Kategória: Fastest Slap

  • Kevin Magnussen Sprint Cart tesztelt

    Kevin Magnussen Sprint Cart tesztelt

    Kevin Magnussennek lehetősége adódott kipróbálni egy Sprint Cart Tony Stewart révén, akit háromszor is bajnokká avattak a Nascarban, emellett az amerikai sorozatban menedzseli a Stewart Haas Racing csapatot,(a Haas F1 team testvércsapata) aminek társtulajdonosa is. Az amerikai versenyző a Sprint Carral is versenyzik, ezért jól ismeri az autó adottságait, amit a dán pilótának is megmutatott.

    ,,Nagyon tetszett ez az élmény, ez volt az egyik legszórakoztatóbb autó, amit kipróbálhattam eddigi pályafutásom során. Nagyon jó volt kipróbálni valami teljesen mást. Nagyszerű tanácsokat kaptam Tonytól, jól szórakoztunk. Nagyon tehetséges srác, ennek az autónak a vezetéséhez hasonló kvalitásokra van szükség, akár egy F1-es versenyzőnek, ugyanakkor mi nem szoktunk drifftelni, jobban szeretjük, ha az autó hátulja stabil, és nem csúszik, viszont egy Sprint Carral ezt kell tenni. Sokkal jobban tapad csúszásnál, mint ha csak egyenesen mennénk vele. Földes pályán még sosem vezettem, nagyon örültem annak, hogy ezt kipróbálhattam. Magasabban ülünk, mint egy Formula 1-es autóban, olyan, mintha traktoron ülnénk, emellett 800 lóerős.– nyilatkozta a dán versenyző.

  • Johnson: F1-es kocsi vezetésére csak egyszer nyílik lehetőség az életben

    Johnson: F1-es kocsi vezetésére csak egyszer nyílik lehetőség az életben

    A hétszeres NASCAR Cup bajnok, Jimmie Johnson szerint egy ilyen lehetőség, hogy Alonso McLarenjét vezetheti, egyszer adódik az életben.

    A 43 éves pilóta és Fernando Alonso autót cserélnek Bahreinben, egy nappal az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő F1-es idényzáró után.

    Valószínűleg Johnsonnak lesz nagyobb kihívás ez, de mindig ki akart próbálni egy F1-es autót: „A mi autóink sokkal inkább a szórakoztatás céljából készülnek, természetesen nagy móka őket vezetni. Viszont mindig is ott motoszkált a fejemben, hogy kipróbáljak egy F1-es autót, érezzem a leszorítóerőt. Mindig is ki akartam próbálni.”

    Johnson elmesélte, hogyan vetődött fel az autócsere gondolata. Alonsóval még év elején, az IMSA Daytonai 24 órás versenyén találkoztak.

    „Ott találkoztunk tehát, mobilszámot cseréltünk és még ott felhozta ezt az ötletet. Én egyből helyeseltem, mondtam is, hogy nem kell kétszer kérnie.”

    Johnson nyilván kipróbálja majd a McLaren szimulátorát a wokingi központban, hiszen így jobban fel tud készülni.

    „Az ő [Alonso] ötlete volt, hogy ugorjak be a McLarenhez. Azt akarta, hogy nézzem meg a központot, a várost. Erről sem kellett sokáig győzködni, egyből belementem, igazából mindenbe, amit felajánlottak. Tudtam, hogy egyszer van ilyen az életben.”

    Ez nem csak egy rövid attrakció lesz a TV kameráinak, mint a 2003-as indianapolisi Juan Pablo Montoya-Jeff Gordon és a 2011-es watkins gleni Lewis Hamilton-Tony Stewart csere volt.

    „Egy egész napot szeretnénk ennek szentelni, hogy legyen időnk kitapasztalni egymás autóját, és legyen lehetőség a hibázásra” – tette hozzá Johnson, aki elmondta, hogy csapata, a Hendrick Motorsport olyan sok gumiszettet küld, hogy Alonso szinte „addig mehet, ameddig akar”.

