Kategória: Fastest Slap

  • Di Grassi lenyúlta Félix da Costa autójának ajtaját egy Kiki Challenge-re

    Di Grassi lenyúlta Félix da Costa autójának ajtaját egy Kiki Challenge-re

    Az autósportot is elérte a Kiki Challenge őrület, melyről bizonyára már sokan hallottatok.

    Az elsősorban amerikában hódító kihívást azonban senkinek nem ajánljuk, hiszen rendkívül balesetveszélyes! A kihívás lényege, hogy Drake „In my feelings” c. számát hallva ki kell pattanni az amúgy mozógó autóból és egy adott koreográfiát kell előadni a nyitott kocsiajtó mellett, az erről készült videó pedig természetesen megy is a világhálóra. Az internet azonban már tele van balul elsült videókkal is, melyeken az alanyt elgázolták, vagy épp nekitáncolt egy villanyoszlopnak… Ez okból a rendőrség világszerte hangsúlyozza, hogy a fiatalok saját, és mások épségének érdekében ne üljön fel erre a trendre és ne kezdjenek el táncolni a forgalomban.

    Lucas Di Grassi azonban biztonságos körülmények között teljesítette a Kiki Challenge-et, a Brazilian V8 Stock Car bajnokság aktuális versenyhétvégéjének rajtrácsán. És még csak nem is mozgó autó mellett, ugyanis Antonio Félix da Costa autójának ajtaját nyúlta le az akcióhoz. 😀
    Várjuk a visszavágót! 😀

    https://www.instagram.com/p/BmBa66MlacN/?taken-by=lucasdigrassi

  • Kimi és Norbi volt a kedvenc júliusban

    Kimi és Norbi volt a kedvenc júliusban

    Már megszokhattátok, hogy minden hónapban megmutatjuk, hogy mi volt a legnépszerűbb fotó Instagram oldalunkon az elmúlt hónapban. Júliusban Michelisz Norbi, a Räikkönen rajongók és a Magyar Nagydíj boxutcalátogatása voltak a legkedveltebbek. Alább meg is mutatjuk a képeket!

    Kövessetek minket Instagramon (is), ahol csak saját, a Racingline.hu csapatának tagjai által készített képeket találtok! Ezen kívül érdemes figyelni minket az Insta sztoriban is, ahol olykor kérdéseitekre is válaszolunk! 😉

    https://www.instagram.com/p/BlufXamBDDy/?taken-by=racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/BlQC8y5h8Z8/?taken-by=racingline.hu

    https://www.instagram.com/p/Blu5p_9h-My/?taken-by=racingline.hu

     

  • Újból rekordot döntött a Honda Civic Type R

    Újból rekordot döntött a Honda Civic Type R

    Idén negyedjére villantotta meg elképesztő tudását az új Civic Type R. Az elsőkerék-hajtású, sorozatgyártású modell 2 perc 1,84 másodpercalatt gyűrte le a legendás estorili pályát, így a portugál rajongók is megismerhették kimagasló képességeit. A nagy teljesítményű, ferdehátú sportautót a Honda híres WTCR-pilótája, Tiago Monteiro vezette, sikerrel küzdve le a 4,2 kilométer hosszú pálya technikás szakaszait, beleértve a két hajtűkanyart és a rendkívül hosszú célegyenest is.

    A kiváló eredményhez természetesen a Civic Type R kivételesen könnyű kezelhetősége és páratlanul dinamikus gyorsulása is hozzájárult – e tulajdonságok nélkül nem jött volna össze a körrekord a lassú és villámgyors szakaszokat egyaránt felvonultató aszfaltcsíkon. A hihetetlen tempót a 320 LE-s VTEC TURBO motor garantálja, míg a precíz irányíthatóságról a felfüggesztés és kormánymű gondoskodik.

    A rekorddöntést követően Tiago Monteiro elmondta: „Úgy jöttünk ide, hogy megdöntjük az elődmodell által felállított körrekordot, de ez nem az a műfaj, ahol bármi is garantált lenne. Úgy értem, ez egy pályacsúcs, tehát egyáltalán nem volt könnyű dolgunk. Estoril megingathatatlan magabiztosságot követel a pilótától, és az új Type R erős, kifinomult és inspiráló – mindent megad, ami a kiváló eredményhez szükséges. Ezt bizonyítja, hogy megdöntöttük, sőt darabokra zúztuk a korábbi rekordot.”

