Kategória: Fastest Slap

  • Alex Zanardi állapota stabil a negyedik operációja után

    Alex Zanardi állapota stabil a negyedik operációja után

    Alessandro Zanardi állapotát stabilnak minősítik a negyedik műtétje után. Hétfőn, a volt Forma-1-es versenyzőt a rehabilitációs klinikáról visszakerült az intenzív osztályra, mivel az akkori állapotát instabilnak nyilvánították.

    A milánói San Raffaele kórházban ugyanakkor most elvégeztek rajta egy újabb „érzékeny idegsebészeti beavatkozást”, amelyet sikeresnek minősítettek. Ennek eredménye az, hogy az állapota most kiegyensúlyozott, számolt be róla a német DPA hírügynökség.

  • A Red Bull vezérkara kirúgta az észak-amerikai vezetést, rasszizmus miatt

    A Red Bull vezérkara kirúgta az észak-amerikai vezetést, rasszizmus miatt

    Júliusban a Red Bull három vezető beosztású munkatársát rúgta ki, köztük az észak-amerikai vezérigazgatót és a vezető marketingest, valamint felosztlatta a kulturális marketing részlegeket, melyek olyan rendezvények szervezéséért voltak felelősek, mint például különféle zenei fesztiválok. Számolt be róla a Business Insider.

    Mindez azt követően történt, hogy a Black Lives Matter mozgalom kirobbant.

    A kirúgott személyek egy olyan projekten dolgoztak, mely tovább növelné a diverzitást a cégnél, és mellyel jobban elérik a színes bőrű közönséget. Sikerült azonban mellélőni…

    Több, mint 300 alkalmazott írt alá egy június 1-i levelet, melyet az észak-amerikai vezérigazgatónak, Stefan Kozaknak és a marketing vezetőnek, Amy Taylornak címeztek, és melyben feltették a kérdést, hogy a vállalat miért hallgat a nyilvánosság előtt a Black Lives Matter rasszizmus-ellenes kampány kapcsán. Továbbá részleteket szerettek volna megtudni arról, hogy a vállalat – mely egyébként gyakran köt partnerkapcsolatot fekete hírességekkel – miként támogatja a fekete alkalmazottjait és a fekete közösségeket úgy általában.

    Később az alkalmazottak kiszivárogtattak egy slide-ot (vagy diát) egy februári céges eseményről, melyen egy olyan világtérkép volt látható, melyeken az egyes országok rasszista, sértő feliratokat kaptak. Így például Indiát egyenlővé tették a call centerekkel, Afrika az „innen vannak az állatkerti állatok” megjegyzést kapta, a Közel-Keletet pedig a „gonosztevők” jelzővel illették. Az alkalmazottak szerint a kollégák figyelmeztették a szervezőket, hogy ne használják az említett slide-ot, és panaszt tettek a HR osztálynál.

    Három héttel később a Red Bull osztrák vezetősége kirúgta Kozakot, Taylort, valamint a zenei-, szórakoztató és kulturális részleg marketing vezetőjét, Florian Klaast, akinek csapat az említett diát megalkotta.
    Ezzel együtt feloszlatták a cég azon csapatait, melyek zenei fesztiválok és más kulturális események szponzorációját szervezték.

    „Elutasítjuk a rasszizmus minden formáját”, közölte egy az alkalmazottaknak szánt feljegyzésben a Red Bull vezetősége.

  • Legyen Silverstone az otthonod! Luxuslakások épülnek a pálya mellé

    Legyen Silverstone az otthonod! Luxuslakások épülnek a pálya mellé

    60 szerencsés kiválasztott elmondhatja magáról, hogy a Silverstone-i pálya lesz otthona, ugyanis lakásokat építenek közvetlenül az aszfaltcsík mellé.

    Az épületeket az Escapade Living kivitelezi majd a Maggots mellett, ahonnan látni lehet majd ahogy az autók 300 közeli tempóval száguldanak át a kanyaron.

    A munkálatok várhatóan 2022 májusában érnek véget, időben a legnagyobb versenyek időpontja előtt. Az, hogy az ember a saját teraszáról akár köntösben nézhesse végig a nagydíjat, több, mint egymillió fontba kerül majd. Ez megfelel annak az összegnek, ha mai árakon három embert a hétvége alatt teljes ellátással 125 évig a Paddock Klub állandó vendége lenne.

    Persze a pályától hátrább lévő lakások nem kerülnek ennyibe, azokhoz közel feleennyiért lehet hozzájutni. Ugyan onnan nem látszik a verseny, de a szerencsés tulajdonosok a pálya melletti közös klubházból így is élvezhetik az eseményeket.

    Azonban az ár így is csak maximum háromhétnyi tartózkodásra jogosít. Egy kreditrendszer alapján osztották fel a Silverstone versenyhétvégéit, és korlátozott időben lehet ezeken a lakást igénybe venni. A fennmaradó időben kiadásra kerülnek, a bevételből pedig a tulajok is részesülnek.

  • Nem javult Zanardi állapota az intenzív osztályon

    Nem javult Zanardi állapota az intenzív osztályon

    Ahogy arról már beszámoltunk, visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi. Az olasz La Gazzetta dello Sport pedig most az azóta eltelt pár napról számolt be.

    A súlyos kerékpárbalesetet után múlt héten megkezdhette a rehabilitációt, ám pár nap után romlott az állapota, így visszakerült az intenzív osztályra, ezúttal már Milánóba. Az olasz lap a kórház jelentése szerint az ott töltött első este a legenda számára csendesen és nyugalomban telt. A kórház nagyban dolgozik az állapotának stabilizálásán, az első kezelésekre jól reagált azonban az állapota összességébe még továbbra is bizonytalan.

    A lap még azt is kiderítette, hogy mi okozta a romlást nála, ami miatt vissza kellett térnie az intenzívre. Szintén a kórház elmondása alapján bakteriális fertőzés lépett fel nála, amely mellett egyéb komplikációk is voltak.

  • Ericsson szerint idővel a Forma-1 is aeroscreenre vált majd

    Ericsson szerint idővel a Forma-1 is aeroscreenre vált majd

    Marcus Ericsson szerint az IndyCarban használatos aeroscreen jobb védelmet nyújt, mint a halo, és szerinte a jövőben a Forma-1 is erre vált majd.

    Az egykori F1-es versenyző második szezonját tölti az IndyCarban, és már mindkét fejvédő kiegészítővel van tapasztalata.

    Mikor a Forma-1 azon dolgozott, hogy kifejlesszék a megfelelő védőelemet, a Red Bull tesztelt egy aeroscreent is. Sokaknak tetszett is, de az F1 végül a halo mellett döntött.

    Ericsson szerint az aeroscreen jobb megoldás.

    „Az aeroscreen olyan, mint a halo, egy ‘szélvédővel’ kiegészítve” – mondta Ericsson a the-race.comnak.

    „El tudom képzelni, hogy az F1 és az európai kategóriák ebbe az irányba mennek majd a jövőben.”

    „A halo nyilvánvalóan jó a nagyobb darabok kivédésére, de ha kisebb törmelékről van szó, akkor mindenképp kevésbé hatékony, mint az aeroscreen.”

    Ez utóbbi hatékonyságát bizonyította is az elmúlt IndyCar futamokon. Ericsson esetében példásul megakadályozta, hogy egy balesetből származó törmelékek eltalálják.

    „Mikor ez történt, én csak arra koncentráltam, hogy megpróbáljak kimaradni a balesetből és ne találjam el egyik autót sem” – mondta Ericsson. „Mondtam a csapatnak, hogy némi törmelék eltalált, de gondoltam, hogy nem lehet semmi komoly, mindennek rendben kell lennie.”

    „Aztán a verseny után megnéztem a felvételeket és láttam, hogy egy elég nagy darab, egy szárny, vagy ilyesmi, eltalálta az aeroscreen környékét.”

    „Nem nézett ki jól, de az jó, hogy ott volt az aeroscreen. Mindenképp mutatja, hogy az IndyCar igazán jó döntést hozott.”

  • Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi

    Romlott az állapota, így visszakerült az intenzív osztályra Alex Zanardi, aki csupán pár napot tölthetett a rehabilitációjával.

    A korábbi Forma-1-es pilóta és paralimpiai bajnok még júniusban szenvedett balesetet a kézihajtású kerékpárjával. Ezt követően a sienai korházban három operációt is elvégeztek rajta, majd mesterséges kómába helyezték. Pár napja azonban javult annyit az állapota, hogy az orvosok úgy döntöttek, hogy felébresztik őt és egy rehabilitációs kórházba szállítják.

    Ezt követően a fia is bizalomkeltő hírekkel szolgált, sajnos azonban az állapota ismét romlott, így ismételten az intenzív osztályra kellett őt szállítani.

    Jelenleg a milánói San Raffaele kórházban van, ahol az orvosok csak annyit mondtak az állapotáról, hogy bizonytalan.

  • Kevesebb nézővel, óvintézkedések mellett rendezik meg az Indy500-at

    Kevesebb nézővel, óvintézkedések mellett rendezik meg az Indy500-at

    Habár már világszerte újraindult a versenyzés, a koronavírus járvány miatt sok minden továbbra sem lehet a régi. A Forma-1-ben zárt kapus versenyeket rendeznek, a tengerentúlon viszont már engedélyezik, hogy legyenek helyszíni nézők. Úgy néz ki viszont, hogy az Indy500-ra mégis kevesebb rajongó látogathat ki.

    Eredetileg úgy volt, hogy a férőhelyek felét tölthetik meg, most viszont az IndyCar első embere, Roger Penske bejelentette, hogy csak a kapacitás 25%-át tudják fogadni. Ez körülbelül 75 ezer nézőt jelent. Akinek már van jegye, és mégsem látogat ki, gond nélkül átviheti azt 2021-re. Azoknak, akiknek sikerül bejutni, a maszk viselése kötelező lesz.

  • Megérkezett Majka & Curtis Hungaroringen forgatott videóklippje!

    Megérkezett Majka & Curtis Hungaroringen forgatott videóklippje!

    Elkészült Majka & Curtis új klipje, mely a „A csúcson túl” című számhoz készült, melyben Nika is közreműködik.

    Ismerősen cseng a Nika (nem Mika! 😀 ) név? A 30 körüli korosztálynak ismerősen csenghet a név, és bizonyára be is ugrik, ha azt mondjuk: „Papa, ne félts!”

    Az idősebbeknek a szám alapja is ismerős lehet, mivel a laikus fül is kiszúrja, hogy az alap egy az egyben Jermaine Jackson, Pia Zadora „When the rain begins to fall” (1984) című daláéval egyenlő. Új szöveget írtak rá – hogy jót-e, azt mindenki döntse el maga -, amit Nika énekel és kapott némi rap betétet Majka és Curtis által.
    A hasonlóságot nem is tagadják, mivel a szövegben még utalás is van az eredetire, a „kölyökként esni kezdett fölöttem” sor által.

    A klipben persze van minden, ami a címhez illik, tetkók, napszemcsi, gyors autók (Mercedes, Porsche, Mustang, McLaren, Lamborghini, minden, mi szem-szájnak ingere),  táncos csajok és a két főhős, akik az elején kis híján összeverekednek, de inkább a vezetési képességeikre és 1-1 AMG-re bízzák, hogy eldőljön, ki is a jobb. Pár pálya-jelenet után végül Curtis nyer, Majka pedig megenyhül és kibékülnek. Mi legalábbis így értelmeztük…

    Mutatjuk Majkáék hungaroringi száguldozását, alatta pedig a ’80-as évek klasszikusát, ami az alapot szolgáltatja, majd a bevállalósoknak Nika korábban már említett dalát 1998-ból. 😀

  • Hamilton beszél róla, ő megoldaná – Smedley projektje az egyenlőségért

    Hamilton beszél róla, ő megoldaná – Smedley projektje az egyenlőségért

    A korábbi versenymérnök, Rob Smedley olyan gokartos sorozatot indít, ami megfizethetőbb lesz a fiatalok számára, ezzel segítve a Hamilton által felkarolt sokszínűséget.

    Ahhoz, hogy valaki akár a nevelőszériákig eljusson, rengeteg pénzt igényel, ez pedig sokak elől elveszi a lehetőséget. Ez ellen pedig már többen is felszólaltak az utóbbi hónapokban.

    A Rob Smedley által indított elektromos sorozat azt hivatott elérni, hogy az anyagi helyzet ne álljon többé a tehetségek útjába, ezzel több embernek adva meg a lehetőséget, hogy elinduljon ezen az úton.

    „Az egész arról szól, hogy több embert érjünk el. Amikor 2018 végén elkerültem az F1-es csapatoktól, valamit tenni akartam, hogy visszaadjak valamit a társadalomnak.” – mondta az Electroheads elnevezésű sorozat eredetéről.

    „Ez egy nagyon drága sport, de nagyszerű. Ez [a sorozat] pedig nagyszerű módja annak, hogy valaki bekerüljön a motorsport körforgásába, ez pedig táplálja majd az érdeklődést, a Forma-1 felé is.”

    Szerinte ennek a sorozatnak a fő előnyét az jelenti majd, hogy jóval kevesebb költséggel jár, mint a hasonló bajnokságok.

    „A megfizethetőség általában nagy akadály. A brit bajnokságokban 11 éves gyerekek költenek évi 100 ezer fontot, ez pedig nem éppen demokratikus helyzet.”

    „Mi ezt szeretnénk elérni, hogy olcsóbb, gyorsabb, és igazságosabb legyen az egész, és többen tudjanak jönni. Ezzel pedig automatikusan elérjük azt is, hogy egyenlőbb legyen a nemek és az etnikumok aránya is.” emelte ki a Hamilton által is fontosnak tartott szempontot a szakember.

    A terv az, hogy 6 és 12 év között gyerekek vehessenek részt, két – kor szerint elosztott – kategóriában. A gokartok egyenlőek lesznek, és nem csak teljes versenyhétvégét, de egy félnapos „belekóstoló” programot is lehet majd teljesíteni.

    „Lennie kell egy lehetőségnek akkor is, ha nincs annyi pénzed. Ezzel pedig 90-95 százalékos költségcsökkenést érünk majd el.”

    „Szeretnénk majd terjeszkedni, hogy máshol is csökkentsük az árakat. Nem arról kéne szólnia, mennyi pénzed van, hanem hogy milyen gyors vagy.” – emelte ki Smedley.

  • Hosszú ideig is eltarthat Alex Zanardi rehabilitációja

    Hosszú ideig is eltarthat Alex Zanardi rehabilitációja

    Felébresztették a kómából és elhagyhatta azt a kórházat, ahol eddig feküdt a súlyos balesete után Alex Zanardi, akinek a fia most nyilatkozott és elmondta, hogy lát biztató jeleket az apjával kapcsolatban.

    Egy hónapig tartották kómában az egykori Lotus és Williams versenyzőt, ám most már ébren van és átkerült egy rehabilitációs kórházba. Niccolo Zanardi, Alex fia most a Corriere della Sera lapnak nyilatkozott apja állapotával kapcsolatban.

    „Megfogja csinálni, biztos vagyok benne. Ezúttal is sikerülni fog neki, és egy nap majd együtt beszélünk erről. Beszélni fog velem meg a gyerekemmel is. Reménykedem, akárcsak anyám.” – kezdte.

    Azonban azt ő maga is elismerte, hogy a látásával kapcsolatban vannak aggodalmai.

    „Nem ez most a legfontosabb dolog. Ami most számít az az, hogy tudjuk azt, hogy képes lesz-e velünk újra kommunikálni. Ehhez azonban még hosszú út vezet. Egyelőre nagyon boldogok vagyunk, mivel eddig a vártnál gyorsabban halad a rehabilitációja, de ez egyáltalán nem meglepő, mert apáról van szó.”

    „Elképesztő mennyi energia van ebben a férfiban, szokatlanul erős. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, annyit mondhatok, hogy kicsit jobban van és megkezdte a rehabilitációt. Nincs már életveszélyben, és ez sokat elmond. De ismétlem: a rehabilitáció sokáig fog tartani.” – jelentette ki a 21 éves fia.