Kategória: Fastest Slap

  • Autóversenyzők visznek örömautózásra daganatos gyerekeket

    Autóversenyzők visznek örömautózásra daganatos gyerekeket

    Örömautózásra visznek daganatos betegséggel küzdő gyermekeket az autósport több szakágának versenyzői április 7-én a Hungaroringen.

    A hagyományoknak megfelelően több száz versenyautó és versenyző várja a gyerekeket a jótékonysági kezdeményezésnek köszönhetően – közölték a szervezők az MTI-vel.

    Eredetileg egy daganatos beteg rallye-rajongó fiú, Kléri Ádám sportszeretete inspirálta a szervezőket az élményterápiának szánt Örömautózás életre hívására, hogy a felszabadult kikapcsolódás segítse a gyermekek rehabilitációját.

    A szervezők kezdeményezéséhez idén is csatlakozik a Hungaroring Sport Zrt., így a versenypályát, valamint annak létesítményeit a program résztvevőinek rendelkezésére bocsátja, mint ahogy a Hungaroring sportszakmai csapata is társadalmi munkában vesz részt az eseményen.

    Az első Örömautózást 2008-ban szervezték meg, azóta sok száz gyerek élhette már át a versenyautózás élményét. Akkor az önkéntes versenyzők a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán ápolt daganatos gyerekeket hívták el, majd az évek folyamán az ország különböző részeiről és a határon túlról is érkeztek résztvevők. A tervek szerint idén is több egészségügyi intézmény betegei vesznek részt a programon.

    A gyermekek az autózás és a számos egyéb program mellett az előző évekhez hasonlóan a kezdeményezést támogatóknak köszönhetően ajándékcsomagra és számos meglepetésre is számíthatnak.

  • Ha unod az itthoni hideg februárt, nézd meg hogy múlatja az időt Antonio Felix da Costa

    Ha unod az itthoni hideg februárt, nézd meg hogy múlatja az időt Antonio Felix da Costa

    A Formula E portugál versenyzője, Antonio Felix da Costa egy remek videóban mutatta meg, hogy mivel tölti az időt, ha van egy szabad hétvégéje, Portugáliában.

  • Brutál szoros befutó született Daytonában

    Brutál szoros befutó született Daytonában

    Elképesztően szoros befutót hozott hétvégén a NASCAR Xfinity daytonai versenye. Tyler Reddick szinte szó szerint csak egy hajszállal ért előbb célba, mint versenytársa, Elliot Sadler. Az időmérő berendezés szerint 0,000 volt a különbség köztük a célba érkezéskor.
    Végül célfotó döntött.

    A Daytona 500-at egyébként Austin Dillon nyerte.

    https://twitter.com/GunnerMoody/status/965197673094701056

  • Harmincnégy sportág versenyzőit díjazta az NVESZ

    Harmincnégy sportág versenyzőit díjazta az NVESZ

    A 2017-es kimagasló teljesítményük elismeréseképpen 34 sportág 59 férfi és női versenyzőjét, illetve csapatát díjazta keddi évértékelőjén a Nemzeti Versenysport Szövetség. Dr. Mészáros János elnök minden várakozást felülmúlónak nevezte az NVESZ első évét, amely során a sportolók 33 világbajnoki és 38 Európa-bajnoki elsőséget szereztek.

    A díjazottak között voltak a wroclawi Világjátékok aranyérmesei, akárcsak a nagy sikerrel lebonyolított hazai világversenyeken – köztük a kick-box, a szkander és a horgász világbajnokságon, illetve a kendo Eb-n – remeklő magyar sportolók.

    Sárfalvi Péter, az EMMI sportért felelős helyettes államtitkára kiválónak nevezte a Nemzeti Versenysport Szövetség 2017-ben végzett munkáját, és hangsúlyozta: az NVESZ sportágai komoly elismerést vívtak ki maguknak. A helyettes államtitkár kiemelte, a Világjátékokon kívül rangos hazai rendezésű világversenyek sora bizonyította, hogy komoly potenciál van a magyar sport e területén.