     Hozzátette továbbá: „A Type R elképesztően stabil, és fékrendszere is roppant hatékony, ezt fejeli meg a bivalyerős motor, ami valódi versenyautóvá varázsolja a modellt. Pályára hajtva el is felejti az ember, hogy közúti használatra is alkalmas, csak akkor jut újra eszébe, mikor a legnagyobb kényelemben hazahajt a száguldozást követően. Az új Civic Type R-rel hatalmas lépést tett a járműipar. Ez az autó egészen más, mint a többi: aerodinamikai teljesítménye, felfüggesztése, futómű-geometriája és erőforrása egyaránt a legmagasabb színvonalon áll.”

    Az Estorilban beállított pályacsúcs a negyedik Honda-rekord az elsőkerék-hajtásúak kategóriában az idén. Az új Civic Type R már Silverstone-ban, Magny-Cours-ban, a Spa-Francorchampson és Estorilban is megdöntötte az elsőkerék-hajtású kategória körrekordját. Mindezt 2018-ban, úgyhogy igen mozgalmas, sikerekkel teli félévet tudhat maga mögött a Honda.

    Nem volt ez másként 2016-ban sem, tudniillik a Civic Type R előző nemzedéke szintén csúcsot futott az estorili, a silverstone-i és a Spa-Francorchamps pályán, sőt a Hungaroringen is. A Type R Challenge – 2018 korábbi állomásának a Nürburgring Nordschleife adott otthont, ahol – 7 perc 43,8 másodperces idejével – ugyancsak a leggyorsabb fronthajtású, sorozatgyártású szériaautónak bizonyult a Civic Type R.

    Az új Civic Type R-t a tizedik generációs Civic fejlesztési programjának keretein belül dolgozták ki a mérnökök, ez volt a Honda történetének legátfogóbb ilyen jellegű projektre. A vállalat szakemberei azt a célt tűzték ki, hogy a híres „piros H-val” jelölt modell közúton és versenypályán is maga mögé utasítsa a kategória többi szereplőjét. Alapját kis tömegű, rendkívül merev, alacsony súlypontú karosszéria adja, ehhez kapcsolódik a kifinomult, dupla függőcsapszeges első felfüggesztés, ami minimalizálja a hajtási befolyást, és nagy sebességnél, valamint csúszáshatáron vett kanyarokban is stabillá teszi az autót.

  • A Lamborghini a Nordschleife új császára

    A Lamborghini a Nordschleife új császára

    Mindenki intsen könnyes búcsút a Porsche 911 GT2 RS-nek, a Nordschleife új körrekordja ugyanis már a Lamborghini Aventador SVJ neve mellett található.

    Nem sokáig büszkélkedhetett a Porsche a nordschleifei rekorddal, amit még szeptemberben vett át az Huracán Performantétól: Marco Mapellivel a volán mögött a kamuflázsolt Lambo 6:44.97-es időt hasított a legendás német versenypályán, több mint két másodpercet faragva a 911 GT2 RS 6:47.3-as idejéből. A brutális köridőt egy speciális kiadású autóval érték el, ám elvileg az egyetlen különbség a rekordtartó és a sorozatgyártott verzió között a gumikban rejlik: míg a szalonokban is kapható SVJ Pirelli P Zero Corsa abroncsokkal érkezik, a pályára puha keverékű P Zero Trofeo R papucsokat pakoltak fel a mérnökök.

    A műszaki paraméterekről nem sok mindent lehet tudni, mivel a Lamborghini csak az augusztusi Monterey Autóhéten mutatja be hivatalosan az Aventador SVJ-t. A köridő és a videó alapján azonban az SVJ minden bizonnyal könnyebb és erősebb, mint a sima Aventador S, amiben egy 740 lóerős, 6,5 literes V12-es dübörög. Felesleges spekulációk helyett inkább tekintsétek meg a Lamborghini által feltöltött videót – nem fogjátok megbánni.

