Felfüggesztettek egy junior drag versenyt a Perth Motorplexen, Nyugat-Ausztráliában, miután az elmúlt hétvégén egy nyolc éves kislány, Anita Board életét vesztette.
A lány nem egyedül száguldott a pályán, úgy tudni a kvalifikáció zajlott, mikor nagyot esett.
Előbb a helyi orvosi csapat próbált meg segíteni rajta, majd kórházba szállították, később azonban belehalt sérüléseibe.
Az eset okán felfüggesztettek minden junior (8-16 éves gyerekek) drag versenyt az államban, ez pedig így is marad legalább addig, míg ki nem vizsgálják, hogy mi vezetett a végzetes balesethez. Erről a helyi sportminiszter, Mick Murray számolt be.
A kormány előzetes egyeztetést javasol a gyorsaságimotoros-világbajnokság magyarországi nagydíjának (MotoGP) jövőbeni megrendezéséről a Hungaroring Sport Zrt. és a jogtulajdonos képviselői között – az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben jelent meg csütörtökön.
Az egyeztetések alapján a nemzeti fejlesztési miniszternek előterjesztést kell benyújtania a kormánynak november 30-ig a futam megrendezéséhez kapcsolódó várható fizetési kötelezettségekről és bevételekről – olvasható a határozatban.
Mint azt a Michael Schumacher rajongók minden bizonnyal jól tudják, a hétszeres világbajnok immáron 20 éves lánya, Gina Maria örökölte szülei lovak iránti szeretetét, és hozzájuk hasonlóan ő is western lovaglásra adta a fejét. Számos versenyen indult már, ezek között olyan is volt, melyet épp a Schuamcher család rancsán rendeztek, Svájcban.
Ezen a héten azonban Lyonben mérette meg magát az Equita Lyon Western Horse Show-n. Gina második helyezést ért el Gunstep nevű lovával, míg Gotta Nifty Gun nevű lovával a 22. helyen rangsorolták.
A versenyre természetesen édesanyja, Corinna is elkísérte, valamint jelen volt barátja, a 22 éves Iain Bethke is.
https://www.youtube.com/watch?v=prNM2C2lGTI
És mutatunk még egy videót Gináról, bár ez nem a versenyen készült:
A Superbike VB-n 13 futamot rendeznek, hét gyártó vesz részt a versenysorozaton, egy futamban 28 motorversenyző van a pályán, és két biztonsági autó ügyel a verseny biztonságára. A Superbike biztonsági autóit vezető Cristian Siso és Nicola Cursi a motorport lelkes hívei, profi vezetők, akik az utóbbi négy évben együtt dolgoztak. A két SEAT Leon CUPRA biztonsági autó minden versenyen elsőként van a pályán, ők felelősek a pálya burkolatának ellenőrzéséért, hogy a versenyen optimális állapotban legyen.
Másodpercek kérdése
A biztonsági autóként szolgáló SEAT Leon CUPRA olyan sorozatban gyártott gépkocsi, amely kevesebb, mint 5 másodperc alatt képes 0-ról 100 km/h-ra gyorsulni. „A motorkerékpárok nagyon gyorsak, így nekünk is olyan autókra van szükségünk, amelyek erősek és jó a gyorsulásuk.” – magyarázza Siso, hiszen a pályán elérhetik a 250 km/h sebességet is.
Versenyenként mintegy 600 kilométert tesznek meg
Feladatuk a pálya alkalmasságának ellenőrzése, az időmérő- és a bemelegítő körök megtétele. A két biztonsági autó által egy futamon megtett távolság akár a 600 kilométert is elérheti „Már amennyiben nem hívnak be bennünket a pályára verseny közben, amire sajnos az idei szezonban még nem volt példa.”- teszi hozzá Cristian Siso.
13 futam négy földrészen
90%-os páratartalom Thaiföldön, 45 fokos hőség Katarban, vagy eső és nedves pályaburkolat a franciaországi pályán. „A biztonsági gépkocsiknak minden időjárási feltételhez alkalmazkodniuk kell. Ez alapvető fontosságú a saját-, a motorkerékpárok- és a versenyzők biztonságának érdekében.”- mondja Nicola Cursi, a kettes számú biztonsági autó vezetője.