    A 2016 decemberében – a MOB-ból kiválva – önálló köztestületként megalakult Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke, Dr. Mészáros János köszöntőjében elmondta: 2017-ben lerakták az alapokat, az NVESZ működésének első esztendejét pedig minden várakozást felülmúlónak nevezte.

    A Nemzeti Versenysport Szövetség elsődleges célja az volt, hogy a sportágaik a világversenyein és kiemelten a Világjátékokon minél sikeresebbek legyenek. A wroclawi megmérettetésre mindenki kettőzött erővel készült, az NVESZ pedig, miközben a megalakulás nehézségeivel küzdött, de igyekezett biztosítani a hátteret. Végül a hat arany-, négy ezüst- és négy bronzéremmel sporttörténelmet írtak a magyarok, de 2021-ben az egyesült államokbeli Birminghamben szeretnék ezt is felülmúlni.

    Az NVESZ elnyerte az ENGSO (Európai Nem-kormányzati Sportszervezetek Szervezete) titkárságát, míg több sportvezető fontos nemzetközi poszthoz jutott. A szkander szövetség elnökét, Csabai Attilát és a sárkányhajósok első emberét, Járosi Pétert alelnökének választotta sportága világszövetsége. A kick-boxos Király István az európai szervezet alelnöke, az MNASZ-t irányító Oláh Gyárfás a FIA offroad bizottság elnöke lett, legutóbb pedig az aerobikos Hegyi Dórát választották a Nemzetközi Torna Szövetség sportolói bizottságába.

    Bóné Zoltán, az NVESZ főtitkára elmondta, hogy a Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó ötven sportág hazai rendezésű világ- és nemzetközi versenyei 2017-ben több mint százezer külföldi vendéget vonzottak hazánkba, ami a sportértéken túl komoly hasznot jelent a magyar gazdaságnak és a költségvetésnek is. Megjegyezte: ezen a területen is további előrelépés várható 2018-ban, hiszen Magyarországon kerül sor egyebek mellett a sárkányhajó klub legénység világbajnokságra, a darts és a kungfu Európa-bajnokságra, valamint a latin táncok Eb-jét és a standard formációs vb-t is hazánkban rendezik.

    Az eseményen immár harmadik alkalommal adták át a dr. Leyrer Richárdról elnevezett sportvezetői díjat is, amelyet Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke kapta.

    A 2017-es eredményükért díjazottak:

