Kategória: Fastest Slap

  • Az IndyCar teszt nem kulcsnap Alonso számára

    Az IndyCar teszt nem kulcsnap Alonso számára

    Monzában nyilvánosságra került, hogy Alonso jövő héten az IndyCarban tesztel.

    2005 és 2006 világbajnoka nemrég bejelentette, távozik a Forma-1-ből év végén. Valószínűleg az IndyCar felé veszi majd az irányt, ahol teljes szezont futhat.

    „Igen, Alonso az Andrettivel fog tesztelni” – erősítette meg Movistarnak a McLaren főnök Zak Brown, aki még mindig a wokingiak IndyCarban való indulását fontolgatja. „Még nem döntötte el, mit fog csinálni, de tagja marad a McLaren családnak. Minden lehetőséget mérlegelünk az IndyCarral.”

    Alonso és Brown megegyeztek, hogy a spanyol szerdai tesztje nem feltétlenül jelenti azt, hogy biztosan az amerikai szériában versenyez jövőre.

    „A döntésem nem azon fog múlni, ami szerdán történik” – mondta a McLaren pilótája. „Már fejben mindent eldöntöttem. A teszt időpontja több hónapja le volt fixálva. Mindenféle kocsit ki szeretnék próbálni. Tavaly az Andretti már tesztelni akar velem normál pályán is, de nem volt rá idő. Idén már sikerült időt szorítani ennek, de szerintem a jövőre nézve nem lesz kulcsfontosságú nap.”

  • Wickens már Indianapolisban; újabb műtétek várnak rá

    Wickens már Indianapolisban; újabb műtétek várnak rá

    Robert Wickenst átszállították egy indianapolisi kórházban, ahol újabb műtétek várnak rá.

    Alsó végtagjait kell még műteni, miután két hete a poconoi IndyCar versenyen balesetet szenvedett és eltört a jobb karja, mindkét lába, és megsérült a gerince is.

    „A Schmidt Peterson Motorsport versenyzőjét, Robert Wickenst az IU Health Methodist Hospitalba szállították csütörtökön, augusztus 30-án, hogy Indianapolisban folytassák a kezelését.” – áll az SPM közleményében. „Hamarosan újabb műtéteket hajtanak végre az alsó végtagjain.”

  • Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    Hétvégi tévés autósport közvetítés a hazai csatornákon

    augusztus 31., péntek:

    M4 Sport
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 2. szabadedzés

    szeptember 1., szombat:

    M4 Sport
    10.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 1. futam
    11.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, 3. szabadedzés
    14.45: Forma-1, Olasz Nagydíj, időmérő edzés
    Digisport 1
    15.10: Autósport, GT Open, Silverstone, 1. futam
    16.10: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 1. futam

    szeptember 2., vasárnap:

    M4 Sport
    9.15: Autósport, GP3, Olasz Nagydíj, 2. futam
    10.45: Forma-2, Olasz Nagydíj, 2. futam
    15.00: Forma-1, Olasz Nagydíj, futam

    Eurosport 2
    12.00: Autósport, Porsche Szuperkupa, Olasz Nagydíj

    Digisport 2
    13.40: Autósport, EuroFormula Open, Silverstone, 2. futam
    14.40: Autósport, GT Open, Silverstone, 2. futam

  • Bugatti Chiron 1:1 méretarányban LEGO-ból, ami vezethető is!

    Bugatti Chiron 1:1 méretarányban LEGO-ból, ami vezethető is!

    Az már annyira nem újdonság, ha a LEGO megépít egy igazi autót eredeti méretében, ahogy történt ez most a Bugatti Chiron esetében is. Ami viszont példátlan, hogy a kész művet ezúttal mozgásra is bírták! A Technic sorozatnál mindig is az volt a mondás, hogy építsd meg igaziból, nos ez most elég jól sikerült. A kihívás két dologból állt igazán: először is amennyire csak lehetett, próbálták pontosan lehozni a luxus sportautó vonásait, szerkezeti megoldásait. A másik átütő dolog az volt, hogy megépítették a motort is, ami oly módon vált működővé, hogy a kis LEGO villanymotorokat késztették teljesítményre, és ez hajtotta meg az egész szerkezetet.

    Papíron jól hangzott a dolog, de valóságban is ki akarták próbálni az elkészült művet. Ugyanott, ahol tavaly Juan Pablo Montoya sebességi világrekordot állított fel, Andy Wallace a Bugatti hivatalos tesztpilótája is megkapta a műanyag járművet, hogy hajtsa meg.

