Kategória: Fastest Slap

  • Hamilton a legelegánsabb, Verstappen dobol – irtó menő felkonferálás Bonótól

    Hamilton a legelegánsabb, Verstappen dobol – irtó menő felkonferálás Bonótól

    A U2 egyik koncertjén az F1 előtt tisztelgett a frontember, aki F1-es klasszisokhoz hasonlította együttese tagjait a bemutatásnál.

    A Daily Mail számolt be arról, hogy Bono az egyik koncert elején az alábbi felütéssel vezette fel a bullit. „Aki nem tudná, mi az a Forma-1: olyan sport, ahol nagyon jóképű, cingár, zsivány férfiak, meg néhány különleges nő rakétákba ül és megpróbál velük a Földön maradni. Olyan, mint a rock and roll, csak kevésbé veszélyes” – viccelődött.

    A hasonlattal nem állt meg itt, és a bandatagokat is megpróbálta azonosítani az F1 egy-egy klasszisával.

    „A doboknál Hollandia négy nagyszerű elemének egyike, Max Verstappen!” – Larry Mullen Jr

    „A basszusgitárnál a legelegánsabb ember a pályán. Na kicsoda? Lewis Hamilton!” – Adam Clayton)

    „A gitárnál Monaco megtestesítője, Charles Leclerc!” – David Howell Evans, azaz The Edge

    Saját magát pedig így mutatta be: „Otthonosan mozgok a country zenében, a metálban, és nekem kell békét kötnöm a Forma-1 és a NASCAR hívői között: az énekes Daniel Ricciardo!”

    Sztrájk zavarhatja meg a Las Vegas-i Nagydíjat

  • A Mercedes csapatfőnöke tulajdonos lenne egy patinás focicsapatban?

    A Mercedes csapatfőnöke tulajdonos lenne egy patinás focicsapatban?

    Toto Wolff jó kapcsolatot ápol Jim Ratcliffe-fel, az INEOS elnökével, aki a Manchester United focicsapatában készül 25%-os tulajdonrészt vásárolni.

    „Jim megosztotta velem, milyen irányt tervez. Nagyon tisztelem az értékeit, megbízunk egymásban – nyilatkozta Wolff nemrég a Press Association-nek. – Sohasem hajszoltam a trófeákat, de tetszik a Premier Leauge kompetitív tulajdonsága. Jim és a Manchester United összefonódása igazi tündérmese, mert Manchesterben született. Úgy érzem, ha hozzá tudnék tenni az eredményeihez, megfontolnám, hogy csatlakozzak hozzá a Manchester United-nél.”

    Ez beindította a pletykaüzemet, hogy ő is beszáll a bizniszbe a Mercedes egyik főszponzorának tulajdonosával, de a Sky Sportsnak nyilatkozva Brazíliában lehűtötte a kedélyeket.

    Hát, itt tartunk…Megkérdezték tőlem a Press Association-től, hogy mit gondolok Jim befektetéséről, és hogy csatlakoznék-e hozzá. Azt feleltem, hogy Jim intelligens ember, és beszélhetnénk róla, ha úgy érzem, hozzá tudnék járulni az eredményekhez. De ettől nagyon messze vagyunk” – jelentette ki Wolff, hozzátéve, hogy a Premier Leauge-ben amúgy is a manchesteri rivális csapatot, a City-t irányító Pep Guardiola a kedvenc edzője.

    A patinás focicsapat tulajdonosa jelenleg a Glazer-család tulajdonában van, miután a csapatot felvásárló Malcolm Glazer 2014-ben elhunyt.

    Wolff: A Forma-1 azért változtatott a szabályokon, hogy minket megállítson

  • Ross Brawn csak szerencsés volt vagy egy lángelme? – itt a Keanu Reeves-féle F1-es film beharangozója

    Ross Brawn csak szerencsés volt vagy egy lángelme? – itt a Keanu Reeves-féle F1-es film beharangozója

    Két hét múlva bemutatják a mostanság tömegével a gyártósoron álló Forma-1-es filmes produkciók legújabb tagját, amely az egy szezont, de ugyanennyi egyéni és konstruktőri vb-címet megélt Brawn GP történetét dolgozza fel.

    „Amióta az eszemet tudom, lenyűgöz az autóversenyzés. Most elmesélek egy történetét, ami alig tűnik hihetőnek” – kezdte a frissen kiadott előzetesben a felvezetőt Keanu Reeves filmszínész, aki egy ideje már dolgozik saját produkcióján, ami a Brawn: A hihetetlen Formula-1-es történet címet viseli.

