Feltételezzük minden gamer örülne, ha valami hasonló „kupacot” találna majd a fa alatt. 😀
https://www.instagram.com/p/BcUZwYEBRf0/?taken-by=landonorris

Feltételezzük minden gamer örülne, ha valami hasonló „kupacot” találna majd a fa alatt. 😀
https://www.instagram.com/p/BcUZwYEBRf0/?taken-by=landonorris

Az FIA a szokásos év végi közgyűlésén Felipe Massát nevezték ki a gokart bizottság elnökének. A brazil pilóta 15 év után távozott a száguldó cirkuszból, és már korábban elmondta, hogy szívesen vállalna munkát a Nemzetközi Automobil Szövetségnél.
Ez most meg is valósult, ugyanis is ő fog felelni a gokart szakág egészéért.
A közgyűlésnél arról is döntöttek, hogy továbbra is Stefano Domenicalli fog felelni az együléses sorozatokért, ugyanis megvannak elégedve az egykori Ferraris csapatfőnök munkájával. Többek között neki is köszönhető a GP2 Forma-2-re való átnevezése is.

Az alábbi képen Jill Kennington brit divatmodellt fotózták egy Lotusszal, 1964-ben. Remek fotók készültek Kenningtonról modellkarrierje során, később pedig átállt a fényképezőgép túloldalára, és maga is fotós lett. Ha lejjebb görgettek, azt is láthatjátok hogy fest az egykori modell manapság, közel 75 évesen.
Model Jill Kennington With Lotus F1 Car – September 1964
Photo By Patrick Lichfield pic.twitter.com/43fYHTvY7x— Tanja (@T__twitt) November 5, 2015

Az Euro NASCAR igazgatója, Jerome Galpin helyretette hamar azon értesüléseket, mely szerint esetlegesen Daniil Kvyat indulna a szériában a jövőben. A héten kiderült, hogy a Toro Rosso korábbi pilótája részt vett a sorozat úgynevezett toborzó tesztjén az olasz Franciacorta pályán.
A francia Auto Hebdonak ezt nyilatkozta Galpin: „Kvyat nagyon élvezte az autó vezetését, és örült, hogy nincs benne semmi extra rendszer, mint amik a Forma-1-et jellemzik. Ez a teszt azonban most csak az élvezetről szólt. Daniil továbbra is egy F1-es karrierre fókuszál, és nem tervezi azt, hogy bármelyik NASCAR szériába is igazoljon.

Az autósportos közönség csak Ayrton Senna egykori barátnőjeként ismeri Adriane Galisteu-t, Brazíliában azonban ismert tévés személyiség a most 44 éves hölgy.
Mostanság tánccal foglalkozik, ugyanis szerepelt a Dança dos Famosos című műsorban, mely körülbelül a magyar Szombat esti láznak felel meg. Adriane 11 fordulót táncolt végig, mígnem az elmúlt hétvégén kiesett a versenyből.
https://www.instagram.com/p/BcQ6LF8hJdV/?taken-by=galisteuoficial

A Toro Rosso menesztett versenyzője, Daniil Kvyat előtt egy újabb lehetőség nyílt. Az orosz pilótát dobták a Red Bull Forma-1-es programjából, de ez nem szegte kedvét, a pletykák szerint több Formula E-s csapattal is tárgyalásban áll.
Most abszolút nem várt helyről jött egy megerősítés, hogy a 23 éves Kvyatra új kaland vár: az olasz Autodromo di Franciacorta pálya részéről került megerősítésre azon értesülés, hogy a versenyző résztvesz a Nascar Whelen Euro Series úgynevezett toborzásán.