    Íme, az eredmény:

  • Rosenqvist az IndyCarban? A Ganassival hozták hírbe

    Rosenqvist az IndyCarban? A Ganassival hozták hírbe

    A RaceFans értesülései szerint Formula E-ben versenyző Felix Rosenqvist aláírt az IndyCar egyik élcsapatához, a Chip Ganassi Racinghez 2019-re.

    Rosenqvist már korábban is tesztelt Ganassinál, 2016-ban és 2017-ben is. Az utolsó kiruccanását „hibátlannak” titulálták. Azonban a csapat a tavalyi 4 helyett idén mindössze 2 autót indított az IndyCarban, ezért nem maradt hely a 22 éves versenyzőnek.

    A négyszeres IndyCar bajnok és a mostani éllovas, Scott Dixon nemrég írt alá a csapattal egy több éves szerződést. Ganassi nem tervez kettőnél több autót indítani 2019-ben sem. Ez Ed Jonest érintené hátrányosan, elveszítheti az ülését, pedig ez még csak az első szezonja a csapatnál.

    Rosenqvistet sokáig az egyik legnagyobb ígéretnek tartották, úgy tűnt, a Forma-1-be is bekerülhet. 2015-ben megnyerte a Forma 3-at, kétszer diadalmaskodott a Makaói Nagydíjon is.  A svéd pályafutásában már volt egy rövid időszak, amikor Amerikában versenyzett, ahol nyert 3 futamot is az IndyLightsban a Belardival, beleértve a második futamát a csapattal, St. Petersburgban. Ezután a Formula E felé vette az irányt, a 2016-17-es szezonban 3. lett a bajnokságban. A 2017-18-as szezont nagyon erősen kezdte, a második és a harmadik fordulóban is nyerni tudott, akkor vezette is a tabellát, ám végül csak 6. lett.

  • Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    Montoya véleménye Alonso lehetséges „Triple-Crown”-járól!

    A volt Forma-1-es versenyző és Indy 500 győztes Juan Pablo Montoya úgy véli, hogy egy teljes szezon kellene Észak-Amerikában Fernando Alonsonak ahhoz, hogy megnyerje a klasszikus Indianapolis 500-as futamot, amivel teljesíthetné a „Triple-Crown”-t. A motorsport-total.com kérdésére így válaszolt ezzel kapcsolatban a kolumbiai fenegyerek:

    „Ez az az út, amivel a legnagyobb esélye nyílik rá, mert addig is megismerkedne különféle ovál pályákkal, és így felkészültebben érkezhetne meg oda.”

    Ennek pedig realitása is lehet. Alonso elbúcsúzott a Forma-1-től, és akár a McLarennel is egész évre nevezhet az IndyCarba, nyilván mindez attól függ, hogy a csapat beleáll-e ezen projektbe, amiket már hónapok óta vizsgálnak. Montoya jól ismeri a McLarent is, hiszen versenyzett náluk, így erről is van véleménye:

    „Amennyiben ez összejön, akkor egy vagy két évet kellene mennie ott, és akkor ez egy kerek dolog lenne, és adna sok beszédtémát.”

    Természetesen a 42 éves kolumbiai sem tett le a saját „Triple Crown”-járól, hiszen ő is nyert 2003-ban a Forma-1-ben Monacóban, kétszer is Indianapolisban, neki egyedül csak a 24 órás győzelem hiányzik Le Mansból. Ezzel kapcsolatban Montoya már furcsán lelkes:

    „Őrületes lenne, ugyanakkor már nem érdekel annyira.”

    Idén debütálhatott az LMP2-es kategóriában La Sartheban is, amivel rendkívül elégedett volt, de a kategóriában csak a harmadik helyet sikerült megszerezniük. Jelenleg az amerikai sportkocsi bajnokságban az IMSA-ban indul teljes szezonban, de el tudja képzelni még azt, hogy újra vendégszerepeljen az Indy 500-on. A további versenyzésével kapcsolatos kérdéseket így zárja le végül:

    „Egyszerűen csak nyerni akarok. Amennyiben Le Mansban esélyem lenne az összetett győzelemre, az igazán nagyszerű lenne, ugyanakkor sosem lehet tudni azt, hogy mi egy ilyen kalandnak a vége.”

