Kategória: Extra

  • Lauda, aki túlélte a túlélhetetlent – Könyvajánló

    Lauda, aki túlélte a túlélhetetlent – Könyvajánló

    Idén jelent meg Maurice Hamilton Niki Laudáról szóló életrajzi könyve, mely magyar nyelven az Athenaeum Kiadó gondozásában, Surányi Géza fordításával.

    Azok számára is érdekfeszítő olvasmány, akik nem feltétlenül Forma-1 rajongók, hiszen Lauda valóban egy legenda. Nem mindennapi személyiség volt, és igazán izgalmas az életútja. Bár számukra a versenyleírások kissé unalmasak lehetnek. Az egyéb háttérsztorik, a színfalak mögött zajló események azonban kimondottan érdekfeszítőek.

    Amit viszont rögtön az elején kicsit hiányoltam, mint háttérinformáció – ha már életrajzról beszélünk -, az a gyerekkora, családi háttere, ami lássuk be, fontos lehet abban, hogy megértsük valaki jellemét és indíttatásait.

    A 342 oldalas kötet nagy hangsúlyt fektet Lauda racionális gondolkodására, hogy mindig két lábbal állt a földön, és meg volt az a képessége, ami sok emberből hiányzik: Felismeri a hibáit, kész tanulni belőlük, és mindenképpen akar is.

    Mentális oldalról közelített meg minden helyzetet, mindennek tudni akarta az okát, csavaros észjárása pedig hasznára vált a pályán és az üzleti életben egyaránt. Lételeme volt, hogy valami kihívást kelljen legyőznie, ezt tükrözi minden átigazolása, szerződése.

    Kiválóan ábrázolja a könyv, hogy mi volt számára igazán fontos és mi nem, hogy mennyire pragmatikus volt, nyers, őszinte, és ebből kifolyólag nem éppen píszí. Voltak olyan megnyilvánulásai, melyeken sokan – főleg manapság – vélhetően megsértődnének, de ha az embernek van némi önreflexiója, rájön, hogy mindig okkal mondja, amit mond, és többnyire igaza is van. Nem is volt jellemző, hogy valaki nagyon zokon vette volna, hogy az osztrák nem bájologva, vagy mondandóját szépen becsomagolva kommunikált volna vele, hanem kristálytisztán, tömören kibökte, amit gondolt. Ehhez persze az is kellett, egy rendkívül karizmatikus és intelligens emberről beszélünk.

    niki lauda, racingline.hu
    Fotó: Tajthi Andrea
    Elképesztő akaratereje humorral társult

    Bár mindenki számára ismertek súlyos, 1976-os balesetének körülményei, mégis hátborzongató olvasni róla. Azon pedig újra és újra megdöbbenek, hogyan volt képes olyan hamar visszatérni, olyan súlyos sérülések után. Az ember kissé el is szégyelli magát, hogy mennyit képes nyűglődni jelentéktelen dolgokon, vagy apró, hétköznapi sérüléseken… Ő azonban képes volt nevetni önmagán, sőt talán élvezte is ha megbotránkoztat másokat azzal, hogy gúnyt űz saját magából. Valóban van valami morbid humor abban, hogy vajon mit gondolhattak elsőre az emberek, mikor pár évvel a baleset után a megégett Lauda előadta a Nürburgringen, hogy a fülét keresi.

    Mivel a Forma-1-es eseményekkel többnyire képben voltam, a magam részéről kifejezetten érdekesek voltak azok a fejezetek, melyek a repülés iránti szenvedélyét, hozzáállását és légitársaságainak működését, alakulását taglalták. Elhivatottságáról és felelősségtudatáról tanúskodott az is, ahogyan a Lauda Air egyik járatának lezuhanását kezelte, és ahogy kardozott a Boeinggel, mert mindenáron válaszokat akart.

    Kimondottan érdekessé teszi a könyvet, hogy nem csupán a szerző gondolatai és Lauda korábbi megszólalásai adják a tartalmat, hanem számos hozzá közel álló, őt jól ismerő személy is visszaemlékszik benne egy-egy történésre, legyen szó akár korábbi csapattársakról, újságírókról, vagy például Toto Wolffról. Utóbbival kimondottan érdekesen indult a kapcsolata.

    Amire még jól rámutat az írás – amit persze eddig is tudtunk, de így nagyon hangsúlyos -, hogy korábban is megfutották a csapatok és versenyzők ugyanazokat a köröket az FIA-val, a szabályalkotókkal, mint manapság. Ugyanúgy mindenki kereste a kiskapukat, és ha talált, a többiek óvást nyújtottak be ellene. Nincs új a nap alatt.

    A legmeghatározóbb eleme az írásnak talán az, mikor a szerző és más megszólalók azt pedzegetik – és ezzel talán nem spoilerezek különösebben -, hogy Lauda mindig azt hangoztatta, hogy neki nincsenek barátai, miközben mindenki tudta, ő maga is, hogy igenis vannak, és rengetegen szeretik őt. Hogy ez szerénység-e, vagy egyfajta mártírkodás? Döntse el mindenki maga, de szerintem inkább egyfajta védekező mechanizmus, vagy amolyan Lauda-féle irónia…

    Miután elolvastam, úgy gondolom mindjárt bővíteném is vele a karácsonyi ajándékötletekkel szolgáló gyűjtést. Kiváló ajándék lehet, Forma-1 rajongóknak kötelező darab a könyvespolcra.

    Kövessetek minket Moly.hu-n is!

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/6994822666435693829?lang=hu-HU&is_copy_url=1&is_from_webapp=v1

  • Nyolc közismert személyiséggel indít új közlekedésbiztonsági kampányt a HUMDA

    Nyolc közismert személyiséggel indít új közlekedésbiztonsági kampányt a HUMDA

    „Maradj ember a volán mögött is!” – üzeni Anger Zsolt, Balázs János, Görbicz Anita, Kautzky Armand, Pindroch Csaba, Szalóczy Pál, Vincze Ottó és Weisz Fanni a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. legújabb, teljes médiamixet lefedő közlekedésbiztonsági kampányában. A kezdeményezés célja a hazai közlekedésbiztonsági helyzet és a közlekedési kultúra javítása.