A kerek évforduló alkalmából a bajor prémiumgyártó összehívta első felkarolt tehetségeit és a BMW Motorsport Junior Program legújabb felfedezettjeit, hogy a BMW 320i, a BMW M4 GT4 és a BMW M6 GT3 versenyautók árnyékában együtt elevenítsék fel legizgalmasabb történeteiket.
2017-ben fennállása negyvenedik jubileumához érkezett a BMW motorsport-részlegének tehetséggondozó programja. A kerek évfordulót a bajor prémiumgyártó a BMW és a MINI vezetéstechnikai tréningjeinek otthonában, a németországi Maisach város versenypályáján ünnepelte meg, ahol a BMW Motorsport GmbH alapítója, Jochen Neerpasch és a BMW Motorsport igazgatója, Jens Marquardt mellett a márka első felfedezettjei és legfiatalabb tehetségei is tiszteletüket tették. Az 1977-es csapatból az egyesült államokbeli Eddie Cheever és a svájci Marc Surer, a 2014-es esztendő házon belüli tehetségének megválasztott, finn Jesse Krohn, valamint a jelenleg is futó BMW Motorsport Junior Program öt növendéke, a nagy-britanniai Ricky Collard, a dániai Mikkel Jensen, a holland Beitske Visser, illetve a németországi Dennis Marschall és Nico Menzel is ellátogatott a múlt héten Maisach-ba.

Idézetek a BMW Motorsport korábbi és jelenlegi versenyzőitől
Eddie Cheever, 1977-es BMW junior:
„Autóversenyzői pályafutásomat igazából Jochen Neerpasch és a BMW tehetséggondozó programja indította el. Ez volt az első olyan lehetőség az életemben, amikor professzionális körülmények között állhattam rajthoz. A BMW Motorsport tehetséggondozó programjához akkoriban semmi sem volt fogható. Hatalmas köszönettel tartozom Mr. Neerpasch-nak és a BMW-nek.”
„Tehetségeteknek és kitartásotoknak köszönhetően mindannyian lehetőséget kaptatok a BMW Motorsport Junior Programtól, ami azt jelenti, hogy már most óriási előnnyel indultok mindazokkal szemben, akik nem részesei a programnak. Tanuljatok a korábbi győztesektől, lessétek el a fortélyokat” – tanácsolta Eddie Cheever a BMW Motorsport Junior Program fiatal felfedezettjeinek.
Marc Surer, 1977-es BMW junior:
„Ha a BMW tehetséggondozó programja nem karol fel, soha nem futhattam volna be ilyen motorsport-karriert. Az volt a jó akkoriban, hogy semmi sem korlátozott minket a volán mögött, nem voltak szigorítások. Jóllehet, néha egymásnak ütköztünk a pályán, de ettől eltekintve abszolút szabadon autóztunk. Manapság sokkalta jobban felkészülhettek egy-egy versenyre, mint mi akkoriban. Ha másért nem, már csak rendkívül fiatal életkorotok okán is. És akkor a szimulátorokat ne is említsük: negyven évvel ezelőtt még csak nem is álmodhattunk ilyesmikről.”
Jesse Krohn, a BMW Motorsport Junior Program 2014-es Év tehetsége:
„Imádnék a ’70-es és ’80-as években versenyezni. Akkoriban még nem volt blokkolás- és kipörgésgátló, csak a pilóta és az autó.”
Ricky Collard, a BMW Motorsport Junior Program 2017-es felfedezettje:
„A BMW Motorsport Junior Program mindannyiunk karrierjének legfontosabb állomása. Kétség nélkül állíthatom, hogy a BMW támogatása nélkül nem lehetnék már most autóversenyző.”
Mikkel Jensen, a BMW Motorsport Junior Program 2017-es felfedezettje:
„A BMW Motorsport szoros együttműködésben dolgozik a Formula Medicine csapatával, amely lehetőséget biztosít nekünk arra, hogy a különféle technikák segítségével az erőnléti edzések mellett mentálisan is fejlődjünk. Ez rendkívül sokat segít a versenyek előtti felkészülésben.”
Dennis Marschall, a BMW Motorsport Junior Program 2017-es felfedezettje:
„A csapatmunka a GT versenyosztályban, és ezáltal a BMW Motorsport Junior Programban is központi szerepet játszik. Amikor több pilótával osztozol egy versenyautón, minden pillanatban észben kell tartanod, hogy jó állapotban, jó gumikkal kell átadnod a gépet. Nem lehetsz egoista.”
Nico Menzel, a BMW Motorsport Junior Program 2017-es felfedezettje:
„A fiatal pilóták közül néhányan teljesen semmibe veszik a versenyautózás veszélyeit. Tisztelni kell a technikát és bízni benne, de soha nem szabad megfeledkezni a ránk leselkedő veszélyekről.”
Beitske Visser, a BMW Motorsport Junior Program 2017-es felfedezettje:
„A szimulátoros gyakorlás ma már a napi rutinunk és az edzéstervük része. Nagy előnye, hogy minden olyan szituációt kipróbálhatunk, amely élőben túl kockázatos lenne. A versenypályán soha nem kockáztatnánk meg egy balesetet pusztán az ideális ív miatt, a szimulátor azonban erre is lehetőséget biztosít.”