  • Massa beszólt az IndyCarnak, de válaszoltak neki

    Massa beszólt az IndyCarnak, de válaszoltak neki

    Felipe Massa leminősítette az IndyCar biztonsági előírásait, szerinte ugyanis az amerikai széria nem fordít kellő figyelmet a versenyzők biztonságára.

    Vasárnap a Belga Nagydíjon miután Nico Hülkenberg beleszállt Fernando Alonso autójába, a spanyol versenyző átugratott Charles Leclerc feje felett, így aztán jó szolgálatot tett az autóra szerelt Halo. Egy héttel korábban ugyanakkor az IndyCar poconói versenyén Robert Wickens szenvedett súlyos balesetet, jelenleg is kórházban van.

    „Ha megnézzük az elmúlt évek baleseteit az F1-ben és az IndyCarban. Elmondhatjuk, hogy az F1 mindig próbált fejlődni a Haloval, pályamódosításokkal, virtuális safety carral, stb, a biztonság növelése érdekében, míg az IndyCar nem sokat tesz…” – írta Massa Twitteren. „Hihetetlen azt látni, hogy egy olyan pályán, mint Pocono, ahol az átlagsebesség 360 km/h körül van, alacsonyabbak a falak és a kerítések, és nagyon veszélyes biztonsági szempontból!!! Bocs, hogy ezt mondom, de figyelniük kéne a versenyzők biztonságára…”

    Erre persze felbolydult az IndyCar közösség is.

    „Nem értek egyet ezzel, az IndyCar nagyon sok kutatást végez ezen a területen. 100%-ig biztosak akarnak lenni a dolgokban, mielőtt bevezetik.” – reagált Michael Andretti.

    „Kicsit könnyebb ezeket a dolgokat úgy véghezvinni, hogy több száz milliós büdzsé van rá évente, minden évben új kaszni, stb.” – vélekedik Graham Rahal. „Az IndyCar keményen dolgozik, az új windscreen nem csak bevezetve lesz, de sokkal esztétikusabb is lesz. Az oválon való versenyzéshez 100%-ig akadálytalan kilátásra van szükség, a halo ezt nem tenné lehetővé számunkra. Megjegyezném továbbá, hogy az első nyitott területek (a halo esetén) még mindig lehetővé teszik, hogy törmelék repüljön a pilótafülkébe, az új windscreen azonban nem teszi lehetővé. Azt a jelentős tényt se felejtsük el, hogy az IndyCar és orvosink, mint például Dr. Trammel dolgoztak az F1-ben is és ahogy nézem sokan, ha megsérülnek, még mindig eljönnek az Egyesült Államokba, hogy Dr T nézze meg őket! Az IndyCar piszkosul sokat tesz a nemzetközi motorsportok biztonságáért!”

    A Forma-1-ből távozó és minden bizonnyal az IndyCarba igazoló Fernando Alonso véleménye pedig a következő: „Őszintén szólva bármi megtörténhet a motorsportban. Nem csak az IndyCarban, itt az F1-ben is, és mindenféle motorsportban. Minél magadabb a sebesség, annál nagyobb a kockázat, a legnagyobb tempójú a világon pedig az Indy 500. A teljes bajnokság összességében nem extra kockázat, összehasonlítva az Indy 500-zal, ami valószínűleg a legnagyobb (legveszélyesebb).”

  • Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup: Keszthelyi 4. és 6. lett, Heidorn duplázott

    Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup: Keszthelyi 4. és 6. lett, Heidorn duplázott

    A DTM betétfutamaként Misanoba érkezett az Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup mezőnye is.

    Az első versenyen Bartosz Paziewski indulhatott az élről, Rahel Frey, Kris Heidorn és Keszthelyi Vivien elől. A repülőrajtot követő helyezkedés után némileg átrendeződött a sorrend az élen. Frey állt az élre, őt pedig Heidorn, Paziewski és Kesztheli követték.

    Nem sokáig örülhetett azonban a vezetésnek a 32 éves svájci versenyzőnő, Heidorn hamar átvette tőle a vezetést. Ezt követően Robin Rogalski boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert nem megfelelő rajtpozícióból indult.

    9 perccel a verseny vége többen is megpördültek, az élen azonban nem változott a sorrend, a hátsóbb régióban azonban Max Zschuppe félreállt.

    Végül Heidorn nyert, 5,2 másodperccel Frey előtt. Őket pedig Paziewski és Keszthelyi követték.