    Figyelemfelhívó kampányunkhoz nyolc, a szakmájában kiemelkedő, méltán elismert személyiség csatlakozott. Színész, zenész, sportoló, modell és műsorvezető is felhívja a figyelmet arra, hogy a KRESZ szabályait tiszteletben tartó biztonságos közlekedés és az emberséges viselkedés sokkal fontosabb annál, mint stressztől fűtötten rohanni valahova.

    A reklámfilmekben mindenki egy-egy címlapról kilépve mutat rá, hogy noha olykor a kimagasló eredményeik, sikereik mellett akár aprónak tűnő bulvárhírek kapcsán is olvashatunk róluk a sajtóban, mégis inkább az ilyen témákkal kerüljenek rivaldafénybe, mint egy súlyos közlekedési balesettel kapcsolatban. Saját üzeneteikben felhívják a figyelmet többek között az elsőbbségadás, a láthatóság, a kölcsönös bizalom és az empátia fontosságára, valamint a vezetés közbeni telefonhasználat, a hangos zenehallgatás és az indulatvezérelt döntések veszélyeire is.

    HUMDA közszereplős kampány, Vincze Ottó
    Fotó: HUMDA

    A közlekedési balesetben elhunytak száma 2020-ban 450-re csökkent Magyarországon. A HUMDA kiemelt célja az elért eredmények megőrzésének elősegítése, továbbá a súlyos és halálos kimenetelű közlekedési balesetek számának radikális csökkentése. Ennek lényeges lépése a társadalom széleskörű, szemléletformáló edukációja, mely a nemzetközi jó gyakorlatok megismerésével és átvételével, innovatív technológiák bevonásával, az Európai Unió és az ENSZ balesetmegelőzési irányelvei mentén.

    A HUMDA idén áprilisban indította el első országos közlekedésbiztonsági kampányát „Maradj ember a volán mögött is!” szlogennel a magyar autó- és motorsport két legsikeresebb hazai versenyzője, Michelisz Norbert és Talmácsi Gábor, valamint az ismert sportriporter, Szujó Zoltán közreműködésével. A jelenlegi az éves kampány folytatása.

    – Meggyőződésünk, hogy sikeres társadalmi szemléletformálással tovább csökkenthető a közútjainkon bekövetkező balesetek száma. Hazánknak és az Európai Uniónak is az a célja, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés, 2030-ra pedig a jelenleginek a felére csökkenjen a végzetes balesetek száma. Hatalmas feladatról van szó, ugyanakkor a haszon is jókora, sőt, felbecsülhetetlen. Magyarországon 2011 óta évről évre mintegy félezer ember vesztette életét az utakon. Tavaly ez a szám 500 alá csökkent és reményeink szerint idén sem lépi túl ezt a határt. Azonban így is rettentő magas számról van szó. Az autók vezetőinek, a kerékpárosoknak, a gyalogosoknak és a közlekedés minden résztvevőjének ki kell vennie a részét a munkából. Bízunk benne, hogy kampányaink üzenetei célt érnek és a látványos filmjeink, plakátjaink gondolatébresztően hatnak a közlekedés valamennyi résztvevőjére – hangsúlyozta Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

    – Legújabb kampányunkban a sajtóból, a művészet és a sport világából jól ismert személyiségek mesélik el, hogy életük része a rivaldafény, és akár már attól is a címlapra kerülnek, ha a másik irányba fésülik a hajukat. Természetesen ők is leginkább a kimagasló szakmai teljesítményükkel szeretnek bekerülni az újságokba, azonban legtöbbünknek csak egy baleset okozása vagy elszenvedése jelentheti a címlaphoz vezető „leggyorsabb” utat. Vajon ezen az áron is megéri rivaldafénybe kerülni? Érdemes hagyni, hogy az indulataink vezéreljenek és kivetkőzzünk magunkból a volán mögött? Mi továbbra is arra ösztönzünk mindenkit, hogy maradjunk emberek a volán mögött is, mutassanak mást a címlapok, ne a balesetek képsoraival kezdődjenek a híradások – emelte ki Lázár László, a HUMDA Zrt. kommunikációs igazgatója.

    A teljes médiamixet lefedő kampány november 15-én kezdődik televízióban, közterületen, tömegközlekedési járműveken, online felületeken és a nyomtatott sajtóban is találkozhatunk vele.

    A reklámfilm forgatása alatt készített werkfilm:

  • Michelisz Norbert is fontos szerepet kap a HUMDA tehetséggondozójában

    Michelisz Norbert is fontos szerepet kap a HUMDA tehetséggondozójában

    Amint az a HUMDA hétfői sajtóeseményén kiderült, az állami és nem mellesleg komoly szakmai segítséggel zajló programban a felmérések már zajlanak. Ezek elvégzése után kaphatnak majd közelebbi és részletesebb képet a tehetségekről Michelisz Norberték.

    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter nem olyan régen célként fogalmazott meg egy igencsak ambiciózus elképzelést. Ennek lényege, hogy néhány éven belül MotoGP-, F1-, vagy más világbajnoki sorozatban versenyző honfitársunk legyen. A minisztériumtól majd a támogatás érkezik, a felmérésekért és a szakmai felkészítésért pedig a Fit4Race felel.

    Michelisz Norbert, Talmácsi Gábor, Weingartner Balázs, Matics Zsolt, Humda
    Fotó: Varga Ákos

    Michelisz Norbertet a sajtótájékoztató után külön is kérdeztük, az ő szerepéről a HUMDA tehetséggondozójában, a kiválasztás metodikájáról, az állami támogatás lehető leghatékonyabb felhasználásáról és még sok minden másról.

