Kategória: Fastest Slap

  • Vettel máris elnevezte az idei Ferrarit

    Vettel máris elnevezte az idei Ferrarit

    Megszokhattuk már, hogy Sebastian Vettel évről-évre elnevezi aktuális Forma-1-es versenyautóját, ezen szokásán pedig 2019-ben sem változtatott.

    A németek négyszeres világbajnok versenyzője a Melbourne-ben rendezett szezonnyitó fesztiválon, Mark Webber kérdésére fedte fel az SF90-es kódjelű autó becenevét.

    Az egyelőre rendkívül versenyképesnek tűnő Ferrari a ’Lina’ nevet kapta Vetteltől. Webber visszakérdezett, hogy Lina karcsú vagy kövér-e, melyre Vettel így válaszolt: „Elég karcsú. Talán ’Lean (karcsú – a szerk.) Lina’-nak fogom nevezni.

    https://www.instagram.com/p/Bu8OeLpA5I1/

  • Carlin: Alonso Indy500-as szereplésével mindenki nyer

    Carlin: Alonso Indy500-as szereplésével mindenki nyer

    Fernando Alonso 2017 után ismét rajthoz áll az Indy500-on, ezúttal viszont a McLaren egy teljesen önálló csapatot biztosít neki, nem úgy, mint két éve, hiszen akkor az Andretti autóival indultak.

    A wokingiaknak ugye nincs teljes szezonos csapatuk az IndyCarban, szóval valamilyen segítséget kapnak, de jóval kisebbet, mint két éve. Most viszont nem az Andrettitől, hanem a Carlintól. További változás még, hogy Chevrolet motorokat használnak a két évvel ezelőtti Hondához képest.

    A Carlin csapat főnöke, Trevor Carlin úgy véli, ezzel a szituációval mindenki nyer.

    „A McLarennek a logisztika és a működés terén segítünk ebben a projektben. Ez érdekes lesz. Az Egyesült Királyságban lévő központunk közel van az övékhez, szóval már most jó a kapcsolatunk. Jó srácok, nagyon mélyen bele tudják ásni magukat a dolgokba. Egy nagy cégről lévén szó, masszív erőforrásaik vannak.”

    „Az autó építésénél nyilván vannak megkötések, lesznek olyan megoldások, amelyeket bár szeretnének, nem valósíthatnak meg. Mi abban próbálunk segíteni, hogy tudják, mit lehet, és mit nem. Biztos vagyok benne, hogy a határon lesznek. Ez nekünk is hasznos tapasztalat lehet, hogy mit tanulnak Fernandoval. Ezzel mindenki nyer. Mi csak egy alapot szeretnénk nekik biztosítani. Remélhetőleg innen sikerül továbbhaladniuk, de azért ott leszünk nekik.”

    Alonso már meg is kezdte a felkészülést szimulátoron az ikonikus versenyre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    #indy500 Simulator day. @mclaren @teamchevy ✊️✊️??

    Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

  • Megvan a Barry Sheene dokumentumfilm rendezője!

    Megvan a Barry Sheene dokumentumfilm rendezője!

    Nem is volt kérdés, hogy egy akkora legenda, mint Barry Sheene is érdemel dokumentumfilmet. A motoros legendáról Magyarországon olyan sokat ugyan nem hallhattunk, de legyen elég talán annyi, hogy James Hunt nagy haverja volt, és MotoGP világbajnok volt 1976/1977-ben. ’77-ben csapattára az a Steve Parrish volt, aki később kamionversenyzőként lett csak igazán sikeres, és sokszoros bajnok, nyert a Hungaroringen is a 80-as években.

    Ő is most bábáskodik azon film felett, amely lassan, de biztosan készül, és most bejelentették azt is, hogy a rendezője az a Justin Chadwick lesz, akinek köszönhető a Nelson Mandeláról szóló film, vagy A másik Boleyn lány. A produkcióról már két éve lehetett hallani, és az első trailerben is már olyanok nyilatkoztak, mint a legnagyobb riválisa, Kenny Roberts, továbbá Wil Hartog, Kevin Schwantz, Mick Doohan, Wayne Gardner, Freddie Spencer, Graeme Crosby és a fia Freddie Sheene.

