Az Audi Sport mindössze három szezon után megszünteti a márkakupáját, mely Audi TT CUP névre hallgat, és a hétvégén egy speciális utolsó versenyt szervez, Race of Legends néven. Ebben olyan versenyzők indulnak, akik komolyan részt vállaltak az Audi történelmében.
A TT kupát eredetileg azzal a céllal írták ki, hogy segítsék az útjukat a túraautózás, vagy a GT világába. A dán Nicolaj Moller-Madsen volt az első bajnok 2015-ben, utána a finn Joonas Lappalainent koronázták meg tavaly. Idén a brit Phillip Ellis lett a széria bajnoka, már a tegnapi első futamos győzelme után.
A legendák versenyén az alábbi versenyzők indulnak:
– Tom Kristensen
– Rinaldo Capello
– Hans-Joachim Stuck
– Emanuele Pirro
– Frank Biela
– Marcel Fässler
– Lucas di Grassi
– Marco Werner
– Stèphane Ortelli
– Jean-Marc Gounon
– Vanina Ickx
– Rahel Frey
– Frank Stippler
– Lucas Luhr
– Filipe Alburquerque
– Christian Abt
A 20 perces időmérő edzést tegnap Frank Stippler nyerte Frank Biela és Tom Kristensen előtt, a 30 perces verseny ma 12:45-kor kezdődik majd Hockenheimben helyi idő szerint.
Az Audi TT Cup szezonjának végeztével azonban felmerül a kérdés, hogy hol folytatja jövőre. Azt pedzegetik, hogy Fabian Vettel jövőre talán a német Porsche Carrera Cup-ban folytathatja, egy teszten már túl is van a Huber Racing Porsche 911 GT3 Cup-jával.
„Hamar megláttuk, hogy a bátyja génjei Fabian-ban is megvannak.” – mondta Christoph Huber csapatfőnök. „Annak ellenére, hogy olykor nehéz körülmények uralták a pályát, nagyon jó teljesítményt nyújtott. Meggyőző volt, milyen hamar hozzászokott a Porsche 911 GT3 Cup-hoz és milyen gyorsan megtalálta a megfelelő fékezési pontokat a pályán.”
„Ez volt az első alkalom, hogy hátsókerék meghajtású autót vezetett. Büszkeséggel tölt el minket, hogy első Porschés köreit velünk tehette meg Fabian. Megtiszteltetés számunkra, hogy Sebastian Vettel öccsének előrelépést segíthetjük. A szezonzáró után meglátjuk, hogy hova vezet ez az út.”
A szezonzáró DTM, F3 és Audi TT Cup hétvégére Hockenhemben került sor, és ha már öccse, Fabian a TT-ben versenyez, Sebastian Vettel is kilátogatott a helyszínre.
Vettel jól ismeri a DTM-es arcokat, hiszen sok az összefonódás az F1-gyel, de emellett persze testvérének is szurkolt.
Fotó: Audi AG
Sebastian a Sport 1 televíziónak elmondta, hogy furcsa nézőként jelenlenni egy versenyhétvégén, örül, hogy testvérét támogathatja.
Fabian elsődleges tanácsadója minden esetben a bátyja, akivel versenyek után telefonon mindig egyeztet.
Fabian idei utolsó versenye azonban eléggé balszerencsésen alakul, erről ide kattintva olvashatsz.
Szezonzáró hétvégéjéhez érkezett az Audi TT Cup mezőnye is. A hockenheimi hétvége mindkét versenyét szombaton rendezték.
Az első futamot Philip Ellis várhatta a pole-ból, Milan Dontje és Keagan Masters előtt. A mezőny legsikeresebb hölgy tagja, a lengyel Gosia Rdest a 9. helyre kvalifikált, míg Fabian Vettel a 12., Keszthelyi Vivien pedig a 14. helyről rajtolhatott. A sort két vendég versenyző zárta a 15. és 16. helyen: Egyikük mr.goodlife névre hallgat, ő a mrgoodlife.net atyja, mely portál a férfiaknak szól, autókról, technikai cuccokról, játékokról, divatról, üzletről és csajokról. Másikuk pedig Daniel Grunenberg, a Glasperlenspiel zenekar egyik tagja.
A rajtot követően Mikel Azcona máris a második helyen találta magát, és ott is maradt a leintésig. A futamot Ellis nyerte Azcona és Masters előtt. Rdest a 6., Keszthelyi a 8., Vettel pedig a 10. helyig jött előre, miközben utóbbinak még bátyja, a négyszeres F1-es világbajnok, Sebastian is jelen volt, és a helyszínen szurkolt öccsének. Grunenberg, Kevin Arnold, Yannik Brandt és Josh Caygill kiestek a versenyből.
Győzelmével Ellis meg is nyerte a bajnokságot.
A második versenyen Ellis, Azcona és Brandt foglalták el az első rajthelyeket. Rdest a 10., Vettel a 11., Keszthelyi pedig a 14. helyről indulhattak.
A mezőny gond nélkül elrajtolt, később azonban Brandt szállt ki a bukótérbe, szerencséjére azonban vissza tudott keveredni a pályára, bár visszaesett a mezőny végére.
Fabian Vettel | Fotó: Audi AG
Az ötödik körben Kevin Arnold Josh Caygillt próbálta előzni, ám megcsúszott, elvesztette az irányítást autója felett és ahogy sodródott, beleszállt Vettel autójába. Mindketten kiestek a versenyből. Vettel bár sántikálva, de saját lábán hagyta el a helyszínt.
