Kategória: Fastest Slap

  • Karantén épület lett az egykori Forma-1-es pályából

    Karantén épület lett az egykori Forma-1-es pályából

    A Buddh International Circuit-et ideiglenesen egy karantén épületté alakították át a helyi szervezetek, hogy megakadályozzák a koronavírus további terjedését Indiában.

    Az 5,14 kilométer hosszú pálya – ami a Forma-1-es Indiai Nagydíjnak adott otthont 2011 és 2013 között – olyan bevándorló munkások számára lesz fenntartva az elkövetkező időszakban, akik a március 25-én bevezetett lezárást követően hagyták el hazájukat.

    Az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a koronavírusos estek száma Indiában, ugyanis csak az előző hét pénteki napján 1300 megfertőződésről és 32 halálos áldozatról számoltak be a helyi hatóságok.

    Ennek eredményeképpen a Budhh International Circuit átmeneti karantén épületként fog szolgálni ezen munkások számára egészen a lezárás végéig, április 14-ig.

    A létesítmény központi elemeit – beleértve a pálya teljes területét – el fogják zárni, azonban a helyi hatóságok továbbra is abban reménykednek, hogy a létesítmény képes lesz majd 5.000 ember befogadására.

    A döntés miatt a létesítmény egy karantén zónává vált másfél hónappal azután, hogy a helyi szervezetek lezárták a pályát a különböző féle díjak befizetésének elhagyása miatt (80 millió dollár!). Azonban a pályán zajló élet nem állt meg a Forma-1-es verseny távozását követően, és a lezárás ellenére is számos versenynek adott otthont a Buddh International Circuit.

    A pálya felépítéséért felelőt Jaypee Group már évek óta finanszírozási gondokkal küzd, és emiatt folyamatosan háborúznak a helyi szervezetekkel 2017 óta.

    Mindez azt jelenti, hogy a Buddh International Circuit-en sokkal kevesebb versenyt rendeznek 2014 óta, amikor ugyanis a pálya kiesett a száguldó cirkusz versenynaptárjából. Azóta csupán az Asia Road Racing Championship és az MRF Challenge futamait rendezik meg a versenypályán.

  • Komoly pénzügyi problémákkal küzd egy patináns junior istálló

    Komoly pénzügyi problémákkal küzd egy patináns junior istálló

    Az alsóbb szériák egyik legmeghatározóbb csapata a holland VAR, vagyis a Van Amersfoort Racing. A csapat története során olyan versenyzők fordultak meg náluk, mint Max Verstappen, Charles Leclerc, Kevin Magnussen vagy éppen Mick Schumacher is.

    A csapat jelenleg a különböző regionális és nemzeti Formula 3-as és Formula 4-es sorozatokban indul(na) idén.

    A koronavírus által okozott helyzet miatt sokan aggódnak a Forma-1-es csapatokért pénzügyi szempontból ám a VAR alapítója Frits van Amersfoort szerint az alsóbb kategóriás csapatok még nagyobb veszélyben vannak.

    „A junior sorozatokban a csapatok legfőképpen a pilóták által hozott pénzekre támaszkodnak. Természetesen én nem követelhetem tőlük a szerződésekben foglaltak teljesítését, ha nem versenyzünk. Kaptunk ugyan némi előleget, de van 35 alkalmazottunk, akiket ki kell fizetnünk.” – kezdte a csapat alapítója és tulajdonosa.

    „A kérdés az, hogy meddig tudunk így kitartani, de szerintem hat hónapig ez így nem tud menni. Nem vagyok képben a Forma-1 pénzügyi helyzetével, de a probléma a mi szintünkön az, hogy nincsenek megtakarításaink. Persze akkor tudunk pénzt megspórolni, ha nem veszünk részt versenyeken, nem fizetünk a szállodákért, de mi csak akkor tudunk fizetni, hogy ha a versenyzőink fizetnek nekünk.” – tette hozzá.

  • Norris jótékonysági streamet indított és merész ígéretet tett

    Norris jótékonysági streamet indított és merész ígéretet tett

    Lando Norris közel 12 ezer dollárt gyűjtött össze Twitch-csatornája segítségével, azonban egy merész ígéretet is tett: ha 10 ezer dollár fölé megy az összeg, levágja a haját.

    A brit versenyző futamok híján a népszerű streaming platformon tölti délutánját. Norris már régebb óta űzi ezt a tevékenységet, ám szabadidejének köszönhetően manapság szinte mindennap jelentkezik valamilyen tartalommal. Általában az iRacing van nála porondon, de szívesen játszik az F12019-el, a PUBG-vel avagy az Escape form Tarkovval is,  viszont  a napokban a McLaren versenyzője a Rocket League-be szeretett bele.

    A 20 éves pilóta felhasználva csatornáját csatlakozott a Twitch által indított Stream Aid 2020 kampányhoz, ahol is a befolyt összeget a koronavírus elleni küzdelemre ajánlják fel. Norris órákon keresztül közvetített, majd a nap végén közel 12 ezer dollárt sikerült összegyűjteni. Azonban, hogy izgalmasabbá és vonzóbbá tegye az adakozást különböző összegekhez feladatokat írt össze magának.

    • 1000 dollár – a feliratkozások értesítéshangját változtatta meg nézői kérésre
    • 2500 dollár – 100 db Sub ajándékozása
    • 5000 dollár – 100 db Sub ajándékozása két olyan streamernek , akinek kevesebb, mint 50 nézője van
    • 10000 dollár – Sisak viselése a stream alatt

    Norris azonban hozzátette, ha sikerül több, mint 10000 dollárt összegyűjteniük, akkor levágja a haját. A kitűzött célt elérte, így a brit biztosított mindenkit arról, hogy betartja amit ígért. Elmondása szerint már meg is rendelte Amazonról a hajvágó készüléket, amit négy nap múlva szállítanak ki neki.

    https://www.instagram.com/p/B-UMTYXJfqh/?igshid=15qbwu0ouv4xz

  • Twitch-csatornát indított Max Verstappen és Nicholas Latifi!

    Twitch-csatornát indított Max Verstappen és Nicholas Latifi!

    Max Verstappen és Nicholas Latifi beadta a derekát és saját Twitch csatornát indított.

    A holland versenyző gyakran fel szokott tűnni Lando Norris közvetítéseiben, ugyanis a két fiatal általában együtt hódol az iRacing-nek. A Red Bull pilótája azonban nem közvetítette saját szemszögéből eddig a versenyeket, ugyanis nem rendelkezett Twitch csatornával.

    Ez az azonban most megváltozott, ugyanis Verstappen egy hitelesített fiókkal örvendeztette meg rajongóit tegnap előtt.

    Latifi neve szombaton tűnt fel Norris jótékonysági közvetítésében. A kanadai versenyző kollégájához csatlakozott és az F12019-es játékkal ütötték el az időt.

    Verstappen és Latifi Twitch-csatornája a versenyző nevére kattintva elérhető!

  • Lewis Hamilton háborút tervez a szomszédja ellen!

    Lewis Hamilton háborút tervez a szomszédja ellen!

    Lewis Hamilton komoly vitába keveredett a szomszédjával, David Hockneyval. A vita tárgya pedig nem más, mint a brit versenyző 18 millió font értékű ingatlanja, amibe állítólag a hatszoros Forma-1-es világbajnok soha nem tette még be a lábát.

    Hamilton pár évvel ezelőtt vásárolta meg azt a bizony nyugat Londonban található villát, és nemrégiben úgy döntött, hogy számos újítást szeretne eszközölni a hat hálószobás lakásában. A művész szomszédja azonnal tiltakozni kezdett, amint meglátta a felújításról szóló terveket még januárban.

    Hockney szerint ugyanis Hamilton villája elvenné a természetes fényt a 4,8 millió fontot érő háza mellett található stúdiójától, ahol rendszeresen dolgozik az alkotásain.

    Hamilton tervei között szerepel egy köves terasz és egy pergola építése, amivel a kertjének hátsó részét bővítené ki, valamint egy vadonatúj veranda is.

    Hockney – aki nem mellesleg az Egyesült Királyság egyik legismertebb festője – és számos olyan másik művész, akikkel együtt dolgozik, küldött levelet a Mercedes brit versenyzőjének tiltakozás gyanánt.

    „Ezeknek a lakásoknak a tulajdonosaiként és olyan művészekként, akiknek a nappali munkájához elengedhetetlen a napfény, az alábbi tervek rendkívüli mértékben gátolnák az életkörülményeinket,” – állt a Hamiltonnak címzett levelekben.

    A petíciót aláíró emberek szerint Hamilton tervei még a lakókörnyezet nyugalmát is nagy mértékben zavarná. Ezek mellett pedig azt is kiemelték a bizottság számára, hogy a Mercedes brit pilótája még 2017-ben vásárolta meg az ingatlant és azóta még egyszer sem tette be a lábát a lakásba.

    Hamilton anno még Christopher Baileytól – aki egy híres brit divattervező -vásárolta meg a villát, miután kétmillió fontot sikerült lealkudnia az eredeti árból.

  • Halasztják az Indy500-at is, már megvan az új időpont

    Halasztják az Indy500-at is, már megvan az új időpont

    A koronavírus az Egyesült Államokban is érezteti a hatását, ennek megfelelően az IndyCarnak is át kell szabnia az idei versenynaptárát. Ez érinti a széria legnagyobb versenyét, az eredetileg május végére tervezett Indy500-at is.

    Az is kiderült, mikor pótolják be az ötszázmérföldest: augusztus 23-án. Az oválversenyt általában egy hónappal megelőző Indianapolis Grand Prix pedig július 4-én kerül pótlásra. Az IndyCar új tulajdonosa, Roger Penske így kommentálta az eseményeket:

    „Május a kedvenc hónapom az évben és ahogy minden szurkoló, én is nagyon sajnálom, hogy el kellett tolni innen az Indy500-at. A legjobbunkat nyújtjuk majd az elkövetkezendő hónapokban, hogy a legjobb élményt adjuk a nézőknek.”

  • Eláruljuk melyik versenyzőnő tarolt a Racingline.hu olvasóinál!

    Eláruljuk melyik versenyzőnő tarolt a Racingline.hu olvasóinál!

    Nem régiben arról kérdeztünk titeket, hogy mi a véleményetek a női versenyzőkről, jobban mondva, kit tartotok a legjobbnak közülük.

    Felhívtuk rá a figyelmet, hogy ez nem szépségverseny, a versenyzői teljesítmény alapján ítéljetek, bár nem tudjuk, hogy ezt mennyire vettétek figyelembe. 😀

    Mindenesetre mi a listára 35 év alatti versenyzőnőket vettünk fel, ti pedig ezt a sorrendet alakítottátok ki:

    1. Sophia Flörsch 39%
    2. Jamie Chadwick 25%
    3. Tatiana Caldeon 11%
    4. Carmen Jorda 9%
    5. Simona de Silvestro 5%
    6. Emma Kimiläinen 4%
    7. Beitske Visser 3%
    8. Valaki más 2%
    9. Carrie Schreiner 1%
    10. Marta García 1%
    11. Alice Powell 0%

     

  • Blancpain GT, avagy meghoztuk a napi puzzle-t!

    Blancpain GT, avagy meghoztuk a napi puzzle-t!

    Nagyon örülünk, hogy ennyire kedvelitek a kirakósainkat, szóval itt a következő. ?

    Kellemes időtöltést kívánunk hozzá!

    További unaloműző ötleteinket ide kattintva találjátok!

    Fotó: Kaiser Erika

  • Kubica üzeni a világnak: „Maradjatok otthon”

    Kubica üzeni a világnak: „Maradjatok otthon”

    Robert Kubica arra kéri a Forma-1 rajongóit, hogy vigyázzanak magukra és a társaikra ebben a példátlan helyzetben, ami a koronavírus miatt alakult ki.

    „A mai világban rengeteg ember él a munkájának és a pénzkeresésnek, azonban most nem ezek, hanem az egészség a legfontosabb,” – hangsúlyozta a lengyel versenyző. „Az egészség nélkül minden a háttérbe kerülne.

    „Arra kérek mindenkit, hogy maradjon otthon és győzzük le ezt a láthatatlan ellenséget,” – tette hozzá Kubica, aki majdnem életét vesztette a 2011-es ralibalesetében.

    „Nehéz harcolni ez ellen, azonban, ha összefogunk, akkor nyerhetünk. A leglényegesebb az, hogy felvegyük a harcot a közvetlen riválisunkkal, nem a pályán, hanem ezzel a láthatatlan vírussal, ami rendkívül veszélyes.

    „Szóval, ha lehetséges, maradjatok otthon,” – kérte az Alfa Romeo tesztpilótája. „Minimalizáljátok a találkozásaitokat és a lehető legkevesebb időt töltsétek a szabadban. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, azonban, ha ezt nem lépjük meg, teret adunk a vírusnak és ebben a helyzetben sokkal tovább tartana a járvány.

    „Ha legyőzzük és nyerünk, visszatérhetne minden a normális kerékvágásba és mindenki úgy csinálhatná a saját kis dolgait, mint régen.  Mi is újra versenyezhetnénk, ami nagyon jó lenne.”

  • Jordan Taylor ezúttal a kutyáját tanítja autót vezetni

    Jordan Taylor ezúttal a kutyáját tanítja autót vezetni

    Jordan Taylor a karantén alatt is hasznosan tölti az idejét: a nemrég fabrikált „Tesla klón” autójával tanítja vezetni a kutyáját, Fonzie-t. Úgy néz ki, hogy megárthatott neki a tavalyi év Forma-1-es himnuszának (The Chemical Brothers – We’ve Got To Try)  a videoklipje, amelyben szintén egy kutya vezet némi kiképzés után egy Forma-1-es autót.

    https://www.instagram.com/p/B99757SJnao/