Kategória: Fastest Slap

  • Allison: már 2018-ban elkezdtünk dolgozni az idei autón

    Allison: már 2018-ban elkezdtünk dolgozni az idei autón

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, hogy a csapat már 2018-ban gondolkozott azon a 2020-as autó tervein, amit nemsokára bemutatnak majd ebben a hónapban.

    Míg a Ferrari tűnt jobb csapatnak 2019 elején, addig a Mercedesnél egyszerűen nem hibáztak annyit, mint az olaszok és az évet öt győzelemmel és második hellyel kezdték, ami azelőtt sosem történt még meg náluk. A német csapat végül 15 elsőséggel zárt és már Japánban sikerült meghódítaniuk a konstruktőri címet. Allison nemrégiben bevallotta, hogy már egy évvel hamarabb elkezdtek a 2020-as szezonra fókuszálni.

    „Az első gondolatunk az autóval kapcsolatban 2018 végén fogant meg: még a 2019-es autót nem teszteltük. Csak akkor kezdtük el kipróbálni a gyárban, amikor arra gondoltunk, hogy mit fogunk tenni 2020-ban” – osztotta meg a Twitteren a Mercedes technikai igazgatója. A rövid videóban elmondta, hogy a karácsony előtti hónapokban kezdődik meg a hosszú folyamat, majd közel 2-3 hónapig folyamatosan dolgoznak, hogy a téli teszten jól szerepeljenek és Melbourne-be is eljussanak.

  • Helmut Marko bevallotta: a Red Bull hiányolja Ricciardót

    Helmut Marko bevallotta: a Red Bull hiányolja Ricciardót

    Helmut Marko elárulta, hogy annak ellenére is örül Alex Albonnak, hogy a Red Bull hivatalosan is elismerte, hogy hiányolják Daniel Ricciardót.

    „Egy kisebb sokk volt az egész csapat számára, amikor Daniel elment a Renaulthoz” – fogalmazott a szakember a Ricciardóról szóló kérdésre.

    Az osztrák csapat azóta is küzd azzal, hogy betöltsék azt az űrt, amit az ausztrál pilóta hagyott a távozása utána. Ezért is nevezték ki a helyére Pierre Gasly-t, akit aztán a szezon közepén Albonra cseréltek. Azonban egyes hírforrások szerint Ricciardóban felmerült az, hogy 2020 végén elhagyja a Renault csapatát.

    „Alex jó munkát végzett. Úgy csatlakozott a csapathoz, hogy egyetlen egy teszten sem vett részt az autóval és szinte minden futamon hozta a pontokat, kivéve Brazíliát, ahol Hamiltonnal ütközött. Kritikus magával és tisztában van azzal, hogy miben kell fejlődnie és ez nagyon jó. Reméljük, hogy remek csapattársa lesz Verstappennek ebben az évben” – nyilatkozta Marko.

    Azonban ő is bevallotta, hogy hiányolja Ricciardo jelenlétét: hozzátette, hogy a csapat légköre jó, de nem olyan vidám, mióta elment az ausztrál pilóta.

    „Az egyik leggyorsabb versenyző és kiválóan felzárkózott, amikor szüksége volt rá. Persze, a viccei is hiányoznak.”

  • Hogyan várja a versenyszezont a Playmate-ből lett versenyzőnő?

    Hogyan várja a versenyszezont a Playmate-ből lett versenyzőnő?

    Doreen Seidel gyakorlatilag lemásolta a Mercedes F1-es „szünetes” videóit.

    Doreen Seidel egykori német Playmate, 2011 óta autóversenyző, versenyzett már Audi TT Cupban és GT4 European Seriesben is, ezen kívül instruktorként is ténykedik, olyan márkáknak, mint a Mercedes, Audi, Porsche, vagy a Ferrari.

    A Mercedes F1-es csapata pedig nyári és téli szünetekben rendre csinál humoros videókat a versenyzőkkel (valójában nem az igazi versenyzőikkel), akik overálban és sisakban csinálnak mindenfélét, hogy elüssék az uncsi holtszezont.