     

  • Button Brittny-je bemutatja, hogy bírhatod ki ezt a hőséget

    Button Brittny-je bemutatja, hogy bírhatod ki ezt a hőséget

    Jenson Button menyasszonya, Brittny Ward gyakran posztol magáról olyan fotókat – lévén, hogy modell -, melyeken nem sok textil takarja. Legutóbbi ilyenen épp ötletet ad arra, hogyan viselheted el a nyári hőséget. 😀

    https://www.instagram.com/p/Bl3_jhZleTi/?taken-by=brittnyward

  • Újra eladóvá vált Michael Schumacher Enzo Ferrarija

    Újra eladóvá vált Michael Schumacher Enzo Ferrarija

    Egy Enzo Ferrari, ami egykoron a hétszeres világbajnok legenda, Michael Schumacher, tulajdonában állt, eladásra kerül.

    A luxusautó, amivel 8363 kilométert tettek meg, rengeteg egyedi kiegészítővel rendelkezik. Az autó szépséghibája az, hogy a hátuljáról hiányoznak egyes eredeti elemek, viszont a német Ferraris legenda rengeteg extrát szereltetett az autóba. Ezek az extrák a többi modellben nem találhatóak meg, ettől lesz igazán egyedi és értékes.

    Ami például egyedi Schumacher autójában, az ablakok, amiket elektronikusan lehet kezelni és egy egyedi sztereó magnó, amit maga a hétszeres bajnok szerelt be. Sok ilyen egyedi kiegészítőt találhatunk még, például az eredeti Rosso Scuderia féknyergek, titániumból készült kerekek, aláírások az autón belül és Michael Schumacher logói az üléseken és az ablakpárnákon. A motorháztető alsó részét Ferrari vezetők és a rivális csapatok versenyzői írták alá.

    A várakozások szerint az autó külseje az a Rosso Scuderia lesz, ami az egyik legnépszerűbb autószín a Ferrarinál. Az autó belső terét pedig Cuoio bőrrel díszítik majd.

    Schumachernek eredetileg a „Garage Zenith” szállította az autót. Nem ez lesz az első Schumacher féle Enzo Ferrari, ami eladásra kerül majd. Eredetileg az első autót 2013-ban adták el, amikor a német legenda egy súlyos fejsérülést szerzett síelés közben.

    Akkor az autó ára, körülbelül egymillió dollár volt. Ezúttal az autó árát nem hozták nyilvánosságra, de könnyen lehet számítani arra, hogy az autó ára ez alkalommal több lesz hét számjegynél.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Az ABB és a Kawasaki megalkották a világon az első, kollaboratív robotokhoz kifejlesztett közös interfészt

    Az ABB és a Kawasaki megalkották a világon az első, kollaboratív robotokhoz kifejlesztett közös interfészt

    Az ABB és a Kawasaki Heavy Industries, két vezető vállalat az ipari automatizálás és a robotika területén bemutatták a világon az első, kollaboratív robotokhoz kifejlesztett közös interfészét a müncheni „Automatica 2018” szakkiállításon.

    A közös interfész a több iparágat érintő szakemberhiány orvoslásában is segítséget jelenthet majd. Japánban, például minden 5. dolgozó egy évtizeden belül nyugdíjba vonul.

    Annak köszönhetően, hogy a könnyebben kezelhető robotok új felhasználók számára is elérhetővé teszik a robotika kínálta előnyöket, a kollaboratív robotok iránti kereslet túlszárnyalta az ipari robotok gyorsan bővülő piacának növekedését. Nagy segítséget jelent a kis- és közepes vállalatok számára, hogy a kollaboratív robotok programozását és üzemeltetését speciális szaktudással nem rendelkező dolgozók is végre tudják hajtani, amellyel lerövidíthető az ipari robotoknál szokásos hosszabb betanítási folyamat.

    A kollaboratív robotok (röviden kobotok), amelyeket szinte bármely felhasználó képes üzemeltetni, segítséget nyújthatnak a munkaerőhiány pótlása terén is. Az a tény, hogy a kobotok rugalmasan, biztonsági rácsok nélkül üzemeltethetők a gyár majdnem minden részén ideálissá teszik őket arra, hogy a vállalatok kezelni tudják a hirtelen és váratlan keresleti csúcsokat.

    „A legkorszerűbb színvonalat képviselő, iparági szabvány szerinti üzemeltetési interfész tovább fokozza majd a kollaboratív robotok piacán már jelenleg is tapasztalható gyors növekedési ütemet,” – nyilatkozta Per Vegard Nerseth, az ABB Robotika ügyvezető igazgatója. „Az interfész alkalmazása számos új gyártó számára rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít, a világ ipari dolgozói számára pedig érdekesebb, motiválóbb munkát kínál.”

    Az új interfészt a két cég 2017 novemberében bejelentett együttműködésének keretében fejlesztették ki. Az együttműködés célja az ismeretek megosztása, valamint a kollaboratív automatizálás előnyeinek népszerűsítése, különös tekintettel a kétkarú kollaboratív robotok alkalmazására. Az új fejlesztés egy egyszerűsített ember-robot interfész, intuitív, okostelefonokéhoz hasonló navigációval és ikonokkal.

    Yasuhiko Hashimoto, a Precision Machinery and Robot Company, Kawasaki Heavy Industries, Ltd. elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: „Büszkék vagyunk rá, hogy együttműködésünk keretében az ABB-vel megtettük az első jelentős közös lépést, és bízunk benne, hogy együttműködésünk új fejezet nyit a kollaboratív automatizálás fejlesztésében. A kollaboratív robotok jelentősen hozzájárulnak majd a társadalom jólétéhez, mivel rugalmasabbá és hatékonyabbá teszik a gyártást, és a munkaerőhiány ellensúlyozásával biztosítják a gyárak működését.”

    Az Automatica szakkiállításon a két cég közösen mutatta be a kollaboratív termékeit. Az érdeklődő szakemberek megtekinthették, ahogy a Kawasaki egyedülálló, innovatív kétkarú SCARA robotja, a „duAro” hogyan dolgozik együtt az ABB kétkarú YuMI® robotjával.

    Az üzemeltetési interfész további fejlesztésén túl, az együttműködés keretében más témákkal is foglalkoznak, így például a biztonsági szabványokkal. A hagyományos ipari biztonságtechnikai szabványok sokéves gyakorlaton és nagyon speciális paramétereken alapulnak. A kollaboratív automatizálás területén az a cél, hogy olyan biztonságtechnikai szabványokat dolgozzanak ki, amelyek garantálják a dolgozók biztonságát, de indokolatlanul nem korlátozzák azt a lehetőséget, hogy az emberek együtt dolgozhassanak a kobotokkal, és kihasználhassák az ilyen robotok alkalmazásában rejlő számos előnyt.

    További információk:

    A több mint 120 éve alapított Kawasaki napjaikban egy globálisan fejlődő, forradalmian új termékeket gyártó vállalat. Sikereinek egyik forrása, hogy a technológiai szinergiák biztosítása érdekében a vállalat különféle divíziói között nagyon szoros együttműködés folyik.

    A világszerte közel 35 800 főt foglalkoztató Kawasaki napjainkban globális vezető szerepet játszik számos iparágban, vevői számára a legkorszerűbb technológiákat kínálja a környezetvédelemben, az energetikában, a gépgyártásban és a robotikában, de fontos beszállítója a tengeri és vasúti közlekedési szektornak éppúgy, mint a repülőgépiparnak. Jól ismertek a szabadidős járművei is, így például a motorkerékpárjai és a személyi vízi járművei. global.kawasaki.com

    A széles termékportfólióval rendelkező Kawasaki Robotics az ipari robotok és robotokra alapozott automatizálási rendszerek vezető szállítója. A vállalat már 180 000 robotot szállított a világ közel 50 országába. A Japánban úttörő szerepet betöltő Kawasaki 2017-ben ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Napjainkban a Kawasaki az ipari robotok szállításáról a teljes körűen integrált robotok szállítására tér át.