    Magyar Búvár Szakszövetség: Kanyó Dénes Világjátékok 1., Senánszky Petra Világjátékok 2×1., Eb 1.
    Magyar Darts Szövetség: Ihász Veronika-Horváth Klaudia Eb 1.
    Magyar Erőemelő Szövetség: Szabó Ágnes vb 1., Eb 2×1.
    Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség: 4×50 m-es váltó Eb 2.
    Magyar Gószövetség: Pocsai Rita Eb 3.
    Magyar Hullámlovas és Kitesurf Sportági Szakszövetség: Hasulyo Bruno vb 1.
    Magyar Íjász Szövetség: Kakas István Világjátékok 1., Molnár Ferenc világbajnokság 1.
    Magyar Jet-Ski Szövetség: Kasza György vb 2×1., vb 2., Eb 1., Gerencsér Olivér Eb 1., junior vb 2.
    Magyar Kajak-kenu Szövetség: Kövér Márton vb 1., Eb 2., Kiszli Vanda vb 2., Eb 3., Kiszli Vanda-Mihalik Sára vb 1.
    Magyar Karate Szakszövetség: Tadissi Yves Martial Világjátékok 6., Eb 5.
    Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Bota Norbert Eb 3., férfi csapat Eb 3., női csapat Eb 3.
    Magyar Kézilabda Szövetség: férfi strandkézilabda válogatott Világjátékok 4., Eb 4.
    Magyar Kick-box Szakszövetség: Veres Roland vb 4×1., dr. Busa Gabriella vb 2×1. pointfighting válogatott vb 1.
    Magyar Kutyasport Szövetség: Hummel Zoltán Eb 1., Varga Zoltánné Eb 2.
    Magyar Lábtenisz Szövetség: Lepsényi Boglárka vb 1., páros vb 2., Pál Kőrösi Evelin páros vb 2.
    Magyar Lábtoll-labda szövetség: Herczeg Gábor vk 1., Kunics Réka vk 1.
    Magyar Minigolf és Footgolf Országos Sportági Szakszövetség: Szatmáriné Baráth Krisztina hallássérült vb 3.
    Magyar Modellező Szövetség: ifj. Csóka László vb 2×2. Ócsai Dávid junior vb 2.
    Magyar Motorcsónak Szövetség: Bodor Péter Eb 1., vb 2.
    Magyar Motorsport Szövetség: Horváth Lajos Eb 1.
    Magyar Muaythai Országos Sportági Szakszövetség: Grónai Sándor vb 1., Schwéger Tímea vb 1.
    Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Michelisz Norbert vb 2.
    Magyar Országos Görkorcsolyázó Sportági Szakszövetség: Gardi Dominika junior Eb 3.
    Magyar Országos Horgász Szövetség: Gurisatti Gyula vb 1., Kovács Hajnalka vb 3., női csapat vb 3.
    Magyar Rádióamatőr Szövetség: László Károly Eb 1., Molnár Léna vb 1.
    Magyar Repülő Szövetség: Tóth Ferenc Világjátékok 1., vb 1.
    Magyar Sárkányhajó Szövetség: Junior Open és Junior Mix csapat vb 1., 4×2., 3.
    Magyar Sport Ju-jitsu Szövetség: Szűcs Kristóf Világjátékok 1., 2.
    Magyar Sumo Szakszövetség: Molnár Tamás U21 Eb 1., Sárkány Vivien Eb 3., U21 Eb 3.
    Magyar Szkander Szakszövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta Eb 2×1., vb 2., Barzsó Henrietta vb 3.
    Magyar TáncSport Szakszövetség: Andrea Silvestri Világjátékok 4., Váradi Martina Világjátékok 4., Szupergirls Eb 1., vb 2.
    Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség: Békefi Brigitta vb 3.
    Magyar Torna Szövetség: Bali Dániel Világjátékok 2., 3., Eb 1., Hegyi Dóra Világjátékok 2., 2×3. Eb 2., aerobik csoport Világjátékok 3.
    Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség: Kovács Róbert Goldsteig Ultrarace 1.

  • Fittipaldi most már tényleg vezette a KIA Stingert!

    Fittipaldi most már tényleg vezette a KIA Stingert!

    A KIA Motors Amerika jól felépített reklámkampánya eddig mindenről szólt, csak arról nem, hogy a műsor kedvéért szerződtetett korábbi kétszeres F1-es világbajnok Emerson Fittipaldi jól megküldi a Stingert. Ennek most vége, végre közreadták azt a videót is, amelyben az öreg brazil vezetői tudása érvényesülhet, és eláruljuk, hogy nem kellett nagyon csalódnunk. 71 évesen tisztességes tempót tol, némi füst rásegítéssel driftel is az oválpályán, szóval minden olyan kötelező kunszt benne van, amit ettől a kapcsolattól elvárnánk.

    https://youtu.be/S6xqMkvED54

  • Az FIA közreműködik az IndyCar windscreenjének fejlesztésében

    Az FIA közreműködik az IndyCar windscreenjének fejlesztésében

    Az FIA szorosan együttműködik az IndyCarral a windscreen, azaz szélvédő fejlesztése kapcsán.

    Bár a pilótafülke védelmére az FIA a Halót vezette be a Forma-1-ben és a Fomula 2-ben is, és a Formula E autókra is ez fog felkerülni a következő szezontól. Noha korábban teszteltek shieldet és aeroscreent is, mely hasonlatos az IndyCar windscreenjéhez, melyet most próbáltak ki élesben Phoenixben.

    Az FIA biztonsági delegációjának vezetője, Laurent Mekies arról számolt be, hogy az FIA ismeri az IndyCar fejlesztését, és részt is vett az azzal kapcsolatos kutatásokban.

    „Természetesen láttuk.” – mondta Mekies a RACER-nek. „Addig, míg a biztonság a cél, hajlandóak vagyunk együttműködni bármelyik motorsport szériával. Évente négyszer a kutató munkacsoportunk találkozik a többi kulcsemberrel, akik a biztonság fejlesztésén dolgoznak. Szóval találkozunk az IndyCar, találkozunk a NASCAR, találkozunk a V8 Supercars embereivel is, így teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit csinálnak a többiek.”

    „Ők pontosan tudják, hogy mit tettünk a Halo keletkezésekor és mi is tudjuk, hogy ők mire törekednek a screen kapcsán. Szóval működik az információcsere. Szerintem már világos, hogy mik a megoldások előnyei és hátrányai. Nagyon jó dolog, hogy az IndyCar energiát fektet a megoldás kifejlesztésére és egy nap talán ki tudja egészíteni azt a munkát, amit mi végzünk.”

    Arra a kérdésre, hogy az FIA is fejlesztene-e egy windscreen megoldást, vagy az IndyCar elkanyarodna-e az F1-es megoldás irányába, Mekies így felelt: „Addig, amíg kutatásról van szó, mindig megosztjuk majd, hogy mit teszünk.”

    „Találkoztunk velük (az IndyCar embereivel) többször is, és azzal a céggel, melynek a screen köszönhető. Szóval ez mindkét irányba működik, az egyik profitálhat a másikból, és fordítva.”

    Mekies azonban hozzátette, hogy a windscreen nem feltétlenül felel meg azoknak a biztonsági előírásoknak, amikek a Halo igen.

    „Az egyik fontos szempont a terhelés esete, mitől akarod megvédeni (a pilótafülkét)? Nincs abszolút igazság ezzel kapcsolatban, senki nem gondolja rosszul, sem jól. Az alapján választasz, hogy mi ellen akarsz védelmet, és elfogadod, hogy valami olyan történik, ami ennél több, akkor nem fog segíteni, vagy legalábbis nem annyira, mint kellene.”

    „Megnézzük majd, hogy amit ők próbálnak, milyen biztonsági szinten van. Talán emlékeznek rá, hogy mi is megvizsgáltunk különféle biztonsági megoldásokat. A shield, melyet tavaly Silverstoneban kipróbáltunk, egy kicsit alacsonyabb biztonsági szinten volt, szóval azon van a lényeg, hogy jó kompromisszumot kössünk.”

    „Nagyon jó dolog, hogy egy ilyen fontos játékos, mint az IndyCar, részt vesz ebben, és mint mondtam, komolyan együttműködünk velük.”

    [poll id=”49″]

    Halo
    Halo | Fotó: Kaiser Erika
    aeroscreen
    Aeroscreen | Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Shield
    Shield | Fotó: Ferrari media
    Windscreen
    Windscreen | Fotó: Chris Jones/IndyCar
  • Börtönbe mehet Briatore, bár fellebbeztek

    Börtönbe mehet Briatore, bár fellebbeztek

    Egy olasz bíróság 18 hónapos börtönbüntetést szabott ki a korábbi Benetton- és Renault F1-es csapat volt főnökére. Flavio Briatore két évvel ezelőtt került a hatóságok célkeresztjébe, miután adócsalás gyanújába keveredett a Force Blue nevű luxusjachtja miatt.

    Most a La Gazzetta dello Sport azt állítja, hogy az eredetileg 4 évnyi börtönnel fenyegetés a genovai bíróságnak köszönhetően lecsökkent 1 év hat hónapnyi szabadságvesztés terhére, melynek a fő vádpontja továbbra is az adójogi bűncselekmény. Briatórét négy társával együtt abban nyilvánították bűnösnek, hogy a hajót csak szabadidős célokra használták, valamint 3.6 millió euró értékben erről hamis számlákat állítottak ki.

    A Force Blue-t is lefoglalták. Briatore ügyvédje ennyit mondott:
    „Figyelembe véve a bíró döntését a legfelsőbb bírósághoz fordulunk. Biztos vagyok Briatore úr ártatlanságában.”

  • Az Opel visszatérne a motorsportba, de feltétele van

    Az Opel visszatérne a motorsportba, de feltétele van

    Az Opel visszatérne a nemzetközi motorsport világába, de erre biztosan nem kerül sor 2020 előtt. Csakis akkor van erre esély, ha a német márka újra nyereséget tud termelni.

    Az Opel és a Vauxhall márkákat tavaly vette át a PSA csoport, azzal a céllal, megszüntessék a 200 millió fontos veszteséget.

    A PSA vezérigazgatója, Carlos Tavares elmondta, hogy a prioritás az, hogy az Opel „túléljen”, de ha ez sikerül, akkor fontolóra veszik a motorsportba való visszatérést is.

    „Az Opelnek, mint a PSA csoport minden márkájának, lehetősége lesz motorsport programot indítani, amint megfordul a cég (anyagi helyzete).” – mondta Tavares.

    „Jelenleg az Opel motorsportos jelentése nagyon gyér. Itt van az Adam R2, de az egy limitált, márkakupa (Opel Adam Rallye Cup) és nem jelent nagy költséget a vállalatnak.”

    „A prioritás az, hogy az Opel túléljen. Ez a lényeg. Nem akarom, hogy elveszítsék a fókuszt.”

    „A szívem azt súgja, hogy az igazat mondjam Önöknek, nem azt, amit hallani akarnak. Amint az Opel átfordul (nyereséges lesz), terv szerint 2020-ra, akkor újra beszélhetünk majd erről és szorgalmazni fogom, hogy a német mérnökök a motorsportban dolgozzanak, olyan mértékben, mint a francia, a spanyol és az angol mérnökök.”

    Az Opel nincs számottevően jelen a rali-világbajnokságban a Kadet GSI óta, amivel 1988-ban Sepp Haider megnyerte az Új-Zéland Ralit és Louise Aitken-Walkeré lett 1990-ben az FIA Ladies’ Cup. Az utolsó működő motorosport program az Adam R2 előtt a DTM-es projekt volt, ami 2005-ben ért véget.

    A Holzer német privát csapat bemutatott tavaly egy Opel Adam R5-öt, de nem volt gyári támogatásuk az Opeltől.

    TCR-re épült még Opel Astra, fejlesztésében pedig az Opel mérnöki partnere a Kissling Motorsport működött közre.

  • Alonso jövőre ismét indulhat az Indy 500-on

    Alonso jövőre ismét indulhat az Indy 500-on

    Zak Brown, a McLaren vezérigazgatójának elmondása szerint csapata nem, Alonso azonban ismét ott lehet a legendás Indy500-as futamon.

    Fenrnado Alonso már több ízben is felvázolta, hogy a mesterhármasra hajt, azaz a Forma-1-es világbajnoki címei mellé a motorsport két rendkívül nívós versenyén, az Indy 500-on és a Le Mans-i 24 óráson is győzni szeretne.

    „Fernando ismét indulni akar az Indy 500-on, és 2019-ben lehet, hogy meg is teszi” – mondta Brown.

    „Ez tőle és a versenynaptártól függ, de vissza akar térni és győzni szeretne.”