    Amerikai kollégájával ellentétben, Alonso nem tudja kipróbálni a Chevyt, még csak szimulátorban sem.

    „Valószínűleg nekem nagyobb ez a váltás. Felajánlottuk Alonsónak, hogy jöjjön át szimulátorozni [Észak-Karolinába], de nem tudta beszorítani az időbeosztásába.”

    Johnson csodálja Alonso szenvedélyét, hogy az F1-en kívül minél több bajnokságban ki akarja magát próbálni. A spanyol ugye tavaly debütált az Indy500-on és a WEC-ben is versenyez, sőt győzni is tudott Le Mans-ban.

    „Fernando volt már az IndyCarban, az F1-ben, a Sportautó vb-n. Ki tudja, mit tartogat számára az, hogy egy NASCAR autót próbál ki?”

    Kiemelte, hogy Alonso a régi nagyokra emlékezteti, olyanokra, mint AJ Foyt, Mario Andretti vagy Parnelli Jones.

    „Szerintem sokunk hiányolja azokat az időket, amikor a világon bárhova mehettél versenyezni. Andretti mindenhol járt. Úgy érzem, van esély arra, hogy ilyenek újra előforduljanak. Talán azoknál lesz ez gyakori, akik pályájuk végén járnak, és ha jönnek ilyen lehetőségek, azokkal élnek. Természetesen én is ilyesmit tervezek. Nem tudom, még mit, de valamit tervezek. Ha befejezem a NASCAR-t, akkor a versenyzéssel még nem végzek.”

    Johnson arra nem számít, hogy F1-es futamon tűnik fel, hiába ül be majd hamarosan egy F1-es autóba: „Egy 45 éves Forma-1 pilóta? Nem tudom, valaha történt-e ilyen.”

  • Láttad már az AMG-t utánzó kutyát?

    Láttad már az AMG-t utánzó kutyát?

    Ez a kutya úgy szól, mint egy AMG. 😀 A te kutyád (vagy macskád) tud valami F1-es/autós „trükköt”? 😀

  • Alonso és Jimmie Johnson autót cserélnek Bahreinben

    Alonso és Jimmie Johnson autót cserélnek Bahreinben

    A motorsport világának két sikeres bajnoka, az F1-es sztár Fernando Alonso és a NASCAR legenda Jimmie Johnson még ebben a hónapban kipróbálják egymás autóit.

    Pénteken egy videó került nyilvánosságra a két nagyágyú szereplésével. Alonso és Johnson bejelentették, hogy november 26-án, egy nappal az F1-es idényzáró után cserélik ki autóikat, Bahreinben. Egy széleskörű eseményre kell számítani, hiszen Johnson mellett ott lesz csapata is, a 48-as számú Hendrick Motorsportos autó legénysége.

    Már korábban több sejtelmes videót is közzétettek ezzel kapcsolatban, szóval lehetett sejteni, hogy valamire készülnek, de most derült fény a konkrétumokra.

    Alonso 2001-ben kezdte Forma-1-es karrierjét, kétszer nyert Monacói Nagydíjat és Forma-1-es világbajnokságot, de most úgy döntött, 17 év után otthagyja a száguldó cirkuszt és más kihívások felé néz. Idén júniusban megnyerte a Le Mans-i 24 órást és már csak az Indy500 hiányzik neki a tripla koronához. Így érthető, hogy Amerika felé kacsintgat, egy teljes IndyCar szezon gondolatát azonban egyelőre elvetette.

    A Motorsport.com értesülései szerint nem csak egy olyan autócseréről van szó a két legenda közt, melyre a közelmúltban volt példa Lewis Hamilton és Tony Stewart között 2011-ben, a Watkins Glenen.

    November 18-án zárul a NASCAR kupa Homestead-i fordulóval. Johnson ezután Londonba repül, majd eltölt a McLaren főhadiszállásán néhány napot, felkészül a szimulátorban. Néhány napja lesz vakációzni, majd az Abu-Dhabiban megrendezésre kerülő F1-es szezonzáróra utazik. Utána egy nappal, november 26-án pedig kipróbálhatja az MCL-33-ast, spanyol kollégája pedig a Hendrick Motorsport 48-as Chevyjét.