    A megoldásszállítónak számító Kawasaki, amely mélyreható alkalmazási know-how-val rendelkezik a különféle üzleti területeken és a termékek széles körében egyaránt, megoldást képes nyújtani a földön, a vízen és a levegőben is. robotics.kawasaki.com

    Az ABB Robotika úttörő szerepet tölt be az ipari és a kollaboratív robotok, valamint a fejlett digitális szolgáltatások terén. A világ egyik vezető robotikai szállítójaként 53 országban, több mint 100 helyszínen van jelen. Az ABB Robotika napjainkig összességében több, mint 400 000 robotot és robotos megoldást szállított a vállalatok és az alkalmazások széles köre számára. Segít ügyfeleinek, hogy javítsák a termelésük rugalmasságát, hatásfokát, biztonságát és megbízhatóságát, és átállhassanak a jövő gyárára, amelyet a kollaboratív robotika és a hálózatra csatlakoztatott eszközök jellemeznek majd. www.abb.com/robotics

    Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) innovatív technológiák vezető fejlesztője és szállítója az energetikai hálózatok, energetikai termékek, az ipari automatizálás, a robotika és hajtások terén. Ilyen termékeket és szolgáltatásokat kínál világszerte a közüzemi energiaszektorban, az iparban, a közlekedésben és az infrastrukturális szektorban működő ügyfeleinek. Az innováció terén több mint 130 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban az ipari digitalizálás jövőjét formálja, és többletértéket biztosító megoldásokat kínál ügyfelei számára a következő területeken: az elektromos energia eljuttatása az erőművektől a fogyasztóig, illetve az ipari vállalatok automatizálása a természeti erőforrások kitermelésétől a késztermékek gyártásáig. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szabályozott, teljesen elektromos hajtású autók számára rendezett versenysorozatot, a Formula-E-t névadó partnerként támogató ABB az e-mobilitás határainak kitolásával jelentősen hozzájárul a fenntartható jövő építéséhez. Az ABB több mint 100 országban működik, és 147 000 főt alkalmaz.

    Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű-, valamint energiaszektorban.

  • Vadnyugati finálét rendez a Red Bull Air Race

    Vadnyugati finálét rendez a Red Bull Air Race

    Kétéves kihagyás után, november 17-18-án, visszatér a Texas Motor Speedway pályára a motorversenyzés új dimenziója, a Red Bull Air Race. Ez lesz az első alkalom, hogy Fort Worthban rendezik a döntőt.

    Salzburg, Ausztria – Texast az egész világ ismeri rendkívüli méreteiről, így a Metroplex területén fekvő Texas Motor Speedway tökéletes helyszíne lesz a szezon legnagyobb Red Bull Air Race futamának. 370 km/h és 12 G erő: akcióban nem lesz hiány. A világ minden tájáról érkező versenyzők két napon keresztül fogják berepülni a több, mint 2 kilométer hosszú arénát, hogy végül megkaparintsák a világbajnoki címet.

    A Texas Motor Speedway általában a NASCAR és IndyCar versenyzők játszótere, de már kétszer adott otthont a Red Bull Air Race-nek, 2014-ben és 2015-ben. Az amerikai szurkolók nagy eséllyel láthatnak hazai versenyzőt a dobogón: a kétszeres bajnok és Texas-beli Kirby Chambliss folyamatos fenyegetést jelent a versenyeken, míg a massachusettsi Michael Goulian élete szezonját futja, eddig minden alkalommal bekerült a legjobb négy közé.

    Még korántsem dőlt el, hogy ki emeli majd magasba a világbajnoki kupát a magányos csillag államában. A 8 állomásos szezon felénél korai megjósolni 14 versenyzőből a végső győztest. A ranglista tetején az az ausztrál Matt Hall foglal helyet, aki 2015-ben és 2016-ban is második lett, mögötte mindössze két ponttal van lemaradva a magabiztos amerikai pilóta, Michael Goulian. Harmadik helyen a csehek ásza, Martin Sonka áll, míg az eddig minden várakozást felülmúló fiatal francia, Mika Brageot a negyedik. A sarkukban lévő japán címvédő, Josihide Muroja és a 2016-os győztes, német Matthias Dolderer is olyan nevek, akik bármikor az élre törhetnek.