    A történet elsősorban a fiatalabb szurkolók vagy az F1-et az elmúlt évek nézettségrobbanása óta követők számára lehet újdonság, hiszen 2009, amely szezon eseményeit a produkció átfogja, nem volt annyira régen.

    Reeves az előzetes tanúságai alapján minden követ megmozgatott, hiszen a Brawn GP kulcsembereit, valamint a rivális csapatok, mint a Red Bull és a Ferrari vezetőit is megszólaltatta, és persze az F1 akkori ura, Bernie Ecclestone interpretációja sem maradhatott el a dolgok 14 évvel ezelőtti alakulása kapcsán.

    A történet betekintést nyújt a színfalak mögé abban a viharos F1-es – és világgazdasági – időszakban, amikor a kiszállását 2008 végén váratlanul bejelentő Hondát a csapat vezetőségében szerepet vállaló Ross Brawn egyetlen dollárért felvásárolta, s a már készülőben lévő, remek alapokkal rendelkező autóval, Jenson Button és Rubens Barrichello megtartásával a mezőny élén találta magát az átfogó technikai szabályváltozásokat hozó szezon kezdetén.

    A Brawn GP amilyen gyorsan megjelent, úgy el is tűnt az F1-ből, hiszen 2009 végén felvásárolta azt a Mercedes, amely az azóta eltelt időszak legsikeresebb csapataként zsinórban hét egyéni és nyolc konstruktőri címet szerzett.

    Immár a premier dátuma is ismert: november 15. A részek – ugyanis sorozatként címkézik – a Disney+ streamingszolgáltató platformjára kerülnek fel azon a napon.

    Ferrari-trailer, Hamilton két projektje – most akkor hány F1-es film készül egyszerre?

    A műsor az exkluzív interjúknak köszönhetően bizonyára tartalmaz majd új információkat a Brawn GP történetét élőben végigszurkolók számára is. Ehhez egy ízelítőt ad az előzetes utolsó jelenete, ahol Reeves Ecclestone-nak intézett kérdéséből a válasz már lemaradt:

    „Mit gondol, Ross Brawn a világ legszerencsésebb fickója vagy egyszerűen egy lángelme?”

  • F1-es játékbarlang, a legelvetemültebb rajongók így nézik a kedvenceiket (videó)

    F1-es játékbarlang, a legelvetemültebb rajongók így nézik a kedvenceiket (videó)

    Egy Tik Tok csatorna bemutatta a létező egyik legjobb játékbarlangot, ahol többek között Forma-1-et is lehet nézni. Aki innen követi figyelemmel a sportág eseményeit, garantáltam nem marad le egyetlen fontos pillanatról sem.

    A szóban forgó játékbaréangban a billiárd és ping-pong asztalon, játékgépeken és a bútorokon kívül egy televízót, valamint számos kijelzőt lehet látni, amiken az élő közvetítést és a versenyzők belső kamerás felvételeit lehet látni. A szoba hátsó részében pedig egy kivetítő is van, amin a pálya egy mini térképe található a versenyzők aktuális pályapozíciójával.

    Egy szó, mint száz, egy ilyen barlang minden Forma-1 szurkoló legnagyobb álma, ugyanis itt az ember számára minden a rendelkezésre áll, és a barátaival felhőtlenül élvezhetik azt a sportot, amit a legjobban szeretnek.

  • Óriási baleset történt a rettegett japán kanyarban (videó)

    Óriási baleset történt a rettegett japán kanyarban (videó)

    A Super Formula szezonzáró hétvégéjének első versenye egy óriási baleset miatt idő előtt ért véget. Ukyo Sasahara és Hiroki Otsu ütközött egymással a szuzukai pálya leggyorsabb kanyarjában a 130R-ben, és a nagy sebesség miatt egy horrorbalesetnek lehettünk szemtanúi.

    A szóban forgó két pilóta a 130R-be menet akadt össze a futam 4. körében. Az eset következtében mindkét autó nagy sebességgel sodródott ki a bukótérbe, és amíg Otsu autója a gumifalba állt meg, addig Sasaharának már nem volt ekkora szerencséje, mert ő a kerítést is eltalálta.

    A felvételek tanúsága alapján Sahara autója kettészakadt, és kocsi eleje rész átrepült a kerítésen, miközben a hátulja megállt a 130R mellett található falban. Otsu el tudott sétálni a saját lábán a balesetet követően, Sasahara pedig a helyszíni beszámolók alapján magánál volt a horrorbukását követően, és azonnal a pályakórházba szállították őt, hogy ott alaposan megvizsgálhassák őt.