Míg autóikat eltávolították a bukótérből, a Safety Car vezette a mezőnyt.
Két körrel a verseny vége előtt ismét a biztonsági autóra volt szükség, mikor Daniel Grunenberg vesztette el uralmát Audija fölött, és alaposan összetörte azt. Miután az orvosi autók odagyűltek, a mezőnyt már nem is indították el újra.
Azcona nyert Ellis és Drew Ridge előtt, Keszthelyi Vivien pedig a 12. helyen zárt, egy kör hátránnyal.
A leintést követőn még láthattuk, ahogy Grunenberg-et hordágyra tették, azonban magánál volt, és ült a hordágyon, így feltehetően nem túlságosan súlyos az állapota.
Az Audi TT Cup 2017-es szezonját tehát Ellis nyerte, Azcona és Mosca előtt. Gosia Rdest a 6., Fabian Vettel pedig a 9. helyen zárta a bajnokságot. Keszthelyi Vivien 13. lett.
Jann Mardenboroughnak adatott meg, hogy egy rendes 1:1-es méretű autót irányíthasson egy kontrollerrel egy helikopterről. Ez az őrült ötlet a következő Gran Turismo-t hivatott reklámozni, és a Nissan volt az elkövetője, akik már 20 éve részesei az szimulátoros élménynek. Fogtak egy GT-R/C-t, némileg átbarkácsolták, és megoldották azt, hogy valóban egy hagyományos Playstation4-es DualSchock kontrollerrel lehessen azt irányítani.
A távolról irányított autó több mint 315 km/órára képes, nincs semmi limiter, és senki sem ül a volánjánál. Silverstoneban próbálták ki, úgy, hogy a NISMO vezetője Jann egy Robinson R44 Raven II-esről irányította a menetet felülről, és ehhez minden engedélyt beszereztek. Mardenborough egyike a GT Akadémia sikeres növendékeinek, aki bizonyított a játékban, és a valós versenypályán is.
Megszűnhet a motorsport az Európai Unióban, hacsak nem lépnek a vállalkozások valamit október 20-ig, reagálva az EU-nak, számolt be róla a Motorsport Industry Association (MIA).
A konzultáció egy VNUK-határozatról szól, mely 2014 szeptemberében született és mind a 27 EU tagállamra vonatkozik. Ennek értelmében aki bármilyen motorizált szállítóeszközt használ, bármely területen, annak kötelező egy harmadik féltől származó felelősségbiztosítással rendelkezni. Ebbe minden beleszámít, a fűnyíró traktortól a zárt karosszériás autókig, és a privát helyszínekre, mint a versenypályákra is vonatkozik, melyek az EU területén találhatók.
Ez azt jelenti, hogy a motorsport eseményeken történt baleseteket úgy kezelnék, mint a közútiakat, és bevonnák a rendőrséget is. Ennek eredményeképpen olyannyira megnövekednének a biztosítási díjak az autósportok esetében, hogy az gyakorlatilag az autósport végét jelentené az EU-ban.
Chris Ayett, a MIA vezérigazgatója most arra szólít fel minden vállalkozást és alkalmazottat, aki érintette az európai motorsportban, hogy vegyen részt az EU konzultációban.
„Ez valós fenyegetés, nincs lehetőség a hibázásra, ez véget vethet a motorsportnak az EU-ban.” – mondta Aylett. „Az én fellebbezésem a munkahelyek és az iparág megőrzésére irányul. Ha szeretnéd megőrizni a munkádat a motorsportban, akkor győzd meg a munkáltatódat arról, ő is reagáljon, még az október 20-i határidő előtt.”
„Az EU egy opciót kínál, ami Option 3 névre hallgat, e szerint a biztosítási kötvények csak a közúti forgalomra vonatkoznának. Ha sikerül érvényesíttetnünk ezt az opciót, akkor a motorsport megmenekül.”
Nem is annyira régen egy SEAT Leon és további komolyabb versenyfelszerelés volt eladó a Zengő Motorsport által a racecardirect.com-on. Ezúttal a KIA cee’d TCR autó eladó, amivel Ficza Ferenc ment idén két alkalommal, a magyar és a német fordulón. A modell nem mondható sikeresnek, talán ez is az oka az eladásnak, ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy ürül ki a Zengős boksz, és csak Zengő Zoltán tudhatja, hogy mi az irány jövőre. Lehet hogy egy lóerőre váltanak, hiszen Zengő Réka egyre sikeresebb a díjlovaglásban? Istállónak istálló, ugye…
Az eddig inkább kamionversenyzésről ismert OXXO Racing Team is idén új kalandok után nézett, és indultak a KIA Lotos kupában. Náluk az a KIA Picanto eladó, amit Vogel Adrienn használt 2017-ben, de eladó egy Toyota RAV 4-es is, amellyel tereprally versenyeken indultak. Ezen hirdetésekbe a racing-bazar.hu oldalán bukkantunk. Úgy néz ki tehát, hogy Jobbágy Ákos és csapata is újra keveri a lapokat 2018-ra.
Aki az elmúlt hétvégén a kint járt a Hungaroring Classic hétvégén, az minden bizonnyal páratlan élménnyel gazdagodott. Erről az „időutazós” eseményről készítettünk egy képgalériát, Kaiser Erika csodás fotóiból. 🙂