    „Óriási különbség ez ahhoz képest, amikor az én karrierem indult” – hasonlította össze a mostani lehetőséget saját karrierje kezdetével a WTCR magyar sztárja. „Mindenkinek óriási hálával tartozom, aki segít abban, hogy ez adott legyen. Elmondtam a sajtótájékoztató közben is, hogy rettentő sok olyan tehetséges fiatal van, aki anyagi okok miatt nem tud kiteljesedni. Az, hogy erre most nagyobb számban lesz lehetőségük, nekem nagyon jó érzés. Az én pályafutásom is hajszálon múlott, hogy akár el se induljon. Nagyon-nagyon szerencsés voltam és ezt valószínűleg elég kevesen tudják.”

    Egyre inkább fix kereteket ölt Michelisz szerepe a HUMDA-ban. „A konkrét feladatom az ennek a rendszernek a felügyelete. Lehetőleg a rendszeren belül az autósportos vonalat, amennyire tudom szakmailag. Egyelőre nem arról van szó, hogy az itteni tehetséges fiataloknak további iránymutatást nyújtok. Abban segítek, hogy egy olyan rendszer jöjjön létre, ami nem igényel plusz emberi impulzust. Egy rendszer, ami a végén mondjuk kiad három nevet, és ez biztosan a három legjobb név a rendszerben. Persze aztán majd őket is támogatni kell. Azt mondjuk nem gondolom, hogy a Forma-1-be vezető pályafutásban hatékonyan tudnék segíteni. El lehet kezdeni itt a kiválasztással. Aztán viszont nagyon fiatalon, tizenéves korban kelleni fog a háttér külföldi szakemberektől. Ezt az utat nagyon kevesen ismerik Magyarországon.”

    Tavasszal jön a következő lépés. „Bízom abban, hogy ezzel és a pályateszttel tavasszal a kettőből együtt tényleg a legjobbak kerülnek ki. Ők aztán anyagi és szakmai támogatást kaphatnak a pályafutásuk folytatásához.”

    Michelisz rettentő optimista. „Egyáltalán nem gondolom ördögtől valónak azt a gondolatot, hogy 10 éven belül Magyarországnak Forma-1-es versenyzője legyen. Sokan megmosolyogták ezt a dátumot a korábbi alkalmakkor… Viszont a legutolsó pillanatban vagyunk az ehhez szükséges szakmai alap lefektetéséhez. Itt jellemzően a megfelelő anyagi és családi háttérrel rendelkezők űzik az autó-motorsportokat. És akkor hányan vannak, akik nem tudják űzni, de tehetségesek lennének. Ezen gondolat alapján kicsi eséllyel versenyez jelenleg a legjobb ösztönös tehetség a pályákon. A valószínűbb forgatókönyv szerint épp valami mást csinál.”

    Bőven benne a karrierjében Michelisznek logisztikailag is szép vállalás ez a mentori-felügyelői feladat a tehetséggondozásban. „Én még mindig versenyzőként tekintek magamra. De nagyon megtisztelő volt a felkérés. Szívesen mondtam igent, mert felelősséget érzek azokért a versenyzőkért, akik hasonló cipőben járnak, mint például én is. Nehéz viszont, mert hétvégén például versenyem volt. Hajnalban értem haza, délelőtt megcsináltuk az előkészületeket… Hamarosan megyek is tovább, van két kislányom, van magánéletem… Mivel viszont szívesen vállaltam a feladatot, igyekszem időt szorítani rá. Igyekszem segíteni. Amíg igényt tartanak rám, amíg szakmailag tudok segíteni. Szívesen vagyok itt és szívesen tanulok.”

    Ami Michelisz lehet a feltörekvő fiataloknak, az volt a hamarosan visszavonuló Gabriele Tarquini Michelisznek. „Mindenképp ilyen figura tudott lenni számomra. Azt mondjuk nem tudom, hogy akart-e… Nagyon-nagyon sokat tanultam tőle. Nekem ő volt a legfontosabb kapcsolatom a túraautó-világkupa mezőnyében. Szinte baráti kapcsolat alakult ki közöttünk, nagyon sok mindent meg tudtunk beszélni egymással. Sokat segítettük egymást a pályán is és nagyon sokat köszönhetek neki. Ha ő nem lett volna, nem biztos, hogy ezt a pályát járom be.”

  • 6+1 exkluzív, F1-es ajándékötlet karácsonyra!

    6+1 exkluzív, F1-es ajándékötlet karácsonyra!

    Még korainak tűnhet a karácsonyi ajándékokkal foglalkozni, azonban listánk exkluzívjai külföldi termékek, így számoltunk azzal, hogy ha valakinek meghozzuk a kedvét, annak még karácsony előtt megérkezhessen, amit szeretne.

    6+1 olyan márkát/manufaktúrát mutatunk be nektek, mely olyan Forma-1-es relikviákat, ajándékokat készítenek, melyek nem szokványosak, melyek nem találhatók meg bármelyik F1-es shopban. Ezek közül 6 brit cég, egy pedig német.
    Ennek tükrében rögtön linkelünk is nektek ITT tájékoztatót arról, hogy miként lehet mostanság az Egyesült Királyságból rendelni, illetve mikor és mennyi vámot kell fizetni.

    Amit még fontos megjegyezni, hogy az alábbi lista saját gyűjtés, nem szponzorált, majdnem mindegyik helyről rendeltünk is már, sima vásárlóként.

    Nézzük hát az ajándékötleteket!

