Kategória: Fastest Slap

  • Alonso biztosan nem fut teljes NASCAR szezont

    Alonso biztosan nem fut teljes NASCAR szezont

    Fernando Alonso nem kacérkodik azzal a gondolattal, hogy teljes NASCAR szezont fusson.

    Még 1 nap sem telt el F1-es búcsúfutama óta, de Alonso máris újra (F1-es és NASCAR) autóba ült Bahreinben a hétfői napon. Az esemény után viszont azt nyilatkozta, hogy kizárja az amerikai szériában való teljes szezonos szerepvállalást.

    „Nem fontolgatom. Rendkívül sokat kéne, hogy áldozzak rá, mert nincsenek meg az effajta képességeim, plusz a naptár is nagyon intenzív. Jó móka volt, de szerintem a jó teljesítményhez több tapasztalat szükséges. Talán valamikor elképzelhető egy beugrás, de az egész bajnokságon biztosan nem veszek részt” – mondta Alonso.

    Viszont más amerikai versenyeken szerencsét próbál Alonso, az már hivatalossá vált, hogy megy az Indy500-ra, és most az a hír járja, hogy a Daytonai 24 órásra is visszatér.

  • Alonso visszatér a Daytona 24 órásra

    Alonso visszatér a Daytona 24 órásra

    Immáron hivatalossá vált Fernando Alonso visszatérése a Daytona 24 órásra az egyik legütőképesebb autó, a Cadillac DPi volánja mögött, a Wayne Talor Racing színeiben.

    A kétszeres F1-es világbajnok Kamui Kobayashival együtt érkezik, a japán ugye jelenleg Alonso márkatársa a WEC-ben, a Toyotánál. Ők ketten az állandó pilóták duójához csatlakoznak, Jordan Taylorhoz és Renger van der Zande-hoz.

    A 10-es számú Dadillac volánja mögött teljesíti majd első hivatalos versenyét Fernando Alonso az F1-es búcsúversenye, az Abu Dhabi Nagydíj óta. Kobayashi ugye szintén volt F1-es pilóta, a 2009-es Brazil Nagydíjon debütált a Toyotával, utána 2010-től 2012-ig a Sauber csapatát erősítette. Egy évre kikerült a száguldó cirkusz mezőnyéből, hogy aztán még 2014-ben fusson egy szezont a Caterhammel. Egyszer a dobogóra is felállhatott, méghozzá a 2012-es Japán Nagydíjon.

    „Rendkívül izgatott vagyok, hogy Fernando Alonso és Kamui Kobayashi csatlakoznak Jordanhez és Rengerhez Daytonában” – mondta a csapattulajdonos, Wayne Taylor. „Mind Fernando, mind Kamui világklasszis autóversenyzők, ezt nem csak az F1-ben, hanem a sportautózásban is bizonyították. Hosszú időbe telt ennek a véghezvitele, szóval mindenkinek szeretném megköszönni, aki közreműködött. Fernando már tavaly versenyzett itt, Kamuinak viszont ez lesz az első Daytona 24 órása, de mivel egy szupersztár, gyorsan alkalmazkodik majd. Vannak terveink, hogyan integráljuk őket a programunkba hatékonyan. Eksztázisban vagyok, alig várom Daytonát.”

    Alonso tavaly egyébként végül 13. lett a United Autosports LMP2-es Ligierjével, bár több mechanikai problémájuk is volt. A spanyol 17 év után távozott az F1-ből, ahol az utolsó pár évében már elkerülték a sikerek, ugyanis dobogóra például legutóbb 2014-ben állt. A WEC-ben is szerepel ugye idén, ott jobban mennek a dolgai, hiszen megnyerte élete első Le Mans-i 24 órását.