    Íme két évvel ezelőtti trailer:

    https://youtu.be/ryLdvQlPch4

    A friss bejelentés a rendezőről:

    https://youtu.be/XVzDu699dNU

  • Alonso szimulátorozik, már az Indy500-ra készül

    Alonso szimulátorozik, már az Indy500-ra készül

    Fernando Alonso, a kétszeres Forma-1-es világbajnok és Le Mans-i 24 órás győztes versenyző egyik legfőbb célja továbbra is az autósportok mesterhármasának elhódítása, melyhez már csak az Indy500-on való diadalmaskodás hiányzik neki.

    A legendás versenyt a Forma-1-es Monacói Nagydíj hétvégéjén, május 26-án rendezik.

    https://www.instagram.com/p/ButyWyOnKLG/

  • Fitneszmodellel pózolt a népszerű magyar autóversenyző

    Fitneszmodellel pózolt a népszerű magyar autóversenyző

    Csak a felállás volt kissé szokatlan. A férfias sportágként számontartott autóversenyzést ezúttal ugyanis a TV2 műsorvezetője, Vogel Adrienn, az elsőre nőiesnek gondolt fitneszt pedig Lantos Gábor képviselte. A közös fotós célja az volt, hogy a két sportoló nőnap alkalmából előítélet-mentességre biztasson a sportban.

    Nőként különösen nehéz volt megküzdenem a versenytársak és a szakma elismeréséért is, mert az általános közvélemény sajnos még mindig az, hogy nőnek nincs keresnivalója a versenypályán. Igyekeztem mindig is figyelmen kívül hagyni ezeket a negatív kritikákat, nem mentem bele semmilyen vitába, hanem próbáltam a teljesítményemmel kivívni az elismerést. 2018-ban a Kia Platinum Kupában összetettben a hetedik lettem, és raliban is kipróbáltam magam, ahol sikerült is megnyerni az amatőr rali sprint bajnokságban az 1.6 alatti, kétkerékmeghajtású kategóriát. Mindeközben maximálisan odafigyelek a nőiességemre, és hiszem, hogy nem zárják ki egymást az autóversenyzéssel– mondja Vogel Adrienn.

    Az Európa-bajnoki ezüstérmes fitneszmodellről, Lantos Gáborról kevesen tudják, hogy neki is van köze a sebességhez: 2005-ben a II. osztályú motokrossz Magyar Pro Bajnokságban második lett. Egy baleset miatt azonban el kellett köszönnie a versenyzéstől, helyette a súlyokat választotta. Versenyzőként is kipróbálta magát a fitneszben, mostanában viszont inkább személyi edzőként tevékenykedik. Pályafutása alatt ő is gyakran találkozott előítéletekkel. vogel adrienn lantos gábor racingline, racinglinehu, racingline.hu

    A fitneszről, főleg a versenyszerű fitneszről sokan azt gondolják, bárki meg tudja csinálni. Bohóckodás a súlyokkal, pózolgatás a színpadon. Én viszont azt mondom, csak az mondhat véleményt erről a világról, aki életében legalább egyszer végigcsinált egy versenyfelkészülést, egy minimum 12 hetes versenydiétával együtt. Kőkemény munkáról van szó, az eredményhez pedig rengeteg lemondásra van szükség, ugyanúgy, mint Adriennek az autóversenyzésben. Azt pedig, hogy egy férfi is megmutatja a színpadon, hogy mennyit dolgozott az izmai megformálásán, teljesen természetesnek tartom.”

    Vogel Adrienn, a TV2 SuperCar című műsorának háziasszonya idén újabb kihívásokra készül, az újonnan induló Kia Rally Kupában, valamint a Kia Platinum Kupában is rajthoz áll. Szeretem folyamatosan a maximumon pörgetni magam, és most ennek van itt az ideje. Ha a családalapítás időszerű lesz, akkor az számít majd a legfontosabbnak. Hiszek benne, hogy mindenkinek joga van ahhoz a foglalkozáshoz, sporthoz, amit csak szívesen végez vagy űz, függetlenül attól, hogy nőről vagy férfiról beszélünk.”