A BMW negyven éve futó tehetséggondozó programjának főbb mérföldkövei
1977: elindult a BMW Motorsport tehetséggondozó programja
Jochen Neerpasch, a BMW Motorsport GmbH alapítója kereken négy évtizeddel ezelőtt, 1977-ben indította útjára a bajor prémiumgyártó tehetséggondozó programját, akkor még BMW Junior Team néven. A motorsport élvonalának németországi történetében ez volt az első alkalom, amikor egy autógyártó vállalat saját színeiben egy teljes egészében fiatal pilótákból álló csapatot állított rajtrácsra. A BMW előremutató tehetséggondozó programjának első felkarolt triumvirátusa a Marc Surer, Manfred Winkelhock és Eddie Cheever alkotta hármas volt, akik módosított BMW 320i versenyautójukkal a Német Versenysorozatban készültek fel a későbbi világbajnoki futamokra.
1978 – 1982: Forma-2
Miután 1973-ban jelentős mértékben enyhültek a Forma-2-ben induló versenyautók erőforrására vonatkozó szabályozások, a sorozat egyre több autógyártó, így többek között a BMW figyelmét is felkeltette. A bajor prémiumgyártó a széria egyik legkiválóbb motorsport-technológiáját varázsolta elő a négyhengeres benzinmotorból, 1978-tól pedig a Forma-2 futamain a tehetséggondozó program felfedezettjei is rajthoz álltak. Sőt mi több, 1982-ig a BMW erőforrásával versenyző pilóták öt Európa-bajnoki címet is elnyertek. A BMW tehetséggondozó programjának felfedezettjei a Forma-1-be is feljutottak, amelynek versenyhétvégéi a Forma-2 futamainak is rendre otthont adtak.
1991 – 2001: versenybe szállt a BMW „első” formaautója
1991-ben a BMW beszállt az ADAC Forma-bajnokságba, amelynek elsődleges célja az volt, hogy elfogadható költségvetés és átlátható biztonsági előírások mellett minden pilótának és csapatnak egyenlő versenyfeltételeket biztosítson. A szériában a BMW számos világhírű pilóta karrierjének elindulásához járult hozzá: 1991-ben Christian Abt, majd egy évvel később Alexander Grau is abszolút győzelmet ünnepelt a bajor prémiumgyártó színeiben. Itt mutatkozott be többek között a későbbi Forma-1-pilóta, Ralf Schumacher és Christian Klien is. A BMW utolsó sorozatbeli címét 2001-ben Timo Glock zsebelte be. „Rendkívül szerencsés vagyok, amiért a BMW Motorsport tehetséggondozó programjának részese lehettem. Motorsport-karrieremet javarészt a BMW-nek köszönhetem” – nyilatkozta a német pilóta, aki a BMW színeiben jelenleg a Német Túraautó Bajnokságban (DTM) versenyez.
2002 – 2010: bemutatkozott a BMW „második” formaautója
A formaautók versenyében hosszú éveken át a BMW saját belépő szintű, Formula BMW névre keresztelt versenysorozata számított etalonnak. A sorozatot Németország, Nagy-Britannia, Ázsia és az Egyesült Államok versenypályáin hívták életre. A széria formaautóival szinte mindenben egyező Formula BMW FB02 versenyautókban eközben már a bajor prémiumgyártó 15 éves tehetségei is bizonyíthatták rátermettségüket, a Forma-1 szabályrendszeréhez hasonló versenykörülmények között. A BMW versenysorozatait széleskörű tehetséggondozó program övezte, a kiváltképp fiatalon felkarolt növendékeket pedig a bajor márka egészen a motorsport csúcskategóriájáig kísérte. A program egyik leghíresebb