Kategória: Fastest Slap

  • Rasszista fenyegetés érte a NASCAR egyetlen színesbőrű versenyzőjét

    Rasszista fenyegetés érte a NASCAR egyetlen színesbőrű versenyzőjét

    Ezen a hétvégén zajlott a NASCAR talledagai fordulója, amit egy sajnálatos incidens árnyékolt be, ami után vizsgálatot indított a sorozat vezetősége.

    Történt ugyanis, hogy vasárnap helyi idő szerint késő délután a 43-as számú autó garázsában egy akasztókötelet találtak, ez pedig a széria egyetlen színesbőrű versenyzőjének, Bubba Wallace-nak a garázsa. Az eset komoly megdöbbenést okozott a paddockbban, és a sorozat vezetősége pedig azonnali vizsgálatot rendelt el, majd egy közleményt adtak ki.

    „Késő délután arról tájékoztatták a NASCAR vezetőségét, hogy a 43-as számú autó garázsában egy akasztókötelet találtak. Mérhetetlenül dühösek vagyunk és megbotránkoztat minket ez a dolog, nem tudjuk elég erősen kinyilvánítani, hogy mennyire komolyan veszük ezt a szörnyű cselekedetet. Azonnali vizsgálatot indítottunk el, mindent megteszünk azért, hogy megtaláljuk az ezért felelős személyt vagy személyeket és kitiltsuk őket ebből a sportágból. Ahogy mi már elég egyértelműen kijelentettók korábban, nincs semmi helye a rasszizmusnak a NASCAR-ban, és ez a cselekedet csak még jobban megerősít minket abban, hogy ezt a sportot még nyitottabbá és elfogadóbbá tegyük.” – áll a közleményben.

    Wallace is megszólalt az eset kapcsán:

    „A mai aljas, rasszista eset és az irányomba érkezett gyűlölet elmondhatatlanul elszomorított. Ez egy fájdalmas emlékeztető is egybben számomra, hogy mennyire messzire kell még mennünk társadalmi szinten és mennyire kitartónak kell még lennünk a rasszizmus elleni harcban. Az elmúlt pár hétben elárasztottak más versenyzők, csapattagok a NASCAR-ból, a támogatásukkal. Együtt köteleztük el magunkat amellett, hogy a sportunk komoly változásokat eszközöljön annak érdekében, hogy elfogadóbb legyen. Semmi sem fontosabb most, nem fognak minket elrettenteni ezek az elítélendő akciók.  Anyukám mondta nekem, hogy csak meg akarnak félemlíteni engem, de ez nem fog nekik sikerülni, továbbra is büszkén ki fogok állni amellett, amiben hiszek.” – nyilatkozta.

  • Zanardi helyzete továbbra is stabil, de kómában van

    Zanardi helyzete továbbra is stabil, de kómában van

    Nem javult egyelőre Alessandro Zanardi állapota az eddig kórházban töltött idő alatt. Az orvosi csoport a hétfői interjújából kiderült, hogy a helyzete stabil, ám láthatóan még nagy problémák elé néznek. Az olasz Sky Sportnak az alábbi közleményt juttatták el:

    „Zanardi állapota változatlan, és stabil, mióta a Santa Mariába került június 19-én. Harmadik napja van az intenzíven ugyanolyan állapotban és ezen idő alatt a mért értékei sem változtak. A beteget továbbra is mesterséges kómában tartjuk, ettől azt várjuk, hogy minden jó irányba forduljon.”

    Zanardi azt követően került kórházba, hogy súlyos baleset érte a kézi biciklijével, és azóta kómában tartják. Az olasz pilóta a Forma-1-et és a CART-ot is megjárta, majd paralimpikonként tért vissza, miután amputálták a lábait. Akkori balesete miatt is hasonló körülmények között volt napokig. A kórház dolgozói most elsősorban türelemre intenek:

    „Csapatunk keményen dolgozik azért, hogy a lehető legjobb kezelést megkaphassa. Ezért továbbra is az intenzív osztályon tartjuk.”

  • Orvosa nyilatkozott Zanardi állapotáról

    Orvosa nyilatkozott Zanardi állapotáról

    Alex Zanardi pénteken súlyos balesetet szenvedett Olaszországban, melynek következtében még aznap meg is műtötték.

    A műtét rendben lezajlott, Zanardit pedig az intenzív osztályra szállították. A beavatkozást végző orvos, Dr. Giuseppe Olivieri pedig szombat délután olasz páciense állapotáról nyilatkozott, aki jelenleg kómában van.

    „Alex Zanardi állapota súlyos, de stabil” – mondta. „Komoly arckoponya sérülésekkel érkezett, roncsolódott arccal, mélyen megrepedt homlokkal. A számok jók, habár továbbra is nagyon súlyos a helyzet. Nem tudjuk pontosan felmérni az állapotát, amíg fel nem keltjük – ha egyáltalán felkel. A súlyos helyzet azt jelenti, meghalhat. Ilyen helyzetekben sok időt vesz igénybe a javulás, ugyanakkor a romlás hirtelen is bekövetkezhet. A műtét azonban a terv szerint haladt. A kezdeti szituáció volt nagyon komoly.”

    „A következő lépés az állapota stabilizálása lesz a jövő héten, vagy az elkövetkezendő 10 napban. Ha akkor jól mennek a dolgok, végül felkelhet. A prognózisát tekintve viszont nem tudom, hogy milyen lesz holnap, vagy 15 nap múlva. Viszont meggyőződésem, hogy kezelni kell.”

  • Palkovics: MotoGP-pályát épít a kormány Hajdúnánás határában

    Palkovics: MotoGP-pályát épít a kormány Hajdúnánás határában

    A magyar kormány korszerű, multifunkciós, gazdaságosan üzemeltethető versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma-1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szombaton Hajdúnánáson.

    Palkovics László a projektindító sajtótájékoztatón azt mondta: a beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül.

    A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg a kelet-magyarországi pályán – jelezte a miniszter.

  • Zanardinak stabil éjszakája volt, de állapota továbbra is kritikus

    Zanardinak stabil éjszakája volt, de állapota továbbra is kritikus

    Alex Zanardi állapota továbbra is kritikus a tegnapi balesetét követően, amiről részletesen itt olvashattok.

    Az olaszországi Sienában található Santa Maria alle Scotte kórház – ahol a négyszeres paralimpiai bajnok Zanardit kezelik – helyi idő szerint délelőtt 10 órakor adta ki a legfrissebb jelentést Zanardiról, akinek az életjelei stabilak a jelentés alapján.

    Az olasz legenda egy három órás neurológiai műtéten – ami legfőképpen az állcsontjára és az arcára irányult – esett át a tegnapi nap folyamán. A műtét a kórházban dolgozó neurosebészek vezetője, Dr. Giuseppe Oliveri vezetése alatt zajlott.

  • Zanardi túlesett a műtéten, de nagyon súlyos az állapota

    Zanardi túlesett a műtéten, de nagyon súlyos az állapota

    Alex Zanardi nemrég súlyos balesetet szenvedett, melynek következtében kórházba szállították, és azonnali műtétet végeztek rajta.

    Most pedig a beavatkozást végző kórház közleményben tudatta, hogy véget ért a műtét. Az operáció közép-európai idő szerint 7 után kezdődött, és fél 10-kor fejeződött be. Az is kiderült, hogy Zanardi állapota válságos, súlyos fej-és arc sérüléseket szerzett. Az intenzív osztályra szállították.

  • A kórház megerősítette: fejműtétet kell végezni Zanardin

    A kórház megerősítette: fejműtétet kell végezni Zanardin

    A korábbiakban már beszámoltunk arról, hogy a négyszeres paralimpiai bajnok, Alex Zanardit mentőhelikopterrel szállítottak kórházba, miután egy teherautóval ütközött a kézzel hajtható biciklijével.

    Az egykori olasz pilótát a sienai Santa Maria alle Scotte kórházba szállították, miután a kézzel hajtható kerékpárával egy teherautóval ütközött össze a  Obiettivo Tricolore nevű, 3000 km-es, jótékonysági parakerékpáros verseny egyik szakaszán.

    „Alex Zanardit rendkívül súlyos sérülésekkel szállították ide, a Santa Maria alle Scotte-ba,” – áll a sienai korház hivatalos közleményében. „Zanradi Siena tartományában szenvedett közúti balesetet. A balesetet követően mentőhelikopterrel szállították ide és hat órakor landoltak a leszállópályán.

    „A sérültet azonnal kezelésbe vették az egészségügyi szakértők, akik azonnal megállapították, hogy a súlyos fejsérülés miatt Zanardi kritikus állapotban van. Zanardi a sérülései miatt jelen pillanatban egy neurológiai műtéten megy keresztül.”

    Az olasz csapat – aminek Zanardi is a tagja – edzőjét az olasz La Repubblica kérdezte a balesetről.

    „Egy lejtőn történt a baleset, közvetlen egy útkanyarulat előtt. Alex egy kicsit át is ment a másik sávba. A teherautó sofőrje kormányzással próbálta meg elkerülni az ütközést, azonban erre sajnos már nem volt képes.”

  • Alex Zanardi súlyos balesetet szenvedett, kórházba szállították!

    Alex Zanardi súlyos balesetet szenvedett, kórházba szállították!

    Alex Zanardit mentőhelikopterrel szállították kórházba, miután a mai nap folyamán súlyos balesetet szenvedett a Paralimpia egyik kézzel hajtható biciklis szakaszán Olaszországban.

    Számos helyi hírforrás szerint Zanaradi egy nehéz járművel ütközhetett a Siena-i eseményen és a balesetet követően azonnal egy helyi kórházba szállították. Az állapotáról azonban még nem érkezett hivatalos jelentés, szóval még semmit nem lehet tudni az olasz sérüléseiről.

    Zanardi pályafutása során már négy paralimpiai aranyérmet szerzett a 2012-es és a 2016-os játékokon Londonban és Rio de Janeiroban.

    Az olasz legenda – aki korábban kétszeres CART bajnok volt – korábban autóversenyző volt, azonban a 2001-es lausitzringi balesete olyan súlyos volt, hogy mindkét lábát amputálni kellett.

    További részletek hamarosan!

  • Egy hónap múlva az IndyCar is visszafogadja a nézőket

    Egy hónap múlva az IndyCar is visszafogadja a nézőket

    Nem kell 30 napot várni, mire egy formaautós sorozat, az IndyCar szurkolók előtt bonyolíthat le nem is egy, de két versenyt is.

    Nemrég a NASCAR jelentette be, hogy korlátozott számban, de lesznek nézők a versenyhelyszíneken a bajnokság következő néhány fordulója során. Most a másik népszerű amerikai sorozat, az IndyCar is bejelentette, nemsokára újra megnyitja majd a versenyeket a közönség számára.

    Ugyanis a jövő hónapban megrendezendő dupla hétvégén az Iowa Speedwayen már visszatérhetnek a szurkolók. Így lehet a sorozat első idei versenye, amit nézők előtt rendeznek meg, attól függően, hogy a Road America hamarabb megnyitja-e majd a kapuit.

    A megelőző intézkedésekről az IndyCar hivatalos közleménye így számolt be:

    „Egészségügyi dolgozók, szakértők és az állami hatóságok, az IndyCar és az Iowa Speedway közösen vizsgálja majd megfelelő távolságtartást és biztosít megfelelő magasabb szintű higiéniai és biztonsági körülményeket, nézőknek, ragaszkodva Iowa törvényeihez.”

    „Ezek részeként már a járművekben mérni fogjuk az emberek hőmérsékletét, már a parkolóban. Kézfertőtlenítőt és maszkokat osztunk majd a pályára való belépés előtt, és a létesítmény egész területén további tisztítási és fertőtlenítési eljárásokat vezetünk be a hétvége folyamán.”

    Az eltolt szezon első versenyét Texasban futották nézők nélkül, a versenyzők pedig kommentálták is a „fura légkört”. A soron következő indianapolisi futam szintén üres lelátók előtt lesz megtartva, az Egyesült Államok függetlenségi napján, július 4-én.

     

  • Melyik volt a Forma-1 történetének legrövidebb szezonja?

    Melyik volt a Forma-1 történetének legrövidebb szezonja?

    2020 a Forma-1 eddigi leghosszabb szezonjának ígérkezett 22 versennyel, végül mégis jelentősen rövidebb lesz majd. De még így is messze van a legrövidebbtől…

    A Liberty 15-18 versenyt tűzött ki az idei versenynaptár céljának, ám így szerencsések lehetünk, ha végül egyáltalán elindult a szezon, hiszen Ausztráliában is az utolsó pillanatban borult minden. Az eredetileg Zandvoort és Hanoi hozzáadásával 22 nagydíjra bővülő menetrend végül teljesen átalakult, de még így sem lesz minden idők legrövidebbje.

    Melyik is a legrövidebb szezon?

    A Forma-1 legelső, 1950-es és a 1955-ös közösen tartja ezt a rekordot hét-hét versennyel, bár számos bajnokságon kívüli futamot is tartottak még ezekben az években.

    1950. május 13-án Silverstone nyitotta a sort, míg alig négy hónap múlva, Monzában ért véget a bajnokság. Közben Monaco, Bern, Spa és Reims látta vendégül a száguldó cirkuszt, míg az Indy 500-as is beleszámított a sorozatba.

    Néhány hosszabb év után, aztán a Le Mans-i tragédia következményeként sok rendező lemondta a versenyét, így ismét hét versenyre zsugorodott a szezon.

    Mikor kezdett el megnövekedni a versenyek száma?

    A versenyrendezők köre szépen lassan bővül a Forma-1-es bajnokság 1950-es beindulásától. 1966 óta nem volt 10 futamnál kevesebb, a szám pedig a nyolcvanas-kilencvenes években végül 16 környékén állapodott meg.

    Az ezredfordulót követően ismét több futamot rendeztek, 2012-ben érve el a 20-as határt. 2015 óta ennél aztán nem is ment volt kevesebb verseny, sőt, az esetek többségében 21 alkalommal bőgtek fel a motorok.

    Mikor volt legutóbb 15 futamos egy szezon?

    1983-ban. Akkor többek között Detroit, Dél-Afrika, Brands Hatch és Imola is rendezett még futamot a mai helyszíneken kívül. Az F1 történetében összesen 5 alkalommal volt ennyi futam, mind a 70-es és 80-as években.

    Mi az átlag?

    Az F1 egész történetét nézve ez a szám 14 és fél. A leggyakoribb azonban 16 forduló, ez az eddigi hetvenből tizennyolcszor fordult elő, legutóbb 2003-ban.

    Ha azonban a modernebb kort nézzük, akkor más a helyzet. Az elmúlt 10 évben nem csökkent 19 alá a versenyek száma, tehát 2020 ilyen tekintetben sem lesz olyan, mint amit előzetesen vártunk volna.

    Mi volt a legrövidebb szezon a megtett kilométerek tekintetében?

    Bár 1961-ben nyolc versenyt rendeztek, a rajthoz álló pilóták 2988 km-t tettek csak meg, ami 490 körnek felel meg az akkori pályákon.

    Ez volt az első év, amikor az Indy 500 nem volt a Forma-1-es versenynaptár része, így érthető a csökkenés. A következő évben Dél-Afrika csatlakozásával 321 kilométerrel növekedett újra ez a táv.

    Csak az összehasonlítás végett, a jelenlegi rekordot 2016 tartja, amikor 21 verseny távja 6396 kilométert, és 1268 kört tett ki. Daniel Ricciardo ekkor állította be az egy szezon alatt megtett táv rekordját, mivel az utolsó kört nem tudta befejezni Szocsiban.