    Na, valami hasonlót alkotott Seidel is. Mutatjuk:

    https://www.instagram.com/p/B713STSlulT/

  • Alonso hamarosan bejelentést tehet

    Alonso hamarosan bejelentést tehet

    Fernando Alonso hamarosan bejelentheti, hogyan fog versenyezni az Indy 500-ason idén májusban.

    Tavaly ugyan nem sikerült kvalifikálnia magát az indianapolisi versenyre, de idén a „lehető legjobb csapattal” állna rajthoz.

    A spanyol 2017-ben egy McLaren által szponzorált, de az Andretti Autosport által felkészített autót vezethetett az oválon. Jól is haladt, a mezőny elején, azonban a Honda motor meghibásodása miatt fel kellett adnia a versenyt.

    Azóta azonban megromlott a Hondával a kapcsolata, és a McLarennél sincs már munkaviszonya. Michael Andretti viszont még mindig együtt dolgozna vele.

    „Azt akarjuk, hogy sikerüljön [indítanunk]. Előtte viszont még ki kell találnom, hogyan finanszírozzuk meg.”

    A grandpx.news információi szerint már egyetértésre jutottak a felek, és alá is írták a szerződést, így a hivatalos bejelentés pár napon belül érkezhet is.

    Az Andretti továbbra is Honda motorokat használ, ami érdekes, mert Marko a japánok miatt zárta ki, hogy a spanyol a Red Bullhoz szerződne.

    „Nem működne. A Honda nem szeretné. Pusztán az Alonso névtől kirázza őket a hideg.”

  • Nico Rosberg Maranellóban járt és Ferrarikat is vezetett!

    Nico Rosberg Maranellóban járt és Ferrarikat is vezetett!

    Nico Rosberg nemrégiben látogatást tett a Ferrarinál, Maranellóban. A Mercedes egykori pilótája többek között meglátogatta az olasz istálló autóinak történetét bemutató múzeumot, a nézelődést követően pedig pályára vihetett egy igazi autócsodát, a Ferrari SP1 Monzát.

    Sokan gondolkoznak azon, hogy vajon mit is csinálhat Rosberg a szabadidejében a visszavonulását követően. A német többek közt vezeti a saját Instagram oldalát és YouTube csatornáját, ahol a tegnapi nap folyamán egy érdekese videót töltött fel. Rosberg ugyanis meglátogatta az egykori nagy rivális Ferrari főhadiszállását Maranellóban.

    Rosberg a nagy múltra visszatekintő olasz istálló minden fontosabb részét megleste: először a múzeumban nézegethette a legendás autócsodákat, majd a gyárépületbe is benézhetett és megnézhette, hogy miként szerelik össze a Ferrarikat. A nézelődést és pár Ferrari dolgozóval elkészített közös képet követően két autót is kipróbálhatott. Először egy Ferrari 488-at vezetett a szerpentinekkel teli hegyekben, ahol a Ferrari egyik tesztpilótáját követte, majd a fioranoi tesztpályán hajtott meg egy Ferrari Monza SP1-et, aminek az értéke majdnem 2 millió euró.

    A német maranellói napjáról készült videót pedig itt tekinthetitek meg, ahol fedélzeti kamerás felvételeket is láthattok az autózásokról:

     

  • Penske visszavinné az F1-gyet Indianapolisba

    Penske visszavinné az F1-gyet Indianapolisba

    Az Indianapolis Motor Speedway tulajdonosa, Roger Penske szeretné, ha pályája újra az Forma-1-es versenynaptár része lenne.

    Liberty már dolgozik azon, hogy Miami hozzáadásával egy második amerikai futamot is rendezzenek Austin mellett. Ott azonban politikai akadályok hátráltatják a terveket.

    Penske, aki tavaly év végén megvette a pályát és az egész IndyCar sorozatot, most bedobta Indianapolis nevét is a kalapba.