    HEEL TREAD
    Mondhatni tipikus és közhelyes zoknit ajándékozni karácsonyra, de ha egy F1 rajongót ilyen zoknival lepsz meg, bizonyára nem fog megsértődni! Főleg, mert mostanában kifejezetten divat lett színes, mintás zoknit hordani. A HEEL TREAD olyan zoknikat készít, melyek mintáját autók, versenyautók (F1-esek, rali autók, stb) inspirálták, és bár némelyiken felirat sincs, olyan ügyesen játszanak a színekkel és formákkal, hogy simán felismerhető, miről is van szó. Autós témán túl egyébként motoros és repülős tematikájú zoknikat is találtok. www.heeltread.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    HEEL TREAD (@heeltread) által megosztott bejegyzés

    Racing Chocs
    Ki ne szeretné az édességet? Oké, biztosan akad azért ilyen ember is, de megkockáztatjuk, hogy ha Forma-1 rajongóról van szó, akkor ezeknek a csokiknak biztosan nem tud ellenállni! A Racing Chocs egy brit családi vállalkozás, akik F1 témájú csokikat, bonbonokat készítenek, leginkább sisak formájúakat, melyeket olyanra is dekorálnak, mint amilyenek a versenyzők sisakjai. Aki kedvet kapott, annak érdemes sietnie, mert a legfrissebb bejegyzésük szerint már csak a mai napon (nov. 5.) lehet rendelni, utána már decemberig nem. (De el is raktározhatjátok az ajándék ötletet későbbre, születésnapra, Valentin-napra, stb.) www.racingchocs.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Matthew Poat (@racingchocs) által megosztott bejegyzés

    Retro GP
    A Retro GP már nem aktív versenyzők és csapatok inspirálta termékeket kínál, leginkább pólókat. Van itt többek között Jordan, Minardi, Arrows, Ligier, vagy épp Brawn GP is. Ezen kívül ők a hivatalos Hesketh Racing relikviákat forgalmazó cég is. A Hesketh termékek skálája igen széles. A pólókon és ingeken kívül van sör, sörös pohár, bögre, sapka, plüss maci, lámpa, és karóra is. www.retrogp.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Retro GP (@retrogp) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Retro GP (@retrogp) által megosztott bejegyzés

    Box Box Box
    A Box Box Box kínálatában is akad pár ruhanemű, azonban náluk a legegyedibb termék az ún. tea towel, ami amolyan konyharuha-féle, de akár kisebb terítőként, vagy egyszerű dekorációkánt is tud funkcionálni. Érdekessége pedig az, hogy F1-es versenynaptár díszíti. Egyelőre a 2021-es látható a kínálatukban, de feltételezhetően lesz 2022-es is.
    Ami viszont már biztosan kapható, az a 2022-es asztali naptárjuk, mely szokatlan, egyedi kivitelezésű, és kiváló Cahier fotók díszítik. www.boxboxbox.co

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Adam l Motorsports Merch (@boxboxboxco) által megosztott bejegyzés


    House of Alyssa Smith 
    Alyssa Smith egy fiatal brit vállalkozó, aki ezüstékszerek készítésével foglalkozik, ezen belül van egy komoly motorsportos kollekciója is! Korábban interjút is készítettünk Alyssával, ezt ITT olvashatjátok. Találhattok itt medálokat, komplett nyakláncokat, fülbevalókat, karkötő charmokat, méghozzá autósportos témában. Versenypálya sziluettek, sisakok, rajtszámok, autó, kockás zászló, stb. www.houseofalyssasmith.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    House of Alyssa Smith ? (@alyssajewellery) által megosztott bejegyzés

     

    GRAHAM HILL Cosmetics
    És itt a ráadás! Ezt gondolhatnánk a leginkább britnek, de a cég valójában német. A Hans Conzen Kosmetik GmbH egy márkájáról van szó, melynek neve: GRAHAM HILL Cosmetics.
    Mint ismert, Graham Hill, kétszeres F1-es világbajnok, tipikus – semmiképp sem pejoratív értelemben – angol volt, akinek megnyerő jelleme és rendkívül igényes megjelenése volt. Haja, barkója és bajsza igazán karakteressé tette. Ő inspirálta ezt a kimondottan férfiaknak, modern gentlemaneknek szánt kozmetikai márkát, mely szakállápoló, hajápoló termékeket kínál. A letisztult, elegáns flakonokba töltött termékek érdekessége, hogy megjelenik rajta a Graham és Damon Hill sisakjáról ismerős evezőlapátok mintája.
    A termékek fantázianeveit pedig F1-es versenypályák kanyarjainak nevei adják. www.grahamhill-cosmetics.com

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Graham Hill (@grahamhill.cosmetics) által megosztott bejegyzés

  • Ilyen még nem volt! Nem csak Mikkelsen duplázhat

    Ilyen még nem volt! Nem csak Mikkelsen duplázhat

    Mihályi Csaba blogja a Rally Hungary után

    Hét nap alatt mind a két jelentős R5-ös autóra kiírt nemzetközi bajnokságot, a WRC2-t és a Eb-t is megnyerte Andreas Mikkelsen. Nem ő az egyetlen, aki mindkét címmel büszkélkedhet, de az első, aki egy szezonon belül nyerte meg mind a kettőt. Azonban nem csak ő duplázhat idén és nem kizárt, hogy hamarosan újabb rekord születik. 

    Nem kis dolgot ért el idén Andreas Mikkelsen, a két bajnoki címével. Nehéz eldönteni, hogy a WRC2-es vagy az Európa-bajnoki címnek van nagyobb értéke, de ha valaki mind a kettőt behúzza, akkor annak nem sok magyarázkodni valója van. 

    Mikkelsen ráadásul elég stílusosan lett bajnok, hiszen a vb-n a Monte-Carlo, az Észt és az Akropolisz Rallyn is győzött (WRC2-ben), az Eb-n pedig az Azori-szigetek és a Fafe Rallyt nyerte meg. 

    Eddig két versenyző büszkélkedhetett azzal, hogy Eb és WRC2-es (illetve annak elődje S-WRC) bajnoki címmel is rendelkezik: Juho Hänninen és Jan Kopecky. 

    Mind a ketten igazi bajnoki cím halmozók voltak. Hänninen 2010-ben az IRC-t nyerte meg, 2011-ben az Európa-bajnokságot, 2012-ben pedig az S-WRC-t. A Skoda ezzel akarta demonstrálni, hogy gyakorlatilag bárhol képes győzni. 

    Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, Rally Hungary 2021
    Kép: ERC, Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, Rally Hungary 2021

    Jan Kopecky szintén gyári Skoda-versenyzőként nyerte meg 2013-ban az Európa-bajnokságot, 2014-ben az Ázsia–Pacifik bajnokságot, 2018-ban pedig a WRC2-t. 

    Hänninenről és Kopeckyről is elmondható, hogy sokoldalú versenyzők voltak. Most ehhez az elit klubhoz csatlakozott Mikkelsen, aki 2011-ben és 2012-ben egymás után kétszer nyerte meg az IRC-t – amire senki más nem volt képes –, idén pedig azzal állított fel rekordot, hogy a WRC2 és az Eb címet is egyszerre zsebelte be. 

    Az IRC és a mostani bajnoki címei között a vb-n volt gyári versenyző, ahol három futamot nyert WRC-vel, de 2020-ra nem talált ülést. Ekkor kezdődött a mostani R5-ös menetelése. 

    A jövője nyitott, elvileg nincs hely gyári Rally1-es ülésre, a Hyundainal és Toyotánál is teltház van és úgy néz ki, hogy az M-Sportnál is beteltek a helyek, de nem kizárt, hogy jövőre egy nem gyári színben nevezett Rally1-es Ford Pumával, láthatjuk Mikkelsent a vb-n. 

    Na de ígértünk még egy duplázót. Ne áruljunk tovább zsákbamacskát, a 19 éves Sami Pajariról van szó, aki a Catalunya Rallyn mindenidők legfiatalabb junior világbajnoka lett. Egy héttel később a Rally Hungaryn aratott győzelmével pedig a junior Európa-bajnokságon – ERC3 junior – is átvette a vezetést, amit a Kanári-szigetek Rallyn akár meg is nyerhet. 

    Sami Pajari, Rally Hungary
    kép: ERC, Sami Pajari, Rally Hungary

    Ha ezt megteszi, akkor ő lesz az első, aki egyazon évben nyerte meg a junior Eb-t és vb-t is. Itt is nehéz eldönteni, hogy melyiknek van nagyobb értéke, de itt is igaz, ha valaki mind a kettőt megnyeri, akkor annak nem nagyon kell magyarázkodnia. 

    A junior világbajnoki cím súlyát jól érzékelhetjük, ha felsorolunk néhány bajnokot: 2001 Sébastien Loeb, 2005. Dani Sordo, 2008. Sébastien Ogier, 2011. Craig Breen, 2012. Elfyn Evans…

    Pajari a jövőjéről nem tudott nyilatkozni a Rally Hungaryn, de navigátora Marko Salminen szerint 2022-ben négykerekes autóban láthatjuk a vb-n. 

    Azt is tudjuk róla, hogy Jari-Matti Latvalával jó viszonyt ápolnak és hogy a Toyotánál már figyelik a jövő világbajnokának tekintett fiatal finnt. 

    Európa-bajnokok

    2021: Andreas Mikkelsen
    2020: Alexey Lukyanuk
    2019: Chris Ingram
    2018: Alexey Lukyanuk
    2017: Kajetan Kajetanowicz
    2016: Kajetan Kajetanowicz
    2015: Kajetan Kajetanowicz
    2014: Esapekka Lappi
    2013: Jan Kopecky
    2012: Juho Hänninen
    2011. Luca Rossetti

    WRC2 bajnokok

    2021. Andreas Mikkelsen
    2020. Mads Ostberg
    2019. Kalle Rovanperä (WRC2 pro)
    2018. Jan Kopecky
    2017. Pontus Tidemand
    2016. Esapekka Lappi
    2015. Nasser Al-Attiyah
    2014. Nasser Al-Attiyah
    2013. Robert Kubica
    2012. Craig Breen (S-WRC)
    2011. Juho Hänninen (S-WRC)

  • Gryazin nyert, de nem tarthatta meg a győzelmét, Mikkelsen Európa-bajnok

    Gryazin nyert, de nem tarthatta meg a győzelmét, Mikkelsen Európa-bajnok

    A Nikolay Gryazin–Konstantin Aleksandrov kettős, Volkswagen Polo GTI R5-tel nyerte a Rally Hungaryt, amely az idei második Eb-futamgyőzelmük volt. Andreas Mikkelsen problémákkal teli versenyen a hetedik helyen futott be, de ez is elegendő volt, hogy megnyerje az Európa-bajnokságot. Hadik András és Kertész Krisztián a negyedik helyen végeztek, a magyar értékelésben másodikok lettek, amivel negyedszerre is megnyerték az Országos Rallybajnokságot. 

    FRISSÍTVE: Mégsem Gryazin nyert. A felügyelőtestület döntése alapján Nikolay Gryazin 15 perces büntetést kapott, mert nem állt meg Herczig Norberték baleseténél. A győzelmet és az ezért járó bajnoki pontokat ezzel Mads Ostberg szerezte meg.

    Egyetlen gyorsasági erejéig engedte ki a kezéből az első helyet Nikolay Gryazin a Rally Hungaryn, ezt leszámítva végig az orosz versenyző vitte a prímet.

    „Nagyon jó versenyünk volt, sikerült elkerülni a defektet. Szombaton volt egy kisebb kicsúszásunk, de az inkább élvezetes, mint ijesztő volt – mondta Gryazin. – Tegnap a második körben Eric (Cais) nagyon bekeményített, de aztán defektet kapott. Ma reggel Herczig volt még közel hozzánk, de amikor beestek és elmentünk mellettük, akkor én is visszavettem, és csak arra koncentráltam, hogy biztonságosan célba érjünk.“

    Gryazin a Rally Hungaryn aratta idei második győzelmét Magyarországon, miután az Országos Rallybajnokság nyitófutamát, a Boldogkő Rallyt is megnyerte. 

    „Igen, egyre jobban szeretem Magyarországot. A Boldogkő Rallyn használt beállításokból indultunk ki most is, úgyhogy előnyben voltunk“ – mosolygott Gryazin. 

    Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, Skoda Fabia Rally2 evo, Rally Hungary 2021
    Kép: Makai Gergely, MGR IMAGES, Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson, Skoda Fabia Rally2 evo, Rally Hungary 2021

    Nehéz versenye volt az Andreas Mikkelsen–Elliot Edmondson kettősnek, akiket előbb egy elektromos vezeték szakadása, majd egy defekt hátráltatott, vasárnap reggel pedig egy kicsúszás után ütötték meg a hátsó futóművüket. Végül csak a hetedik helyen futottak be, de ez is elegendő volt Mikkelsen számára, hogy megnyerje az Európa-bajnokságot. Mindössze hét nappal az után, hogy a Catalunya Rallyn megnyerte a WRC2-es világbajnokságot. 

    Mads Ostberg–Torstein Eriksen, Citroën C3 Rally2, Rally Hungary 2021
    Kép: Makai Gergely, MGR IMAGES, Mads Ostberg–Torstein Eriksen, Citroën C3 Rally2, Rally Hungary 2021

    A Mads Ostberg–Torstein Eriksen kettős végzett a második helyen a Citroën C3 Rally2-vel, és nyerte meg a magyar értékelést. Ők szombaton egy megforgással veszítettek egy percet és vesztették el az esélyt a győzelemre, de a mindig vidám Mads nem adta fel, az utolsó gyorsaságiig küzdött. 

    Az utolsó gyorsaságin ugrott a harmadik helyre a lengyel Marczyk–Gospodarczyk kettős, akik ezzel megerősítették második helyüket a versenyzők és az elsőt a navigátorok bajnokságában.

    Az utolsó gyorsaságin szorult le az Eb értékelés dobogójáról Hadik András és Kertész Krisztián, akik végül a negyedik helyen végeztek a Ford Fiesta Mk II-essel. Ami azonban ennél is fontosabb volt a számukra, a magyar értékelésben másodikok lettek, amivel megnyerték az Országos Rallybajnokságot. 

    Hadik András–Kertész Krisztián, Ford Fiesta Rally2 Mk II, Rally Hungary 2021
    Kép: Makai Gergely, MGR IMAGES, Hadik András–Kertész Krisztián, Ford Fiesta Rally2 Mk II, Rally Hungary 2021

    Az Európa-bajnokság harmadik hely álló Efréna–Fernandez kettős futottak be az ötödik helyen, így a bajnokságban is megőrizték a pozíciójukat. 

    Ebben próbálta őket megakadályozni Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik egy defekt ellenére is a második helyen álltak és igen jó tempót diktáltak. Vasárnap reggel azonban egy jobbosban megcsúsztak és árokba estek. Mindkettőjüket kórházba kellett szállítani, Herczig zúzódásokkal, Ferencz bordatöréssel úszta meg. 

    Csomós Miklós–Nagy Attila, Skoda Fabia R5, Rally Hungary 2021
    Kép: Makai Gergely, MGR IMAGES, Csomós Miklós–Nagy Attila, Skoda Fabia R5, Rally Hungary 2021

    Nagyon csalódott volt Csomós Miklós és Nagy Attila akik az ötödik gyorsaságiig az Eb értékelés harmadik helyen álltak, a magyar értékelést pedig vezették, amikor defektet kaptak és két percet veszítettek vele. Végül a tizedik helyen értek célba. 

    Náluk is szerencsétlenebbül járt a Turán–Bagaméri és a Velenczei–Bacigal kettős. Előbbi három defektet kapott, a harmadikat etapon, ami miatt nem is tudta folytatni a versenyt. Utóbbi pedig szombaton az utolsó szakaszon defektelt le és a futómű sérülése miatt nem tudta folytatni a versenyt. 

    A magyar értékelésben Ostberg és Hadik mögött a Klausz–Csányi kettős végzett a harmadik helyen, míg Csomós lett a negyedik. 

     Szurkolók a Rally Hungaryn, a nyíregyházi város gyorsaságin
    Kép: Makai Gergely, MGR IMAGES, Szurkolók a Rally Hungaryn, a nyíregyházi város gyorsaságin

    A kétkerék-hajtásúak versenyében a junior világbajnokság első két helyezettje csatázott egymással. A győzelmet a Pajari–Salminen kettős szerezte meg az Armstrong–Hall páros előtt. Ebben az értékelésben a László–Berendi páros volt a legjobb magyar, akik az RC4 hetedik helyén értek célba. 

  • Ifj. Érdi: Lehetetlen küldetés volt

    Ifj. Érdi: Lehetetlen küldetés volt

    Mihályi Csaba blogja a Rally Hungaryről 

    Győzni szeretett volna ifj. Érdi Tibor és Csökő Zoltán az utolsó hazai Eb-futamán a Mitsubishi Lancer Evo X-essel. A technika azonban megmakacsolta magát és 2017 óta először, műszaki hibával estek ki. Az elromlott váltó cseréjének ugyan nekiállt a csapat, beszállt ifjabb és idősebb Érdi Tibor is, de nem sikerült befejezni időre. 

    „Nem is annyira hangja, inkább szaga volt a gyorsaságin. Beletöltöttem minden olajat, ami nálunk volt, a motorolajat és a váltóolajat is – mesélte ifj. Érdi, aki már a szervizpark előtti gyűjtőben mondta, hogy itt a vége. – Két lehetőségünk van, vagy továbbmegyünk és a nap végére biztosan kinyírjuk a váltót, vagy kicseréljük. 

    Otthon a szervizben egy óra alatt lehet kicserélni. Most 30 perces a szervizpark. Utána még késhetünk 15 percet – aztán kizárnak minket –, azzal együtt 45 perc, de szerintem nem lehet ennyi idő alatt megcsinálni.“

    Azért a csapat hozzákezdett, ifj. Érdi, sőt, édesapja Érdi Tibor is beszálltak a munkába. Mindenki beleadott mindent, de a váltó fél óra elteltével került csak le. 

     ifj. Érdi Tibor (balra) Érdi Tibor (háttal) is beszálltak a váltócserébe
    kép: Mihályi Csaba, ifj. Érdi Tibor (balra) Érdi Tibor (háttal) is beszálltak a váltócserébe

    „Kész, vége – mondta (idősebb) Érdi –, nem lesz meg, ne kapkodjatok, inkább csináljuk meg rendesen.“ 

    Majd csak maga elé dünnyögte, hogy nem is tudom, mikor estünk ki utoljára, műszaki hiba miatt. Kézzel fogható volt a csalódottság a csapaton. 

    „Jövőre nem lehet már menni a Mitsubishivel az Eb-n. A Kanárin a Suzukik előnyben lesznek, ott nem tudjuk őket megverni, ezért szerettünk volna itthon egy győzelemmel búcsúzni az Eb-től – vette vissza a szót ifj. Érdi. – Fatert jobban megviselte, ő is nagyon sokat dolgozik azért, hogy versenyezhessünk, én jobban viselem. 

    2017-ben vettük meg ezt az autó, akkor Hollandiában az első versenyünkön eltört a féltengely, azóta egyetlen egyszer sem estünk ki. Ha így nézzük, ez nagyon szép statisztika.“

    A teljes Érdi Team, akik a lehetetlen küldetést is megpróbálták
    kép: Mihályi Csaba – A teljes Érdi Team, akik a lehetetlen küldetést is megpróbálták

    Szerencsére (idősebb) Érdi Tibor sem búslakodott sokáig és amikor a Racingline kedvéért összeállt az egész csapat, akik a lehetetlennek számító küldetést is megpróbálták, akkor már ő viccelődött, mert a jó hangulat még egy kiesés után is fontos a csapatban.

    „A Kanárin azért még megpróbáljuk“ – kacsintott oda ifj. Érdi, mielőtt elbúcsúztam tőlük. 

  • A hálás Európa-bajnok és a Toksport

    A hálás Európa-bajnok és a Toksport

    Két éve emlékezetesen érzelemdús körülmények között szerezte meg a Rally Hungaryn az Európa-bajnoki címét Chris Ingram és Ross Whittock. Tavaly eltűntek, de idén újra láthattuk őket a vb-n. Sőt Ross a Rally Hungaryn is felbukkant, mint a Toksport koordinátora. A Racingline.hu-nak pedig azt is elmesélte milyen mélységeket és magasságokat jártak meg, illetve, hogy Ingram mellett milyen tehetségnek navigál. 

    A múlt héten még a Catalunya Rallyn indult Ross Whittock, mint Chris Ingram navigátora, ahol az RC2-ben kilencedik, a WRC3-ban negyedikek lettek. Pár nappal később pedig a Toksport sátrában tűnt fel a Rally Hungaryn. Nem volt könnyű interjút készíteni vele, mert mindig sietett, de végül talált egy szabad percet és készséggel állt rendelkezésemre. 

    Hogy kerülsz a Rally Hungaryre? 

    Jó kérdés – mosolygott. – Ahogy látod elég sok autóval érkezett a Toksport, itt van Mikkelsen Skodája, öt Rally5-ös és három Rally4-es Clio. Szükségük volt még egy koordinátorra és beugrottam hozzájuk két versenyre. 

    Toksport, Renault Clio
    Kép: Makai Gergely, MGR IMAGES, Toksport, Renault Clio, Rally Hungary 2021

    Ha valaki jó navigátor, akkor abból jó koordinátor is lesz?

    Hasonló a két munka. Mind a kettőhöz hasonló szemlélet kell, elég régen versenyzem, és sokat dolgoztam együtt koordinátorokkal, úgyhogy nem okozott problémát, de másnak nem csinálnám, csak a Toksportnak. 

    Miért? 

    Mert nagyon szeretem őket. Olyanok számomra, mint egy család. Emlékszel, hogy 2019-ben egy világ omlott össze bennünk, amikor a Barumon nem tudtuk megnyerni a junior Európa-bajnokságot és semmi esélyünk nem volt arra, hogy induljunk a Rally Hungaryn.

    Chris Ingram–Ross Whittock, Rally Hungary 2019
    kép: ERC, Chris Ingram–Ross Whittock, Toksport, Rally Hungary 2019

    Hogyne emlékeznék, gyűjtést szerveztek nektek és egy csomó szurkoló segített. 

    Ők is és a Toksport is, amiért nagyon hálásak vagyunk. A Toksport segítsége nélkülük nem lettünk volna Európa-bajnokok.

    Szóval nem csak egy üzleti vállalkozás. 

    Nyilván az is, hiszen ekkora programot nem lehet másképp vinni, de nem csak a pénz számít, hihetetlenül jó a hangulat a csapatban és igazi rally szívvel irányítják. 

    Chris Ingram–Ross Whittock, Rally Hungary 2019
    kép: ERC, Chris Ingram–Ross Whittock, Toksport, Rally Hungary 2019

    Egy török csapatról van szó, ugye? 

    Török a tulajdonos, de Németországban van a központ. 

    Sokan mondják a Toksportról, hogy jelenleg a legjobb privát csapat, mások szerint pedig már inkább félgyári. 

    Ezt csak megerősíteni tudom – nevet. – A Skodával és a Renault-val is nagyon szoros az együttműködésünk. Például most is van itt Skoda Motorsportos mérnök. Az autó a TOK Sporté, a szerelők Toksportosak, de például Mikkelsent a Skoda választotta. Hasonló a helyzet a Renault-val is, a Clio Kupát, Rally5-ös autóval a Toksport viszi az Eb-n. Egyforma autókkal, egyforma feltételekkel. 

    A Rally5 nem lett túl népszerű a világban, mindenki inkább a Rally4-et választja. Szerinted van ennek a kategóriának létjogosultsága?

    Hogyne. Nagyon jó belépő kategóriának. Az Eb-n az öt verseny 85 ezer euróba kerül vele, ebben benne van minden, neked csak a sisakodat kell hozni. Ha ugyanezt egy Rally4-es autóval akarnád megcsinálni, szerintem legalább ötven százalékkal drágább lenne, úgyhogy van fantázia a Rally5-ben. 

    Chris Ingram–Ross Whittock, Portugal Rally 2021
    kép: Red Bull, Chris Ingram–Ross Whittock, Toksport, Portugal Rally 2021

    Kicsit elkanyarodtunk a versenyzésetektől. Mennyiben változott meg az életetek, miután megnyertétek az Európa-bajnokságot? 

    Nagyon jó volt Eb-t nyerni, nagyon büszkék vagyunk rá, de a következő évben egyáltalán nem tudtunk versenyezni, csak a Kanári-szigetek Rallyn indultunk egy Rally5-ös Clióval. 

    Gondolom, anyagi okai voltak. 

    Igen, ezért az idei évre taktikát váltottunk. Van egy nagyobb és három kisebb szponzorunk, de a költségvetés nagy részét befektetőkön, mecénásokon keresztül gyűjtöttük össze. Így tudtunk indulni öt vb-futamon. Ami még ennél is jobb, megvan a költségvetésünk jövőre is. Hét vb-futamon tudunk rajthoz állni Rally2-es autóval és a bajnokság megnyerése a cél. 

    Meg lesz ehhez minden feltételetek? 

    Szerintem igen. Minden verseny előtt tudunk száz kilométert tesztelni, ami nem túl sok, de nem is kevés, ebből már meg lehet oldani egy vb-futamot. Az idei tapasztalatainkra is építhetünk, úgyhogy szerintem igen, esélyünk van megnyerni a bajnokságot. 

    Chris Ingram–Ross Whittock, Akropolisz Rally 2021
    kép: Red Bull, Chris Ingram–Ross Whittock, Toksport, Akropolisz Rally 2021

    Chris (Ingram) mellett egy másik sofőrnek is navigálsz, Tom Llewellinnek, akinek az édesapjára emlékszem még a kocka Toyota Celicával. 

    Ment MG Metróval is. 

    Tényleg. Szóval Tom, a fia, akivel egy Mitsubishi Mirage R5-tel indultok a skót bajnokságban. Tehetséges?

    Fú, nagyon. Húsz éves, de rettenetesen ügyes srác. Szerintem egy–két éven belül mehetne a brit bajnokságban, de akár itt az Eb-n is el tudnám képzelni őt. De ahogy a mi példánk is mutatja, nem könnyű a költségvetést összerakni egy nemzetközi szezonra. De végülis nekünk is sikerült, miért ne jöhetne össze Tomnak is. 

    És akkor lehetnél kétszeres Európa-bajnoka navigátor, Chrisszel és Tommal is. 

    Nem rossz gondolat – nevet. – Meglátjuk mit hoz a jövő. 

  • Rally Hungary szuperspeciál, RabócsiRing – Makai Gergely képei

    Rally Hungary szuperspeciál, RabócsiRing – Makai Gergely képei

    Pénteken a RabócsiRingen vette kezdetét a Rally Hungary. A párhuzamos nyomvonalú pályán egyszerre két autó rajtolt, a showt a szokásos fény és víztechnika fokozta. A legjobb időt a különleges, egyedi dizájnnal versenyző orosz Nikolay Gryazin–Konstantin Aleksandrov kettős autózta, Volkswagen Polo GTI R5-tel. 

  • Kiss Norbert és Balu Szombathely után ma már Máriapócson!

    Kiss Norbert és Balu Szombathely után ma már Máriapócson!

    Vasárnap még Misanóban ünnepelt, kedden pedig szülőföldjén okozott meglepetést Kiss Norbi, az édesanyjának. Korábbi csapatai közül a jelenlegi Révész Racing volt az első, akik az immáron háromszoros Európa-bajnok szombathelyi pilóta kedvéért tettek egy kis kitérőt a hazaúton. A hirtelen jött és gyorsan szervezett ötlet aztán tovább fejlődött. Norbi helyi barátainak köszönhetően, szerdán a Király utcában lett is hamar egy röpke közönségtalálkozó.

    A szerda reggel azonban először a gyerekeknek szólt. A kisiskolások különösen örülhettek, hiszen elmaradt kvázi az első óra. Az oladi iskola focipályáján ott volt Balu, Norbi és a csapat egy része, ez sokkal izgalmasabb program volt. Azonnal birtokba is vették a versenykamiont, illetve a nagyobb szállító testvéreket. Olykor indokolatlanul megszólalt a duda is. Gyors búcsú után elindult a menet egy helyi tulajdonú Ferrari felvezetésével a Fő tér mellé.

    Itt már a család távolabbi tagjai is várták a bajnokot, valamint rengeteg barát, ismerős és rajongó. A Király utca is kapott egy kis kiegészítést, és mentek a sztorizgatás, autogramosztás, és a helyi média is gyakorlatilag majdnem teljes létszámban képviseltette magát. Végül Szombathely város polgármestere is fogadta Kiss Norbit, majd megtekintette élőben is a piros MAN versenykamiont. Úgy véli, ennek a történetnek, hogy hazalátogat a leggyorsabb szombathelyi, lesz még folytatása…

    Addig is azonban a Nyugat Királynője városa után a Révész Racing keletre tart. Ma már a Rally Hungary-n Máriapócson, a RabócsiRingen lendül újra akcióba a kamion és sofőrje, sőt, ezúttal társat is kap: a pár éve talpra állított RÁBA S16-os versenykamion replikával Béke Tóni is beszáll a gumiégetésbe és a showba. Elviekben, a hétvége folyamán a Révész Racing tiszteletére Nyíregyházán a városi szakaszon is valamikor hagy egy kis nyomot az aszfaltcsíkon Norbi.

    A legfrissebb pletykák szerint Budapestre is ellátogat majd az Európa-bajnok csapat. Október 30-án kell keresni majd őket, a Westend előtt, miközben a tetőteraszon a HUMDA gokart bajnoksága zajlik majd.