  • Közel volt a tragédia Austinban, amikor tűzijátékot eresztettek a helikopterre

    Közel volt a tragédia Austinban, amikor tűzijátékot eresztettek a helikopterre

    Pár nappal az Egyesült Államok Nagydíja után kezdtek el terjedni a közösségi médiában azok a videók, amelyeken az látszik, hogy egy félelmetes szervezési hiba miatt a futam leintését követően rakétatűz zúdult a Forma-1 televíziós helikopterére az ünneplés szándékával kilőtt tűzijátékokból.

    Az eset a díjátadó környékén történhetett, hiszen az egyik felvételből látszik, hogy rajongók tömege özönlötte el az austini célegyenest. Felettük repült éppen a tévés közvetítés légi felvételeiért felelős, minden nagydíjhétvége állandó kellékének számító helikopter, amikor a bokszépület tetejéről felelőtlenül megindult a tűzijáték.

    A helikopter legénysége hirtelen ijesztő össztűz alatt találta magát – egyes vélemények szerint az egyik videóban hallható fémes csattanás annak a jele, hogy az egyik rakéta el is találta a légi járművet –, de a pilótának sikerült gyorsan elkormányoznia a légi járművet a veszélyzónából, majd később biztonságosan landolt.

    A helyszíni nézőkből is rémületet váltott ki a jelenet, amely komoly kommunikációs mulasztásról árulkodik a lövedékeket elindító szervezők és a felvételeket gyártó FOM között. Szerencsére mindenki épségben megúszta a történteket a Max Verstappen győzelmével véget ért futam után, ami viszont újra rivaldafénybe helyezheti az F1-es versenyhétvégék díszes és csillogó körítését, amiben sokak csak indokolatlan pénzszórást látnak – az ennél azért komolyabb fennhájazásnak számító repülőgépes légi parádék kapcsán például korábban már Sebastian Vettel is felszólalt.

  • Hamarosan kezdődik a fejlesztés második üteme a Hungaroringen!

    Hamarosan kezdődik a fejlesztés második üteme a Hungaroringen!

    Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hungaroring felújítása. Megszületett a kormányhatározat a magyar Formula 1-es pálya fejlesztésének második üteméről és lezajlott a közbeszerzési eljárás, amelynek nyertes ajánlattevője a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma. 

    Éles verseny zajlott – a Formula 1 színvonalához méltó. Húsz fölött volt az érdeklődők száma, négy érvényes ajánlat érkezett, a legjobb ár-értékűt ezek közül a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. konzorciuma tette, így ők a nyertes ajánlattevők. Velük köti majd meg a Hungaroring Sport Zrt. a kivitelezési szerződést a pálya fejlesztésének második ütemére – természetesen a közbeszerzési törvény szabályai szerint.

    Ezt Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató jelentette be szerdán, a Hungaroringen megtartott sajtótájékoztatón, amelyen a média képviselői megnézhették, hol tartanak az első ütem, vagyis a közműfejlesztés munkálatai, majd pedig Gyulay Zsolt azt is elárulta, mi történik majd a pályán az előttünk álló két évben.

    A Formula 1-es Magyar Nagydíj 1986 óta, vagyis megszakítás nélkül 38 éve szerepel a világbajnoki sorozat naptárában, a nyáron 2032-ig meghosszabbították a szerződését, ám ennek feltétele a pálya megújulása, amely végre megvalósulhat.

    „A Hungaroring hamarosan megújult külsővel várja a rajongókat – mondta el videóüzenetében Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. – Több mint harmincöt éve Magyarország sporteseménye a Formula 1-es Magyar Nagydíj. Az első futam óta eltelt években nemcsak a rajongók kedvence, de a világ autóversenyzőinek egyik élvonalbeli eseménye is lett. A Formula 1-es futamok a nyáron megkötött szerződésnek köszönhetően 2032-ig biztosan eljönnek Magyarországra, ezért most nekünk is tenni kell. A pálya felújításának első üteme már folyamatban van, megújul a műveleti operatív központ, a versenyek agya. Most örömmel jelenthetem be, hogy a kormány döntött a régóta húzódó fejlesztés második ütemének megvalósulásáról is, amelynek keretében megújul a főépület, a paddock és a tízezer férőhelyes főlelátó is.”

    Gyulay Zsolt a sajtótájékoztatón hozzátette, örül, hogy a fejlesztés újabb, létfontosságú lépéséről számolhat be, s hogy a szerződés megkötése után a munkaterületet a lehető leghamarabb szeretnék átadni a közbeszerzés nyertesének, mert bár gyönyörű kihívással állunk szembe, azt látni kell, hogy nagyon szűk a nemzetközi szerződésben vállalt határidő. Főleg, hogy a fejlesztési program megvalósítása közben figyelemmel kell lennünk a Formula 1-es futam megrendezésére is minden évben, hiszen az nem szenvedhet csorbát.

    „A pályán folyamatosan zajlanak a munkálatok, ahogy azt már többször is elmondtuk: megújul a teljes közműhálózat, amely megalapozza az új épületek működését – nyilatkozta Gyulay Zsolt. – Ez decemberre befejeződik, de az időjárás függvényében lesznek még utómunkálatok, amelyek az első negyedévre készülnek el. Itt tartunk most, és közben párhuzamosan elkezdődik a második ütem, amelyben megújul a tízezer férőhelyes főtribün, a főépület és a paddock, valamint épül két gyalogos alagút – az egyik a versenyzők és a sportszakmai személyzet, a másik a vendégek részére.”

    A fejlesztés célja a meglévő főépület bontása után egy korszerű, gazdaságosan üzemeltethető, minden sportszakmai igénynek megfelelő főépület építése. Négy technikai és 36 versenyboxot alakítanak ki, a főépülethez tartozó versenyirányítási központtal, vendéglátási és VIP-területekkel, illetve a paddock-terület kibővítésével. A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevője, a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct Zrt. ajánlata erre a grandiózus munkára tartalékkeret nélkül 78.973.138.924 forint, amely ár-érték arányban a legalacsonyabb volt a pályázatok közül.

    Érdekesség, hogy elbontanak körülbelül 57.000 négyzetméternyi épületet, megmozgatnak 125.000 köbméter földet, és beépítenek 34.300 méter vasbeton-szerkezetet. Várhatóan 9 db telepített toronydaru dolgozik majd az építkezésen, és az új főépület 42.700 négyzetméteres lesz.

    „Mindezt természetesen úgy kell megtennünk, hogy a Formula 1-es Magyar Nagydíjat minden évben stabilan meg tudjuk tartani – eszerint kell ütemezni a munkát – tette hozzá Gyulay Zsolt. – Ennek megfelelően a 2025-ös Magyar Nagydíjra megújul a főlelátó a rendezvénytér, kiszélesedik a paddock-terület és a főépület szerkezetileg alkalmas lesz a verseny megrendezésére, ugyanakkor ezt még egy ideiglenes paddocknak hívjuk, amelynek teljeskörű befejezése a 2026-os Formula 1-es futamra történik meg, vagyis éppen az 1986-ban átadott pálya negyvenedik születésnapjára. Önfenntartó, multifunkcionális rendezvényközpont jön majd létre, amely az év 365 napján rendelkezésre áll, ezzel is segítve a megtérülést. A közbeszerzési eljárás nyertes ajánlattevőivel beszélgetve úgy gondolom, jó kezekben lesz a Hungaroring, nagyon várjuk, hogy elkezdődhessen a fejlesztés második üteme.”

    A teljes építkezés során 9000 ember dolgozik majd a Hungaroring területén, előfordulhat, hogy napi szinten 1200-1400 ember dolgozik majd a mogyoródi dombok között, ami abszolút Formula 1-es lendület.

  • A versenyzők már láttak pár képkockát a készülő Brad Pitt filmből

    A versenyzők már láttak pár képkockát a készülő Brad Pitt filmből

    Ted Kravitz információi szerint a versenyzők már láttak pár részletet a készülő Brad Pitt filmből.

    Silverstone-ban még az amerikai színész/rendező és Damson Idris is felbukkant, hogy a rajtrácson forgassák le a készülő film egyes jeleneteit. A Hungaroringre hasonló tervekkel érkeztek volna, ám az amerikai író – és színész sztrájk miatt ki kellett hagyniuk a forgatást.

    A Sky Sports riportere Austinban elmondta, a megállapodások hiánya miatt (a színészek sztrájkja még mindig tart) szünetet tart a gyártó, de biztosította a versenyzőket és az sportágat arról, hogy el fog készülni az alkotás. Jerry Bruckheimer a pilóták megbeszélésén pár jelenetet is mutatott a versenyzőknek, majd a benyomásaikat felhasználva írta össze min kell változtatniuk a hitelesség érdekében.

    „Jerry Bruckheimer és Lewis Hamilton közreműködése által készülő film kapcsán szüntet tartanak addig, míg a sztrájk keretein belül a színészeknek nem sikerül megegyezniük a stúdiókkal. Amint a helyzet rendeződik, a munkálatokat is folytatják. Jerry Bruckheimer a helyszínre utazott, és megbeszélést folytatott néhány emberrel. Úgy tudom, hogy a versenyzői eligazításon bemutatott néhány felvételt is. Tulajdonképpen együtt raktak össze néhány olyan jelentet, amit felhasználnak majd a filmhez. Ez az alkalom egy kiváló lehetőség volt Joseph Kosinski (rendező) számára, hogy megmutassa, a sztrájk ellenére a film munkálatai nem álltak le teljesen. Amint a színészek újra munkába állnak, folytatódik a produkció. Ám valószínűleg ez csak a következő évben valósul meg.” – számolt be Kravitz.

  • A Tesla kínai kihívója megszerezte magának Kimi Räikkönent

    A Tesla kínai kihívója megszerezte magának Kimi Räikkönent

    Sikeresen környékezte meg egy viszonylag új autómárka a Forma-1 2007-es világbajnokát. Kimi Räikkönen az Európában még kevéssé ismert, de hódító hadjáratra készülő Zeekr tanácsadója lett.

    Az öntörvényű finnt karrierje során mindig is nehéz volt rávenni olyan tevékenységre, aminek nem volt közvetlen köze a munkájához, és a partneri együttműködéseit is óvatosan válogatta meg, ezért is okozott némi meglepetést a közösségi médiában, amikor a Zeekr autómárka őt jelenítette meg egy poszteren.

    „Amikor a legjobb teljesítményű elektromos autó találkozik a legjobb versenyzővel” – áll a szlogen a fehér-fekete overallba bújtatott Räikkönen képe alatt, aki a leírás szerint immár a márka teljesítményért felelős vezető tanácsadója.

    Abban viszont nincs semmi meglepetés, ha a Zeekr neve kevésbé ismert: a 2021-ben létrejött autómárka annak a kínai Geely Groupnak a szárnyai alá tartozik, amely egy másik leányvállalata, a Lynk & Co révén már az autósportba is beszállt, s jelenleg is tagja a TCR World Tour mezőnyének.

    A Zeekr egy elektromos autókra specializálódott gyártó, amely negyedik modelljét, a Zeekr 001 FR-t idén szeptember 1-jén mutatta be, s ennek a típusnak a gyorsabbá és erősebbé tételében fog majd közreműködni Räikkönen a cég elmondása szerint. A modell 1247 lóerős, négy elektromotor hajtja, állóhelyzetből 2,36, az indulási folyamatot kihagyó „repülőrajttal” pedig 2,07 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre. Különleges képességeinek egyike az egy helyben való megfordulás, amit az alábbi videó prezentál.

    A kínai gyártó az idei év végén készül betörni az európai piacra, hiszen legelső modelljéből, a 001-esből az első szállítmány már megindult a kontinens felé augusztus közepén. A Zeekr célja, hogy 2026-ra a nyugat-európai államok többségében elérhetővé váljon, autós berkeken belül pedig a Tesla következő nagy kihívójaként beszélnek róla.

  • Kikapott a Mercedes az Aston Martintól egy jótékonysági meccsen (képek)

    Kikapott a Mercedes az Aston Martintól egy jótékonysági meccsen (képek)

    Az utóbbi időkben a versenypályán a Mercedes muzsikál jobban, ám a focipályán még az Aston Martin az úr.

    Szerda esete összecsapott a két csapat Brackley-ben, a Mercedes AMG Petronas F1 Team „városában”, hogy egy barátságos mérkőzés keretein belül gyűjtsenek egy-egy jótékonysági szervezetnek. A gólgazdag viadalt a zöldek nyerték, míg a csillagosok csak egy találattal maradtak le.

    A német gárda a McLaren által is támogatott Mind.com-ért játszott este, míg a kanadai-brit csapat a Silverstone Recreational Association-t választotta.

    Mercedes, Aston Martin, jótékonysági focimeccs, trófea
    Trófeával is gazdagodott a nyertes csapat – Fotó: Mercedes AMG Petronas

    Az eredményt az Aston Martin és a Mercedes osztotta meg a X-re váltott Twitteren. A zöldek ugyanis 5-4-re legyőzték a csillagosokat.

    A Mercedes a vereségen gyorsan túl tette magát, és már a visszavágót „tervezgeti”.