    „Nagy örömmel csatlakozok a Wayne Taylor Racinghez” – kezdte Alonso. „A Daytona 24 órás vitathatatlanul az egyik legnagyobb verseny Amerikában és világszerte. Mindig nagyszerű visszatérni az Egyesült Államokba. Hihetetlen, hogy a rajongók milyen hangulatot tudnak teremteni. Remélem, hogy a győzelemért harcolhatok, és hogy jól fogok szórakozni. Szeretnék a rajongók arcára is mosolyt csalni. Tavaly debütáltam az ilyen hosszútávú versenyeken, ezen a pályán. Sokkal többet akartam tavaly, de sajnos egy fékhiba megfosztott minket a dobogó lehetőségétől. Intenzív éven vagyok túl a Forma-1-ben és a WEC-ben, de várom már 2019-et és azt, hogy harcba szálljak egy újabb világhírű verseny megnyeréséért. Nagyon éhesen várom ezt a megmérettetést is, és azt, hogy együtt szálljunk harcba a csapattársakkal.”

    Természetesen Kamui Kobayashi is szólt pár szót: „Először is, meg szeretném köszönni a lehetőséget a Wayne Taylor Racingnek, hogy itt lehetek életem első Daytona 24 órásán. Ez az egyik legnépszerűbb hosszútávú verseny, izgatott vagyok, hogy a 2017-es győztes csapat színeiben szerepelhetek. Ez az első versenyem lesz az USA-ban, nagyon várom már.”

  • Alonso le van nyűgözve Johnson F1-es tempója láttán

    Alonso le van nyűgözve Johnson F1-es tempója láttán

    Fernando Alonso le van nyűgözve a NASCAR legenda, Jimmie Johnson F1-es autóval nyújtott teljesítménye láttán.

    A két nagyágyú az F1-es Abu Dhabi Nagydíj utáni napon, Bahreinben cserélt autót. Johnson egy 2013-as, V8-as Mercedes motorral felszerelt McLaren MP4-28-at vezethetett, míg Alonso egy NASCAR-os Chevrolet-t.

    A napot mindketten saját autójukkal kezdték, futottak néhány installációs kört. Alonso 1.40.204-et ment, mielőtt átült a Chevy-be. Johnsonnak a nap végén egy 1.40.462-es idő jött össze, ez csak bő két tizedes hátrányt jelent a spanyolhoz képest.

    „Lenyűgöző” – így jellemezte Alonso Johnson teljesítményét. „Tényleg minden etapban tudott faragni. Új gumikat feltéve nehéz hozzászokni az extra tapadáshoz. Neki mégis sikerült, ez remek. Komolyan vette az egészet. Kicseréltük az autókat, jól szórakoztunk. Úgy akartuk ezt az egészet, hogy minél közelebb legyünk a valósághoz.”

    Alonso úgy érezte, mintha visszament volna az időben.

    „Tudtam, hogy milyen technológia van ezekben az autókban. H-váltós autóval legutóbb 1999-ben mentem, szóval nagy időugrás volt visszafele. Az autó erős volt a tapadáshoz képest, más volt, mint a többi általam vezetett autóval, de jó móka volt.”

    Johnson eddig sosem vezetett együléses versenyautót versenypályán. Az amerikai eszméletlenül élvezte a sebességet. Az első etapja után még a sisakját is meg kellett igazítani.

    „Az első alkalommal, a sisakom konkrétan le akart esni a fejemről. Nem akartam megállni, de tudtam, hogy meg kéne. A szemem is, szinte ki akart jönni a helyéről. A végére egész jól sikerült eltalálni a fékpontokat és a kanyarcsúcspontokat, sikerült pár jó kört összerakni, jó móka volt.”

    Johnson kiemelte, olyan keményen próbálkozott, amennyire csak tudott, hiába nézett ki ez egy könnyed napnak. Azt is elmondta, hogy szerinte neki ez nagyobb élmény volt, mint Alonsónak.

    „Nem tudtam, milyen közel érhetek. A versenyző bennem egyből azt kérdezte, hogy milyen az ideje és hogy ránézhetnék-e az adatokra. Ő is megnézhette az adatokat, maikor az én autómmal ment. Hogy őszinte legyek, szerintem én jobb élményekkel gazdagodtam, mint ő.”

  • Decemberben jön a OnePlus McLaren 6T!