    Még néhány pletyka Penske felől” – írta Jenna Frier, az Associated Press újságírója a Twitteren. “Az F1-gyet és a sportautókat is vissza szeretné vinni a pályára, de egyik sorozattal sem folytat tárgyalásokat.

    Az Indy500-as verseny 1950 és 1960 között a versenynaptár része volt. Ezenkívül 2000 és 2007 között az Indy ténylegesen is vendégül látta az F1-gyet egy épített pályán, aminek az ovál is része volt. Azt azóta már kissé átépítették, jelenleg az IndyCar használja is, de már a MotoGP is ellátogatott oda.

  • Rosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

    Rosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

    Felix Rosenqvist sokáig Európában versenyzett, majd átment Amerikába, ahol tavaly az Indycarban év újonca lett.

    Forma 3-as szinten szinte mindent megnyert, amit lehetett, aztán a Formula E felé vette az irányt, majd onnan átnyergelt az Indycarba. Most honfitársával és a korábbi F1-es versenyzővel, Marcus Ericssonnal kerül majd egy csapatba.

    Rosenqvist sok helyen sikeres volt, és még fiatal. A Forma-1 azonban – állítása szerint – nem érdekli.

    „Forma-1? Nem, kösz. Én versenyeket akarok nyerni.” – idézi őt az Expressen.

    „Szeretem, hogy az Indy egy kicsit nehezebb [mint az F1]. Különböző típusú pályák is vannak, aki itt nyer, az tényleg egy teljes értékű versenyző.”

    Ráadásul nem bebetonozottak a csapatok közti különbségek, hétvégéről hétvégére változnak az erőviszonyok. Ezzel szemben a Forma-1-ben való vonatozás valahol a mezőny közepén nem vonzza a svédet.

    „Nem akarok ott vezetni, ahol nem tudok nyerni. Az F1-ben, ha nem vagy jó csapatnál, akkor nincs rá esélyed. Ha nagyon akartam volna az Forma-1 egyik gyengébb csapatában versenyezni, már megtehettem volna. De sosem akartam.”

  • Videó: Amikor a riporter nem ismer meg egy Forma-1-es világbajnokot…

    Videó: Amikor a riporter nem ismer meg egy Forma-1-es világbajnokot…

    Persze nem egy autósport eseményen történt, és nem is Lewis Hamilton az akit nem ismertek meg (az aztán igazán meglepő lenne, hiszen őt többnyire azok is ismerik, akiknek lövésünk sincs az F1-ről).

    A Világgazdasági Fórumon (WEF = World Economic Forum) esett meg, hogy Cathy Newman, a Channel 4 riportere, nem tudta kivel futott össze. Erre Nico Rosberg megmutatta Newmannek és a kamerának a névtábláját, és közölte, hogy ő Forma-1-es világbajnok.

    Rosberg egyébként a The Female Quotient nevű, a nők esélyegyenlőségéért küzdő szervezet felkérésére beszédet is tartott a davosi eseményen.

    „Az egyik legfontosabb célom, hogy arra ösztönözzem a lányaimat, hogy jó dolgokat tegyenek. Ezért a lehető legjobb példával szeretnék elöl járni számukra. Köszönöm a meghívást, The Female Quotient.” – írta Rosberg Instagramon.

  • Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Megmenekült Schumacher gokartpályája!

    Úgy tűnik megmenekült a híres kerpeni a pálya, ahol Michael Schumacher bontogatta szárnyait.

    2018-ban kaptak szárnyra a hírek, hogy eltávolíthatják a létesítményt, ugyanis az RWE energiavállalat a Hambacher erdővel együtt megvásárolta a területet bányászat céljából.  Ám a környezetvédelmi aktivisták megakadályozták, hogy a Hambacher erdő, az azzal szomszédos Stenheide, az erftlandringi gokartpálya valamint Morschenich a cég martalékává váljon.