    „A Fort Worth-i emberek a múltban is csodálatos házigazdák voltak, és örömmel tölt el bennünket, hogy a 2018-as Red Bull Air Race világbajnokságot a Texas Motor Speedway pályáján koronázhatjuk meg” – mondta Erich Wolf, a Red Bull Air Race GmbH ügyvezetője – „Ahogy egyre szorosabbá válik a verseny, a Red Bull Air Race fináléja több és több akciót ígér. Tavaly az utolsó másodpercekben dőlt el a bajnoki cím sorsa, és nagyon várjuk, hogy november mit tartogat a számunkra.”

    „Minden bizonnyal ez lesz az eddigi legkiemelkedőbb rendezvényünk” – mondta Eddie Gossage, a Texas Motor Speedway elnöke. „A rajongók a nézőtérről letekintve követhetik végig, ahogy a repülők a pilonok között száguldoznak. Nagyra értékeljük a Red Bull Air Race-től kapott lehetőséget, hogy mi adhatunk otthont az idei versenysorozat döntő futamának.”

    A Red Bull Air Race utánpótlás kategóriája, a Challenger Class versenyzői is Texasban mérik össze utoljára az erejüket, ahol a louisianai Kevin Coleman remélheti, hogy karrierje első Challenger Kupáját a magasba emeli.

    Jegyek már kaphatók a 2018-as Red Bull Air Race versenysorozat második felének állomásaira, köztük a texasi döntő futamra is. A legfrissebb hírekért és információkért látogasson el a www.redbullairrace.com  oldalra.

    2018-as Red Bull Air Race versenynaptár:

    Február 2-3.: Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek
    Április 20-22.: Cannes, Franciaország
    Május 26-27.: Csiba, Japán
    Június 23-24.: Budapest, Magyarország
    Augusztus 25-26.: Kazany, Oroszország
    Szeptember:15-16.: Bécsújhely, Ausztria
    Október 6-7.: Indianapolis, Egyesült Államok
    November 17-18: Texas, Egyesült Államok

     

  • Ennél menőbbet ma este már nem látsz: Kraftwerk az űrből!

    Ennél menőbbet ma este már nem látsz: Kraftwerk az űrből!

    Motorsport, autózás, és néha egy kis világűr, vagy esti zene: most Kraftwerk a mai menü, egyenesen a galaxisból! Megszokhattátok, hogy néha igazán formabontók vagyunk, így beszámolunk olyan dolgokról is, ami szigorúan nem kötődig az oldalunk fő profiljához, az autósporthoz.

    Az izgalmasság tárgyát ezúttal az okozza, hogy alig három napja, tehát 2018. július 20-án 21:50-kor földi helyi idő szerint az ESA űrhajósa, Alexander Gerst élőben bejelentkezett a legendás Kraftwerk formáció koncertjére. A 7500 látogatója a Jazz Open Festivalnak Stuttgartban a Schlossplatzon pedig azt láthatta, hogy a nemzetközi űrállomásról „beszáll” gyakorlatilag a zenélésbe egy tablet segítségével Alexander, aki egyébként december közepéig lesz az űrben szolgálatban. Persze ebben a dologban a Kraftwerk alapítóijának, Ralf Hütternek a keze is benne van, ő gyakorlatilag duettet játszott az űrhajóssal.

    A páratlan vizuális és zenei élmény itt látható:

  • Megvan a nyár slágere, ne is keresd tovább – Lauda érintett!

    Megvan a nyár slágere, ne is keresd tovább – Lauda érintett!

     

    Kevésbé ismert, hogy Niki Lauda kedveli a minőségi popzenét is, például nagy barátja volt honfitársa FALCO, azaz Johann Hölzel is. Feltehetően az alábbi sláger is eljutott már hozzá, viszont koránt sem hisszük azt, hogy Mr. Elderly Fan a szívébe zárta az Almklausi szerzeményét. A leginkább a magyar Teknő népi-disco zenei hagyományait méltán felelevenítő német alkotás ugyanis Lauda mamáról énekel a refrénben, egyébként meg a szokásos kötelező elemekről, olyanok mint: hétvégén bemegyünk a diszkóba, kellenek piák meg csajok, persze a rendőrök is tudják már a helyüket.

    Íme a remekmű, németesek különösen értékelni fogják, de a látvány is önmagáért beszél.

    Gyermek kompatibilis verzió: