Kategória: Fastest Slap

  • Will Power nyerte az Indy 500-at!

    Will Power nyerte az Indy 500-at!

    Igazi népünnepély lehetett a tegnapi nap az ausztrál autósport rajongóknak, hiszen miután Daniel Ricciardo megnyerte a Forma-1-es Monacói Nagydíjat, az Indy 500-on is ausztrál győzelem született Will Power jóvoltából.

    A 37 éves Power karrierje első Indy 500 győzelmét szerezte meg, ebben pedig a verseny utolsó köreiben történt sárgazászlós fázis, majd újraindítás is segítségére volt, ahogy az is a kezére játszott, hogy a 200 körös verseny végén Stefan Wilson, Jack Harvey és Oriol Servia is a pitbe hajtottak.

    „Ez lenyűgöző, csodálatos (érzés).” – mondta Power a verseny után. „Vicces, hogy az ember elfelejti hol is van, annyira belemerül a versenybe. Nem is tudatosul benne. Aztán a fehérzászlós körön, kiabálni kezdtem, mert tudtam, hogy meg fogom nyerni. Hihetetlen, sosem voltam még ilyen izgatott. Csak kiabáltam, úgy kiabáltam, mint még soha.”

    „Annyira nagyon szükségem volt erre, annyira nagyon akartam, és valóra vált.”

    Power mögött Ed Carpenter és Scott Dixon ért célba.

    Több nagy név is van azonban, aki nem ért célba. Kiesett például a tavalyi győztes, Takuma Sato, a karriere utolsó futamán induló Danica Patrick, a tavalyi Indy 500 időmérőjén nagyot bukott Sebastien Bourdais, de többek között Helio Castroneves és Tony Kanaan sem értek célba.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Autó Körök száma differencia
    1 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 200 2:59:42.6365
    2 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 200 3.1589
    3 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 200 4.5928
    4 Alexander Rossi Andretti Autosport Dallara/Honda 200 5.2237
    5 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 200 6.7187
    6 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 200 7.2357
    7 Carlos Munoz Andretti Autosport Dallara/Honda 200 7.8377
    8 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 200 8.6917
    9 Robert Wickens Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 200 9.3112
    10 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 200 11.3368
    11 J.R. Hildebrand Dreyer & Reinbold Racing Dallara/Chevrolet 200 12.7354
    12 Marco Andretti Andretti Herta Dallara/Honda 200 14.0745
    13 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 200 14.7798
    14 Gabby Chaves Harding Racing Dallara/Chevrolet 200 15.1173
    15 Stefan Wilson Andretti Autosport Dallara/Honda 200 33.6747
    16 Jack Harvey Michael Shank Racing Dallara/Honda 200 34.7970
    17 Oriol Servia Scuderia Corsa Dallara/Honda 200 38.2325
    18 Charlie Kimball Carlin Dallara/Chevrolet 200 41.5146
    19 Zachary Claman Dale Coyne Racing Dallara/Honda 199 1 kör
    20 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 199 1 kör
    21 Conor Daly Dale Coyne Racing Dallara/Honda 199 1 kör
    22 Max Chilton Carlin Dallara/Chevrolet 198 2 kör
    23 Zach Veach Andretti Autosport Dallara/Honda 198 2 kör
    24 Jay Howard Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 193 7 kör
    25 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 187 kiesett
    26 Sage Karam Dreyer & Reinbold Racing Dallara/Chevrolet 154 kiesett
    27 Helio Castroneves Team Penske Dallara/Chevrolet 145 kiesett
    28 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda 137 kiesett
    29 Kyle Kaiser Juncos Racing Dallara/Chevrolet 110 kiesett
    30 Danica Patrick Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 67 kiesett
    31 Ed Jones Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 57 kiesett
    32 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 46 kiesett
    33 James Davison AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 45 kiesett
  • Hétvégi autósport közvetítések a hazai tévécsatornákon

    Hétvégi autósport közvetítések a hazai tévécsatornákon

    Mutatjuk, mely hazai tévécsatornák közvetítik élőben a hétvégi autósport eseményeket.

    május 25., péntek:
    ——————
    M4 Sport
    11.15: Forma-2, Monacói Nagydíj, 1. futam

    május 26., szombat:
    ——————-
    M4 Sport
    11.45: Forma-1, Monacói Nagydíj, 3. szabadedzés
    14.45: Forma-1, Monacói Nagydíj, időmérő edzés

    május 27., vasárnap:
    ——————-
    M4 Sport
    14.45: Forma-1, Monacói Nagydíj, futam

    Eurosport 2
    10.15: Autósport, Porsche szuperkupa, Monaco

  • Életnagyságú Danica Patrick LEGO-ból!

    Életnagyságú Danica Patrick LEGO-ból!

    Danica Patrick a hétvégén rajthoz áll az Indy 500-on, és ezzel ez lesz versenyzői karrierjének utolsó versenye.

    Ez alkalomból a LEGO ez alkalomból egy meglepetéssel is készült számára, és megépítette a versenyzőnő életnagyságú mását, természetesen a népszerű építőkockákból. Danica „ikertestvérét” New Yorkban a Times Square-en leplezték le.

    Danica elmondása szerint most döbbent rá igazán, hogy milyen alacsony is ő valójában…

    https://www.instagram.com/p/BjGNJr0h6Ig/?taken-by=danicapatrick

  • Második alkalommal került megrendezésre a Kamionos Fesztivál

    Második alkalommal került megrendezésre a Kamionos Fesztivál

    Új helyszínen, és új időpontban rendezték meg, immáron második alkalommal a Kamionos Fesztivált.

    Tavaly nyár végén, még az écsi Rábaringen várták a kamionok szerelmeseit, és aki esetleg lemaradt volna róla, ide kattintva olvashat róla.

    Idén pedig már a pünkösdi hosszú hétvége volt a fesztivál időpontja, és már Győrben, a Rába gyár korábbi területén. Az új helyszín komoly előkészületeket igényelt (elsősorban területrendezést). Az egy évvel korábban népszerű programok, mint például a kamion szlalom verseny bekötött szemmel vagy a kamionhúzó verseny, illetve a gyerekeknek ugráló vár, rajzverseny, ezek idén is helyet kaptak a két nap során.

    A kilátogató érdeklődők ezenkívül találkozhattak különböző harci járművekkel (tankok, tengeralattjáró), amiket a honvédség emberei mutattak be a vendégeknek. A legszerencsésebbek pedig egy tankon is megtehettek pár kört. A gyerekek pedig egy szimulátort is kipróbálhattak. Ezen kívül pedig szemtanúi lehettek, hogy hogyan is zajlik egy műszaki mentés egy közúti baleset után.

    Idén is a legnagyobb érdeklődés a kamionok felvonulása iránt volt, amikor is a több mint száz kamion egy konvojban tett meg egy nagy kört a városban.

    Sötétedés után pedig koncertek, illetve fényshow szórakoztatta a kilátogatókat.

    Az esemény növekvő népszerűségét jól mutatja, hogy a tavalyi évhez képest több résztvevő és látogató volt.

    Végül pedig íme egy kis képgaléria az eseményről.

    [Best_Wordpress_Gallery id=”112″ gal_title=”Kamionos Fesztivál, Győr, 2018″]

  • Szerencsére csak a vontatókötél esett áldozatul ezen a versenyen

    Szerencsére csak a vontatókötél esett áldozatul ezen a versenyen

    A múlt hétvégi, zandvoorti WTCR versenyhétvégéjén a Porsche Carrera Cup France & GT3 Cup Benelux második versenyén történt az eset. Nicolas Misslin és a Sebastien Loeb Racing versenyzője, Jérémy Sarhy kivágódtak a pályacsíkról, a szalagkorlát fogta meg őket.

    Misslin visszaevickélt a pályára, Sarhy azonban ott maradt a füvön. Az autó mentése során sárga zászlót lengettek, vagyis fokozott figyelemmel, lassabb tempóban kellett haladniuk a versenyzőknek. Épp vontatták az autót, mikor nagy tempóval érkezett egy másik versenyző, célbavéve a mentő és a mentett autó közti kötelet. Érkezését látva Sarhy fékezett, a vontatókötél elszakadt, a versenyző pedig,ugyan már állóra fékezett kerekekkel, de átsuhant köztük.

    Szerencsére nem sérült meg senki, pályára küldték a biztonsági autót is, de ennek ellenére nem úgy tűnik, hogy nagyon lassítottak a többiek, miközben centikre haladtak el Sarhy autója mellett.

  • Hősies életmentés egy Formula Ford versenyen!

    Hősies életmentés egy Formula Ford versenyen!

    Nelson Rowe egy lángoló autóból menekült meg, köszönhetően riválisának, Callum Grantnek, aki kiállt a versenyből, hogy segítsen neki.

    Rowe Angliában, a HSCC Historic Formula Ford bajnokságban üldözte a későbbi győztes Cameron Jacksont. Autóik nagy sebességnél összeértek, Rowe pedig a levegőbe repült, majd mikor földet ért, lángba borult a Crossle 20F.

    Jött azonban a rivális Grant, aki megállt saját autójával, hogy segítsen a fejre állt, égő autóban ülő versenytársának. Ezt követően nézők is odarohantak segíteni. Végül sikerült Rowe-t kisegíteni az autóból, és már saját lábán sétált oda a mentőautóhoz.

    https://www.youtube.com/watch?v=OYY9HCN1Euw&feature=youtu.be&a=

  • Indy 500: Carpenter a pole-ban, Hinchcliffe rajthoz sem áll!

    Indy 500: Carpenter a pole-ban, Hinchcliffe rajthoz sem áll!

    Ed Carpenter szerezte meg a pole pozíciót a 2018-as Indy 500-ra. Ő volt az egyetlen versenyző, aki a kvalifikáción elérte a 230 mph-s sebességet.

    A második helyet Simon Pagenaud szerezte meg.

    A 36 éves Danica Patrick, aki talán világszerte a legismertebb versenyzőnő, hét év után tér vissza az Indy 500-ra, ezzel koronázza meg karrierjét, utána visszavonul.

    Patrick az Ed Carpenter Racing színeiben áll majd rajthoz, és a hetedik helyről indulhat majd.

    A teljes rajtsorrendet alább láthatjátok.

    Hinchcliffe megtörten nyilatkozott | Fotó: James Black/IndyCar

    Az idei Indy 500 azonban már túl is van egy drámán, ugyanis James Hinchcliffe már a tegnapi kvalifikációra, vagyis a top 33-ba sem került be. Ő volt az első aki a második esős fázis után pályára hajtott, nem volt eredményes a kísérlete. Második próbálkozásra – az edzés végéhez közeledve – erős vibrációra panaszkodott a rádión, ezért visszatért a pitbe. Csapata azonban nem siette el a probléma orvoslását, addig húzták az időt, hogy még Pippa Mann is előtte vette birtokba a pályát, így Hinchcliffe-nek már nem maradt ideje újabb kísérletre. Csak a 34. helyen értékelték, így már ekkor eldőlt, hogy nem vesz részt a tegnapi kvalifikáción, és ezzel a versenyen sem.

    Pippa Mann
    Pippa Mann is csalódott | Fotó: Chris Owens/IndyCar

    Ezen kívül Mann is hiába körözött, utolsóként zárt. Így csak ők ketten azok, akik nem állhatnak rajthoz a versenyen, és bár volt rá kísérlet, hogy engedélyezzék, hogy a 33 fős mezőnyhöz ez a két fő még csatlakozzon, ezt végül nem engedték meg.

    A tegnapi kvalifikáció végeredménye:

    Versenyző Csapat Autó Sebesség diff.
    1 Ed Carpenter Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 229.618 2:36.7818
    2 Simon Pagenaud Team Penske Dallara/Chevrolet 228.761 0.5878s
    3 Will Power Team Penske Dallara/Chevrolet 228.607 0.6939s
    4 Josef Newgarden Team Penske Dallara/Chevrolet 228.405 0.8333s
    5 Sebastien Bourdais Dale Coyne Racing Dallara/Honda 228.142 1.0147s
    6 Spencer Pigot Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 228.107 1.0390s
    7 Danica Patrick Ed Carpenter Racing Dallara/Chevrolet 228.090 1.0508s
    8 Helio Castroneves Team Penske Dallara/Chevrolet 227.859 1.2106s
    9 Scott Dixon Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 227.262 1.6258s
    10 Tony Kanaan AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 227.664 1.3460s
    11 Matheus Leist AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 227.571 1.4104s
    12 Marco Andretti Andretti Herta Dallara/Honda 227.288 1.6076s
    13 Zachary Claman Dale Coyne Racing Dallara/Honda 226.999 1.8090s
    14 Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Dallara/Honda 226.788 1.9571s
    15 Charlie Kimball Carlin Dallara/Chevrolet 226.657 2.0486s
    16 Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 226.557 2.1185s
    17 Kyle Kaiser Juncos Racing Dallara/Chevrolet 226.398 2.2301s
    18 Robert Wickens Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 226.296 2.3017s
    19 James Davison AJ Foyt Enterprises Dallara/Chevrolet 226.255 2.3310s
    20 Max Chilton Carlin Dallara/Chevrolet 226.212 2.3612s
    21 Carlos Munoz Andretti Autosport Dallara/Honda 226.048 2.4767s
    22 Gabby Chaves Harding Racing Dallara/Chevrolet 226.007 2.5056s
    23 Stefan Wilson Andretti Autosport Dallara/Honda 225.863 2.6071s
    24 Sage Karam Dreyer & Reinbold Racing Dallara/Chevrolet 225.823 2.6353s
    25 Zach Veach Andretti Autosport Dallara/Honda 225.748 2.6878s
    26 Oriol Servia Scuderia Corsa Dallara/Honda 225.699 2.7226s
    27 J.R. Hildebrand Dreyer & Reinbold Racing Dallara/Chevrolet 225.418 2.9214s
    28 Jay Howard Schmidt Peterson Motorsports Dallara/Honda 225.388 2.9427s
    29 Ed Jones Chip Ganassi Racing Dallara/Honda 225.362 2.9615s
    30 Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Dallara/Honda 225.327 2.9861s
    31 Jack Harvey Michael Shank Racing Dallara/Honda 225.254 3.0375s
    32 Alexander Rossi Andretti Autosport Dallara/Honda 224.935 3.2644s
    33 Conor Daly Dale Coyne Racing Dallara/Honda 224.429 3.6255s
  • Heidorn nyert, Keszthelyi Vivien három helyet javított

    Heidorn nyert, Keszthelyi Vivien három helyet javított

    Az Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup lausitzringi második versenyére vasárnap került sor. A pole-t Kris Heidorn szerezte meg Bartosz Paziewski előtt. Három futam után abszolút úgy fest, hogy ők ketten a széria legerősebbjei, ők fognak ölre menni a bajnoki címért.

    Keszthelyi Vivien a hatodik helyről rajtolhatott.

    A repülőrajtot követően az első kanyart többen is túl szélesen vették, Vivien azonban javított egy helyet és üldözőbe vette Robin Rogalskit. Nem sokáig várt az előzéssel, és bár összeért a két autó, végül Rogalski alulmaradt.

    Így aztán az első kör végén Keszthelyi már a negyedik helyen autózott, bár Rogalski a nyomában maradt.

    Érdekesmódon a mezőny legvégén alakult még ki izgalmas csata Michael Yenci és Richard Bäther között.

    A hetedik kör végén Vivien valamivel több, mint 6 másodpercre volt a harmadik helytől, míg őt egy másodpercre követte Rogalski.

    10 kör elteltével Keszthelyi lemaradása több, mint 10 másodpercre nőtt a harmadik helyen autózó Maximilian Paultól, de tartotta negyedik helyét.

    Az utolsó körben Paul még hibázott egy kicsit és meglátogatta a füvet, de kényelmesen meg tudta tartani harmadik helyét.

    Végül Heidron nyert Paziewski és Paul előtt, míg Keszthelyi Vivien tőlük 20 másodpercre lemaradva ért célba, de megtartotta negyedik helyét.

    A mezőny másik női versenyzője, Michelle Halder a nyolcadik helyen zárt.

  • Új szintre emelte az autogramháborút Simon Pagenaud

    Új szintre emelte az autogramháborút Simon Pagenaud

    A Team Penske pilótái, Simon Pagenaud és Josef Newgarden azzal szórakoztatják egymást és a nagyérdeműt, hogy a leglehetetlenebb szituációkban és helyekre osztogatnak egymásnak autogramot. Az ötlet az autósport rajongói körökben méltán népszerű „Taplógáz: Ricky Bobby legendája” filmből ered egyébként.

    A két IndyCar hős harcát a közösségi médiáikon keresztül lehet követni,  és tényleg semmit sem kímélnek, ahogy az alább látható lesz. Az egyik akció: Josef Newgarden „tagelte” Simonházát.

    A műsor folytatódott Phoenixben:  Newgarden itt Pagenaud Chevyjének az ülése alá véste az autogramját.

    Azt hitte itt az amerikai, hogy lépéselőnyben van, de aztán a francia kollégája faarccal megkérte egy közös interjújuk folyamán, hogy ugyan nézzen már bele a saját overáljába. Mint kiderült utólag: az összeset aláírta, biztos, ami biztos.

    Persze az sem jó ötlet, ha megkérjük a kollégát arra, hogy hozza már utánunk a felszerelést az indianapolisi repülőtérre, mert hát… megbízhatatlan.

    A trollkodást ugyanakkor jelenleg a legfrissebb esetben maxolta ki Pagenaud: Newgarden kolléga elvitte az Ashley nevű lányt sétakocsikázni, de rossz helyen fordultak vissza. Simon egy igazi rendőrrel egy rendőrautóban várta, hogy hibázzon valamit Josef, ami meg is történt. Kiszedték a kölcsönautóval közlekedő párost a forgalomból, és elment jegyzőkönyvet írni, mert kiderült, hogy a járműnek lejárt a rendszáma is. A csavar itt jött: a papírt Pagenaud írta alá. Érdemes figyelni Josef reakcióját… Garantált, hogy lesz még a történetnek folytatása.

  • Lengyel győzelem született, Keszthelyi a negyedik

    Lengyel győzelem született, Keszthelyi a negyedik

    Második versenyhétvégéjéhez érkezett az Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup, a mezőny a Lausitzringre látogatott.

    A hétvége első versenyének rajtsorrendjét meghatározó időmérő edzésen Bartosz Paziewski szerezte meg a pole pozíciót, Kris Heidorn, és Mike Hesse előtt. A lányok közül most Michelle Halder szerepelt jobban, ő a negyedik helyről indulhatott, míg Keszthelyi Vivien a 7. időt futotta.

    A 12 fős mezőny repülőrajtját követően Hesse visszaesett, így Halder a harmadik, Keszthelyi pedig a hatoduk helyen haladt tovább. Haldert Maximilian Paul üldözte, mire Halder le is sodródott a pályáról, miközben Vivien levágott egy kanyart.

    Nem sokkal később Halder már Keszthelyivel küzdött, végül a magyar versenyző meg tudta előzni, bár Robin Rogalski is előrébb lépett. Vivien az 5. helyen haladt tovább, őt Hesse és Halder követte.

    A hatodik körre Paziewski és Heidorn előnye már egy célegyenesnyi volt a mezőny többi részéhez képest. A tizedik-tizenegyedik körre az élen haladók mögött már 18-20 mp-re volt lemaradva a harmadik helyezett.

    5 perccel a vége előtt Heidorn támadni kezdte Paziewskit a győzelemért. Előnyük már 21 másodperc volt a többiekhez képest, Vivien pedig a negyedik helyre jött fel, miután Rogalski megpördült.

    A sorrend végül nem változott, lengyel győzelem született Paziewski jóvoltából, és Haidorn, valamint Paul állhattak még dobogóra. Keszthelyi Vivien a negyedik helyen zárt.

    A hétvége második versenyére vasárnap, 16:00-kor kerül sor.