Kategória: Fastest Slap

  • Bemutatkozott a magyar Motorsport Olimpiai csapat!

    Bemutatkozott a magyar Motorsport Olimpiai csapat!

    A nyáron keltette életre a FIA a Motorsport Games-t, ami egyfajta autósportos olimpiának felel meg a gyakorlatban, különféle versenyszámokkal. A koncepció nagyon hasonló az eredetihez: egy adott ország rendezi, és egy versenypályán, mondjuk egy atlétikai stadion helyett. 2019-ben Olaszországban kezdődik ez a móka, a helyszín Vallelunga pályája, Róma mellett. Itt a nemzetek sportolói pedig 3 nap alatt GT, túraautó, Formula 4, Drift, Gokart szlalom és Digitális kategóriában mérettethetnek meg.

    Magyarország élen járt a nevezésekben, az egyik legnagyobb kontingenst küldjük Rómába, még ha a legnagyobb (GT) kategóriában nem is indulunk, pedig véleményünk szerint lett volna kit (Walter Csaba). Nem baj, majd jövőre, ugyanis a tervek szerint évente kerülne megrendezésre egy ilyen motorsport olimpia. Vegyük azonban végig a 2019-es magyar indulókat!

    Hazánk zászlóshajója így GT híján tehát a TCR alapú túraautó kategória lesz, ahova Kiss Norbert és a Team Unicorse nevezett. Hogy stílszerűen folytassuk: Savaria leggyorsabb harci szekér versenyzőjének bizony „kijárt” már egy ilyen lehetőség, hiába kamionozik 2011 óta. Utoljára 5 éve indult ugyanezzel a csapattal az azóta már megboldogult ETCC-n két versenyhétvégén, egy a versenytársakéhoz képest sokkal gyengébb versenyautóval, mégis megmutatta, hogy ki a magyarok Istene! Az MNASZ a lehető legjobb döntést hozta meg amikor neki szavazott bizalmat, és ő képviselheti hazánkat. A versenyautója újra nem a legacélosabb lesz, de talán a BoP leosztáskedvezhet, és így újra borsot törhet a mezőny orra alá. Az ilyen egy alkalmas mutatványok nagyon mennek egyébként Norbinak, 2014-ben Dohában a FIA díjátadón is megnyerte az ottani világbajnokokkal és egyéb pedigrés versenyzőkkel teli inkább szórakoztatóbb viadalt is, így szép reményekkel vághatunk neki ezen kategóriának.

    A túraautó kategória fő győztese az lesz, aki a két futam során a legtöbb pontot gyűjti.

    A Formula 4-es kategória érdekessége az, hogy a KC MG-01 típussal versenyeznek majd mindannyian, amely a világ első hibridmotoros F4-es versenyautója lesz. Ezzel a járgánnyal minden versenyző a helyszínen találkozik majd először. Itt magyar színekben a 19 éves Tóth László indul majd, aki két év formaautós tapasztalattal rendelkezik. Idén ADAC F4-ben versenyzett.

    A Drift szakágban a 38 éves Szántó Zoltán indul, a Sancho Drift Team színeiben. Az osztrák, cseh és litván versenyzők képességeit már ismeri, de kategóriájában 13 versenyző indul majd. A versenyeket este, villanyfény mellett rendezik majd. Új fejlesztések is lesznek az autóján, amiknek köszönhetően sokkal megbízhatóbb lesz a 2017-es BMW E92-ese.

    Gokart szlalom kategóriában 120V-os elektromos gokartokkal versenyeznek majd a résztvevők. Ilyen Magyarországon még nincs is, így ez is új lesz a hazai részvevők számára. Amatőr gokatosok indulnak majd, fiú-lány vegyes csapatban. Magyarország színeiben Kiss Dorka és Németh Bálint indul majd, mindketten 14 évesek. Dorka esetében még az osztálytársai sem tudtak róla eddig, hogy milyen versenyen indul majd, eddig csak bérgokartozott. Bálint pedig az MNASZ Országos Amatőr Gokart Utánpótlás Bajnokságban szerzett bajnoki címet két kategóriában.

    A Digital kategóriában Gran Turismo-val küzdenek majd a résztvevők, PlayStation-ön, de valódi versenybíró ítélkezik majd. Itt hazánkat a 28 éves Báder Benjámin képviseli majd, aki 1100 órányit játszott eddig 2 év alatt.

    A magyar csapat kapitánya Oláh Gyárfás MNASZ elnök lesz.

    A versenyeken medálokat osztanak majd, mint az olimpián, ezen kívül a nemzetek közt lesz pontverseny.

    Az esemény – mely október 31 – november 3 közt kerül majd megrendezésre – megnyitóját a Colosseumban és környékén rendezik majd, a versenyeket pedig online közvetítés által lehet majd követni.

