Kategória: Fastest Slap

  • Sainz: „Pitagoraszok vagyunk!” Leclerc: „Te, az nem geometria?”

    Sainz: „Pitagoraszok vagyunk!” Leclerc: „Te, az nem geometria?”

    100*5 – 75*2 – 10 = 340. Matematikai számítások mellékelésével rossz eséllyel lehet eladni Forma-1-es tartalmakat, ám kivételt képezhet, ha maguk a Ferrari versenyzői végzik a kalkulációkat – majd pedig jót nevetnek saját magukon!

    Carlos Sainz és Charles Leclerc ezúttal számítási feladatokat kaptak a csapat által szervezett játékok során. A két pilótának az F1-gyel kapcsolatba hozható háromjegyű számokig kellett eljutniuk a megadott hat szám segítségével úgy, hogy csak az alapműveleteket hajthatták végre közöttük.

    A verseny nem igazán jött össze közöttük, hiszen együttműködve jutottak el előbb a jelenlegi F1-es autók 796 kg-os össztömegéhez, majd a 340 km/órás állítólagos maximális sebességükhöz (bár ezt idén több pályán is jelentősen túllépték), valamint a sport által használt repülőgépflotta 777-es típusjeléhez.

    Miután minden megfejtésük pontos volt, az önelégült Sainz egy meggondolatlan felkiáltással felfedte, hogy valójában mégsem olyan jók a matematikai ismeretei, mint azt az előző percek sugallták.

    Sainz: Pitagorasz!

    Leclerc: Az geometria, nem?

    Sainz: Ó, igen? De az is matek! Pitagoraszok vagyunk!

    Leclerc: Úgy érzem, hogy a versenyzésben azért jobb vagy.

    Sainz: Fejszámolásban gyors vagyok, de amikor elém tesznek egy papírt…

    Leclerc: Igen, egyszerűen nehéz elmagyarázni, hogyan jutottunk el az eredményhez.

  • Még mindig lenyűgözőek az 52 éves Coulthard reflexei

    Még mindig lenyűgözőek az 52 éves Coulthard reflexei

    David Coulthard a Red Bull idei autójának kipróbálása előtti gyakorlatban abszolút felvette a versenyt a mai fiatalokkal.

    Ahogy a héten megmutattuk, Coulthard Silverstone-ban tesztvezetési lehetőséget kapott a Red Bulltól, ráadásul kiváltságosan az F1 idei szezonjában használt RB19-et nyüstölhette, ami a csapat idei pilótáin (beleértve a tesztpilótákat is) kívül másnak még nem adatott meg.

    A bevetés előtt az egyik bemelegítő gyakorlat az volt, amit aktív versenyzőkkel is gyakran csinálnak: a tréner mindkét kezében egy-egy teniszlabdát tart, majd egyszerre elengedi őket, és a pilótáknak az a feladata, hogy mindkettőt elkapják, mielőtt leesnének.

    Az Instagramon közzétett felvételen látható, hogy az 52 éves korábbi F1-es pilóta teljes mértékben képes erre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Oracle Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Zidane-nal gokartoztak az Alpine pilótái

    Zidane-nal gokartoztak az Alpine pilótái

    A legendás futballista, Zinedine Zidane az év elején lett az Alpine márkanagykövete, és a minap vendégül látta a Forma-1-es csapatot Madridban.

    Az Alpine-nal tartottak a csapat fiatal versenyzőpalántái is, és az Instagramon közzétett bejegyzésben látható, hogy Esteban Ocon és Pierre Gasly együtt gokartozott a világbajnok és BL-győztes focistával, aki sokáig a Real Madrid edzője volt, de a csipet-csapat elment egy rövid városnézésre is, Zidane személyesen körbekalauzolta őket a Real Madrid stadionjában, a Santiago Bernabéuban, valamint játszottak egy könnyed kis focimeccset is.

    Mindkét F1-es pilóta nagyon örült a találkozásnak honfitársával, Gasly egyenesen a hősének nevezte őt a sportban. Zidane meglepetésként egy személyre szabott sisakot is kapott a csapattól. Rajta kívül impozáns befektetők is érkeztek a sportvilágból az Alpine-hoz néhány hónapja.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Esteban Ocon 🇫🇷 (@estebanocon) által megosztott bejegyzés

  • Újabb cukiságbomba: Kelly Piquet kislánya egy percre sem akarta elhagyni Verstappent (videó)

    Újabb cukiságbomba: Kelly Piquet kislánya egy percre sem akarta elhagyni Verstappent (videó)

    Sírva kapaszkodott Max Verstappen nyakába Penelope Kvyat, ugyanis a kislány nem akart tágítani a versenyző mellől.