felfedezettje a Forma-1 immáron négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel. „Elmondhatatlanul szerencsés vagyok, amiért fiatalon a BMW és a Red Bull támogatását élvezhettem. Nélkülük soha nem kerültem volna be a Forma-1-be. Rendkívül hálás vagyok azokért az időkért, csupa szép emléket őrzök” – mondta a német klasszis. De a BMW Motorsport szárnyai alatt nevelkedett többek között Nico Rosberg, Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo és Marco Wittmann is. 2005 és 2008 között a bajor prémiumgyártó minden évben megrendezte a Formula BMW versenysorozat négy regionális mezőnyét egyesítő Formula BMW World Final világkupát is, amelyen a tehetséggondozó program összes pilótája rajthoz állhatott. 2008 és 2010 között a kizárólag Európában megrendezett Formula BMW Europe megmérettetést is életre hívták.
2011 – 2013: Formula BMW Talent Cup
A Formula BMW Talent Cup névre keresztelt versenysorozat három idényt élt meg. A szériában a BMW Motorsport valós körülmények között ismertette meg a tehetséggondozó program felfedezett tehetségeivel a professzionális versenyzés követelményeit. A fiatalokat vezetéstechnikai trénerekből és versenymérnökökből álló kisebb csapatok készítették fel, illetve menedzselték, a saját vezetési stílus leképezésétől kezdve, egészen a versenyautó részletekbe menő beállításáig. 2011-ben Stefan Wackerbauer, 2012-ben Marvin Dienst, míg 2013-ban Robin Hansson nyerte meg a szériát.
2014-től: BMW Motorsport Junior Program
A 2014-ben útnak indított BMW Motorsport Junior Program arra is lehetőséget biztosít, hogy a fiatal tehetségek a professzionális GT versenyosztály élvonalában fejlődjenek tovább. A rendkívüli lehetőséggel elsősorban azok a pilóták élhetnek, akik már rendelkeznek korábbról némi GT-versenyautós, illetve túraautós tapasztalattal. A széleskörű tehetséggondozó program kezdőautója a BMW M235i Racing versenyautó utódjaként kifejlesztett BMW M4 GT4 modell, amelynek fejlesztési és tesztelési munkálataiba éppen ezért a fiatal növendékeket is bevonták. A BMW M4 GT4 volánjánál legjobban teljesítő tehetségek később a BMW M6 GT3 versenyautóban is bizonyíthatnak. A BMW Motorsport Junior Program felfedezettjei a házon belüli tesztvezetéseken és az éles versenyeken felül intenzív elméleti oktatásokon, erőnléti edzéseken és szimulátoros képzéseken is részt vesznek. A 2014-es Év tehetségének megválasztott Jesse Krohn a teljes programot sikerrel végezte el, így ma már a BMW Motorsport állandó gyári pilótája a GT versenyosztályban.

November végével ismét megmutatjuk, melyik Instagramra posztolt fotónk volt a legnépszerűbb nálatok.
Kövessetek minket Twitteren és Instagramon is!
Íme a novemberi „nyertes” kép, mely Abu Dhabiban készült a nevető Sebastian Vettelről és Kimi Räikkönenről.
https://www.instagram.com/p/Bb6lQN4F9CR/?taken-by=racingline.hu

december 1., péntek
M4 Sport
19.15 és 20.15: Túraautó-világbajnokság, Katar, 1. és 2. futam
Eurosport 2
12.30, és 13.30: Túraautó-világbajnokság, Katar, időmérők
december 2., szombat:
Eurosport 1
8.00: Autósport, Formula E, Hongkong
december 3., vasárnap:
Eurosport 1
8.00: Autósport, Formula E