  • Ericsson nyerni akar az IndyCarban

    Ericsson nyerni akar az IndyCarban

    A Forma-1-et IndyCarra cserélő Marcus Ericsson reméli, hogy ezzel a váltással újra lesz esélye győzelmeket szerezni.

    2014-es Caterhames bemutatkozása óta az idei szezonon kívül csupán egy évben volt esélye, hogy egyáltalán pontokat szerezzen a Sauberrel. Emiatt már régóta nem ízlelhette meg a dobogós helyek a futamgyőzelmek ízét.

    A 28 éves pilóta reméli, hogy ez jövőre merőben változni fog, miután csatlakozik a Schmidt Peterson Motorsporthoz, mint James Hinchcliffe csaptattársa az amerikai forma autós sorozatban.

    „Öt évet teljesítettem a Forma-1-ben, de futamgyőzelemre egyszer sem gondolhattam, mert nem volt realitása. Ez nagyon nehéz, főleg mentálisan. Ezért vagyok nagyon izgatott, hogy megkaptam ezt az esélyt, egy lehetőséget, hogy újra dobogóra álljak és futamokat nyerjek. Ez lesz az egyik legizgalmasabb dolgom jövőre.” – mondta Ericsson

    Ericcson azt is elmondta, hogy Alonso tavalyi Indy500-as szereplése bátorította arra, hogy próbálja ki magát a tengerentúlon is.

    „Nagyon királynak tűnt. Akkor kezdtem el egyre többet gondolkozni az IndyCaron. Beszéltem vele [Alonsoval – a szerk.] és azt mondta, hogy nagyon szeretett ott lenni.”

    A svéd pilóta egy másik korábbi F1-es pilóta véleményét is kikérhette, a 2016-os Indy500 győzteséét, Alexander Rossiét.

    „Azt mondta nekem, hogy száz százalékig imádnám, a versenyek nagyszerűek, a pilóták közötti légkör remek, és mindenki élvezi. Azt is mondta, hogy ha lesz egy ilyen lehetőségem, akkor egy percet se gondolkozzak rajta.” – folytatta.

    Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy az IndyCarban nagy reflektorfénybe fog kerülni, mivel a Forma-1-ből érkezik.

    „Nagyon nagy elvárások lesznek velem szemben. Száz F1-es futammal a hátam mögött érkezek. Rengeteg tapasztalatot halmoztam fel, ami szerintem előnyömre válhat majd a váltás során. Arra számítok, hogy egyből ott leszek a harcokban és gyorsan megérkezek. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez a sorozat sok munkát igényel a részemről, mert minden új lesz számomra. Hihetetlenül kiélezett a verseny az IndyCarban, fontos, hogy ne becsüljem alá. Kemény munka az elvárás.”

    Ericcson jövőre marad a Forma-1 légkörében, mivel a Sauber harmadik számú pilótája lesz, ám kijelentette, hogy az IndyCaros program egy hosszú távú terv részei, nem pedig egy átmeneti évé, ahol keresi az F1-es visszatérés lehetőségeit.

    „Én akartam ide jönni, de ahogy már mondtam, nem zárultak be az ajtók előttem. Nem tudom mit hoz a jövő.” – zárta a svéd.

  • A finnek taroltak októberben a Racingline.hu Instagram oldalán

    A finnek taroltak októberben a Racingline.hu Instagram oldalán

    Mint minden hónap végén, most ismegnéztük, hogy mely Instagram posztunk volt a legnépszerűbb, melyiket kedveltétek a legtöbben.

    Októberben a top 3 képen finn alany szerepel. Ebből kettő Räikkönen, egy pedig Valtteri Bottas felesége, Emilia. Alább megnézhetitek ezeket.

