Kategória: Fastest Slap

  • We Race néven a Ferrari Mad Max-szerű képregényt mutatott be

    We Race néven a Ferrari Mad Max-szerű képregényt mutatott be

    A Ferrari bele mert vágni valami teljesen újba, ami ötvözi a szeretetüket a motorsportok iránt, valamint belecsöppennek egyúttal a menő képregények világába is. Az egyik legismertebb olasz illusztrátor-képregény rajzolóval, Riccardo Burchiellivel dolgoznak együtt, aki sci-fi képregényekkel már letette a névjegyét, most ennek az új dolognak a főszerkesztője és szövegírója is lett egyben. Ő egyébként már a DC Comicsnak is bedolgozott már.

    A We Race egy fiatal versenyző története, aki önmagával is küzd, miközben újabbnál újabb kalandok várnak rá. A helyszín a távolabbi jövő, az üzemanyag a szenvedély, ami nem változik legyen bármilyen korú valaki bármilyen korszakban is, hiába változik a világ.

    Az első két epizód máris elérhető, és a különlegessége az, hogy nem csak olvasni, hanem hallgatni is érdemes kivételesen, hiszen kapunk hozzá atmoszféra zajokat is, aláfestő zenét, ha már egyszer digitális platformra álmodták meg ezt az egészet. Az állóképek néha kicsit bemozdulnak, ezzel is megadván a sebesség érzetet, kifejezetten innovatív lett az összhatás. Angolul, vagy olaszul tudók előnyben.

    Hivatalos oldal: weracecomic.ferrari.com
    Facebook: facebook.com/weracecomic

    https://www.facebook.com/weracecomic/videos/435983913538279/

  • Top 3 márciusi Instagram fotónk

    Top 3 márciusi Instagram fotónk

    Megmutatjuk nektek, hogy melyik három Instagram fotónkat kedveltétek legjobban márciusban!

    Aki még nem tette meg, kövessen minket Instagramon is, ahol csak saját fotós tartalmainkat láthatjátok! 🙂 –> @www.racingline.hu

    1. Az abszolút kedvenc fotó a Vienna Motorsport Show-n készült, Bécsben.

    https://www.instagram.com/p/Bf3npzdFkRv/?taken-by=racingline.hu

    2. A második legnépszerűbb egyedi húsvéti tojásainkról készült.

    https://www.instagram.com/p/Bg9bWamFBVB/?taken-by=racingline.hu

    3. A dobogó harmadik fokára pedig Pajkaszeg büszkesége állhat fel. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bgt6ISCFtCM/?taken-by=racingline.hu

  • Eduardo Barrichello elhatározta, hogy jó génjeit hasznára fordítja

    Eduardo Barrichello elhatározta, hogy jó génjeit hasznára fordítja

    Eduardo Barrichello édesapja nyomdokaiba lép. A korábbi F1-es pilóta, Rubens Barrichello 16 éves fia az Egyesült Államok Formula 4-es bajnokságának idei szezonját teljesíti.

    Miután megmutatta tehetségét gokartban Amerikában, „Dudu” egy szintén ottani szériában, egy új csapatban, a DC Autosport színeiben fog versenyezni.

    „Alig várom már a szezon kezdetét” – mondta Eduardo. „Szeretem vezetni az F4-es autót, és nagyon izgatott vagyok, hogy egy olyan csapatnál versenyezhetek, mint a DC Autosport. Az F4 mindennek a kezdete számomra és szeretném jól csinálni.”

    A tizenegyszeres F1 futamgyőztes apa nagyon büszke és pont olyan izgatott, mint a fia. „Nagyon izgatott vagyok Eduardo miatt” – mondta Rubinho. „Nagyon tehetséges gokartban, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű lesz a formula autókban is.”

    https://www.instagram.com/p/Bg9_GmFnFdv/?taken-by=dudubarrichello

    Szerencsés pályaversenyzést Dudu!