    A téli időszak megkezdésével a holland versenyző egyre többet tűnik fel az online térben, ugyanis e-sport csapatával a versenyzés és a FIFA játékok világai között barangolnak. A legutóbbi adásban Kelly Piquet és az orosz versenyző kislánya ismét feltűnt. Penelope előszeretettel ölelgeti Verstappent az élő adások alkalmával is, és mindig üde színfoltja a közvetítéseknek.

    Távcsővel vizsgálta már a bajnoki trófeát, énekelt az e-sport csapat tagjaival, vagy épp a háromszoros világbajnokot mintázó párnát ölelgette. Legutóbb „P” nem akart elmozdulni a holland mellől, így sírva és ölelgetve kérte a versenyzőt arra, hogy ne kelljen elmennie. Az esti rutinnak megfelelően fürdés következett, ám Penelopénak nem volt kedve a folyamathoz.

    Verstappen próbálta nyugtatni a kislányt, aki sírva kapaszkodott a nyakába. A versenyző türelmesen kihangsúlyozta, miután végzett, még visszajöhet mellé, és további időt eltölthet mellette.

    @maxv1stappen_

    Poor P 😭😭 she doesnt wanna leave Maxie 🥹 🎥 @Team Redline twitch #maxverstappen #f1 #formula1

    ♬ original sound – Maxv1stappen

  • Eladó a korábbi F1-es világbajnok villája

    Eladó a korábbi F1-es világbajnok villája

    The Press-Enterprise szúrta ki, hogy Jenson Button (a borítóképen balról a második, a McLaren színeiben) eladásra hirdette meg az Egyesült Államokban található villáját.

    A Palm Springsben található háromezer négyzetméteres ingatlan ára 2,3 millió dollár, potom egymilliárd forint, és úgy néz ki, hogy Button és felesége, a ma már belsőépítészeti tervezőként ismert korábbi Playboy-lány, Brittny befektetési céllal vette meg és újíttatta fel azt.

    Kicsit több mint két éve 1,775 millió dollárért tettek szert az 1937 körül épült, spanyol stílusú kétemeletes villára, amelyben négy háló- és öt fürdőszoba, medence és pezsgőfürdő, szökőkút, kilátótorony található. A villa korábbi tulajdonosa Josh Evans rendező és forgatókönyvíró volt.

    A hírek szerint Button jövőre a WEC-ben folytatja az autóversenyzői karrierjét.

    Azt hitte, élete legnagyobb hibáját követi el az F1-es világbajnok

  • Nem tudja, milyen ajándékkal lepje meg motorsportkedvelő ismerősét? Segítünk!

    Nem tudja, milyen ajándékkal lepje meg motorsportkedvelő ismerősét? Segítünk!

    Karácsonyi ajándékötletek a potenciális és a megszállott rajongóknak is.

    Már két hét sincs karácsonyig, és bizonyára sokan törik még a fejüket, mit ajándékozzanak szeretteiknek, ismerőseiknek. Adunk néhány tippet, mivel lehetne örömöt csalni a motorsport-rajongók arcára…

    • Belépő a Superenduro-vb budapesti versenyére 

    Február 3-án, szombaton rendezik az aktuális Superenduro-vb ötödik, budapesti állomását Magyarország és Közép-Kelet Európa legnagyobb sportcsarnokában, az MVM Dome-ban. Nem árt sietni a jegyvásárlással, hiszen az idei verseny is teltház előtt zajlott, a látványos szórakozás garantált. A Prestige kategóriában természetesen ismét lehet magyar versenyzőkért, Zsigovits Norbertért és Szőke Márkért szorítani, míg a Junior-vb mezőnyében Liszka Roland a győzelemre is esélyes.

    • Ajándék mozijegy a Ferrari filmre

    Decemberben mutatják be a nagyközönségnek az Enzo Ferrari életéről szóló filmet Adam Driver főszereplésével, a mű középpontjában az 1950-es évek állnak. A film a magyarországi mozikban december 28-tól tekinthető meg.

    • Belépő a bécsi F1-es kiállításra

    Először Madridban volt látható a kiállítás, amely február 2-án nyitja meg a kapuit Bécsben, és egészen június közepéig itt is marad a szomszédban, ahol többek között rá lehet csodálkozni Romain Grosjean összeégett autójának maradványára. Jegyek itt vásárolhatók online.

    • Szakkönyv(ek) az F1 világáról 

    A magyar közvetítések kommentátora, Wéber Gábor újabb könyvvel jelentkezett „A Forma-1 A-tól Z-ig” címmel, a korábbiaktól némileg eltérő formátumban: ez inkább kisenciklopédia, mintegy kétezer szószedettel, melyekkel az autóversenyzésben használt fogalmakat, kifejezéseket magyarázza el szemléletesen, képekkel és metszetrajzokkal, a friss és a régi rajongók számára is tartogat újdonságokat. A könyv megvásárolható a könyvesboltokban, valamint a szerző honlapján, a korábbi könyveivel együtt.

    • Bronzszobrok az F1 legendáiról

    Inkább a vérbeli műkedvelők, megszállott rajongók számára ajánljuk, akiket igazi ritkaságokkal lephetünk meg, ha rendelünk a Paul Oz nevű művész bronzszobraiból, melyek között megtalálható Michael Schumacher vagy épp Niki Lauda akár életnagyságú képmása. Olajfestmények is vásárolhatók a művésztől.

  • Tapsviharral és sikoltozva fogadták Ricciardót egy koncerten (videó)

    Tapsviharral és sikoltozva fogadták Ricciardót egy koncerten (videó)

    Meglepődve fedezték fel a színpadon a rajongók Daniel Ricciardót, aki még énekelni sem volt rest.

    Zach Byran, amerikai countryénekes a melbourne-i Flemington versenypályán lépett fel a Quittin’ Time névre hallgató turnéja következő állomásaként. Ám a koncert alatt Ricciardót is a színpadira vitték, így mikor Dermot Kennedy ír énekessel és Byrannal előadták Revival című dalt, a közönség tapsviharral fogadta a meglepetésvendéget. Az előadás végén az amerikai énekes a 34 éves pilóta védjegyévé vált cipőívással zárta a fellépést.

    @newssportau

    Daniel Ricciardo and Dermot Kennedy got up to sing with Zach Bryan in Melbourne! 🙌 #danielricciardo #dannyric #zachbryan #dermotkennedy #f1 #countrymusic

    ♬ original sound – News Sport – News Sport

    A közösségi médiás platformokon is üdvözölték a rajongók a közös produkciót.

    „Képzeld el, hogy koncerten vagy miközben Zach Bryan, Dermot Kennedy és Daniel Ricciardo van a színpadon” -írta az egyik felhasználó.

    „Ha élőben láttad, ahogy Daniel Ricciardo a Revival című dalt énekli Zach Bryannel és Dermot Kennedyvel, akkor ne szólj hozzám, mert az álmomat élted meg” – tette hozzá egy másik rajongó.

    Ricciardo élvezte a különleges fellépést Ausztráliában. A 34 éves versenyző az év hátralevő részét családja és barátai körében tölti, míg 2024 elején már az AlphaTaurival készül a következő szezonra.

    Ricciardo legyen Verstappen csapattársa? – „Egyelőre nem volt jobb Tsunodánál”

  • Verstappen cserben hagyta Leclerc-t, mert elaludt

    Verstappen cserben hagyta Leclerc-t, mert elaludt

    Ugyan a Forma-1 idei küzdelmei véget értek az idei szezonra, de még ez sem állítja meg Charles Leclerc-t és Max Verstappent abban, hogy egy másik sportágat is közösen csináljanak. Azonban a holland pilóta hibája miatt sosem tudhatjuk meg, miként tud együttműködni egymással a két pilóta.

    A France Padel Masters keretein belül Leclerc és Verstappen egy párost alkothatott volna egymással. A padel a tenisz és a fallabda legjobb elemeit ötvözi egymással, és párokban szokás játszani azt egy mini teniszpályán.

    A Verstappen-Leclerc duó Nick Cassidyvel és Norman Natoval mérkőzött volna meg, azonban miután a Forma-1 regnáló világbajnoka elaludt, és nem jelent meg a kora reggel megtartott mérkőzésen, így a másik, Formula E pilóták alkotta duó automatikusan továbbjutott. Ugyan a Ferrari pilótája nem követte el ezt a hibát, mert jelen volt az esemény helyszínén, de a szóban forgó események miatt ezt kár volt megtennie.

  • Csillagászati összeget dobnak kukába Brad Pitt és Hamilton filmjében

    Csillagászati összeget dobnak kukába Brad Pitt és Hamilton filmjében

    A Brad Pitt főszereplésével készülő F1-es tematikájú filmben többmilliárd forintnyi felvételt kell megsemmisíteni.

    A forgatókönyv szerint egy veterán autóversenyző (Pitt) visszatér a mezőnybe, hogy segítsen egy fiatal pilótát. A film egyik producere Lewis Hamilton, és az idén F1-es nagydíj során is rögzítettek már felvételeket hozzá.

    A munkálatokat hónapokon keresztül akadályozta a hollywoodi sztrájk, emiatt több versenyhelyszínen csak nagyon kevés jelenetet tudtak felvenni. Ráadásul, mint kiderült, ezek közül sok megy a levesbe, méghozzá elképesztő okból: a Business F1 azt írja, hogy rengeteg felvételt kell megsemmisíteni és újra felvenni, mert céltalanul, rendes forgatókönyv nélkül rögzítették őket.

    A szakoldalnak az egyik bennfentes azt mondta, a meglévő felvételek nagy részét nem tudják hasznosítani, valamint szponzorcsere történt, ez is közrejátszik a selejtezésben.

    A versenyzők már láttak pár képkockát a készülő Brad Pitt filmből

    A beszámoló szerint eddig 30 millió dollárt, azaz átszámítva 10 milliárd forint költöttek Pitt filmjének forgatására, ebből 20 millió dollárt tett ki az, hogy F3-as és F4-es autókból elkészítsék az F1-es kocsik élethű másolatát.

    A producerként is tevékenykedő világsztár színésznek is jutott a kritikából. Brad-nek fogalma sincs, hogy készül egy film. Ő csak megjelenik és megkapja a jelenet szövegét. Arról alig tud bármit, hogyan áll össze egy jelenet” – mondta róla egy hollywoodi bennfentes.

    Más megszólalók Hamiltont is kritizálták, mondván, a filmkészítést tekintve semmilyen tanáccsal sem tudja támogatni a rendezőt, Joe Kosinskit, hiába tesz zsebre 5 millió dolláros gázsit.

  • Bottas pucér naptárát elkapkodták, a versenyző hálás a felajánlásokért is

    Bottas pucér naptárát elkapkodták, a versenyző hálás a felajánlásokért is

    Valtteri Bottas nemrég közzétette, mekkora összeg érkezett be a naptár eladásaiból és a különböző adományokból a Movembernek.

    Az Alfa Romeo versenyzője idén sem volt rest, ledobta ruháit és 12 fotóval elkészítette a jövő évi naptárát. A finn pilóta a „BottASS 2024” nevű kezdeményezéssel a prosztatarák-kutatást kívánta elősegíteni a Movember részeként. A 20 eurós alkotásból 5 eurót áldoztak a szervezetnek. A férfiak egy része a 11. hónapban bajuszt növesztenek, majd levágják a következő fordulón azt, hogy így hívják fel a figyelmet a rákszűrés fontosságára.

    Bottas idén nem csak az arcára fordított hangsúlyt, hanem kezdeményezésével további segítséget kívánt nyújtani a kutatási projekt számára.

    A naptár nagy népszerűségnek örvendett, és nagyon rövid időben belül elkapkodták a rajongók. A 33 éves versenyző konkrét összeggel is előállt, ami az eladásokból és a különböző adományokból tevődött össze.

    „Nagyon köszönön a novemberi támogatásokat. Az adományokkal és a naptárakkal együtt jelentős összeg gyűjtöttünk össze a Movember mozgalomnak. Ez azt jelenti, hogy mi tényleg segítettünk és sok ember életét mentettük meg és változtattuk meg. A napokban számoljuk ki a végleges összeget, de körülbelül 150 ezer dollárnyi összegről beszélünk” – írta közösségi médiás platformjain Bottas.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Valtteri Bottas (@valtteribottas) által megosztott bejegyzés