Kategória: Fastest Slap

  • Tuka Rocha belehalt a repülőbalesetben elszenvedett sérüléseibe

    Tuka Rocha belehalt a repülőbalesetben elszenvedett sérüléseibe

    Christiano „Tuka” Rocha, aki egy brazil autóversenyző volt, belehalt sérüléseibe, amit még a repülőbalestében szenvedett el a csütörtöki nap folyamán Brazíliában. Tuka mindössze 36 éves volt.

    Rocha azon gép fedélzetén tartózkodott, ami Barra Grande térsége felett csapódott a földbe. A balesetben egy ember meghalt és a brazil versenyző mellett még kilenc embert szállítottak kórházba súlyosabb sérülésekkel. Tuka Rocha olyan súlyos égési sérüléseket és tüdőmérgezést szenvedett, amibe a vasárnapi nap folyamán bele is halt sérüléseibe.
    A karrierjének kezdetét követően Európába utazott, hogy ott versenyezhessen rangosabb szériákban. 2002-ben a World Series by Nissanban szerepelt Ricardo Zonta csapattársaként. Ezt követően az A1GP-ben és az olasz Formula 3000-ben is megmérettette magát.

    Mielőtt visszatért volna hazájába, a Superleague Formulában lehúzott még pár évet a Flamengo csapatának színeiben. A legjobb eredménye a Donington Parkban elért második helye volt.

  • A F1 tulajdonosa az IndyCar megvételére pályázott?

    A F1 tulajdonosa az IndyCar megvételére pályázott?

    Mi is beszámoltunk róla múlthéten, ahogy Roger Penske sokkolta a motorsport világát azzal, hogy megvette az IndyCart.

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint azonban a Forma-1 jelenlegi tulajdonosa, a Liberty Media is a potenciális vevők között volt. Igaz aztán végül elveszett az érdeklődés, mert nem akartak licitháborúba keveredni Penskével.

    A hírt egyébként az Associated Press is megerősítette: „Egy Libertyhez közel álló személy szerint a cég nem adta meg a kezdő árat, vagyis 250 milliót.”

  • Élő tv közvetítések: Makaóban WTCR, Brazíliában F1!

    Élő tv közvetítések: Makaóban WTCR, Brazíliában F1!

    Egyik presztízs versenyéhez érkezett az idei WTCR mezőnye, Michelisz Norbiék Makaóban küzdenek majd, de a Formula 3 Világkupát is a hétvégén rendezik ugyanitt. Utóbbit sajnos magyarul nem tudjuk már követni, nem vette meg senki sem a jogokat erre. Mindeközben a világ túlsó felén igazából már tét nélküli futam vár a királykategória pilótáira is, Brazíliában.

    Nem adja az összes edzést a magyarul a televízió élőben, ezért összeszedtük mindazt, amit nézhetünk majd.

    Péntek:
    6:30 – Túraautó Világkupa Második időmérő edzés (Eurosport 1, élő)
    14:55 – F1 Első szabadedzés (M4, élő)

    Szombat:
    7:55 – Túraautó Világkupa Első futam (M4, élő)
    15:55 – F1 Harmadik szabadedzés (M4, élő)
    18:45 – F1 Időmérő (M4, élő)

    Vasárnap:
    1:45 – Túraautó Világkupa Második futam (M4, élő)
    4:25 – Túraautó Világkupa Harmadik futam (M4, élő)
    17:30 – F1 futam (M4, élő)

  • Briatore elvált modell feleségétől, máris a nála 49 évvel fiatalabb, új barátnőjével lazít

    Briatore elvált modell feleségétől, máris a nála 49 évvel fiatalabb, új barátnőjével lazít

    Flavio Briatorét irigyelhetik a férfiak, hiszen mindig is casinos nők társaságában lehetett őt látni.

    Az egykori Forma-1-es csapatfőnök járt Heidi Klum szupermodellel – van is egy közös gyermekük, Leni, aki már 15 éves -, a szintén szupermodell Naomi Campbellel. Majd 2008-ban feleségül vettel az olasz divatmodell Elisabetta Gregoracit, akitől van egy már 9 éves fia.

    Gregoracival nem régiben váltak el, de Briatore 69 évesen sem ül a babárjain, máris lencsevégre kapták Kenyában, új barátnőjével, a 20 éves Benedetta Bosival. Bosi nem celeb (egyelőre), még tanuló, jogot hallgat Milánóban.

    Korábban Briatore azt állította magáról, hogy reménytelenül romantikus alkat.

    „Nem számolom (hány kapcsolata volt már), nem lenne helyes.” – mondta 2005-ben a Vogue-nak. „Úgy gondolom, hogy minden alkalommal, mikor szórakozni megyek valakivel, az azért van, mert keresek valamit.”

    „Mindig a jó szándék vezérel. Ha nem járok sikerrel, az talán a sors keze.”

    https://www.instagram.com/p/B4N5oZ9qE33/

    https://www.instagram.com/p/B4PyWp6n7I_/

    https://www.instagram.com/p/B4aAuO-IdNb/

    https://www.instagram.com/p/B4vHb2QpHhA/

     

  • Palkovics László: 2022-től MotoGP-futamot rendezhet Magyarország

    Palkovics László: 2022-től MotoGP-futamot rendezhet Magyarország

    (MTI) – Magyarország 2022-től gyorsaságimotoros-világbajnoki (MotoGP) futamot rendezhet – jelentette be a Nyíregyházán és környékén zajló rali Európa-bajnoki futam szombati napján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

    Palkovics László azt mondta, hosszabb ideje folytattak tárgyalásokat a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló céggel, amellyel szándéknyilatkozatot is aláírtak, a következő lépés pedig az, hogy a kormánynak február 28-ig végleges döntést kell hoznia többek között a helyszínről és a rendezéshez kapcsolódó intézkedésekről.

    „November folyamán, december elején a kormány elé kerül a magyar autó- és motorsport fejlesztésére kidolgozott stratégia, amely számos célt és intézkedést tartalmaz, és amelyre többek között a sportági eredményességen, valamint a turizmusra gyakorolt hatáson túl azért is van szükség, mert Magyarországon az autóipar erőteljesen meghatározza a gazdaság sikerességét” – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette, hogy az idei év második negyedévében 5,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, amely kiemelkedő adat Európában.

    „A stratégiát tartalmazó dokumentum szerint a legfontosabb beavatkozási területek a Hungaroring és a hazai sportinfrastruktúra fejlesztése, az újabb nemzetközi sportrendezvények hazai megrendezése lehetőségének feltérképezése, közlekedésbiztonsági akcióterv kidolgozása, valamint a versenymérnök-képzés fejlesztése” – foglalta össze a stratégia elemeit Palkovics László.

    Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a MotoGP-futam megrendezésének érdekében új versenypálya épülhet Kelet-Magyarországon, és kiemelte, a gyorsaságimotoros-vb egy futamának megrendezése önmagában óriási ismertséget képes adni Magyarországnak, ugyanakkor a közlekedésbiztonsági kérdésekben is hasznos lehet.

    „Olyan ez, mint egy piramis, amelynek az alján az utcai motorozás, vagy akár a robogók, elektromos kétkerekű közlekedési eszközök találhatók, a tetején pedig a MotoGP” – fogalmazott Kósa Lajos. Hozzátette, határozott szándék, hogy az új pálya olyan kelet-magyarországi helyszínen legyen, ahol a nyári időszakban a rendezvénynapok száma teljes.

    „A kétkerekű járműveket érintő közlekedésbiztonsági intézkedésekkel foglalkoznunk kell, mert Magyarországon jelenleg 200 ezer aktív, a járművét szezonban heti rendszerességgel használó motoros van, további 100 ezer ritkábban motorozik, viszont a regisztrált motorkerékpárok száma az országban több mint egymillió” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a nagyvárosi közlekedésben a „kétkerekű alternatíva” a különböző vizsgálatok eredményeit elnézve „ígéretesnek tűnik”. Talmácsi Gábor, a sportág egyetlen eddigi magyar világbajnoka sajtótájékoztatón elmondta, üdvözli a kormányzat célkitűzéseit, fontosnak tartja, hogy legyen az országnak autó és motorsport stratégiája. A jövő tehetségeinek felfedezése és kinevelése ugyanis a kormány támogatása nélkül nem biztosítható-tette hozzá a világbajnok.”A MotoGP család örökös tagjaként óriási lehetőséget jelent a hazai rendezésű futam” – húzta alá Talmácsi.

  • Tragédia történt az IMSA egyik kisebb sorozatában

    Tragédia történt az IMSA egyik kisebb sorozatában

    Egy 59 éves versenyző hunyt el a hétvégi sebringi Michelin IMSA SportsCar Encore nevű versenyen, miután a futam közben egészségügyi gondjai léptek fel.

    Dr. Timothy George az ANSA Motorsport LLC Ligierjét vezette a hétvégén Sebringben, Neil Alberico és Jon Brownson oldalán.

    George a verseny felénél váratlanul a bokszba hajtott, amit senki sem értett, hiszen nem voltak technikai gondokra utaló jelek. A pályán lévő orvosi stáb gyorsan megvizsgálta őt, és azonnal a sebringi korházba szállították, ahol nem sokkal később elhunyt.

    „Az IMSA családja mély szomorúsággal és megrendüléssel tudatja, hogy Dr. Timothy George a mai napon elhunyt. Régóta volt már az IMSA versenyzője és rengeteg ember jó barátja volt a paddockban. Ezekben a nehéz időkben a gondolataink, imánk és a legmélyebb együttérzésünk a feleségével Rosalindával és a családja többi tagjával van.” – olvasható a sorozat által kiadott közleményében.

    A halál pontos okát viszont nem hozták nyilvánosságra.

  • 13 éves kiscsaj indul 2020-ban egy F4-es bajnokságban!

    13 éves kiscsaj indul 2020-ban egy F4-es bajnokságban!

    A 13 éves Juju Noda jövőre a dán Formula 4-es bajnokságban indul, és célja, hogy megdöntse Max Verstappen rekordját, aki 16 évesen 2014 májusában megnyerte az első Formula 3-as versenyét, akkor a világon a legfiatalabbként.

    A Noda név ismerősen csenghet a Forma-1 rajongóknak is, hiszen Juju édesapja az a Hideki Noda, aki 1994-ben három versenyen indult a Larrousse csapattal. A kislánynak van már némi tapasztalata Formula 3-as autóval is, de a szabályzás szerint 15 év a minimum korhatár, hogy ilyen autóval indulhasson. Ez azt jelenti, hogy legelőbb 2021-ben indulhat F3-ban, így jövőre a dán Formula 4 remek terep lesz arra, hogy felkészítse őt majd erre a szintre.

    A japán 13 éves kiscsaj már versenyzett hasonló technikával is mint egy F3-as autó, részt vett hazájában a 17 éven aluliak bajnokságában. Természetesen édesapja csapatánál versenyzett, a Noda Racingnél.

    Egy tavalyi videó Jujuról, akkor még csak 11 éves volt.

  • Alonso tényleg tárgyal az Andrettivel az Indy500-ról

    Alonso tényleg tárgyal az Andrettivel az Indy500-ról

    Michael Andretti elismerte, hogy tényleg egyeztet Fernando Alonsóval a jövő évi Indy500-ról. Erről már korábban beszámoltunk, mint sajtóértesülés, ám most maga az Andretti Autosport csapatfőnöke nyilatkozott a Racernek.

    Igaz az még hozzátartozik a dologhoz, hogy a spanyol a McLarenhez is mehet, mert a wokingiak indíthatnak számára egy harmadik autót a már biztosan induló, Oliver Askew-Patricio O’Ward duó által vezetett versenygépek mellett.

    De Andrettire visszatérve, az amerikai így nyilatkozott: „Beszéltünk erről, és imádnám, ha újra nálunk vezetne, de sok dolog történhet.”

    „El kell döntenie, mit akar csinálni, és még mindig kiköthet a McLarennél is. De van más dolog is” – utalt a Hondára, mely csapata motorszállítója. „Ez egy lehetőség, de nem egy jó lehetőség. Nagyon szeretném, ha visszatérne hozzánk, és velünk szerezné meg első Indy500 győzelmét. Sokszor beszéltünk már erről, mint ahogy arról is, hogy máshol is vezethetne nekünk. De egyelőre csak egyeztetünk.”

  • Alonso az Andrettivel egyeztet az Indy 500-ról

    Alonso az Andrettivel egyeztet az Indy 500-ról

    Fernando Alonso Michael Andretti IndyCar csapatával egyeztet, egy esetleges indulásról. 2017-ben Alonso már a győzelemért hajtott egy az Andretti csapat által felkészített mclarenes nevezéssel, de a Honda motor megadta magát. Később a McLaren az Andretti Autosport nélkül megpróbálta ugyanezt, de Alonso még csak kvalifikálni sem tudta magát a versenyre. Ezért is érdekes most az, amit állít a spanyol AS magazin, mégpedig hogy Alonso inkább az Andrettivel tárgyal, minthogy a McLarennel. Pedig a McLaren jövőre két autóval is indul az Indy 500-on. Sőt Zak Brown, a márka vezérigazgatója állítja, hogy egy harmadik autót is fenntartanak Alonsonak. Jesus Balserio újságíró olyanokat ért el, akik ismerik azt, hogy miről is egyeztetnek, és szerinte Alonso inkább az Andrettinél versenyezne jövőre. Egyelőre ennyit tudni:

    „Az üzlet még nem köttetett meg. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az Andrettinél Honda motorokat használnak.”

    A spanyol versenyző és a japán márka kapcsolata pedig ismert, nem volt éppen problémáktól mentes.

  • Leclerc betör a gokart piacra: Saját márkás konstrukcióval állt elő!

    Leclerc betör a gokart piacra: Saját márkás konstrukcióval állt elő!

    Charles Leclerc ma jelentette be, saját tervezésű gokartot dob a piacra.

    A 22 éves versenyző életében nagy szerepet töltött be a gokart és a versenyzés, hiszen társaihoz hasonlóan ő is ebben a kategóriában kezdte bontogatni szárnyait.

    A monacói még nem árulta el, mikor és hol lehet kapni a ‘masinát’, csak a tervezetet tette közzé Instagram oldalán

    ,,Boldogan jelentem be, most már van egy saját gokart márkám. 18 évvel ezelőtt kezdtem a versenyzést, a Forma-1-ről álmodoztam, de a legjobb időszakot a gokartos időkben éltem állt és itt is tanultam a legtöbbet. Jó érzés egy másik úton visszatérni ebbe a világba. Alig várom már ezt az új kihívást.” -írta Leclerc.

    https://www.instagram.com/p/B4hRZhMoGal/?igshid=1gkvpvkqz1oee