  • Építs te is gyufából Forma-1-es autót!

    Építs te is gyufából Forma-1-es autót!

    Nem is értjük azt, hogy miképp maradhatott ki eddig a életünkből ez az elképesztően fontos tevékenység, hogy megtanuljuk, hogy miképp lehet gyufákból Forma-1-es autót építeni. Még mielőtt valaki építésre adná a fejét, azért felhívnánk a szíves figyelmét mindenkinek, hogy nem pár órás elfoglaltságról van szó. A The Q fedőnevű felhasználónak, aki építette, mindez olyan jó egy hetébe telt. És mindezt ragasztó nélkül!

    Végig mutatja a készítés fázisait a jó ötperces videó, majd szerencsére meg is teszi azt, amit mindenki üvölt a monitor előtt, – hogy ugyan, gyújtsd már fel!

    Maldonado-díjas alkotás.

  • Utoljára talpig zöldben Danica Patrick

    Utoljára talpig zöldben Danica Patrick

    Generációnk legismertebb és legsikeresebb versenyzőnője, Danica Patrick versenyzői karrierje utolsó futamára készül, és utoljára, a fő támogatójának, a GoDaddynek köszönhetően, újra teljesen zöldben viríthat.

    https://www.instagram.com/p/Bg4GFe6hSLY/?taken-by=danicapatrick

    Az utolsó komoly megmérettetését Patrick az Indy 500-on, és az Ed Carpenter Racingnél teheti meg, a csapattársai pedig nem mások lesznek, mint Spencer Pigot és személyesen a nagyfőnök és csapattulajdonos, Ed Carpenter. Ez lesz Danica első és egyetlen versenye az IndyCar új autójával, az IR-12-vel, ami elsőre ijesztő feladatnak tűnhet, de ő kellően tehetséges ahhoz, hogy megoldja ezt a feladatot is.

    Ő maga, így nyilatkozott erről:
    „Ó, igen, izgatott vagyok. Egy kicsit ijesztő az, hogy mennyire kicsi a hátsó szárny, de valahol csak van tapadás, ráadásul több is, mint amihez hozzászoktam.”

    https://www.instagram.com/p/Bg3xMULBkDI/?taken-by=danicapatrick

  • Button csaja retró stílusban villant feneket

    Button csaja retró stílusban villant feneket

    Jenson Button barátnője, a modellként ténykedő Brittny Ward amolyan ’80-as évek stílusában izzasztja magát, majd megeszik egy tál müzlit. Igazából nem tudjuk, hogy ez most müzli reklám-e, vagy valami egyéb, csak kedvezni akartunk férfi olvasóinknak… 3 részben. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bgbj_Q0F0lW/?taken-by=brittnyward

    https://www.instagram.com/p/BgbjrzTlAPf/?taken-by=brittnyward

    https://www.instagram.com/p/BgbjhXjl7tB/?taken-by=brittnyward

     

  • Az I.D. család  legújabb tagja: a Pikes Peak hegyi felfutó versenyre készült I.D. R Pikes Peak

    Az I.D. család legújabb tagja: a Pikes Peak hegyi felfutó versenyre készült I.D. R Pikes Peak

    Bemutatkozott a Volkswagen legújabb motorsport újdonsága, az I.D. R Pikes Peak. Ezzel a tisztán elektromos tanulmány versenyautóval áll ugyanis rajthoz a Volkswagen a 2018. június 24-án megrendezésre kerülő Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenyen az egyesült államokbeli Colorado államban.

    Az összkerékhajtású versenyautó egyesíti a jövő elektromos hajtású I.D. modellcsaládjának úttörő képességeit és a Volkswagen legsportosabb modellváltozatainak, az R GmbH modelleknek a kiemelkedő tulajdonságait. Az I.D. R Pikes Peak az első lépés a Volkswagen R és a Volkswagen Motorsport egyre intenzívebb közös munkája során. A Volkswagen márka kínálatában 2025-re várhatóan több, mint 20 tisztán elektromos autó szerepel majd. Az I.D. család első sorozatgyártású modelljének gyártása várhatóan 2019. végén indul a szászországi Zwickauban.

    „A Volkswagen és az I.D. család élen kíván járni az elektromos mobilitás fejlődésében.” – nyilatkozta a Volkswagen márka igazgatótanácsának a fejlesztés területéért felelős tagja, Dr. Frank Welsch. „Az a tény, hogy az I.D. R Pikes Peak a világ egyik leghíresebb hegyi felfutó versenyén vesz részt nem csupán szimbolikus jelentőséggel bír, de értékes információkkal is szolgál az elektromos autók általános fejlesztéséhez.”

    Jürgen Stackmann, az igazgatótanácsnak az értékesítés, marketing és az értékesítés utáni szolgáltatások területéért felelős tagja hozzátette: „Pikes Peak kétségkívül a világ egyik legismertebb hegyi felfutó versenye. A Volkswagen számára pedig egy kitűnő lehetőség, hogy az I.D. R projektnek köszönhetően az elektromos mobilitás témakörét mind érzelmi, mind versenysport szempontból tovább népszerűsítse.”

    Verseny 4300 méter magasan, egészen az égig; elégtétel az 1987-ben elmulasztott győzelemért

    A Pikes Peak-i Nemzetközi Hegyi Felfutó versenynek – amelyet a rendezvényt ismerők csak úgy emlegetnek, hogy „Verseny az égbe” – 1916. óta a Colorado Springs melletti Sziklás-hegység ad otthont. A 19,99 kilométer hosszú út 2 800 méter tengerszint feletti magasságról indul és a versenyzők 4 300 méterre érkeznek meg. A Volkswagen utoljára 1987-ben indult a Pikes Peak-i hegyi felfutón, akkor egy különleges duplamotoros, 652 lóerő teljesítményű Golf versenyautóval állt rajthoz. A wolfsburgi székhelyű márka azonban éppen lemaradt a győzelemről.

    „Itt az idő, hogy bezsebeljük azt a győzelmet!” – véli a Volkswagen Motorsport igazgatója, Sven Smeets. „Az I.D. R Pikes Peak egy különösen izgalmas kihívást jelent számunkra, hiszen rajta keresztül kiderül, milyen lehetőségeket rejt az elektromos motor a motorsport világában. A pilótánk, Romain Dumas és a mögötte álló teljes csapat maximálisan arra törekszik, hogy új rekordot állítson fel az elektromos autók tekintetében.” Az elektromos prototípusok kategóriájában a jelenlegi rekord 8 perc 57.118 másodperc, amelyet az új-zélandi Rhys Millen állított fel 2016-ban.

  • Rossi nem akar Schumacher-módra visszatérni

    Rossi nem akar Schumacher-módra visszatérni

    Valentino Rossi legújabb szerződéshosszabbítását részben az okolta, hogy az olasz legenda nem szeretne ’vissza-visszavonulni’, ahogyan azt Michael Schumacher tette 2010-ben.

    A Yamaha csütörtökön jelentette be Rossi kétéves szerződéshosszabbítását, amely értelmében a 39 éves versenyzőt legalább 2020 végéig a rajtrácson láthatjuk majd. Rossi tisztában van vele, hogy versenyképességének későbbi megkopását kockáztatja az új szerződéssel, ám inkább vállalja ezt, minthogy túl korán vonuljon vissza, majd otthon ücsörögve vágyakozzon a versenyzés után. Ellenpéldaként Schumachert hozta fel, aki hároméves hiátust követően tért vissza a Mercedeshez, valamint volt riválisát, Max Biaggit és Troy Bayliss WSBK-bajnokot.