    A McLaren azonban egyelőre elzárkózik az IndyCar projekttől: „Biztossá kell tennem, hogy jó pozícióban legyünk 2021-ben, ami a Forma-1-et illeti. További partnereket kell szereznem a csapat számára, szóval minden idő, amit az Indyre szánok, nem segíti a McLaren Forma-1-es csapatát.”

    A 2017-es Indy 500-ról készült beszámolónkat ide kattintva érhetitek el.  A verseny legjobb újoncának egyébként Fernando Alonsót választották.

  • Gyulay Zsolt: 2017-ben a Hungaroring volt a legfoglalkoztatottabb európai versenypálya

    Gyulay Zsolt: 2017-ben a Hungaroring volt a legfoglalkoztatottabb európai versenypálya

    Az elmúlt esztendőben a Hungaroring volt a legtöbbet használt európai versenypálya – hangsúlyozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, hozzátéve: reméli, ez idén sem lesz másként.

    „Eseménydús, szakmailag nagyon értékes szezon előtt állunk a Hungaroringen” – mondta a pálya csütörtöki idénynyitó sajtótájékoztatóján.

    „A tavalyi csúcsévet negyven százalékkal túlszárnyaltuk az időarányos jegyeladással a július végi Forma-1-es futamra, amelynek nagyon jó fogadtatása van. Bízunk abban, hogy az idény kezdetével még jobban megnő az érdeklődés” – fogalmazott. Kitért arra, hogy 2500 hellyel már biztosan bővíteni kell a bronz lelátókat.

    Kifejtette, hogy május 1-jén az elmúlt évekhez hasonlóan Forma-1-es versenyzők részvételével és látványos belvárosi show-val rendezik meg a Nagy Futamot. Június elején a német túraautó-bajnokság (DTM), majd a hónap közepén a kamion Európa-bajnokság futamaira kerül sor Mogyoródon, mielőtt július végén a Forma-1 versenyzői Magyarországra érkeznek.

    Az idén új néven (WTCR) induló túraautó-vb magyarországi viadala április 29-én lesz. Ennek kapcsán hozzátette, mindenképp úgy szerették volna megrendezni a versenyhétvégét – melyre hamarosan kaphatóak lesznek a jegyek -, hogy azon legyen hazai résztvevő. Az elmúlt évben vb-ezüstérmes Michelisz Norbert a gyári Hyundai pilótájaként vág neki a sorozatnak. A Hondától távozott versenyző elmondta: három gyártói megkeresése is volt, s eleinte nem sejtette, hogy váltás lesz a vége, ám a szakmai érvek végül a Hyundai mellett döntöttek.

    „Izgatott vagyok, hogy ebben a közegben mérettethetem meg magam” – szögezte le Michelisz, aki kiemelte, világbajnokok, brit túraautó-bajnokok is részt vesznek majd a sorozatban. Hozzáfűzte, előfordulhat, hogy saját csapata, a M1RA pilótái ellen kell versenyeznie.

    Elmondta, hétfőn és kedden Barcelonában kétnapos teszten vett részt, amely alapján pozitívak a benyomásai, mert egyszerűen vezethető az autója. Az elmúlt idények WTCC-s autóihoz képest a különbségről elmondta, azok a versenygépek 1100 kilósak voltak büntetősúly nélkül, míg a WTCR autói 1285 kilósak.

    „Robusztusabb és nézőbarátabb kocsik ezek, amelyekkel a kontakt szabadabban értelmezhető. A nézők szeretik a gyors autókat és a látványos ütközéseket is a túraautózásban” – mondta Michelisz.

    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte, 2017 az egyik legsikeresebb éve volt a magyar autósportnak az elmúlt időszakban, Michelisz vb-ezüstje mellett különböző sorozatokban három Európa-bajnoki címet és négy Eb-dobogós helyezést értek el a magyar pilóták.

    „Ezek az eredmények nem jöhetnének létre, ha nem nyújtana ennyi lehetőséget és nem működne ennyire együtt velünk a Hungaroring” – mutatott rá.