    A remek hangulatú fotózással kapcsolatban Gábor menyasszonyának, a WBPF-világbajnok fitneszmodellnek, Csörgő Adriennek sem volt semmilyen kifogása. “Örülök, ha Gábor részt vehet mindenfajta új dologban. Adri gyönyörű, de egy percre sem jutott eszembe féltékenynek lenni rá, hiszen tudom, hogy mindketten profik abban, amit csinálnak, és ezt a fotóst is profin oldották meg. Másrészt bízunk egymásban annyira, hogy egy ilyen lehetőség nem állhat közénk.”

  • Alonso is elkezdte a plank kihívást

    Alonso is elkezdte a plank kihívást

    Bizonyára sokan hallottatok már a plankelésről. A plankelés egy olyan gyakorlat, melynek elvégzéséhez semmilyen eszközre nincs szükség, mégis komoly izommunkát eredményez az egész testben, de leginkább talán a hasban. Lényege, hogy nyújtott lábbal, egyenes háttal(!) alkaron támaszkodva, a talajjal derékszögű háromszöget bezárva kell a pózt minél tovább megtartani.

    Számos kihívás kering a neten, némelyik nagy értelmetlenség és gyakran még veszélyes is. Vannak azonban értelmesebb, sport-kihívások is, ilyen ez a plank kihívás is.

    Ebbe kezdett bele Fernando Alonso barátnője Linda a napokban. A kihívás lényege, hogy az első napon „csak” 20 másodpercig kell tartani a pózt, majd a táblázatban foglaltak szerint kell növelni az időt, egy hónapon keresztül, míg nem végül már 5 percig kell bírni.

    Barátnőjéhez végül Alonso is csatlakozott, ám ő rögtön a 11. nappal, vagyis egy perccel indított.

    Neked mennyi ideig megy?

    https://www.instagram.com/p/Buo4eywnewd/

    plank racingline. racinglinehu, racingline.hu

  • A Prodigy énekesének saját motoros csapata is volt, a TTC

    A Prodigy énekesének saját motoros csapata is volt, a TTC

    A motorsport világa is gyászolja Keith Flintet, a Prodigy frontemberét. Az ismert 49 éves az underground szférából küzdötte fel magát a nemzetközi élvonalba, de Flint ismert volt a motorversenyzés iránti szenvedélye miatt is. 2010-ben tulajdonosa is lett a Team Traction Control nevű csapatnak.

    A Yamaha technikáját használva és Ian Hutchinsonnal a nyeregben kétszer is nyertek az Isle of Man szupersport kategóriájában, 2015-ben és 2016-ban is, de a csapata nyert az ulsteri nagydíjon is. A TTC 2017-ben a szupersport kategóriából fellépett a brit SBK bajnokságba.

    2013-ban így nyilatkozott a szeretett sportágáról:

    „Mindent szeretek itt, tehát a vezetést, a paddock felállítását, a bajtársiasságot az itteni emberekkel. Mindez megvan a bandámban is. És ez leköti az életemet. Nem csak időtöltés. Nem tudok semmit se fél seggel csinálni. Ha csinálok valamit, akkor azt azért, mert elhivatott vagyok, és igazán szeretem.”

  • Úttorlasz alakult ki a boxutcában a Supercars versenyen

    Úttorlasz alakult ki a boxutcában a Supercars versenyen

    A Supercars második versenyén, Adelaide-ben érdekes incidens történt. Nem voltak elég körültekintőek a srácok a boxban, ami ütközést eredményezett. Így pedig úttorlasz alakult ki a boxutcában.

    Chaz Mostertet figyelmetlenül engedték útnak a boxkiállás után, így Rick Kelly már nem tudta őt kikerülni. Kelly beforgatta Mostertet, mellettük pedig Jamie Whincup állt a boxban, így a mögöttük érkezők sem tudtak továbbhaladni.