    „Rengeteg remek motor- és autóversenyzőt láttam, akik a karrierjük csúcsán szálltak ki, mint Schumacher, Biaggi vagy Troy Bayliss” – magyarázta Rossi. „Schumacher és Bayliss végül vissza is tértek a pályára. Úgy döntöttem, hogy én a végéig elmegyek, nem akarok azon agyalni a jövőben, hogy ’még mehettem volna két szezont’. Megvan a maga kockázata [versenyképesség terén], de ezen logika mentén akár hat vagy nyolc évvel ezelőtt is abbahagyhattam volna. Az egy év is szóba került a Yamahával, de mindig kettőben kell gondolkoznod, hogy szinkronban maradj a többi versenyző szerződéseivel.”

    Az örökifjú Doktor tehát 41 éves koráig a MotoGP-hez van kötve, ami ösztönzésképpen is szolgálhat a mezőny többi tagjának.

    „Szerintem egyike vagyok a legelsőknek, akik megpróbálkoznak ezzel” – mondta Rossi, aki nem is tévedett nagyot: Colin Edwards 2014-ben 40 évesen állt rajthoz, amire előtte nem volt példa. „Úgy hiszem, hogy a többi versenyző is képes magas szinten tartani magát 40 éves koráig. Fizikailag nem nagy ördöngősség, inkább a motivációdon és az életeden múlik; ha szeretnéd folytatni, nem látom okát, miért ne tudnád.”

  • Ezúttal a Porsche múzeumában csibészkedtek a LEGO figurák!

    Ezúttal a Porsche múzeumában csibészkedtek a LEGO figurák!

    Ősszel a Renault szalont Párizsban, ezúttal Stuttgartban a Porsche múzeumát állították fejre a LEGO emberkéi. A dán cég Speed Champions szettjei jó ideje népszerűek már a motorsport rajongók körében, és a német márka autói sem először szerepelnek a kínálatban. Volt már kisebbeknek, meg nagyobbaknak készült verzió, most van sárgás-zöldes csajos utcai, meg fiús sportos 911-es. Ahogy már megszokhattuk akár a LEGO egész estés animációs filmekből is, humorban itt sem lesz hiány, és rombolás is lesz, még ha a kár ezúttal nem is jelentős.

    https://www.youtube.com/watch?v=BlYEH2WPLlk

     

     

     

  • IndyCar: Drámai végjáték a szezonnyitón, Bourdais nyert

    IndyCar: Drámai végjáték a szezonnyitón, Bourdais nyert

    Sebastien Bourdais nyerte az IndyCar szezonnyitó versenyét St. Petersburgben, zsinórban másodjára.

    Sokáig úgy tűnt, hogy a pole-ból rajtoló újonc, Robert Wickens rögtön meg is kaparintja első IndyCar győzelmét, azonban két körrel a 110 körös futam vége előtt összeütközött Alexander Rossival, megpördült, és visszacsúszott a mezőny végére.

    Több incidens is volt a versenyen, Rene Binder balesete miatt például nem sokká azután lett caution, hogy öt körön át sárga zászlóztak Max Chilton kiállása miatt.

    Ez után jött Wickensék esete, mikor is Rossi próbált Wickens mellé kerülni az első kanyarban, de az amerikai autója megcsúszott, meglökte Wickenst, aki ezzel a lendülettel a falba csúszott. Így vette át és tartotta meg a vezetést Bourdais, sárga zászló alatt, egészen a leintésig.

    Wickenst végül a 18. helyen értékelték, míg Rossit a harmadik helyen intették le. Meg is tarthatta helyezését, annak ellenére, hogy vizsgálták incidensét kanadai versenytársával szemben, ám az esetet versenybalesetnek minősítették.

    Graham Rahal az utolsó helyről rajtolva a második helyre jött fel.

    A negyedeik helyen James Hinchcliffe, az ötödiken Ryan Hunter-Reay ért célba, Scott Dixon és Ryan Hunter-Reay előtt.