    A magyar versenyzőknek egyforma overáljuk lesz, a formaruhát pedig Dorko készíti.

    Motorsport Games
    Fotó: Magyar Gábor
  • Jacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

    Jacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

    Először jár Zolderben Jacques Villeneuve, sőt a hétvégén versenyez is a belga pályán, a NASCAR Whelen Euro Series keretein belül. Soha nem jár még azon a versenyhelyszínen, ahol apja az életét vesztette 1982-ben.

    Jacques csak 11 éves volt, amikor apja Gilles halálos balesetet szenvedett Zolderben a Forma-1 időmérő edzésén. Érzelmesen beszélt erről a Motor Sport magazinnak.

    „Jó ideje már annak, hogy apám meghalt, de ezelőtt még soha nem jártam itt, így ez igazán különleges alkalom lesz nekem azt hiszem. Nehezen találom a szavakat, izgatott is vagyok az itteni verseny miatt, ez egy erős momentum lesz az életemben.”

    Jacques idén a NASCAR Euro Seriesben versenyez, a Go FAS Racing Chevy Camarojával, pénteken kilencedik volt a szabadedzésen, ma és holnap már a versenyek várnak rá.

  • „Hasonmás” poszt volt a kedvencetek szeptemberben!

    „Hasonmás” poszt volt a kedvencetek szeptemberben!

    Most is megmutatjuk nektek, hogy az előző hónapban melyik Instagram posztunkat kedveltétek legjobban!

    Szeptemberben Mattia Binotto „hasonmása” volt a kedvenc, a második helyezett pedig az aranyköpéses montázs lett. 😀

    Aki még nem tette volna meg, kövessen minket Instagramon is, ahol további képes tartalmakat találtok, ráadásul olyanokat, amiket máshol nem láthattok, mivel mindegyiket kollégáink készítették az egyes versenyeken, eseményeken. Insta sztoriban pedig gyakran jelentkezünk interaktív dolgokkal is. ? –> @www.racingline.hu 

    https://www.instagram.com/p/B2eyhBwhIYD/

    https://www.instagram.com/p/B16oHzNBilF/

  • Michael Knight visszatért, de mivel?!

    Michael Knight visszatért, de mivel?!

    David Hasselhoff, alias Michael Knight újra üldözőbe vette a bűnt, ezúttal láthatóan Németországban. Az országban szintén népszerű színész/énekes a mobile.de reklámfilmjében tűnik fel, és jól megszokott pajtiját is segítségül kell hívnia. Hősünk ahogy azt a 80-as években megszokhattuk, cowboycsizmában, bőrdzsekiben várta fekete, intelligens és digitális hűséges társát, „aki” azonban kissé megváltozott az idők folyamán, ahogy Hoff is.

    A történet nem bonyolult, a megszokott kliséken alakul, és legalább olyan vicces, mint a napokban feltűnt Grosjean által megidézett Knight Rider!

    https://youtu.be/iByp3UoloAM

  • Gokartversenyen állt rajthoz Bessenyey Zoltán és Tassi Attila

    Gokartversenyen állt rajthoz Bessenyey Zoltán és Tassi Attila

    Sikeresen zajlott a már hagyománnyá vált HELL Kart Média Gokart Bajnokság, melyet immár 4. alkalommal rendezett meg a HELL a sajtó képviselői számára. A rendezvényre ezúttal a 2019-es WTCR mezőny legfiatalabb pilótája, Tassi Attila és a kétszeres rally Európa-bajnok, Bessenyey Zoltán is ellátogattak.

    Idén is megrendezésre került az Avalon Parkban lévő HELL Kart&Event Centerben a IV. HELL Kart Média Gokart Bajnokság, melynek Magyarország legmodernebb elektromos-gokart pályája adott otthont. A rendezvényre szép számmal ellátogattak a sajtó képviselői, hogy összemérjék tudásukat, és versenyszellemüket kiélve megkíséreljék megszerezni a pályacsúcsot Tassi Attilától. A heves csaták és az izgalmas futamok után végül Fehér Patrik, a Vezess.hu munkatársa állhatott a dobogó legfelső fokára.

    A jó hangulatú rendezvényen a HELL Racing Team tagjai is rajthoz álltak; Tassi Attila a HELL Kart elektromos gokartjával, Bessenyey Zoltán pedig saját versenygokartjával indult, ebben a futamban azonban nem lett eredményhirdetés, sokkal inkább csak a sajtó munkatársainak tartott bemutatót a két pilóta. Később, a nap folyamán Tassi ki is próbálhatta Bessenyey különleges handikartját, amivel ugyan pályacsúcsot nem döntött, de – nem meglepő módon – hamar ráérzett a speciális járgányra és sikerült pár gyors kört mennie az általa már jól ismert 562 méter hosszú pályán.

    Az újságírók, operatőrök és fotósok mellett az autósportban jól ismert nevek is felbukkantak a résztvevők között. Tiszteletét tette Vingler Attila, négyszeres Gokart Magyar-bajnok, Bereznay Dániel, az Alfa Romeo F1 eSport csapatának versenyzője és a Karting365 is képviseltette magát.

  • Értelmi fogyatékosokat támogatnak Michelisz Norberték

    Értelmi fogyatékosokat támogatnak Michelisz Norberték

    Több mint kétmillió forinttal segíti az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületét Michelisz Norbert és a M1RA, valamint a Hyundai Magyarország és a pécsi Kart Aréna közös kezdeményezése.

    Augusztus 24-én rendezte meg Michelisz Norbert és saját alapítású versenycsapata, a M1RA az éves pécsi közönségtalálkozóját. Programjában jótékonysági gokartverseny is szerepelt. A nevezési díjakból befolyó összeget a M1RA, a Hyundai Magyarország és a gokartversenynek otthont adó Kart Aréna felajánlása egészítette ki, így végül 2 millió 305 ezer forintot juttattak el az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületéhez.

    „Nekem megadatott a gondtalan gyermekkor, és ma is azzal foglalkozhatok, amit igazán
    szeretek csinálni. Szerencsés helyzetben vagyok, amiért csak hálás lehetek, de már gyerekként is azt vettem észre magamon, hogy érzékenyen érint, ha mások hátrányosabb helyzetben vannak, és nem tudok segíteni rajtuk. Ezért is örülök, hogy most már másodszor tudunk valódi segítséget nyújtani egy általunk nagyra becsült szervezetnek” – hangsúlyozta Michelisz Norbert.

    2018-ban a hagyományteremtő jelleggel megrendezett első közönségtalálkozó után egy csaknem 1,7 millió forint értékű klinikai műszer és szenzor megvásárlásával segítették a pécsi Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány munkáját. Idén miért az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületére esett a választásuk?

    „Évekkel ezelőtt találkoztam először Bali Bogival és csapatával egy autista fiú révén, akit
    a feleségemen, Johannán keresztül ismertem meg. Ezután mindketten jártunk az
    egyesületnél, a saját szemünkkel láttuk, hogy milyen fontos munkát végeznek. Tudjuk,
    hogy jó kezekbe kerül az összeg. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki a
    közönségtalálkozón hozzájárult az adományhoz, kiváltképp hálás vagyok a Hyundai
    Magyarország és a Kart Aréna nagylelkű támogatásáért!” – emelte ki Michelisz Norbert.

    Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének elnöke, Bali Boglárka azt is elárulta, hogy pontosan mire használják majd fel a támogatást.

    „Nyaralást szervezünk belőle az egyesülethez tartozó sérülteknek. A korábbi években ezt pályázatok útján igyekeztünk megoldani, de idén sajnos nem volt lehetőségünk erre. Ezért is nagy segítség a támogatás, mert így jövőre mintegy ötven értelmi fogyatékos felnőttnek szerezhetünk élményt, ami a világ összes kincsét jelenti majd nekik. Emellett fő célunk, hogy munkát teremtsünk az értelmi fogyatékosoknak, és ebből az összegből arra is jut majd, hogy a foglalkoztató csoportjainkat fejleszteni tudjuk” – fogalmazott Bali Boglárka.

  • Ticktum: Nem égetek fel magam mögött mindent

    Ticktum: Nem égetek fel magam mögött mindent

    Viharos éven van túl a Red Bull korábbi üdvöskéje Dan Ticktum. A brit fiú idei éve reménykedve indult, aztán a nem kiemelkedő eredményeiről és kisebb balhéjairól szólt. Végül pedig az energia italos márka dobta őt, ám úgy érzi lehet még vissza út a számára.

    Ticktum idén a Super Formulában is indult, ám az ott mutatott gyenge teljesítménye miatt vált meg tőle a Red Bull. A bajnokság első három versenyén csupán egy pontot gyűjteni. Újabban pedig olyan pletyka is felmerült, hogy fizikailag támadt rá a versenymérnökére.

    A brit versenyző most nyilatkozott a gyengélkedéséről is.

    „A teljesítményem miatt váltak meg tőlem. A csapat szenvedett a bajnokságban, így a csapattársam is. Egyértelmű, hogy valami sérülést szedhetett össze az autóm a második, Autopolis-i fordulóban, mivel Sugoban sehol se voltam. Talán a kasztni sérülhetett meg, de a csapat azt mondta, hogy mindent leellenőriztek akkor.” – magyarázta.

    „A rázókő lehetett a ludas, mert máskor is történt már ilyen velem, és tudtam milyen érzés egy ilyen sérülés. A kasztni törik, mint az üveg. Aztán jött Sugo, ahol másodpercekkel voltam elmaradva a csapattársamtól. Miután kirúgtak, Patricio O’Ward-nak kellett volna jobb teljesítményt nyújtania, de ő is pont ugyan úgy szerepelt, mint én.” – tette hozzá.

    Korábban nagy jövőt jósoltak neki, de a Red Bulltól való távozása után erősen kérdésessé vált az, hogy lesz-e valaha F1-es pilóta. Most azonban úgy érzi, hogy a szakítás ellenére is továbbra is kiváló kapcsolatot ápol Helmut Markoval és a csapattal.

    „Nincs tiszteletlenség a részemről Helmut irányába, remekül kijövök vele, nem égetem fel magam mögött a hidakat. Ki tudja mit hoz a jövő. Most megpróbálok egy jó helyet találni az F2-ben, ahol remélhetőleg remek eredményeket tudok majd elérni és lehet az ajtók hamarosan újra megnyílnak előttem. Meglátjuk.” – mondta bizakodóan.

  • Josef Newgarden az IndyCar idei bajnoka!

    Josef Newgarden az IndyCar idei bajnoka!

    Pályafutása második bajnoki címét szerezte meg az IndyCarban a Penske pilótája Josef Newgarden. Az amerikai versenyző a laguna seca-i szezonzárón egy biztonsági versenyzéssel a nyolcadik helyen ért célba, így szerezve meg a bajnoki elsőséget.

    Az utolsó futamot az újonc Colton Herta dominánsan nyerte meg, Newgarden pedig egész évben kiegyensúlyozottan teljesített, így 25 pont előnnyel Pagenaud előtt végezve zsebelte be a második koronáját.

    A leintés után érthetően nagyon boldog volt a 28 éves versenyző.

    „Nem tudom miért, de ez sokkal különlegesebb érzés. Nagyon megérintett. Nem tudom miért, de nagyon érzelmes pillanat. Az első bajnoki címemnél nem éreztem ennyire, nem tudom miért van ez. Második alkalommal talán jobban tudod, hogy mennyire nehéz ez az egész. Ez a siker éve volt, sokkal rosszabb érzés lett volna, ha nem sikerül.”

    „Sosem sírtam, ami kissé dühíti a menyasszonyomat is, hiszen még előtte sem sírtam. De ez most egy kellemes sírás volt, úgy éreztem, hogy egy nagy súly nehezedik rám. Ez az egész rengeteget jelent nekem.” – nyilatkozta meghatottan.

  • A McLaren megkereste Hülkenberget az IndyCar-projektjük kapcsán

    A McLaren megkereste Hülkenberget az IndyCar-projektjük kapcsán

    Will Buxton, az F1-es paddockban dolgozó riporter arról tudósított, hogy a McLaren megkereste Nico Hülkenberget az IndyCar-projektjükkel kapcsolatban.

    A németnek új csapat után kell néznie, miután nem hosszabbít vele a Renault a jövő évre, mert a franciák inkább az egy évet kihagyó Esteban Ocont választották. A legnagyobb esélye az F1-ben maradásra sokáig a Haas csapata volt, de az amerikaiak nemrég bejelentették, hogy változatlan pilótafelállással folytatják 2020-ban.

    Hülkenbergnek így maradt az Alfa Romeo és a Williams, mint opció. Esetleg a Red Bull, amiben még reménykedhet.

    Viszont a szingapúri paddockban állítólag érkezett a némethez egy váratlan megkeresés, méghozzá a McLarentől. A wokingiak vezérigazgatója, Zak Brown azonban nem az F1-es, hanem az IndyCar csapatuknál ajánlott neki ülést, hiszen jövőre már teljes szezonos gárdát indítanak a tengerentúlon. A német ezt az ajánlatot végül elutasította, mondván nem akar oválpályákon versenyezni.

  • Ellentétes utat járt be gyerekként Norris és Rossi

    Ellentétes utat járt be gyerekként Norris és Rossi

    Érdekes dolgot mesélt el pályafutása elejéről a McLaren újonca Lando Norris, aki eleinte nem is autóversenyző akart lenni.

    A nagy tehetségnek tartott brit versenyző nagy példaképe Valentino Rossi, ami nem véletlen, hiszen a pályafutását még motorokon kezdte. Noha a kettejük pályafutása teljesen ellentétesen indult.

    „Két keréken versenyeztem a négy kerék előtt. Versenymotoron, 50-60 köbcentis motokrossz motorokon ültem. Imádtam ezt csinálni. Amint kipróbáltam a gokartot egyből jobban megkedveltem. Amikor beszéltem Rossival, elmondta, hogy ő pont ennek az ellentéte volt. Hét évesen gokarttal kezdte, szerette is, de kipróbált egy motort és sokkal nagyobb szenvedélyt érzett irányába, és jobban is szerette azt.” – mesélte Norris.