    Decemberben jön a OnePlus McLaren 6T!

    Régi hagyománya van már designer telefonoknak, volt már Lamborghini, Ferrari és Porsche Design, de most a OnePlus is beszáll. Ma reggel közölték az új készülékük bemutatójának az időpontját, valamint azt, hogy ezúttal a brit gyártó, a McLaren lesz a partnerük. Elkészült egy bemutató weboldal is, december 11-én tudunk meg majd részleteket, de az url-ből legalább lehet következtetni a modell nevére: McLaren 6T.

    A OnePlus nem először csinál egyedi okostelefont, hiszen korábban volt már StarWars és Bosszúállók ihlette telefonjuk is. A „Salute to Speed” szlogenjük a legújabb telefonjuknál pedig arra utalhat, hogy megkaphatjuk vele a a normál OnePlus 6T sebességét, csak kicsit feltuningolt memóriával és tárolóképességgel. Feltehetően ezen különlegességek majd az árában is megjelennek majd.

    A britek autói pedig tradicionálisan narancs színben pompáznak, így nagy eséllyel ilyen lesz majd a McLaren 6T is. Pár hét, és többet is megtudunk majd.

  • Chuck Norris jövőre NASCAR-os filmet forgat!

    Chuck Norris jövőre NASCAR-os filmet forgat!

    Jövőre visszatérek a filmvászonra: februárban egy autóversenyzős film, egy NASCAR-történet forgatásán veszek részt – mondta Chuck Norris hétfőn az MTI kérdésére. Az amerikai akciófilmsztár és egykori karatebajnok a Baptista Szeretetszolgálat meghívására egy jótékonysági rendezvényen vett részt Budapesten.

    „Huszonöt éve nem szerepeltem ilyesféle autós filmekben, de most egy nagyon jó forgatókönyvet kaptam, és persze ebben is elintézem a rossz fiúkat, mint minden filmemben. Csak egyszer nem győztem, akkor Bruce Lee kerekedett felül” – tette hozzá Chuck Norris a sajtótájékoztatón.

    A 78 éves amerikai sztár, aki a világhírt hozó akciómozik (Ütközetben eltűnt, Delta Kommandó, Az elnök zsoldosa) mellett a Walker, a texasi kopó című sikeres tévésorozatból ismerhet a közönség, a Baptista Szeretetszolgálat meghívására szombaton a feleségével részt vett a Cipősdoboz gálarendezvényen a Sportarénában. Az immár tizenötödik alkalommal induló jótékonysági akció során rászoruló gyerekeknek gyűjtenek ajándékokat.

    Miután Chuck Norris nyolc évnyi sikerszéria után felhagyott a Walker, a texasi kopó forgatásával, mindössze egyszer, 2012-ben tűnt fel a mozivásznon, amikor a The Expendables – A feláldozhatók 2. című akciófilmben játszott el egy kisebb szerepet.

    „Harmincéves barátság fűz Sylvester Stallonéhoz, aki ezeket a történeteket kitalálta és rendezi is. Ő kért fel A feláldozhatók 2.-re, és én örömmel vállaltam a szereplést. Azt mondta, a Chuck Norris-viccek és mémek mindenhol jelen vannak a világon, miért ne tegyünk a filmbe is egy ilyet? Így forgattuk le azt a részt, amikor Stallone megkérdezi tőlem, jól hallotta, valóban megmart egy királykobra, mire én azt válaszolom, öt nap kínzó haláltusa után a hüllő elpusztult” – mesélte nevetve az MTI kérdésére a színész.

    Az internetezők körében 2005-től keringenek óriási számban olyan mémek, illetve viccek, amelyek Chuck Norrist emberfeletti képességekkel ruházzák fel, illetve humoros, abszurd megállapításokat kapcsolnak hozzá. Az egyik szerint a sztár elszámolt a végtelenig. Kétszer. Egy magyarországi netes voksoláson sokáig úgy állt, az M0-ás hidat is róla nevezhetik el.