    Az eset miatt Mostert büntetést kapott, Kellynek pedig újabb boxkiállást kellett megejtenie az autója sérülései miatt.

    Az első versenyt egyébként Scott McLaughlin nyerte, ahogy a másodikat (amelyiken ez a boxutcai eset történt) is.

  • Elhunyt Keith Flint, a Prodigy frontembere, aki rajongott a motorsportért is

    Elhunyt Keith Flint, a Prodigy frontembere, aki rajongott a motorsportért is

    Egy generációnak lesz ma szomorú napja: meghalt 49 éves korában Keith Flint, a Prodigy énekese. Az Essexben élő brit frontembert holtan találták, a körülmények kivizsgálása jelenleg is tart. Keith zenei pályafutása mellett nagy motorsport rajongó is volt, többször is vendégeskedett a MotoGP versenyein, vagy akár a híresen veszélyes Isle of Man TT versenyein.

    Emlékezzünk rá a legismertebb videoklipjeivel:

    A zenekar tájékoztatása szerint Keith önkezével vetett véget az életének.

    https://www.instagram.com/p/BulgJBZAw5L

  • Az Audi pilótái Lanzarote szigetén feszegetik a határaikat

    Az Audi pilótái Lanzarote szigetén feszegetik a határaikat

    A Lanzarote szigetén található Club La Santában, ideális külső körülmények között töltöttek el egy intenzív edzésekkel teli hetet az Audi DTM és Formula E sorozatokban versenyző pilótái, az Audi Motorsport vezetője, Dieter Gass és a csapatok vezetői. A hét végére a résztvevőknek még a házépítés feladatával is meg kellett küzdeniük.

    „Negyedik alkalommal voltunk a Club La Santa vendégei, amely egyszerűen tökéletes feltételeket kínált számunkra.” – nyilatkozta Tom Kristensen. A Le Mans-i rekord győztes dán versenyző és a csapat orvosa, Dr. Vincenzo Tota közösen gondoskodik az Audi gyári pilótáinak mentális és fizikai felkészítéséről és minden évben új sportokkal, valamint izgalmas kihívásokkal várják őket Lanzarote szigetén.

    Utcai kerékpározás, lávamezőket átszelő hegyikerékpáros túrák, fat bike kerékpározás a tengerparton, szörfözés, SUP túrák, boksz, softball tenisz, asztalitenisz, vízilabda, úszás, strandröplabda, súlyzós edzés, mászóedzés és számos egyéb aktív elfoglaltság: a DTM versenyző Loïc Duval, Robin Frijns, Jamie Green, Nico Müller, René Rast és Mike Rockenfeller mellett a Formula E sorozatban versengő pilóták, Lucas di Grassi, Daniel Abt és csapatvezetőik töltöttek hét napot a Kanári-szigeteken, ahol pihentető vakáció ugyan nem, de rengeteg egyéb feladat várta őket. „Ez a hét nap arról szólt, hogy feszegessük a pilóták határait és hosszú távon fejlesszük az állóképességüket. Így extrém körülmények között is tökéletes munkát végezhetnek majd az Audi számára.” – nyilatkozta Kristensen. „Természetesen a program része a szórakozás és a csapatépítés is.”

    Audi drivers racingline, racinglinehu, racingline,hu

    Az utolsó pillanatig titokban tartott csapatverseny, amelyet a hét végén rendeznek meg, szinte már hagyománnyá vált. Az idén egy kerti kisház építése volt a feladat, amelyet szűk három órán belül kellett kivitelezni a csapatoknak és amelynek úgy kellett kinéznie, mint a versenypályákon használt kis házikók. Mind a három csapat szinte tökéletes munkát végzett. Az elkészült három építmény három különböző motorsportos téma köré épült, amelyek mély benyomást gyakoroltak az Audi Motorsport vezetőjével, Dieter Gassal felálló bírálóbizottságra. A három alkotást a Club La Santa illetve a Lanzarote szigetén működő gyermekgondozási központ állítja ki.