    Guido Steffen az RWE vállalat szóvivője a Kölner Expressnek elmondta a stenheidei erdő fennmaradt területét terveik szerint nem használták volna, ugyanis ebben állapodtak meg az észak-rajna-vesztfáliai tartomány vezetőségével. Ezért Steffen úgy nyilatkozott, a kerpeni pálya tovább üzemelhet.

    Decemberben a helyszín még veszélyben volt, amit a RWE vezetője, Rolf Martin Schmitz meg is erősített Gerhard Noacknak a pálya üzemeltetőjének. Azonban az ügy azóta teljes fordulatot vett, ennek ellenére a német szakember továbbra is szkeptikus:

    ,,Addig nem szeretnénk kommentálni a híreket, amíg hivatalosan az RWE meg nem erősíti őket. Természetesen nagyon örülnénk annak, ha ez igaznak bizonyulna.”

    A Kölner Experss úgy tudja, hogy a létesítménynek lehetőséget biztosítanak majd arra, hogy visszavásárolják a korábban eladott területet.

    ,,Az új helyzet fennállása miatt, először is a klubbal fogunk beszélni. Még mindig az átszervezés elején tartunk és még várunk kell bizonyos engedélyekre is, ezért korai lenne erről konkrétumokat mondani.” -tette hozzá Steffen.

    A gokartpálya 550 dolgozója és Schumacher fanok, úgy tűnik fellélegezhetnek.

  • Kunmadarason indul a drift szezon

    Kunmadarason indul a drift szezon

    Ha azt mondjuk drift, mindenki rávágja, hogy drifting.hu. Ha azt mondjuk Trackwood,
    mindenkinek a fantasztikus hangulatú máriapócsi versenyek ugranak be elsőként. Béres Szabolcs és csapata azonban úgy gondolta, hogy ideje még inkább közelebb vinni a versenyeket a nézőkhöz, így 2020-ban Kunmadaras és Kalocsa is izgalmas versenyeknek ad majd otthont.

    Már 2019-ben felpezsdült a drift élet, hiszen Kalocsán több street és PRO2 bajnoki futam zajlott, míg Kunmadarason Simon Anikó és barátai edzésnapokat tartottak, majd két napos drift táborokat szerveztek. A táborok keretében az első napon edzés, a második napon pedig egy izgalmas verseny várta az oda érkező pilótákat, hogy kipróbálhassák tudásukat éles versenyhelyzetben is.

    Az edzéseken sokat segítették az újoncokat az ott gyakorló PRO2 és PRO pilóták, a verseny alatt pedig a profi versenyzőkből álló bírói csapat adott sok hasznos tanácsot az indulóknak. A gumigyilkos pálya senkinek sem szegte kedvét, mindenki élvezte ezt a gumifüstbe burkolózó izgalmas két napot.

    Az első edzésre és versenyre a street és PRO2 pilótáknak már nem kell sokáig várniuk, hiszen március 18-án Kunmadarason indul a drift szezon és a bajnokság. Természetesen nem csak a pilótákat, hanem a nézőket is sok szeretettel várják a rendezők, hiszen egy mindenki számára ismeretlen pálya és ezáltal új kihívások várnak majd itt a versenyzőkre, ami biztosan sok izgalmas pillanatot okoz majd.

    A bajnokság szabályainak megfelelően a street kategóriában induló versenyzők egyedül fűzik majd le a pályát, míg a PRO2 pilóták páros csatákat vívnak majd. Az új generáció, a PRO2 pilóták már a PRO versenyzőkhöz hasonlóan igen izgalmas csatákban vesznek részt, hiszen mindent egy lapra tesznek fel és úgy ráautóznak a másikra, hogy nyugodtan bekopoghatnának a másik ajtaján…

    Hidd el már egy verseny is komoly függőséget okoz, így ha nem akarsz lemaradni a további
    összecsapásokról, akkor vésd be már most a naptáradba a Drift Aréna & Drifting.hu Országos Street és PRO2 Kupasorozat időpontjait: