Kategória: Fastest Slap

  • Patricio O’Ward is szakított a Red Bullal

    Patricio O’Ward is szakított a Red Bullal

    A tengerentúlon hatalmas tehetségnek tartják a 20 éves mexikói Patricio O’Wardot, nem véletlen, hogy lecsapott rá a Red Bull, noha ez a házasság nem volt hosszú életű.

    O’Ward tavaly megnyerte az IndyCar előszobájának számító IndyLights sorozatot, az idei évet pedig már a nagy sorozatban kezdte. Aztán tavasszal Daniel Ticktum helyére szerezte meg a Red Bull, és a japán Super Formulában indította, emellett a Red Bull Ringen a Formula 2-ben is kipróbálhatta magát.

    Red Bullos pályafutása eddig tartott, miután Helmut Marko elengedte a kezét, hiszen kapott egy remek ajánlatot az IndyCarból, méghozzá a McLarentől.

    „November elején kerülök ki a Red Bull programjából, ugyanis Dr. Helmut Marko felhívott és közölte, hogy van egy lehetőségem az IndyCarra és azt tanácsolta, hogy fogadjam el, mivel szerinte ez az én jövőm. Nagyra becsülöm, hogy ezt mondta nekem.” – mondta a mexikói.

    Azonban a McLaren részéről sem Zak Brown sem pedig a csapat szóvivője nem akart még nyilatkozni az IndyCaros pilótákat illetően.

    Mikor O’Ward csatlakozott a Red Bullhoz, akkor egy esetleges jövőbeni Forma-1-es ülés is kinézett neki, hiszen arra számítottak, hogy megszerzi majd a szuperlicensz pontokat. Időközben azonban az IndyLights bajnoki címét járó pontokat csökkentették, mivel nagyon kevés induló volt a sorozatban. Így a 20 éves versenyző számára távoli lett a szuperlicensz, emiatt pedig nem látták értelmét a folytatásnak.

    „Az FIA a busz alá dobott minket ezzel. Őszintén megvallva, el kell mennem egy olyan sorozatba, ahol pénzt tudok keresni, az F2 nem ilyen. Ha az F1-be nem fogok tudni eljutni, akkor az IndyCarba vágyom. Dr. Marko felhívott, és mondta, hogy nagyon helyzetben vagyok, mivel kevés szuperlicensz pontom van, és nem tud olyan forgatókönyvet, amivel eleget tudnék összegyűjteni. Márpedig szuperlicensz nélkül semmit se tudok csinálni, márpedig ezért írtam alá velük, de végül minden rosszul alakult.” – adott hangot csalódottságának O’Ward.

  • Coulthard 120 nővel volt a Red Bull Ringen!

    Coulthard 120 nővel volt a Red Bull Ringen!

    Hatodszor vették birtokukba motorsport iránt lelkes hölgyek Ausztria F1- és MotoGP pályáját, de velük volt David Coulthard is. 120 benzintől begőzölt nőnemű nyomta a gázt a Red Bull Ringen, miközben tippeket kaptak a korábbi brit F1-es sztár skóttól. Négy profi pilótanő is segítette a munkát, és mutatta az ideális íveket: Christina Tomczyk, Mikaela Ahlin-Kottulinsky, Laura Kraihamer és Corinna Kamper.

    A sztárvendég tehát David Coulthard volt. Egy egész álló nap nyomhatta ő is neki az osztrák pályán, és ezzel 120 hölgy álmát is megvalósította. Rajta kívül más férfi lóerőbűvölő nem volt ott, így teljesen megkaphatták, persze csak vezetéstechnikai tanácsokra szorítkozva.

    A négy hivatásos pilótanő pedig a versengő nőket terelgette és látták el szintén tanácsokkal a Red Bull Ringgel kapcsolatban. Instruktorként vettek részt ebben a mókában, a javarészt osztrák és német hölgyekből verbuválódott galeriben.

    david coulthard, red bull ring, racingline.hu
    Coulthard angyalai. Fotó: Lucas Pripfl/Red Bull Content Pool

    Hat állomáson kellett teljesítenie a résztvevőknek, és az autóversenyzés több arcát is megismerhették mindeközben. Buggykkal kezdődött az ismerkedés, majd KTM X-Bow-okkal vitték körbe őket a pályán. Driftelhettek is, majd Porschékat is vezethettek, némi képzés után, szigorúan betartva a libasort. Levezetésként némi haj és makeup igazítás után még fotózáson is részt vehettek a kiválasztottak. A vacsoránál pedig mindenki átbeszélhette a napi eseményeket, egy „briefing” keretén belül.

  • Íme a Ford v Ferrari új, szinkronos előzetese!

    Íme a Ford v Ferrari új, szinkronos előzetese!

    November 14-én kerül a magyar mozikba a Ford v Ferrari című film, amely hazánkban Az aszfalt királyai néven fut majd. Ma megjelent az új szinkronos előzetes, és a film rendezője az a James Mangold, akinek köszönhetjük a Logan – Farkas, illetve A nyughatatlant is. Főszerepben pedig Matt Damon és Christian Bale lesznek, akik a Ford egykori hőseit idézik meg, az 1966-os igaz történet alapján készült filmben.

  • Drift: Brno – harc a végső pontokért

    Drift: Brno – harc a végső pontokért

    Még sohasem volt ilyen szoros állás talán a bajnokságban egy versennyel az idény zárása előtt. A dobogó első helye már elkelt a Magyar Profi Drift Bajnokság PRO kategóriájában, de a második, harmadik, negyedik és ötödik hely sorsa még nagyon kérdéses.

    Roman Kolesar három versenyből eddig kétszer győzött, egyszer pedig a második helyet szerezte meg, így toronymagasan vezeti a bajnokságot. Az első helyet már nem lehet tőle elvenni, de azt még senki sem tudhatja biztosan, hogy ki áll majd mellette az év végi dobogón.

    A Mercedessel rajthoz álló Magyar Tamás és a gyönyörű BMW E92 volánja mögött ülő Piskolty Kevin között mindössze két pont különbség van, így ők még a többieknél is jobban várják az utolsó versenyt, melyet a sokak által imádott Brno-i pályán rendeznek majd meg 2019. október 26-27-én.

    Magyar Tomi rengeteget küzd a technikával, mindig szerelnek, ritka a nyugodt versenyhétvége az életükben. Tomi azonban hihetetlen, ahogyan a Mercivel driftel, precíz, bátor és sohasem törődik azzal, hogy a Mercijénél jóval erősebb autókkal kell megküzdenie. Most is elegánsan csak ennyit üzent Kevinnek, aki két ponttal elmaradva mögötte jelenleg a harmadik helyen áll: „Hajrá, versenyezzünk egy jót, lehetőleg ne a technika döntse el…”

    Piskolty Kevin BMW E92-vel áll rajthoz, sok gond nincs ezzel az űrtechnikával. Kevin fantasztikusan tehetséges pilóta, ifjú kora ellenére sok-sok borsot tört már magyar és külföldi ellenfelei orra alá. Most abban bízik, hogy a második hely még kényelmesen megszerezhető az utolsó, záró futamon Brnoban. Lazán ennyit üzent Tominak: „Nahát Tomi! Elég szoros pontverseny alakult ki köztünk. Brnoban találkozunk!”

    Még szorosabb a verseny a jelenleg negyedik helyen álló Cselőtei Csaba és az ötödik helyen álló Bócsik Oszkár között, hiszen őket mindössze egy pont választja el egymástól.

    Mindketten az utolsó versenyen vesztettek sok pontot és így elmaradtak az „élmezőnytől”, de nem búsulnak, hiszen nincsenek lehetetlenek. Csaba ezt üzente az őt követő Oszinak: „Brnoba egy teljesen új technika fog a motorháztető alatt elhelyezkedni. Sajnos tesztelésre már nincs lehetőségünk, így csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz technikai hiba! Nagyon várjuk a versenyt és természetesen szeretnénk megvédeni a negyedik helyet! Bócsik Oszi barátomnak műszaki hiba-mentes, jó versenyzést kívánok!”

    Oszi is korrekt módon egy jó versenyt vár és bízik abban, hogy lefaraghatja minimális hátrányát:
    „Ebben az erős mezőnyben nem adják könnyen a dobogó egyik fokát sem. Brno az egyik kedvenc pályám, nagyon várja az egész csapat, hogy újra ott lehessünk. Remélem Csabival tudunk egy jót csatázni azért az egy pontért (persze ha a hajtáslánc is úgy akarja)!”

  • Minttu Räikkönen: Nincs szükségem asszisztensre

    Minttu Räikkönen: Nincs szükségem asszisztensre

    Bár nem igen szorul rá a Räikkönen család anyagilag, hogy a családfő mellett felesége is pénzt keressen, Minttu mégsem ül a babárjain.

    Ugyan nem a klasszikus értelemben vett, 8 órában ül egy irodában, de talál magának hasznos elfoglaltságot. Egyrészt, már több, mint egy éve gyermekruhákat tervez a finn Gugguu nevű márkával karöltve. Ezen kívül már a Nescafé finn márkanagyköveteként is tevékenykedik. Sajtóeseményeken vesz részt, reklámfotozásokon, forgatásokon vesz részt, stb.

    A Kauppalehtinek elmondta, legfontosabbnak azt tartja, hogy olyan együttműködéseket vállaljon el, melyekkel azonosulni tud, melyek természetesen hatnak.

    „Mindenekelőtt az adott együttműködésnek azon a tényen kell alapulnia, hogy ismerem a márkát és közel áll a szívemhez. A termék iránti érdeklődésemnek valódinak kell lennie.” – mondta Minttu Räikkönen.

    Hozzátette azt is, hogy nincs szüksége asszisztensre ahhoz, hogy ügyeit, programjait számon tartsa és megfelelően kezelje.

    „Nem érzem úgy, hogy segítségre lenne szükségem a megjelenések kapcsán.” – idézi a Kauppalehti.

    Mint egyfajta influenszer, Minttu is megannyi követővel bír Instagramon, mely az egyik legközvetlenebb felülete tud lenni a különféle reklámoknak. Ő azonban ügyel arra, hogy ne a promótált termékekkel árassza el közösségi felületét, és az ilyen posztok ne üssenek el jelentősen a többi, személyes bejegyzésétől.

    „Természetesnek akarom megtartani az Instagramomat. Nem kapok instrukciókat, hogy mikor és mennyit publikáljak, vagy milyen szavakat használjak.”

    Korábban már arról is beszámoltunk, hogy a közeljövőben a Räikkönen házaspár együtt szerepel majd egy Alfa Romeo reklámban.

  • Reggeli kávé mellé: így kávézik Minttu Räikkönen

    Reggeli kávé mellé: így kávézik Minttu Räikkönen

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Kimi Räikkönen felesége, Minttu a Nescefé finn márkanagykövete lett.

    Ezen apropóból egy Nesfacé Gold reklámfilm is készült az F1-es feleséggel. Íme!

    https://www.facebook.com/nescafe.fi/videos/460951677863100/UzpfSTEwMDAwMDkwMTk2MjIzNDoyNDcwNjk5NTAzMTk2NTM0/

  • LEGO törésteszt: Bugatti vs. Porsche!

    LEGO törésteszt: Bugatti vs. Porsche!

    Elképesztően ráérnek az ADAC, kollégái: egy LEGO Porschét ütköztettek egy szintén az ismert dán műanyagelemekből legyártott Bugattinak.

    Természetesen miután konstatáltuk, hogy ez milyen felháborító tett, amiért még a derék németek pénzt is kapnak, vonjuk le a következtetést: értelme is van a dolognak. Egyrészt nagyon jól összehasonlítható, hogy az előzetes számítógépes szimuláció mennyire is köszön vissza a valóságban. Másrészt kifejezetten érdekes volt látni azt, hogy egy igazi ütközéshez képest a LEGO változat mennyiben is más.

    Azért örülünk neki, hogy nem LEGO autókat vezetünk a mindennapokban, pedig már lenne rá mód.

  • Montoya és Cameron az IMSA bajnok 2019-ben!

    Montoya és Cameron az IMSA bajnok 2019-ben!

    Juan Pablo Montoya a szombati Motul Petit Le Mans versenyt nagyon keménynek minősítette. pedig versenyzőtársaival IMSA bajnok lett ő is. Dane Cameron és Simon Pagenaud, az Acura Team Penskenek szereztek bajnoki címet a DPi bajnokságában, a kolumbiaival kiegészülve.

    Montoya fejezhette be a #6-os rajtszámú Acura ARX-05-tel a versenyt, és negyedik helyen ért célba, két kör hátrányban a győztes #31-es Whelen Engineering Racing Cadillac-je előtt. Különösen fontos eredmény volt ez úgy, hogy már a tízórás Michelin Raceway Road Atlanta versenyen sem találták a sebességet a Dallara által épített Cadillac versenyautókkal. Montoya utoljára 1999-ben nyert bajnokságot, akkor a CART-ét, most így nyilatkozott:

    „Azt hiszem, igazán meglepődtünk. Mindig kaptunk a BoP-ből, ez pedig egy lóerőket igénylő pálya. Nehéz napunk is volt, és az egész hétvégén stresszesek voltunk. Az mondjuk jó volt, hogy nagy előnnyel érkeztünk ide, így elég volt egy nyolcadik hely. Elég lett volna azonban csak egy hiba. Minden nap végül jól dolgoztunk, és ezt a pályára is át tudtuk ültetni. Nem mentünk neki senkinek sem, türelmesek voltunk. Jók voltak a kiállásaink a pitbe, és nem volt semmi dráma.”

    Cameron Montoyával közösen három győzelmet szerzett idén, de elismerte, hogy a vége sokkal stresszesebb lett, mint bármi más:

    „Tudtuk, hogy jó formában vagyunk, de sosem lehet tudni azt, hogy jön-e esetleg valami balszerencse, és így elrabolja tőled a győzelmet. Féltünk azért ettől a versenynapon. A srácok azonban egész évben jók voltak. Az autó remek volt, szupergyors, és a kiállásaink is jól sikerültek. Mindenkire büszke vagyok az Acura Team Penske-nél.”

    Cameronnak ez már a második IMSA prototípus bajnoki címe, mert 2016-ban már az Action Express Racingnél szintén Pagenaud is ott volt a sikerénél:

    „Simon már legutóbb is ott volt, amikor prototípus bajnokságot nyertem, így nagyon menő, hogy újra itt van velem. Juan volt az első, aki vezethette ezt az autót valaha is, és igazán klassz dolog bajnokságot nyerni azzal, aminek a fejlesztésébe és fejlődésében ennyi beleszólásod volt. Ez visszaigazolása is a tavalyi tanulóévünknek, de az, hogy háromszor nyertünk és a bajnoki címet is elnyertük, az fantasztikus!”

  • Ericsson Chip Ganassi csapatához igazol 2020-ra

    Ericsson Chip Ganassi csapatához igazol 2020-ra

    A Chip Ganassi Racing jövőre egy harmadik autót is indít, így Marcus Ericsson honfitársát, Felix Rosenqvistet és Scott Dixon-t tudhatja majd csapattársának.

    Ericsson, aki öt szezont töltött a Forma-1-ben idén az Arrows Schmidt Peterson Motorsports színeiben versenyzett. Legjobb eredménye a Detroitban szerzett második hely volt, de az oválokon is bizonyított.

    A Honda kötelékében marad második idényére, de már a 8-as számú autót vezetheti majd egy új csapatban. A csapattulajdonos, Chip Ganassi így nyilatkozott:

    „Szerintem Marcus rengeteg különleges tapasztalatot hoz magával, hiszen számos bajnokságban versenyzett már. Ha ilyen versenyzőt tudhatsz a csapatban, az más nézőpontot is jelent, ami pedig a többi versenyződ hasznára is lesz. Már várjuk, mire lesz képes Scott és Felix mellett.”

    Ericsson így kommentált: „Először is, nagyon boldog és büszke vagyok, hogy ilyen lehetőséget kaptam a Chip Ganassi Racingtől. Ez egy nyertes csapat, a történetük magáért beszél. Hálás vagyok, hogy hisznek bennem, és mindent megteszek, hogy 2020 egy sikeres év legyen számukra.

    „Azért is vagyok izgatott, mert két nagyon jó pilótával dolgozhatok majd. Már várom, hogy az első évben szerzett tapasztalataimat kamatoztathassam jövőre.”

    Ez a változás egy visszabővítés ugyanis a csapat 2017 végén váltott négy autóról kettőre. Az emberek egy részét ezután átcsoportosították a GT programjukba, akik vélhetően visszatérnek az Indycarba, ha a hétvégi Petit Le Mans versenyt teljesítették.

  • Rengeteg pénzt áldoz a demencia elleni kutatásra Sir Jackie Stewart

    Rengeteg pénzt áldoz a demencia elleni kutatásra Sir Jackie Stewart

    A Forma-1 legendás alakja Sir Jackie Stewart másfél millió fontot fektet be azért, hogy új szintre emelhessék a demencia elleni kutatást.

    A háromszoros világbajnok Race Against Dementia (Verseny a Demencia ellen) néven hozott létre egy alapítványt, miután a feleségét, az 57 éves Helena-t frontotemporális demenciával diagnosztizálták.

    Ezen projekt arra törekszik, hogy ösztöndíj formájában támogatást nyújtson fiatal kutatóknak, ezzel felgyorsítva a demencia elleni kezelés kutatásának felgyorsítását.

    A projektben három fiatal tudós kapott helyet: Dr. Cara Croft és Dr. Christy Hung, a londoni egyetemről és Dr. Claire Durrant az edinburgh-i egyetemről.

    A kezdeményezés egyik legfőbb támogatója James Dyson és az ő alapítványa

    „Amikor a feleségemnél demenciát diagnosztizáltak, tudtam, hogy az életünk nem lesz ugyanaz a továbbiakban. Szerencsés vagyok, hogy abban a helyzetben lehetek, hogy a lehető legjobb kezelést tudom nyújtani Helene-nek és egy olyan család része lehetek, amely fontos támogatást tudott nekünk nyújtani ezekben a nehéz időkben. Tudom, hogy a demencia más és más személyeknél nagyon eltérő. Sürgősen új módszereket kell találnunk a demencia kezelésére, vagy megelőzésére, ehhez pedig a kutatás a kulcs.” – nyilatkozta Stewart.