    „Én ezeket a dolgokat nagyon viccesnek tartom. Akkortájt diákok kezdték terjeszteni ezeket a kis történeteket, aztán ezek terjedtek az egyetemeken, főiskolákon, a hadseregbe is átszivárogtak, aztán a világ minden tájára eljutottak. Arra jöttem rá, hogy ezeken keresztül azokhoz a fiatalokhoz is eljutok, akik már nem látták a filmjeimet és ennek segítségével még több emberen tudok esetleg segíteni” – fejtette ki az amerikai sztár.

    Chuck Norris a sajtótájékoztatón az újságírók kérdéseire válaszolva többek között elmondta, hogy a hit és Isten segítsége gyermekkorától jelen van az életében. A sztár elmesélte, hogy amikor 1940-ben megszületett, a világra jötte után hét napon át nagyon beteg volt, de szerinte édesanyja imái megmentették az életét. Arra is kitért, hogy a kemény edzések mellett az istenhit segítette, amikor karatézni kezdett, világbajnok lett, és címét hat éven át megőrizte.

    „Isten nélkül filmsztár se lettem volna, és a hitből merítettem akkor is, amikor létrehoztam alapítványomat, amely szegény sorsú gyerekeket tanít karatézni. Eddig harmincezren kerültek ki iskoláinkból, sokan később egyetemre kerültek, sikeresek lettek” – sorolta Chuck Norris.

    A sztár és felesége, Gena azt mondta, imáik segítették akkor is, amikor tizenhét évvel ezelőtt ikreik megszülettek, mert az orvosok már lemondtak a babákról. Norris megjegyezte: a Walker, a texasi kopóval ezt követően állt le, hogy többet lehessen a családjával.

    „A sorozatot persze nagyon szerettem, Steve McQueen bíztatott arra, hogy magamat alakítsam benne. A producerek egy erőszakosabb, csajozós figurát akartak, de én ellenálltam. Azt is ellenszélben értem el, hogy legyen egy rész a hit erejéről, és óriási nézettséget hozott az epizód” – fűzte hozzá.

    Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat nemzetközi igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: nagyrészt Chuck és Gena Norris részvételének köszönhető, hogy a szombati Cipősdoboz-gálán nyolcezren voltak a Sportarénában. Hári Tibor, a szervezet ügyvezető igazgatója hozzátette: idén tizenötödik alkalommal szervezték meg a cipősdoboz-akciót, amelyet minden évben egy hírességgel promotálnak.

    „Tizennégy év alatt 600 ezer cipősdoboz ajándékot tudtunk eljuttatni rászoruló, nélkülöző gyerekeknek határon innen és túl. Idén 60 ezer csomagot szeretnénk eljuttatni a leginkább rászorultaknak, köztük nagycsaládosoknak. A Cipősdoboz Vár hivatalos megnyitója pénteken 11 órakor lesz a Deák téren” – fejtette ki Hári Tibor.

    A jótékonysági akció részeként Chuck Norris aláírta egyik kalapját, amelyet a következő két hétben a Baptista Szeretetszolgálat közösségi oldalán árvereznek el a legnagyobb gyermekhospice ház javára.

  • Alonso az egyik legjobb autóval térhet vissza a Daytonai 24 órásra

    Alonso az egyik legjobb autóval térhet vissza a Daytonai 24 órásra

    A RaceFans már tényként kezeli, hogy Fernando Alonso megegyezett a General Motors-szal, így a jövő évi Daytonán a Cadillac, az Indy500-on pedig a Chevrolet színeiben vesz majd részt.

    Az értesülések szerint a vasárnap utolsó F1-es nagydíján rajthoz álló spanyol a Daytonai 24 óráson egy Cadillac DPi-VR-t vezet majd. Ilyen autóval nyertek egyébként tavaly. Alonsónak nem ez lenne az első daytonai versenye, ugyanis idén januárban már rajthoz állt a legendás versenyen, a United Autosports Ligierjét vezethette. Azt egyelőre még nem tudni, hogy a 2019-es szezonban csak a szezonnyitó Daytonai 24 óráson lesz ott a spanyol, vagy más IMSA versenyeken is.

    A RaceFans arról is tudósított, hogy a hivatalos bejelentés december elején várható. Az egyezség értelmében Alonso és a McLaren Chevrolet motorokat fog használni az Indy500-on. Erről is hamarosan várható egy hivatalos megerősítés.

    A spanyol Abu Dhabiban elmondta, további versenyeket ad hozzá jövő évi versenynaptárjához, a jelek szerint ezek közül az egyik tehát a Daytonai 24 órás lesz. Ugye ott van még neki az előbb említett Indy500 és a Le Mans-i 24 órás is. Ha nagyon unatkozna, még azt is megengedi neki Zak Brown, hogy tesztelje a 2019-es McLarent.

  • Koffein segítségével gyakorolja a járást Wickens

    Koffein segítségével gyakorolja a járást Wickens

    Robert Wickens augusztusban, az IndyCar poconói versenyén szenvedett súlyos balesetet. A kanadai versenyző gerincvelő sérülést szenvedett.

    Wickens a közösségi médiában osztott meg videókat a napokban arról, hogy már kidobta a gerincmerevítőt, speciális segítséggel gyakorol lábra állni, és elmondta, hogy a koffein jó hatással van a rehabilitációjára.

    „Kávét iszom, mert a koffein megemeli a vérnyomást.” – mondta. „Ha felállok, leesik a vérnyomásom és talán elájulok.”

    Miután megitta koffein adagját, pántokat rögzítenek rá, hogy megemeljék, a gyógytornászok pedig segítenek összehangolni a mozgását, hogy újra járni tudjon. Ez a mozgás segíti a láb izmainak erősödését és segíti az izmoknak „emlékezni” a járásra.

    Előbb kidobta a gerincmerevítőt…

    https://www.instagram.com/p/BqI8PC_H_xc/

    Majd hozott magának a kórházba egy fenyőfát…

    https://www.instagram.com/p/BqLhk8ZnnBT/

    Aztán megmutatta, hogy próbál újra járni.

    https://www.instagram.com/p/BqazIfTnV8t/

  • Santino Ferrucci az IndyCarban fog versenyezni 2019-ben

    Santino Ferrucci az IndyCarban fog versenyezni 2019-ben

    A Forma-2 fekete báránya, Santino Ferrucci a Dale Coyne Racing csapat színeit fogja majd képviselni a 2019-es IndyCar szezonban. Az amerikai pilóta már régóta Haas pilótaakadémiájának tagja. Ferrucci idén az amerikai csapat fejlesztőpilótájaként is tevékenykedett.

    Azonban a Trident egykori pilótája a Forma-2 silverstonei sprintversenyének a végén direkt nekiment a saját csapattársának, Arjun Maininak. A Nemzetközi Automobil Szövetség emiatt az incidensért 4 futamra eltiltotta Ferruccit, valamint egy 60.000 eurós büntetést is kiszabtak a Tridentre, amit végül Ferruccinak kellett kifizetnie. Ezek után a Trident ajtót mutatott a 20 éves amerikai fiatalnak.

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy Pietro Fittipaldi lesz a Haas fejlesztőpilótája 2019-ben. Az a Pietro Fittipaldi, aki a spa-francorchamps-i 6 órás versenyén szenvedett egy óriási balesetet, aminek következtében Ferrucci bemutatkozhatott az IndyCarban.

    A 20 éves amerikai fiatal a detroiti duplafutamon vezethette Fittipaldi autóját. Bemutatkozása után is lehetőséget kapott, ugyanis Portlandben és Sononmában is rajthoz állhatott.

    Ferrucci megerősítette, hogy a Dale Coyne Racinggel fogja teljesíteni az első teljes szezonját az Indyben. Ferrucci csapattársa pedig az a Sebastien Bourdais lesz, aki többszörös Champ Car bajnok és a Toro Rosso pilótája volt 2008-ban és 2009-ben a Forma-1-ben.

    „Nagyon hálás vagyok Dalenak és az egész Dale Coyne Racingnek, hogy hittek bennem,” – nyilatkozta az egykori Trident pilóta. „Nagyon élveztem az IndyCarban eltöltött három versenyhétvégét, amit még az előző szezonban teljesítettem.

    „Sokan újoncként fognak kezelni, azonban a három versenyhétvége alatt, amin részt vettem a tavalyi szezonban, rengeteg tapasztalatot sikerült szereznem. Azonban tisztában vagyok vele, hogy még sokat kell fejlődnöm.”

    Ferrucci még soha nem versenyzett oválpályákon pályafutása során. Az első ovál verseny a szezonban az Indy 500 lesz majd, amit májusban rendeznek majd. A Haas fiatal pilótája azonban már tesztelhetett a Texas Motor Speedwayen, ami egy oválpálya.

    „Nagyon jól éreztem magam a texasi teszten. Sebastien által betekintést nyerhettem az oválpályák világába. Sokat kell még tanulnom, különösen az ovál pályákkal kapcsolatban. Azonban már nagyon várom az Indy 500-at, ami az első oválversenyem lesz majd.”

    „Meg voltunk elégedve Santino teljesítményével, amit az előző szezonban nyújtott,” – véli Dale Coyne, a Dale Coyne Racing tulajdonosa. „Rendkívül éretten viselkedett és látni lehet rajta, hogy nagyon motivált. Kíváncsian várjuk, hogy mire lesz majd képes a 2019-es szezonban.”

  • Szavazás: Az év magyar gyorsasági autóversenyzője

    Szavazás: Az év magyar gyorsasági autóversenyzője

    Közeleg az év vége, véget értek/érnek a versenyszezonok. Ez alkalomból ismét a ti véleményeitekre vagyunk kíváncsiak, azt szeretnénk megtudni, hogy szerintetek mely magyar gyorsasági autóversenyzőink nyújtották idén a legmeggyőzőbb eredményt. Minden olvasó 3 versenyzőt jelölhet meg.

    [poll id=”100″]

  • Újra Schumacher-Vettel páros a Race of Champions-on!

    Újra Schumacher-Vettel páros a Race of Champions-on!

    Arról már beszámoltunk korábban, hogy januárban Mexikóban lesz majd a Race of Champions, melyen ismét rajthoz áll többek között Sebastian Vettel is. Ma azonban az is napvilágot látott, hogy a nemzetek kupáján Vettel Mick Schumacherrel alkotja majd a német csapatot!

    A következő ROC január 19-20-án lesz az Autódromo Hermanos Rodríguez versenypályán, a Foro Solban.

    A legújabb név a nevezési listán pedig Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 19 éves fia, aki idén F3-as bajnok lett. A ROC Nations Cupon egy csapatot alkotnak majd Vettellel

    Vettel Mick édesapjával párban zsinórban hatszor nyert Nemzetek Kupáját.

    A részvétellel együtt Mick a Michael tiszteletére létrehozott Keep Fighting nevű alapítványra szeretné felhívni a figyelmet, és továbbvinné a családra jellemző jótékonysági munkát.

    „Nagyon örülök, hogy meghívtak, hogy vegyek részt a Race of Championson a FIA Formula 3 European Championship bajnokaként.” – mondta Mick. „És még jobban örülök annak, hogy a német csapatot alkothatom majd Sebastian Vettellel. Kemény lesz, mivel Sebastian nagy játékos a Race of Champions-on és persze méltó csapattársa akarok lenni!”

    „Megtiszteltetés, hogy részt vehetek ezen a versenyen, amit édesapám mindig imádott és amin ő elég magasra tette a lécet, együtt Sebastiannal.”

    „Nem tudjuk kifejezni, mennyire örülünk neki, hogy Mick versenyezni fog januári ROC Mexikón.” – mondta a ROC elnöke,Fredrik Johnsson. „Édesapja, Michael éveken át a Race of Champions barátja volt és az ő közreműködése pályán és pályán kívül is óriási volt. Minden jót szeretnénk kívánni neki a gyógyulásához.”