    A második verseny rajtsorrendjét meghatározó időmérőn az eső is leesett. A pole-ot azonban így is Heidorn szerezte meg Jedrzej Sczcesinak és Rahel Frey előtt. Keszthelyi Vivien a 9. helyről vághatott neki az amúgy villanyfényes versenynek.

    Sczcesinak az első körben megforgott, így visszacsúszott a 10. helyre, az élen pedig Heidorn, Rogalski és Mike Hesse volt a sorrend. Őket Frey, Paziewski és Keszthelyi követték. Frey azonban kezdett felzárkózni és a második kör után már a harmadik volt, egy körrel később pedig Rogalskit is megelőzte.

    Később Fabio Citignola Vivien elé került, így a magyar lány a hetedik helyen folytathatta a versenyt, Hesse félreállásával azonban újból nyert egy pozíciót.

    A 14 körös versenyt végül ismét Heidorn nyerte Frey előtt. A dobogó harmadik fokára Rogalski állhatott fel. Mögöttük Paziewski, Citignola és Keszthelyi futott be.

    A mezőnyre egy versenyhétvége, azaz két verseny vár még, a Nürburgringen.

  • Power és Rossi is Dixon nyomában 2 versennyel a vége előtt

    Power és Rossi is Dixon nyomában 2 versennyel a vége előtt

    Will Power és Alexander Rossi is faragott a hátrányukból Scott Dixonhoz képest az IndyCar Gateway-i fordulóján.

    Power és Rossi más utakat járt be a kockás zászlóig, miután Ryan Hunter-Reay kiállt és emiatt sárga zászlós szakaszt rendeltek el a verseny késői szakaszában. Ekkor az egész mezőny kiállt tankolni, de az kérdéses volt, kibírja-e bárki anélkül, hogy ezután kimenjen még üzemanyagért.

    Végül ez Rossinak sikerült, aki a 2016-os Indy500-at is hasonló taktikával nyerte meg. Powernek viszont úgy is sikerült nyernie, hogy kiállt még egyszer, Rossit megelőzte a végén.  Dixon hasonló stratégiát próbált meg, mint Power, de ő forgalomba keveredett, miután visszatért a pályára, emiatt nem bírta utolérni Rossit. Azonban így is meglett neki a 3. hely, Simon Pagenaud mindössze 3 tizeddel ért be mögötte a 4. helyen.

    Zach Veach megőrizte jó formáját, 5. lett, ez a negyedik TOP 10-es helyezése zsinórban. Igaz Ed Jones megelőzte, de a Ganassi versenyzőjének még ki kellett mennie a pitbe üzemanyagért, így a 8. helyen zárt.  A tavalyi győztes, Josef Newgarden nem gazdálkodott elég jól az üzemanyaggal, csak 7. lett, Spencer Pigot is előtte szelte át a célvonalat, a 6. helyen futott be. Ráadásul Power megelőzte az összetettben, így már csak 4. Takuma Sato és Graham Rahal ért még be a TOP 10-ben.

    Ryan Hunter-Reay, aki benne volt az előző futamon a horror balesetben, amikor Robert Wickens-szel ütközött, kiesett a versenyből üzemanyagnyomás-problémák miatt. Ez idézte elő a sárga zászlós periódust a verseny vége felé. Sebastien Bourdais már az első körben balesetbe keveredett és kiesett.

    Dixon 26 pontos előnnyel érkezik az utolsó előtti, portlandi fordulóra. Power 41 ponttal van Dixon mögött, de még neki is van esélye 2014 után újra címet nyerni, hiszen egy győzelemért 50 egység jár. Valamint azt se felejtsük, hogy az idényzáró Sonomában duplapontos lesz.

  • Robert Wickens már önállóan lélegzik!

    Robert Wickens már önállóan lélegzik!

    A Schmidt Peterson Motorsports nyilvánosságra hozta, hogy Robert Wickens mostanra már önállóan lélegzik, súlyos pocono-i IndyCar balesete után.

    A kanadai versenyzőnek megsérült a tüdeje, és a kezén, gerincén, lábán is sérüléseket szerzett.

    „Augusztus 19-i, a Pocono Raceway-en szenvedett balesete után először, a Schmidt Peterson Motorsports versenyzője, Robert Wickens orvosi segítség nélkül lélegzik, és beszélni is tud a családjával.” – áll a csapat közleményében.

    A baleset után Wiclens sérült gerincét megműtötték, de várhatóan további műtétekre lesz még szükség.