Innovatív technológia a biztonságért a motorversenyzés elitmezőnyében: az új BMW M5 MotoGP Safety Car.
A BMW M GmbH közel 20 éve működik együtt a MotoGP-t szervező Dorna Sporttal és biztosítja évről-évről a motorversenyek királykategóriájának biztonsági autóját. A legújabb modell, a BMW M5 MotoGP Safety Car a nagyközönség előtt augusztusban debütált BMW M5-re épül (kombinált fogyasztás: 10,5 l/100 km*; kombinált CO2 kibocsátás: 241 g/km*). Az új pályaautó a MotoGP szezon utolsó versenyhétvégéjén (november 10-12.), a spanyolországi Valenciában mutatkozik be és a teljes 2018-as szezonban vezetni fogja a versenysorozat biztonsági autó flottáját.
„Egy MotoGP biztonsági autónak számtalan kritériumnak kell megfelelnie. Elengedhetetlen, hogy minden körülmények között biztonságosan tudjon felvezetni egy sor egyedi, nagyteljesítményű, versenyzésre született prototípust” – mondta el Frank van Meel, a BMW M GmbH elnöke. „Az új BMW M5 tökéletes alapot jelent egy biztonsági autónak, miután a műszaki jellemzői révén még a határokat feszegetve is kiválóan kezelhető marad – az úton és a versenypályán egyaránt. A fejlesztés soha nem áll le a MotoGP-ben és ugyanez igaz a BMW M GmbH-ra is: az új M5 MotoGP Safety Car tökéletes megtestesítője törekvésünknek a folyamatos innovációra és a maximális teljesítményre.”
A pályaautó kivételes képességeinek egyik kulcsa az M modellekhez újonnan fejlesztett M xDrive összkerékhajtás, mely a BMW M5-ben debütált. A precíz kezelhetőség és a tökéletes tapadás optimális vezetési dinamikát garantál minden helyzetben. A BMW M5 lelkét a 4,4 liter hengerűrtartalmú M TwinPower Turbo technológiával dolgozó, duplaturbós V8-as benzinmotor adja, amelyen jelentős módosításokat eszközöltek a BMW M mérnökei. A 441 kW/600 lóerős maximális teljesítményével és a 750 Nm csúcs forgatónyomatékával az M5 kiugró teljesítménynövekedést mutat a korábbi modellekhez képest, a 0-ról 100 km/h-ra gyorsuláshoz pedig mindössze 3,4 másodpercre van szüksége. A sebességváltásról a Drivelogic rendszerű új, nyolcsebességes M Steptronic váltó gondoskodik. Az alváz az M modellekre jellemző, az optimális vezetési dinamikát elősegítő kinematikai és elasztokinematikai elemekkel egészül ki. A teljesítményben fontos szerepet játszik a súly is, amelyet tovább csökkentettek a mérnökök például a tető esetében könnyű szénszál-erősítésű műanyag (CFRP) elemek használatával.
A Garchingben található BMW M Manufaktur munkatársai óriási odafigyelés mellett változtatták át a nagyteljesítményű BMW M5-öt MotoGP Safety Car-rá, felkészítve arra a feladatra, hogy a világ leggyorsabb motorkerékpár-versenysorozatának pályaautója legyen. A folyamat számtalan olyan BMW M Performance alkatrész beépítésével járt együtt, amely a BMW M5 modell számára kiegészítő alkatrészként érhető el. Ezek amellett, hogy még határozottabbá teszik a biztonsági autó sportos megjelenését, fejlesztik az aerodinamikáját, a hűtésteljesítményét és csökkentik a jármű súlyát. A kiegészítő elemek közé tartoznak a különféle szénszálas alkatrészek, mint például az oldalsó küszöbök, a hátsó spoiler, az elülső vese-alakú rács, a külső visszapillantótükör, vagy a légbeömlő lécek. A BMW M Performance sport kipufogórendszer titániumból készül, szénszálas kipufogóvéggel rendelkezik, és kifejezetten a versenypályán történő használatra tervezték.
A BMW M5 MotoGP Safety Car számos, versenyautókra jellemző, a teljesítményt és a biztonságot szolgáló megoldás adaptálásával született meg. Az orr-rész légbeömlő nyílása egy prototípus, amelyet kifejezetten a BMW M5 MotoGP Safety Car számára fejlesztettek, a motorháztető reteszelési megoldását pedig versenyautóktól kölcsönözték. A BMW M4 GTS-ből átvett kagylóülések a kényelem és a maximális biztonság érzetét biztosítják az utasok számára. A tetőn található lapos fénysáv modern LED technológiát alkalmaz, és speciálisan kialakított vezérlőn keresztül irányítható. További fontos jelzőrendszert jelent az az elülső fényrendszer, mely az első rácsban elhelyezett kék LED lámpákra és fényszórókhoz illesztett villogó koronákra épül.
Az új BMW M5 MotoGP Safety Car kialakítása már önmagában a versenyzést szimbolizálja: alakját az új BMW M8 GTE versenyautó ihlette, amely a jövő évi 24 órás Le Mans-i futamon képviseli majd a BMW-t. A BMW M8 GTE megalkotása során a BMW M és a BMW Motorsport szakemberei kéz a kézben dolgoztak egymással. A megjelenés ezt a szoros kooperációt tükrözi.
A BMW M GmbH és a Dorna Sports közötti együttműködés 1999-ig nyúlik vissza. A BMW M flotta autói mindig is a „MotoGP hivatalos autója” címen léptek színre, ugyanakkor számos egyéb módon is megnyilvánul a partnerkapcsolat. BMW M Különdíjat 2003 óta minden szezon végén az időmérők legjobbjának ítélik oda, a BMW M MotoGP Experience program pedig lehetővé teszi a látogatók számára, hogy első kézből tapasztalják meg a MotoGP élményét a versenysorozat szakértőinek közreműködésével. A BMW M GmbH exkluzív bemutatókkal is készül a versenysorozatra, a MotoGP versenyhétvégéire időzített modell- és termékpremierjeivel.
Sebastian Vettel 2007 óta minden Race of Champions eseményen részt vett, eleinte Michael Schumacherrel alkotva a német csapatot. Számos alkalommal meg is nyerték a nemzetek kupáját. Idén januárban Pascal Weherlein sérülése miatt Vettel a csapatversenyen is egyedül vett részt, ám megnyerte azt. Ezenkívül 2015-ben az egyéni versenyt nyerte meg.
A német versenyző azonban úgy döntött, hogy a következő ROC-on – mely 2018 januárjában lesz, Szaúd-Arábiában – nem vesz részt. Helyette a Ferrari szimulátorával dolgozik majd,
„Az a célom, hogy a Ferrarit visszasegítsem az élre.” – idézte a Vettelt a német Sport Bild. „Azt hiszen igazán különleges lenne visszavinni a bajnoki címet Maranellóba, úgy, mint Michael Schumacher. Ő még mindig inspirál engem.”
Azt már megszokhattátok, hogy rendre jelen vagyunk autósportos sajtótájékoztatókon, és beszámolunk nektek új információkról. Most azonban más jellegű sajtótájékoztatón jártunk, méghozzá az RS Bútor születésnapi eseményén. Elsőre azt gondolhatjátok, hogy ez egyáltalán nem releváns téma az oldalunkon, mégis azt kell mondjuk: de, van kapcsolódási pont!
Az RS Bútor, mely egy jól ismert és kedvelt, magyar tulajdonban lévő, magyar termékeket előállító bútoráruház most ünnepli fennállásának 25. évfordulóját! De mégis miért számolunk be erről? Aki már jó ideje figyelemmel követi a hazai autósport életet, annak valószínűleg ismerősen cseng a következő két név: Pólya Miklós, az RS Bútor alapítója valamint fia, Pólya Ádám, hiszen a 2000-es években Autós Gyorsasági OB-k rendszeres résztvevői voltak, sőt hegyiversenyeken is indultak. Mostanra az autósport némileg háttérbe szorult az életükben, most üzleti sikereikről lehet hallani.
Mint azt említettük, az RS Bútor fennállásának immáron 25. születésnapját ünnepli, töretlen lelkesedéssel, növekvő eredményekkel, és sikeresen helytállva a nemzetközi áruházláncok gyűrűjében. Az RS a minőségi, hazai bútorok széles kínálatával csalogatja vásárolóit, folyamatosan igazodva az gyorsan változó trendekhez és stílusokhoz, ugyanakkor kiszolgálva a klasszikus bútorokra vágyók igényeit is.
A keddi sajtótájékoztatón azt is megtudtuk, hogy az RS-sel együtt Pólya Miklós is születésnapos, ő a 60. születésnapját ünnepli, ez alkalomból pedig az a meglepetés várta, hogy meghajthatja a képen látható Lamborghinit.
Az RS Bútorról:
Reitter Sarok Bútordiszkont néven, 1992-ben Budapesten, a XIII. kerületben kezdődött a magyarországi bútorok legnagyobb forgalmazójának története. A Pólya Miklós alapította vállalkozás lényegében tőke nélkül, egy kultúrházból átalakított diszkont üzletben, kisbútorok, olcsó ülőgarnitúrák és ágyak árusításával kezdte meg működését. A cég filozófiája és árpolitikája hamar sikeressé vált, hiszen az RS 4 éven belül megnyitotta a nagyközönség előtt az elhagyatott textilgyárból lett első áruházát. A kizárólag belföldi tulajdonosokból álló vállalkozás a kilencvenes évek közepén már rengeteg magyar beszállítóval állt kapcsolatban, s pozícióját a gazdasági válság begyűrűzése sem rendítette meg. Mára az RS Bútor több száz szakértő munkatársa nyújt segítséget a vásárlóknak, közvetetten az áruház ezreknek ad munkát. Idehaza egyedülálló módon, évről évre folyamatosan növekedő forgalmuk jelentős százalékát magyar gyártású bútorok adják. A patinás múlttal rendelkező cég a régi vásárlók mellett, különös figyelmet szentel a fiatal, nemrégiben csatlakozott ügyfelekre. Az új nemzedék igényeire leginkább a dinamizmus, a vitalitás, az önálló otthon megteremtésének vágya, a saját stílus, a praktikum és a mindennapi használhatóság jellemző. Mindezek jegyében indította útjára 2013-ban új generációs programjának kampányát az akkor húszas éveibe érkezett RS Bútor.
A generációváltást követően tavaly az RS tulajdonosi köre Pólya Ádám személyében bővült. A nemzetközi tapasztalatokat is szerzett fiatal üzletember új szellemiséggel folytatta édesapja munkásságát. Az elmúlt időszakban nagy hangsúlyt fektetett az arculat “fiatalítására”: megújult a honlap és a webáruház, emellett pedig – a brand dizájn-frissítésének részeként – az RS Bútor egyre több közösségi felületen van jelen. Amellett, hogy a Facebook-on kimagasló a “rajongók” száma, valamint az Instagramon jelentős a követőtábor, még rendszeres képernyős megjelenései is vannak a legnagyobb kereskedelmi televíziók tematikus műsoraiban. Az áruházakba beépült a lakberendezés – a trendi enteriőrök-, és az ötletes megoldások bemutatása. A brand korszerűsítése mellett a cég továbbra is tartja a bevált üzletpolitikát, ám a lendületes és modern szemlélettel új fejezet indult az RS Bútor történetében.
„Édesapámék elérték mindazt, amit megfogalmaztak sok évvel ezelőtt, hiszen Magyarország legnagyobb hazai bútorforgalmazó rendszerévé tették az RS Bútort. Nem volt zökkenőmentes az út idáig… Ám az a határozott meggyőződésem visz előre, hogy a cégcsoport belföldi gyártói háttere igenis méltó vetélytársa a nemzetközi szereplőknek. Az általunk forgalmazott bútorcikkek már nemcsak kiváló ár/érték arányt mutatnak, nem csupán két-három hét alatt szolgálják ki az egyedi igényeket a hatalmas, azonnal szállítható termékkínálat mellett, de dizájnban, minőségben és szolgáltatási színvonalban is felveszik a versenyt. A magyar vásárlóerő érzékelhetően a minőségi produktumok irányába összpontosul, de árérzékeny. Visszatérő, elkötelezett vevőink száma folyamatosan bővül a tudatos otthonteremtőkkel, hiszen egyre többen ismerik fel, hogy az általuk keresett nívót és stílust az RS-ben jóval kedvezőbb feltételekkel szerezhetik be. Vásárló- és pénztárcabarát stratégia szerint dolgozunk. Az üzenetünk egyértelmű: Ha bútort keres, RS!”