta, hogy van olyan „tökös” mint a srácok.

    Sebastian Vettel öccse, Fabian Vettel a hetedik helyen zárt.

    Gosia Rdest
    Fotó: Audi AG

    A mezőny másik két hölgy versenyzője Fabienne Wohlwend és a magyar Keszthelyi Vivien. Fabienne a 12. helyen ért célba, míg Vivien a negyedik körben Linus Straßerrel együtt megpörgött. Az előzmények nem derültek ki a közvetítésből, ám mindketten kiestek a versenyből.

    Vivien Facebook oldalán a következőt nyilatkozta: „Sajnos a mai versenyemnek is idő előtt lett vége, az egyik kanyarban a mögöttem érkező pilóta lassítás nélkül belém jött. Az okokat egyelőre még elemzik.”

    Straßer egyébként 24 éves és Audi-szponzorált síző, ő meghívottként áll rajthoz ezen a hétvégén.

    A pontversenyben Ellis vezet 96 ponttal, Rdest a második 71 ponttal, Vettel a nyolcadik 38 ponttal, Wohlwend a tizedik helyen áll 34 ponttal, míg Keszthelyinek eddig nem sikerült a pontszerzés.