Kategória: Fastest Slap

  • Hamilton egy kamuhír alapján osztotta ki Helmut Markót

    Hamilton egy kamuhír alapján osztotta ki Helmut Markót

    Lewis Hamilton egy kamuhírnek bedőlve ugrott neki Instagram oldalán Helmut Markónak.

    A hatszoros világbajnokot teljesen beállt a BLM-mozgalom (Black Lives Matter) mögé, így szinte mindenre ugrik ami ezzel kapcsolatos. A címvédő nemrég azért bírálta az F1-et, mert nem szólaltak fel George Flyod halála után, majd a napokban arról beszélt, hogy térdre fog ereszkedni az első futam előtt, hogy így tüntessen a színesbőrűeket ért diszkrimináció ellen.

    Egyes források nemrég arról számoltak be, hogy a Red Bull tanácsadója a német RTL-nek azt nyilatkozta, hogy kapóra jöhet nekik Hamilton viselkedése, ugyanis a brit figyelme ‘elterelődött’ így nagyobb esélyük lehet. Ugyanakkor Marko sosem nyilatkozott ilyet az említett csatornának.

    Hamilton, aki korábban a spanyolokkal vitázott a bikaviadalok kapcsán, nem volt rest, és kiosztotta az osztrák tanácsadót.

    ,,Helmut, nagyon elszomorít az, hogy te a fekete és a színesbőrű emberek egyenlőségéért folytatott harcot zavaró tényezőnek találod. Nagyon is megsértettél. Számomra  az volt zavaró, mikor az emberek fekete arcot öltve jelentek meg a versenyhétvégéken, hogy ezzel is kigúnyolják a családomat. Zavaró volt még az is, mikor szükségtelenül megkülönböztető és tisztességtelen bánásmódban részesítettek a bőrszíneim miatt gyerekkoromban, tinédzserként, és még a most is. Remélem eljut ez ahhoz a néhány színesbőrű emberhez is, akik a csapatodban vannak, és meglátják majd, hogy mik a prioritásaid és azt is, hogyan tekintesz rájuk. Kelj fel, ezt a sportot meg kell változtatni.”

    A Mercedes versenyző még a Red Bull Racing fiókját is megjelölte annak érdekében, hogy biztosan eljusson a tanácsadóhoz az üzenete. Azóta több újságíró is megerősítette, hogy Marko nem nyilatkozott ilyet. A hatszoros világbajnok később törölte Instagram sztorijából mondandóját.

  • Max Verstappen hamarosan Ferrarit is vezethet

    Max Verstappen hamarosan Ferrarit is vezethet

    Max Verstappen nemrég egy igazán drága Ferrarival lepte meg saját magát.

    A holland pilóta az elmúlt hónapokban a „karantén élet” mindennapjait töltötte, így volt ideje arra, hogy kinézze legújabb autóját. A választása végül egy Ferrarira esett, pontosabban az olasz márka Monza SP2-es darabjára. Ennek a járműnek a megvásárlásához nagyon mélyen kellett a zsebébe nyúlnia a Red Bull Racing pilótájának, ugyanis a konstrukció értéke nagyjából 1,6 millió euróra tehető.

    Ferrari Monza SP1 SP2
    Fotó: Ferrari Media

    A La Gazetta dello Sport információ szerint a 22 éves versenyző már megrendelte a saját példányát, ami Maranellóból fog Monacóba érkezni. Ugyanakkor nemcsak Verstappen mondhatja magát Monza SP2 tulajdonosnak,  Zlatan Ibrahimovic és a Gordon Ramsay garázsában is parkol egy ilyen modell.

  • Hamilton a spanyol bikaviadalokat és annak hagyományait bírálta

    Hamilton a spanyol bikaviadalokat és annak hagyományait bírálta

    Lewis Hamilton undorítónak találja a bikaviadalokat, ezért a spanyol Oktatási Minisztérium beavatkozását követeli.

    A brit versenyző manapság gyakran fakad ki közösségi médiás platformjain egy-egy ügy kapcsán. Legutóbb a Forma-1-et bírálta, amiért nem álltak ki az afroamerikai közösség mellett, míg nemrég az állatok szenvedésével és a spanyol hagyományokkal volt elfoglalva. A mediterrán országban évszázados története van a bikaviadaloknak vagy a bikafuttatásnak. A jelenkori irányelvek azonban már nem tartják túl etikusnak azt, ahogy az állatokkal bánnak, így több állatvédő szervezet is próbált már ennek az eseménynek véget vetni.

    A Mercedes pilótája már régóta vegán életmódot folytat, emellett az állatok sorsa is nagyon foglalkoztatja. Nem egyszer posztolt már Instagramjára egy-egy olyan képet vagy videót, melyek az állatok szenvedését mutatják be, ugyanis így akart rávilágítani arra, mennyire elítélendő bántani a jószágokat.

    Ezen a héten egy halott bikát tett ki a már említett platformra Hamilton, majd a következő szöveget írta a kép alá:

    ,,Ez igazán undorító Spanyolország!”

    A hatszoros világbajnok szerint a mediterrán országnak igazán el kellene gondolkodnia a hagyományain, és az Oktatási Minisztériumnak is be kellene avatkozni, ugyanis a gyerekek egy ilyen eseményt látva nőnek fel.

    ,,Spanyolországban a gyerekeket arra tanítják, hogy kínozzák meg és öljék meg a bikákat… mindezt 14 éves kortól kezdve. Arra kérjük a spanyol Oktatási Minisztériumot, hogy azonnal zárják be a bikaviadallal foglalkozó iskolákat.” – folytatta a brit.

    A poszt alatt Hamilton a PETA petícióját is megosztotta, majd hozzátette:

    ,,Segíthettek azzal, hogy megosztjátok ezt a petíciót.”

    A Mercedes versenyzője azóta a posztot törölte Instagramjáról.

    Persze reagáltak a spanyol matadorok is

    „Mr Lewis Hamilton nem szereti a bikaviadalokat… És?” – írta Twitteren Cayetano Rivera Ordóñez, matador. „Egyébként mielőtt kritizálja más kultúráját, előtte többet kéne tanulni arról, amiről beszél. #respect! És ne hagyjátok, hogy a gazemberek átverjenek!”

    Fran Rivera matador is kemény szavakkal illette Hamiltont.

    „Ő egy olyan személy, akinek fogalma sincs róla, hogy miről beszél, az első dolog, amit tennie kéne, hogy informálódik, az arroganciája, büszkesége és tudatlansága helyett” – idézi Riverát a Marca.com. „Szerintem ez támadás és a tisztelet hiánya Spanyolországgal szemben, minden spanyollal és a tradícióinkkal szemben.”

    „Egy percet sem töltött életében bikaviadal-iskolában, hogy lássa, mit tanítanak ott.”

    Egy spanyol író, Fernando Sánchez-Dragó is reagált Hamilton megnyilvánulására.

    „A vezetői engedély megszerzéséhez nem követelmény valami minimális intelligencia? Hogyan adhattak Lewis Hamiltonak?”

    Augusztus 16-ra tervezi az F1 a Spanyol Nagydíjat, lehet, hogy addig Hamiltonnak nem árt kompenzálni valahogy a spanyoloknál…

  • Autós diplomaosztót tartottak a Forma-1-es pályán!

    Autós diplomaosztót tartottak a Forma-1-es pályán!

    A koronavírus miatt világszerte intézmények zártak be és események maradtak el. Sok helyen nem tartottak ballagásokat és diplomaosztó ünnepségeket sem.

    Bahreinben azonban különleges módot találtak arra, hogy a végzős diákok ünnepélyes, és emlékezetes módon vehessék át érettségi bizonyítványukat: autós, „áthajtásos” ünnepséget tartottak a királyság Forma-1-es pályáján!

    Autóstul sorakozott fel a Bahrain Bayan School 82 végzős diákja, a Bahrain International Circuit pódiuma előtt. A végzős diákok, ahogy az szokás, talárt és sapkát viseltek (Magyarországon ez a felsőoktatásban jellemző), ez azonban most arcmaszkkal is kiegészült.

    Bizonyítványuk átvételének erejéig azért elhagyták autójukat, egy sterilizált kapun mentek át, és tisztes távolságot tartottak egymástól. Ez idő alatt a családtagok az autókban maradtak, és Bahrein nemzeti zászlaját lengették és plakátokat tartottak.

    A diákok eseményét tűzijáték koronázta meg.

     

  • Íme a Le Grand Rendez-Vous rövidfilm, benne Charles Leclerc!

    Íme a Le Grand Rendez-Vous rövidfilm, benne Charles Leclerc!

    A Ferrari kiadta a múlt hónapban forgatott Le Grand Rendez-Vous rövidfilmet, amelyben a főszereplő a Forma-1-es versenyzőjük, Charles Leclerc. A francia Claude Lelouch foglalt helyet a rendezői székben, és azon a hétvégén vették fel, amikor lett volna a Monacói Nagydíj. Leclerc vette be egyedül gyakorlatilag Monte Carlo utcáit egy Ferrari SF90 Stradale utcai versenygéppel.

    A két napos forgatás alatt a 17 tagú stáb 6 db iPhone 11 Pro-t használt, 9 db GoPro-t, és egy Sony Venice Camerát, amellyel leginkább Charles vezetését vették. Két SF90 Stradale is készenlétben állt, valamint hat technikusa a Scuderiának.

    Az öt perces végeredmény, „A Nagy Randevú” alább látható:

  • Buttonéknál úton van a második baba!

    Buttonéknál úton van a második baba!

    Jenson Button és Brittny Ward első gyermeke, Hendrix még egy éves sincs, máris úton van a kistesó!

    Erről tegnap számoltak be a szülők Instagramon.

    Hendrix – akinek csípődiszpláziája épp korrigálás alatt van -, egy kishúgnak örülhet majd!

    Gratulálunk!

    https://www.instagram.com/p/CBYbVsTDejI/

  • Leclerc Twitch-csatornáján közvetítette gokartos felkészülését

    Leclerc Twitch-csatornáján közvetítette gokartos felkészülését

    Charles Leclerc gokartba pattant és gyakorlását élőben közvetítette Twitch-csatornáján.

    A Mercedes két versenyzője mellett a monacói is száguldozásra adta a fejét a héten. Míg riválisai a silverstone-i aszfaltcsíkon készültek fel a szezonra, addig a 22 éves pilóta a Garda-tó közelében lévő gokartpályára látogatott. Ugyan a Ferrari is lehetőséget biztosít majd pilótáinak és csapatának az új irányvonal és protokoll betanulására, ám fiatal pilótájuk úgy döntött, további lehetőségeket keres magának a vezetésre.

    Korábbi közvetítései során Leclerc már párszor emlegette, hogy szeretné az igazi versenyzést is bemutatni a játékok mellett, és úgy tűnik a technikai lehetővé tette, hogy gokartjába „ültesse” rajongóit. Két napon keresztül (kedd és szerda) jelentkezett be a monacói a platformra, az adások során így a nézelődők „mehettek vele” egy-egy kört a lonatói pályán. Leclerc még tavaly piacra dobott egy saját márkás kis járművet, így természetesen azzal a prototípussal vágott neki a kalandnak.

    Az összes közvetítést a következő linkre kattintva érhetitek el.

  • A NASCAR betiltotta a konföderációs zászlót

    A NASCAR betiltotta a konföderációs zászlót

    A NASCAR azt a zászlót, melyet az Amerikai Államok Konföderációja használt az amerikai polgárháború alatt, száműzte a rendezvényeiről. Ennek hatására a liberálisok megkönnyebbültek, ellenben a tradicionális nézeteket vallókkal, akik megdöbbentek a hír hallatán.

    Az afroamerikai autóversenyző, Bubba Wallace, röviden beszélt már erről a lépésről korábban. A sorozat szerinte ezzel állást foglalt, abban az antirasszista mozgalomban, melyről az elmúlt hetekben az egész világ beszél.

    Egy nehéz döntés

    A hivatalos közleményben az alábbi szerepelt:

    „A konföderációs zászló, a NASCAR eseményeken ellentmond célunknak, hogy egy szeretetteljes és nyitott atmoszférát teremtsünk, a szurkolók, a résztvevők, és a széria számára.”

    „Ami a mi sportunkat olyan különlegessé teszi, az a tény, hogy az embereket összehozza, hogy a motorsportban éljenek. Egy közösség, amely ebből jön létre.”

    Ebből az okból nem emelhető fel a NASCAR eseményeken az a zászló, amelyen piros alapon egy kék x található, benne 13 fehér csillaggal. Azonban ez nem volt egy könnyű döntés, hiszen a szériában sokrétűen kötődik ez a szimbólum a szurkolói kultúrához.

    A szabadság, és a rasszizmus jelképe

    Az Amerikai Államok Konföderációja 1861-ben kilépett az Egyesült Államokból, ezzel a lépéssel kirobbantva az amerikai polgárháborút. A déli államok a rabszolgaság fenttartása mellett voltak, amely rabszolgák az afroamerikaiak voltak.

    A reakciók többsége pozitív

    Ahogyan az várható volt, kétféle nézet alakult ki a döntés után. A hagyományokat tisztelő, és követő szurkolóknak nem tetszett ez a döntés. Egyenes azt mondták, hogy ezzel a NASCAR a saját sírját ásta meg. A sorozat is lassú változáson ment keresztül, amit a sportág elpuhulásának titulálnak.

    Azonban a közösségi oldalakon a reakciók többsége pozitív volt. Sokan örömmel vették tudomásul a vezetőség döntését, ami szerint arra az oldalra álltak, amely oldalon a rasszizmusnak semmi keresnivalója.

  • A NASCAR már korlátozott számban fogad nézőket a versenyeken

    A NASCAR már korlátozott számban fogad nézőket a versenyeken

    A terv, hogy a NASCAR nézők előtti versenyeket rendezzen, mindenkinél korábban már június 14-én megvalósul a Homestead-Miami Speedwayen.

    A sorozat március közepén halasztotta el a versenyeket, és két hónappal később már vissza is tért a versenypályákra, mindenkinél korábban. Akkor május 17-én még nézők nélküli forduló volt Dél-Karolinában, most azonban ebben is úttörő lenne a sorozat.

    A NASCAR ugyanis az amerikai haderőből 1000 vendéget meghívott a következő, floridai fordulójára. Az azt követő versenyen pedig Talladegában 5 ezren lehetnek majd jelen. Az előbbi helyszínre általában 46 ezer, míg Alabamába minimum 80 ezer néző szokott kilátogatni.

    „Tisztelettel vesszük a feladatot, hogy visszaintegráljuk a nézőket a versenyekre, ez egy nagyon felelősségteljes folyamat.” – nyilatkozta a NASCAR alelnöke, Daryl Wolfe.

    A szabályok betartása mellett, mindenkit leellenőriznek majd belépés előtt, és utána is kötelező lesz a szájmaszk, illetve a távolságtartás.

    „Abban hiszünk, az ilyesfajta módszerek bevezetése fontos lépés az élő sportesemények szempontjából.” – tette hozzá a szakember.

    Fontos kiemelni a NASCAR mindössze egy országban rendez futamokat, és a sportban részt vevők is mind az Egyesült Államokban élnek. Mindenesetre ők lesznek az elsők, akik ezt megteszik majd néhány napon belül.

    A további versenyek álláspontja jelenleg az, hogy nem lesznek szurkolók a versenyeken, tehát két forduló után visszaáll minden a „normális” kerékvágásba.

  • Jön a karantén-eSport bajnokságok közös fináléja, a Virtuális Race Of Champions!

    Jön a karantén-eSport bajnokságok közös fináléja, a Virtuális Race Of Champions!

    Megrendezésre kerül a legelső Virtuális Race Of Champions, 2020 június 28-án! Ez egyfajta fináléja lesz a Virtual 24 Hours of Le Mans-nak, a Formula E Race At Home Challenge-nek, az All Stars Legends Trophy-nak és az F1 Esports Virtuális Nagydíjaknak.

    Az első biztos résztvevők közt van Petter Solberg FIA World Rally & Rallycross bajnok, az F1-ből és Formula E-ből is jól ismert Stoffel Vandoorne, a DTM bajnok René Rast és a regnáló ROC bajnok Benito Guerra.

    A Motorsport Gameszel partnerégben létrejövő Virtuális ROC hasonló formátum szerint zajlik majd, mint a valós ROC szokott. 2-2 versenyző küzd meg egyszerre egymással, párhuzamos pályán, egyforma járművekkel. A virtuális tér pedig arra is lehetőséget biztosít, hogy egy eseményen belül több korábbi ROC  helyszínen is versenyezzenek, így például Gran Canarián, és a londoni Wembley Stadionban.

    A pályákat a semmiből „építették” meg Assetto Corsára, így ezeket még egyik résztvevő sem próbálhatta ki virtuálisan.
    Ahogy a valóságban is, itt is többféle járművel (de az adott páros mindig egyformával) mérik össze képességeiket a versenyzők. Így lesz többek között VUHL supercar, rallycross autó és a klasszikus ROC buggy.

    „A két első eROC bajnokunk, Enzo Bonito és James Baldwin bizonyították, hogy a virtuális képességeket a való világban is kamatoztatni lehet” – mondta a ROC elnöke, Fredrik Johnsson. „Most meglátjuk majd, hogy a világ legjobb versenyzői miként alkalmazkodnak a Virtuális Race Of Champions párhuzamos pályáihoz!”

    „Az eSportok fenomenális növekedését láthattuk a bezártság (a koronavírus miatti otthon maradás) elmúlt hónapjaiban. A Virtuális Race Of Championst nagy fináléjának szánjuk e szimulátor versenyzés szempontjából intenzív időszaknak, a szezon első valós Forma-1-es versenye előtt. Míg az még mindig bizonytalan, hogy mikor lehet majd újra rajongókkal együtt eseményeket szervezni, mi szeretnénk, ha a Virtuális ROC olyan szórakoztató és jó lenne, mint a valódi ROC események.”

    A Vituális ROC 2020 június 28-án, 19 órakor kezdődik majd, és élőben követhető lesz a Race of Champions Youtube és Facebook csatornáján.

    Akik már biztosan részt vesznek a Virtuális ROC-on:

    • Petter Solberg, FIA World Rally & World Rallycross bajnok
    • Stoffel Vandoorne, Formula E Race At Home Challenge győztes, GP2 bajnok, ex-F1-es versenyző, Formula E versenyző
    • Rene Rast, 2017 és 2019 DTM bajnoka
    • Benito Guerra, ROC 2019 bajnok és World Group N Rally bajnok