    Kövessetek minket Instagramon is, ahol csak saját, kollégáink által készített képeket találtok! ? –> @www.racingline.hu

    3. helyezett

    https://www.instagram.com/p/BpB-H3sDz_6/?taken-by=racingline.hu

    2. helyezett

    https://www.instagram.com/p/Bo0dKuAjcDU/?taken-by=racingline.hu

    1. helyezett

    https://www.instagram.com/p/BpNY_xkjkt0/?taken-by=racingline.hu

  • Massa és Di Grassi is örül a botrányos kijelntéseiről híres, új brazil elnöknek

    Massa és Di Grassi is örül a botrányos kijelntéseiről híres, új brazil elnöknek

    Felipe Massa örül a brazil elnökválasztás eredményének. A brazil választásokat a szélső-jobboldali, egykori katona, Jair Bolsonaro nyerte, győzelmének pedig többnyire örülnek a brazil autóversenyzők.

    Bolsonarót egyébként „Trópusi Trump”-nak is nevezik, köszönhetően annak, hogy homofób, nőgyűlölő és rasszista ember hírében áll, számos botrányos kijelentése volt már.

    Massa azonban biztos benne, hogy Bolsonaro jólétet és igazságosságot hoz majd Brazília számára. Ezzel pedig a Formula E versenyző Lucas Di Grassi is egyetért, szerinte az új vezetőnek köszönhetően fejlődni fog az ország.

    „Ez egy új korszak kezdete lehet hazánk számára, mely során tisztességes, őszinte és virágzó nemzetté válhatunk! Brazília és Isten, mindenek felett. Gratulálok Jair Bolsonaro.” – írta Massa Twitteren.

    „A brazil demokrácia megválasztotta új elnökét, reméljük, hogy Bolsonaro kormánya csökkenti majd a társadalmi osztályok közti egyenlőtlenséget, fejleszti az alapszintű oktatást és meghozza a szükséges reformokat. Összefogunk, hogy egy jobb Brazíliát építsünk.” – vélekedik Di Grassi.

  • Wickens reméli, hogy egy nap majd újra járhat

    Wickens reméli, hogy egy nap majd újra járhat

    A súlyos balesete után sem mondott le arról Robert Wickens, hogy egy nap újra lábra álljon és tudjon menni.

    Mint ismert, a kanadai pilóta saját maga mondta el, hogy a balesete után mellkastól lefelé teljesen lebénult, ám számára az jelentheti a reményt, hogy ugyan a gerinc sérülései súlyosak, de gyógyíthatóak is egyben, vagyis ha az idegeit rendbe hozzák, akkor képes lesz majd a jövőben újra járni.

    „Nem kaptam megerősítést arról, hogy életem hátralevő részét lebénulva kell leélnem. A poconói balesetem óta le vagyok bénulva, gerincvelő sérülésem van.” – írta Twitter oldalán a kanadai.

    A mellkastól lefelé való lebénulás T4-es szintű sérülésnek számít, ami a legsúlyosabb sérülésnek számít. Ám sokan nincsenek tisztában ezen sérülésekkel, így sok spekuláció látott napvilágot, ezért döntött úgy Wickens, hogy a Twitteren önt tiszta vizet a pohárba.

    „A gerincvelő sérülés nem visszafordíthatatlan, vagyis hogyha sikerül az idegeknek újra utat találni a lábamba, akkor képes lehetek majd újra járni.”

    Ahogy a duzzanat majd lemegy a gerincéről, akkor az orvosok képesek lesznek pontosan felmérni a helyzetet, vagyis hogy milyen jól halad az idegek regenerációja. Wickens pedig reméli, hogy minden a lehető legjobban alakul majd és idővel újra önerőből tud majd járni.

  • Sebastian Vettel visszatér a ROC-ra!

    Sebastian Vettel visszatér a ROC-ra!

    Megvannak a 2019. január 19-20-án Mexikóban megrendezésre kerülő Race of Champions első nevezői, David Coulthard és Sebastian Vettel személyében.

    Mindketten számos alkalommal vettek már részt a versenyen. Vettel hétszer nyert Nations’ Cupot, vagyis Nemzetek kupáját, ebből hatszor Michael Schumacherrel párban. 2017-ben Pascal Wehrleinnel alkották a német csapatot, azonban Wehrlein az egyéni verseny során megsérült, így a Nations’ Cupon Vettel egyszemélyes csapatként vett részt és meg is nyerte azt.

    „Örülök, hogy visszatérhetek a Race of Championsre, ami állandó része a versenyzői életemnek, mióta megérkeztem a Forma-1-be.” – mondta Vettel.

    Coulthard kétszer nyerte meg az egyéni versenyt, egyszer pedig második lett egyéniben.

    „Állandó rejtély, miért vagyok még mindig sikeres a Race of Championsön, mikor olyan versenyzők ellen megyek, akik fiatalabbak és tehetségesebbek nálam!” – mondta a skót. „De ilyen a kiütéses rendszer természete. De biztos vagyok benne, hogy a nagy számok törvénye hamarosan utolér, viszont továbbra is nyomni fogom és megmutatom a gyerekeknek, hogy is van ez…”

    „Briliáns hír, hogy Sebastian és David is csatlakozik az idei (2019) Race of Championshöz.” – mondta a ROC elnöke, Fredrik Johnsson. „Seb már bebizonyította, hogy ő minden idők egyik legjobb versenyzője, négy F1-es világbajnoki címe van, és még nem állt le. Idén ugyan lemaradt az ötödik címről, de nem kétséges, hogy ez csak még elszántabbá teszi, hogy a ROC mezőnyünk többi részének megmutassa, hogy mit tud az egyforma autókkal a Race Of Championsön.”

    „Ami DC-t illeti… csak annyit mondhatok, hogy ő semmit nem veszített a varázsából. Folyamatosan jön a Race Of Championsre és megmutatja a motorsport jelenlegi nagyjainak, hogyan kell ezt csinálni, ezt bizonyítja, hogy kétszer koronázták már a ROC Bajnokok bajnokává.”

  • Marcus Ericsson IndyCar versenyző lesz

    Marcus Ericsson IndyCar versenyző lesz

    A Sauber svéd versenyzőjének, Marcus Ericsonnak 2019-ben át kell adnia Forma-1-es ülését Antonio Giovinazzinak. Bár Ericssonnak marad sauberes szerepe, mint a csapat harmadik versenyzője és márkanagykövet, ha versenyezni akar jövőre akkor más szériában kell gondolkodnia.

    Így is tett, és sikerrel is járt, ugyanis az IndyCarban folytathatja majd pályafutását, a Schmidt Peterson Motorsportsnál, James Hinchcliffe csapattársaként

    „Nagy megtiszteltetés, hogy én leszek a Schmidt Peterson Motorsports egyik versenyzője az IndyCarban, a 2019-es szezonban.” – mondta Ericsson. „Úgy érzem, ez egy tökéletes lépés számomra, a karrierem számára, öt F1-ben töltött év után. Alig várom, hogy elkezdhessem a munkát az SPM-mel, melyről csak jó dolgokat hallottam. Voltak nagy sikereik az évek során és várom, hogy azon dolgozhassak, hogy ez folytatódjon.”

    „Az IndyCarban versenyzés nagyszerűnek tűnik és izgatott vagyok, hogy a részese lehetek a jövőben.”

    „Sokat kell majd tanulnom, beleértve a pályákat, az oválon versenyzést, stb. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de ez olyan kihívás, amit nagyon várok.”

    Ericsson a #7-es SPM Dallara-Hondát vezeti majd, mivel a #6-os nevezést továbbra is fenntartják Robert Wickens számára.

    „Nagyon sok tapasztalata van a motorsportok top szintjéről, szóval úgy hisszük, hogy képes lesz közreműködni a fejlesztési programunkban.” – mondta Ericssonról Sam Schmidt csapattulajdonos.”

    „Szerintünk ő és James jól nyomják majd egymást és győzelmekért harcolhatnak majd.”